White House Villa -Dolgozószoba

Vágytam rá, hogy igent mondjon, hogy beleegyezzen megöli Caecust-t, és arra is, hogy azt mondja, hgy Rose biztosan, de legalábbis nagy valószínűséggel túlélné annak a féregnek a halált. De nem így volt!
Egy darabig csak meredten bámultam a vámpír szemébe, majd a szememből kihunyt a lobogás és én az egyik székbe rogytam. Úgy éreztem, hogy elhagy minden erőm, ahogy a remény is, hogy eltűnik az életemből a legnagyobb fenyegetés.
-         Adósa? – kérdeztem keserűen. – Hiszen csak játszik, intrikál, ahogy mindig. – rázom meg a fejem, de egyből felkapom, amikor meghallom, hogy mik Rose-nak az alternatívái.
-         Vámpír? NEM! – kapaszkodom meg a szék támlájában, hogy fel tudjak állni.
Ennél még az is jobb, ha valóban meghal. Akkor én is végzek magammal és talán a halálban majd egymásra találunk. Érdekes! Ettől a gondolattól valahogy még meg is nyugszom, hiszen annyira véglegesnek és mostani keserű állapotomban csábítónak látszik.
Így aztán csak nézem, ahogy Remus vére végigcsorog a kezén, majd először csak pár pötty, majd egy kisebb folt keletkezik a szőnyegen.
Nem akarok inni, de a vér köteléke nagyon erős, szinte mágnesként vonz. A szemem nem tudom levenni róla és végül megnyalva a szám indulok felé. Már nem gondolok bele, hogy mivé tett, mert már abba is belefáradtam, hogy utáljam magam érte. Becsukom a szemem és ráhajolok a sebre, hogy mérhetetlen szomjamat oltsam.
Kell az erő, hogy szembenézzek a sorsommal, akármi is lesz a végeredmény.
- Taníts, hogy végezhessek vele. Ígérem jó tanítvány leszek. – nézek rá vértől pirosló szájjal és szemembe visszaköltözik a tűz.

Látom őt, nézem szemeit, amiből lassan a láng kihunyni látszik. Csalódott, de én csak a tényeket sorolom neki végig. 
- Nem tudom megölni Caecust, hiszen ha megteszem, még több vámpírt haragítok magamra. Azokat mindenképpen, akiket most képviselt. Intrika ide, vagy oda, most jól tette, hogy szólt nekem, s nem szembesültem azzal, hogy valaki le akar taszítani helyemről. 
Megtehette volna azt is, hogy tudása birtokában alattomosan veszi kezébe a "trónt", de nem ezt tette, így én tisztában vagyok vele, mivel tartozom neki.
- Sejtettem, hogy ezt a lehetőséget elutasítod, pedig nem annyira rossz ez sem, mint amilyennek te kívülről látod.
Megnyugszik kicsit, vagy a vér vonzása köti le, nem tudom, de érzem, mohón issza véremet, s mikor elegendőnek érzi, újra rám tekint.
- Tanítalak, ha ezt akarod. Erős vagy, ügyes és eszed is a helyén. csak forrófejű vagy még. De nem megölnöd kell, annak nincs értelme. Abban igyekszek segítségedre lenni, hogy elkerüljük, elhagyja a várost, de ehhez nem erő, hanem ész kell. És most gyerünk, Rosehoz viszlek. Egy hétig színedet se akarom látni. Nem foglak semmi indokkal ide kéretni. Ha valami baj van, elérsz telefonon bármikor. 
Egy új felsőt veszek ki a szekrényből, s adom oda neki, hogy felvehesse, majd ha kész, kifelé indulok vele. Mellette lépkedek, mert számítok arra, hogy összecsuklik, még ha erős is, ha tartja is magát. 
Kocsiba ülve hamar a kis lakásuk előtt szól a duda, s kilép az ajtón Rose...

//Ezt itt lezárnánk, élveztem, köszi :) jöhet majd Rose és José játék?//

Bár nem teljesen ez az, amit hallani akarok, végül is, ha Rose velem maradhat, akkor már azért bármit megteszek, így miután elszakadtam Remus vérétől, megadóan bólintok.
-         Rendben, akkor egyelőre lemondok a fejéről. – engedek meg egy halvány, gunyoros mosolyt.
Akár mit is tette előzőleg, most jól esik a gondoskodása, és észre sem veszem, hogy a gyűlöletem tárgyából mostanra úgy tekintek rá, mint egy szövetségesre Caecus-sal szemben.
Tudom, hogy ezt az érzést a gyűlöletem és a bosszúvágyam erősíti, és ha ez lelohad a hétköznapok során, akkor reálisabban fogom látni a vámpír szerepét, hiszen soha nem fogom azért elfelejteni, mit tett a kedvesemmel. Egyszer ő is meg fog fizetni ezért.
De most örülök, hogy felajánlja, elvisz Rose házáig, mert lehet, hogy nem lenne erőm elmenni az első taxiig.
 
//Köszönöm a játékot, én is nagyon élveztem, és mehet a játék természetesen.//

Szép estének indul ez a mai, nyugis vadászat, szép, csillagos éjszakán. Vagy romantikusnak nem kell lenni? Ha kell se igazán tudok az lenni, de mindegy is, mert telefonom csörren. Előhalászom, s ismerős a szám. Felveszem, s beleszólok.
- Tessék?
Na itt van már az a pont, h elromlott az estém, vagy még nem annyira, de már közel állok hozzá. A srácok azok, s igazolni kell kilétüket egy vámpírnál. Ráadásul helyben is hagyta őket valaki, ami nekem már nagyon nem tetszik. Mi az, hogy a consul bábjait összeveri egy vámpír. Hmmm...árnyékharcot indít, s a bábokkal kezdi? Vagy mit akar?
- Rendben. Megy értetek a kocsi. Idehoz!
Na ennyit a kellemes vadászatról. Mehetek át ápolónőbe, mert ha összeverték őket, biztos nem megyek el már. Jobb szeretem őket egyben tudni, mint foltosan, darabokban, pláne ha nem én verem őket össze.

A kocsi kényelmesen elringat és majd nem elszunyókálok, főleg, hogy a verés után, most kicsit el is vagyok zsibbadva, ahogy nem kell mozognom, csak ülök a suhanó kocsiban.
Viszont, ahogy egyre közelebb érünk, úgy jut eszembe az is, hogy majd magyarázattal kell szolgálnunk Remus-nak a történtekről és ha nem jó hangulatban találjuk, nem biztos, hogy nagyon örülni fog neki, még akkor sem, ha Tim úgy gondolja fontos infókra bukkant.
Így mikor megérkeztünk és beléptünk a vámpír dolgozószobájába, már minden porcikámat éreztem újból és konokságom ellenére, azért most nem szívesen vettem volna, ha Remus is nekünk esik. Valahogy mostanában nem volt kedvem meghalni, hiszen ott volt nekem Rose és a terveink.
~ Na ilyenkor tudtam volna felpofozni magam! Pedig milyen elveim voltak! De csak egy piti kis tolvaj maradsz Jose! ~ utálkoztam saját magamtól.
- Estét! - biccentettem a vérszívónak, aki láthatóan kissé türelmetlenül várakozott ránk. Ez nem jó jel. - Bocs, de nem volt választásunk. - kezdtem bele, mielőtt nekünk esik, de a technikai blablát meghagytam Tim-nek, hátha azzal le tudja higgasztani Remus-t.

Azt nem tudom állítani, hogy nagyon nyugodt vagyok, hallottam Remus hangját, és nem tűnt túl higgadtnak, mire letettem, de legalább egy kocsit küld, és én most ennek is örülni tudok, mert mindenem fáj. Azaz a hasam, a bordáim, a pofám, és nem tudom, mi van még a sorban.
Amint megérkezik a kocsi, valahogy bekecmergek, de nem alszom, a kütyümet nézegetem, mert ha Remus esetleg pofonnal indít, de rögtön a kezébe tudom nyomni Alba szemétségeit, akkor talán megússzuk hatalmas zakó nélkül.
Azt se figyelem, mikor érkezünk meg, csak feltűnik, megálltunk, és most mehetünk is a gyámom elé.
-Szia! Az van, hogy... öööö... legalább hallgass végig, jó? Szal ez az Alba áskálódik, meg akar dönteni, de nem úgy, hanem szervezkedik, és nem kevés követőt talált. Itt van.
Mivel Remus tudta nélkül alkottamtunk, remegő kézzel nyújtom át a kütyüt, és mutatom, hogyan lehet léptetni, de egyszerűbb, ha átmentem, ott akkor nem kell annyit lapozni.
Az a vámpír sosem volt szimpatikus nekem, és tessék, jól éreztem én, hogy nem megbízható, még akkor sem, ha ehhez nekem semmi közöm. Azt nem akarom tudni, hogyan festek, hisz kaptam jó néhány pofont, falhoz vágást és ilyesmit, de most ez a legkevesebb.

Sok száz évet megélve is tud örökkévalóságnak tűnni a rövid idő is. Nem sok kell, hogy idegeim egyre inkább feszültté váljanak. S mikor hallom, hogy megérkezik a kocsi, feszült figyelemmel nézek az ajtóra. Vajon mit csináltak már megint? Miért kell mindig belekötni valakibe? Amint belépnek, szúrós tekintettel mérem végig őket, s magam sem tudom eldönteni, hogy most kit is hibáztassak...
Feléjük indulok, fogamat csikordítva, pillantásom veséjükig hatol...
- Mi a kurva eget csináltatok már megint?!
Mire végigmondom a mondatot, vagy talán még előtte, már jönnek a mentegetőzések, hogy nem ők a hibásak, meg, hogy valaki helyemre tör, s Tim elém tol egy kütyüt, amiből ki kellene bogarásznom, hogy mi is a szitu.
- Nekem ne képeket mutogass, hanem beszélj! Mit látok én ebből? Hogy egy csapat vámpír találkozik. Meg olvasgatni se fogok most...MONDD MÁR TOVÁBB!
Amit kezembe nyomott, egyszerű reptetéssel száguld át a dolgozószobán, s csak az a szerencséje, hogy egy fotelban landol, így nem törik ripityára. Hátrébb lépek, mert érzem, hogy ha nem folytatja, akkor a kezem is repül, s már így is eléggé helyben vannak hagyva, s akkor semmit nem tudok meg, itt pedig már nagyobb gond van annál, mintsem két bábomat, köztük az egyik nevelt fiam is, összeverik.
- Üljetek le! ééés beszéljetek, sorban és nyugiban. Nem bántok esküszöm senkit, csak ne húzzátok az idegeimet.
Egy üveg erősebb ital kerül az asztalra, két pohárral, na meg a kötszeres láda, amit már nagyon jól ismernek.

Tudom én, hogy a gyámom ideges, nem is nagyon számítok sok jóra, de amikor úgy kezdi, hogy mit csináltunk már megint, hát na, azért a szar is vigyázzba áll bennem, főleg amikor még a kütyüt is elhajítja, és kiabálni kezd.
Meg kéne szólalnom, valamit mondanom kéne, de tényleg, mert mindjárt jön a következő saller, aminek nem hiszem, hogy nagyon örülnék most.
-Jó, csak... jó.
Az a leülés most jól jön, még az az ital is, mert azért tartok a haragjától, hiszen ez magánakció volt, azt pedig Remus nem szereti, főleg így nem, ha úgy riasztják, hogy gáz van. Muszáj beszélnem, így minden erőmet összeszedem, mert törött állkapoccsal ez nem is olyan egyszerű. Minden szó kínszenvedés, mégis megpróbálom ledarálni érthetően, amennyire csak tőlem telik.
-Szóval... kiderült, hogy ez az Alba ellened szervezkedik. Le akar mondatni, a székedre pályázik, és támogatói is vannak. Szerinte, ahogy átfutottam azt az izét, túl lazán fogod a bábjaidat, túl sokat engedsz a fiataloknak is, és ennek véget akar vetni.Azt akarja, hogy ha elég támogatót szerez, és minél magasabb beosztásút, akkor egyszerűen kész tények elé állít, és ezzel kényszerít arra, hogy átadd a székedet. Caecus nincs köztük, Marcus sem, meg egyik nagykutya sem, mindegyik elutasította, de a hatalomra vágyók közül nem két vámpír állt mögé. Azt hiszem, úgy 15-20 kb., de nem volt időm mindent elolvasni, éppen csak átfutottam.
Nyelek egy nagyot, azért a beszéd fáj, a fejem sajog, örülök, hogy ki tudtam magamból préselni mindazt, amit elmondtam. A másik kettőt nem említem, kicsodák, most az a legkisebb probléma. Joséra nézek, mondjon valamit, neki legalább épségben van az állkapcsa.

Bár számítottam valami hasonlóra, ha megjelenünk Remus előtt, azért egy ideges és haragvó vámpír nem épp életbiztosítás, így nem mondom, hogy nyugodt vagyok, amikor nekünk esik és ráadásul Tim sem épp a legjobban kezdett nála.
Tudom, hgy a képek és a telefonbeszélgetések, amiket letöltött a bizonyíték, de most úgy látszik Remusnak nincs kedve azzal bíbelődni, főleg, hogy még nem is tudja igazán mit akarunk elétárni, csak, hogy megint kihúztuk valamelyik vérszívónál a gyufát és megint neki kell miattunk tartania a hátát.
Persze, ha két ilyen izgága bábot tart és még nem is olyan kegyetlen velünk, mint ahogy az Alba-tól várhatnánk, akkor számíthat ilyen dolgokra még bőven, jobb ha megacélozza az idegeit, de lehet, hogy mi meg rendszeresen betervezhetünk magunknak tőle egy-egy elkalapálást.
Tudom, hogy Tim-nek most nehezére esik a beszéd, de a lényeget ő tudja legjobban elmondani, hiszen én is csak egy pillantást vetettem a készülékben lévő adatokra.
Azért értékelem Remus-tól, hogy végül türtőzteti magát és megpróbál megnyugtatni minket, bár szerintem úgy van vele, talán így hamarabb és többet megtudhat, mintha kiveri belőlünk.
Mikor Tim befejezi és várakozóan rám pillant és nagyot bólintok.
- Igen! Ez így van és nem tudja, hogy megszereztük tőle az adatokat, csak merő kegyetlenségből veretett össze minket, mert csípte a szemét, hogy egyáltalán ott tartózkodtunk, ahol ő. Szerinte egy bábnak nincs ott helye. És talán rosszabb is lett volna, ha az pályaigazgató nem olyan hűséges hozzád és nem veszi Tim jelzését és nem hív fel. – erősítettem meg a társam szavait. – Szóval csak teszteltük Tim kütyüjét és véletlenül bukkantunk az összeesküvésre ellened, nem akartunk semmi bajt……de tényleg.

Hallgatom őket, s bár látom, hogy Tim alig bír beszélni, nem igazán hat meg, előbb mondja el mi is a helyzet, majd aztán jöhet az orvos. Persze közben intek bábomnak (akit most nem tudom, hogy hívnak), hogy hívja ki a dokit, aki össze szokta rakni őket, ha gáz van. Nem kérdez, csak teszi a dolgát. Jó pénzért ugyebár.
- Szóval puhapöcsű vagyok Alba szerint. Ám legyen.  Semmi köze ahhoz, hogy a bábjaimmal hogy bánok. Se ahhoz, hogy mennyire vagyok keménykezű, vagy éppen fordulok lelki terrorhoz. Kaptatok belőle, kell még netán? Mert akkor szívesen, hisz élvezem. De....
Bólintok egyet, felállok, s körbelépkedek  a szobámon.
- Össze kell szedni, hogy ki áll mellettem, kire számíthatok, mint támogató. El kell mondjam nekik, mit miért teszek, különben más is lázadni fog.
Megállok velük szemben, tekintetemben eltökéltség, határozottság van, de cseppnyi félelem sincs.
- Ti ezt fordíthattátok volna ellenem is! Kérdem én, ha hozzám jöttetek vele, akkor most mi is van? Valamit csak jól csinálok, ha nem akartátok felhasználni ellenem. Nem kaptatok erre parancsot tudtommal, mégis itt vagytok. Vagy nem? Timet megértem, hogy miért is teszi, de te José, te miért? Mi tartott vissza attól, hogy spicli légy?

José magyarázatára bólintok, és Remus kezét lesem, mikor akarja elengedni azt a pofont, de lehet, jobb lenne, és akkor legalább azzal lennék elfoglalva, nem pedig a fél pofámmal, ami egyre jobban lüktet.
Azt persze gondolhattam volna, hogy kedves gyámom azért is megvárja, míg kiszenvedem magamból a szavakat, és csak utána dönt úgy, talán ellátást is kaphatok. Nem érdekes, ez sem érdekes, csak az, hogy zúg a fejem, de remélhetőleg nem sokáig, már ha nem rontom tovább a helyzetet, mert a kijelentésére, azaz a megállapítására sikerül felröhögnöm. Puhapöcs... na azt nem merném állítani, de végül is... Alba olvasatában...
-Aha.
Mit vitázzak vele, ez az igazság, azaz, Alba erre utalt, igen, de egy pillanat alatt rájövök, hogy talán nem kellett volna röhögnöm. Megy ez nekem, képes vagyok a kis szarból még nagyobbat alkotni, főleg, hogy az egész úgy hangzik, mintha plusz verésre vágynék. Egyre jobb a helyzet, és még röhögtem is, most meg úgy ülök, mint aki felkészül élete egyik legnagyobb verésére.
-Mert... mert... ~szeretlek.
Nem mondom ki, elhallgatok, és inkább azzal foglalkozom, hogy ha lehet, ne nagyon mozogjak, mert ez így egyáltalán nem tetszik. Miért tettem, hát tudja, tudja, mit érzek, tudja, mennyire rajongok érte, hát ezért, mert neki köszönhetek mindent. José meg... na azt én se tudom, hiszen utálja Remust.

Tim-en látszik, hogy még mindig behúzza fülét farkát, bár azért a beköpéseit nem tudja kordában tartani, viszont úgy látszik elég érdekes lett a hír, amit hoztunk, mert Remus most inkább azzal foglalkozik, a srác szerencséjére.
Az, hogy mennyire nem kemény kezű velünk Remus, vagy igen, azért elég érdekes kérdés egy vámpírnál, aki pillanatok alatt a legnagyobb nyugodtságból a legviharosabb idegbetegig tud érzelmet váltani.
~ És még hidegvérüeknek mondják őket! ~
Viszont az igaz, hogy már egy ideje vérbáb vagyok és láttam már kegyetlen dolgokat is más vérszívóktól, ahogy Alba szavai után élénken el tudtam képzelni, mi lenne, ha ő venné át Remus helyét.
Mindezek után mégis váratlanul ér Remus kérdése és míg én habozva próbálom összeszedni a gondolataimat, addig persze Tim-nek nincs ilyen baja, bár elharapja mit akar mondani, azért előttem nem titok.
- A jól felfogott érdekem. - válaszolok aztán. - Ha egy olyan vérszívó kerülne hatalomra, mint Alba, akkor a vérbáboknak annyi lenne. És egy nyomós okom van, hogy ez ne következzen be: Rose. Ha ő nem lenne......- nézek a szemébe és tudhatja, hogy most nagyon őszinte voltam, hiszen soha nem titkoltam a gyűlöletemet a fajtája iránt. És soha nem fogom neki megbocsátani, amit Rose-val tett.

És még van képe röhögni...szuper. Ezek szerint valóban nem vagyok elég kemény, ha kinevet a bábom. Most mit akar? Hogy eldurranjon az agyam, és még jobban összeverjem? Nem volt elég, amit kapott?
Szemem kezd szikrákat szórni, s egyre nehezebb tisztán gondolkodni. Nem tudom, hogy meddig bírom türtőztetni magam, pedig most szükségem van a higgadtságomra. Hiszen itt most nagy tétje van, hogy hogyan is fogok lépni. Minden esetre kérdésemre megkapom a válaszokat. Timnek lényegében szólnia sem kell, hiszen tudom mit érez, s viszonzott is az érzelem, ami kettőnket összeköt. Talán éppen ez az, ami miatt fékezem magam. Szeretem ezt a fiút, mint fiamat, mint férfit, mindenképpen. De ezt az ég világon senkinek nem kell tudnia, csak neki.
José...na igen. Szemébe nézek, mikor elmondja pontos okát, s arcomra gúnyos, elégedett mosoly szökik. Igen, emlékszek arra a csodás estére, ami dupla élvezethez juttatott. Látom a fiú szemébe a gyűlöletet, s a szenvedélyt, amivel a lányról beszél. Tűz van a fiúban, ami kell nekem. Ez az, ami nekem kell.
Bólintok egyet. s igyekszek fejben elkezdeni összerakni amolyan kis terv félét arról, miket is kell lépnem, hogy Alba elé akadályokat gurítsak. Közben koppan az ajtón egy kéz, s belép az orvos, kérdőn tekint rám, várva, hogy engedélyezzem, hogy kezelésbe vegye a két kölköt.
Biccentésem most felé fordulva egy jelzés, kezdjen hát hozzá, eleget szenvedtek mára. Már ha be nem szólnak valamit. De én is itt maradok, s leülök abba a fotelba, ahová repült a kütyü, én pedig el kezdem azon a képeket böngészni.
- Szóval azt mondjátok, hogy Caecus nincs benne? és a fejeseim sem...ez jó. Nagyon is jó. De emlékszek, Caecusnak se tetszett, hogy szerintük nem vagyok elég határozott. Össze fogok hozni egy tanácskozást, és kiderül kinek mi a baja velem.
Felnevetek, s nevetés után a vigyor ott marad arcomon.
- Az éjszakát itt töltöd José! Az orvos figyelni fog benneteket. Most pedig tessék. Lehet panasznapot tartani, amíg ő kezel benneteket.

Nekem is akkor kell megszólalni, amikor jobb, ha hallgatok, és persze olyat, ami tökre félreérthető, és még röhögök is. Annyira jól tolom, de annyira, elég Remusra nézem, hogy tudjam, még két másodperc, és nem csak ennyi sérülésem lesz.
Bekussolok, az a legjobb, és akkor sem eresztem bő lére, amikor az a kérdés, miért is nem éltünk vissza az információval.
Semmi értelme nincs, gyámom úgy is tudja, ha ő nincs, akkor én nem is olyan régen szabadulok az intézetből, és azt sem tudom, hogy mit kezdek magammal, már ha nem kapcsolnak le egy párszor hackelésért közben, és még iskolába sem járok soha, csak mellé.
A többit meg nem részletezem, szeretem mint férfit, ennyi elég. Az viszont tényleg érdekel, José miért is tart ki mellette, de ha jobban belegondolok, akkor Alba után azt hiszem, ez sem kérdés.
Az újabb kérdésekre először megrázom a fejemet, aztán bólogatok... hát nem kéne, mert így is fáj, az orvos meg piszkálni akar, ne piszkáljon, nem érti, hogy eltört? Majd én is eltöröm az övét, és akkor nyúlkáljon, megmutatom én neki, mit érzek, amikor fogdossa az állkapcsomat, meg én.
-Nem, senki nincs benne közülük. Lehet? Jó.
Bármennyire fáj mindenem, akkor ha lehet panasz napozni, akkor én élek a lehetőséggel, és egyenesen az orvosra zúdítok mindent.
-Nem érti, hogy fáj? Fogdossa a a saját eltört állkapcsát így, ne az enyémet. Megmutassam, milyen érzés, meg?
Még egyszer durván ér hozzám, én esküszöm, alá fogok rúgni, addig éljek is, de tuti megrúgom, aztán majd utána beszélgetünk.

Tudom, hogy egyszer eljön az a perc, amikor lehetőségem lesz a vérszívókon bosszút állni, de ez nem most jött el és bár mennyire is szétvet a düh Remus kielégült mosolya láttán, erősen uralkodom magamon, mert mi értelme lenne, ha most még jobban szétveretném magam. Várni kell! Még várni!
Mikor bejön az orvos, aki már eléggé higgadtan nézek fel rá, és csak megcsóválom a fejem Tim hisztizésére.
Persze el tudom képzelni, hogy mennyire fájhat neki, de hát szerencsétlen doki, aki nem először rak helyre minket, csak segíteni akar.
- maradj már te! – bokszolok bele a vállába, de csak gyengéden. – Ha kibírtad, hogy azok a nagy melákok szétverjék a képed, akkor ez már csak gyengéd simogatás ahhoz képest.
Végre úgy néz ki, hogy Remus is úrrá lesz a mérgén és arra is szakít időt, hogy megnézze Tim szerkentyűjét és az azon lévő felvételeket.
- Én szívesen mondanám, hogy benne van, de, ha Tim azt mondja nincs, akkor kénytelen vagyok hinni neki. – sóhajtok morogva, de aztán felkapom a fejem az utolsó szavakra.
- De én jól vagyok, talán csak megrepedt egy bordám, de azt a doki ellátja és aztán jó. – kezdek el élénken tiltakozni. – Haza tudok menni és majd Rose vigyáz rám. Tim csak maradjon, neki úgy is súlyosabbak a sérülései, mert mint mindig most sem tudja tartani a száját. – vigyorgok az orvossal hadakozó srácra. – Nekem nincs panaszom, ha leütöd az ellened szervezkedő fejeket, akkor minden teljesen klassz lesz. – vonom meg a vállam. – Sok báb cserélődött mostanában egyes körökben és ez azt jelenti, hogy soknak nyoma veszett, és ez a rendőrséget is a nyakadra hozhatja. Azért ott sem hülyék ülnek, a Rendőrkapitány nagyon is fifikás és ravasz ember, ha hihetetlen is, ami napvilágra kerül, azért előbb-utóbb a nyomotokra bukkanhat. Volt már vele dolgom, ismerem. - húzom el a szám.

Az orvos megérkeztével én is kicsit váltok a stíluson, bár nem a doki jelenlétének köszönhető. Nem tulzottan érdekel, hogy mit gondol, amíg tartja a száját, azt meg muszáj neki, ha tetszik, ha nem.
A képeket nézegetem, s figyelem közben, hogy ők hogyan is reagálnak szavaimra. José érzéseit Caecus felé ismerem, jobban gyűlöli talán, mint engem, pedig én se vagyok a kedvence, ahogy azt meg is mondja szemembe. De Timnek semmi érdeke nem fűződik ahhoz, hogy bármit ráfogjon a vak vámpírra, így bólintva egyet fejezem be a témát.
- José, azt mondtam itt maradsz. Ne pont most kezdj alkudozni, nem jó időpont.
Gonsolván arra, hogy éppen az a bibi vámpírkörökben ellenem, hogy nem vagyok elég keménykezű, most is nekiáll azon filózgatni, hogy én hátha hazaengedem. Hát most biztos nem.
Fejem csóválva nézek Timre. Aki mint egy kis gyermek, úgy viselkedik, miközben a doki vizsgálgatja. S szinte hadakozik is ellene.
- Maradj már veszteg! Ha abbahagynád kicsit a dumát, mocorgást, hamarabb végez. Nem bírod ki a fájdalmat, mait ő okoz? Majd akkor én megfogom az arcod, hogy megvizsgálhasson!
A doki szépen megállapítja nyilvánvalót. De mivel kimozdulva nincs Tim állkapcsa, nem sok teendő van vele, minthogy fájdalomcsillapítót kapjon. Gipszelni nem lehet, helyrerakni nem kell...ahogy José bordáit sem, így ő is csak egy kötést kap, ami tartja kicsit testét. Amolyan fáslizás, vagy mi...a doki tudná elmondani, de ő meg mélyen hallgat. Persze vannak azért horzsolások is a srácokon, amit elkezd lekezelgetni, de intek neki, hogy ezt már mi is el tudjuk intézni, így magunkra hagyhat. Le is léphetne akár, mivel nem talált belső sérülést, de annak ugye van bizonyos lappangási ideje, szóval a konyhában kap valamit enni, ha úgy óhajtja, mi meg újra hármasban maradunk.
- Jövő hét péntekre kérek egy listát azokról, akikről úgy gondoljátok, hogy ellenem készülődnek. A képek alapján is látom, de most szabad kezet kapsz Tim, hogy beleless vámpírok levelezéseibe, beszélgetéseibe, hogy ezt kinyomozd. José, minden fejesnek személyesen fogsz átadni egy levelet. Akik ellenem vannak, akik mellettem, mind kapni fognak egy meghívót. Szombaton tartunk egy kis megbeszélést. Felőlem bábjaim közül bárkit bevonhattok, dolgozhattok együtt, de szigorú titoktartás van, senki nem tudhatja miért kell nyomoznotok, vagy mi lesz a megbeszélés tárgya. És ez minden bábra érvényes.