John Paul Jones Street 9. - Susan Moore

Egy régebbi építésű családi ház, amelyhez garázs is tartozik. Konyha, nappali, 3 lakószoba, fürdőszoba, mellékhelyiség, konyha és a padlástér valamint a pincerész tartozik hozzá.

Lakosok: Susan Moore

Elgondolkodva figyeltem José szavait és megmosolyogtatott a felkészültsége, cikkeimet illetően. Nagyobb sebességre kapcsoltam és cikázva előzgettem az autóúton, feltöltődve adrenalinnal. Mostanában hiányolom ezt az érzetet, melyet úgy istenigazából egyetlen dolog képes kiváltani belőlem.
- Az is lehet, hogy elköltözött. Érezte, hogy forrósodik a lába alatt a talaj és lelépett. Bár igazad van abban, amit mondasz ezt sem lehet kizárni. Nem láthatunk bele egy gyilkos elméjébe úgy igazából – elmélkedésem félbe is szakította egy név, méghozzá a rendőrfőnöké. Fel is figyeltem kissé, ámbár nem meglepetten.
- Csak nem volt szerencséd személyesen is Harke rendőrfőnökhöz? Csak nem szemet szúrtál neki? – kérdeztem részben óvatosságból, részben kíváncsiságból – Miféle kellemetlenségek? – folytattam a kérdezősködést elvégre részben ez a munkámhoz tartozik és nem kizárt, hogy elcsípek egy-két fontosabb infót.
- Nem nagy titok. Reggel kifogtak egy hullát a dokkoknál – ecseteltem röviden és kíváncsian vártam, hogyan kombinálja le a dolgokat. Vagy egyáltalán meg teszi-e, miközben leparkoltam a bejáró elé, ám még nem mozdultam.

- Persze! Ez is benne van a pakliban. – mélázok el Susan felvetésén, hogy a Teliholdas elköltözött.
Mikor felhozza a rendőrfőnököt, kissé lelohad a jókedvem, és feljebb tornázom magam az ülésben.
- Hát összefutottunk már, csak először nem tudtam, hogy ő az, mert akkor költöztem ide, így rögtön belefutottam, de végül elengedett. – mondtam morózusan, elfelejtve hozzátenni, hogy miféle ellenszolgáltatást várt érte cserébe. – Aztán mostanában a Casinót is jobb elkerülnöm, de az nem esik nehezemre, elég sznob egy népség. – igyekszem elterelni a beszélgetést, habár az sem sokkal jobb emlékeket idéz.
- Ó! Nem mondod? Akkor mégis csak lehet, hogy nem ül a babérjain az a Teliholdas? Nem lehet, hogy az ő áldozata volt? – nézek rá kíváncsian, majd kifelé az autóból, hogy megnézzem, vajon hová is érkeztünk.

Felvonom a szemöldököm és megcsóválóm a fejem.
- Túl hamar elfogadod mások állításait – néztem még mindig az autóban ülve, bár már a ház előtt parkoltunk – Nem valószínű, hogy elköltözött. Szerintem csak vár, méghozzá a megfelelő áldozatra, pillanatra, ki tudja – tártam szét a kezeim tanácstalanul ám mélyen szórakoztatóan – Különben meg bármit is tervel, aligha múlja felül egy rendőr megölését. Vagy mégis? Lehet, hogy épp azt szeretné… - suttogtam sejtelmesen, majd kiszálltam az autóból magára hagyva Josét, hadd elmélkedjen csöppet vagy kövessen ezt már rá bíztam. A részéről felvetett témák kezdtek el foglalkoztatni, miközben mezítláb tettem meg azt a pár métert az ajtóig. Előszedtem a kulcsomat és bevártam Josét, ha jön.
- Bármire is fájna a fogad odabenn ne próbálkozz annak elcsenésével, mert megjárod! – mondtam kissé vészjósló hangon, majd felkuncogtam és kitártam az ajtót…
A kis előszobát követően a nappaliba mutattam az utat, mely egyszerűen volt berendezve és minden apró dolognak megvolt a maga helye. A nagy ablakok alatt talált helyet egy homokszínű kanapé, két párnával a két szélén és egy tökéletesen elrendezett, összehajtott takaró. Előtte egy üveg dohányzóasztal, mely alatt katonás rendben pár újság sorakozott. Két a kanapéhoz hasonló fotel és egy lábzsámoly szolgálta a kényelmet. A falon pár kép sorakozott, de egyik sem személyes fotó, inkább tájképek, azok is fekete-fehérben. A kanapéval szemközt egy nagyobb könyves szekrény kapott helyet, azon pár apróság a temérdek, sorba rakott könyveken kívül és egy falra szerelt LCD tv a többi szokásos video és hangtechnikával felszerelve.

- Nem arról van szó, hogy túl könnyen elfogadom, amit mondasz, csak ez is egy lehetőség. – ingatom a fejem. – Felül überelni egy rendőr megölését? – kapom fel a fejem a szavaira. – Hát és azt mivel tenné? Miért szerinted erre játszik, és talán a Polgármesterasszonyt szemelné ki? – nézek Susanra kíváncsian, miközben kiszáll a kocsiból és a ház felé indul.
Mivel nem invitál maga után, így magamtól szegődök a nyomába, miközben ártatlan arccal, teszem a szívemre a kezem.
- Miket feltételezel te rólam? Egészen a szívemre vettem! – szavaimmal ellentétben vigyorgok a szemébe.
A lakásába lépve persze ezek után önkéntelenül is kutatóan nézek körül, hogy vajon mit is féltene tőlem annyira, habár kivételesen eszemben sincs megrövidíteni semmivel.
- Szép lakás! – szűröm le a következtetést. – És látom szereted, ha rend van körülötted.
Gondolom minden tárgynak fejből tudja a helyét, és ha csak egy centit is elmozdulna, már észrevenné, ezért egyébként is nehéz dolga lenni itt egy tolvajnak.
- Egyedül élsz? Se kutya, se macska? – érdeklődök, miközben sétálok a nappaliban.

- Foglalj helyet! Érezd magad otthon, de ne sokáig – kezdem csipkelődve és folytatom – Nem. Van egy nagydarab, szörnyen féltékeny, mindenre elszánt vőlegényem, aki bármelyik pillanatban betoppanhat. De ettől izgalmas. Nem? – szórakoztatom magam továbbra is teljesen komolyan, azt pedig már Joséra bízom, hogy beveszi-e avagy sem. Amíg ezt eldönti leveszem a megviselt harisnyát és kifelé menet a konyhába a szemetesbe hajítom. Felszaladt rajta egy szem.
- Mit kérsz? – kiabálom ki a nappali irányába – Kávé, tea? Söröm az nincs, viszont van egy jóféle behűtött vörösborom… - kukkantok be a hűtő tartalmát megszemlélve és várom a választ.

Szívélyes invitálására már éppen kényelembe helyeztem magam, mikor közölte, hogy van egy féltékeny vőlegénye. Persze éltem a gyanúperrel, hogy mindezt az én cukkolásomra találta csak ki, de hát a mai világban minden lehetséges, így azért nem voltam már olyan nyugodt mint eddig. Jobb mindenre felkészülni, mint valami meglepetésbe belefutni.
Gondolom azért ő sem hozott volna fel magával a lakására, ha ennyire durva lenne a szitu, hacsak nem valami perverz játék a cél, de hát ezt Susanból nem nézném ki.
Nézem, ahogy kecses lábairól lehámozza a harisnyát, ami hasonlóan a cipőjéhez kidobásra ítéltetik, majd már a konyhából hallom a hangját.
- Egy kávé jól esne, na meg egy kis vörösbor, persze csak, ha te is velem tartasz. – kiáltom vissza, miközben próbálom leolvasni a cd-k és a könyvek címeit, hogy vajon milyen is az érdeklődési köre.
- És itthon is szoktál dolgozni? Vagy ez csak szigorúan munkahelyi tevékenység? – kérdezek rá, hiszen egy papírfecni sem árulkodik arról, hogy egy újságíró lakásán vagyok.

A konyhában matatva elképzeltem, amint feltérképezi a szobát. Körbejárja, esetleg kinéz az ablakon vagy végigfutja a könyvespolcot, aminek tartalma leginkább a sokszínűségről árulkodik, hiszen egész könnyű kalandregényektől kezdve a lányregényeken keresztül egész a komoly szakmai kiadványokig minden megtalálható. A CD gyűjtemény már más tészta. Ott nem ennyire sokszínű a készlet, de, hogy be is mutassam elmosolyodva kaptam kezembe a hifi távirányítóját miközben megérkeztem a poharakkal és az üveg bort letettem az asztalra.
- A kávé is kész lesz nemsokára – nyomtam meg a gombot a kis kütyün, mire elindult az egyik kedvenc számom.
- Lényegében az itthoni munkához szükséges eszközök elférnek egy laptopon. Szóval, igen szoktam. Bent abban a nyüzsiben nem is lennék képes dolgozni – helyezkedek el végül a kanapén és töltöm ki a két pohár bort, jó háziasszonyhoz méltóan.
- Szóval mesélj csak kérlek. Mi ügyben jártál a jó öreg rendőrfőnökbe. Igazán kíváncsivá tettél – emeltem koccintásra a poharam.

Sok mindenre nem mentem a könyvek és lemezek nézegetésével, mert elég szerteágazó érdeklődési körre mutatott, de közben már meg is érkezett Susan a borral és a poharakkal, így visszaültem mellé a kanapéra, míg ő közben bekapcsol egy kis zenét.
A laptop persze nekem is eszembe jutott, de hát akkor is hiányzik valahogy egy kis rendetlenség. Mikor koccintásra emeli a poharát és felteszi a kérdést Harkéval kapcsolatban, elhúzom a számat.
- Tipikus újságíró vagy! Elejtettem egy kis mondatot és máris felkeltettem a kíváncsiságod. – mosolyodtam el azért, habár nem volt kellemes számomra a téma, hiszen nem vetett rám túl jó fényt a történet. – Nem volt nagy durranás. – próbálom elbagatelizálni a dolgot. – Alig voltam itt pár napja, mikor az egyik étteremben ki akartam zsebelni egy pasast, aki elég jól eleresztettnek tűnt, hát pechemre a rendőrfőnök volt az, aki ráadásul láncon bevarrva hordja a tárcáját. Persze elkapott, aztán végül is úgy döntött elenged, ha viszek neki egy-két infót az utcáról, de azóta sem látott, és remélem nem is fog. – hadartam el gyorsan, mert számítottam rá, hogy talán ezzel el is felejtjük a dolgot és kellemesebb témákkal foglalkozunk.

José szavai kapcsán megszólalt bennem a vészharang. Ha bármiféle gondolat csírája is növekedésnek indult volna a fejemben, azt kénytelen leszek kigyomlálni. Hiszen épp Harke egy informátorát merészség lenne kiszemelnem. Netán épp ettől válna vakmerővé a tettem? Mindenesetre egyelőre úgy döntöttem kiismerem a fiút. Bár kezdetekben másféle terveim voltak vele, arról letettem, hiszen aligha bízhatnám meg bármivel is, hiszen láthatóan nem erőssége a titoktartás.
Oldalt fordultam és egyik karommal felkönyököltem a párnára, kezemen pihentetve meg fejem, másikkal a pohár bort tartottam és néha belekortyolgattam. Egyelőre jegeltem a Harke témát.
- És mi a helyzet a casinóval. Az ember azt gondolná, hogy bizony sok értékes falat jut ott neked. Tiszta Kánaán… - húztam szélesebbre a mosolyom, miközben egyelőre figyelmen kívül hagytam a kávéfőző összetéveszthetetlen hangját.

Igaz, hogy nem volt egy jó kezdet, de végül is a főrendőrrel való találkozás egész tűrhetően sült el, lehetett volna rosszabb is, így annyira nem volt titok. Aztán meg eszem ágában sem volt spicliskedni Harkénak, max. ha Adutól utasítást kapok rá, de ez még nem történt meg.
Mikor láttam, hogy Susan kényelmesen elhelyezkedik a kanapéra dőlve, én is elengedtem magam és kicsit lazábban dőltem a támlához, közelebb húzódva a nőhöz.
A bort elmerengve lötyköltem a poharamban, nézve sötét ragyogását és közben mérlegre tettem, hogy a következő kérdésére, vajon mit is mondjak. Ez már nem volt az egyszerű eset, amit fűvel-fával megosztok, az a fickó is csak pisztollyal kényszerítette ki belőlem.
- Hát lehet, de nem nézik jó szemmel ott a magunk fajtát. Kilógunk a sorból. És a biztonsági intézkedések is elég kemények. – válaszolok ugyan, de csak szűkszavúan és persze még véletlenül sem az igazságot, habár valamennyi az is van benne.

- Oh, értem - feleltem szűkszavúan Josénak, miközben belebámultam a poharamba és kissé csalódott arcot vágva néztem vissza a fiúra – Pedig kockázat nélkül ugye nincs siker. Téged sosem hajt az adrenalin? Minél veszélyesebb és kockázatosabb egy értékesebb holmi elcsenése, annál érdekesebb. Nem? A jutalomról nem is beszélve...– de végül csak legyintek, mint akit nem kifejezetten foglalkoztat a dolog és megvonom a vállam.
- Mesélj magadról kérlek! Mi volt eddig a legveszélyesebb dolog, amit tettél? – kérdeztem továbbra is érdeklődve, néha kipislogva a konyha irányába, ahol már lefőtt a kávé egy ideje.

Láttam rajta, hogy kissé csalódott lett, amiért elmarad valami jó kis szaftos történet, de hát a Casino tulajdonosnőjének fenyegetése még mindig a frászt hozta rám, még ha csak rá gondoltam akkor is, így nem nagyon dicsekednék vele, ráadásul az irodájában történt egyebek sem Susan fülének valók. Így hát elgondolkoztam, hogy vajon milyen történetet is kéne elmesélnem neki.
- Tudod, az én munkám mindig felturbózza az ember adrenalin szintjét, hiszen bármikor lebukhat az ember. Ahogy a múltkor neked is a szórakozóhelyen, loptam már csak azért, hogy bizonyítsam jó vagyok, hogy bekerüljek a bandába, az is elég izgalmas volt. – gondoltam Dámára közben. – Aztán kerültem fura helyzetbe, mikor elvesztettem a szemem világát egy kis időre, meg fenyegettek meg már késsel, sőt meg is vágtak, - emelem fel a jobb kezem és mutatom meg a tenyeremen lévő forradást. – Aztán néztem már szembe pisztollyal nem is olyan rég. Szóval, hidd el nem unatkozom és nincs hiány kihívásban és adrenalinban. És te? Kerültél már veszélyes helyzetbe a munkád során? – kérdeztem vissza, miközben elvettem az üveget az asztalról és töltöttem még az ő, majd a saját poharamba, miközben visszaülve ismét kicsit közelebb kerültem a lányhoz, és a kezem az övé mellé fektettem a támlára.

Élvezettel telve méregettem végig José mozdulatait, ahogy egyre közelebb ügyeskedi magát hozzám, miközben én magam ez alkalommal nem léptem ez ügy érdekében. Hadd eméssze csöppet a gondolat, hogy meg kell dolgoznia értem, esetleg annak lehetősége, hogy egyáltalán nem kaphat meg. Éreztem, ahogy ujjai már majdhogynem az enyémet érintik és mégsem. Közel, s mégis oly távol…
Megráztam a fejem válaszképpen – Nem kimondottan. Az újságírás nem kimondottan sorolható a veszélyes melók közé – nevettem fel, hogy még hazudnom sem kell, de végül úgy éreztem vissza kell kérdeznem – És ezek közül, mi volt az amit egyszerre élveztél is és rettegtél a helyzettől? Volt ilyen? – néztem fel immár a szemébe, majd amikor úgy éreztem volna, hogy tovább szűkíti a köztünk lévő távolságot, felálltam és kisiettem a konyhába.
- Mondd csak nyugodtan figyelek ám közben – mondtam erőteljesebb hangerővel, miközben arcomon játékos mosoly villant.

Erős dilemmában voltam, hogy vajon ő is szeretné-e, hogy közeledjem hozzá, mert egyelőre semmi ilyen irányú mozdulatot nem láttam felőle, de viszont nem is húzódott el közben, így most kicsit elbizonytalanodtam. Susan azonban nagyon szép nő volt ahhoz, hogy ne próbálkozzam tovább, legfeljebb kerek-perec elküld a fenébe.
Közben azonban már válaszolt is a kérdésemre, habár igen csak elbagatelizálva a dolgokat, így tulajdonképpen nem is mondott semmit, pedig azért gondolom neki is volt már pár izgalmas esete. Inkább továbbra is én voltam a téma, vagyis a melóim.
Így hát újból elgondolkoztam vajon melyik is volt olyan, amilyet kérdezett. De mielőtt belekezdhettem volna, és tovább közeledtem volna észrevétlen lopva a távolságot, már ki is csusszant mellőlem és a konyhába sietett.
- Talán mikor egy olyan nővel hozott össze a sors, aki miután lefeküdt velem, a következő pillanatban életveszélyesen megfenyegetett és tudod, az volt a legviccesebb a dologban, hogy tudtam, hogy nem habozna megtenni. – válaszoltam az igazat, csak nem említve a helyet és, hogy ki volt a nő, és kíváncsi voltam, hogy reagál rá.

Bazsalyogva hallgattam José sztoriját, miközben a konyhában matattam kávéscsészék után. Igazából nem volt létszükséglet perpillanat a kávé, elvégre borozunk. De ha már lefőtt és José kérte, hát rajtam ne múljon… Azt viszont biztosra vettem, hogy bár nem kifejezetten látható, a fiú jobb szereti a veszélyt, mint azt ő maga sejtené, vagy sejti, csak a legkevésbé sem érdekli.
Immár vigyorgó arccal kandikáltam ki a nappaliba, ahol José ücsörgött a kanapén még mindig és némileg hitetlenkedve meredtem rá. Persze, hogy ugrassam azt nem tudtam kihagyni.
- Mit tettél avval a nővel? – kuncogtam - … vagy mit nem? – szaladt fel a szemöldököm és visszatértem csörömpölni a konyha rejtekébe.

Fura volt még most is bele gondolni a Cortney-val történtekre, és most újból felidéződtek bennem azok az órák. Volt időm, hogy végig pergessem a gondolataimat, hiszen Susan a konyhában matatott a kávéval, de persze a női szolidaritás jegyében nem állta meg, hogy ne szúrjon oda egy kérdést.
- Én semmit, vagyis inkább mindent megtettem, hogy jól érezze magát, aztán ahogy túl voltunk rajta, mintha kicserélték volna, és a tüzes vulkánból átment dermesztő jégcsapba. Szóval félelmetes volt a változás. – merengek el és mondom talán leginkább magamnak, mert még most sem értem igazán azt a nőt, hiszen a változás még azelőtt bekövetkezett, hogy megtudta volna ki és mi vagyok.
- És neked mik a terveid a továbbiakban, ha a Teliholdas végképp lelép a színről?

Immár a két csésze fölött álltam és elkalandoztak a gondolataim egy időre, így nem sokat halhattam abból, amit José mesél. Csak egy mozdulatomba telne most, hogy pár cseppnyi altatót szórjak a fekete kávéba, aztán pedig elvinni őt innen. Vagy, ami még érdekesebb ennél, ha elhívnám Darkeholeba egy gyors kiruccanásra. Egész biztos, hogy ebben a pillanatban egész egyszerűen képes lennék rávenni őt… Egy pillanatra lehunytam a szemem, ahogy a konyhapultra támaszkodtam és elképzeltem, amint az apró dohos szagú helyiségben értetlenül néz rám, majd lassan elérkezik a felismerés.
Egész izgatott lettem a gondolattól. Arra eszméltem, hogy José kintről egy kérdést tesz fel, de annyira belemerültem a gondolatba, hogy nem tudtam volna felidézni. Megköszörültem a torkom és megragadtam a tálcát, amin a két gőzölgő kávé feketéllet.
- Ne haragudj, megismételnéd? Nem hallottam a kérdést, elkalandoztak kissé a gondolataim… - szabadkoztam egy zavart mosoly kíséretében, majd lerakva a tálcát újra kezembe vettem a borom és visszaültem a kanapéra.
- Mesélnél még magadról? Az ellenségeidet már ismerem – kuncogtam – … és mi van a családdal, barátokkal, barátnőkkel? – emeltem ki az utolsó, szót, mint akit különösebben érdekel.

Én is kicsit elmerengtem így nem csodálkoztam, Mikor Susan megkért, hogy ismételjem meg a kérdést, hiszen talán nem is mondtam olyan hangosan, hogy megértse, így hát újból megkérdeztem.
- És mik a terveid a továbbiakban, ha a teliholdas mégis csak úgy dönt lelép a színről? Van már másik komoly bűnügyi eseted?
Közben a lány is megérkezett a konyha felől a kezében tálcán a kéz csésze gőzölgő fekete nedűvel, és visszatelepedett mellém. Lágy nőies illata ismét megcsapta az orromat, amitől újból felélénkült a vadászösztönöm. Talán ő sincs ellen egy kis kalandnak, legalább is reménykedtem.
- Nem sokat tudok magamról mesélni. – vonom meg a vállam kicsit nem törődöm módon. – Családom nincs, árvaházban nőttem fel, mivel nem túl régen költöztem ide, így sok baráttal sem büszkélkedhetek, barátnő? Hát még nem találtam meg az igazit, vagy ő nem talált rám, de még szingli vagyok. – mosolyogtam sokatmondóan a szemébe, és most igyekeztem nem gondolni Rose-ra, aki pedig igen csak megmozgatta azt az izomcsomót ott a mellkasom baloldalán.
- És a féltékeny barátodat leszámítva, te, hogy állsz ezekkel? – dobtam vissza a labdát, miközben azon járt az agyam, hogyan közeledhetnék felé, úgy, hogy ne legyek túl tolakodó. Nagyon szép nő volt, de volt benne valami kis távolságtartás, ami eddig is megakadályozott, hogy intenzívebben nyomuljak, és ami elbizonytalanított. Egy mozdulattal sem mutatta, hogy kedvére lenne egy kis közeledés.

A kanapéra ülve felvettem az iménti testhelyzetet és elgondolkodtam a válaszon, miközben aprót kortyoltam a borból. Már alig egy ujjnyi maradt a pohárban, azt pedig letettem az asztalra. Alkohol terén mindig is tudtam hol húzódik meg az a bizonyos határ, melyen túl az emberi cselekedet kiszámíthatatlanná válhat, ezt pedig sosem léptem át.
- Hogy a teliholdas lelépne. Ezt már kifejtettem, hogy elképzelhetetlennek tartom. Túl sokat tett már itt a városban azért, hogy hírnevet szerezzen magának. Aligha tudom elképzelni, hogy csak úgy szedje a sátorfáját és lelépjen – ráztam meg a fejem, evvel is megerősítve szavaim – Persze nem kizárt, hogy elkapják előbb vagy utóbb, márpedig evvel neki is tisztában kell lennie. Semmi sem tarthat örökké. Nos, ha elkapják abban az esetben az én karrierem is derékba törik, attól tartok… De azt le merném fogadni, hogy mielőtt bilincs kerülne a kezére, még lesz neki egy nagy dobása – kacsintottam Joséra.
Szórakoztatott a dolog, hogy míg én adtam a jéghercegnőt, ő sem lépett. Kíváncsi voltam, meddig játsszuk ezt a játékot.
- Nos, a családom nem kifejezetten érdemel említést. Szóval akár hanyagolhatnánk is ezt a témát – zártam le röviden
- A rendőrfonókőt egyébként milyen alvilági infók érdeklik? - folytattam a faggatózást.

Belekortyoltam a forró kávéba, ami rögtön kimosta belőlem az alkohol kissé bódító hatását, hiszen én általában nem iszom ártana a kezeimnek és ezáltal a munkámnak.
De láttam, hogy Susan sem viszi túlzásba, hanem lassan kortyolgat, de annak is a végét már letette az asztalra. Ennek annyira nem örültem, hiszen a bor talán oldottabbá tette volna a hangulatot, ha kicsit többet iszik a kelleténél.
- Ha elkapják a Teliholdast a te karriered miért törne derékba? – kapom fel a fejem a válaszára. – Hiszen nem csak egy ügyből áll az újságírás? Előtte is az voltál, meg gondolom ezután is az leszel, vagy tévedek? – nézek rá kíváncsian.
- Te nagyon szép és gondolom nagyon tehetséges újságíró vagy, ha rád bízták az ügyet. – simogatom meg együttérzően a kezét, majd a karját. – Találsz magadnak majd másik sztorit.
A családjára nem sok szót veszteget, jóformán semmit, ami általában rossz viszont jelent, de hát ki vagyok én, hogy faggassam, ha nem akar róla beszélni.
- Ááá! Csak az utca hírei érdeklik, a nagyobb halak, betörők, mackósok, ilyesmik, na meg persze most a Teliholdas, ez most felül ír mindent. De mint mondtam eszem ágában sincs drága rendőrfőnökünket infókhoz juttatni, ha csak a vezéremtől erre kimondottan nem kapok utasítást. Ezért jobbára kerülöm a zsaruk környékét, nem szeretnék mostanában a szeme elé kerülni. – közben a kezem egyre feljebb siklik abba nem hagyva a cirógatást.

Lepillantottam José kezére, mely vigasztalóan simította kezem, majd karomat cseppet sem félreérthető módon, inkább egyértelmű célzásképpen. Ajkamba harapva néztem fel a fiú szemébe és kacéran elmosolyodtam, mint aki veszi a lapot.
- Tudod, nekem is hasznosak lehetnek ezek az infók a cikkeimhez…– indult el ujjam kínosan lassú mozdulattal José kézfejétől egészen a könyök hajlatáig – és esetleg jobb ajánlatom is lehet cserébe, mint Harkénak – húzódott cinkos mosolyra vérpiros ajkam, majd vártam. Mozdulatom is megfagyott a levegőben némileg sejtetve evvel José számára, hogy valamit valamiért alapon működnek nálam a dolgok.

Már nagyon vágytam rá, hogy kicsit közelebbről is megismerhessem Susan Moore-t, az újságírónőt, csak, hogy egészen más szemszögből, és úgy nézett ki ez a mai alkalom egészen megfelelő lesz rá, hiszen itt ültünk édes kettesben, alig fél méterre egymástól, és jó úton haladok, hogy beváltsam a tervem.
Ehhez persze az is kell, hogy partner legyen a dologban, ezért nagyon remélem, hogy enged a kicsit merev tartásából és ad valami halvány jelet, hogy szabad a pálya.
Aztán mikor kihasználva az alkalmat egy kis vigasztalás álcája alá rejtve kezem kissé tovább siklik az illendőnél, már megtörni látszik a jég és a legnagyobb örömömre keze neki is vándor útra indul a bőrömön.
Aztán viszont megtorpannak az ujjai és a szavai visszarángatnak a valóságba, hogy bizony nem adja ingyen, amit szeretnék.
- Hát, ahogy rád nézek, biztos vagyok benne, hogy sokkal jobb ajánlatod lehet számomra, mint a kövér Harkénak. – nézem végig tetőtől talpig nyíltan és vigyorogva. – És neked szívesebben is adom, ha megfelelő az ellenszolgáltatás. Ráadásul te nem fenyegetsz azzal, hogy bekasztlizol, ha nincs, vagy nem megfelelő az infó. – nevetem el magam és lehelek egy csókot a kinyújtott kezére. – És milyen jellegű hírek érdekelnének? – nézek rá kíváncsian.

Arcomon győzedelmes mosoly jelent meg, persze azért közel sem vittem túlzásba. Csak egyszerűen így is tudattam Joséval elégedettségem.
- Szeretem, ha könnyedén megy az üzlet. Azt hiszem bátran kijelenthetem, öröm veled üzletet kötni José és egész bizton állíthatom nem lesz okod panaszra az „ellenszolgáltatást” illetően. Persze jó üzletasszonyhoz híven csak aztán jár a jutalom, ha magam is megkapom amit szeretnék. Nem kell több, csak amit Harke kért. Továbbá, ha bármit megneszelsz a teliholdasról, azt előbb nekem adod át. Aztán pedig az öregnek – dőltem hátra kényelmesen és vizslattam a fiút. Kíváncsi voltam mennyire lesz képes magában tartani az üzletünket. Elsődlegesen ezt szerettem volna kideríteni…

Mikor Susan elmosolyodik velem madarat lehetne fogatni, hiszen ez olyan, mintha megtört volna a jég. Már előre élveztem az üzletkötésünk minden kellemes velejáróját gondolatban, mikor azért a lány szavai gyorsan visszarángattak a realitás talajára.
Persze alig bírtam elleplezni csalódottságomat, hogy a fizetség, csak akkor ját, ha valamit már nyújtottam is neki. Mondjuk nyújtani már most is tudnék mit, csak az nem éppen az lenne, amit vár tőlem, azt hiszem.
- És még egy kis előleget sem kaphatok, hogy tudjam én is jó üzletet kötök veled? –próbálkozom azért, hátha még nincs veszve minden. – Részemről egyébként semmi akadálya, hogy ha meghallok valamit, akkor elsősorban neked adjam el őket, de tudnod kell, hogy nem mond később, hogy nem figyelmeztettelek, hogy a Teliholdasról jóformán senki nem tud semmit, mintha csak egy kísértet lenne. Mindenki utána kajtat Darkholéban, de eddig semmi nem derült ki. Ezért valószínűleg róla nem sokat fogsz tőlem megtudni. Na meg neveket sem fogok mondani, de azt, hogy melyik banda mondhatja magáénak az akciót talán megtudhatod, hogy jól informált legyél, vagy esetleg olyan részleteket, amit a zsaruk nem osztanak meg egy újságíróval sem. Na, jó üzlet lesz? – nézek rá egész közel hajolva hozzá, hogy a szemeibe nézhessek.