Világítótorony

Messzire világító fényével segíti a hajósok tájékozódását. Az olykor misztikus ködbe burkolózó toronyban lélegzetelállító a kilátás. Idegenvezető mesél érdekességeket, némi belépti díj ellenében, az ide látogatóknak, akik vállalják a 133 lépcsőfok megmászását. A legfelső színt elzárt a látogatók számára.

A hatalmas, égbe nyúló épület ellő állva rájöttök, hogy éjszakára bezárták a látogatók elől azt, így nem sok esélyetek van bejutni. Persze úgy látszik ez Jeremyt nem akadályozza meg, hiszen gyorsan feltalálja magát és egy kis segítséggel, Folától kért hajcsat vagy bármi egyéb, ami kéznél van, kinyitja az ajtót és betessékel az épületbe. Bár jelenleg kint sem elviselhetetlen az idő, bent valahogy mégiscsak kényelmesebb.
- Látod, így egyébként is sokkal érdekesebb, mint napközben. Nincs sok turista és nyugodtan zavartalanul körülnézhetsz, ha jónak látod – teszi le gitárját az egyik sarokba és felszalad a lépcsőn.
- Persze, ha gondolod pihenhetsz is akár én addig őrködöm, ha erre jár valaki szólok – mondja, majd újra a gitárjához rohan és játszani kezd rajta egy dalt, minek hatására valóban úgy érzed, hogy szemeid elnehezülnek és, ha addig nem is, de most úgy érzed képes lennél elaludni.

Fejem vakargatva figyelem a srác tevékenykedését. Vajon ebből hogyan fogom magam kimagyarázni, ha netán egy rendőrféle erre jár, s rajta kap minket, hogy éppen feltörjük -vagyis én csak tétlenül nézem- a világító tornyot? Na de sok mindent sikerült már kimagyaráznom, ez sem fog gondot okozni.
Miközben haladok befelé hangosan megszólalok.
- Hahó! Van itt valaki? Mintha kiáltást hallottunk volna.
Hallott a fene, de még magam miatt is kell egy kis megnyugtatás. A srác biztatására gyorsan körbenézek, majd leteleoedek. Nem is rossz már kicsit leülni, s az este, a gitárszó álomkórt hoz rám., A hosszas ásítozás után pedig szép lassan elszenderedek ülve egy kényelmesnek látszó sarokban. Már ha egy világítótoronynak van sarka és nem kör alakú az épület.