White House Villa-hálószoba

Ez egyike a város legrégebbi épületeinek, igazi antik darab, egy darab a múltból, amelyet természetesen kiválóan karban tartanak és felszereltek a modern élet kényelméhez minden szükséges dologgal. Fal és nagyobb kertrész, pázsit öleli körbe, úszómedencétől kezdve a masszázsterem és szaunán át egészen a házi színházcsarnokig bármit meg lehet itt találni. Három emelet magasságig emelkedik, robosztus, mégis megkapó építmény, melynek nem csak puszta súlyos látványa nehezedik a szemlélőre, de a felette elrepült századok viharainak nyoma is, ami láthatatlanul, ám lelkünkben érezhetően visszhangzik míg falai közt járunk. Belső berendezése a lakóra bízva.

Lakosa: Remus

Itt már sokkal egyszerűbb dolgom van, hiszen sportautómmal beállok a garázsba, s a kutya sem fogja nekem megszabni, hogy mit, és hogyan is tegyek. Ide aztán nem jönnek be kíváncsiskodni. Most még bábjaim sincsenek mellettem, nincsenek a házban, szóval egyedül vagyok. Vagyis kettesben Joséval, akit kiszedek a kocsiból, s lefelé vezetem immáron egy lépcsőn, le egészen a pincébe. olykor elgondolkodok, hogy miért is a pincébe került az a kamra, ahol bármire képes vagyok áldozataimmal, de tudom, hogy az a legritkábban idegeneknek látogatott része egy háznak, s már eleve, itt volt eredetileg is.
Na jó, már nagyon elkanyarodtam a lényegtől. Szóval José bár kábult, minden bizonnyal érzékeli, hogy valahol mélyen van, s sokkal hidegebb van itt, mint kint. Egy lánccal egyik kezét kikötöm a falhoz, ahol leengedem a földre, ha még mindig nem bír állni a lábán. Gyümölcslevet öntök egy pohárba, ami ide van készítve, s beleerőltetem. Vérpótló. Had térjen már agához, mielőtt újra szenvedésére kerül sor...
- Igyál, ha túl akarod élni!

Igaz, hogy úgy érzem magam, mintha alaposan berúgtam volna, képtelen vagyok koordinálni a mozdulataimat és minden hevesebb mozdulatnál tótágast áll velem a világ, de azért annak tudatában vagyok, hogy egy hatalmas házba kanyarodtunk be, ami elég távol volt a belváros zajától, és ami valószínűleg pont ideális hely volt egy vámpírnak.
Még mindig nem tudok határozottan megállni a lábamon, de erre nincs is szükség, hiszen Remus olyan könnyedén cipel magával, mintha pehely súlyú lennék. Kókadozó fejjel, de látom, hogy lefelé haladunk és ettől megint kiújulni kezd a életösztönöm, hiszen tudom, hogy ez most már semmi jóval nem kecsegtet. Már össze kellett volna szednem magam eddigre, hogy legyen esélyem a menekülésre, de ettől még elég messze vagyok.
Mikor a bilincs csattan a csuklómon már tudom, hogy valószínűleg itt a vége, és innen már nem szabadulok soha. De akkor sem leszek a várbábja, inkább meghalok!
Nem akarom meginni az italt, amit oda hoz hozzám, mert nem tudom mi az valójában, hiszen egy szavát sem hiszem és ráadásul miért is akarnám túlélni, vagyis igen, jó lenne, de sejtem, hogy ő ezen egészen mást ért. Így, ha csak erőszakkal belém nem tölti, nem nyelek le belőle egy kortyot sem.
- Menj…..a…..jó….büdös……..francba….ezzel….együtt! – nyökögöm ki, kissé már éledező nyelvvel.

Sejthető volt, hogy nem akar inni abból, amit adok neki. Én viszont nem engedek abból, hogy torkán leeröltessek az italból legalább pár kortyot, hiszen tudom jól, a vérveszteséget pótolni kell, s ahhoz az embereknek táplálékforrás kell. S ha belehal itt nekem a vérveszteségbe, már nem ér nekem semmit, ráadásul plusz feladatot ad a bábjaimnak eltüntetése. Igaz, Rose-on és pár rablón kívül kinek is hiányozna még José? Senkinek.
- Igyál, mert máshogy nem érsz nekem semmit. Élve kellesz!
Bár jó része a nyakába ömlik, remélhetőleg kortyol is belőle pár kortyot, különben megfullad, mikor orrát befogom.
Mikor már nincs a pohárban semmi, ott hagyom rövid időre. Kicsit kényelmesebb, na meg nem szakadt ruhát felvenni. No meg, hogy töprenghessen azon, hogy mit is tehet most. Akarja e további kínzatását, vagy beadja a derekát.

Talán hiú remény volt azt gondolni, hogy a szavaimtól majd meghátrál, vagy elenged, de még mindig jobban esett, hogy ellenkezhettem vele, mert nem állt szándékomban könnyen adni magam, még akkor sem, ha itt voltam leláncolva, kénye-kedvére kiszolgáltatva.
Nem csak magam miatt, hiszen akkor már lehet, hogy feladtam volna, hanem Rose miatt, akit jól tudtam, ha elbukom talán sosem látok viszont, de szerelemmel szeretni biztosan nem hagyják majd. Így ki akartam tartani a végsőkig, vagy ha nem hát meghalni.
Nem volt nehéz dolga Remus-nak azzal, hogy leöntsön a torkomon egy fél pohár italt, hiszen az egyik kezem béklyóban volt, és még mindig az erőm töredéke jött csak vissza, így mikor befogta az orrom, prüszkölve és öklendezve, de csak sikerült megitatnia, bár közben tiszta narancslé lett az ingem is.
Aztán ott hagyott én meg lihegtem a kimerültségtől, de minden erőmmel azon voltam, hogy összeszedjem magam. Míg egyedül voltam megpróbáltam a bilincset leszedni magamról, de bármilyen hajlékonyak is voltak az ujjaim, most ez sem segített, csak azt értem el vele, hogy véresre dörzsöltem a kézfejem és a csuklóm. A zsebembe is hiába kotorásztam valami vékony és hegyes dolog után, hátha ki tudom nyitni a zárat, nem volt nálam semmi, még a bicskám sem.
Dühösen dőltem neki a hideg falnak és vertem bele párszor a fejem, semmi sem segített.
Mikor meghallottam a lépteit, csak izzó gyűlölettel a tekintetemben néztem az ajtóra, de már legalább kezdtem jobban lenni.

Átöltözve, de most is egy elegáns, drága inget, s hozzá egy könnyű szövetnadrágot viselve térek vissza, s a kínzókamra, -mert ha eddig nem nézett volna körbe José, ez bizony nem egy átlagos pince-, egyik székét felkapva vittem oda a fiúval szembe, s támláját felé fordítva fordítottan ülök rá.
- Nos? Látom ki akartál szabadulni.
Bökök fejemmel véres keze felé.
- Tehát még mindig nem adtad fel?
Olyan pimaszul vigyorgok, ahogy csak lehet, s gúny is ott van hangomban, arcomon.
- Nézd!
Körbemutatok.
- Mennyi játékszerem van itt, melyekkel elszórakozhatunk akár napokig is. Mondd csak, ezt akarod? Vagy a lelki terrort jobban szereted? Mert akkor idehozom azt a lányt, s nézheted ahogy ő szenved!

Nem veszem le róla a tekintetem, amíg le nem ül elém a szék támlájára támaszkodva, de mikor körbe mutat a pincében, önkéntelenül én is körbe nézek és bár igyekszem titkolni, azért megborzongok a látványtól, hiszen eddig nem is nagyon foglalkoztam vele hol vagyok, csak a kiszabadulásommal.
Nyelek egy nagyot, hogy megnedvesítsem hirtelen kiszáradt torkomat gúnyos szavaira, de Rose emlegetésére, hirtelen ismét felbuzdul bennem a dac.
- Persze, hogy ki akartam szabadulni, hiszen ki akarna itt maradni, hogy a rabszolgáddá tedd, ennél még a halál is jobb lehet. És Rose-t hagyd ki a játékodból, ez a mi kettőnk dolga, ő már így is szenved miattatok. Mit akarsz még tőle? - ugrottam volna felé, hogy felborítsam a székkel együtt és letöröljem azt a vigyort a képéről, de a lánc visszarántott, így csak a maró gyűlöletem maradt.
- Nem ijesztesz meg! Csinálj, amit akarsz, de ha életben maradok, meg fogom találni a módját, hogy én öljelek meg benneteket. - sziszegtem felé.

Lelkem helyét melengeti az a tekintet, amivel José körbenéz műhelyemben. Ó igen, imádom ezt a helyet. Nem egy ember lelte már itt szenvedését, nem beszélve a bőreváltó dögökről. Na ha egy ilyenre akadok, nem igazán kegyelmezek neki meg, nem az a kinzatása, hogy láncra verve beszélgetek vele. Van itt lehetőség bőven arra, hogy kisajtoljam belőle a levegőt, tüdejét összenyomva, bordáit darabokra törve, hogy saját csontja szúrja szíven. Vagy régiség ugyan, de szívesen nyújtom meg tagjait áldozataimnak, ahogy a magasba két karjánál felhúzva talpa alatt is gyújtok fáklyát, hogy a húsa lesüljön az utolsó cafatig.
Most azonban ő itt kakaskodik előttem. Tudom jól, hogy hiába ugrik fel, nem ér el, de még ha elérne sem sokat tudna velem tenni. Nem ő az első, aki kézzel-lábbal próbálkozik életben maradni.
- Biztos vagy te abban, hogy szenved? Talán ő nem is szeret úgy, mint te őt. Nem véletlenül itta meg önszántából Caecus vérét. Te meg az életedet adod érte. De tudd meg, egyszer az enyém lesz ő is, s te fogod felszolgálni ezüst tárcán!
A vigyor most komoly, s szigorú tekintetté alakul, parancsolóan jegyzem meg előtte, tudván, hogy ő ha ezt legközelebb hallja, már nem fog tudni nemet mondani.
Miközben én fent jártam, eltöprengtem azon, megéri e ezt a fiút megkínozni, ha bábommá akarom tenni...hiszen tudok neki olyan sérülést okozni, amit a vérem sem segítene meggyógyítani már, s nyomorékul mit érek már vele. Sőt, ezt a dacot sem akarom kiölni belőle, mert azzal sokkal többre viszi, mint eddigi bábjaim.
Nem válaszolok neki, csupán felállok, az iménti poharat leteszem az egyik pankra, ahol mindenféle eszközök vannak, s saját csuklómon ejtek egy vágást, hogy véremet belecsorgathassam. Mindezt úgy, hogy a fiú lássa, lassan, élvezetet sugalló arckifejezéssel.
- Utolsó esély, hogy magadtól idd meg!

Legszívesebben befognám a fülem, hogy ne halljam hazug szavait, amikkel Rose-ról beszél, de hát sajnos a lánytól magától tudom, hogy részben igazat beszél, de azt is tudom, hogy harcol Fabian ellen és, ahol tudja kijátssza, mert szeret engem, ahogy én is őt.
- NEM! – kiáltottam hevesen arra, hogy magam fogom átadni neki a szerelmemet. – NEM! Ezt nem teheted velem! – rángattam a láncot, mert ez már sok volt, és nem törödve a fájdalommal, talán még a kezemet is letéptem volna, hogy szabaduljak és ennek a szörnyetegnek a torkára forrasszam a szavait, de még nem voltam elég erős hozzá, így a lelkemben zokogva zuhantam vissza a földre. Soha nem éreztem még ennyire tehetetlennek magam.
- Kérlek, ne kényszeríts, hogy megigyam a véred! – fogtam aztán könyörgőre. – Ígérem szolgálni foglak, megteszek mindent amit kérsz, de hagyd meg a saját akaratomat. Biztosan jobban tudlak szolgálni, ha megmaradok annak, aki vagyok, több hasznomat vehetnéd. – győzködöm, hátha bejön a számításom és elfogadva a megadásom, megkegyelmez.
Mindent el akarok követni, hogy elkerüljem azt a sorsot, ami elszakíthat mindentől, ami sokat jelent nekem.
Rettegéssel teli szemekkel nézem, ahogy egy pohárba csorgatja a saját vérét és olyan messze húzódom tőle, amennyire csak lehet és egyfolytában csak a fejemet rázom.
- Nem! Nem! Hidd el, rossz ötlet! Nem nyersz vele semmit, csak egy gyűlölködő embert. – próbálkozom a végsőkig és mindent el fogok követni, kézzel-lábbal kapálózni, hogy ne tudja belém erőltetni.

És lám csak...sikerült őt megtörni. Mert a makacs hadakozásból átváltott könyörgésbe. Hmm...igen, szinte mindenki könyörög utolsó perceiben, hogy ne vegyem el az életüket. S bár José nem fog meghalni, valahol már az ő eddigi élete is elveszik.
- Sajnálom, és ezt most tényleg így van, lelketlenségem ellenére, de olyat kell sokszor megtenned majd hátralévő életedben, amit te sosem tennél meg. Lásd, mennyire hadakozol az ellen, hogy elém hozd Roset.
Közeledek felé, kezemben a pohárral, s annak tartalmával.
- Engem nem kell, hogy szeress. Tisztelni, s szolgálni fogsz, míg élsz!
Nem tudja még José, hogy bár kegyetlen vagyok sok téren, bábjaimnak sosem volt rossz dolguk. Többre becsültem sok vámpírnál őket, bár ezt nem jelenteném ki senki előtt.
Odalépek felé, s a rettegés szemében látva újra vigyor húzódik arcomra. Szinte fülig ér a szám.
Nem szórakozok vele tovább, minden kapálózása ellenére lefogom, s leöntöm torkán a véremet, s tetszik, nem tetszik, kortyolni fog belőle. S a gyűlölet mellett érezheti a különös mámort is, amit a mágikus vér nyújt számára.

Nem nagyon vígasztalt, hogy elmondta mennyire sajnálja, hogy ezt kell tennie velem, nem mintha elhittem volna egy szavát is, hiszen egy vámpír mondta ezt, aki épp arra készül, hogy a rabszolgájáva tegyen.
- Én nagyon alkalmazkodó tudok lenni. – folytattam tovább, egyre hadaróbban, ahogy közeledni kezdett a pohárral a kezében, és én egyre inkább éreztem, hogy szorul a hurok a nyakam körül. De, ahogy meghallottam Rose nevét, szinte elakadt a szavam, mert erre még hazudni sem tudtam.
Az, hogy nem kell, hogy szeressem, enyhe kifejezés volt, hiszen szívből gyűlöltem és átkoztam minden percet, amikor arra a helyre mentem, ahol összefutottunk.
Nem tudok messzebb húzódni már, a lánc nem enged, de megpróbálom kiütni a kezéből, vagy megrúgni, bármit, csak ne tudja a számhoz közelíteni a poharat. Ám kihagytam a számításból a szörny erejét, hiszen bár biztosan sikerült pár helyen megütnöm, vagy megrúgnom, játszi könnyedtséggel fogott le, szorította le fél kézzel a karomat, és öntötte le a torkomon a még meleg vérét, aminek jó részét persze azonnal kiköptem, de aztán befogta az orrom és, bár inkább akartam megfulladni, csak lecsúszott pár korty a nyelőcsövemen.
Rettegve kaptam a torkomhoz a kezem, de már éreztem, ahogy a vére szinte végigsimítja a belsőmet, ahogy lefelé halad. Kimondhatatlanul mámorító volt, mint valami drog, mely a fellegekbe röpíti az embert, miközben undorodtam saját magamtól is és szinte széttépett a viaskodás, ami azt követelte, hogy adjam ki magamból. Igaz, hogy öklendeztem még egy darabig, de igazán már nem szeretem volna kiadni magamból, még ha lehetséges is lett volna, sőt kívántam volna még.
Ó, hogy gyűlöltem magamat ezért és, hogy gyűlöltem az előttem álló Remust. Szinte remegtem a vágytól, hogy bántsam…..de nem, nem szabad, nem lehet……istenem segíts!

Kapok pár rúgást, amiből rájövök, korán öltöztem át. De hát ez nálam átok, sosem tanulok a hibámból. Ráadásul a nagy birkózásban tiszta vér is lett tőle a ruhám, hiszen testén még mindig ott a csikarásokból eredő vér, sebek. Morgok egy sort magamban, majd mikor már sikerül megitatni vele véremet, leporolgatva magamat, s tudom, hogy testében árad szét a vér hatóereje, leoldom csuklójáról a bilincset.
- Maradj a fenekeden!
Visszaülök a székemre, s figyelem őt. Nem tudom miért, de mindig is kíváncsi voltam arra, hogy milyen lehet meginni a véremet. Volt rá már példa, hogy maguktól meséltek, de olyan eset is, amikor kérdésemre válaszoltak, mert nem tudtak nemet mondani.
- Mondd, mit érzel? Hogy vagy?
Bár nem pillanatok alatt, de sokkal gyorsabban gyógyulnak sebei, így testére fizikailag is kihat a vámpírvér jótékony hatása.
- Nos? Még mindig azt mondod, nem teszed meg amit kérek?
Újra széles vigyor jelenik meg ábrázatomon, mert tudom erre a választ, s azt is, menyire gyűlölhet most ő engem.
Miután válaszokat kaptam, felpattanok a székről, s felé nyújtom kezem.
- Na gyere! Hozd rendbe magad!
S felfelé indulok el, tudván, hogy ő is jön mögöttem. Fent a fürdőhöz vezetem, ahol kedvére talál magának ruhákat is, hisz a hatalmas gardrób egybe nyílik a fürdőszobával. Jah, ez csak a báboknak van fenntartva, az én fürdőm kicsit feljebb van.
- Élvezd ki a lehetőségeidet, mert számos lesz eztán. Ha akarsz te lehetsz a bandavezér, s nem a piti tolvaj. Bármit elérhetsz, s egy feltétele van, amit már érzel is. Szolgálnod kell engem!

Megtörtem ülök vissza földre, ahogy meghallom a parancsát és érzem, ahogy lekerül a kezemről a béklyó is, de most már ez sem érdekel. Bár még a tudatom legmélyén egy ösztön arra ösztönöz, hogy fussak, meneküljek, a testem már nem engedelmeskedik, hiszen a Remus által adott utasítás sokkal erősebb.
Nem nézek rá mikor vissza telepszik elém a székre, egészen addig míg meg nem szólal és a kérdése végig hullámzik rajtam, és a gyűlöletem ellenére érzem a kényszert, hogy válaszoljak neki.
- Nehéz ……nehéz leírni, hogy mit …érzek. – bököm ki végül és közben érzem, ahogy egyre jobban leszek. – Erősebbnek érzem magam és bár undorodom attól, amit velem tettél, egyben kívánom is, hogy megint részesedjek belőle.
Még kimondani is rossz, amit most érzek a vámpír iránt, de nem tarthatom magamban, de talán jó is, hogy megkérdezi, mert, ha bent tartanám, lehet, hogy széttépnének az ellentétes érzelmek.
- Meg….megteszem, mert nem tudok ellenállni, de ettől még nem gyűlöllek kevésbé, sőt… - emelem rá dühtől villogó szemeimet, mert tudom, hogy csak ennyi, amit tehetek.
Nem tudom, hogy ez örökre így marad-e, vagy egy idő után megtörik-e a lelkem, de most legszívesebben végeznék magammal, persze sejtem, hogy ez lehetetlen, így most tehetetlenül teszem, amit mond, mint egy marionett figura.
Megyek utána, mert visznek a lábaim, aztán a fürdőben engedelmesen rendbe hozom magam és tiszta ruhát is választok, és nem kérdezem, hogy ez kié, és hogy kerülnek ide, mert feltételezem, hogy nem a sajátjából ilyen nagylelkű.
Aztán csak hallgatom a mézesmadzagot, melyet elhúz az orrom előtt, de mivel sosem volt vágyam, hogy én legyek Darkhole bandavezére, így ez most nagyon nem mozgat meg.
Sötét pillantással jutalmazom az utolsó mondatáért, hiszen ez az, ami a legjobban megviseli a lelkemet.
- Szerettem tolvaj lenni és sosem akartam vezető lenni. – ráztam meg a fejem.
- Szolga: Nem inkább rabszolga? Hiszen nincs választásom, és az életem a kezedben van, nem igaz? – kérdezem gúnyosan és legszívesebben az öklömmel törölném le a mosolyt az arcáról, de ebből csak annyi lesz, hogy a kezeim ökölbe szorulnak a testem mellett.

- Részesedni is fogsz, rendszeresen.
Jó...nagyon is jó. Ha gyűlöletet érez irántam, akkor megőrzi az egyéniségét, aki miatt meg akartam szerezni magamnak. Persze élveztem is, hogy láthatom szemében a rettegést, de tudtam, nekem ő úgy kell, ahogy eddig élt. Bólogatok, igen, mert elértem azt, amit akartam. Tekintetében, viselkedésében látom azt a fiút, akit megismertem azon az estén, aki kellett nekem, s kell most is. Tudom jól, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy kijátszhasson, de nem tiltom meg neki, mert ha megtenném, már nem lenne ugyan az az ember.
- A gyűlölet kell, hogy érezd, ember vagy!
Rabszolgának érzi magát, s a flanc sem igazán az ő világa, de ezt eddig is tudhattam. Nem is fogom ráerőltetni azt, hogy itt éljen velem, eszembe sem jutott.
- Maradj hát tolvaj eztán is, ha azt tartja kedved. Nem kell itt élned. Azt teszel, amit akarsz, amíg nem hívatlak. De akkor rohansz, s kedvemre teszel.
Tekintetem villan rá, a pillantás, ami nem tűr ellentmondás.
- Az érzéseid a sajátod, nem fogom korlátozni, nem is tudom, s nem is akarom. Ahogy arról is rendelkezel, hogy mikor akarsz véget vetni az életednek, ha már nem bírod tovább ezt a sorsot. Keresztbe is tehetsz nekem, de gondolkodj, mielőtt megteszed! Kegyetlen vagyok, mert nem ismerem azt az érzést, hogy szeretet, kihalt belőlem, de a tiszteletemet kivívhatod te is!
Ez a pár mondat amolyan miheztartás miatt került előtérbe, mielőtt útjára bocsátom a fiút, hiszen most nincs rá szükségem.
- Ha kérdésed van, most tedd fel!

Miközben lelkemben izzott a gyűlölet, mégis igyekeztem figyelni minden szavára, hiszen éreztem, hogy részben most dől el a sorsom, még ha ebbe nagy részt beleszólásom sem lesz.
Sok minden meg fog változni az életemben, úgy gondoltam, ezért aztán alaposan meglepett, mikor Remus csak megerősítette azt, amit magamban gondoltam.
Csodálkozva néztem rá, és egy pillanatra még a haragom is elfelejtettem, mikor nem akadt ki a gyűlöletemen, hanem még jóvá is hagyta. Mi a fene ez?
Aztán meg azt is hagyja, hogy éljem az életemet mint eddig?
Kezdtem kicsit összezavarodni és a remény is pislákolni kezdett lelkem mélyén, hogy talán még Rose-val kapcsoltban is lesz keresnivalóm. Bár, ki tudja mi lesz, ha megtudja, hogy én is az ő sorsára jutottam? Az aggódás és a kétely szinte megremegtetett, ahogy eszembe jutott a lány.
- Tehát nem tiltod meg, hogy végezzek magammal? – kérdeztem dacosan, de közben már az engedélyére vadul keringtek a gondolatok fejemben.
- Nem hiszem, hogy ellent tudok állni a hívásodnak, igaz? Csak ezért engedsz el? És, ha jól értettem az előbb, akkor rendszeresen kell innom a véredből. – nyeltem egy nagyot, ahogy rá gondoltam, de ezért legszívesebben a falba vertem volna a fejem. – Mi van, ha nem jutok hozzá? És mit kell tennie egy vérbábnak? Mi van, ha találkozom egy másik vámpírral, vagy vérbábbal, hogyan viselkedjem, egyáltalán miből ismerem meg őket? És ők megismernek engem? Más vámpír is ihat a véremből? Ki vagyok nektek szolgáltatva? – dőltek belőlem a kérdések, mert szerettem volna tudni, hogy mik a korlátaim és mi az amit megtehetek, amivel majd kibújhatok a kötelezettségeim alól.
De a legfontosabb kérdést a végére hagytam.
- Találkozhatom Rose-val?
Azt nem kérdeztem meg, hogy hagyja-e hogy szeressem, mert nem akartam felhívni rá a figyelmét, hiszen Rose is pont így tudott kibújni Fabian parancsa alól, hogy nem szólt konkrét parancs a találkozásunk ellen.

Jóváhagyom, sőt, ahogy most belegondolok, fenn is fogom tartani gyűlöletét. Nem kell hozzá sok, csak olykor egy-egy olyan feladat, ami lelkébe gázol. Fejemben egyre inkább erősödik a lehetőség, hogy megkapjam azt a lányt. Hmm...selymes bőr, lány ölelés, s mindezt José végignézi. Hogy ezért jutalmat kap aztán? Ki tudja neki mennyire fogja megérni?
- Nem tiltom meg. Ha már nem bírod tovább, ez az egyetlen menekülő útvonalad. Ezt minden bábomnak meghagyom. Eddig még egy szánta rá magát.
Örülök neki, hogy sok kérdést vet fel, hogy nem akar kételyek között vergődni még ezen a téren is. Igaz, hogy ez így hosszú beszélgetés lesz, így kényelembe helyezem magam a nappali régies kanapéján, s felé is jelzem, hogy kövesse példámat.
- Ha akarsz inni valamit, a bárpultból megteheted. Én ugyan nem élvezem, de tartok mindenféle italt, amihez nektek jogotok van hozzányúlni, amíg mértéket tudtok tartani az ivásban!
Majd belekezdek a kérdéseire megválaszolni.
- Így van, a hívásomnak nem tudsz ellenállni, így értelmetlen berekeszteni ide, különösen, hogy nem egyedül szolgálsz, se nem mindig van rád szükségem. Lehet, hogy már el is feledkezel arról, hogy te mi is vagy, mikor hívni foglak. Bár ezt megakadályozza, hogy igen, a véremből folyamatosan innod kell. Ezt sem fogom rád kényszeríteni, de ha nem iszol, küzdelmes, fájdalmas, és lassú halálod lesz. Hogy mit kell tenned, az nagyon egyszerű...csak annyit, amit mondok, se többet, se kevesebbet. De azt feltétel nélkül meg fogod tenni, legyen az bármi. Akkor is, ha neked fáj.
Egy röpke időre elgondolkodom a következő válaszon.
- Érezni fogod, hogy ha egy vámpírral állsz szemben, sőt, más fajok létezéséről is tudomást szerzel majd, szép lassan. Más vámpírok igényt tarthatnának véredre, ha nem a consul bábja lennél. De így csakis kizárólagos tulajdonomat képezed a vámpírok között. De én bármikor ihatom véredet, ha szükségem van rá, akár minden este. Viszont Caecustól megszabadultál. Már nem bánthat, ha nem akar velem összetűzésbe kerülni.
...és előkerült a lány neve. Megmosolyogtat most is, szinte látom magam előtt a lányt testét.
- Igen, láthatod, s szeretheted is. Hiszen hogyan is tilthatnám meg, hogy szeresd. De ő Caecus bábja, neki kell engednie a lánynak is, hogy teljes életet élhessetek együtt. Viszont vele kapcsolatban lesz egy feladatod, de még nem most.

Kicsit megnyugszom már, bár továbbra is szédülök még belegondolni is, hogy mi történt velem ma, de az, hogy van lehetőségem rá, hogy bármikor véget vessek ennek a létnek, már egy fokot javít a helyzeten. Így is csak Rose tart vissza. De, ha neki sem tiltották meg, akkor lehet, hogy együtt mehetnénk a halálba, összefonódva egy utolsó csókban.
Szinte kéje örömet érzek erre a gondolatra, hiszen valószínűleg Fabian-t megütné a guta! Már, ha van ennek megfelelője vámpíréknál.
Kérdéseimre nem kapok azonnal választ, előtte még Remus kényelembe helyezi magát, de a kínálásra csak nemet intek, nem akarok most még részeg is lenni, elég nekem az ami a véremben kering.
Figyelmesen hallgatom a férfi minden szavát, hiszen a szabadságom és a további életem múlhat rajta.
~ Tehát a vérével köt magához, és nem élhetek nélküle! Ha meg akarom ölni, meg kell találnom a módját, hogy valahogy továbbra is hozzájussak! De, ha meg tudom ölni, akár már meg is hallhatok, mit érdekel, de előtte Fabiannal is végeznem kell, Rose-ért! ~ agyalok közben azért.
Mikor kitér rá, hogy inni fog a véremből, vagyis ő megteheti, csak utálkozva elfintorodom.
Az, hogy meg kell tennem mindent, amit mond és ezt nem nagyon részletezi, ez már előrevetíti árnyékát annak, hogy nem fog tetszeni, sőt, ha kínozni akar, akkor olyanokat találhat ki…..Megborzongtam! Nem is akartam belegondolni! De akkor talán élhetek az öngyilkosság lehetőségével!
- Más fajok? – kapom fel a fejem. – Milyen más fajok? Hát vannak mások is még rajtatok kívül? – ébred fel a kíváncsiságom önkéntelenül is.
Az, hogy ő a consul, azért meglep, bár nem egészen vagyok tisztában, hogy ez náluk, mit jelent, de hogy elég magas rang ezek szerint, az már biztos.
- Caecus? Az ki? Csak nem……Fabian? – néztem nagyot, hiszen én ezen a néven ismertem, de ezek szerint ez valami álnév lehet.
Talán ez az egy előnyöm származhat a dologból, hogy az orra alá dörgölhetem, hogy nem bánthat. Jaj, de jó nekem! Most még ez sem igazán vígasztal. De erről eszembe jut valami.
- Hány éves vagy? És hány éves …Caecus?
Nagyot dobban a szívem, mikor kimondja, hogy továbbra is együtt lehetek a szerelmemmel, bár az lelomboz azonnal, hogy ez Caecustól is függ, hiszen, ő biztosan megtiltja neki.
- És te nem veheted rá, hogy engedje Rose-t velem lenni? – kérdezem számítóan. – Hiszen azt mondod, hogy te valamiféle főnök vagy a fajtádban.
Milyen szép is lenne, de sejtem, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű, főleg, mikor az utolsó szavakat kiejti, mintha valami baljós árnyék suhanna át a szívemen.
Kedvetlenül szegem le a fejem és kezdem bámulni a padlót.
- Miért pont én? Miért én kellettem neked?

Szinte hallom ahogy kattog az agya. Sajnálatomra nem tudom, mik is futhatnak át most gondolataiban, de sejtem, hogy nem éppen az, hogy mostantól alázatos, s hű szolgálóm lesz. Ironikus is lenne ez tőle, meg a sorstól.
Nem, ő nekem így jó, ahogy van.
Fintorgását látva felnevetek.
- Ha nem undorodnál ennyire tőle, élvezetet nyújtana, hidd el. Ez lehet Rose önkéntes vérivásának is az oka. Érezte a kéjt, amit nyújthat egy vámpír, mikor szívja egy ember vérét.
Én meg most azt élvezem, hogy ezzel megint belemarhattam kicsit José lelkébe.
- Igen, más fajok. Nyughatatlanok, bőreváltók, stb...ha érdekel a téma, van a könyvtáramban róluk egy-két kötet, amit olvashatsz, amikor akarsz. Amit tudnod kell, a bőreváltók esküdt ellenségeink, s velük lepaktálnod soha nem lehet. Ezt most azonnal megtiltom.
Ideges pillantással nézek rá, a düh még említésükre is elönt.
- Jah igen, te mint Fabian ismered...mindegyikőnknek van egy neve, amivel az emberek között élünk, vagyis inkább létezünk. Az ő valódi neve Caecus, s az enyém Remus.
Hát kérdésfeltevésben azt hiszem gyorsabb nálam José, mert egyikre alig érkezek válaszolni, már jön a másik...
- Több nevet is elfogyasztottunk már az emberek között, ebből tudhatod, nem vagyunk már fiatalok. Ő 150 körül, ha jól emlékszek, én 337 múltam az idén.
Mondom ezt úgy, mintha azt mondanám, 37 éves múltam. hiszen nekem ez természetes, nincs benne már semmi meglepő. Volt, valamikor régen. Nehéz volt megszokni a tényt, nem öregszek, te a korom halad előre.
Homlokomra szalad szemöldököm, mikor a lány miatt egy kérdést tesz fel nekem. Tudom, hogy el tudom érni, hogy engedélyezze nekik, de most még nem akarom, hogy erről ő is tudomást szerezzen. Sőt, lehet, hogy sosem akarom majd, hogy megtudja mit teszek az érdekében, s mit nem. Így ezt a kérdést egyszerűen nm válaszolom meg.
- Azért te, mert bebizonyítottad rátermettségedet. Ügyes, agyafúrt vagy, s legfőképpen bátor. Mindemellett harcos jellem, küzdesz azért, amit, vagy akit szeretsz, legyen az akár az életed. S nekem egy ilyen ember kellett. Talán te vagy az, akire vártam már jó ideje.

Bár gondolom szándékos volt a részéről, hogy kínozzon, de akkor sem tudtam titkolni, hogy szíven ütöttek a szavai, amikor arról beszélt, hogy Rose esetleg élvezte a vámpír vérét inni. Főleg, hogy ebben az esetben Fabian-ról volt szó!
Nehezen tudtam lerázni magamról ezt a nyomasztó érzést, de mikor szóba hozta, hogy milyen más fajok léteznek, még ezt is sikerült elűznie belőlem, hiszen kikerekedett szemekkel hallgattam. A tiltás szinte ostorként csattant a fejemben, és eszemben se jutott megkérdőjelezni, bár még azt sem tudtam miről is van szó igazán. De a parancs egyértelmű és világos volt!
Az azonban nem kerülte el a figyelmemet, hogy azoknak a bőreváltóknak az említésére, mennyire ideges lett. Azért ezt jó tudni.
Aztán alig múlt el az egyik sokk, máris jött a mási, mikor a korukra terelődött a szó. Azt sejtettem, hogy a megszokottnál egy kicsit nagyobb számot hallok, de, hogy 337!!!! Döbbenten meredtem a kanapén ücsörgő, fiatalos férfira, hiszen ezt igazán nehéz volt megemészteni.
Ám arra a kérdésre a választ, amire a legjobban vártam, nem kaptam meg, pedig láttam, hogy hallotta, hiszen reagált is rá, de aztán valószínűleg szándékosan kikerülte. Talán még sem olyan mindenható, mint ahogy el akarja hitetni velem.
Bár szívesen megismételtem volna a kérdésemet, de talán csak azt értem volna el vele, hogy büntetésből megtilt valami olyat, ami Rose-val kapcsolatos, így inkább most nem erőltettem, pedig nagyon szerettem volna.
Az, hogy mindenféle jó dolgot mondott rólam, azzal kapcsolatban, hogy miért engem választott, lehet, hogy egy ember szájából jól esett volna, de egy vérszívóéból, aki éppen nem régen csinált belőlem szolgát, hát valahogy nem dobott fel.
- Remek! – jegyeztem meg azért halkan és ez cseppet sem javított a hangulatomon.
- Tehát, akkor mit vársz tőlem, mikor keresselek fel újra? És egyáltalán, hogyan szólítsalak? Uram? Gazdám? – grimaszoltam egyet. – Más vámpírok előtt miként kell viselkednem?
Aztán megint eszembe jutott valami, ami egyáltalán nem tetszett, de muszáj volt megkérdeznem.
- Oda adhatsz más vámpíroknak, hogy táplálkozzanak belőlem? És mikor követek el bűnt veled szemben, és mi lehet a büntetés? – tettem fel azért, mert jó ha ezt is tudom.

Nevetve nézek a fiúra, akiről jelenleg azt sem tudom, hogy ül, vagy áll...Nem lep meg, hogy nem repes az örömtől, hogy én elregéltem számomra fontos, s jó jellemvonásait. -
- Gondolom nem vigasztal ez téged. De nem sokat tehetsz ellene már.
Egy kis időre töprengek azon, hogyan is szólítson. Belegondolva akár tegezhetne is, de egy újonc vérbábnak ezt még nem engedem meg. Még a végén elkanászodik. Az, hogy tegezzen a vérbábom, kiváltság. Jah, már tegeződünk. Hát ezt el is felejtettem. Hát jó, akkor maradjunk ennél.
- Remus vagyok, így szólíts! Nem kell hozzáfűznöd semmit, ha nem akarsz. Más vámpírok előtt nem szabom meg. Legfeljebb nekem fognak panaszkodni miattad, mondván nem vagy elég alázatos. De az az én bajom legyen. Nem kell senkinek a seggét nyalni, nem vagy rá köteles, nem őket szolgálod. Láthatod, velem szemben is megejtesz olykor gúnyos arckifejezést, s nem feddlek meg érte. Úgy vélem ez az érzéseid kifejezése, amit ugye nem is tudok korlátozni. Visszaszólhatsz, feleselhetsz, amíg rád nem szólok, hogy elég. Azt pedig érezni fogod, hogy mikor kell újra felkeresnek. Ha már égető szükségét érzed véremből inni, el fogsz jönni.
Azt nem mondom, hogy azért, mert így az ő véleménye is terítékre kerül, s más szemszögből is látom az adott helyzetet.
- Igen, jogomban áll akár vacsoraként is felszolgálni egy estélyen. Véteni akkor fogsz ellenem, ha megkerülve a parancsaimat elárulsz. Gondolok itt komolyabb dolgokra, mint például ha bármi úton tudtod ellenségeimmel bármilyen dolgomat, ami nekem árt.
A büntetés? Hmm...gúnyos mosollyal nézek rá a fiúra.
- az, amit eddig tapasztaltál kegyetlenségemből, csak egy nyúlfarknyi volt. Ha szeretnéd végigpróbálni az évszázadok alatt tapasztalt, és tökélyre vitt kinzatást, nyugodtan árulj el. Talán nyersz, s nekem végem lenne, de akkor te is meghalsz. Viszont ha túlélem bármi praktikádat, és engem azért elég nehéz megölni ugyebár, akkor te keserves kínok, szenvedések után fogsz meghalni, évek múlva.

Az, hogy más vámpírok Remus alárendeltjei és nem nagyon van beleszólásuk a főnök dolgába, azért hamar leesik a férfi szavai alapján és bár továbbra sem gyűlölöm kevésbé, azért valahol ez kicsit megnyugtató, de ez felvet bennem egy következő kérdést.
- Remus, érthető okokból nem nagyon ismerem a fajtád hierarchiáját. – vonom meg a vállam kissé gúnyosan, ha már ez megengedett nekem. – Mesélnél erről? Már csak, hogy képben legyek, esetleg nevekkel, hogy ki kicsoda és hol áll a rangsorban. És ha netán tán valaki inni akarna a véremből, még időben figyelmeztessem. – teszem hozzá látszólag semmitmondóan, de azért ebben is van számítás. - Egyébként, mint a te vérbábod, ellentmondhatok más vámpíroknak? Az ő utasításukat nem kell figyelembe vennem, ugye?
~ Hiszen, ha így van, akkor Fabian, ezek után tehet nekem egy szívességet. ~ majdnem elvigyorodtam erre a gondolatra, de még időben fegyelmeztem magam. Még jó, hogy a vámpírok nem gondolatolvasók is.
Mivel már, ha kevésbé is, de megtapasztaltam a vére milyen hatással van rám, és most is, ahogy beszélünk róla, szinte leküzdhetetlen vágyat érzek iránta, így sejtem, hogy ez mennyire fog ösztönözni, hogy ha kell a lábai elé vessem magam egy korty véréért. A gyűlölet újból végig hullámzott rajtam, szinte megrázva a testemet.
Persze nagyon figyeltem mikor elmondta, hogy mivel követek el ellene valamit és mi lenne a büntetés érte, és ez sem fokozta a nyugalmamat, hiszen olyan érzelemmentesen és hidegen adta ezt elő, hogy tudtam, minden szava igaz és nem biztos, hogy örülnék neki, még ha csak annak töredékét váltaná is be.
De ez sem tántorított el azoktól a gondolatoktól, hogy miként akarom majd kijátszani és megkeseríteni az életét, ezek után lehetőleg anélkül, hogy tudná én voltam, de ehhez nagyon is meg kell ismernem a vérszívók életét, hogy megtaláljam a kiskapukat.
Az volt az egyik, amire már Rose is rájött, hogy ami nincs konkrétan megtiltva, azt szabad. Ezt kell kihasználni elsőnek.
- Mondtad, hogy vannak más vérbábjaid is. Azok sem itt laknak? Találkozom majd velük?
Azt hiszem érdemes lesz, majd azokat is kifaggatni „gazdám” szokásairól.

Lassan ha nem is feszültség mentes, de valamiféle párbeszéd kezd kialakulni kettőnk között. Igaz, zömében ő kérdez, s én válaszolok. De hát nem olyan nagy csoda ez,m hiszen tele lehet kérdésekkel, amik most szép sorban elő is jönnek.
- A vámpírok hierarchiája elég bonyolult. Most végigsorolni sok lenne. Egyszerűsítem, ha nem gond, aztán majd kitapasztalod. Én vagyok a consul, akinek mindenki felett hatalma van, a város vezetői a magisztrátus tagjai, akiket én nevezhetek, válthatok, cserélhetek csak. A magisztrátus tagjainak is vannak segítőik, ők keresnek maguk mellé azt, akit arra alkalmasnak vélnek. Ennyi úgy vélem elég is most még neked. Ha még érdekel netán Caecus csak egy aedilis. Még.
Gondolataim már előre haladtak, s tudom, hogy mivel is tudom megalkudni Rose-t egy napra Caecusnál. Nem is alku lesz az, hanem zsarolás, de mennyivel jobban hangzik az előző szó. De visszazökkenek Joséhoz.
- Nem is fogod érezni a késztetést, hogy teljesítened kellene kéréseiket, és nem is kell megtenned, kivéve ha én mondom, hogy kövesd az utasításaikat. De vigyázz, mert bármikor akadhatsz olyan vámpírra, aki nem szimpatizál velem, s ki akar lökni a székemből. Ők képesek lehetnek arra is, hogy kényszerítsenek téged bármire, annak ellenére, hogy ez nekik tilos. De ugye nem köt sok vámpírt hozzám vérkötelék.
Széttárom két kezemet, s bár ezt most elmondtam neki, tudom, hogy akár ezt is ellenem tudja fordítani. De ettől érdekes ez az egész. Ha csak mint robotok csinálnák azt, amit mondok, unalmassá válna a hosszú életem.
- Természetesen fogsz velük találkozni. Időnként mindenkit összehívok, hogy egyrészt megismerjék egymást, másrészt elmondjam elvárásaimat. Amolyan év végi zárás, s új év nyitásaként minimum év elején egyszer. Mivel ez már hamarosan esedékes, téged akkor majd bemutatlak nekik. S februárban álarcos bált szeretnék szervezni ide, amolyan karneválfélét, amin szintén jelen kell lenned majd, és az előkészületeiben is. Akkor ismerkedhetsz majd a vámpírok krémjével.

~ Hmm! Szóval Remus a legnagyobb kutya az ólban! És, ahogy hallom még tejhatalmú is! ~ méláztam el egy pillanatra, hiszen, ha már így alakult az életem, legalább ez jó irányt vesz.
Az, hogy Caecus az alárendeltje elégedettséggel tölt el, de most még gyanúsabb, hogy miért is nem válaszolt a Rose-val kapcsolatos kérdésemre.
Az még jobb hír, hogy a többi vámpír tehet nekem egy szívességet, így legalább tőlük védve vagyok és Remus meg nem úgy nézett ki, mintha túl sok szívességet akarna tenni bárkinek is, legalábbis az én véremmel megfűszerezve.
Azért biztató volt, hogy több várbábja is volt, sőt most kezdtem csak felfogni, hogy mennyire szabad kezet adott nekem, hiszen nem köz magához, nem azt várja, hogy itt szolgáljak mellette, hanem, mintha azt szeretné, hogy valamilyen szinten maradjak olyan, mint amilyen voltam eddig.
A szemeim felcsillantak, mert ez sok mindent felvetett előttem, a lehetőségeim kitárulkoztak, és már a rossz dolgok mögött kezdtem meglátni a kedvezőt is.
Na, nem mintha ettől kevésbé gyűlöltem volna, de ha már így alakult akkor ki kell használni az alkalmat.
Nem kerülte el az újabb adalék sem a figyelmemet, még pedig, hogy pályázhatnak a székére és ezek szerint van félni valója, más ellenséges fajtársaitól.
Hát az összejövetelek annyira nem villanyoztak fel, maximum azért, hogy tényleg megismerhetek más vámpírokat és kipuhatolhatom, ki pályázhat a főnököm rangjára, de azért veszélyeket is rejt a dolog, hiszen nem szeretném, ha mégis valaki belőlem akarna inni.
Valahogy felsejlenek előttem a filmek, amiket láttam ezen témában.
- Hát azt hiszem ennyi, most nem jut eszembe több kérdés, de biztos vagyok benne, hogy még lesz. Van valami, amit még tudnom kell, vagy van valami teendőm mielőtt elmegyek?
Máris azon járt az eszem, hogy azonnal felkeresem Rose-t, hogy beszélhessek vele és együtt találjuk ki, hogyan tovább.

Ezt az estét elkönyvelhetem úgy, hogy úgy alakult minden, ahogy terveztem. Igen, van már egy újabb vébábom. Kell az utánpótlás. S azok a feladatok is érdekesek lesznek, amiket nekik szánok. De még nem most. Szeretném, ha előbb megismerné a többi fajt, ha betanulna az itteni dolgokba, megismerne engem is, s majd csak aztán kap komolyabb feladatot. Terveim között ott szerepel, hogy teljes hatalmam legyen a városban, s ehhez egy apró lépés José szolgává tétele.
Tudom jól, ő észrevétlenül képes lenne akár bőreváltók közé is beilleszkedni, mondván ő el akar árulni engem, s ehhez is nagyon jó, hogy gyűlöletet érez irántam, s valójában tényleg ki akar velem tolni, amiről ugye nekem még fogalmam sincs.
- Nincs más dolgod. Most nincs. Ha napközben ide akarsz jönni, megteheted minden nap, 10-14-ig itt van mindig valamelyik vérbábom, takarítani, a ház körül elrendezkedni. Majd jelzem nekik is, hogy számítsanak rád. A könyvtárat használd, tanulj! Ha hozzám van kérdésed, azt az esti órákban teheted meg, de előtte hívj fel, hogy ne menjek el vadászni. Nappal engem az alagsorban meg lehet találni, az teljesen le van sötétítve. Regenerálódnom kell ugyan, de aludni nem alszok, tehát ott is elérsz.
A jelentősebb helyeket megmutatom még a fiúnak a házban, mint például a könyvtár, a konyha, fürdőszoba.
- Nélkülöznöd nem kell. Nem kötelezlek arra, hogy elfogadj bármit is, de bármire szükséged van, enni-innivaló, ruha, vagy éppen a kocsid nem felel már meg, szolgáld ki magad! Ha valami itt nincs meg, Richard, a közvetlen segítőm beszerzi neked. Ha nincs kérdés, elmehetsz.
Ha még netán van kérdése, azt megválaszolom, egyébként útjára bocsátom a fiút, elkísérve az ajtóig. Persze kap tőlem is egy telefonszámot, s Richard számát is megadom neki.
- Ha hamarabb nem is, egy hónap múlva biztos, hogy találkozunk!

//Köszönöm a játékot...szuper volt //

*Talán Remus szerencsétlenségére, rossz hálótársat választott magának. Tudni illik, hogy elég bújós vagyok mikor alszom s most Remus átvette a kispárnám helyét amit mindig ölelgettem álmomban és ha már itt tartunk a takaróm is, amin átszoktam vetni a lábam.
Laposat pislogva kezdtem magamhoz térni, mikor felfogtam, hogy még sötét van. Szóval aludhatok tovább. El is kezdtem jobbam magamhoz húzni a paplanom, mikor felderenget, hogy nekem bizony a Horgásztónál kéne lennem.*
- Bakker… lekésem a találkozót… *Ültem fel ijedtemben miközben beletúrtam a hajamba és tekintetem a csillagos eget kereste. Na de itt volt a bökkenő… az ég sehol, helyette csak komor falak vettek körbe melyek számomra ismeretlenek voltak. Rémülten tekintettem magam mellé, ahol a férfit meglátva úgy pattantam ki, mint akit üldöznek. Be is vertem a csípőm valamibe, de a fájdalmas nyögést leszámítva jelét nem adtam ennek. Csak kétségbe esetten tekintettem körbe. Annyira aludt még az agyam, hogy az ajtót észre sem vettem. A lámpa meg felesleges volt… Tökéletesen láttam így is.*
- Nestore… hol vagyok? Engedj ki, kérlek… * Igyekeztem leküzdeni az ösztöneimet, de a hangom még így is kétségbeesett és megtört volt. A férfi most először hallhatta, hogy félek valamitől. Nos, amit neki nem sikerült (még) elérnie, azt ez a kietlen szoba, pince vagy az ég tudja mi megtette. Féltem… S belsőm fokozatosan kerítette hatalmába a rettegés. De nem bírtam egyhelyben maradni, járkálnom kellett… muszáj volt mozognom.*