Elhagyatott raktárépület

Egy látszólag elhagyatott, egyszintes raktárépület, mely igen komoly biztonsági zárakkal van felszerelve.

Tulaj: Paul Johnson

A Csontgólemet összeállítani nem volt könnyű feladat. Mikor már beélesítettem minden riasztórendszert, ami a raktárat védte, és a külső, falba rejtett kamerákon át ellenőriztem, hogy senki sem jár a környéken, munkához láttam. Első lépésként annak álltam neki, amit én puzzle-özésnek neveztem. Kiraktam az öt csontváz összes darabját a egy óriási fém asztalra. Aztán jó két órás munkával összeállítottam őket úgy, hogy egy torz, de nagyjából humanoid alakot adjanak ki. A Gólemnek négy keze volt és két feje. Egy harmadik fejet helyeztem a bordák sűrű kosarába. Ott meglehetősen jól volt védve a támadásoktól. Ez a fej volt az, ami tulajdonképpen mozgatja majd a lényt, ezzel fogok én kapcsolatban állni. És ez lesz az is, melynek a szemén át majd figyelhetem az eseményeket. A másik két fej csak megtévesztés, hogy azt támadják, jól látható helyen, könnyen elpusztítható. Azoknak nincs semmi jelentőségük. Voltaképpen akkor sincs baj, ha látó fejet elpusztítják, éppen csak nem leszek majd képes közvetlenül parancsot adni a gólemnek, de a lény akkor is követni fogja a legutolsó parancsát.
Amikor a lény már összeállt, elkezdődhetett a tényleges varázslat. Kétélű, rövid pengéjű ezüsttőrt, úgynevezett athamét vettem elő. A célra megfelelt volna egy egyszerű konyhai kés is, de mindig szerettem megadni a módját a dolgoknak. A tőrrel ejtettem egy mély vágást a karomon, és egy fémtálba gyűjtöttem a vérem. Utána belenyúltam a tálba, és ujjammal minden egyes csontra mázoltam valamennyit a véremből. Ez lesz a kapcsolat, ami hozzám köti a gólemet. A vér életerő, és az életerőm egy részét most átadom egy lénynek, hogy aztán a szemem, és ha kell, a halált osztó karom is legyen. Színtiszta nekromancia.
Órák kellettek, míg a gólem képes volt megmozdulni. Addigra én már igencsak elgyengültem, de még volt dolgom. Vért kentem egy egyszerű, négyszögletes tükörre, nem sokat, csak egy vagy két cseppnyit. Aztán a tükröt a gólem látó feje elé tartottam. Megmutattam neki önmagát, és ettől tudatosult benne, hogy létezik. A koponya üres szemüregeiben valami vörösen felparázslott, és a hatalmas lény felült. A tükörbe meredtem. Onnan a koponya nézett vissza rám.
- A kocsira.
A gólem oldalra lendítette lábait, és hangos csontropogás kíséretében felállt. Döngő léptekkel a teherautóhoz ment. Kitárta az ajtót, és beszállt hátra, akár egy engedelmes kiskutya. Elvigyorodtam. A Csontgólem elkészült. Jöhet a második felvonás.

//Everglades//