Csontok Földje

Lényegében a farkasok temetője, ahol örök nyugalomra helyezik a falka tagjait. Szabályos, szépen rendben tartott kis halmok emelkednek, fejfa helyett mindig egy kis bokrot ültetnek, így kisebb liget jellege van. Elsősorban a nőstények gondozzák, de a hímek is gyakran róják le itt kegyeletüket, vagy járnak ide emlékezni. Gyakori a találkozás nyughatatlan farkasszellemekkel itt, lévén a falka kötődése a szellemvilághoz nagyon erős.

Régen járt itt, tulajdonképpen csak egyszer, de most visszajön ide, és nem másért, mint Morgan miatt, aki itt nyugszik. Ideje sem volt tőle elbúcsúznia, gyászolni végképp nem, és a fele kérdésére nem kapott választ. Nem is fog. Megérti vagy nem, nincs több lehetőség.
Egyenesen ahhoz a halomhoz tart, ami egykori Teremtője nyughelye, ott ül le, mellette és felsóhajt.
-Morgan, hogy miért hagytál itt, oké, így kellett lennie, de nézd meg, hova jutottam. Olyan dolgokat nem adtál át, amit elvárnak tőlem, és azt hiszik, hülyéskedek, amikor azt mondom, segítségre van szükségem. Mi lett belőle? Balhé, és most büntetést tölthetek. Utolsó esély. Szerinted hogy érzem magam?
Pofázik a sírhalomnak, mintha választ várna onnan, valami reménysugarat, pedig tudja, az nem érkezik. Most nem. De messze van még az a december, pedig már 3 hónapot lehúzott, de akkor is, több mint a fele hátra van.
Egy dologban haladt... már nem akarja Arabellát megharapni, ez az egy biztos, a többi nem. Vagy lehet, igen, csak ő nem veszi észre, mert nem azzal van elfoglalva.
Leheveredik a sír mellett, az égboltot bámulja, az is elképzelhető, itt fog éjszakázni, mert hogy nem lesz egyedül, erre a nyakát merné tenni.

//Hát ilyet...elfelejtettem Fola jelszavát -.- //

Hogy minek járok én itt? Nem tudom, hiszen nekem itt, eme földek alatt senkim sincs, mégis, úgy érzem, hogy most itt kell lennem- Szívem szerint bátyám hantja mellett állnék, de az sok ezer kilométerre van tőlem, így késő esti zarándoklásra, sétára indultam, s ide vezettek ösztöneim.
Nem mondhatnám, hogy fényes hangulatban lennék, de ez nem is csoda, ha valaki elmereng a múlt fájó emlékein. Egy hang zökkent ki gondolatmenetemből, egy férfi, egy ismerős hangja, akinek szagát is érzem már. Farkas ő, fajtámbeli, s felismerem. Halovány mosoly fut végig arcomon, hisz Bella is, Claus is mesélt nekem a fiúról, s magam is futólag ismerem már. Talán ez egy jó alkalom, hogy jobban megismerjem, és kiverje fejemből a rossz gondolatokat. Ki tudja...talán még neki is jó, ha elterelődik a figyelme.

Mostanában alig van bármire is időm. A munkahelyemen is helyt kell állnom, rengeteg új ügyfél jelentkezett az utóbbi időben, ami egyrészt jót jelent, mert megy az üzlet, de rosszat is, mert azt jelenti rosszabbodik a közbiztonság. A falka ügyei is nyomják a vállam, ami között elsődlegesen két dolog is állandóan a fejemben jár. Egyrészt Richard ügye, hiszen a srácot kedvelem, mint ha csak az öcsém lenne és nagyon szeretném, ha végre összekapná magát. Reménykedésre ad okot Arabella jelentése, aki úgy látszik megtalálta vele a hangot és már három hónap eltelt a fiú kiszabott büntetéséből is. Féltem, hogy egy hét után megszökik és az katasztrófa lett volna.
A másik ügy.....hát az rám nézve fontos, mert lassan eljön az idő, hogy véglegesen elszánjam magam és a falka elé tárjam a Fola iránt érzett érzelmeimet. Nem, nem futamodnék meg, csak időt kéne már rá szakítani. Fola türelmes lány, de ő sem a végtelenségig.
Úgy éreztem muszáj kicsit kiszellőztetni a fejem és rendbe tenni a gondolataimat és erre ez a legjobb hely, ahol az őseink, szeretteink, bajtársaink nyugszanak. Valamiért ez engem mindig megnyugtat. Most viszont ahogy közeledem már tudom, hogy nem vagyok egyedül és ráadásul pont a két gondolataimban járó személyt találom itt.
- Úgy látom, ma mindenki egy kis békére és nyugalomra szomjazik. - szólalok meg hangosan, ahogy félmeztelenül, mezítláb a kezembe fogott ingemmel és cipőmmel közelebb lépkedek. - Üdv Richard........Kedvesem! - sétálok oda Folához és mosolyogva csókolom meg.

Az eget kémleli tovább, semmire sem figyel, úgyis érzi, ha valaki élő erre közelít, és ez így is van. Érzi egy nőstény közeledését, mégsem mozdul meg, egyáltalán nincs kedve hozzá, és ha emiatt most tapintatlannak tűnik,
Jelét sem adja annak, hogy felfogta volna Fola érkezését, egyszerűen nincs kedve, mert most Morgannal akart kommunikálni. Végül felsóhajt, int a nősténynek, de nem kel fel, még véletlenül sem, csak akkor, amikor ismerős energiákat érez... Clausét. Ez jó. Mit mondjon? Semmit nem fejlődött? Csodás lesz, biztosan az lesz.
Az meg pláne, ha most itt fognak enyelegni kettesben, ő meg mint gyertyatartó nézheti. Még jó, hogy nyugodt területre jött, legalábbis azt hitte róla, és amikor társaságban reménykedett, nem épen az élőkre gondolt.
-Üdv!
Köszön Clausnak is, aztán vissza is heveredik. Nem, nem fogja Claust semmivel sem traktálni, teljesen felesleges, mert úgysem fogja megérteni, hogy ennyi neki bőven elég volt az arachnoidok vendégszeretetéből. Azóta sem érti, hogy egy hím tud megalázkodni olyan szinten, ez abnormális társadalmi berendezkedés. Ezért nem főz kávét sem, csak akkor, amikor Arabellán nem látszik, elvárná, tehát ez a leglehetetlenebb időpontokban fordul elő.

Ifjú farkasunk nem viszi túlzásba a köszönést, épp hogy csak int, mikor észreveszi, hogy megérkeztem. Aztán visszadől, s tovább kémleli az eget.
- Látom zavarlak.
Elmosolyodva indulnék el, hogy magára hagyjam a fiatal férfit, mikor megérzem, hogy Claus közeledik, s mellém érve forró csókkal köszönt, miután Richardot i üdvözölte. Jól esik közelsége, boldogság önt el, kicsit elfeledteti, hogy nem túl jó kedvembe jöttem ide.
Igen, jól esik néha a béke. Szia Claus.
Az azért kicsit zavar, hogy nem vagyunk egyedül, így a csókot megszakítva mosolyogva figyelek a két férfira.
- Richard, elmenjünk? Zavarunk? Mert én szívesen beszélgetnék így hármasban veletek.
Felnézek Clausra is, remélve, hogy érti a célzásomat, sejti, hogy nem kellene magára hagyni most a srácot, vagyis én ezt érzem. Na meg lényegében lehetséges, hogy az is ott van a háttérben, hogy én is szívesen lennék társaságban kicsit.
Várom Richard válaszát, bízva a pozitív mondatokban, de hát az ellen sem tehetek, ha elutasít, hiszen erőszakkal nem akarok itt maradni a nyakán...

Nem kellett nagy beleérző képesség, hogy tudjam Richard nincs túl jó kedvében, bár ezt a helyet általában nem is olyankor választja az ember, példa rá az én esetem is most.
Persze örülök, hogy találkoztam Folami-val, de egyúttal meg is lepődtem az ő jelenlétén, mert nem gondoltam volna, hogy mostanában borús gondolatai lehetnek, de persze számtalan más oka is lehet, hogy éppen erre vezették a léptei.
- Ahogy mindenkinek. – bólintottam kedvesem lágy szavaira és aztán máris tovább mosolyogtam, ahogy a maga figyelmes módján reagált Ricky duzzogó viselkedésére.
Én tudtam, hogy mi a baja, hiszen nem volt nehéz kitalálni, hogy nagyon nehezen viseli az arachnoidok társadalmi berendezkedését, még ha Arabella eléggé visszafogta magát a kedvemért, meg már elég jól ismerte az farkasokat is ahhoz, főleg a barátnője, Folamin keresztül, hogy ne erőltesse a végtelenségig a dolgot.
- Én sem akarom ráerőltetni senkire magamat, hiszen elég nagy ez a terület, de talán tényleg nem ártana egy kis társalgás senkinek, ahol kötetlenül megbeszélhetjük, kinek mi nyomja a bögyét. – igyekeztem egy kis lendületet adni a kezdeményezésnek és reméltem, hogy a fiúban van annyi udvariasság, hogy összekapja magát, mert különben igen csak megkérdőjelezem, hogy mennyit haladt a beilleszkedés terén, ami az egyik legfőbb hiányossága volt.
- Akkor? menjünk vagy maradjunk fiatalember? – néztem rá kérdőn. – Gondolom neked – pillantottam aztán Folamira, - nincs kifogásod a jelenlétem ellen, ugye? – fogtam meg a kezét és adtam rá egy lágy csókot. – Amúgy is beszélnünk kellene.

Morganban reménykedett, abban, hogy megjelenik végre, mond pár szót, vagy utal valahogy, akármi... de ez nem történik meg, főleg így nem, hogy most már más is tartózkodik a közelben. Folami viszont idejött, vagyis ennyit a magányról. Igazából nem is bánja, csak ezt beismerni, na azt nem könnyű. Claus érkezése az, ami tényleg kizökkenti az ég bámulásából, felül, majd végül feláll.
-Nem, nem akarom, hogy elmenj Folami, jól esik végre az enyéim körében.
Elege van az arachnoidokból, velük nem lehet úgy vadászni, mint a társaival, velük nem lehet úgy beszélgetni. Arabella ugyan tényleg próbál neki segíteni, és érti is, min kell változtatnia, csak bajlódik vele, ez van. Annak viszont örül, hogy a Vezér nem zavarja el, az arcára kiül egy széles mosoly.
-Tényleg? Nem bánnátok ha én... veletek mennék és egy kis időt együtt töltenénk?
Mint egy kisgyerek, akinél most jött el a karácsony, úgy örül a felajánlásnak. Hiányzik neki a falka, akkor is, ha Arabella mindent megpróbál, hogy segítse, de ő akkor sem farkas, és ezt muszáj megértenie.
A kezdeti nehézségeken már túl van, azt elfogadni, hogy egy nőstény mondja meg neki mit tegyen, ezt már rendezték. Próbálja az önuralmat is gyakorolni, talán egy kicsit fejlődött benne, ezt nem tudja, de az, hogy most Clausékkal lehet, az sokkal többet jelent neki mindennél.

Ordasként is, emberként is úgy érzem, hogy felelősséggel tartozom fajtánkbeliekkel szemben, s Richi egy olyan ember-farkas, akinek szüksége van ránk. És meg kell mondjam, nekünk is rá. Igen, hiszen az ő forrófejű viselkedéséből mi is tanulhatunk, nagyon is sokat. Értékes tagja már most is a falkának, s ez csak fokozódhat, ha fejlődése eléri végkifejletét.
- Hmm...még meggondolom, hogy ellenemre vagy-e Kedvesem.
Persze, hogy nem volt ellenemre, sőt, s ez az orrom hegyére volt írva, de jól esik olykor kicsit játszani vele. Örülök neki, hogy itt van velem, s örülök, hogy Richi pozitívan fogadja kérdésünket, hogy örül mindkettőnknek, s nem küld el minket. Talán mindenkinek jót tesz most, ha beszélgetünk.
- Rendben van, beszélhetünk.
Bólintok Clausnak, majd kettejük felé fordulok következő kérdésemmel.
- És, hová szeretnétek menni? Mert én egy jó kávét, meg egy kis sütit tudok adni nektek itt kint. Mármint nem közvetlenül itt, de nem kell bemenni ugyebár a városba egy kellemes este miatt, sőt, itt sokkal kellemesebb. De akár itt is leülhetünk felőlem.

Richard reagálására a én arcomon is szétterül egy jókedvű mosoly, hiszen erre voltam kíváncsi, ezt vártam tőle. Ha még mindig azt a magába forduló, dacos fiút láttam volna benne, akkor azt hiszem nagyon elkeseredtem volna.
- Nagyszerű! – csaptam össze a kezem. – Ezek szerint, ha Folami sem harapja le a fejünket a meggondolása után, akár le is telepedhetünk valahol.
- Te úgy látom készültél! – nézek csillogó szemekkel a kedvesemre. – De egyébként is, ha gondoljátok az oduban van minden, ami egy jóízű beszélgetés mellé szükséges é még kényelmes is. Most úgy sincs ott senki, onnan jöttem. – tárom eléjük én is a lehetőséget. – Aztán még egy közös esti vadászat sem lenne rossz. Mit szóltok?
Közben, ahogy Richard a közelünkbe ér, felé nyújtom a kezem.
- Örülök, hogy éppségben látlak fiam! A nehézségek ellenére Arabella nagyon elégedett veled és természetesen én is.

Felugrik a földről, alig várja, hogy induljanak, akárhová, csak együtt lehessen az övéivel. Nem akar a városba menni, tömegbe most, így amikor elhangzik a kérdés, azonnal rávágja a választ.
-Itt jó lesz, ez így pont jó.
Édes mindegy, csak egy kicsit ne kelljen visszamennie Arabellához, semmi más nem számít, csak ez.  Közelebb lép a pároshoz, és kezet nyújt a Vezérnek, hiányzott neki, piszkosul hiányzott, és erre igazán csak most döbben rá.
A hallottakon azért meglepődik, ő nem egészen így érzi a dolgot, persze benne van, így nem igazán tudja elfogultság nélkül, reálisan szemlélni ezt az egészet.
-Valóban? Oké, először azt hittem, vicc, hogy nőstény, bejárónőnek néztem, mikor leesett, női nevet mondtál. Aztán veszekedtünk, mert... mert nőstény, aztán verekedtünk, mert... mert nőstény. Utána meg rájött, hogy én nem vagyok arachnoid, én nem fogok papucsot játszani, mert abba belehalok. Sajnálom a hímjeiket Claus, komolyan. Hogy tudnak így élni? Ez nem normális. Mint az amazonok idejében, mikor a hím csak arra kellett, hogy utódokról gondoskodjanak. Ez nekem idegen, értitek? Ezt nem tudom megszokni, én farkas vagyok, nem arachnoid, deeee azt hiszem ezt már ő is levágta. Ott már halott hím lennék, az tuti.
Tartott attól, hogy Arabella majd rá akarja kényszeríteni az ő normáikat, végül kiderült, szó sincs róla, akkor inkább önként távozott volna a falkából is. Az indítása a lehető legrosszabb volt, ettől rosszabb már csak akkor lehetett volna, ha sarkon fordul azonnal, és lelép. Ugyan Arabella azt mondta, ő ezt nem fogja megemlíteni Clausnak, ő viszont megteszi, mert ez is megtörtént dolog,
-Lehet,megfejtette, mi a gond, azaz, rájöttünk. Talán.
Belép az Odúba a pár mögött, és rögtön a kávé és a teafőző felé veszi az irányt, Kajában nincs otthon, eszik amit talál, de az előbbiekre még nem volt panasz, amikor maga készítette el az italokat.

Felnevetek...ma este úgy indult, hogy lógatni fogom egyedül az orromat, ehhez képest most nevetek. De milyen jól is esik ez nekem. Ahogy a séta is...
- Nekem az odúban tökéletes lesz. Ha rosszak vagytok, legfeljebb kiseperlek benneteket. Főleg magát, drága Claus!
Mosolyogva kísérem figyelemmel a két férfi kézfogását, s beszélgetésüket, majd Claust átölelve sétálok vissza velük az odúhoz. Igen, készültem, de azért nem itt vagyok felpakolva, hanem van főzve az odú konyhájában. Na persze ezt max jó orrukkal tudták kiszimatolni, mert el is pakoltam mindent.
Figyelek menet közben arra, hogy mit is mond az ifjú farkas, s bazsalygok orrom alatt. Hiszen barátnőmet ismerve, nem lehetett könnyű sorsa ennek a srácnak. Halkan súgok a fiúnak, mielőtt belépnénk az ajtón, de ez amolyan nyílt titok, mert minden bizonnyal Claus is hallja, hisz itt van mellettünk.
- Ha már nagyon nem bírod barátnőmet, szökj át hozzám kicsit. Ott élek az utcában.
Kacsintok egyet, majd Clausra sandítok, hogy nem kapok e a fejemre, majd inkább gyorsan eltűnök a konyhában. Az italokat a fiúkra hagyom, de nem engedek abból, hogy a kaját én tálaljam eléjük, s leültessem őket az asztalhoz.

//Kövi Odúhoz mehet már szerintem //