Játékterem

Ez a terem uralja az épület belsejének nagy részét. Az ajtóhoz közel nyerőgépek egész sora, beljebb hatalmas kártyaasztalok mellett folyik a póker és a Black Jack. A terem hátsó szekcióját a roulette asztalok teszik ki. Emellett van egy szerencsekerék jellegű játék, míg jobb kéz felé hosszú bárpult van kialakítva, itt lehet zsetont váltani is. A pincérek is folyamatosan fel-alá sétálnak a teremben, náluk is lehet zsetont váltani. Legtöbbjük fiatal diák amúgy, de a jó fizetés és az állandó munkafelvétel a lábat igénybe vevő munkakör ellenére is vonzó a fiataloknak, márpedig az udvariasságon és kedvességen kívül nem sok felvételi követelmény van. A biztonsági személyzet, az asztalfőnökök és a krupiék és osztók vérprofik viszont.

Kortney:)

Sürget? Ő? Engem?
Hát csak had üzengessen értem őnagysága. Nem gondolhatja komolyan, hogy rohanni fogok eszem vesztve, mert ő visszatér a városba, s szembesülnie kellett a ténnyel, Paolo már nincs a posztján, s az ő hogy léte is veszélyben forog. Kell nekem egy nő, aki folyton ott lebzsel körülöttem? Akarok én nyűgöt a nyakamba? Kétlem.
Jó idő után, mikor már lassan feladni látszott, hogy magához rendelhet, megjelenek a kaszinóban. Játszani jöttem látszólag, nem is megyek, nem is keresem azt a nőt, a vámpírok nagyasszonyát, ahogy mondják róla. Nem. Nekem ő olyan, mint bárki más a vámpírok közül.
Leülök játszani az egyik asztalhoz, kártyázok éppen, de közben biztos vagyok benne, hogy vagy lát valahol a kamerákon keresztül, vagy már leadták neki a fülest, hogy itt vagyok.
~Gyere Bébi. Neked kellek én, s nem fordítva!~

Mosoly jelent meg az arcomon, ahogy a képernyőt pásztáztam. Nem volt szükségem arra, hogy Paul rámutasson a keresett személyre, hiszen a kép alapján sikerült beazonosítanom.
Szóval játszani szeretnél, kedves Remus? Megvárakoztatott, ami alapjában véve épp annyira bosszantott, mint amennyire az én malmomra hajtotta a vizet, hiszen így visszatértem után volt időm utánajárni ki is az, ki a címemre tőrt. A bestia, mely bennem tombolt, mára lenyugodni látszott, hiszen volt időm. Felkutattam hát az egyik gyengének vélt pontját, egyik talpnyalóját a kedves Lisát, a polgármesterasszony kis titkárnőjét… Akár még hasznomra is lehetsz a megszerzett információk alapján.
Hagytam, hadd szórakozza ki magát a játékgépek közt. Eddig ő várakoztatott, most én tettem egy egész aprót. Felálltam a hatalmas és új irodai asztaltól, majd kiléptem a játékterembe. Nem egyenesen hozzá mentem. Szívélyesen köszöntöttem fontosabb visszatérő vendégeimet, a megszokott módon. Udvarias meghívásokat intéztem, majd megálltam a kártyaasztal mellet, ahol Remus épp játszott és meglepő mód nyerésre állt. Minő szerencse…
- Szép éjszakát! Örülök, hogy megtiszteli jelenlétével a kaszinómat – bólintottam meg kissé a fejem irányába, amolyan őszinte tiszteletem jeléül. Nem volt benne semmi gúnyos, nagy bátorságra vall, amit tett, ezt az egyet becsülöm benne.
- Velem tartana esetleg, ha már megunta a játék nyújtotta szórakozást. Esetleg tudok mutatni jobbat is… - vontam fel a szemöldököm sokat sejtetőn.

Ó igen. Érzem, hogy itt van, szinte a zsigereimbe, ha nekem van olyanom. Hallom hangját is olykor fülembe csengeni. Emlékszek én rá, tudom ki ő, ha nem is sokat találkoztunk. Nem ma jöttem a városba. De őnagyságos hölgyeménye az én nézőpontomból elég magasan hordta az orrát, hogy észrevegyen. Most meg kíváncsi...Közelebb lép hozzám, s engem illet már köszöntésével. Fel kellene állnom? Ez hozza az illem? Hát nem igazán erőltetem meg magam, hogy az illemmel foglalkozzak.
- Úgy látszik szerencsét hozott magával.
Én is biccentek egyet, s széles vigyorra húzódik ajkam. Hát ha akarnám sem tudnám tagadni, mennyire jól szórakozok, kérdés ez minek köszönhető. A nyerésnek, vagy ennek a megjegyzésnek.
Szórakozást ugyan mit nyújthatna nekem? Hmm...hát lássuk.
- Kívánsága számomra parancs.
Némi élc van hangomban, s szemem is felé villan, mikor felállok, s kezem kinyújtva jelzem:
- Csak ön után hölgyem!

Végigmérem a férfit tetőtől talpig. Amolyan mustrát végzek és kelletlenül kell megállapítanom, hogy a magasságától eltekintve kifogástalan a megjelenése. Mondom a megjelenése, a modora, azonban hagy kívánnivalót maga után. Túllépek rajta és tőlem szokatlan módon nem teszek erre megjegyzést. Még mindig nem tudom hová tenni az arcátlanságot és a merészséget erre a tettre, melyet elkövetett. Azonban ezzel egyszerre tiszteletet is vált ki belőlem mindez. Hogy ostobaság-e avagy sem ez majd kiderül a maga idejében.
- Ó, ugyan. A szerencse itt aligha elég… - vonom fel kissé a szemöldököm kétértelmű megjegyzésemre. Valóban nem csupán szerencse volt a nyerő széria, de ezt nem kell neki határozottan tudnia.
- Úgy lenne? – kérdezek vissza, minden él nélkül a kívánsággal kapcsolatos megjegyzésére. Aligha lesz a válasza pozitív, de nyílván tudja mire célzok ezzel, csupán nem szegezem neki a kérdést határozottan, hogy vajon, ha azt kívánnám, hogy félreálljon az utamból megtenné-e. Hosszú még az éjszaka.
- Egy kis frissítőt az út előtt? – kérdezem bájosan az irodám felé lépkedve, arra utalva, hogy nem a kaszinó egyik helyiségébe invitálom éppen, hanem azon túlra. Ha elfogadja a „frissítőt”, még egy kitérőt teszünk az irodámba, ha nem akkor elhagyjuk az épületet.

// Igazgató irodája vagy Darkhole – Munkásszálló//

- Nem bizony, mert itt tudás kell!
Hogy talán volt szándékosság is nyerésem mögött, az nem érdekel. Azt nem mondtam, hogy kinek a tudása kellett ahhoz, hogy most én nyerésre álljak. Jó fülem van, meghallok bizonyos éleket az emberek, vámpírok szavában.
- Úgy lenne....
Ha...persze folytatni nem folytatom. Minek? Ő is minden bizonnyal érzi, hogy feltételes módban beszélek. S a képemen is ott virít egy átkozottul szemtelen, pimasz vigyor.
Ilyen helyre eszembe sem jut úgy elindulni, hogy ne legyen tele a hasam, így a frissítőjét elutasítom. Nem, nincs szükségem arra, hogy vért kínáljon nekem. De vajon hová akar menni? El akarom én hagyni az épületet vele?
Gondolataim cikáznak, de ez nem hátráltat meg. Nem, még ha ezzel egy csapdába akarna csalni, akar sem.
- Hogy telt az útja kedves Kortney?
Mézes-mázos hangomból kisejlik, annyira nem érdekel, de valamivel meg akarom törni a csendet, ami pár pillanatra ránk telepedett.

//Munkásszálló//