White House Villa-hálószoba

Bólintottam a tájékoztatásra, hogy jön értünk a kocsi, és aztán érdeklődve hallgattam, hogy mit mesél magáról és a Remus-hoz fűződő viszonyáról, ami úgy látszik sokkal-sokkal régebbi, mint az enyém és ráadásul bensőségesebb is, ha jól gondolom. Bár, az azért kérdés, hogy csak azért hozatta-e ki Tim-et a javítóból, hogy legyen egy hűséges és állandóan kéznél levő vérbankja, vagy tényleg segíteni akart-e rajta, igaz ezt nagyon is kétlem, hiszen a srác szavaiból azt veszem ki, hogy rajta is kitöltötte már párszor a dühét.
- Gyám? Hát ezt elég érdekes hallani egy vámpírról. – jegyzetem meg azért, hogy érezze a hitetlenkedésemet. – De, ezt te tudod, hogy megérte-e. – teszem még hozzá, hiszen mintha hálát olvasnék ki a szavaiból, és én elég jó emberismerő vagyok.
- Engem csak a kényszerűség tart mellette és bár van amit neki köszönhetek, azt várhatja, hogy hálás legyek érte! – vonom meg a vállam, de már nem hergelem fel magam.

Miután a kocsi megérkezik, meglepődve látom, hogy Remus személyesen jött értünk és ahogy elnézem még nem is tűnik dühösnek. Soha nem fogom kiismerni ezt az alakot, bár nagyon igyekszem megtalálni a gyenge pontjait, és lehet, hogy Tim személyében sikerül is?
Még nagyobb a meglepetésem, hogy még haza is fuvarozna, de a csúcs az a lakás ajánlata.
- Öööö…..tényleg? Hmm……lehet…..megnézném majd. – nyelek egyet, mert nem szívesen fogadok el tőle semmit, de a lakókocsit már kezdem szégyellni Rose-előtt, lehet nem ártana váltani. – De csak megnézem, még nem mondok semmit. – teszem azért hozzá gyorsan. – És kifizetem a bérleti díját, ha tetszik.
A házánál aztán ránk hagyja a bepakolást. Persze mire is számítottam, talán, hogy segít? Az már túl nagylelkű lenne! Viszont irgalmatlanul vigyorgok, amit nem is tudok eltitkolni, ahogy bevisszük Tim-mel a diszkógömböt és a csomagok legtetejére tesszük, pár villogó lámpával, meg kiegészítővel együtt.
- Azt hiszem megvagyunk. – vontam meg a vállam és nézek vigyorogva a másik vérbábra.

-Igen, az. Nekem meg, de ahogy téged nézlek, neked nem igazán. Nem kell hálálkodnod, nem várja el.
Mivel addig senkinek nem kellettem, mindig kifogásoltak valamit bennem vagy éppen rajtam, valóban hálás vagyok Remusnak, hogy kimentett onnan. Ahogy hallgatom Josét, érzem, ő nem volt ilyen szerencsés, nem tapasztalta meg azt, milyen az, amikor valaki törődik vele, és nem csak úgy van. Nem állok neki tippelgetni, mi lett volna ha, mert nincs értelme.
A kocsi megérkezik, és maga Remus jön értünk, de meglep. Még mindig meg tud lepni, ezt nem hiszem el. Azt hittem, ideges lesz, és ha ő jelenik meg, az azt jelenti, sikerült kicsit felidegesíteni, de semmit nem látok rajta, maga a nyugalom mintaképe.
-Oké. Minden megvan.
Vigyorogva ülök be az autóba, annyira várom a döbbent képet, amikor meglátja, mit szereztünk még azokon kívül, amiket meghagyott nekünk.

Amint megérkezünk, naná, hogy nekünk kell cipelni, gondolhattam volna. Morgok az orrom alatt valami olyasmit, hogy "igazán segíthetnél", végül megvonom a vállam, és Joséval szépen befurikázunk mindent.
-Semmit nem hagytunk neked. Mivel buliról van szó, hoztunk szép diszkógömböt, villogó lámpákat, szereztünk lemezjátszót, régi bakelit lemezeket, és még dj pultot is. Mivel nem tudom, milyen a zenei ízlés, mindenfélét kértem.
Mosolyogva mutatom be a felső dobozok tartalmát, szépen kipakolva, hogy Remus is láthassa. Tudom, hogy ki fog akadni, annyira érzem. Joséra nézek és már vigyorgok is mint a vadalma. Persze alul ott van az összes kellék, amit gyámom kért, de ezt neki nem kell tudnia, azt viszont csak remélem, hogy nem töri össze azokat is dühében.
-Azt hiszem, mától profi buliszervezők vagyunk. Köszönöm, hogy mégis erősködtél, tanuljuk meg, mit hogyan is kell intézni. A kis hölgy üdvözletét küldi. Csinos, nagyon csinos.
Muszáj megjegyeznem, mert én nem tudom befogni a számat, de nem ám, pedig nem szándékosan teszem, csak ilyen vagyok. Ha ezzel nem verem ki a biztosítékot Remusnál, akkor semmivel, ez már tuti.

Örülök neki, hogy José elgondolkodik a lakáson, mert ahol most él...na jó, inkább ne beszéljünk róla. Lényeg, hogy szeretem biztonságban, jó helyen tudni a bábjaimat, ha ezt nehéz is rólam elképzelni. Hogy érdekem is van benne? Az már más kérdés...
Segíteni? Akkor ők minek vannak? Hát csak had hordják be nyugodtan a dobozokat, én meg bent már kényelembe helyezem magam a társalgóban. Az asztalon felsorakoztatott dobozok tetejére kerül pár olyan cucc is, amit nem beszéltünk meg, amit nem kellett volna megvenniük.
A szemöldököm homlokom közepére szalad egyből...s szép lassan megy fel a pumpa...
- Diszkógömb? Fényjáték? Mire készülünk? Dizsi lesz fiatalok? Füstgép? Hol maradt? A kisasszony elfelejtette becsomagolni? Ha csinos szedd fel, ne az én kontómra vásárolj nála.
Felállok, s ellökve magam a fotelból pillanatok törtrésze alatt állok ott már mellettük, felvillantva valós énemet. Felemelem a diszkógömböt, s forgatni kezdem ujjamon, játszva vele, mint egy kosárlabdával.
- Szóval nektek ez kell? Diszkó? És mi lesz a bállal? DE tudjátok mit...legyen. Az egész báltermet ketten díszítitek fel! Semmi segítség, semmi kisasszonyka. A bálterem ötvözze a diszkó, és egy vámpírbál elemeit....amit kértem megvan? Mert a vörös és fekete továbbra is képben van.
Pofátlanul vigyorogva nézek a két srácra, képemen ott van az elégedettség, mert ha k úgy gondolták, hogy kiszúrnak velem, hát tévednek. Maguknak köszönhetik, egyé meg amit főztek.
- Feltehetitek a gömböt, hajtogathattok szalvétát, elkészíthetitek a vérivásra szolgáló kelyheket, szépen piramist építve belőle....

Bár nem tudom Tim-nek mi oka van arra, hogy felbosszantsa a gazdáját, vagy gyámját, nevezze ahogy akarja, de most kifejezetten jól jön, hogy ebben mellettem áll, sőt még talán túl is teljesíti a dolgot, mert már félő, hogy Remus tényleg letépi a fejünket, ha nagyot felhergeljük.
Már látom, ahogy egyre feljebb emelkedik a szemöldöke, ahogy a srác sorolgatja miket vettünk, ahogy én meg alig bírom visszafojtani a kuncogásomat, de nagyon isten vagy ördög lássa a lelkem nagyon igyekszem.
Mivel Tim ilyen bátor, ezért kissé nyugodtabban várom a robbanást, hiszen valahogy csak túl fogjuk élni, ő már csak több tapasztalattal rendelkezik Remus-sal kapcsolatban, mint én.
Már érezni a vámpír mérgének előszelét, ahogy felpattan és míg egyet pislantok már ott áll előttünk, valós alakjában, amit valljuk be azért nem szívesen látok, és ami hideg borzongással tölt el, majd a kezébe kapja a csillogó gömböt.
- Tényleg a füstgépet elfelejtettük. – nyikkanok azért meg Tim-re nézve, hogy ha már szorulunk, ne csak rajta csapódjon le, hisz ketten ötöltük ki a dolgot.
Mikor mondani kezdi, hogy akár diszkósra is vehetjük a figurát, az én szemem nyílik kerekre, hiszen mindenre számítottam, csak erre nem, de aztán jön a hideg zuhany.
Üvöltözést, törést-zúzást vártam, nem azt, hogy még több feladat zúdul a nyakamba!
- Óóóó, ne! Inkább vedd a vérem, vagy zárj be valahová, de ne akard, hogy ezt csináljam. – nyögtem fel, hisz ezekhez még annyi érzékem sem volt, mint a vásárláshoz.
Erről viszont eszembe jutott egy mentő ötlet.
- Ugye nem akarod, hogy rosszul sikerüljön a bál, mert nem hozzáértő módon van díszítve a terem, vagy valamit rosszul csináltunk? – kérdeztem számítóan tőle, az egojára próbálva hatni, ami nem engedné, hogy felsüljön a bállal.

Elég Remusra néznem ahhoz, hogy tudjam, most tényleg felidegesítettük, de na, legközelebb majd nem bíz meg olyan dologgal, amiről tudja, hogy lövésem sincs hozzá. Nehezen fogom vissza magam, hogy ne röhögjek hangosan, látván, ahogy gyámom nem létező vérnyomása emelkedik, igen gyors ütemben. Mire befejezem a felsorolást és felnézek, már ott áll előttünk, és nem éppen bizalomgerjesztő látvány, érzem, hogy most valóban pipa. A diszkógömböt figyelem, hogy el tudjak ugrani, mielőtt a fejembe húzza az egészet, de egyelőre nem történik meg, azért résen vagyok.
-Öööö... visszamenjünk érte? Nem szedem, nekem öreg. Ezeket saját zsebből fizettem, nem a tiédből.
Hoppá, valamit elfelejtettünk Joséval, persze még pótolható, semmi nincs veszve. Bevágom az ártatlan képet, mint aki tényleg jót akart, de nem vagyok benne biztos, hogy túlzottan meghatnám vele a gyámom. Várom, hogy mikor zúz mindent darabokra, és már mozdulok, hogy legalább a valódi báli kellékeket megmenekítsem, amikor Remus megszólal. Megállok a mozdulatban is, ez nem létezik, tuti rosszul hallok.
-Mi? Mehet a diszkós cucc? Ne máááár.
Aztán érkezik a kiegészítés, ami minden létező rémálmomat felülmúlja. Joséra nézek, ha ő is hasonló képet vág, akkor nem hallucináltam, és ismét a gyámom felé fordulok. Nem kiakad, hanem vigyorog?
-Ne... bármi mást, csak ezt ne. Visszavisszük, ha kell, csak ne kelljen berendezni. Mit hozzak? Kést, korbácsot, egyebet?
Inkább önként vonulok a kínzókamrájába, ágyába, mindenhová, de tudja, hogy amit mond, arra én képtelen vagyok, és ahogy elnézem, társam sem jeleskedik az ilyesmiben.
-Minden megvan, komolyan eltüntetem innen ezeket a cuccokat, de ugye azt az előbb nem mondtad komolyan? Mondd, hogy nem, kérlek.
Reménykedve nézek ismét Remusra, bár nem úgy ismerem, mint aki visszavonja a szavát. Ebbe bele fogok halni, semmi érzékem a díszítéshez, semmi érzékem a lakberendezéshez, már ami az ilyen bálokat illeti.
-Igaza van Josénak. Abból nem sül ki semmi jó. Nézd, ha én akasztok fel valamit, le fog esni. Ha én építek, ledől, origami művész sem vagyok, hogy hajtogassak, ez tuti. A franc igazodik ki az arisztokrata nagykutyákon, hogy mi jó nekik, meg mi a szokás... ebből nem bál lesz, hanem balhé, ha ránk bízod.
Nagyon de nagyon remélem, hogy meggondolja magát, mert ha ezt tényleg nekünk kell megcsinálni, akkor hatalmas gáz van, és gáz is lesz, ebben az esetben pedig minimálisan a fejünket tépi le.

Önelégült vigyorral nézek a két nyikhajra. Olyan jó érzés, hogy olyan fordulatokat tudok az életükbe vinni, amire végképp nem számítanak, Mert azt hiszik, hogy egy vadállat vagyok? Jó, ebben van igazság, hiszen tudom én jól, hogy milyen szenvedést fog ez most okozni nekik. Ők, ketten, díszítsenek? Hát ez borzalom.
- De, komoly, halálosan komoly. Ketten díszíttek. Ihatjátok a levét annak, amit főztetek. Nem gondoltátok komolyan, hogy büntetés nélkül megússzátok. Vita pedig nincs. Nyávogni lehet, de attól megcsináljátok, és ez nem kérés.
A bál attól még sikerülhet jól, hogy ők ketten pancserkodni akarnak, de ha minden áron meg akarják érezni haragomat, hát tessék...hajrá!
- Ha elromlik, majd megjavítjuk. A vámpírok vacsorája még nincs meg. Ne akarjatok ti az lenni!
Elindulok befelé, a ház belsőbb részei felé, de visszafordulok, mint Columbo felügyelő.
- Még el nem felejtem. A terem mind a négy sarkában lesz esemény, dobogókat kell oda építeni. Két oldalt kell helyet találni az asztaloknak, székeknek. Középen táncparkett, de a terem kellős közepére építsétek fel a kehelypiramist. Péntek este 10-re legyetek ott. Addigra szerezzetek be minél több informáló segítséget.
Kacsintok egyet a fiúkra, s vigyorogva lépkedek el mellőlük, leesett állal ott hagyva őket.
Persze annyi eszem nekem is van, hogy egy ilyen munka két embernek nagyon sok, így ha velük nem is közlöm, lesz majd segítségük, ellenőrük. Péntekről szombatra biztos, hogy nem lennének készen. De hát olyan jó őket szívatni...

//Részemről itt a szál vége...köszi a játékot //

Remus arcát fürkészem aggódóan, míg Tim is előadja, hogy kb. annyit ért a teremdíszítéshez, mint egy csimpánz, így már ketten győzködjük, hogy jól gondolja meg, miként akar bemutatkozni a vendégei előtt.
Sajnos a következő szavai és rezzenéstelen arca nem sok jóval kecsegtetnek. Úgy néz ki eltántoríthatatlan a döntésében, miszerint mi fogunk bált előkészíteni. Hogy ebből mekkora balhé lesz!
Azt hiszem ki fogom faggatni Tim-et, hogy milyen büntetést szokott kapni, ha nagyon kihúzza a gyufát, mégis csak nagyobb tapasztalata van Remus-sal, nekem meg jobb lesz, ha felkészülök testben és lélekben egyaránt.
- De, hát ……de, hát…….egy akkora termet ketten..???
Mondjuk nem tett jót a lelkivilágomnak, mikor vacsoraként fenyeget meg minket, amit elsötétülő arcom is jelez, de hát ez még annyira sem érdekelheti, mint az, hogy miként fogunk végezni és mi lesz a végeredmény.
- Fogalmam sincs, hogyan kell dobogót csinálni! – háborodok fel. – Nem vagyok asztalos és a kezem sem arra való, hogy ilyen munkát végezzek!
Bár már pár napja nem dolgoztam, azért még nem akarok lemondani a „szakmámról”, hiszen nem akarok Remus kitartottja lenni. Ehhez meg szükségem van a kezemre és hajlékony ujjaimra. Az hiányzik, hogy valami hülyeség miatt ne tudjam használni.
De Remus nem enged és a parancs az parancs, nem vagyok képes ellenállni neki, még ha szóban meg is teszem, gyakorlatban az van, amit mond.
Miután faképnél hagy minket, kétségbeesetten és nagyobb részt dühösen nézek Tim-re.
- Egyszer úgy is kitalálom, hogy végezzek vele! – mormolom a fogaim között. – Egy kis tréfáért mindjárt mindent a nyakunkba varr! Kizárt, hogy meg tudjuk csinálni! – ingatom a fejem. – Mi van ha nem végzünk, mire számíthatok?

-Remus, komolyan mondom, nagyon rossz ötlet ránk bízni a díszítést. Ismersz, képes voltam a fát előbb megszabadítani a tüskéitől, mire felbányásztam a csúcsot. Ezt akarod? Oké, ezt akarod.
Nem tudok mit mondani, ismerem Remust, és ez nem kérés volt a részéről, ha akarnék se tudnék nemet mondani. De az amit mi ketten alkotni fogunk... előre féltek mindenkit.
-Kettőnkkel nem laktok jól, annyi vérünk nincsen.
Vagy kivégez, más ötletem nincsen, de nem hangzik jól, és a haragját ismerem. Nem akarom elhinni, hogy még mi szívtuk meg az egészet, és ennyire, pedig ha azt nézem, vette a lapot, csak a maga módján.
-Dobogót? Mi vagyok én? Ács? Remus, az össze fog dőlni, nem viccelek, én nem tudok építeni, azt se tudom, hogyan kell. A kehelypiramis meg... előbb építek egyiptomit, mint kelyhekből tornyot.
Ki vagyok akadva, nem elég, hogy akkora termet ketten kell díszítenünk, de még ezek is... hát hogy ötvözzük így a két stílust? Ahogy Remus vigyorogva néz ránk, hirtelen én is elvigyorodok. Ebből sejtheti, ötletem támadt, és az sosem jelent jót.
-Péntek este 10... ott leszünk.
Amint kimegy, egyből Timre pillantok, és még oldalba is bököm.
-Te, mielőtt kivégzed... szal, mit szólnál ahhoz, ha segítséget hívnnk? Azt mondta, nincs kisasszonka, de azt nem mondta, hogy férfi segéderőt sem lehet. Na? A két stílust meg úgy ötvözzük, ahogy gondoljuk. Ezt sem szabta meg.
Ha nem végzünk, kérlek szépen, az gáz. Akkor tényleg bedühödik, és minimum kínzókamra, nem egy napra.
A többit nem ecsetelem, de ha jól sejtem, minden meglesz. Azonnal a telefonom után nyúlok, hogy leszervezzek némi segítséget.

//Azt pedig majd kijátszom, hogy hát... a telefonos segítség sem sikerült. xD//

*A kérdés jogos, melyre már nem bírtam válaszolni. Ugyanis valóban tisztában voltam vele, mármint amennyire lehettem, hogy Remus nem képes rá. De hogy ez igaz-e arra is, hogy tanítani… nos, azt hiszem nem tudom és puding próbája az evés. De csak egy halvány mosollyal feleltem neki. Nem, valahogy kicsit sem tetszett az, hogy ennyire… üres.
Az ajánlata mégis egyszerre keserített el, ringatott és csalt volna mosolyt az ajkaimra, ha lehetett volna. De nem, nem is az, hogy nem lehet… hanem nem volnék képes éjjel élni. Ó a frászt nem, madárként sem teszek mást… inkább úgy mondom, hogy kizárólag csak éjjel. *
- Bocs, nem tudom, hogy miért választotok Consuletett. Talán csak azért, hogy egálban legyenek a nők is… * Elvégre, amikor a vámpírok java születet és azokban a korokban amikor éltek. A nőknek még csak szólási joguk sem volt a férjükkel szemben, szavazatuk meg pláne nem. Nah, talán ragadt rájuk is valami a modern korból… már nem csak a konyhába és az ágyba űzik a nőket. *
- Mert engem nem csaptál meg, mint mást… * Szegtem fel dacosan az államat kissé. Egyrészt nem kértem, hogy ne bántson, de nem tagadhattam volna, hogy azért melengette a lelkem, hogy nem tette. Semmi kedvem nem volt fizikális harcot vívni a másikkal. Pláne nem egy olyan zárt helyen, ahol esélyem sincs és tele van emberekkel. *
- TE meg ne parancsolgass! * Csattantam fel. Azért álljon már meg a menet… ha azt akarja, hogy ne beszéljek kössön le – na nem szó szerint - vagy fogja be a számat. De nekem itt ne pattogjon azért mert vámpír és ott elég magasan van. Nem egy bábja vagyok, nem az ágyasa… Akkor beszélek és azt mondok amit akarok. Addig biztos, míg nem vágja ki a nyelvem. De azért lehet velem bánni. Mi sem mutatja jobban, hogy egyetlen szó elég és már fel is állok, hogy kövessem. *
- Azt el kell érned Angyalom… * Kacsintottam volna hátra a vállam felet, ha épp nem tajtékoznék még mindig a dühtől. Azonban így… szavaim nyersek, tekintetem nem keresi az övét és csak azzal foglalkozok, hogy cipőt cserélek. Akarom mondani, a jégkorim helyére egy a magas sarkút húzok és mint akinél mi sem természetesebb megvállok a testszinű alsónadrágtól. Semmi kedven kint a kánikulában megsülni. S a ruhám elég hosszú ahhoz, hogy a művelet alatt ne látszódjon semmi. *

Indulás után egyenesen a partig gurultunk, mert szükségem lett volna egy kis nyugalomra. Azonban most még a víz robaja sem nyugtatott. Dühöm egyre nagyobb vihart generált, és ahogy ott álltam valahol mellettem Remusszal, hajamba tépet a szele, miközben tekintetem csak a háborgó tengert nézte. Hullámai csapódva érkeztek, minden egyes alkalommal hűs permetet fújva felénk. Imádtam a természetet és szívem szerint repültem volna. Vágyakozó tekintetem az égre emeltem, de aztán meg ráztam a fejem halványan és visszaindultam a kocsihoz. Nem szóltam… tudtam, hogy ez már… nem csak a harag, hanem valami más is, amit Angyalom erőszakos csókja keltett mellé. Hiába álldogálnék itt, nem csillapodna… csak a természetet, a fákat és az élőlényeket tépázná meg. S ha tovább szítják, akkor az embereket és az otthonaikat is.

Nem szóltam egy szót sem mióta elindultunk a jégpályáról. Mindössze annyit, hogy tegyünk egy kis kitérőt, ha kellett. Ahogy a „haza” felé vezető úton is némaságba burkolóztam, de ezt akarta nem? Hogy ne szóljak, hogy legyek csendben. Tessék, tudok én csendben is lenni… az már más kérdés, hogy miért. A házhoz érve azonban már közel sem érdekelt az etiket, meg semmi ilyesmi. Tudtam a járást, egyenesen a házba viharoztam – és ahogy én beértem, kint elcsitult – és a konyha felé vettem az irányt.*
- Menj, tedd a dolgod. * Értettem ezt a mágiájára, amit emlegetett, hogy szüksége van rá. Hangom nyers, határozott… hát na, ritka pillanatok egyike, amikor nem kérek. De azt hiszem ezt már lefutottuk a jégen, hogy miért is jöttünk vissza. A konyhában megtaláltam a bárt, magamhoz vettem onnan egy üveg vodkát… és azt hiszem éljen az a dolog, hogy nem iszok alkoholt. Az üveggel együtt másztam le a Kriptájába, oda, ahol legelőször ébredtem. Jobb nekem most elzárva a külvilágtól, ahol nem okozhatok bajt. Az asztalára ültem fel, és lábaim hintáztatva bontottam ki az üveget és húztam meg. Hát… nem, továbbra sem szeretem az alkohol ízét. Szóval túlzásba nem is vittem a dolgot, mindössze míg vártam, bele-bele ittam egy kicsit. Vetkőzni? Nem. Egyrészt nem sajnálom a ruhám, majd veszek másikat, másrészt meg… azért van Remus. *

- Érdekből...
Igen, azért választunk consulettet, hiszen szerelem nem jön szóba. De mégis jó, ha van egy olyan társa, akire lehet számítani.
-Még megtehetem...sosem tudhatod mikor akarlak bántani, s mikor kényeztetni. S azt sem tudod, nekem mennyire közel van a kettő egymáshoz.
Felnevetek, mikor rám szól, hogy ne parancsolgassak neki. Ha tudná mennyire böki a csőröm, hogy nem sokat érek el vele, hogy neki is utasításokat adok...de nem fog változni sokat ez, nem fogom megadni neki, nem fogom meghajtani előtte a derekam. Hogy már megtettem? Hogy kértem? Érdek...semmi más.Hiszen vágyom arra, hogy enyém legyen.
- El is fogom!
Szótlanul telnek a percek, olykor oldalra pillantok, s figyelem őt. Mennyi érzelem dúlhat most benne, amit én sosem fogok már tapasztalni. Bár dühöt én is érzek elég gyakran. Ami a parton történt, nem tudom mire vélni, nem tudom megmagyarázni, hogy miért csak körülöttünk van vihar, vagy éppen követ minket? Nem értem, de nem is igazán foglalkozok vele, hiszen eszembe sem jut, hogy ez a lány műve lehet. Bár az gyanús, hogy amit belép, kint minden elcsendesedik, és meg is állok pár pillanatra, s csak nézek Serena után, fejemet csóválva.

+18
Csodás...hazaértünk, s most ő parancsol nekem. Hát nevetnem kell. Kiéhezett egy nőszeméllyel állok szemben? Egy jót kefélni akar? Hát rajtam ne múljon.
Pár percre elvonulok, hogy magányomban ihassam meg bájitalomat, s koncentrálhassak arra, mennyire vágyom erre a nőre. Nem esik nehezemre, hiszen minden vágyam most ő. S szerencsémre egyre könnyebben hatnak a kísérletek következtében a főzeteim, így talán nem is kell kivárnia a 15 percet...
Visszatérve egy alsóban, s egy ingben haladok felé, tekintetemben vadság, vágy, bujaság...
- Akarod még mindig? Még elmehetsz, ne tartalak vissza!
Közben egész közel érek hozzá, s szembe állok vele az asztal előtt, s térdeit széthúzva két combja közé kerülve hajába markolva húzom hátra fejét, s csókolom meg vad szenvedéllyel. Szabad kezem mellébe markol, majd lejjebb csúszik át fenekére. Magamhoz húzom, hogy érezze nekifeszülő férfiasságomat.
- Akarlak...kívánlak...
Nyögöm fülébe harapva..
- Akarom látni hogyan mar bele bőrödbe korbácsom, hogy csípi pirosra vékony bőrödet, hogy azt szinte élvezed. Akarom érezni ízedet nyelvemen, beléd akarok élvezni.
Nem éppen virágnyelv, de nem is szeretkezni jöttünk, hanem egy jót dugni. Nemde?

Szavaira összevontam a szemöldököm s egy kissé kérdő, de mégis megsemmisítőnek szánt pillantással jutalmaztam a szavait. Nekem ugyan édes mindegy, hogy mit akar. Ha nem ugyan azt akarjuk, akkor felőlem fejre is állhat. De nem fogok vitatkozni kezdeni, azonban tudom, hogy nem kell féltenem magam. Annyira.

+18

Vártam, vártam ám türelmetlenség vegyűlt a korábbi még mindig fortyogó dühömmel. Jah és igen, utálok várni. De most komolyan, mégha állandó is lenne a dolog, mindig várok? Vagy induláskor jelentkezzek be? Pff… inkább igyunk, mert az jobb. Mondják a nagyokosok, de hogy ebben mi a finom, na az jó kérdés. A torkom marja, szemeimbe könnyeket csal… grr… nem jó. De azért iszogattam. Egészen addig míg nem hallottam meg az ajtót. Nah akkor már letettem magam mellé valahova. Ó nem, nem tekintettem rajta végig, csakis a jeges tekintetét néztem. Szóval felölem aztán mennyasszonyi ruhában is lehet, s ennyi erővel alsó nélkül is. *
- Ki nem tudja, hogy mikor kell befogni a száját? * Biggyesztettem le az ajkaim. Még hogy én beszélek sokat… na jó, tényleg. DE! Legalább befogom, mikor nincs helye. Jah vagy ezzel próbálta meg, hogy meggondoljam magam. Nos, téves… vagy Ő vagy más, de valaki csillapítani fogja a dühöm. De ha már kéznél van… na jó, én magam is őt akartam, szóval legalább magam ne csapjam be.
Ahogy keze a hajamba kúszik, kissé ösztönösen billentem hátra a fejem, hogy jobban belé turjon. Nem nehéz, van belőle bőven, ahogy a combom is készségesen nyilik meg. Ugyan már… nem kell engem kéretni. Most nem… Ajkai az enyémet veszik birtokba, mintha csak csatát vívna valakivel, olyan hévvel teszi. Kezem a derekára siklik és oldalt belé vájva a körmeim húzom magamhoz közelebb, miközben hevesen viszonzom a tettét, olykor-olykor az ajkába marva. Azonban pontosan, és gondosan ügyelek arra, hogy még véletlen se fakasszam a vérét. Csak gyötröm… nos, vérvételért máshol kell jelentkeznie. Bizonyára akad pár bábja, aki szívesen veszi. Nos, én nem. Ölem előre csúszik, s a finom anyagon keresztül érzem Angyalom hmm… mágiáját. Már nyitom is a szám, hogy szavaira feleljek miközben oldalra biccentem a fejem, hogy hozzám férjen. Ha még mindig fogja a hajam, nagy kaland… talán még élvezem is.
- Nem kell körbe udvarolnod Angyalom. * Jelzem felé az első két szó után, no meg persze az után, hogy szóhoz bírtam jutni. Hisz harapása a gerincemig hatolt, amibe a testem is bele remegett kissé, amit egész testközelről érezhetett. Hisz ahelyett, hogy elhúzódva próbáltam volna meg leplezni, még előrébb csúsztam, hogy érezzem a másikat… bár tény, hogy már nem volt hova tovább csúszkálnom, de a mozdulat meg volt, ahogy már a mellem is neki feszült a kék anyag alatt. Viszont a következő szavaira már ismét a szemébe tekintettem és a mellemet markoló kezére finoman ráfogtam és egy határozott mozdulattal toltam végig a felsőtestemen, egészen a combomig, ahol az anyag alá csúsztattam, közénk, hogy érezze a szeméremdombjaim a francia bugyimon keresztül. Nem volt csipkés, csak egy egyszerű, takaros, finom anyag. *
- Ahogy hergelned sem. Azonban a vérem nem adom. * Osztottam meg vele a tényt, amire valószínűleg tenni fog magasról. Nem adom? Hát majd elveszi… ahogy mondogatja folyton. De majd kiderül… nem szeretnék ide eljutni. Viszont érezheti, hogy valóban nincs szükségem izgató, csábító szavakra. S mivel a vérem nem szándékozom a dühöm csillapítására feláldozni, így az ostora meg az összes ilyen vacak, amivel ilyen sérülést képes okozni, mehet a búsba. Vagyis talonba… valaki másnak, máskora. A kezét elengedem, hogy a felemelve fonjam a nyakához, ahogy a hajába – mert szerencsére volt neki is – túrva majd rászorítva húzom magamhoz, hogy vehemens erővel csókoljam meg újra, ezzel ösztönözve. Ki a frász akar játszani, mikor mindjárt szétvet a méreg? No meg, egyébként is sűrűn megfordult már Remus az ágyamban. Kár, hogy csak a fejemben tombolt, míg én aludtam. De ezt már nem ismertem volna be, még önmagamnak sem. *

Nem fogom be a számat? Hát jó, én befogom, s egy szót sem szólok hozzá, ha ez kell, nem fogok én neki udvarolni, sem hergelni...lépjünk a tettek mezejére. Ha már ennyire...beindult. Vagy csak az idegessége az, amit le kell vezetni. Mindegy az most az én szempontomból. Vérét nem adja? Ki kérdezte, hogy akarja-e adni, vagy sem.
Kezemet irányítja, hmm, érzem a fehérnemű puhaságát, s azon átsejlő kincsét.Ez, s ahogy beszél, újra felhergel úgy, hogy sokkal vadabbul kezdjek bele a csókokba, s tépjem le róla a ruhát, hogy csak fehérneműben üljön már előttem. Végignyalom testét, itt-ott kicsit beleharapva, de nem sértem fel bőrét. Hosszú körmöm egy pillanat alatt pattintja le melltartóját is, miközben szabad kezemmel félrehúzom a bugyit, s két ujjam simít végig nagyajkak között, hogy becsússzanak barlangjába, izgatva, ingerelve őt, de érzem, hogy szaglásom nem csal, hiszen a lány elég sikamlós már.
Magamról is leszaggatom a ruhát, ami még rajtam maradt, s róla is azt az egy darabot levarázsolom, hogy hátra döntve az asztalon belé hatoljak hangosan felnyögve.
-AAh...
Lassú mozdulatok? Nem, azok most nincsenek, sokkal inkább határozottság, gyors tempóban hevesen jutok újra-és újra be teljes mélységbe, elveszve belsőjében, érezve minden izmát feszülő férfiasságom körül.
Mellét csókolom, nyalom végig, mellbimbóját harapva meg még finoman, majd ahogy egyre inkább merülök bele az élvezetbe, mozdulataim is egyre durvábbak. Minden döfésem gyors, és határozott, csípőjét megszorítva húzom őt is magamra. Nem, itt most ő már hiába akarná megszakítani. Ezt akarta, ezt kapja. Egy kefélést, mely cseppet sem finomkodó. Hogy ő mennyire élvezi? A mámorban per pillanat nem érdekel.
De igen, úgy vélem ő is élvezi, mert a ködön átsejlik hozzám hangja, érzem bőrömbe maró körmeit...kell ezt még fokozni? Lehet még? Hát persze, hogy lehet...