John Paul Jones Street 11. - Noel Wyard

Egy régebbi építésű családi ház, amelyhez garázs is tartozik. Konyha, nappali, 3 lakószoba, fürdőszoba, mellékhelyiség, konyha és a padlástér valamint a pincerész tartozik hozzá.

Lakosok: Noel Wyard

Cetli a kézben, így keresi a házat, azaz lakást, amit ideiglenes lakhatásra talált, amíg itt tartózkodik. Ha nem éppen azon lenne, hogy feltűnésmentesen vegye birtokba, akkor nagy valószínűséggel hangos megjegyzést tenne a házra, de így csak egyszerűen kiesik a táska a kezéből a meglepettségtől. Ez egy hodály, neki megfelelt volna egy sima szoba is, ahova "hazatérhet" egy-egy fárasztó nap után, így áll a házzal szemben, és tátott szájjal nézi az elé táruló látványt. Végül felmarkolja a táskát és belép a házba, annyira nem rossz ez, úgy is tudja, hogy Raul napokon belül utána jön.
Sokat nem szórakozik, lepakol, a fontosabb dolgokat rejti, majd kilép az éjszakába és a belvárosba indul... nem árt vacsorázni sem. Már megint éhes, ahogy mindig, csillapíthatatlan az étvágya és ezt meg kell oldania, no de az sem árt, ha feltérképezi a környezetét.

Ahhoz képest, hogy van egy hatalmas háza, amit sikerült valamikor egy éve kibérelnie, nem túl sokat tartózkodik itt, lévén akkor minden másnap más szobában lehetne, na de ehhez semmi kedve. Most mégis erre jön az éjszaka leple alatt, de hogy miért? Talán folytatja a nosztalgiázást, talán nem, a lényeg, hogy itt köt ki, és lép is be a lakásba, hogy levágja magát a nappaliban.
Senki nem jött utána, ami több mint furcsa, hiszen tavaly ilyenkor már rég haza lett cipelve, most meg kedvére járhatja az idegen földet, és élvezheti a szabadságát, amit próbál ésszel kihasználni.
Kapcsolatok... na az nem sok van, pedig felmérte az összes nagykutyát, főleg a bálon. Ennek ellenére nehezen halad, bár legalább az Egyetemre felvették, és átélte élete első szexuális élményét is. Ezt is nevezheti sikernek, csak más szemszögből kell vizsgálni a dolgot. Végül is... ez is hatalmas haladás, szó se róla. Kár, hogy nem egészen ezt képzelte el magának, na de nem elveszett kölyök talán, megoldja a kérdést, ha majd itt lesz az ideje.
Most viszont csak elterülve hever a kanapén,ma pihenni akar, már ha nem jut eszébe más fontosabb dolog, na mert az mindig akad. Saját magának is hazudna, ha azt mondaná, nem hiányzik Raul, Paul és a többiek, de addig nem állhat eléjük, amíg valamit nem tesz le az asztalra. Egy dolog van, amit nem fejezett be, egy kísérlet, így azzal fogja folytatni, holnap ezzel indít. Meg szeretne lepni mindenkit, hogy lássák, valamicskét fejlődött a nekromancia területén is.

A szökés nagymestere...
Őt keresem ismét, de most legalább tudom hol is kell keresnem. Persze annyira nem erőltettem meg magam, hiszen tudtam, jól van, így csak várnom kell. Azt sikerült kiderítenem, hogy itt kapott lakást, bejutnom sem volt nehéz, csak a szomszédok, ők zavartak csöppet. Pláne, hogy volt közöttük nem egy, aki rühelli a fajtámat.
Léptek zaját hallom, s én hátrahúzódok a nappaliból, a konyhából hallgatom, hogy ki is a közeledő. Pár pillanat, s már tudom, rég nem látott fiamat hozza haza lába. 
Mikor már kényelembe helyezi magát, én megjelenek a konyhaajtóban.
- Szép estét!
Összefonom magam előtt két karomat, nekidőlök az ajtófélnek, s figyelem a sötétben ücsörgő fiút.
Vajon milyen reakciót vált ki belőle jelenlétem. Tudom, hogy hamarabb is észrevehette volna már, hogy itt vagyok, s betudom annak, hogy teljesen máshol jár az esze, mint azt kellene.

Még lehunyni is képes a szemét, hogy azzal üsse el az időt, melyik szobát vegye igénybe éjszakára, ha már ide ette a fene, hiszen választék az akad bőven. Magában kiszámolósat játszik, már csak az hiányzik mellé, hogy az ujjait is használja. Csend van, ez most mindennél többet ér, elég volt a város zajából, az emberekéből, és most úgy mindenkiéből.
Végre nyugodtan lehet, ahol nem zavarja senki és semmi, átrághatja magát a fontosabb kérdéseken, és újabb terveket szőhet, hogyan tovább?
Elnyúlik a kanapén, a fejét hátra dönti, nem nagyon óhajt megmozdulni, egészen addig, amíg valaki rá nem köszön. Erre viszont azonnal felkapja a fejét, mert a hang ismerős, na de hogy a fenébe nem vette észre?
Ja, hát kissé elgondolkodott, illetve nem is kicsit, nagyon, pedig éreznie kellett volna a jelenlétét, tudnia, hogy itt van.
-Szia! Hagytam üzenetet, igazság szerint sokkal előbbre vártalak, de... most megleptél. 
Ugyan eddig szinte teljesen elfeküdt a kanapén, de most feláll, és szó szerint farkasszemet néz Raullal. Lelépett, igen. Másodszorra is... igen. Ezt nem fogja tagadni, nem mintha tudná. Nem kérdezi, mit keres itt, örül neki, mert épp az előbb tartott ott, hogy hiányzik neki.

Mentegetőzéssel kezd? Érdekes, mert úgy véltem nem ezzel fog indítani. De hát nah, változik ő is, én is. 
- Igen, tudom, hogy hagytál üzenetet, bár úgy vélem, személyesen is meg lehetett volna beszélnünk.
Homlokom közepére szaladna szemöldökeim, s ellökve magam az ajtóféltől, Noel felé indulok el. 
- Meglepődtél? Mert nem figyelsz. Ha nem merengenél el, akkor észreveszed, nem vagy egyedül. Ennyi erővel egy ellenséged is lehetett volna a házban, nem gondolod?
Látszólag mérges vagyok, s nem utolsó sorban tartom ezt amolyan figyelmeztetésnek is számára, de belül büszkeség is van bennem, hogy megállja helyét az "életben". Hiszen hallottam, iskolába iratkozott, tanulni akar, hogy első dolga volt felkeresni a consult, s még sorolhatnám, de jobb szeretném, ha ezeket ő mesélné majd el.
Közeledek felé, s előtte megállok.
- Örülök, hogy újra láthatlak Noel!
Férfiasság ide, vagy oda, vámpír érzelmek sem izgatnak, én most megölelem rég nem látott fiamat, s egy mosoly is szökik arcomra.

-Azt nem kockáztathattam meg. Ha szólok róla, akkor elbarikádozod az összes létező kijáratot.
Ha tavaly hazacipelték, akkor most el sem engedték volna, ez tiszta sor... vagy nem, mindegy, így gondolja.
-Meg. Azt nem hiszem, ez nyugodt környék, itt nem gyakori a betörés, de ha ellenség lett volna, azt levágom azonnal.
Legalábbis a bőreváltókat és a rájuk vadászókat mindenképp, vámpír még nem akarta kinyírni, de sosem lehet tudni, ez igaz. Bólint, megjegyzi, ezt most akkor elbaltázta, na de tényleg nem gondolt rá, hogy bárki is itt van, vagy lehet a házban. Ezt leszámítva azért örül mint majom a farkának, mert régen látta Rault, és hiányzott a képe... is.
A közeledésre nem hátrál, ha pofon akarja törölni, hát tessék, megérdemli. Végül nem az érkezik, és erre elvigyorodik.
-Én is. Hiányoztál, azt hittem korábban jössz.
Na ja, hinni a templomban kell, de oda be nem teszi a lábát, még véletlenül sem. Megöleli az atyját, tényleg elapátlanodva kezdte magát érezni az utóbbi időben.

- Valóban. Barikádokat állítottam volna eléd, de hát csodálod? Ha egyszer nem tudsz nyugton ülni a fenekeden.
Sóhajtok egyet, s bár tudtam, hogy hol van, mi is vele a helyzet, mégis megkönnyebbülés, hogy látom, jól van. Aggódhatok érte, vagy nem? 
- Igen, az ellenségeket valahogy jobban megérezzük.
Elmosolyodom, s szigorom is elsimulni látszik.
- Különben azért elgondolkodtam volna, hogy elengedjelek-e. Valahogy úgy érzem, már nem tudlak megtartani egy helyben. Bár túl korán akarsz te a saját lábadra állni.
Elengedve őt, leülök az egyik fotelbe, s megvárom, míg ő is leül, hogy beszélgethessünk.
- Te is hiányoztál, de mivel hagytál üzenetet, úgy gondoltam, hogy megvárom hogyan is fogsz boldogulni. Remus jelezte felém, hogy itt vagy, s felkerested, így nyugodtabb voltam már. De mesélj, mi újság veled?
Összefont két karral, kényelmesen hátradőlve, s egyik lábamat a másikon átvetve kíváncsian fürkészem őt, a sötétben is jól látva nem nehéz feladat.

-Mit kéne mondanom? Azt, hogy nem? Való igaz, nem csodálkozom, azt pedig nem tudom, miért van mehetnékem ennyire, lehet, elég volt Párizsból?
Megmagyarázhatatlan ok, tényleg nem érti. Tavaly is meglépett, aztán Raul hazavitte, erre el sem telik az egy év, és ismét megpattan. Van valami ebben a városban, ami vonzza. Bólint,azért egy ellenséges egyedet csak felismert volna azonnal, bármennyire is elmerül a gondolataiban, azt azért csak nem nézte volna be ennyire.
-Azzal nincsen semmi bajom, ha egy helyen vagyok, csak... Párizs túlzsúfolt. Mégis mennyi esélyem van nekem ott? Szinte semennyi. Itt talán sikerül elindulnom a saját erőmből, érted? Itt van Rashid is, vagyis ha  szeretnék tanulni olyat, ami segíthet a nekromanciában is, akkor mindenképpen ide kellett volna jönnöm. Ja, mert jelentkeztem az egyetemre, vagy erről is tudsz? Korán... erre magam is rájöttem.
Párizsban esélytelen az előre lépésre, egyelőre mindenképpen, túlságosan fiatal, keresztül néznek rajta, bármit is mond, ha meg nem, az azért van Raul az atyja. Korai volt a törekvése, erre rádöbbent, hiszen keveredett olyan helyzetbe nem egyszer már, amikor nem sokon múlt, hogy nem lett vérengzés a vége. Akkor értette meg, hogy egyáltalán nem áll készen arra, hogy megálljon a saját lábán, bármennyire is be akarta bizonyítani, hogy képes rá.
Nincs így, ahhoz nagyon kölyök, van amit még mindig nem tud kezelni, és ezt a folyamatot nem tudja siettetni, az ösztönök sokszor felülkerekednek, hiába a higgadtabb típus.
-Gondolhattam volna, hogy azonnal jelzi, itt vagyok, de nekem ez csak később esett le, amikor egyre többen néztek rám furcsán, és azonnal keresni kezdtek valakit a környezetemben. Akkor értettem meg, ha a Consul nem tartaná veled a kapcsolatot, és erről nem tájékoztatta volna az itt élő vámpírokat, akkor nagy valószínűséggel már nem élnék.
Sejtenie kellett volna már akkor, hogy Remus felveszi a kapcsolatot Raullal, amikor nála járt, és simán rábólintott arra, hogy elintézi az éjszakai vizsgákat. Tudnia kellett volna, hogy ennek oka van, hogy Remus már rég tudja, kicsoda, még akkor is, ha tényleg betartotta a protokoll szabályait. Nem kérdezte, hol a teremtője, ami több, int furcsa volt, persze utólag.
Amikor nagyjából megismerte a fajtársait értette meg azt is, hogy korabeli ifjoncok nem rohangálnak egyedül, sőt.
-Azt leszámítva, hogy  úgy éreztem magam az utóbbi pár napban, mint egy elárvult kölyök, azon kívül jól, köszönöm. Alkalmi melókat találtam, de egyelőre esélytelen, hogy valamit is elérjek, mert ahogy itt fogalmazott az egyikük... ahhoz túl bébi vagyok, hogy komolyan vegyenek. Viszont ez a város a lehetőségek tárháza... nem települsz át ide?
Ahhoz képest, hogy mindig is önálló volt, azaz erre nevelték, itt bizony rádöbbent arra, hogy Raul hiányzik neki, és nem is olyan buli egyedül, mint azt gondolta. Hiszen csak csoportban nőtt fel, itt pedig nem igazán tudott sem haladni a tanulással, hiszen nem volt kitől kérdezni, és még szólni sem igazán tudott senkihez. Az más kérdés, hogy kiaknázatlan területekre lelt, és tényleg úgy véli, azokat meg lehetne ragadni.