Teniszpálya

Az elit körében mindig is népszerű sportág volt, igényesen kialakított öltözőkkel, remek instruktorokkal, labdaszedők, labdadagoló gépek, stb. Megfelelő belépti díj esetén tökéletes körülmények között lehet teniszezni.

Olyan izgatottan állok egy szál rövid gatyában és pólóban, na meg ütővel a kezemben, hogy nézni is rossz. Joséra várok, és nem is értem, miért néznek rám furcsán? Ja, hogy nem így kell fogni ezt az ütőt? Jóvan már, nem vagyok sportzseni, életemben először fogdosok ilyesmit, az is nagy szó, hogy itt beszéltem meg találkozót a másik sráccal.
Miért? Az egyelőre az én titkom, majd elárulom neki, ha ideért, addig meg figyelem a pályán rohangálókat, hogy néhány értelmesnek mondható mozdulatot ellessek tőlük.
Szerencsétlenül festek, aha, de legalább szereztem labdát, meg törölközőt és frissítőt is, mert ahogy láttam, itt úgy dívik.
Az az adogató gép veszélyesnek tűnik, én azt a labdát sem találom el, amit magamnak dobok fel, nem hogy azt, amit felém lőnek. Jobb, ha fedezéket keresek már most, kivéve ha kiderül, hogy José sem mestere az ilyesminek.
Néhány miniszoknyás csaj mászkál itt, na azokban lehet gyönyörködni, velem is játszhatnának, de mindegyik foglalt, benéztem.
Remusnak meghagytam, hova jövök, de most már értem, miért nézett kapásból hülyének, na de ha tudná, mit keresek én itt, akkor máris nem tenné. Na jó, tudja is, hiszen előtte nem tudok semmit sem eltitkolni, legalábbis a múltkori eset óta, mert mindenre figyel. Ez az én formám.

Őszintén meglepett, mikor megkaptam Tim üzenetét, hogy találkozzunk, de nem azon akadtam fel, hogy ezt kérte, hanem a helyszínen. Teniszpálya?! Életemben nem voltam még azon a helyen, hiszen mit is keresne egy csóró magamfajta ott, az eli népség találkozó helyén?
Persze jó vadászterület lett volna mikor még teljes mellbedobással űztem a szakmát, de soha nem jutottam volna oda be. Igaz, azóta megváltozott a helyzet és Remus kapcsolatai nagyon magasra elértek, így most a bejutás nem okozott gondot.
Izgatottan néztem körül, bár ez kívülről nem látszott, magam voltam a nyugalom szobra, de azért mindent igyekeztem elraktározni a fejemben, hátha még hasznos lehet valamikor.
Nem mondom, hülyén éreztem magam az itt szokásos szerelésben, de hát alkalmazkodni kell. Így aztán Timet is alig ismertem fel, csak az ideges toporgása keltette fel a figyelmemet. Ezek szerint ő sem napi vendég itt!
Vidám mosoly kúszott az arcomra, mikor a háta mögé lépve megveregettem a vállát és elmélyítve a hangon szólaltam meg.
- Meg van fiatalember! Mit keres maga itt?
-

Ácsorgok itt, mint valami szerencsétlen marha, és azt sem tudom, José eljön vagy teljesen hibbantnak néz, és inkább kihagyja.
Fogalmam sincs, mennyi idő telik el, próbálgatom azokat a mozdulatokat, amiket látok, mikor valaki vállon vereget. Úgy pördülök meg, mintha kötelező lenne.
-Basszus, te vagy az? Megőrültél? A frászt hozod rám.
Megijesztett, na, sok dologra fel voltam készülve, de arra nem, hogy José szórakozik is velem. Pár perc után végre megnyugszom, aztán azt is kibököm, miért támadt az a fenomenális ötletem, hogy márpedig itt fussunk össze. Bár ahogy itt körbenézek, már nem is tűnik olyan jónak, aztán ki tudja.
-Na szal azért mondtam, ide jöjjünk, mert ha körbenézel, itt aztán nagy kutyák vannak, ide jár a sok sznob, és gondoltam, hogy innen szerezhetünk néhány infót, meg te értéket, és... és ezt a magunk hasznára fordíthatnánk. Seftelés, na.
Értelmesen magyarázok, azt mindig is tudtam, bezzeg amikor vizsgázom, akkor megy, ilyenkor meg... hagyjuk. Felvonulok a pályára, és megmutatom mit lestem el. A labda feldobása az megy, aztán az is, hogy mellé üssek, de elhajítsam az ütőt. Én sem leszek teniszező.
Néhány kütyüre rá tudok állni, ha szükséges, az nem okoz gondot, és azt hallottam Remus egyik beszélgetéséből, hogy ide ilyen bőreváltó izék is járnak, meg vámpírok, akik lehet, szervezkedni akarnak. Sosem árt figyelni, ha lehet.

Hatalmas vigyor ragyog fel az arcomon, mikor ijedt képet vágva felém fordul, mint akit a darázs csípett meg.
- Csak nem rossz a lelkiismeretünk? – nevettem fel, majd ismét megveregettem a vállát, de most már megnyugtatóan. – Na tojd össze magad cimbora, csak én vagyok, nem a zsaruk, vagy esetleg még rosszabb. – kacsintottam rá. – Mi a fenét keresünk mi itt, ahogy elnézlek, nem úgy nézel ki, mint egy törzsvendég. – imitáltam pár vicces mozdulatát közben vigyorogva.
Ahogy elkezdi mondani a tervét, egyre magasabbra szalad a szemöldököm, de aztán jobban körülnézek és arra a következtetésre jutok…….mint elsőre, hogy jó lett volna a dolog, míg az utcán éltem, de most?
- Hát…tudod Tim, nem hiszem, hogy Remus díjazná, ha kizsebelnék itt pár nagykutyát. – ráztam meg kis szünet után a fejem. – Viszont az infókkal más a helyzet, abban még lehet valami. – vontam meg a vállam, bár ez jobbára az ő szakterülete volt, ha lát benne fantáziát, ki vagyok én, hogy elrontsam a játékát! Mondjuk győzködni nem kell, hiszen benne vagyok én minden jó kis stikliben.
Mikor felmegy a bérlet pályára és neki kezd az első ütésnek, nem bírom megállni, hogy ne röhögjem el magam, még jó, hogy a többiek elég messze vannak és nem foglalkoznak velünk.
- Te…. – kapkodok levegő után vihogva, - ezt azért nem ártana még gyakorolni.
Aztán megpróbálom összeszedni magam és ha hozzám kerül a labda, óvatosan lepattintom a földre és mikor visszapattan, szép lazán átütöm, igaz az marhára nem érdekel hová megy, de legalább nem bénázom el, mint Tim. Rajtam ugyan ne röhögjön!
- És, hogy képzelted a dolgot? Hallgatózunk, vagy kutakodunk? – teszem fel a kérdést közben a fél szemmel a szomszéd pályán nagy vehemenciával rohangáló, sportos alakot figyelve.

-Na mert te nem kaptál volna szívrohamot, amikor a fél banda a nyakadban van, amikor nincs ott ő, ugye? Hát én igen, mert akit mutattam neked ott a rendezvényen, na az azóta is utazik rám.
Tehetek én arról, hogy valakit érzékenyen érintett az átverésem? Tehetek, de ennyire mimóza lélekre azért nem gondoltam.
-Na tiszta mák, és azt keressük itt... hagyjá má, életemben nem fogtam ilyen ütőt a kezemben, szerinted?
Elröhögöm magam, mert eleve nevetségesen nézek ki a satnya felső testemmel, és akkor még fogdosok egy ekkora lapát bigyót is, mert itt ezt kell csinálni. Hát persze, pont nekem való.
-Ó, nem arra gondoltam, illetve nem úgy. Ha névjegyeket szerzel, és teljesen legális úton, az is tökéletes, de a legfontosabb, hogy milyen hírek ütik meg a füledet. Ide nem csak idióta halandók járnak, tudod? Te elterelsz, én meg ügyködök.
A zsebemre bökök, abban van egy kis kütyü, ami így nem látszik, de attól még ott van, és ha rá tudok csatlakozni egy-két mobilra, laptopra vagy másra, akkor lelhetek apró morzsákat is.
Életem első ütéséhez készülődök, ami aztán kimerül abban, hogy José kiröhög, én meg rohanok az ütő után, a labda most nem érdekes. A mellettünk lévő pályán játszanak, látom én, mit kéne csinálni, de nagyobb labda nincs?
-Jó, legközelebb kérek edzőt is. Hé, így könnyűűűű.
Elütni a labdát, mert vissza már neccesebb, de csak sikerül eltalálnom, kár, hogy a hálóban köt ki.
-Muszáj ez az izé középre? Na most figyuzz, mert ütök.
Meg is teszem, de éppen csak feldobom a labdát, hagyom pattogni, és úgy a harmadik után még bele is akad a teniszütő is. Csodás, legalább már azt nem hajítom utána.
-Először ez, aztán meg amit az előbb mondtam. Megkérdeztem az öreget különben, hát kérlek szépen, ő semmit nem érez, de az egyik tag se, pedig az ivott. Érted te ezt?

Nem hiszem, hogy be fognak minket válogatni a tenisz válogatottba, de arra jók vagyunk, hogy ha valaki felveszi az ügyködéseinket és bohóckodásainkat, akkor tévésztárok legyünk, ahogy itt bénázunk.
- Te, én azt hiszem, akár hogyan is figyelem a csávókámat ott. – bökök a mellettünk lévő pályára. – Attól semmivel sem megy jobban, sőt….. – vigyorgok, mikor megint akkor luftot ütök, hogy megperdülök magam körül. – Bármikor kilopom az aranyfogát, de azt hiszem sosem fogok úgy játszani, ahogy az a hatvan éves fószer. – közlöm a tényeket Timmel lihegve.
- Nem tudom mit dugdosol a gatyásban, már a nyilvánvalón kívül, de remélem hasznos lesz, mert ennyit utoljára akkor mozogtam, mikor a zsaruk végig kergettek a fél városon.
Ebből viszont leszűrtem a tanulságot, hogy nem szabad elpuhulnom, mert azért nem árt ha formában tartom magam.
- Szerinted mivel vonjam el a figyelmüket? Hívjam ki őket egy meccsre és míg halálra röhögik magukat, addig lesz időd megbuherálni a gépeiket? – nézek rá kérdőn, persze továbbra is jól szórakozva.
Aztán észbe kapok, mert a mellettünk lévő pályáról a fickó egyre sűrűbben pillantgat át, mert én hülye még mindig őt bámulom, persze már rég nem is figyelve rá mit csinál, csak épp elgondolkoztam. Egy bocsánatkérő mosolyt engedek meg felé, aztán vissza fordulok a társamhoz.
- Szóval, mikor kezdjük és kivel?

-Jóvanmá, nem akartam edzőt kérni, reméltem, hogy így eltalálom azt az izét, de nem. Ne legyen már annyira bonyolult visszaütni ezt a pattogó labdát egy ekkora ütővel, kizárt. Tudom mi a baj, a szög. Nézd. Ahogy feldobja a labdát, az ütő feje még kicsit elfordítottan lendül felfelé, olyan 15 fokban, de amint felér, abban a pillanatban már 0-ra redukálódik. Ehhez jön a sebesség és a gyorsulás amit figyelembe kell venni. Tehát, ha jól számolunk, akkor pontosan meg tudjuk ítélni, hogy mikor kell rácsapni az ütővel a labdára, és azt is, hol kell eltalálni, hogy az átmenjen a másik térfélre. Na most, amikor te ütsz, és nekem vissza kellene ütnöm, akkor szükségem van arra, hogy előre ki tudjam számolni a labda ívét és az érkezési sebességét, mert ebből a kettőből tudni fogom, hova csapódik be. Elméletileg, így elérem. Érted?
Olyan kiselőadást tartok matematikailag arról, hogyan is tanulhatunk meg teniszezni, hogy öröm nézni. Kár, hogy ebből én értek valamit, szegény José nem valószínű, de azért én megpróbálom átültetni az általam magyarázottakat a játéktérre. Kicsit még figyelem az öreget odaát, kiröhögöm Josét, mert ő is az árnyékát kergeti, aztán belekezdek a megvalósításba.
-Figyelj, ütök.
Azaz ütnék, de legalább a labdát már eltalálom, igaz, nem megy át, nem megy messzire, de megvan. Mostantól úgy próbálkozom, ahogy José, közben pedig arra figyelek, amit mond.
-Ami a gatyámban van.... ez itt... pont elfér, és elég kemény, de nem kényelmetlen a mozgás így sem.
És rohanok a labda után, az meg fel sem tűnik, hogy kicsit hangosabban mondtam az előzőt mint kellett volna, és olyan lazán nyúlok a zsebembe, hogy öröm nézni. Nem értem José döbbent arcát, meg azt sem, mit tekintget odaát, így én is átnézek, aztán rákvörös képpel fordulok vissza a fiú felé. Ez mekkora gáz már... most azt hiszik, hogy a farkammal vagyok elfoglalva.
-Szóval, azt akartam mondani, hogy akár így, dugva is megoldom a kérdést. Jó nekem telefon is, nem kell laptop, bármelyikre ráállok, ha itt van a közelben. Gondolom a táskában van. Nézz oda, ott az a fószer, ott az árnyékban, na az innen ki nem megy, míg be nem sötétedik. Emlékszel rá a bálról? Ő az egyik fejes. Őt például jó lenne tudni, mit forgat a fejében, de ezek a muksók is érdekesek, van bennük valami furcsa.
Meg is van a potenciális áldozat, azaz több is. A vámpír nem megy el, de a mellettünk lévő pályáról a fickók lehet, hamarosan.

Letámasztottam az ütőt a földre és kikerekedett szemekkel hallgattam Tim tudományos magyarázatát a teniszezés rejtelmeiről, majd mikor észrevette magát és befejezte, megcsóváltam a fejem.
- Hogyne érteném! Teljesen világos, már csak arra várok, hogy belépkedjen ide egy robot, akit erre beprogramozol és játsszon helyetted. – vigyorogtam rá.
Csak egy baj volt ezzel, hogy a gyakorlatban valahogy nem tudta megvalósítani. Na, nem mintha nekem jobban ment volna, de nekem legalább magyarázatom sem volt rá ilyen tudományos, csak egyszerű: soha nem tanultam és nem is vágyom rá. Én becsületes tolvaj vagyok, nem teniszbajnok!
Hangosan elröhögöm magam, amikor a szomszéd pályáról megdöbbent tekintetek merednek Timre, ahogy a zsebében kotorászik eléggé félreérthető módon.
- Abszolute megértettem! Nekem nem kell magyarázkodni. – legyintek fülig érő szájjal.
Azonban aztán már tényleg igyekszem a melóra koncentrálni és lopva megnézem a kiszemelt vámpírt, aki elég beképzeltnek tűnik és bár nem hiszem, hogy szüksége lenne rá, két megtermett testőr posztol mellette. Gondolom ez valami státusz szimbólum.
Az embereket is újból megnézem a mellettünk lévő pályán. Ők sem tűnnek szegénynek, de mivel hamarosan indulnának, sokkal kevesebb az esély, hogy fel tudom tartani őket, annyi időre, míg Tim ellopja az adataikat.
Persze a puding próbája az evés, tartja a mondás, ezért kihasználva, hogy már eddig is elég bénának néztünk ki, becélzom az egyik fickót és igyekszem teljes erőből felé irányítani a labdát. Ha szerencsém van, olyan helyen találja el, ami fáj és én belekezdtetek egy hosszadalmas mentegetőzésbe.
- Ó, nagyon sajnálom uram! Ne haragudjon! Nem volt szándékos, csak próbálkozom. Nagyon fáj? Híjak valakit? – A nevem Dr. Julien Monroo! Nem, nem vagyok orvos, ügyvéd vagyok. Tényleg ne hívjak segítséget? – hadarok, mentegetőzők, aggódok egyfolytában, miközben időt adok társamnak a munkára.

-Nem kell kiröhögni, a levezetésem jó, csaaaak, én egy antitalentum vagyok, ha a sportokat nézzük. Szerinted mennyi esély van arra, hogy megtanulok teniszezni? Vagy golfozni? Tényleg, azt még nem próbáltuk, de ott kisebb az ütő. Zavaró.
Ötletem az van, az eszmefuttatásom... na az is van, a baj meg ott kezdődik, hogy fogalmam sincs, amikor a labdát lesem, mégis mit milyen szögben tartok, ütök, csapok. A lényeg, hogy menjen már át azon a nyamvadt hálón.
A másik pályára még át is integetek, de nem értem, hogy most mit kell bámulni? Béna vagyok, igen, eddig egy szettet sem tudtunk Joséval lejátszani, mert útban volt a háló, meg az ütő, meg a labda, és úgy minden. Amikor viszont José elröhögi magát, én meg vérvörösen próbálok a játékra koncentrálni, feltűnik, hogy az egyik férfi még mindig méreget, így a kütyüt nem veszem elő, csak az ütőt pakolom be magam elé.
A vámpírt is figyelem, gőgös fickó, és a testőrei igencsak figyelnek, na de semmi sem lehetetlen.
-Örülök neki, elég kínos lenne tovább magyarázni.
Vigyorgok Joséra, mert hát na, így is figyelő tekinteteket kaptunk, ami most nem nagyon hiányzott. Várom az adogatást, az ütőforgatás megy, legalábbis az első, mert másodszorra még azt is elhagyom, így amíg José üt, én az ütőt keresem a földön. Felpillantok és akkor látom, a srác úgy telibe verte az egyik manust, hogy öröm nézni. A litániájára kétségbeesett fejet vágok, és hirtelen cipőt kell kötnöm, miközben a kis eszközömmel mérem be a készülékeiket, ha van nekik. Amit lehet, letöltök róluk egy pillanat alatt, és a végén mint aki jól végezte dolgát, egy zacskó jéggel rohanok át a másik pályára.
-Jól van? Elnézést, hoztam jeget, nagyon fáj? Már az ütés helye, nem a jég, de ezt szorítsa oda, ahova kell, akkor tutira elzsibbad. Én tudom, próbáltam.

Nagyon remélem, hogy Tim veszi a lapot és időben fog lépni, mert nem tudom meddig vagyok képes elterelni a figyelmüket ezzel a röhejes színészkedéssel. Még a végén valamelyik tényleg ügyvéd, aztán elkezdi firtatni, hogy hol, meg milyen ügyvéd is vagyok, akkor kész lebukás. Bár összeszedtem némi jogi képzettséget az évek folyamán, persze egészen más célokból, mint egy valósi jogász, ezzel még nem biztos, hogy megfognának, de az egész csak egy hirtelen ötlet volt és nem dolgoztam én ezt ki mindenre kiterjedően.
Miközben a férfi igyekszik elhárítani, ragaszkodó törődésemet, mondván, hogy igazán nincs rá szükség, jól van és hagyjam már a fenébe a tapizásommal, amit az előző kis közjátékunk alapján eléggé félreért és igyekszik szabadulni tőlem, én félszemmel Timet figyelem, és úgy látom, hogy elkezdte a mókát.
Szélesen elmosolyodom, mikor elindul felénk, de ezt az általam leamortizál játékos annak veszi, hogy végre felfogtam, hogy jól van, részemről viszont a megkönnyebbülésé a főszerep.
- Benny! Képzeld az úr nem haragszik és jól van! – biztosítom a társamat, aztán erősen megrázva szerencsétlen flótás kezét, még pár mondattal szabadkozva visszatrappolok a mi térfelünkre.
- Húúú! – törlöm le jelképesen a homlokomat. – Ez érdekes volt! – vigyorgok Timre. – Na, sikerült valami legalább, ha már ennyit dolgoztam vele? Jöhet lassan a másik ügyfelünk is? – intek feltűnés nélkül az italát iszogató vérszívóra. – Őt jobban szeretném megkoposztani, de a testőrei elég keménynek tűnnek. – figyelgetem őket lapos pillantásokkal, miközben leülök a padra és a törölközőt, ahogy a többiektől láttam a nyakamba perdítem.

José meséje, miszerint ügyvéd, ezt komoly pofával nem lehet megállni, így idétlen vigyorgásba kezdek, mint akinek tényleg az a legfontosabb, hogy a jeget a megfelelő helyre pakolja anélkül, hogy egy hasra eséssel egészen máshol kössön ki.
Hamar végzek az adathalászattal, és már tudom is, ki a két illető. Benny, na most ez hogy sikerült kitalálnia, azt nem tudom, de erőteljesen figyelek, még a számat is eltátom mellé.
-Elnézést, tényleg, nem akartunk balesetet, csak mint látta, nem vagyunk profik, és önöktől próbáltunk ellesni néhány fogást. Bocsánat.
A két férfi úgy menekül el a közelünkből, hogy öröm nézni, vagyis az azt jelenti, mehetünk egy pályával odébb, majd.
-Basszus, full idiótának néznek minket, ami nem baj. Tudod kik ezek José? Te doktor, te. Az egyik fószer a Galéria tulaja, a másik meg bejáratos a múzeumba, nagy kutya az is. Ebben van üzleti lehetőség, szerintem Remus örülni fog.
A vámpírra pillantok, akiről José beszél, tényleg nem egy bizalomgerjesztő figura, és volt már vele afférom, jobb ha vigyázok a bőrömre.
-Őt én is, de a jó múltkor a tudtomra adta, hogy nagyon nem érdekli, kihez tartozom, és ha még egyszer megpróbálom átverni, kicsinál. Azt az egyet nem tudja, hogy ha nem bukok le, akkor nincs mit elvernie rajtam. Gyere.
Nyakamba vágom a törölközőt, és mint aki marhára elfáradt, úgy indulok el a vámpír felé, azaz át a hozzájuk közel lévő pályára. Még oda is köszönök neki, mielőtt lemorog, hogy már megint látja a pofámat és még bunkó is vagyok., aztán jöhet a játék, amiben egyikünk sem jeleskedik igazán.

Tim megjegyzésére, hogy totál hülyének néztek minket, csak jót vigyorgok, hiszen pont ez volt a cél és ezzel értük el, hogy abszolute nem gyanakodtak semmire, már persze, amúgy is ki a fene gyanakodna arra, hogy a teniszpályán lenyúlják az adatait?
- Hát ki kellett találnom valamit hirtelen és ide gondolom ilyen nagykutyák járnak, nem. –válaszoltam a hirtelen doktorrá avanzsálásom felvetésére.
Mikor elmondja, hogy eléggé sikeres fogásunk volt, már kezd megjönni az önbizalmam, bár a két kétajtós szekrényre nézve, azért kicsit elbizonytalanodom, főleg mikor Tim előadja, hogy a fickó nem nagyon lesz tekintettel arra, hogy kinek vagyunk a vérbábjai.
- Várj Tim! – indulok után és közben halkan igyekszem kissé lassítani nagyon belendült barátomat.
Tudom jól, hogy a vámpíroknak elég éles a hallásuk, így nem szívesen mennék közelebb, nehogy meghallja, hogy miről beszélünk.
- Nála már nem játszhatjuk el ugyan ezt, hiszen végig figyelt minket. És bár nem hiszem, hogy gyanakszik, inkább csak szórakozott rajtunk, azért ha ennyire kemény, nem kockáztatnék. – motyogom az orrom alatt, hogy csak Tim értse.
Közben lázasan töröm a fejem, hogy miként tudnám magamra vonni a figyelmet, de csak egy szánalmas ötlet jut eszembe, és nem vagyok meggyőződve róla, hogy nem fogom meginni a levét. De hát Timért és egy jó buliért mindent, mostanában úgy is unalmas az életem.
- Héééé, barátom! – indulok meg az egyik testőr felé, mint aki most ismeri csak fel. – Jó, hogy összefutottunk! A múltkor meghúztad a kocsimat és elfelejtetted rendezni a kárt. Gondolom ezt most pótolni akarod. – álltam meg előtte és tekertem felfelé a nyakam, hogy a szemébe nézzek, amely értetlenül meredt rám.
Nagyon reméltem, hogy megfogja érni a dolog!

Azért nem kell megerőltetnünk magunkat ahhoz, hogy tényleg hülyének nézzenek, hiszen már a játék tudásunk is azt mutatja, hogy fogalmunk sincs arról, hogyan is kell ezt játszani. José vigyorog, én meg pláne, mert így szerencsétlenebbnek tűnök, mint egyébként, az pedig enyhítő körülmény. De legalább törölköző van a nyakamban, és ütő a kezemben.
-Az lehet, de hogy zseninek néztek minima, az tuti, mert ilyen fiatalon nagyon kevés ügyvéd rohangál. Azok, azok, ez nem a szegények és az átlagfizetésből élők gyülekezőhelye.
Mielőtt a vesztünkbe rohannánk, felvilágosítom Josét, ki is az a vámpír, és mennyire nem érdekli, ki kinek a bábja, bár azért lefogadom, hogy tart Remustól, csak nem ismeri be, de nem óhajtom túlfeszíteni a húrt.
-Igen? Mondd, hogy korszakalkotó ötleted támadt.
Na jó, amit mond, abban tökéletesen egyetértünk, és én fellélegezve vonulok az alapvonalra, hogy adogatáshoz készülődjek, amikor meghallom José hangját, és kb. az ütő is megáll bennem.
~Ez a korszakalkotó ötlet? Az isten szerelmére, ebbe belehalunk.
Megdermedve fordulok José és a drabális állat felé, hogy ebből mi sül ki, na azt én nem tudom, de hogy most mindenki a sráccal van elfoglalva, az biztos. Kihasználom a lehetőséget, és amíg rá figyelnek, itt is megejtem a kis akciómat, a törölközéssel leplezve azt, amit csinálok. Rövid idő alatt megvagyok, aztán hulla fáradtan indulok el a négyes felé, remélve, hogy amíg odaérek, José még egyben lesz. Mintha olyan nagy testőr típus lennék, és bármit is érne a jelenlétem.
-Jó napot, uraim, Mr. Alba. Remus az üdvözletét küldi, és reméli, hogy jól érezték magukat a bálon.
Ettől hülyébb ötlet eszembe sem juthatott volna, komolyan, és mégis. Bár ha felhívják Remust, akkor sem leszek annyira a szarban, hiszen egy ilyen érdeklődést illik megköszönni. Hát nem? Na ugye?

- Hőő? Miről beszél az úr? – esik le végül a nagy marhának a tantusz, és bár látom, hogy legszívesebben elküldene a fenébe, nem mer tiszteletlen lenni, hiszen nem tudja ki vagyok, inkább tanácstalanul a gazdájára néz, mint egy várva, hogy az kisegítse.
- Én nem húztam meg a kocsiját Mister, az már biztos, mivel nem is én vagyok a sofőr. – rázza meg a busa fejét.
~ Hoppá, ridikül! Ez bizony elég nagy gáz, most jöhet a magyarázkodás! ~
- Pedig én megismerlek…..vagy, - ráncoltam össze a homlokom, mint aki elbizonytalanodott és úgy néztem a másik testőrre, - vagy talán mégis ……ő lehetett? – léptem hátrébb, hogy ne macskásodjon meg a nyakam a felfelé nézéstől.
- Miről van szó uram és kicsoda maga? – tette le az alibi poharat a vámpír és dőlt előre, hogy jobban szemügyre vegyen. – Találkoztunk már valahol? Nagyon ismerős nekem.
~ Na most kezd gázos lenne a helyzet! Tim mozogj már, mert ez nem fogja bevenni, hogy ügyvéd vagyok, az tuti és ha jó az arcmemóriája, akkor előbb-utóbb rájön, hogy hol látott már. ~
- Igazából nem is olyan nagy a probléma, csak valaki a múltkor meghúzta a kocsimat és úgy láttam, hogy ez a fickó volt. – böktem a testőrére, de már meghagyva magamnak a visszavonulás lehetőségét, nem állítottam határozottan. – De , most, hogy jobban megnézem, talán mégis én tévedtem. – emeltem fel védekezően a kezem, mert láttam, hogy Tim már közeledik, habár eléggé sápadt volt valamiért.
Pedig eddig egészen jól ment a dolog, és ha jön, akkor azt jelenti, hogy végzett és sikerült az kis akciónk. Ráadásul még egyben is vagyunk.
Mikor aztán lendületből beveti Remus nevét, éppen csak nem csapom nyakon. Ha eddig a fickónak nem esett le, hol találkozott velünk, akkor most már tuti biztos, hogy beugrik neki.
Minden esetre csak megeresztettem feléjük egy mosolyt és megpróbáltam diszkréten távozni.
- Áááá, nem is zavarok tovább, biztosan tévedtem, meg amúgy sem volt olyan vészes a kár. Viszontlátásra uraim!
A vámpír azonban csak egy arcrándulással ugrasztotta az emberét és egy lapát kéz ragadta meg a vállamat, amitől úgy éreztem, mintha egy satuba kerültem volna.
- Ne olyan hevesen fiatalember. – hallottam a vérszívó hangját. – Beszélgessünk még egy kicsit az autójáról, meg arról, hogy mikor járt erre, mikor nem jellemző, hogy alantas szolgák rontsák itt a levegőt. – hozta a tudomásomra, hogy nem hiába féltem tőle, már tudja , amit el szerettem volna kerülni.
Timre vetettem egy „hálásan köszönöm” pillantást, aztán visszavarázsoltam a legkedvesebb mosolyom az arcomra.
- Nem tudom miről beszél.

Azt  hallom, José mivel állt elő, és lelkesen sietek a segítségére, de valami nem stimmel, mert ő úgy mered rám, mintha teljesen megőrültem volna, amikor benyögöm Remus nevét, de a vámpír és a bábjai sem tűnnek túl barátságosnak.
Rosszat sejtek, ugyan az adatok megvannak, azokat megszereztem, de azt hiszem ez a duma nagyon mellément, vagyis azon kívül, hogy senki nem húzott meg semmit, vihar van készülőben.  Mentenem kéne amit lehet, na de most mit lökjek be?
-Köszönöm a meghívást, örömömre szolgált, hogy végre valaki nem foglalkozott a formalitásokkal.
Hogy a consulra a vámpír reagál, az rendben van, merné nem tenni, és, az a legkevesebb, de Josét most vagy megtépik, vagy megtépik.
-Uraim, kérem, biztosan valami félreértésről van szó. Ide pedig második alkalommal jutottunk el, mert szeretnénk megtanulni teniszezni. Engedéllyel jöttünk.
Legalábbis én egyszer voltam itt Remus oldalán, de akkor ütőt nem fogtam a kezemben, így ez a része talán hihető a dolognak, de a vámpír tekintete... saját kezével ragadja meg a nyakamat. Kellett ez nekem?
-Engedéllyel? Ide? Mióta teheti be egy szolga a lábát egy olyan helyre, ahol messziről látszik, nem az ő miliője? Téged ismerlek, te vagy az a gyerek, aki megpróbált átverni a jó múltkor, igaz? Azt mondtam, soha többet ne találkozzunk, mert darabokra szedlek, és nem érdekel, kinek a szolgája vagy, ugye?
Nagyon nem örülök annak, hogy a nyakamat markolásszák, és annak sem, hogy ennyire közel van az arc az enyémhez, ami semmi jót nem sejtet. Ez a vérszívó azt hiszem ma tényleg meg fog gyepálni.
-Én azóta semmi rosszat nem tettem, uram, megjegyeztem egy életre, amit akkor mondott, és ha tudom, hogy itt tartózkodik, biztosan más időpontot választok, higgye el. Kerülöm a bajt, nem szeretném.
Megpróbálok mosolyogni is, bár az elég nehezen megy, attól meg nem tartok, hogy elveszik a kütyüt, mert saját építés, rajtam kívül senki nem tudja kitalálni, hogy mi az, és hogyan működik. Magamban imádkozni kezdek azon, hogy elengedjenek, és azonnal sprintet vehessünk innen, mielőtt tényleg a vérünk fogja táplálni a helyet.

A következő percekben minden kétségem elszáll azzal kapcsolatban, hogy elhiszi, hogy itt valami félreértésről van szó. Jó lett volna, ha Tim valami sokkal butább vérszívót szemel ki a kis akciójához, ráadásul valaki olyat, aki nem pikkel rá régi sérelmei miatt, amit most megtorolhat.
Csak egy szerencsénk lehet, hogy itt mégis csak egy nyilvános helyen vagyunk, ahol remélhetőleg semmi olyat nem tud tenni velünk, ami nagyon fájdalmas lesz ránk nézve.
Mikor azonban Tim-et a nyakánál fogva jóformán felemeli a földről a villogó szemű Mr. Alba, akkor már ebben sem vagyok olyan biztos. Azért csak nem fog itt átalakulni!??
Nem kell nagyon ordibálnia, csak elég a társam képébe sziszegnie ahhoz, hogy a hideg verejték elinduljon a hátamon.
- Igen, igen! Uram, mi semmi rosszat nem tettünk, csak gyakorolni jöttünk egy kicsit, hogy még jobban tudjuk szolgálni az urunkat. – tettem hozzá, most bevetve minden nemlétező színészi képességemet, és játszani az alázatos vérbábot, ami mi sem áll távolabb tőlem.
- Van, itt egy külön öltözőm. – intett a két bábjának és már vonszoltak is minket arrafelé. – Ott nyíltabban is beszélhetünk, mert itt sok az érdeklődő. – villantott egy jeges mosolyt körbe a pályákra, ahol ha valaki figyelte is a mi kis incidensünket, már kapta is el a tekintetét.
Ez nem az a hely volt, ahol beleütik egymás dolgába az emberek az orrukat. A felénk siető pályaigazgatót is csak egy legyintéssel küldte el a vámpír.
- Semmi baj Goerg! Csak meghívtam az urakat az öltözőmbe, kérem ne zavarjanak.
A férfi azon nyomban egy bocsánatkérő mosollyal sarkon fordult és már el is húzott. Semmi értelme nem lett volna segítségért kiabálni, amúgy is azonnal belém fojtották volna a szuszt. És én amíg nem muszáj nem veretem össze magam. De nagy bajban vagyunk, az biztos.
Kérdőn néztem a mellettem tuszkolt Tim-re.
~ Most mit fogunk kitalálni? És biztos, hogy észre fogják venni a kütyüt nála, mit fogunk mondani? ~
Remélem, azért nem fognak itt elásni minket valahol az udvaron. Remus neve csak megvéd minket, még ha nem is ússzuk meg épp bőrrel. Miért nem tudtam maradni a seggemen a kedvesem mellett!

Na jó, eddig adhattuk a hülyét, de ami most következik, az már nem játék, és nem szórakozás, és bár meghalni nem fogunk, de abban már nem vagyok biztos, hogy a vérszívó nem teljesíti be az ígéretét. Az, hogy elhurcoltat minket, azzal pont ezt támasztja alá, a pályaigazgató felé csak egy "üzenetet" próbálok küldeni, amiből talán ért.
-Semmi probléma, igazgató úr, Remus atyám ismerőse az úr, és meginvitált minket magához.
Mosolyt eresztek el újból, a diri szemvillanásából tudom, hogy felfogta, ez a meghívás egyoldalú, és azt is, telefonálni fog.
Abban reménykedek, hogy gyámom azonnal rá fog csörögni a fickóra, hiszen tudja már, hogy a nyakamra fáj a foga. Joséra pillantok, vigyorgok, mintha mi sem történt volna, és még akkor is ezt teszem, mikor belökdösnek az öltözőbe, de a következő pillanatban már a falon csattanok.
-Kutassátok át mindkettőt, és akkor... beszélgessünk egy kicsit. Mit is kerestek itt egészen pontosan?
Épp felkecmergek a földről, de máris nekinyomnak ismét, hogy megmotozzanak. A kütyümet megtalálják, nem olyan nehéz, a zsebemben volt, és átadják a vérszívónak.
-Ez micsoda?
Jeges pillantás szegeződik rám, a vámpír magához int, hogy felfedjem előtte a kis gépem titkát. Azért ha valamihez értek, az pont az ilyenek készítése, tehát ha azt hiszi, marha nagy fogást csinált, téved. Ahhoz, hogy használhatóvá váljon, vagyis előcsalja belőle azt, amire én használtam, olyan kombinációt kell használja, ami még egy magamfajta hackernek is kihívás. Így csak egy sima mezei órának, és mp lejátszónak néz ki, de működik is.
-Az uram az  én mp5 lejátszóm, itt van a fülhallgatója is, és tényleg teniszezni jöttünk, azaz megtanulni.
Ebbe majd hogy jön bele az autó, azt még nem tudom, de nagyon remélem, hogy José is kitalál valamit, és Alba nem hallotta azt, amikor ügyvédként mutatkozott be.
Pláne, mert figyelmeztetésként még egy hatalmas sallert is kapok a vendéglátótól, a kutyái meg visszalökdösnek a vérszívó elé.

Tim biztató mosolygására, miközben az öltöző felé lökdöstek bennünket, csak a szememet forgattam meg, bár azért reménykedtem, hogy van alapja a bizakodásának, különben itt ma nagy verés lesz. Na meg, hogy ha Remus-hoz el is jut a vészjelzés, akkor az hajlandó tenni értünk valamit, vagy úgy van vele, magunknak ástuk a bajt, akkor másszunk is ki belőle.
A zártabb helyre érve, már meg is mutatkozott mire számíthatunk „vendéglátónktól”, csak úgy nyekkentünk a falon mindketten, majd serény és cseppet sem finom kezek tapiztak végig, hogy találjanak valamit. Nálam a telefonomon kívül nem volt semmi, de persze Tim-nél rögtön megtalálták a szerkezetet és csak remélni mertem, hogy tudja mivel hazudhatja ki magát.
Mondjuk első ránézésre én sem gyanakodtam volna, hogy nem az, aminek mondja, így egy kicsit megnyugodtam. Talán, ha nem egy műszaki zseni a fickó még ki is magyarázhatjuk magunkat és megússzuk……öööö….néhány pofonnal, amiből az egyik már csattant is a társam arcán.
- Uram! Igazat mondunk, miért nem hisz nekünk? Remus nem lesz boldog, ha megtudja, hogy ok nélkül bántalmazta két szolgáját. – próbáltam menteni a menthetőt, de ez csak olaj volt a tűzre, mert intésére én is kaptam gyorsan két fülest, csak úgy mihez tartás végett.
- Nekem ti ne mondjátok meg, hogy mit tehetek és mit nem, korcsok! – villogtatta meg a szemeit és az emberein látszott, hogy alig várják, hogy laposra verhessenek bennünket, csak úgy szórakozásból. – Remus nem fog szót emelni két ilyen senki miatta, akik nem tudják, hogy hol a helyük! – dobta a sarokba a kezében tartott kütyüt, ami hangos csattanással landolt a falon. – Te már amúgy is a bögyömben vagy és még van képed elém állni és hozzám szólni! – bökte meg a mutató ujjával Tim mellkasát keményen, hogy még én is felszisszentem. – Mond csak ennyire bolond vagy, vagy mazochista hajlamokkal bírsz? Talán javaslom majd Remus-nak, hogy adjon kölcsön pár hónapra, majd én megtanítom neked, meg ha ennyire összetartotok, neked is, - mutatott rám fenyegetően, - hogy mi a dolga egy nyomorult bábnak.
Elgondolkozott egy pillanatra, majd gonosz vigyorra húzódott a képe.
- Ez nem is olyan rossz ötlet, nem de?

Egyelőre nem tudok jobbat, mint hihető magyarázatot gyártani, és reménykedni erőteljesen egyrészt azért, hogy Remus telefonáljon, másrészt azért, hogy José valami okos dologgal álljon elő. Túl sokat nem akarok pofázni, és sajnos nem tudok mentálisan üzenni neki, hogy mit mondjon, és amikor megszólal, olyan áhítattal meredek rá, mintha ő lenne a messiás.
Aztán az a áhítat el is tűnik, amikor értelmezem, amit mond, és be kell vallanom, állítólag nem vagyok hülye, de azért el kell telnie pár másodpercnek, mire tényleg felfogom. Most komolyan fenyegetőzött Remussal? Komolyan azt dobta be végső elkeseredésében? Akkor ma itt mi meghalunk, ennyiiiiiii.
A nagy szerencse az, hogy a kütyümhöz tényleg nem értenek, és azt falhoz vágják. Nem baj, az adatok ott vannak, nem tűntek el, semmi probléma, ezzel, viszont azzal van, hogy José is kap két pofont, aminek nem igazán tudok örülni.
-Uram, tudom, hogy látott, ha nem köszönök, akkor faragatlan tuskónak tart, ezért bátorkodtam ön elé állni.
Azért az igen érzékenyen érint, hogy mellkason bök, mert olyan érzésem van, mintha átnyúlt volna rajtam. Tudom, hogy ki akar csinálni, nagyon érzékenyen érintette, hogy akkor átvágtam, őrjöngött. Ez van.Na de az ötlete... az már sok, akkor nem megöl.
-Azt, azt nem tudom, uram.
Hülye vagyok vagy mazochista... aha, az utóbbit már megszoktam gyámom mellett, hülye meg akkor vagyok, ha annak akarok látszani. Na meg elküldenek bevásárolni. Kínos mosoly jelenik meg az arcomon az ötletére, bólintani nem fogok, nincs az az isten, és áldom az eget, hogy megcsörren a telefonja. Imádkozni kezdek, hogy Remus legyen az, ne más, mert jelenleg nem tudom, hogyan menekülünk meg ép bőrrel. A vérszívó felveszi a telefont, én pedig lélegzetvisszafojtva várom, hogy ki az, és akkor fújom ki, amikor meghallom a gyámom nevét.
-Remus... igen, értem... viszont a pofátlanságnak is van határa, ne haragudj... igen, értem. Kölcsönadnád nekem őket, vagy az egyiküket? Szükségem lenne a képességeikre, leginkább a Tim fiúéra, de azt hiszem csapatban ügyesebbek...
Megáll bennem az ütő is, bár hálát adok a pályaigazgatónak, hogy vette a lapot, és értesítette a gyámomat, hogy baj van, de Alba utolsó mondatai... lefagyok. Dermedten várom a választ.
-Értem. Köszönöm, Remus.
Az a mosoly... az a rideg, fölényes mosoly a vámpír arcán semmi jót nem jelent, de nagyon, nagyon remélem, hogy Remus nem bólintott rá arra, hogy hozzá kerüljünk. Én abba belehalok.
-Azt hiszitek, megúsztok? Azt hiszitek, hogy szórakozhattok velem? Hát nem.
Újabb falhoz kenés van soron, de a koreográfia annyiban változik, hogy esélyem sincs felállni, de ahogy felfogom, Josénak sem, és máris akkora pofonokkal leszünk gazdagabbak, hogy öröm nézni. Az állkapcsom azt hiszem eltört, de valami reccsent, és mire felemelném a kezem, máris kapok egy újabbat.
-Takarodjatok el innen!
Nem sok erőm van, bár segítenek a felállásban, és az egyetlen, amire gondolni tudok, hogy a kütyümet összeszedjem. Azt még sikerül, aztán kihajítanak az öltözőből, hogy kikísérjenek a teniszpálya bejárata elé, mintha mi sem történt volna.
-José... élsz még?
Hülye kérdés, a saját lábán jött ki, akkor naná, hogy él, de nekem mindenem fáj, az biztos. A dirinek majd megköszönöm, hogy telefonált, azt nem felejtem el, viszont haza is kéne jutni. A beszéd fáj, a pofám is, így ha José jobb állapotban van, akkor bizakodóan tekintek rá, hívjon ide valakit, aki hazavisz.

Nagy valószínűséggel csak a telefon csörgése ment meg minket a további kérdésektől és ötletelésektől, hogy vajon mit tudna csinálni velünk és úgy látom, hogy ebben nagyon is egyetértünk a levegőt is alig vevő Tim-mel.
Marha nagy mákja van a srácnak, hogy az igazgató sokkal hűségesebb Remus-hoz, mint ehhez az Alba-hoz és vette a társam jelzését, mert mint kiderült a hívó éppen Remus volt.
Mondjuk azért ez a vérszívó sem most kezdte a pályáját, így nem tojta össze magát a főnöktől, de persze nyíltan nem is mert szembeszállni vele, így mégis felcsillant a remény, hogy túléljük a mai napot.
Azért mikor rátért arra, hogy kölcsön venne minket egy ideig, az én arcomból is kifutott a vér, mert elég élénk a képzelőerőm ahhoz, hogy lássam magunkat Alba kezei között, és amit az engem sakkban tartó kisebb hegy torz vigyora nagyon is valóságossá tett.
A felénk hallatszó szavakból nem derült ki, hogy Remus bele ment-e vagy sem, így maradt a remény.
Aztán hamar megtudtuk, hogy a válasz nem volt, de ennek azért megittuk a levét, mert ez csak még jobban felzrikálta a pasast, aki azt valószínűleg nem ígérte meg Remus-nak, hogy épen és egészségesen szolgáltat vissza neki, vagy az is lehet, hogy a főnök áldását adta, hogy saját kezűleg büntessen meg minket, kicsit hagyva, hogy Alba levezesse a feszültséget.
Nem nagyon tudtam figyelni, hogy mit csináltak Tim-mel, de gondolom ő is azt kapta, amit én. Mivel azért az utca megtanított pár dologra, így a testőr ütése elől elrántottam a fejem, így az csak a pofacsontomat érte, ami azonnal felrepedt és folyni kezdett a vér, mikor összeestem a következő gyomrostól, egészen összehúztam magam és védtem a fejem, így csak kétszer talált el a rúgása, amibe belenyögtem és végig cikázott rajtam a fájdalom. Azt hiszem eltört vagy elrepedt az egyik bordám és a vesémmel is elleszek egy darabig. A tompa puffanások Tim felől is hallatszottak, aztán felráncigáltak minket és kilökdöstek a pálya kijáratáig. Még szerencse, hogy Tim-nek megengedték, hogy elhozza a ketyeréjét, mert különben tök feleslegesen csináltuk volna az egészet.
- Élni élek, de azt hiszem egy darabig nem ugrálok, de teniszezni biztos nem fogok. – nevettem el magam keserűen, amit azonnal meg is bántam a belém vágó fájdalomtól. – megpróbálok leinteni egy taxit.
Azonban mikor már a harmadik ment el mellettünk, mint akit űznek, mikor megláttak minket, rájöttem, hogy nem vagyunk épp valami bizalomgerjesztőek.
- Ott egy nyilvános illemhely, gyere mosakodjunk meg. Úgy nézel ki, mint Remus egy kiadós evészet után. – utaltam a véres fizimiskájára.
- Szerintem ő sem lesz boldog, ha elé keveredünk. Lehet, hogy megunja az állandü bajkeverésünket, nem gondolod?

Valahogy nem akarom látni, hogyan festünk, pedig kénytelen leszek megnézni, mert az összes létező taxis úgy húz el mellettünk, hogy csak na. Egy sem áll meg, pedig semmi mást nem szeretnék, csak hazaérni.
-Mi bajod van a tenisszel? Jóvan, nem tudok, egy labdát nem találok el,
Vigyorgok, és fel is szisszenek, és jobb híján az illemhely felé indulok, hogy valamennyire emberi külsőt kölcsönözzek magamnak, ahogyan José is. Ha úgy sem tudunk taxit fogni, akkor komolyan felhívom Remust, már úgy is olyan mindegy, nem? Tudja, hogy szarban voltunk, vagyunk, és azt is sejtheti, hogy akad néhány sérülésünk.
Az illemhelyre érve alaposan körbenézek, és amikor látom, senki nincs ott rajtunk kívül, még az ajtót is bezárom.
-Aha, kivéve ha olyan infót viszünk elé, ami megéri a kockázatot. Ezt figyeld.
A kis szerkezetemmel kezdek szórakozni, és szépen lassan előhívom azokat az adatokat, amiket elcsentem. Meglepő, és nem a két fickó, akik azért jól jöhetnek, hanem pont Alba.
-Sejtenéd, hogy a vérszívó fejes barátunk szervezkedik Remus ellen? Nem is kicsiben űzi az ipart a tetűláda, hanem igen nagyban. Itt vannak a nevek, akikkel kapcsolatban áll, és a jelek szerint támogatják az elképzelését. Vagyis, meg akarja dönteni Remust. Nem úgy, a consuli titulusra fáj a foga. Minden bábot rabszolga sorba döntene, és úgy tartana, mint egy kutyát. Például.
Újabb vigyor kúszik a képemre, nincs kedvem taxizni, felhívom Richardot, jöjjön már értünk, ha lehet, és készítse már fel gyámomat, hogy nagyon de nagyon fontos infót kell vele megbeszélnünk, átadnunk. A kis készülékemet ismét rejtem, azaz ha valaki hozzáér, semmit nem fog tudni kiszedni belőle, de előtte ég továbbítom az adatokat a saját gépemre, hogy ha ripityára törnék is, meglegyenek.
-Mehetünk mosakodni.
Azzal gyorsan végzek, pláne, hogy a fájdalmas területeket éppen csak érintem... hát nem lett jobb az összkép, pedig mindent megtettem érte. Amint jön a figyelmeztető csörgés, tudom, hogy mehetünk, értünk jöttek, de meg sem nézem ki az. Az lenne a meglepetés, ha Remus pattant volna kocsiba. Neeem, szerintem otthon vár, és lesz egy-két pofonja Alba miatt hozzánk, ebben biztos vagyok.

Mikor végre zárt ajtó mögött vagyunk, Tim izgatottsága rám is átragad, hiszen ha már sikeresen összeverettük magunkat, legalább legyen értelme. Ha semmi érdekeset nem tudott leszedni a vámpírtól, akkor annak nem fogok örülni túlzottan.
Szerencsére a srác érti a dolgát, még ha bajkeveréshez és a slamasztikába belemászáshoz is legalább annyira. A jó hír az, hogy a fickó most alaposan megszívja, ha ezt átadjuk Remus-nak, a rossz, hogy elég sokan álltak mellé és ez komoly aggodalomra ad okot, mármint az én drágalátós főnökömnek. Bár már kezdek egészen belejönni ebbe a vérbáb létbe és bár vannak függőségeim ezzel kapcsolatban, azért azt is el kell ismernem, hogy Remus-nál sokkal, de sokkal rosszabbat is kifoghattam volna, lásd a mostani esetet.
De igazán nem korlátoz semmiben, és még Rose-val is rendezte a viszonyomat, bár van amit soha nem fogok neki megbocsátani.
Minden esetre most is kétfajta érzelem dúlt bennem, egyrészt ő volt a kisebbik rossz, ha már választanom kellett, viszont szívesen tettem volna keresztbe minden vámpírnak.
Azért most mégis jobb, ha van mivel Remus elé állni, mert biztos elég pipa, hogy miattunk megint neki kellett beavatkoznia.
Tim közben elintézi, hogy valaki jöjjön értünk, aztán igyekszünk rendbe szedni magunkat, amennyire itt lehet.
Mikor megjön a fuvar fáradtan rogyok az ülésre, bár tudom, hogy még van egy jelenésünk Remus-nál, de már alig várom, hogy haza érjek és Rose-t a karjaimba zárjam.
- Talán legközelebb én hívlak meg egy kis zsebmetszős bulira. Az sem végződhet sokkal rosszabbul. – vigyorgok a mellettem elterülő srácra. – Ha Remus elé kerülünk, te viszed a szót és remélem meg tudod győzni, hogy ne tőle kapjuk a következő verést, mert egy napra ennyi elég volt. – tettem még hozzá, aztán átadtam magam a kocsi lágy ringásának. A jövő még várhat.

(Nem tudom folytatjuk-e, de ha itt vége, akkor köszönöm a játékot nagyon klassz volt. )