Magistrátus csarnoka

Itt tanácskozik a magistrátus. Egykoron talán a lőporraktár lehetett itt kialakítva, mindenesetre mostanra egy klasszikus lovagtermet idéz a falain a címerpajzsokkal és díszkardokkal. Súlyos tölgyfaasztala elég nagy, hogy akár ha meghívást kapnak akkor a lictorok is leülhessenek mellette. Két gigantikus trónszék a két oldalán viszont egyértelműen a consuloknak van fenntartva.

Noelnek...

Egy megkeresés érkezett hozzám, miszerint valaki szeretne velem beszélni. Egy vámpír, egy nagyon fiatal vámpír. Halottam már róla valamennyit, elejtettek pár szót, hogy megfordult már a városban, hogy nem idevalósi, hogy csak beesett, s már el is ment, mert atyja hazavitette. Ó kérem...akkor most mit keres itt? Megint?
De esélyt kell adni minden ide vetődött vámpírnak, különöse akkor, ha netán kirobbanna viselkedésem miatt egy kis csete-paté. Igen, sokkal nagyobb a szám, mint Paolonak volt, több mindent megengedek a vámpíroknak, s Claus hiába firtatja nagyságomat, mondja, hogy nem fogom tudni kordában tartani őket, tudom, hogy az a minimális engedékenység, amit Paolo korlátait illeti, mellém állított nagyon sok vérszívót.
Na de most itt nem azért vagyok, hogy regéljek az én módszereimről, hanem, hogy megismerjek egy újoncot. Kérdezhetné bárki, hogy minek állok szóba egyáltalán vele, hiszen megvannak az erre kijelölt, magas rangú vámpírok, akiknek felügyelni kellene az ifjakat, hogy ne szabaduljanak rá az emberekre, vérengző fenevadként, de íme a példa: Törődöm a fajommal, s nem is Noel az első, akinek sorsát figyelemmel kísérem személyesen.
A trónszékek egyike üresen tátong, hiszen mióta Kortney-vel összezörrentem, ő nem adott hírt magáról, s így nem tudom, hogy óhajtja e továbbra is elfoglalni ama széket, vagy sem. Megváltozott itt sok minden, többek között ez is. De én ott ülök, fekete selyem ingben, fehér nadrágban, mint egy dzsigoló, aki laza, mint a rigalánc...haha. Kell néha gyakorolni a trónolást, ha már egyszer a vécén nem tehetem...

*Nyitott szemmel jár, azaz mindent megfigyel amit lehet, ide pályázik egyszer, ezen a környéken akarja megvetni a lábát. Ideje bőven van rá, hacsak addig nem követ el valami végzetes hibát, ami miatt nemhogy a környékre nem jut el, de máshova se. Utoljára amikor errefelé járt, még csak nézelődött, de azt álmában sem gondolta volna, hogy az új consul itt székel, nem a Casinoban, ahogy Kortney tette. Azt hamar megtudta, mely bandát védi a nő, de hogy most mi a helyzet, na arról aztán végképp nincs fogalma, pláne, hogy el is tűnt egy időre, csak most tért vissza.
Miért pont ide? Mert tetszik neki, lát benne rációt, nem úgy, mint Párizsban, ahol lassan napi szinten "gyászol" a faj, mert a hatalmi harcok folyamatos vérengzésbe torkollnak. Mégis mennyi esélye lenne ott neki, főleg Raul mellett? A jó ég tudja, nem gondolkodott el ezen, csak azt tudja, hogy túl akarja nőni az atyját, már tudásban.
Az udvariassági formulákat és az etikettet ismeri, így azt is tudta, ha visszatér, akkor bizony jelenése lesz a consulnál, ne nézze holmi szemtelen, renitens betolakodónak, hanem tudjon arról, itt tervezi megvetni a lábát. Kíváncsi a fickóra, Kortney érdekes volt, előtte nem fedte fel sem a terveit, sem semmi komolyat, valahogy nem bízott benne. Hallomások alapján az új consul más, szabadabb elvű és felfogású, na de ez biztosan nem azt jelenti, hogy puhány lenne.
Belép az erődbe, kívülről már látta, sőt egyszer errefelé sétált éjszaka, így az nem ismeretlen a számára, de valahogy adja magát, mégis merrefelé induljon tovább. A terem előtt megáll, berontani mégsem illenék, még ha a consul már rég tudja, hogy megérkezett, akkor sem. Kopog. Maradi vagy konzervatív szokás, lehet, de megadja a tiszteletet, már ha az az ajtó nem vágódik ki előtte -természetesen ha van-, mielőtt ezt megtehetné. Amennyiben beinvitálják, be is lép, és nem úgy fest, mint aki megrettenne a látványtól, vagy akár attól, hogy éppen egy "trónterem" kellős közepébe csöppen.
Amit lát, az tetszik neki, azaz a berendezés, na de a két trónszék láttán majdnem elvigyorodik, azon pedig legfőképp, ahogy a consul abban ül, és amiben. Mintha a negatívja lenne, hiszen rajta fehér ing és fekete nadrág található, és hogy a fiatalságából fakad vagy sem, azt nem tudni, de az ingujja gyönyörűen felhajtva, nehogy zavarja a mozgásban. Nem kelti lelenc benyomását, de tisztán látszik rajta, nem kedveli az öltönyös megoldást, és ha valaki egy kicsit járatosabb az öltözködésben, azonnal levágja, hogy bizony nekromanta öltözéket visel, igaz, a köpönyege a vállára akasztva pihen.
Nem lép oda a fickóhoz, csak megáll az ő trónszékével szemben, biccent, és csak eztán ejti meg a kötelező formulákat.
-Üdvözlöm! Köszönöm, hogy fogadott. Noel Wyard volnék, sokaknak csak kölyök, aki egy évvel ezelőtt már tartózkodott itt kis ideig, most pedig ismét -ha nincs ellenére, visszatért. Ő Francis.
Természetesen állandó társát is bemutatja, maximum Remus betegnek nézi, hogy egy koponyával rohangál. Áldás vagy átok, az istennek se néz ki 17-nél többnek, vagyis két lehetőség van: vagy engedéllyel jött el az atyjától, vagy ahogyan a múltkor is, egyszerűen megpattant. Sejthető, az utóbbi eset az érvényes, de most legalább hagyott egy levelet Raulnak, igaz, a beleegyezését nem kérte, pontosabban nem várta meg. Érdekes, itt nem trükközik a nevével, mert tudja, hogy felesleges, a consul nagy valószínűséggel tudja, kicsoda, és már rég leinformálta. Nem mintha eddig sokat ferdített volna, a kölyköt mindenkinek megjegyezte. Ugyan nem akar kapásból tiszteletlennek látszani, de egyszerűen muszáj körbenéznie.
Kedveli az ilyen hangulatú berendezéseket, és az máris elgondolkodtatja, miért az asztal két oldalán található a két trónszék? Egy pimasz kis mosolyt nyom el gyorsan, hiszen megfordul a fejében, mekkora buli lehet, ha bepöccen az egyik és felpattan, akkor aki a túloldalon van, talán még arrébb is tud slisszolni. Vizuális típus, így az eshetőségek azonnal lejátszódnak a lelki szemei előtt. Na de más sem hiányzik, hogy azonnal kitiltsák, mert kölyök még, és nem az elvárt viselkedést hozza. Márpedig nagy valószínűséggel nem azt teszi, lévén nem tudja, az új consulnak mik az elvárásai. Egy biztos, be nem rohant, nem pacsizott le vele, akkor olyan nagy baj nem lehet.

Serena kérése...igen, az a kérés fokozta a kíváncsiságomat Noel iránt. De hát nah...ha egy ember kér valamit egy vámpírért, mégpedig a consultól, felrúgva ezzel mindent, az már csak jelent valamit. Ha mást nem a nő vakmerőségét.
Közeledik, s én kíváncsi szemekkel nézek az ajtó felé. Vajon mi tartja vissza? Lényegében semmi, mert már koppant is, s belép, mikor arra biztatom. Biccentek felé, köszönésképp, s ahogy hallgatom, az jut eszembe, hogy kb olyan, mint aki karót nyelt. Ó igen, én vagyok maga az ördög, s lehet meg is eszem vacsorára, de nem ma.
- Hogy ellenemre van-e? Az majd elválik akkor, ha itt töltesz egy kis időt, s megismerlek.
Előre dőlök, s az asztal fölött összekulcsolom két kezemet, miközben arcát fürkészem.
- Ülj le!
Fejemmel az egyik szék felé intek, jelezve, hogy ott látnám szívesen magam mellett, s nem olyan messze, szemben, hogy fülelnem kelljen nekem szegény öreg vámpírnak, mit is mond a kölök.
- Addig rendben van, hogy te ide jöttél, de honnan? Ki volt eddig a consulod, kivel kell szembenéznem, ha kiderül valami turpisság, s én felelősséget vállalok érted? Új vagy, érzem, nagyon is új vámpír, de még embernek is kölyök voltál. Nagyon sok baj lesz még veled...Megéri nekem kockáztatni?
Persze a szavak mögött önös érdekek is húzódnak, hiszen mi hasznom nekem abból, ha összerúgom a port más városok vámpírjaival? Nekem éppen elég a bőreváltókkal itt megvívni saját harcomat, nem kell hozzá még fajon belül is az ellentét. Ráadásul...hmm...ha ez a kölyök, vagy az ő eddigi felettese mellém áll, akár az egész város magamévá tudhatom..emberestül, bőreváltóstul, és minden más fajjal együtt. Világuralomra fel!
- Hallottam már egy-, s mást rólad, azt is. De jó pontot szereztél nálam, hogy nem sokáig csatangoltál a városban, mielőtt megkerestél..."Kicsi vámpír". Szóval kiköpheted a karót! Halljam, milyen terveid vannak itt?
Direkt használom ezt az elnevezést, mert kíváncsi vagyok hogyan reagál rá.

A helyiséget pásztázza még mindig, de nem teheti az idők végezetéig, így ismét a consulra irányul a figyelme. Mint a piacon, úgy méri végig a férfi, de ezen nem csodálkozik, vehetné renitens betolakodónak is, ha úgy akarná.
-Egy évvel ezelőtt csupán pár hetet tartózkodtam itt a volt consul engedélyével, de most nem szeretnék idejekorán távozni, ahogy akkor.
Bólint, és ha leülhet, akkor meg is teszi, gondosan kihagyva a consullal szemközti trónszéket, pedig eljátszott a gondolattal, hogy poénból abba ül, de nem azért jött, hogy máris holtan végezze... végleg. Francist az asztalra teszi, talán elnézik neki, hogy nem az ölében szeretné tartani.
-Párizsból érkeztem, egykor egy nekromanta csoport tagja voltam. Elnézést, de ezt nem tudom megmondani, a hatalmi harcokat nem követtem, napról napra változott és változik a mai napig. Gondolom megérti, ha fogalmam sincs arról, jelenleg ki ül a consuli székben, ideig-óráig. Aki biztos pont az életemben, az Raul Dessau, az öreg nekromanta, az atyám. Az érzése kitűnő, két éve élem ezt az életet, 17 voltam, amikor összefutottam Raullal.
Talán így már végképp érthető, miért ilyen a viselkedése, miért üt el a korosztálya által megszokottól... így nőtt fel. Hogy megéri e a kockázatot, azt majd a consul eldönti, és ugyan nem mondta ki, de sejthető, gyárilag is nekromanta vér csörgedezik az ereiben. Miért jött ide, azzal egyelőre nem terheli a férfit, de gondolatban fellélegzik, mert a jelek szerint az atyja nem értesítette a consult. Vagy csak ő nem teregeti ki a kártyáit?
-Ezzel tisztában vagyok, sejtettem, hogy mindenkiről azonnal tudomást szerez, aki belép a birtokára. Ez nem volt kérdés a számom...
És itt akad el, amikor meghallja azt a nevet, amit Serena aggatott rá. Döbbenten pillant a férfire, hirtelen nem tudja eldönteni, hogy most nevetésben törjön ki, vagy szentségelésben. Próbálta elkerülni, hogy olyan segítségre szoruljon, amiből az jön le, saját maga nem boldogul, de sejtelme sem volt arról, hogy a lány ismeri a consult, és pont ő az ötlete. Végül elmosolyodik, nem haragudhat Serenára, de bebizonyosodott a szóbeszéd, a consul tényleg lazább, mint Kortney volt.
-Karriert szeretnék építeni, és tanulni, de van egy bökkenő, mégpedig a nappali vizsgák. Ugyan megkereshettem volna Dr. Rashid Alheimet, vagy a Múzeum igazgatóját, de éppen ezt szerettem volna elkerülni. Ne azért kerülhessek be, mert... nem tudtam, hogy Serena ismeri önt. Kicsi a város, azt hiszem.
Karót ugyan nem nyelt, alapjában véve is ilyen, de most elneveti magát. Ennyire cikiben még nem érezte magát sosem. Ezzel az erővel tényleg elrohanhatott volna mindenkihez, de akár még Raulhoz is. Gáz.
-Kicsi vámpír... attól tartok, ezt már sosem mosom le magamról.
Egy vigyor jelenik meg a szája szélén, nem haragszik a jelzőért, mégis viccesebbnek találja, mint a kölyközést. Nyílt lapokkal játszik, Kortneyval szemben nem tette meg, de a consul egészen más, és ha itt akar letelepedni, akkor bizony jobb, ha nem köntörfalaz.

Ahogy Noel mesél, olykor össze-össze ráncolom homlokomat. Mert hát őszintén? Ki akarja a balhét egy 1800 éves vámpírral? Igen, még ha én el is értem dolgokat, tisztában vagyok azzal, hogy a kor sokat számít. Akkor is, ha a hierarchiában nincs közöttünk jelentősége, az ő ereje, tapasztalat felülmúl engem. Persze vagyok olyan valmerő, hogy elé álljak, s arra is képes vagyok, hogy most ezért a kölökért felelősséget vállaljak. Hiszen ez úgy is beállítható, hogy csak vigyázni akarok egy újoncra, ami lényegében még nem is akkora hazugság.
- Raul...értem. Az ő neve ismerősen cseng fülemben. Egy alkalommal volt is hozzá szerencsém. Tiszteletre méltó vámpír, s necromantának is kitűnő.
Noel döbbent arcát látva az én szám vigyorra húzódik, s oda a komoly consul külső. Ahogy a jelzőt, vagy inkább rá aggatott nevet meghallja...de örülök neki, hogy nem kezd el hebegni, hanem elmondja mi is a helyzet, ha elég cikis is neki ez most.
- A vizsgák időpontját igyekszek lebeszélni, ne aggódj miatta. De legközelebb kétszer gondold meg kinek beszélsz bármit is. Serena fura egy teremtés, és nem tudom hová tenni. Ismerem, figyelem is, mert bármennyire is tanítványom, teljesen nem tudok bízni benne, ahogy senkiben sem. De hát ez már csak vámpír lét velejárója.
Marad a vigyor a épemen már, melyről nehéz megmondani, hogy odaragasztották, vagy ilyen jó a kedvem.
- Szeret neveket aggatni másokra. Engem is elnevezett, de inkább hagyjuk, hogy minek...
Megcsóválom a fejem, s ezt a témát le is zárom.
- Nos, necromancia...akarod magad fejleszteni, ha jól gondolom.. Egy bemutatót szeretnék kérni tőled, mit tudsz már, mire vagy képes. Mert ha jól sejtem Raul tanított. Találkozhatunk a bál után? Ja igen, ott be lesznek mutatva az újak, így te is vendég vagy.
Nem kérdés, hogy részt kíván-e venni, vagy sem. Jönni kell, és kész. Persze nem parancsként adom ki, hangom sem érződik, de úgy vélem tisztában van vele, hogy ott a helye.
- Szabadabb az élet, mint Paolo idejében, de a szabályok érvényesek. Szigorú büntetés jár a faj lebuktatásért, szóval vigyázva a vadászattal. A bőreváltók szemében én nem vagyok közkedvelt, újoncokra ők is pályáznak, erre is figyelj! Ha ezekre figyelsz, jól ki fogunk jönni!
Köszönésképpen biccentek felé, majd útjára bocsátom...

//Kövi játékot a bál után ha lehetséges?//

Nincs miért titkolnia az atyja nevét, kedveli őt, és ezt sosem tagadta. Inkább azon csodálkozott mindig, hogy Raul nem savanyodott be, és egészen másként értelmezi ezt a létformát, mint sokan mások.
-Kellemesen csalódtam benne, az az igazság. A hírnevét addig is ismertem, de nem hittem volna, hogy egy úgymond matuzsálem képes megőrizni a jókedvét, és nem néz le azért, mert kölyök vagyok. Mindent tud a nekromanciáról.
A véletlenekben nem hisz, még mindig tartja, hogy Raul nem véletlenül választotta őt akkor vacsorának, és egyáltalán nem akarta megölni. Mivel már minden mindegy, vagyis Serena egyenesen a consult kérte meg, hogy segítsen, minek védekezne? Nem szokása.
-Köszönöm, a felvételivel azt hiszem nem lesz gondom. Remélem. Lehet, hiba volt, de nem tekintettem annak, lévén Serena egyből levágta mi vagyok, és ez több, mint fura. Tudom, hogy a fiatalok többsége nem törődik azzal, hogy rejtse valódi kilétét, de nem állt szándékomban felfednem előtte. Emiatt ne haragudjon rá.
Az érdekli a legkevésbé, hogy esetleg rá neheztelnek, tudomásul vette, hogy hibázott, legközelebb nem követi el.
-Azt hiszem, értem.
Már kezdi sejteni, hogy kit takar az az Angyal, akiről a lány beszélt, de hallgat róla, láthatóan a consul nem kedveli a témát.
-Igen, hiszen mindig akad tanulnivaló. Amennyiben kíváncsi rá, állok elébe. Is. Raultól két éve tanulok, előtte Paul Benoit volt a tanárom. Ő nevelt fel. Természetesen, a meghívást pedig köszönöm.
Ha a consul bemutatót akar, ám legyen, megteszi. Kezdőnek nem mondható a témában, persze még akkor is nagyon fiatal, és vannak dolgok, amiket hiába tud elméletben, gyakorlatban még nem próbálhatta. A meghívás egyértelmű, hogy nem kedv kérdése, hanem egy finom célzás arra, a megjelenése kötelező.
-Értem. Nem célom, hogy balhét generáljak.
Ahhoz még túl fiatal, és nem is így nevelték, hogy keresse a bajt. Mivel a consul biccent, ő is megteszi, Francist a kezébe veszi, feláll, és távozik. Lesz még dolga bőven a bálig, például felfedezni azokat a helyeket, amelyeket tavaly már nem tudott, és elintézni a felvételijét.

//Persze. :-)//