Salted Swordfish Boozer

Egy igazi, vérbeli matrózkocsma, ahol ha épp kitör a verekedés, arra már csak legyintenek a rendőrök kivonulás helyett. A tulajdonos maga is sokáig szolgált halászhajókon, a kocsma berendezése pedig minden szempontból megfelel a matrózok ízlésének. Antik kormánykerék és néhány feliratos mentőöv jelenti az összes díszítést, hirtelen ácsolt, sokszor javított padok és hosszú, alig gyalult asztalok. A nehéz pult csavarok tucatjaival rögzítve. A termet pipa és bagó füstje üli meg, amely verejték és olcsó lőre szagával keveredik. A választék kimerül a sör, bor, rum, grog - vonalon, de legalább olcsó. Nem csak tengerészek, hanem az atmoszférát kedvelő felsőbb osztálybeliek is ellátogatnak ide néha. Igaz ők általában testőr társaságában...

Az igazi, masszív piások nem szeretnek társaságban inni. Rendesen inni csak egyedül lehet. A társaság szórakoztat, elvonja a figyelmedet. Minden piásnak két fő tulajdonsága van. Van egy itala, amit a legjobban szeret és amit a legtöbbet iszik, és szeret egyedül inni.
Az én italom a vodka, de azt itt nem nagyon árulnak. De nem baj, a rum is ugyanolyan jó. Vagy majdnem. Csendesen iszogattam egy félreeső sarokban, és bagóztam hozzá. Rum rum után. Vártam, hogy belém kössön valaki, de még csak a székemet se kérték el, pedig olyan zsúfolt volt ez a hely, hogy úgy tűnt, egyedül itt, velem szemben van üres szék. A pult tele, az asztalok tele, még odakint, a krimó előtt is hat-hét fószer ivott...
Nem vártam semmire, csak egy jó bunyóra, esetleg egy csajra meg arra, hogy berúgjak végre.

Igazán semmi kedvem nem volt ebbe a krimóba jönni, de nem igazán volt választásom,
Valaki információkat ígért az általunk keresett mágusokról, és kötötte az ebet a karóhoz, hogy ide jöjjek, ha meg akarom őket kapni.
Talán félt és itt érezte biztonságban magát, vagy a fene tudja, akár még csapda is lehet, de arra kevés volt az esély, hiszen amilyen hatalommal bírtak, bármikor megölhettek volna, kevésbé nyilvános helyen.
Így aztán itt voltam és csak azt bántam, hogy Greg nem jöhetett velem, de Claus valami sürgős ügyben elküldte, ezért most egyedül léptem be ebbe az italtól és dohányfüsttől terhes levegőjű helyre, ahol olyan tömeg volt, hogy mozdulni alig lehetett.
Nem volt nagy választék, de nekem egy sör tökéletesen megfelelt, már csak leülni kellett volna valahová, hiszen már így is a férfi tekintetek kereszttüzében égtem, jó lett volna kicsit meghúzni magam valahol, míg megjön, akit várok.
Ki is szúrtam egy üres széket, bár a fazon aki az asztalnál kornyadozott nem volt túl bizalomgerjesztő, de hát senki nem volt az idebenn, így hát odaléptem és udvariasan megkérdeztem.
- Uram, szabad ez a hely?

Kitört valami balhé. Már mozdultam volna, hogy beszálljak, de aztán az egész hamvába holt, mikor az a nő belépett. Mintha a levegő is megfagyott volna egy pillanatra, de ez már csak így szokott lenni, mikor belép egy ilyen nő, egy ilyen ócska kis krimóba. Az itt lévők háromnegyede mindjárt bizonygatni kezdi, hogy ez semmi, hajajj, neki milyen numera jött össze tegnap... Egy kis, bátor rész meg megjegyzi majd, persze halkan, hogy megvolt már neki ez a nő is. Üres dicsekvés. De tény, hogy ez a test aztán ad okot fantáziálásra... Erős, ruganyos, határozott arc, sötét, hullámos arc, és gyönyörű, hosszú lábak... Az a fajta nő, aki után bizony még a leghűségesebbek is megfordulnak, lopva persze, hogy az asszony észre ne vegye.
Nem lepett meg különösebben, hogy pont hozzám akart leülni. Jól sejtettem, hogy máshol nincs szabad hely. Magamba döntöttem egy újabb adag rumot, újratöltöttem az üvegből a poharamat, és csak azután szólaltam meg.
- Neked szabad. Mi járatban?
A kíváncsi tekintetek lassan visszatértek a pohárhoz vagy az asztaltárshoz, de néha-néha még felénk rebbentek.

Igazából nem számítottam visszautasításra, de hát az udvariasság ezt diktálta, így aztán persze nem is lepett meg a válasz. Kihúztam a széket és lecsüccsentem, majd megpróbáltam úgy elhelyezkedni, hogy szemmel tudjam azért tartani a bejáratot, de közben azért a kényszerű asztaltársamnak sem hátatfordítani.
Számítottam rá, hogy egy ilyen helyen feltűnést fogok kelteni, ezért is nem akartam beleegyezni az itteni találkozóba, de hát most már mindegy, majd megnyugszanak a kedélyek, főleg ha látják, hogy beszélhetésbe bonyolódom ezzel a férfivel, már ha egyáltalán alkalmas lesz rá az előtte álló félig üres rumosüvegből ítélve.
Egyelőre nem látom rajta, hogy részeg lenne és ez elég masszív alkoholistára utal ezek után, de hát próba szerencse, hátha eltudjuk ütni az időt, míg meg jön akit várok.
- Találkozóm van valakivel, úgy, hogy nem tartalak fel sokáig, - teszem le a pohár sört az asztalra miközben azért végig szalad rajta a szemem. – És te? Csak elütöd az időd vagy te is vársz valakit?
Nem tűnik kétkezi munkásnak, de nem is az elit lecsúszott tagjának néz ki. Fodrászt már rég nem látott haja, párnapos borostája és viharvert arca elég mozgalmas életútra utalnak és valami fásult beletörődés ül a szemében. Az ilyen emberek életcélja általában az, hogy halálra igyák magukat, mert valami csalódás érte az életben és képtelen túltenni magát rajta.
Sosem értettem az ilyen egyéneket és még sosem beszéltem eggyel sem.

Nehezen tudtam csak levenni a szemem a nőről. Egészen egyedi módon volt szép. Sokaknak talán nem is tetszett volna igazán, összességében, de a jó test sokszor elég a szimpátia felkeltéséhez. Még mindig ide-ide pillantgattak, jelezve, hogy nem feledkeztek meg a tüneményről, amihez foghatót ez a krimó nyilván ritkán lát.
Találkozó? Nem. Nekem nincs találkozóm senkivel. Erről eszembe jutott, hogy ideje volna valami meló után néznem. Kifogyóban van a dugipénzem, és a vodkát nem adják ingyen.
- Nem - mondtam lassan - Én csak úgy vagyok. Tudod... Társas magány. Itt ülök egy rakás ember között, mégis egyedül.
Cinikusan elmosolyodtam, majd ittam és folytattam.
- De azért fura, hogy egy ilyen nő, mint te, ilyen helyre beszéli meg a találkáit. A pasid nem lehet valami jó emberismerő, ha ide hívott meg...
Nem kerülte el a figyelmemet vizsgálódó pillantása. Gondolom olyasmi lehettem neki, mint valami egzotikus állatfajta. És íme, emberek, a lecsúszott exzsaru, de kérem, ne etessék és ne menjenek közel hozzá, gondoltam keserűen.
- Egyébként Leonard vagyok. Leo. És te?

Nem lepődtem meg a szavain, és azon sem, ahogy a tekintetét csak nehezen tudta levenni rólam, de lassan már kezdett kényelmetlen lenni, ahogy éreztem a hátam mögött is rajtam legelő szempárokat.
~ Egyszer csak leakadnak már rólam! ~ kortyoltam bele a sörömbe.
- Nem én találtam ki, hogy itt találkozzunk. – ráztam meg a fejem rosszkedvűen. – Az ragaszkodott hozzá, akivel a megbeszélésem lesz. Én eleve rossz ötletnek tartottam, hiszen eléggé kilógok a sorból és nem hiszem, hogy ez annyira jó ötlet. – intek szét általánosítva.
- És nem a pasim! – nézek a szemébe határozottan. – Ha az lenne, egy ilyen húzásért kitekerném a nyakát! – húzódott hideg mosolyra a szám.
Érzékeltem, hogy nem esik jól neki, hogy fixirozom, de hát kölcsön kenyér visszajár, tartja a mondás, azonban már kibámészkodtam magam így csak hátradőltem a széken és magam is bemutatkoztam, habár nem terveztem hosszúra az itt tartózkodásomat.
- Üdv Leo, én Arabella vagyok, Bella, ha úgy jobban tetszik. És mond csak Leo, miért vagy te ennyire magányos, nincs egy nő aki felvidítson? Barátok? Meló? Ennél szerintem bármi jobb lehet. – intek az üveg felé.

Visszavigyorogtam rá, mikor olyan hátborzongatóan hidegen elmosolyodott. Ez a nő... Tőle lehet félni. Számolni kell vele. Nem egy nyugalmas kis asszonyka, aki otthon főzőcskézik. Kedvemre való.
Elkaptam egy fickó pillantását, aki a nőt bámulta. Már félig fel is emelkedett, talán, hogy idejöjjön, és áthívja magához. Megráztam a fejem, alig észrevehetően. A pasi összevonta a szemöldökét. Farkasszemet néztünk, de csak néhány másodpercig. Visszaereszkedett a székére. Így már jobb. Ez az én prédám.
- Arabella - ízlelgettem a nevet - Kellemes hangzása van. Épp olyan kellemes, mint a viselője.
Felemeltem a majdnem üres üveget. Szélesen elmosolyodtam.
- Elég sok mindenben volt részem. Megtanultam egyet s mást. Például azt, hogy ez- töltöttem ki az utolsó kortyokat a poharamba - Sokszor sokkal hűségesebb barát, mint egy élő ember. A nők pedig jönnek-mennek. Nem mindegyik vidít fel. A különlegesek képesek rá... De ők kevesen vannak. Nincs munkám. Jelenleg legalábbis. Rendőr vagyok, és azt hiszem, ezen a pályán is maradok, de még kutatom a lehetőségeimet. Egy védelmi cég, vagy magánnyomozó-iroda... Még meglátom.

Kis idő után rájöttem, hogy ez az ember, akár még érdekes is lehet! Nem az a szokványos alkoholista, aki már az eszét is elitta és mindennap csak a következő lerészegedés gondolata élteti, még ha ezt is akarja elhitetni még talán magával is.
Láttam a hátam mögé szegeződő pillantását és már felkészültem, hogy ha kell elhajtsam a kéretlen udvarlót, de volt abban a pillantásban valami, ami meggondolásra késztette a készülődőt.
- Köszönöm. – biccentettem a bókra, ami kissé még meg is lepett, hiszen nem számítottam rá, aztán érdeklődve hallgattam a rövid és tömör összefoglalását mostani életérzésének.
- Rendőr? – néztem rá csodálkozva. – De, ha munkát keres, akkor ezek szerint csak volt?
Egyre jobban kezdett érdekelni ez a társalgás és a szemben ülő férfi, habár az egész társalgás, csak kényszer szülte beszélgetésnek indult.
De, ha már várnom kell, akkor akár ki is használhatom az alkalmat, hogy megismerjek egy sorsot, amely a szeszbe akarja fojtani a sikertelen életét.
Valami, amúgy is szokatlan volt ebben a férfiban, volt valami benne, ami felkeltette arachnoid ösztöneimet. Talán kiderül mi is az.

Furcsa érzés kerített hatalmába. Nem tudom máshogy leírni: olyan volt, mintha a rozsomák, ami bennem élt, hirtelen kíváncsian felszegte volna a fejét, és beleszagolt volna a levegőbe. Egy pár másodperccel tovább időzött a tekintetem a nő arcán, mint ami szükséges volt. Talán. Meglátjuk. De ha csak ember is... Akkor is figyelemre méltó. Már amennyire egy nő az lehet.
Ittam egy kortyot. A szemközti fickó szavak nélküli leszerelése mintha a többi vállalkozó szellemű férfi kedvét is elvette volna a próbálkozástól. Nem bántam. Ezt a nőt magamnak akartam, még ha csak ma estére is. Hogy egy beszélgetésre, vagy többre? Az majd eldől.
- Rendőr voltam - feleltem - De kiderült, hogy túl merev a gondolkodásom hozzá. A szakmában akarok maradni, de lehetőleg úgy, hogy ne álljon felettem senki. Rühellem a főnököket, és egy életre elegem volt a parancsolgatásból.
Megint ittam, aztán a nőre mosolyogtam.
- És te? Aki ide szervez találkozókat mindenféle rejtélyes idegennel, és még egy magamfajta lecsúszott alakkal is szóba mer állni, az biztosan nem alsósokat tanít az iskolában...

Úgy látszik a találkozó nem fog összejönni! Talán az informátor meggondolta magát, vagy lebukott és végeztek vele, ki tudja, de a megbeszélt idő már régen elmúlt és a fickónak nyoma sem volt. Az azért felmerült bennem, hogyha elkapták és kivallatták, akár a mai találkánkat is elcsipoghatta, akkor viszont én sem leszek biztonságban. De hát ez csak feltételezés, egyelőre semmi olyan gyanús dolog nem utal erre, ami miatt aggódnom kéne.
Egyébként is mióta méregsámán vagyok igazán magabiztosabbnak kéne lennem, hiszen jóval nagyobb lett a hatalmam is, nem csak arachnoid alakban tudom megvédeni magam.
A férfi pillantása visszaránt a valóság talajára, hiszen kutató pillantása majd a vesémbe akar látni, ami azért megcáfolja az alkoholista jellemzésemet, de a rendőr mivolta valahol meg megmagyarázza. Habár nem hiszem hogy oka lenne bármit gyanakodni rám, hacsak azt nem mi a fenét keres itt egy védtelen nő.
- Ezek szerint magánpraxisban gondolkozol? Van egy biztonsági céget vezető ismerősöm, ha esetleg segítség kellene. – jegyzem meg halkan, és nem is tudom, hogy miért ajánlom fel neki a lehetőséget, hiszen alig ismerem, de van a szemében valami……..állatias csillogás néha. Talán ez volt az ok.
- Nem kell valami nagy dologra gondolni! – mosolyodom el, hiszen csak rákérdezett arra, amire épp az előbb gondoltam. – A városi Múzeumban vagyok tárlatvezető. Szóval nem vagyok messze attól az alsós gyerekek tanításától, hiszen rendszeresen előadok kisdiákoknak is. - vonom meg a vállam miközben megiszom a söröm maradékát.

Már alig lötyögött valami az üveg alján. Talán okosabb lenne újat venni, de nem akartam ennyi pénzt költeni. Fogytán voltak a tartalékaim. Igaz, ebből a pancsolt sz@rból csak pár dolcsi egy üveg...
A nő ajánlatára hidegen elmosolyodtam.
- Boldogulok, de azért köszönöm.
Nem szoktam segítséget elfogadni, főleg nem nőktől. Egy rozsomák oldja meg maga a gondjait. Ha munka kell, majd szerzek. Ha nő kell, becserkészek vagy veszek egyet. Nekem senki nem akarjon segíteni...
- Múzeum? - nevettem fel - Pedig azt hittem, ennél valami veszélyesebb dologban utazol. Tudod, ez a találkozó, egy ilyen helyen, egy titokzatos fickóval, aki nem a pasid... Nem hittem volna, hogy ilyen hétköznapi munkát végzel.
Egyre biztosabb voltam benne, hogy a nő bőreváltó. Nem tudtam volna megmondani, hogy miért gondolom ezt. Ez valamiféle ösztön volt, egy hatodik érzék. Akárhogy is, de így éreztem. Sőt, mást is éreztem vele kapcsolatban... Erős. Talán pók? Arachnoid.

Merev arcán egy pillanatra mintha büszkeség suhant volna át, amikor visszautasította az ajánlatomat és ez megint csak jelzés értékű volt számomra.
Persze számítottam rá, hogy a foglalkozásomat meghallva kapok valami lekicsinylő véleményt és hitetlenkedő megjegyzést, ami nem is maradt el, és egy cseppet sem bántódtam meg és csodálkoztam, hiszen magam is ezt tettem volna a helyében.
Éreztem, hogy feszülten figyeli minden rezdülésemet, mert mintha megérzett volna valamit valós énemből és ezzel valahogy így voltam én is, úgy gondoltam a szerencse egy bőreváltót sodort az utamba, más faj nem jöhetett számításba, mert őket nagyon nehéz volt felismerni, ráérzéssel semmiképpen.
Mikor láttam, hogy fogytán az itala, amit óvon lötyögtetett már egy ideje, és mivel az enyém is elfogyott és még nem volt kedvem menni, így megkérdeztem.
- Egy italra azért meghívhatom, ha már álláslehetőségre nem tart igényt?
Ha nem utasított el, rendeltem egy újabb kört és közben a válaszomon törtem a fejem, amivel akkor sem buktatom le magam, ha még is megcsalnak az érzéseim.
- Lehet, hogy hétköznapi a foglalkozás, de én nem vagyok hétköznapi. – vonom meg a vállam könnyedén. – Tudod szeretek közel lenni a tűzhöz, a legendákhoz, mert sok érdekes dolgot tapasztal meg az ember. Ezek aztán szabályosan behálózzák az embert! - fogalmazok kétértelműen. Ha van köze a bőreváltókhoz, akkor érteni fogja, ha nem, akkor csak egy egyszerű szófordulat.

Felparázslottak a szemeim, ahogy meghallom a kérdését.
- Nem! Én fizetek!
Halkan, de dühösen sziszegtem a szavakat, de aztán szinte azonnal el is szállt a mérgem. Mi értelme ennek a túlzott büszkeségnek? Főleg, ha a pénztárcám tartalma rohamosan apad? De hát rozsomák vagyok, és engem nem fog egy nő meghívni semmire!
Inkább gyorsan fogyatkozó vagyonom egy részét otthagytam a pultosnál, és én magam hoztam ki az italokat.
- Elnézést. Régi szokás - mondtam, és sejtettem, hogy megérti, mire gondolok.
Beleittam az italomba és szótlanul hallgattam, amit mondott. Aztán kajánul elvigyorodtam és látványosan végigmértem a nőt.
- Nem. Azt egyértelműen látom, hogy sok minden vagy, de hétköznapi, az egyáltalán nem. Csak aztán óvatosan ám azokkal a behálózó dolgokkal - mondtam most már csak egy kis mosoly kíséretében - Úgy hallottam, hogy aki be tud hálózni, az meg is tud csípni.
Felhajtottam az italom maradékát, aztán hunyorogva néztem a nőre. Kíváncsi voltam, mit fognak kiváltani belőle a szavaim. Bőreváltó... De vajon ő is rájött-e arra, hogy én mi vagyok? Nem igazán kedvelnek minket, inkább csak megtűrnek. Kelletünk, mert mi vagyunk a legjobb harcosok. De mégis a r0hadt farkasok az uralkodók! Mintha megérdemelnék! Pöffeszkedő, gyáva, ost0ba banda! De egyszer eljön majd a mi időnk...
A nőre néztem. Igen... Ma este neki is megtaníthatnám, mennyivel többet ér egy szenvedélyes és erős rozsomák mint egy farkas...

A reakciója mondhatnám, hogy meglepett, de akkor nem mondanék igazat. Mivel már percek óta vizsla tekintettel figyelem a reakcióit, így már biztos vagyok benne, hogy egy fajtárssal hozott össze a véletlen és, ha a viselkedéséből és a heves kirohanásából indulok ki, azt is sejtem, hogy vagy puma, vagy rozsomák, aki a nőstény társát nem tekinti egyenrangú partnernek.
Mivel nem akartam még jobban felidegesíteni, inkább hagytam, hagy intézze ő az italokat, habár sejtettem, hogy nem állhat túl jól anyagilag, de hát a büszkesége akkor sem engedi meg, hogy elfogadja a meghívást, inkább nem eszik pár napig.
- Semmi baj, ÉN megértem! – bólintottam mosolyogva.
Aztán az újabb italainkat kortyolgatva már ismét a szavaira figyeltem és jól is tettem, hiszen most már egyértelművé vált, hogy ő is tisztában van az én kilétemmel, és már csak éppen nem mondtuk ki, csak virágnyelven a dolgot.
- Méghozzá nagyon mérgesen tud csípni ez a nem hétköznapi lány. – kuncogok fel a megállapítására. – És, mint oly sokan a teliholdra is érzékeny vagyok. – teszem hozzá teljesen hétköznapi módon. Ha valaki nem fajtárs, akkor sem találhat benne kivetnivalót. – Olyankor mindig a szabadba vágyom, nem tudom te hogy vagy ezzel? Vagy te a jó alvók közé tartozol?

Elvigyorodtam. Ezt farkasvigyornak szokás nevezni, de én inkább maradok a "ragadozó" kifejezésnél. Túl sok minden lett már a farkasoké a világon.
- Teliholdkor belőlem valahogy mindig... Kibújik a vadállat, ahogy mondani szokták. Olyankor egészen... Másmilyenné válok.
Ő megérti. Hát persze, hogy megérti. Tudja, mi vagyok és azt is, hogy milyen. Rozsomák, a harcos, a vad és kérlelhetetlen harcos... Ő pedig arachnoid. Veszélyes. Vigyázni kell vele. De engem ettől csak még jobban vonzott.
- Nagyon kíváncsi lennék, mi mindent tud még csinálni ez a nem hétköznapi lány - villantottam rá egy félmosolyt - Mit gondolsz, eljön, akire vársz? Mert ha nem... Nincs éppen telihold, de higgy nekem, isteni ilyenkor a tengerparton.
Két ösztön viaskodott bennem. Harcolni akartam, akár a nővel, vagy éppen őérte, és őt magát is akartam. Még nem tudtam, melyik késztetés fog győzni. De nem is számít. Akárhogy is, én csak nyerhetek.

Az arcára kiülő vigyor sok mindent elárult, többek közt azt is, hogy jól tippeltem és az azt követő szavai már csak megerősítettek a dologban.
- Óóóó! Igen? Kedvelem a vadállatokat. – mosolyodtam el ezen a kis játékon, ami most kettőnk közt zajlott, a félmondatok, a kétértelmű kijelentések, holott már mindketten tisztában voltunk a másikkal, de hát azt is figyelembe kellett venni, hogy sokan voltak körülöttünk.
- Ezek szerint van bennünk valami közös és még ki tudja lehet, hogy több is van. – emelem felé a poharamat. – És talán majd egyszer megmutatom, hogy mire vagyok képes, csak itt túl népes a társaság. A különleges szokásaimhoz inkábba a csendes mocsarat szeretem választani. – megint egy adalék, habár már túl sok jelentősége nincs.
- Nem hiszem, hogy ma még megjelenik, lehet, hogy megijedt, vagy elkapták. – nézek körül a kérdésére még utoljára és megvonom a vállam. – Mondjuk az nem a legjobb hír….neki. Hmm? Tengerpart? Hát ez után a füstös és kanszagú hely után, lehet jól esne, ha kiszellőztetném a fejem, mielőtt haza indulok. – nézek rá érdeklődve, hogy vajon mire akar kilyukadni. Nem volt még szerencsém rozsomák fajtársamhoz, de már sokan figyelmeztettek arrogáns és rossz természete miatt, na meg a nőkhöz való hozzáállásuk is igen csak megvetendő az én szememben. Vajon, ha tudja ki vagyok, velem hogyan viselkedik?

Vállat vontam, és végighordoztam a tekintetem a szánalmas kocsmai csürhén. Ösztönlények, isznak, esznek, alszanak és szeretkeznek... Ost0ba barmok. Mi, bőreváltók is ösztönlények voltunk, de az mégis más... Ezek nemes ösztönök. Állati ösztönök. A patrónusunk ajándéka. Ezek meg... Undorító.
- Ha kedveled a vadállatokat, engem imádni fogsz - mondtam gonosz vigyorral.
Elkapták... Érdekes egy múzeumi alkalmazott ez a nő, az biztos. Miféle egyszerű kis senki keveredik ilyen ügyekbe? Nem... Lehet, hogy az emberi társadalomban alacsony szerepet tölt be, de a miénkben aligha... Az volt az érzésem, hogy nagyon is fontos dolgokban volt benne a nő keze.
Szóval egy kis friss levegő, mielőtt hazaindul? Nos... Hát végül is lehet, hogy valóban csak ez lesz belőle. Felálltam és némi aprót dobtam az asztalra, borravaló gyanánt.
- Akkor gyere.
Elindultam az ajtó felé, körül sem nézve, hogy ki bámul minket.

//Szabad strand//

Úgy látom, hogy vette a lapot Leonard és rögtön rá is csapott a lehetőségre, habár, hogy mi járt az ő fejében a dologról azt nem tudom, én egyelőre csak kíváncsi voltam, hogy mi fog kisülni belőle és, hogy tényleg igazak-e a mendemondák.
- Nocsak? Nem vagy te egy kicsit elbizakodott Leonard? – húztam fel a szemöldökömet mosolyogva a válaszán. – Ahhoz, hogy én imádjak valakit nagyon meg kell dolgozni, erről Gregory mesélhetne neked. Ő egy …..hmm…..barátom. – msolyogtam tovább sokat sejtetően. Persze nem akartam felfedni a kapcsolatomat, de mivel közülünk való, így ismerheti az arachnoidok szokásait.
Mivel már nem volt miért itt maradnom én is felálltam és még valahol örültem is, hogy nem egyedül távozom, mert ha valaki mégis rám ragadna és tisztességtelen gondolatai támadnának, akkor talán meggondolja kétszer is, hogy belénk kössön. Nem lett volna talán szerencsés valahol itt átalakulni, hogy megvédjem magam, de hát ha a szükség úgy hozza, és megoldható, hogy ne lássa senki…….
A férfi ment előre és én követtem, miközben biccentettem a csaposnak és a hátamban éreztem a mohó férfipillantásokat.
Az ajtón kilépve azért megkérdeztem.
- És hová megyünk? Vagy meglepetés?

//Szabad strand //