White House Villa-hálószoba

Hálni ugyan nem hálok, csupán amolyan relaxációfélét végzek, mimikrimet levetve magamról. A lány aki mellettem fekszik most, teljesen hidegen hagy jelenléte, hogy ide került mellém, csupán praktikum miatt volt. Nem kell messze mennem, hogy beszéljek vele.
Magamhoz térve arra figyelek fel, hogy Serena rajtam fekszik, szinte beborítva jéghideg testemet. Vigyorgok ezen egy sort, hegyes fogamat kivillantva ezáltal. Tekintetem nyakára téved, s szinte késztetést érzek, hogy vérét vegyem magamhoz. Milyen könnyű is lenne megtenni, hiszen észre sem venné. Fájdalmat nem érezne, helye nem látszana. De nekem szükségem van arra, hogy az áldozatom szemében lássam a rettegést.
Felugrik, s én felnevetek, hidegen, hátborzongatóan. Ahogy csetlik, botlik...hmm, mégis, mintha látná mi hol van, bár elég gyér itt a berendezés.
Majd hallom hangján a félelmet, ami nekem szinte vérpezsdítő.
- Nem félsz véred adni, nem félsz egy szörnyetegtől, de félsz egy ilyen helytől?
Nem öltöm magamra emberi vonásaim, hisz kell nekem ez az állapot, kell, hogy szabadon engedjem a vámpírt, de felállok, s figyelem a lányt, ahogy fel.le járkál.

*A nevetése fájdalmasan csengett ebben az állapotomban és a kezem a halántékom kezdte el masszírozni. Le kell nyugodnom… minél hamarabb. De ez közel sem olyan egyszerű, mint azt az ember hinné. A kérdésére csak rásandítottam és kicsit sem zavart, hogy felkel. Szuper, akkor talán még ki is enged.*
- Szörnyeteg? Ugyan már… most engem vagy magadat akarod meggyőzni erről? De igen, nem félek Tőled, nem félek a hozzád hasonlóktól sem. De ez a szoba… nem tudom hol vagyok és ez idegesít, bezárva érzem magam. Csak egy kicsit engedj ki… bármelyik szolgád a nyakamba akaszthatod. Pár perc a szabadban és önként jövök vissza… legyek itt bármiért is. * Kezdtem el hadarni, de aztán megálltam előtte, alig egy lépésnyire és felnéztem rá.*
- Kérlek… csak két perc az egész. Nem próbálkozom semmivel és visszajövök, csak hadd menjek ki egy kicsit. Ablak is jó lenne, de az itt nincs. Megígérem Nestore, hogy így lesz csak… csak két percet adj. * Ó hát, az első ígéret. Mi sem mutatja jobban, hogy komolyan gondoltam a szavaim. S kezem pedig elindult az arca felé, hogy finoman ráhelyezzem. A becsületességemről nem nagyon tudhatod, de talán ez a gesztus meggyőzi. Szemeim ahogy rá emeltem láthatta benne az ijedelmet, a félelmet. De még mindig nem Tőle féltem. A bezártság volt az, amitől borsódzott a hátam és ősi ösztönöket keltett életre bennem.*

- Ki vagy te? Egy ember sem tud minimális félelem nélkül a szemembe nézni, ha nincs rajtam mimikri, s te úgy beszélsz, mintha csak egy játszótársad lennék, s azt hiszed, hogy nem tudok szenvedést okozni.
Eltöprengek saját szavaimon. Minek néz engem ez a lány? Irgalmas szamaritánusnak?
Hát nem vagyok az. Sokkal inkább szeretem kínozni az embereket, vagy kísérletnek vetni alá fajtársaimat, csak hogy elérjem a célom. S ha őt azzal tudom rettegésben tartani, hogy egy sötét helyre zárom, ezzel fogom elérni kínlódását, szenvedését. Az őrületig tarthatom itt, s hiába rimánkodik nekem kegyelemért.
Hallgatom könyörgését, s iszom tekintetéből a félelmet, de kezének érintése semmit nem jelent nekem, csak melegsége borzongat meg kicsit. Kezét le is húzom arcomról, s hátralépek tőle.
- Érzéketlen vagyok a kedves szavakra, az érintésre, hiábavaló. És ha nem is vélsz szörnyetegnek, tudd, hogy az, hogy rettegsz itt, nekem mindennél jobb érzés.
Hidegen, mély, rekedt hangon beszélek hozzá, tekintetemből sugárzik az elégedett élvezet.
- De nem vagy a foglyom. Tanítani akarlak, nem kínozni, de egy olyan információhoz jutottam így, amit ha kell, használni fogok.
Az ajtó felé lököm fejem, jelezve neki az irányt kifelé.
- Elmehetsz, ha akarsz, vagy velem tarthatsz egy italra fent. Mellesleg a lakásomban vagy.

- Gondolatot olvasol vagy mi a franc? Ha igen, akkor sajnálom, de rosszul hallasz. Nem félek, de nem vagyok hülye. Tisztában vagyok vele, hogy az évszázadok, ezredek alatt, amit a legjobban élveztek az a félelem és mások kínja. A világ változik, de ez állandó… Pokoli kínokat tudnál okozni. De ha előre félek tőle akkor mivel jobb? Semmivel… Ha itt az ideje, akkor majd talán félni fogok, vagy csak menet közben meg tanulom élvezni a kínt. * Fakadtam ki dühösen. A félelmet kiölték belőlem. Súlyos nyomok a lelkemen, amin csak a bezártság tud áthatolni. Mikor eltolja a kezem magam mellé ejtem vissza és ajkaimon egy gúnyos mosoly jelenik meg.*
- Hát hogy ne… mert bizonyára azért tettem, hogy az ágyadba bújak vagy épp azt reméltem, hogy ez megenyhít. Most komolyan ennyire naivnak és ostobának nézel? Csak a szavaim akartam nyomatékosítani. Az ígéretem neked nem jelent semmit, de azt sem tudhatod, hogy nekem mindent. A becsületem számomra fontos, amit megígérek azt akkor is betartom ha az életem múlik rajta. A biccentése irányába tekintettem és átkoztam magam hevesen, hogy eddig észre sem vettem.*
- A Pokolba is veled tartanék, csak előtte jussak egy ablak vagy nyílt terep közelébe. Utána még gyerek dalokat is éneklek az úton. * Na de a tudatomig eljutott a tartózkodási helyem is, ahogy megindultam az ajtó felé.*
- Remek… már ott is vagyok. * Na de aztán kitártam az ajtót és a szabadság kezdetleges érzése már át is vette a helyét. A rémületem eltűnt és viccelődni is kezdtem.*
- Felség… csak ön után. * Hajtottam meg magam és közben szinpadiasan intettem az ajtón kifelé egy vigyorral az arcomon. Szemeimben játékos fények kezdtek el csillogva játszani. Na de ha kiléptem már kerestem is egy ablakot vagy bármit, ami a szabadba vezet pár percre. Ha nem találtam akkor csak kérdőn néztem a másikra.*

- Gondolatot olvasni minek ahhoz. hogy tudjam ki mikor fél? Hiszen ezt már évszázadok óta ismerem.
Nézem a lányt, s felháborodott arcát. Szemöldökön felszalad homlokom közepére, s felnevetek, hiszen nem mindennapi látvány tárul elém. A félelem, amit a szoba miatt érez, meg van fűszerezve némi nemtetszéssel.
- Mint mondtam, nem vagyok gondolatolvasó, még, de igyekszek elsajátítani ezt a képességet. De amíg nem vagyok az, tudnod kell, hogy csak a negatív érzelmeken tudok teljsen kiigazodni, a pozitívak, mivel nem sokat jelentenek, nem is mindig jutnak el hozzám mondandójukkal.
Táplálkozom még félelméből, iszom tekintetéből a kétségbeesés első jeleit.
Miután az ajtó felé vezényeltem, már megkönnyebbülni látszik, pedig ahogy kiér sem láthat még ablakokat, hiszen egy zárt alagsorban vagyunk, annak is társalgójába kerültünk. Persze úriember vagyok én a magam módján, így bár előre léptem, hogy ne érezze csapdában magát, bevártam, míg ő is kilép.
- Itt még nincs ablak, ha arra vágy, fel kell menned a lépcsőn, ott a személyzet eligazít. Neked nem vagyok se felség, se úr, se semmi hasonló.
Intek újra a lépcső felé, jelezve arra tud kijutni.
- Ha kilevegőzted magad és vissza akarsz jönni, itt megtalálsz. Én nappal nem megyek ablak közelébe, le is vannak ilyenkor sötétítve, de mindet nem lehet így találsz fent nappali fényeket. Ne pánikolj már.

*Szavaival sikerült meglepnie és még a szám is tátva maradt pár pillanat erejéig míg megpróbáltam feldolgozni a hallottakat. A feszültségnek és az idegességnek van egy roppant nagy hátránya, ami az őszinteséggel keverve igen csak nagy bajt jelent.*
- És még csodálkozol, hogy ennyit beszélek? Egy újszülött is többet megért a gesztusokból, mint Te. Na majd ezek után ne csodálkozz ha nem tudod befogni a szám, mert mindent megmagyarázok. Különben meg, szokj hozzá, ha már valóban a diákoddá fogadtál. Azért mert Te egy érzéketlen dög vagy Én még nem leszek az. * Fejtettem ki a véleményem. Oké, a hangom nyugodt volt még a meglepettség árnyékában, és ha csak nem tekerte ki a nyakam a szavaim miatt, akkor sor került a kifelé menetelre is. Mikor kiléptem csak újabb sötétség fogad. Na de aztán jött a kioktatás, amire már csak csípőre vágtam a kezem.*
- Neked tényleg nem tetszik semmi, vagy csak engem szívatsz ezzel a dáma viselkedéseddel? * Kérdeztem vigyorogva de a labdáját még nem ütöttem le. A lépcsőt meglátva öröm járta át a belsőm, ahogy az is, hogy fent már van fény is. Tettem is két lépést előre de aztán megtorpantam és visszafordultam felé.*
- Afelől semmi kétséged se legyen Angyalom, hogy visszajövök. *Kacsintottam rá és már indultam is tovább.*
- És mielőtt belekötsz… lehetsz a Tündérem is. * Kötözködtem még egy kört menet közben. Érezhette, hogy a félelmem semmivé lett. Ha nem is a szavaimból, abból mindenképp, hogy minden félelem nélkül fordítottam neki hátat miközben még mindig beszéltem.

Kilépve azonban becsuktam magam mögött az ajtót és a nagykeresgélésben összefutottam valakivel.*
- Ööö… Hello. Egy ablakot vagy ajtót keresnék. Lehetőleg olyat, ami nincs lesötétítve. * A kétkedő pillantásra megforgattam a szemeim.*
- Ugyan már… szerinted, ha nem engedte volna meg feljutottam volna a kriptájából? Na ügye, hogy nem. Na muti azt a helyet, aztán hadd menjek vissza boldogítani az Angyalom. Még a végén azt hiszi, hogy megléptem itt nagy ijedségemben. * Kezdtem el csacsogni, hiába nem válaszolt. Talán elvitte a cica a nyelvét. De nem érdekelt, ahogy az sem, hogy miként néz ki a ház. Az ablak elé lépve kitártam és kiültem a párkányra. A nap felé fordítottam a fejem és nem kellett fél perc máris jobban éreztem magam. Arcom a nap felé fordítottam mintha csak magamba szívnám az éltető energiáját.A nap, ahogy az arcom sütötte az enyhe légjárás, a madarak csiripelése… valami isteni érzés. Nem, nem fújt a szél… de éreztem, ahogy mozog a levegő, ahogy átjárja a testem a szabadság. ~ Repülni kéne egy kört… ~ Ötlött fel bennem a lehetőség, amit gyorsan el is vetettem. Nem szabad… itt nem. Így inkább egy lemondó sóhajjal fogadtam el és egy utolsót szívva fordultam vissza, hogy visszamásszak az ablakból. Aztán már indultam is a kriptába… Meg sem lepett, hogy őrséget álltak felettem és, hogy visszakísértek az ajtóig. Bizalmatlan népség.*

- Megjöttem Angyalom… Igaz hiányoztam? * Kérdeztem nevetve miközben szökdécselve mentem vissza a lépcsőn a kripta lakót keresve.*
- Naa… hova bújtál? Nem szeretek bújócskázni vagy talán zokon vetted a szavaim? * Kutattam utána vigyorogva. Barna tekintetembe ott volt a jó kedv, a megkönnyebbülés és a játékosság. De ah... úgy sem veszi észre, még akkor sem ha kiszúrja a szemét a nyilvánvaló. Szóval édes mindegy...*

Szeretnék én most itt magyarázatot adni arra, hogy mit is jelentenek nekem a pozitív érzések, hogy mennyire szánalmasnak érzem még saját emlékeimet is, amik a szerelemhez, elvesztett kedvesemhez fűznek, mégis fájó pont, hogy már nem tudom átérezni őket, de nem fogok kitárulkozni senkinek, pláne nem olyan valakinek, akit alig ismerek még. Amiket eddig hallott, bármely vámpírra igaz lehet, semmi újat nem mondtam.
Angyal, tündér...nem normális ez a nő...
..és tényleg így is gondolom, mert hát valljuk be őszintén. Ki az az eszement, aki így beszél egy vámpírral. Ember nem, az biztos. Találkoztam már bátor lényekkel, de ők a bőreváltók köréből valók voltak. De nem érdemes ezen agyalnom.

Ahogy távozik, én elkönyvelem, hogy lehet vissza se jön többé, mert egy ilyen hüléhez minek? Ha egyszer Angyalának nevez, csakis hülének nézhet, vagy ő maga az. Na szóval vissza is bújok vackomba, hogy egy könyv társaságában eltölthessek még itt pár órát. Igen, én is művelődöm, most például az után olvasok utána, hogy milyen befektetéseket érdemes itt összehozni, ha már Kortney volt szíves kis ízelítőt adni nekem saját világából.
A lány hangját hallva nem szólalok meg. Hogyan is kellene megértetni vele, hogy a csend, vagyis főként a fecsegésmentes percek, órák sokszor előnyére vállnak az embernek.
Hmm...
Meg van az első feladata...

*~ A fene vigye el… hát hasztalan minden szavam? Csökönyösebb, mint hat teve.~ Méltatlankodtam gondolatban, ám ahogy haladtam előre benéztem oda is, ahonnan épp kijöttünk (?), és ha minden igaz, akkor épp ott olvasgatott a férfi. Arcomon széles vigyor terült szét, ahogy oda mentem hozzá és lehuppantam az ágyra. Hasra feküdve, felkönyökölve miközben a kezem a tenyeremen támasztottam meg és a lábaimmal játszottam. Fel-le mozgatva őket, persze váltva egymást. Így néztem rá, kicsit oldalra biccentett fejjel és kíváncsi tekintettel.*
- Mondtam, hogy visszajövök. * Csak ennyit mondtam első körben, ezen nincs mit ragozni hisz látszik, hogy itt vagyok. Szeme meg neki is van, azt hiszem. Sőt, emberibb formában nem is akármilyen szemei. Na de hagyjuk az ilyen részleteket, még a végén nőként kezdem el elemezni.*
- Mit olvasol? * Kérdeztem aztán ezt a helyzetet is meguntam és csak egyszerűen a hátamra fordultam az ágyon, miközben az ujjaimmal a hasamon doboltam és felnéztem rá. De így sem volt kényelmes… túlságosan is vízszintes volt. Így hát felhúztam a lábaimat, de nem fordultam meg.*
- Mi a terved a nap további részére? * Kérdeztem még mindig kíváncsian csillogó tekintetemmel. ~ Komolyan mondom, ha nincs valami értelmes a tarsolyában Én megcsikizem. Tényleg… a vámpírok csikisek? Kipróbálta már ezt valaha bárki? Nem, nem hiszem. Csak Én lehetek ilyen lüke, hogy eszembe jusson. ~ Na de az arcomon már ott is volt az a vigyor, ami mindig azt súgta, hogy valami rosszban sántikálok. Hát ez van… a vonásaim elég árulkodóak, hisz voltam olyan ostoba és merész is, hogy ki is próbáljam. De még nem tettem semmit, hátha akad valami jobb elfoglaltság mint ennek utána járni.*

Csak fél szemmel sandítok fel a lányra, mikor visszaérkezik a sétájából. S igen, nehezen fogom a pozitív jeleket, de látni látok, s ha máshogy nem, tudatosan le sikerül olvasni azokat. Mint például félrebiccentett fejét a kíváncsiság, az érdeklődés jelének veszem, ahogy láblógatása az unalom, és kicsit a gyermeki viselkedés jele...Mennyi jel is van még rajta most is. De azt nem kell tudnia még, hogy ezeket azért tudom értelmezni, csak nehezebben, mint az, aki át is érzi.
- Könyvet.
Mondom alig felnézve a lapjaimból, kurtán, röviden, már csak azért is, hogy idegesítsem Serenát. Mikor a nap további részére tér rá, elgondolkodom, hogy mit is mondjak erre. Pedig ott van már a fejemben, hogy csendkirályt fogunk játszani. Csak "szerencsétlen" szerintem sokkot fog kapni az unalomtól.
- Tudod mi az a ley energia? Mert meg kellene keresni magadban.
Most minden bizonnyal fog jönni a kérdés, hogy igen, de hogyan is kell azt megkeresni. Persze ha tudnám, hogy nem emberrel van dolgom, ez a felvetés eszembe sem jutna, de nem tudom, így hát felesleges volt ez a mondatom, de sebaj, ilyen is kell...értelme viszont volt, s ez a lényeg.
Szóval bármit is válaszol, én összecsapom olvasmányomat, s ellököm magam az agyról, hogy felállva egy másik könyvet vegyek le a mini könyvespolcról.
"Okkultizmus és mágia"
A könyvet a lány felé dobom, remélve elkapja, tesztelve ezzel kicsit reflexeit.
- Ha úgy gondolod, hogy unalmas, el is mehetsz, senki nem tart vissza. Talán ha olvasol, megpróbálsz koncentrálni is arra, amit tartalmaz a könyv, és végre csendben maradsz. De nyitott vagyok arra is, ha te akarsz valamit csinálni, kívánhatsz valamit.
*Unalmasak az alapok, de vajon van olyan szakma, ahol az alapok nem azok? *
- Mára tanulásból azt hiszem annyi elég, ha ezt a könyvet átrágod, s ha kérdésed van vele kapcsolatban, azt felteszed.

*A válaszára csak elhúztam a számat és akaratlanul is megforgattam a szemeimet. Most tényleg ennyire butának néz, hogy nem ismerek fel egy könyvet? Na ne már…*
- Tényleg Angyalom? Ha nem mondod szerintem azt hittem volna, hogy épp barkácsolsz. *Nesze neked szarkazmus, nem is tudtam, hogy képes vagyok ilyesmire. De azért ártatlanul pislogtam neki párat, hogy érezze a törődést.*
- Igen, tudom. Egy olyan energia, ha úgy tetszik erő mely mindenben és mindenhol ott van. Hisz ebből az energiából teremtettek meg az új fajok is. Nincs szándéka, önálló tudata, ahogy a varázslatoknak sincs, azonban elengedhetetlen hozzá. Mind a ley és mind a varázslat attól függ, hogy milyen irányba használja a mágus. Leyt pedig többféle képpen lehet nyerni… * Mondtam el a rizsát, ami ugyan nem volt baromság és a kérdés jogos is volt, azonban ez csak elmélet. Tekintetem azonban követte és mikor felém dobja a könyvet elkapva azonnal a gerincére téved a tekintetem.*
- Azért lehetnél óvatosabb is… * Mosolyodtam el szavaim közben, hisz gőze sem lehetett arról, hogy semmi baj nincs a reflexeimmel, még ha nem is olyan gyorsak, mint az övék azért elég kifinomultak. Ahogy apu tanította régen; egy golyót nem fogsz elkapni, mint ők, de neked is módodban áll kitérni előle, ha figyelsz és számítasz rá. Na de visszatérjünk vissza a könyvhöz, felülve a hátam neki támasztottam a falnak vagy épp az ágytámlának miközben felemelve megmozgattam.*
- Ezt… már olvastam. Ezen nőttem fel… * És ami azt illeti egy bővítettebb verziója lapul a fészkünkben, amely konkrétan kitér arra a fajra, ahova én magam is tartozom.*
- De nem rossz taktika arra, hogy befogd a szám. Szeretek olvasni, és ha szeretnéd, akkor itt elolvasom megint, hisz még a századik olvasatra se találtam unalmasnak, azt ami érdekelt. Elmélet nélkül a gyakorlat, még ha létre is jön, az könnyen vezethet olyan következményhez, mely káros hatással van a környezetünkre és teljesen másképp sül el, mint azt szerettük volna. De azért felmerül a kérdés, hogy szerinted hasra csapásszerűen közöltem, hogy mire vagyok alkalmas és mire nem?!? * Na igen, ez valóban nem esett jól a lelkemnek. Persze vannak, akik csak így eldöntik, hogy ezt szeretnék és utána sem néznek, hogy ez miből is van és egyáltalán képesek-e rá, de Én nem ide tartoztam.*
- Ami pedig a ley energiát illeti… apám évekig képzett arra, hogy minél gyorsabban és célravezetőbben megtaláljam, ha úgy van szükségem rá, és erre most is képes vagyok. De még mielőtt kitért volna a gyakorlati oktatásomra meghalt én meg mentor nélkül nem mertem próbálkozni vele. * Ha a vámpír figyel, akkor láthatja a szemimben, hogy erről nem kellemes beszélnem és még mindig fáj. De a hangomon ez nem hallatszódott, hisz nagyon igyekeztem, hogy ne vegye észre legalább ott.*
- De édes Tőled, hogy adtál egy kívánság lehetőséget. De vajon azért tetted, mert úgy gondoltad, hogy a könyv lefoglal és nem lesz időm kérni valamit, vagy azért tetted, mert kíváncsi vagy arra, hogy mi is az amit Én szeretnék? * Billentettem oldalra a fejem és már csak kíváncsi tekintettel fürkésztem a másikat. Szívesen rávágtam volna, hogy „kérdezz – felelek” játék a kívánságom. De ebből csak Én húznám a rövidebbet, hisz nem nehéz olyat kérdezni, amire nem válaszolhatok. Vetkőzni meg pláne nem szeretnék, szóval sehogy sem jövök ki jól.*
- Múltkor azt mondtad Angyalom, hogy képes vagy ugyanúgy érezni, mint bármely másik férfi. Ez már akkor is felkelltette az érdeklődésem. S ahogy akkor nem, úgy most sem az a célom, hogy magadévá tegyél. Sőőt… ez az amit egyáltalán nem szeretnék. De szeretném látni, hogy miként vagy képes rá… S azt hiszem, ez a kívánságom már azért a szerződés kategóriába esik, szóval akár túl is lehetnénk rajta… *Tekintetem folyamatosan fürkészte a másikat, és ha mozgott vagy épp visszaült, akkor követte is. Ám a hangomban nem hallhatott semmit, ha csak nem némi kíváncsiságot, amit a szemeim is tükröztek. De sehol sem volt benne a korábbi játékosság vagy épp gyerekesesség.*

Némi 18+ megjelenik a posztban.

Figyelmesen hallgatom, ahogy a ley energiáról bemagolt tudását elém tárja. Mert most per pillanat úgy tűnik, mintha szóról szóra idézte volna a könyv szavait, de én magam már régen olvastam, így nem is emlékszek a pontos megfogalmazásra.
- Óvatosabb? Miért? Féltenem kellene a testi épségedet netán? Arra vigyázz te!
Persze azt jól megjegyzem magamnak, hogy a reflexei nagyon is jók Serenának. Viszont a könyv újbóli elolvasását felesleges időtöltésnek tekintem.
Gyakorlat.
Igen, erre kell áttérni...elementarizmussal szeretnék foglalkozni elsőként, ahogy az talán a tónál már talán ki is derült. Itt bent viszont nem sok lehetőségünk van erre. Tűz az, amit itt használhat lent, de kétlem, hogy jó ötlet lenne felgyújtani a szobámat. De vájunk, a mini konyhában, ami idelenn van berendezve, van vízcsap is...- - Ha az energiát tudod összpontosítani, onnan már csak egy apró lépés, hogy tudd használni is. Igaz, apró, annak aki már gyakorlott. Mit szólsz egy próbához. Agy olyan aprósághoz, amit én csináltam a tónál? Persze ha szívesebben olvasol...
Gúnyos vigyor jelenik meg arcomon, olyan ironikus, mint a könyv olvasását illető megjegyzésemnél is jellemzett.
Majd kicsit elkomorodnak vonásaim.
- Nem szoktam ilyen lehetőséget minden nap felajánlani.
Gondolok itt most arra, hogy ha nem gondolnám, komolyan, meg sem említem. De őszintén szólva amit most látni akar, kicsit meglep.
- És még mondják azt, hogy a nők nem kíváncsiak. Most ezt hogy is képzelted? Bemutatót tartok, s pózolni fogok neked itt álló farokkal, pucéran, hogy lásd, képes vagyok aktusra, vagy magamhoz nyúlok utána, vagy hívjak valakit, akin gyakorlatozok, és te végignézed? Vagy milyen bemutatót akarsz? Elmondom, ha kíváncsi vagy rá, de látni csak akkor fogod, ha élvezni akarod, hogy benned vagyok.
Kéjes pillantással nézek rá, ahogy egy vámpír néz áldozatára, mielőtt vérét veszi, mégis van benne valami más, valami abból a vágyból, amit a férfi szemében látni, ha meg akar egy nőt kettyinteni.

- Kettönk közül Te vagy a vámpír, szóval néha nem ártana odafigyelned magadra, hogy Én vigyázhassak a saját épségemre. * Hívtam fel a figyelmét arra, hogy ha nem figyel, akkor Én hiába teszem, pillanatok alatt képes összetörni. De a javaslatára már szélesen mosolyogtam, nem is törődve azzal, hogy nem válaszolt a kérdésemre. Mondjuk nem is volt fontos.*
- Ha hozzád egy használati útmutatást kell olvasnom, akkor szívesebben olvasok. De így marad a próba… * Naná, mindig akad valami, amivel szívesebben foglalkoznék. Pech, hogy ezt a díjat mostanában a vámpír nyeri el. Mármint nekem nem, legalább valami mindig van ami érdekel, de neki ez aligha lesz hosszútávon kellemes. Már mozdultam is volna, hogy menjünk mikor megváltozott a hangszíne és maradásra késztetett. *
- Oké… bocsánat. * Sütöttem le a tekintetem, de ahogy elkezdte mondani, hogy a nők kíváncsiak csak megvontam a vállaim. Naná, hogy azok és alkalom adtán képes vagyok túlszárnyalni, még az átlagot is. Ám az utána következő szavai… Zavarba jöttem, elpirultam, elsápadtam és aztán megint éget a fejem. Ezek pedig hirtelen kezdtek el váltakozni, hogy azt sem tudtam, hogy most erre mit mondjak.*
- Ööö… * Na igen, ez talán nem a legjobb válasz és nem is a legjobb reakció. De mégis hogyan reagálhatna egy magamfajta lány az ilyen nyílt… inzultálás ellen. Tekintetem felemeltem rá, hogy onnan nyerjek választ, de amit láttam… Az egyszerre csábított és taszított vissza abba az állapotomba, hogy hírtelen még azt is elfelejtettem, hogy fiú vagyok vagy lány. Na azt már nem… nem vagyok már 14 éves kamasz, hogy megijedjek egy ilyen nézéstől. Különben is, elég volt egyszer. Így aztán a makacsságomnak köszönhetően felállva sétáltam oda hozzá, hogy a szemébe nézzek. Bár nem használta a képességét, de tudtam, hogy milyen akkor. Kezem a tarkójára siklott, de nem értem hozzá sehol máshol és a tekintetem igyekeztem az övébe fúrni miközben oldalra biccentett fejjel halkan válaszoltam.*
- Tudod… ezek meg sem fordultak a fejemben. Ám végig nézni nem akarom, még a végén kedvet kapnék hozzád. De ha megmutattad, felőlem azt csinálsz, amit akarsz… magadhoz nyúlsz, mást hívatsz… nekem már lényegtelen. De… * Hajoltam közelebb a füléhez, de csak a fejemmel.*
- …talán akarom. Kár, hogy ilyen makacs vagyok és van jobb dolgunk is, mint ezt megtörni és elérni, hogy engedjek a késztetésnek, amit szimplán a léted kelt. A hangod, a megjelenésed, a szavaid mögött megbúvó fájdalmas és kéjes ígéret… a fajod előnyei. *S bizony, ha csak nem tett semmi olyat, amitől a fülétől távolabb kerültem volna, akkor finoman beleharaptam a fülcimpájába. Igen, tudom… halott gondolat, hogy akár ez, akár a szavaim is bármi reakciót kiváltanak belőle, de legalább nem figyel annyira a szaglására, amivel lazán kiszagolhatja a vágyam. De jelenleg nem tudtam máshogy kivágni magam a korábbi szavaival keltett hatás alól, mintsem az igazsággal. De ahogy ez megvolt, már húzódtam is el, ha még módomban állt.*
- Szóval menjünk gyakorolni, de egyszer még behajtom ezt a kérésem, ha rájövök, hogy Én hogyan maradhatok ki a hatásának következményeiből. Addig pedig megelégszem a szavakkal is… * S barna szemeimben láthatta, hogy az ágyon tapasztalt zavarom helyét felváltotta egy olyan csillogás, amit mindenhalandóból képes kiváltani egy vámpír. Hisz bár madár vagyok, de ugyan akkor nő is. Ugyan úgy érzek, vágyok és működik a biológiám, mint bár mely másiknak. S ezt az érzést már éreztem is a hasamban melyet a vágy húzott össze.*
- Azt hiszem ha végeztünk megyek, ma éjszakára szükségem lesz valakire… * Mily kár, hogy nem tartok a szekrényben férfiakat, amiket csak előveszek ha épp szükségem van rá. *

- Hogy mit csináljak? Vigyázzak? Én? Rád? Vigyázz te magadra! Attól nem kell tartanod, hogy nem tudom milyen erőt fejtek ki. Egy könyvvel nem foglak agyonütni.
Kicsit felháborodott vagyok, de inkább mondanám magam jó kedélyű vámpírnak most is. Amolyan tettetett bosszankodást vált ki belőlem a lány megjegyzése. Az, hogy elszégyelli magát, mint egy kisgyerek, akit megfedtek, meglep. De tudom már azt s, hogyan érem el, hogy komolyan vegyen. Ki gondolná, hogy akkor vesz komolyan, ha azt hiszi, megbántott.
De ami ezután következett...hát az maga a mennyország, már ha én ott lehetek valaha..ennyire zavarba hozni őt...egész közel jár az érzés ahhoz, ha valaki retteg tőlem, de mégsem ugyanaz, mert ez nem vágyamat elégíti ki, hanem szórakoztat.
Belsőm örömtáncot lejt, elégedettségében. Érzem, hogy elértem azt nála, amit akartam, s innen már csak pár lépés lenne, hogy ágyamban kössön ki. Szaglásom? Ugyan minek ehhez szaglás, mikor hallom hangján, látom szemén, mozdulataiban. Ahogy fülemhez hajol s beleharapdál, miután elmondja mit érez.
Hát fokozzuk még kicsit, nekem nem esz se jobb, se rosszabb, ha vágyat keltek benne, hiszen nem kell hideg zuhanyt vennem utána, mint a halandó férfi népnek, hogy csillapítsa testét...
Amint közel kerül hozzám, én derekánál fogva magamhoz húzom, teste az enyémhez simul, érezheti a belőlem áradó ápoltságot, némi vér szagának egyvelegével együtt. S érezheti nyakán ajkaimat, ahogy végigcsókolom, s közben hátát finom mozdulattal végigsimítom. Majd amilyen gyorsan húztam magamhoz, oly gyorsan el is engedem, s váltok témát, felvéve a fonalat, amit ő leejtett.
- Gyakorlás. Úgy vélem egy pohár víz kell hozzá...hideg víz. Ha elég egy pohárral. Irány a konyha!
Azért pimaszkodok még...jelezve érzem vágyát, meg ugye hallom is, hiszen ő maga mondja el.
- Esetleg felajánlhatom az egyik vérbábomat? Ha már egy vámpír szolgálataival nem elégedsz meg.

*Hát agyon nem is, maximum agy helyen. De azt hiszem, hogy ez már csupán csak részletkérdés, amire csak az ad tanúbizonyságot, amit ezután teszek. Hisz úgy látszik, hogy ugyan nem is akartam ezzel bármit elérni, de még ez az apróság is csak még jobban ellenem fordult. Hisz nem csak szavakkal szívta tovább a vérem, hanem tettekkel is. Sőt, most csak azzal. Azzal, hogy magához húzott kissé meglepett, még ha a simogatása és a csókolgatása már nem is ért annyira váratlanul. Azonban ahogy elért egy bizonyos pontot a nyakamnál önkénytelen is de megborzongtam. Igen, ingerelt, még ha nem is keltett bennem leküzdhetetlen vágyat. Meg lehet kövezni, de ez akkor sem lenne másképp és mikor elengedett, csak hátraléptem. De szavaira felhorkantam.*
- Ugyan már Angyalom. Azért annyira nem vagy jó, hogy rögtön hideg vízbe kelljen úsznom egy kis simogatástól. * Mosolyodtam el, hisz ez így volt. Persze a testem reagált, mint minden normális embernek. De nem annyira, mint amennyire azt kéne. Az ajánlatra meg már csak vidáman felnevettem.*
- Egy vámpír szolgálataival semmi baj nincs, egy aprócska dolgot leszámítva. De a bábjaid azt hiszem az én ízlésemnek túlságosan is be vannak… idomítva… akár csak a gazdájuk az évek alatt. Szóval inkább mutasd a konyhát, hát ha találok olyat, aki esetleg tudja is, hogy mire van egy nőnek szüksége. *Na igen, volt idő mikor egy kis simogatás, egy kis puszitól már úszni tudtam volna saját magamban, mert elolvadok. De vannak egy ember életében bizonyos meghatározó forduló pontok. Az enyémben is volt ilyen, ami után már az ilyen apróságok maximum arra jók, hogy felpiszkálják a fantáziám és a biológiám. *

Az, ahogy lebecsmérel szavaival, újra nevetésre késztet. Ha nem lennék jó abban, amit csinálok, nem is érek el nála semmit. Vagy éhes disznó makkal álmodik? Ki tudja mi is itt a helyzet. Tény, hogy akármit mond, én szívesen dobnám most bele a tóba, bármennyire is van felfűtve. Le is hűtené, meg talán eszébe jutna, hogy ne legyen szemtelen.
- Te nem tudod tisztelni azt, aki tanítani fog? Tehetnél rá egy kísérletet, s akkor viszonzást kapsz. Vagy jó nekünk így? egymás vérét szívni, ahogy azt az emberek teszik? Igaz, jobb szeretném érezni is, mert bőrödön keresztül is éreztem ahogy lüktet ereidben az éltető nedv.
Ajkamat megnyalva nézek rá. S tudom, hogy talán észre sem vette volna, ha meg is kóstolom az imént.
- Úgy véled, hogy én idomítva vagyok? Ugyan ki által lennék? Nem. Szabad akarattal rendelkezem. Még vámpír sincs, aki megmondhatná mit tegyek. A vérbábok úgyszint elég nagy szabadsággal rendelkeznek, s neked kellene megharcolnod, hogy elcsábítsd valamelyiket. Nem adom parancsba nekik, hogy kielégítség testi vágyaidat. Csupán rendelkezésedre állnak. Ha kellőképpen felajzod őket.
Pimasz vigyorral engedek már a konyhában egy bögre vizet, s teszem le a lány elé a konyhaasztalra.
- És most csönd!
Szólok rá, hogy végre kicsit csendben maradjunk.
- Ahhoz, hogy akár egy csepp vizet is ki tudj emelni a többi közül, komoly koncentrációra lesz szükséged, s ahhoz csend kell, és nyugalom. A körülmény adott, már csak rajtad múlik.
Leülök az egyik székre, s a lányt i hellyel kínálom.
- Ha készen állsz, koncentrálj arra, hogy a ley energiát összpontosítsd magadban. Majd képzeld magad elé, ahogy a vízcseppel játszol. Találd meg mi kell ahhoz, hogy elérd célodat, hiszen ehhez mindenkinek más szükséges. Talán neked az, hogy a pofátlan képemet képzeld magad elé, amint eláztatod a pohár vízzel, talán egy régi emlék, ami a vízhez, a vízzel való játékhoz köt.
Két karomat összefonva nézek a lány szemeibe, s biztatom arra, próbálkozzon. Hangom halkabb lesz, nyugodtságot sugároz.
- Minden mágus idővel kialakítja a maga varázslatait. Én azt tudom megtanítani neked, hogyan indulj el az úton. Hogyan tartsd kordában képességedet, de de kövekkel neked kell kirakni az ösvényt, hogy kiszélesedjen, és a te utad legyen.

*A kérdésére elmosolyodtam és megvártam, míg végez, hogy válaszoljak is.*
- Abban, amit tanítani fogsz, tudlak. De ez, nem az a dolog és itt még nem érdemelted ki. Különben meg nekem így pont jó, szeretem a véred szívni. * Meg igazából mindenki másét is, bár tény, hogy Angyalomnak még nem igazán sikerült. De kitartó vagyok, arra, hogy mit szeretne nem reagáltam. Én ugyan nem fogom tálcán kínálni magam, de nem felejtettem el a legelső beszélgetésünket sem.*
- Hajm… nem ki, hanem mi. Hány éves vagy, 150? 200? Egy 80 körüli ember is már a megélt korok rabja. Akkor egy Te korosztályod béli vámpír meg pláne. Olyan koroké, ideáké, igényeké, amikre már nem is emlékszünk mi halandók. S amivel már nem sokat lehet elérni a nőknél. * Adtam hangot annak, hogy miként is értettem. De a konyhában, ahogy mondta befogtam a szám, így a bábjait nem fejtettem ki. De mindegy is lett volna… amúgy sem kértem volna belőlük. Mikor hellyel kínált le is ültem és továbbra is csendben hallgattam. Csak egyszer akartam megszólalni, mikor a fantáziálgatás alatt magára is gondolt. De inkább csak kapott egy csúnya pillantást és hagytam.
Lehunyva a szemeim kezdtem el koncentrálni. Megtalálni annak a fonalnak a végét, ami behálózza az egész testem, amit apu tanított meg és azt is, hogy mennyit szabadna elvenni ha tudtam volna, úgy, hogy ne legyen még bajom, hátrányom belöle. Mikor végre megtaláltam leszakítottam belőle egy darabot és csak összegombolyítottam. Oké, első része kész… a neheze csak most jön. Elképzeltem, ahogy locsoló csővel játszottunk apuval a kertben, akkor ahogy Vizi pisztollyal lövöldöztük egymást, a víz bombákat… az összes képet apránként, minden egyes rezdülését kidolgoztam, de nem éreztem semmit. Nem éreztem, hogy bármi történt volna… Egy jó 15-20 perc csend után végül kinyitottam a szemem, hogy mi történt vagy volt-e valami, ami egyáltalán történt. *

- Nagyszerű...mulattat, hogy véremet akarod szívni.
Vigyorgok most is, mint eddig már többször. Talán már unalmas is ez a vigyor, ami a képemre ragadt.
Mikor koromat tippelgeti, ujjammal felfelé böködök, jelezve, hogy még tegyen hozzá pár évet. Nem sokat, ááá, alig egy évszáddal többet. Sőt.
- Az, hogy a kor rabja valaki, nem jelenti, hogy idomítva is van. Néz csak körül majd a lakásban. A régi dolgok mellett ott vannak az újak, mint a számítógép, telefon. Bár tény, nem szívesen használom őket, nem maradok le a kor vívmányairól. A régi korok udvarlási szokási is mások voltak, mint ma, tény. D a sárm hidd el, ma is sok nőnek bejön, ha ezt tagadják is.
Kicsit komolyabb lett a téma, én is csak mosolygok azon, amiket mond. Elképzelései rólam elég érdekesek, mintha múmia lennék, vagy nem is tudom...aggastyán, hisz a múmiák sem ragadnak le ennyire...
Végül végre valahára csend lett. Örülök neki, hogy azért tud hallgatni is, nem csak fecsegni, s így minden remény meg van arra, hogy tanuljon, s haladjon is. Figyelem őt, látom szemének rezgéseit, ahogy elképzelte régi emlékét. Ugyan nem tudom mi lehet az, de mimikája elárulja, hogy jó élmény, mert hisz szája sarkában apró mosoly jelenik meg, amiről ő nem is tud talán.
Hogy mi történt közben? Hogy a pohár tartalma mit is csinált? Már ha tud a víz cselekedni. Önmagától is hullámzik, mozog, él, de a lány is ügyesen fogja irányítani.
Amint rám néz biccentek felé.
- Üdv újra.
Mintha elment volna valahová, s valóban el is ment egy időre, az álmok, emlékek mezejére.
- Nos, a vízcsepp szépen kiemelkedett, majd visszapottyant a bögrémbe. Lényegében mivel az nem volt cél, hogy bárhová irányítsd, és az sem, hogy az égig emeld, ráadásul először csinálod, azt hiszem ez tökéletes kezdet. De legközelebb igyekezz oda is nézni, ha már kellő energiát érzel magadban, s a kezed s a tudatod összhangjával irányítani is fogod tudni..
Elismerő mosollyal nézek rá, majd hirtelen váltással szólalok meg újra, persze ha van kérdése, azt megválaszolom előtte.
- Későre jár, itt alszol, vagy hazamész? Vagy átváltod velem a nappalt és az éjjelt?

*Ahogy visszatértem az emlékeimből és kíváncsi tekintettel hallgattam Remus válaszát, némi öröm ittas csillogás is beleköltözött. Naná, hogy örültem. Kislépés, tudom de ez még nem jelenti azt, hogy ennek az apróságnak ne örüljek még akkor sem ha nem láttam. A másik nem hazudna, sőt ha nem sikerült volna, még jót is röhögne és sosem hagyná ki a lelkem megnyugtatása miatt azt, hogy élcelődjön rajtam.*
- De legközelebb is itt leszel igaz? *Kérdeztem, mint aki járni sem tudna egyedül. Nem, nem erről volt szó csak féltem a varázslatoktól. Egyedül mindenképp hisz kitudja, mikor ragad magával és kell valaki, aki leállít. A témaváltásra azonban elmosolyodtam és már hátra is dőltem a székemben. *
- Állandóra nem, mert Én nappal melózok. De hétvége van, talán lehet, hogy átváltom, és még maradok is. Ez attól függ, hogy mit is szeretnél csinálni. Arra már magad is rájöhettél, hogy ha épp csendre és nyugalomra vágysz, akkor talán jobb, ha megyek. De ha valami érdekesebb is van a… tarsolyodban meggyőzhető vagyok Angyalom. * Naná, addig sem vagyok egyedül. Másrészt meg nem volt olyan rossz társaság, és ha kellően lefoglal, akkor talán még azt a ma esti pasizásom is kihagyom. Ami egyébként sem szokásom, csak ha már nagyon hív a szükség.*

Elgondolkodtató, hogy milyen érzést kelt egy vámpírban, ha valakinek szüksége van rá. Ritka eset ugyebár, ha egy ember úgy érzi, hogy biztonságot nyújtok neki, már csak jelenlétemmel is. Hogy bennem ez mit indít el? Talán büszkeséget. Önmagammal szemben. Na meg persze valahol a lánnyal szemben is, hiszen ha nem is tett boldoggá, még büszke lehetek arra, hogy elindult egy jó úton, ha fél is a további lépésektől.
- Igen, veled leszek! Fogom a kezed, ha kell.
Komolyságomat egy kacsintással, és egy pimasz vigyorral oldom, de érezni hangomon, hogy el is bagatellizálom a pillanatot, nem fogom cserbenhagyni "ifjú padavánomat".
- Csendre és nyugalomra nappal vágytam volna, de arról már lemondtam. Szóval az éjszakát eltölthetjük szórakozással. Ha gondolod körbevezetlek a házon, és kitalálod mit is akarsz csinálni. De, mielőtt nekiindulunk a felfedezésnek, gondolom éhes vagy. Én is, de most nem hagylak itt, szóval vagy a te véred szívom, vagy éhes maradok.
Vigyorogva indulok el kifelé/felfelé innen, lévén ebben a konyhában nem igazán talál kedvére való ennivalót.
- Gyere, a fenti konyhában ehetsz, amit akarsz. Aztán kint már sötét van, ha akarod ki is mehetünk, de a lakásban van jakuzzi, könyvtár, billiárdszoba, konditerem, szauna, és szerintem nem tudsz három emeletnél olyat mondani, amit nem tudok neked biztosítani. A tetőn van egy úszómedence, akár úszhatsz is.
Kíváncsian nézek rá,, hogy vajon mit szeretne csinálni.
Ne legyen probléma a fürdőruha, a vérbáboknak fenntartott gardróbból azt veszel fel, amit akarsz. Minden patyolat tiszta, és új darabot is biztos találsz, ha meg nem, beszerzem, ami kell.
Hát ha eddig nem, most biztosan rájött, hogy nem járna rosszul azzal a szexpartner dologgal, hisz mint tanítvány is megkap mindent, amire kinyitja a száját, amíg nekem kedvem úgy tartja...

- Azért óvatosan azzal a fogdosással… * Álltam kötélnek a kérdésem elhülyéskedésére, de csak is azért mert megkaptam a válaszom és még így is meg volt a maga a súlya. Azt mondta, hogy ott lesz… s így nem szándékoztam megkérni, hogy erősítse meg a szavait vagy épp ne játssza el a kérdésem komolyságát. Talán így mindkettőnknek jobb volt, még ha tudtuk is, hogy nem csak egy egyszerű „mi legyen a vacsora” kérdésről volt szó.*
- Az pech… fel is kelthettél volna, hogy menjek haza. De Te e helyett a saját otthonodba hoztál… szóval magadra vess. * Öltöttem nyelvet rá, mikor a pihenését kezdte ecsetelni. Vagyis csak abéli szándékát. Bár így sem lehet egy szava sem… a félnapot végig aludtam, mert nem cseszegetett. Szóval azért volt ideje pihenni bőven. A kajára már-már majdnem belelkesültem, hisz annak nem tudtam ellenállni, pláne ha édes. Hát na, ha épp eszemben volt akkor szerettem enni. De csak majdnem, hisz amikor megemlítette, hogy neki sem ártana már is visszább vettem magamból.*
- Hát… a vérem nem fogom felkínálni. De ha Te nem vagy hajlandó enni, akkor Én sem fogok. * Vontam meg a vállaim könnyedén. Nem ez lenne az első alkalom és nem is az utolsó. Bár mondjuk eddig azért nem ettem, mert szimplán elfelejtettem olykor. De hát a makacsság is csodákra képes.*
- Különben meg senki nem mondta, hogy magamra kell hagynod, míg eszel. * Vontam meg a vállaimat hanyagul mintha nem érdekelt volna. De rám aztán egyik vérszivacs se mondja, hogy miattam nem eszik. Amúgy sem láttam még ilyet és nem is igazán akartam elkezdeni, de ha ez kell, hogy egyen. Rajtam aztán ne múljék… csak nem olyan szörnyű. A felsorolását csak felvont szemöldökkel hallgattam.*
- Van ilyen kéj szobád is? * Persze ezt csak ugratásnak szántam. De már meg is ingattam a fejem.*
- Arról volt szó, hogy maradok ha lefoglalsz. TE és nem azt mondtam, hogy maradok ha játszóteret biztosítasz nekem. Szóval vagy együtt csináljuk vagy ne csináljunk semmit. *Hívtam fel a figyelmét, hogy folyton arról beszélt, hogy Én mit csinálok és nem arról, hogy Ő is azt fogja. De ha már a szabad akkor összelehet kötni a kellemest a hasznossal.*
- A tetőtéri medencéd nem hangzik rosszul… csak… * S már mondtam is volna, hogy a fürdőruha kissé gondot jelent. Bár azért nem annyira, tekintve, hogy fürdőruha felső volt rajtam mert ebben találkoztunk, de csak a felső volt rajtam. De ezt is megoldotta és csak összevont szemöldökkel néztem rá.*
- Mi van, a bábjaid míg te szundizol, a medencében pancsolnak vagy mi a szösz? * Kérdeztem értetlenül, de ezen aztán ne múljék. Nem vagyok sem magas, sem túl kövér, sem túl vékony szóval csak akad abban a szekrényben egy a méretemben. A szín meg a legkevesebb, amúgy is a színes cuccokat szeretem. De ha most csak egy egyszerű van, áldásom rá. Amúgy sem akartam én tetszeni neki.*
- De miattam nem kell fáradnod azzal, hogy hozass valamit. Ha csak nem a lakásomból hozatod, ahova aligha jutnak be. És nem… nem… maradj csendben… * emeltem fel az ujjam* nem érdekel, hogy ha be tudnak jutni. Szóval hagyd meg legalább az otthonom biztonságának az illúzióját. Szóval Angyalom hogy döntesz… mi az amit TE szívesen csinálnál velem. Tudod… ez amolyan társasjáték, vagy ha jobb az állítólagosan nem létező lelkednek, akkor vedd úgy, hogy csapat tréning. *Mosolyodtam el halványan, ahogy felértünk a lépcsőn. Ó nem, ha nem eszik, nem eszek. De ha nem csatlakozik, akkor mást se fogok csinálni. Szóval ez így padhelyzet vagy csak nagyon rosszul fogalmazott a másik mikor egyes számban beszélt.*

Erre mondják azt, hogy ezt a nőt beszélve csinálták...biztos, hogy azért fecseg ennyit. Na de már tudom, hogy tud ő csendben lenni is, így ráhagyom, had fecsegjen.
- Pedig...hmm.
Jó, nem fejezem be inkább, hogy jó a fogdosás, s kezén kívül mást is szívesen megfognék majd egyszer. Na meg hát ez csak agyamban foganatosodik meg, máshol nem érzek rá vágyat. Pláne, hogy itt most azért a komolyság is zavaró tényező, igaz csak a háttérből.
- Akkor is te vagy a hibás!
Még szép. Nem fogom beismerni neki, hogy én azért pihentem is, míg ő az igazak álmát aludta.
- Ne nyújtogasd a nyelved, ha nem akarod, hogy leharapjam.
Ez az én számból kicsit érdekesen hangzott, hiszen lehet, hogy valóban le is harapnám a nyelvét.
- Nem is kértem, hogy ajánld fel. Nincs rá szükségem, ha kellene, elvenném. Gondolod, hogy magammal viszlek egy kis vadászatra? Vagy úgy képzelted, hogy a hűtőmben van vér is?
Felnevetek. Lehet, hogy vannak vámpírok, akik így oldják meg, hogy ne kelljen rendszeresen vadászniuk, de én nem. Hol marad akkor az áldozat rettegése, mely élvezetet nyújt nekem, vagy a tudat, hogy nem is vette észre, s mégis vérét vettem egy nőnek?
- Te viszont enni fogsz, és nem mondtam, hogy magadra hagylak a konyhában. Nem fogsz itt nekem szédelegni az éhségtől!
Ez elég határozott volt ahhoz, hogy ne lehessen visszautasítani, s ha mégis megteszi, máris kapja a választ, mondván akkor menjen haza, s jöjjön vissza, ha nem éhes már. Szóval vagy eszik, vagy mehet.
- Van. Kéjszobám is, kínzó kamrám is. Óhajtod őket látni? Vagy kipróbálni netán?
Viccként hat a hangom, s így is érezheti Serena, de mögötte valós gondolatok is cikáznak.
- Nem mondtam, hogy nem tartok veled, csupán rád hagyom a választást. Én bármelyikhez bármikor hozzájutok, teljesen mindegy mit választasz, legalábbis nekem.
Nevetés tör ki belőlem újra, mikor rádöbben, hogy bármikor be tudok menni hozzá. Nem akarja hallani, hát nem mondom ki, de úgy vélem, hogy tisztában van a helyzettel.
- Válassz, s én veled csinálom. Ha medence, akkor úszunk! És az angyalom helyett esetleg Remusnak is hívhatnál. Ez az eredeti nevem. Remus Rossario.

- Ó nem Angyalom… nálam nem játszik, hogy Te vagy a ház ura és mindenki más hibás, még akkor is mikor Te. Ennyi év alatt, megtanulhattad volna elismerni a saját hibáid. * Pillantottam rá miközben megingattam a fejem. Ez nálam valóban nem volt opció. Ha hibázom, minden szó nélkül képes vagyok elismerni. De másét nem fogom magamra venni, csak akkor, ha nagyon fontos a másiknak, ami minimum az életébe kerülhet. *
- Ne fenyegess olyannal, amit Te magad sem akarsz. * Kacsintottam rá ismételten. Mért akarná leharapni? Jó, tényleg sokat beszélek, de ha ez annyira zavarná már rég megvált volna Tőlem vagy befogta volna a szám. Szóval Ő sem akarna igazán megszabadítani a nyelvemtől. *
- Egyik sem… de mindig vannak kéznél bábjaid. * Osztottam meg vele, hogy mire gondoltam ezúttal a saját vérem kihagyva a játékból, még mielőtt nagyon kedvet kapna hozzá. Ha akarná elvenné, tény. De mért venné el erőszakkal most, ha esetleg később önként is megkaphatja? Furcsák a vámpírok annyi szent. *
- Ejha… micsoda határozottság… még a végén elhiszem, hogy egy férfi lakozik benned. – vigyorogtam rá csipkelődve – Különben meg, ha annyira éhes lennék se szédelegnék. Néha van, hogy annyira hulla vagyok, meg belemerülök a munkámba, hogy egy-két napig totál elfelejtek enni, néha még inni is. Vagy csak szimplán lusta vagyok hozzá.* Vontam meg a vállaimat, hogy bizony nem ez lenne az első esett. De jelenleg eszembe sem jutott tovább vitatkozni vele, szóval irány a konyha.*
- Lássuk csak… kínzó kamra nem érdekel, nem nekem való. De az a kéjszoba, talán még érdekes is lehet. Noha kipróbálni nem akarnám, még akkor, sem ha valóban létezne. Bár kitudja, hogy mi kelti fel az érdeklődésem…* Nos, meg kell hagyni, hogy én tényleg azt hiszem, hogy viccel ezek létezésével. S az utolsó mondatomnál kissé hanyagul meg is vontam a vállaim.*
- Most vagy ennyire élvezed a társaságom, hogy bármilyen helyzetben képes vagy értékelni, vagy csak szimplán papucs természeted van. * Egen, provokáltam egy kicsit. Hogy miért? Nem tudom, szimplán így tűnt jónak és élveztem. Na de a nevetésére már széles vigyor került az arcomra és meg is löktem a férfit a vállánál. Nem ártó szándékkal csak amolyan játékos jelleggel.*
- Mocsok vagy Angyalom… * S bizony már megint láthatta a nyelvemet, ahogy megint rá nyújtottam. Egyébként is tudtam, hogy bejutna de a nevetése csak erősítette. Na így érezze az ember lánya magát biztonságban, a házában. De végül is, még nem jött be és bíztam benne, hogy hamarabb kopogna mintsem, hogy arra ébredek, hogy az ágyam szélén ücsörög és nézi ahogy alszom. Grr… nem szeretnék így kelni soha, ha csak nem társul hozzá egy kis simogatás, lágy tekintet, szeretet teljes mosoly… na ezekre ez a férfi nem volna képes. Másnak meg módja nem lenne, szóval attól nem kell félnem, hogy kellemes is lehetne, azaz ébredés.*
- Áh… szóval már velem csinálod?! Elég rosszul, hisz nem érzem… * Jó, lassan tényleg visszább veszek a számból még mielőtt valamit komolyan venne itt nekem, aztán leteper vagy mi. Mikor a neve elhangzik egy pillanatra megtorpanok. Nagyon is ismerős ez a név.*
- Ó anyám… elég sok rosszat hallottam rólad. De most már biztos vagyok benne, hogy José tévedett. Nem vagy te olyan szörnyű, mint amilyennek hisz. Egyébként meg, bár valószínűleg feleslges mert már tudod, de az én teljes nevem; Serena Leila Trevianso. És nekem tökéletesen megteszi az Angyalom is. S remélem neked is a Serena mert a középső nevem, nem használom. * Komorodott el a hangom a végére. Na igen. Leila az anyám neve, és hálás voltam apunak amiért anno nem engedett a Serenából, így nem kellett használnom az anyám nevét, mert volt másik amit szerettem.*

- Elismerni? A hibáimat? De én tökéletes vagyok.
Nem tudom, hogy most ez minek jön le, nagyképűség, vicc, vagy komoly tény, de nem is igazán érdekel az, hogy erről ő mit gondol.
- Miért ne akarhatnám?
Kérdésre kérdéssel válaszolni érdekes megoldás, főleg terelésnek tűnhet, de ő is szívesen alkalmazza ezt.
- Bábjaim vérét is iszom, de nem csak a vér táplál engem, s ha mindig a rémület közelébe kerülnének, elég hamar kellene új bábok után néznem, mert előbb-utóbb infarktust kapnának. Nem.
Talán ebből érezhető az is, hogy miért is akarnám erőszakkal meginni vérét, mit is szeretnék szemében látni. Igen, erőfeszítés nekem az, hogy őt mint tanítványt nézzem, azt lássam benne, s ne akarjam letámadni. De erős vagyok, erős akarattal, aki már megedződött az évszázadok alatt.
- Szédelegnél, vagy sem, nem érdekel túlzottan. Enned kell, és kész. Aztán megnézheted azt a szobát. Ha nem is akarod kipróbálni.
Az, hogy vállát megrántja, tudatja velem, hogy nem hisz igazán nekem, de most érezheti hangomból, hogy igenis komolyan beszélek.
- Papucs? Hidd ezt, jobban járunk, mindketten.
Én meg a papucs viselése...bármilyen helyzetben. Ha nem is úgy tűnik, hogy tudom mit csinálok, az irányítás folyamatosan a kezemben van. Jó így, hogy ő választhat, megkaphat mindent, amire vágyik. Ki tudja mikor is jön ez nekem jól még.
Egyszer lehet tényleg besétálok házába, s ébredésekor ott fogok ülni, de az nem holnap lesz. Különben is. Volt időm ma megfigyelni ahogy alszik, s semmi különösen nem láttam benne. Inkább hallottam. A fogának csikordulását. Vagy csak hallani véltem? De akkor mi volt az, ha nem a foga?
- Akarod érezni?
Megállok előtte a fenti konyhában, s komoly arccal nézek szemeibe. Majd hátat fordítok neki, s kitárom a hűtőt előtte.
- Parancsolj. Szolgáld ki magad!
Ennyire nem lehet kicsi ez a város, hogy itt mindenki ismerje a másikat, de mégis.
- Szóval már találkoztál az egyik bábommal. S szörnyű vagyok a szemében. Te pedig nem hiszel neki. Hidd el, igazat mondott, s ha újra beszélsz vele, még szörnyebbnek fog engem lefesteni. Szörnyeteg vagyok, nem angyal, megmondtam. Hogy ez nem mindig látható? Mi értelme lenne? Egy idő után beleunnák a kegyetlenkedésbe. Kell a csavar az életembe, hogy ne legyek...hmm..hogy is mondtad? A korom rabja?
Igen, nekem ez is, a az is egyfajta játék, mely élvezetet nyújt.
- Olyat tettem vele, ami egy életre bevésődik emlékezetébe, és nem a kellemes emlékek közé.
A emlék hatására kéjes vigyorra húzódik szám, s akkor sem tűnik el, mikor Serena nevéről kezd mesélni.
- Serena, igen, tudom, hogy ez a neved.
Nem fűzök semmit az anyjára való emlékezéshez. Nem jelent nekem semmit, nem érzek részvétet iránta, így nincs is erről nekem mit beszélnem.

- Ahham… * Bólintottam rá nevetve, hogy tökéletes. Valakinek biztos, ha más nem a tükörképének vagy a saját nézeteinek. Ez már nem az Én dolgom.*
- Mert nem volna értelme, előnye meg pláne nem és neked sem származna belőle hasznod. * Vontam meg a vállaim könnyedén. A vámpírok amúgy sem az értelmetlen cselekvéseikről voltak híresek. Ha valamit csináltak abból minimum hasznuk volt. *
- Óh persze a félelem… hogy is feledkezhettem meg róla. * Forgattam a szemeim látványosan. De nem, még mindig nem akaródzott teljes mértékben ezt elhinnem. Vannak alapvető dolgok és persze a fájdalmat a kéjtől csak egy hajszál választja el. A szobára viszont összevont tekintettel néztem rá.*
- Most komolyan van egy kéj szobád? * Kérdeztem kíváncsian. Na nem mintha ez meggátolna, sőt… még elérhetővé is teszi. No meg amúgy sem hátráltam volna meg. Szóval, ha van, hurrá mehetünk segédeszközöket nézegetni vagy mit is tartanak egy ilyenben. Csak majd győzzek nem elpirulni és kordában tartani a fantáziám.*
- Kétlem… de legyen igazad. * Hajoltam meg szavai előtt. Ha azt hiszi, hogy jobb hát legyen, még akkor is, ha ez nincs így. Bár, miért is érdekelne, hogy a másik milyen? Hmm… fura dolog a kíváncsiság. Ahogy a következő kérdése is, ami miatt akaratlanul a korábbi tette jut eszembe, amit még a kriptájában csinált. *
- Igen. * Válaszoltam, ez olyan egyértelmű volt, hogy még egy hazudozó is nehezen tagadta volna. Az meg már más kérdés, hogy ebben voltak dolgok, amik meggátoltak és példának okáért, a makacsságom épp elegendő volt ahhoz, hogy az ilyen dolgaimnak ne engedjek. Ahogy nyílik a hűtő, máris odalépek és az első kezembe akadó joghurtot magamhoz veszem, a szárítóról lenyúlva egy kiskanalat és a kenyeres kosárból egy kiflit. Az asztal helyett azonban a pultra húztam fel magam és lábfejeim keresztezve láttam neki enni, miközben hallgattam. Na nem mintha bajom lett volna a székkel, csak épp így volt kényelmes és ezt szoktam meg otthon ahol egyébként az ágyon és a fürdőn kívül bárhol képes vagyok enni. Szavaira olykor-olykor összeráncoltam a szemöldököm.*
- Nem érdekel, hogy mi vagy… nekem az maradsz és kész. Különben is, ki a fene mondta, hogy az angyalt jó értelemben gondoltam? Vannak Arkangyalok, bukott angyalok és satöbbi… ez a két kategória kicsit sem a jók közé sorolható, ha már egy ilyen nevet találtam neked. * Osztottam meg vele, hogy kicsit sem próbáltam meg a jók közé sorolni, csak lusta voltam mellé rakni az előtagokat.*
- Ebből a vigyorból ítélve, kicsit sem érdekel, hogy mi történt. * Válaszoltam miután lenyeltem egy falatot. A nevemre csak mosolyogtam egyet, igazából én annak örülnék, ha ezt is használná. De hát ne adjak már ötleteket, hogy mire kapom fel a vizet.. hisz ha nyomatékosítom, akkor egyértelmübbé válik csak. Így meg csak annyit tud, hogy nem szeretem.*
- Egyébként mit szoktál csinálni éjjel? * Kíváncsiskodtam, tovább. Különben is, ha Ő beszél és nem Én, akkor hamarabb végzek a kajával. Tekintve, hogy tele szájjal még én sem szoktam beszélni.*

José-Tim páros...

Megbeszéltük, én meg tartom magam ahhoz, amit megbeszéltünk. De hogy ők ketten egy pub-ban? Na szép kis csapatépítés, mondhatom. De ha nekik ez kell, hogy összerázódjanak, bánja a fene. Csak engem ne bosszantanának.
Richard már intézkedik a kiszállított cuccok ügyében, így én azzal nem is foglalkozok. Már amit a szállítók hoznak majd ki. Más kérdés, hogy mit kell a kocsiba bepakolni...Mert hát pár doboz ide is kerül, a dekorációk közül. Az út szélén azonban nem fogom átnézni. Minél hamarabb szeretnék visszaérni. Hogy bosszús vagyok-e? Vagy ideges? Nem...most nem. Sőt, a nyugalom árad belőlem. Hogy mi oka van, ennek a nyugalomnak? Levezettem a feszültséget máson....
- Üljetek be, és menjünk. Otthon beszámoltok, aztán mehet mindkettő dolgára. José, ha kell hazaviszlek. Jut eszembe...egy kisebb lakás a szolgálatodra áll, ha igényt tartasz rá.
Nem fűzök hozzá többet, ha úgy gondolja, akkor megmutatom neki is a házat, de addig nem. Nem erőszak a disznótor ebben az esetben.
A házamhoz megérkezve én bemegyek előre, s az ajtót magam mögött nyitva hagyom, hogy be tudjanak cuccolni...
- Nos? Minden megvan, vagy hagytatok nekem is dolgot?