Turistaút

Két ösvény, amelyek egyike a Doublehornhoz a másik pedig a mélymocsárba visz. Itt egy régi egyezmény szerint a bőreváltók csak halandó alakban mutatkoznak különösen jó ok nélkül legalábbis. Ezt még a rozsomákok is betartják. Lévén faji érdekük, erre felé közlekednek az Evergladesbe induló tudományos és természetvédő csoportok, filmesek, stb. A munkájukra szükség van hogy a mocsár védett terület s így élőhely maradjon.

Szitkozódva és tanácstalanul néztem szét az elhagyatottnak látszó turistaúton. No a legkevésbé sem azért jöttem, hogy a hely és a természet csodáit megszemléljem és másokhoz hasonlóan elámulva magamba szívjam a friss levegő áldásos hatását. Egyszerűen csak amolyan felderítést végeztem. Éreztem, hogy közeledik a következő holdtölte. No nem az a szokványos holdtölte, hanem az én véres holdtöltém... Megtaláltam, amiért érkeztem így nem maradt más, mint hazafelé venni az irányt. Azonban volt egy olyan rossz érzésem, miszerint nem a megfelelő ösvényt választottam, hogy visszataláljak az útra, hol az autómat hagytam. Bár első és talán második ránézésre is csupán egyszerű turistának látszom még lemenő napsütésben, azonban épp ez volt ami arra ösztönzött, hogy minél előbb megtaláljam a kivezető utat. Sok mendemonda terjeng az itt elkószált és soha többé elő nem került csavargókról, bár eddig jómagam nem adtam hitelt ezen szavaknak, most mégis aggasztani kezdett kissé a dolog. Már csak a sűrűben rejtező vadak miatt is. Vagy akármik legyenek, amiket ezen sötét bokrok takarnak.
A lábam is sajgott már, nemhiába én a városhoz vagyok szokva, nem pedig holmi göröngyös, szutykos járatokhoz. Újabb szitkozódás következett, amint egy fa gyökereit figyelmen kívül hagytam és átestem rajta. A fölöttem lévő fáról csak egy varjú kárörvendő vijjogása felelt.
- Inkább mutasd az utat, mint rajtam szórakozz! - húztam el a szám undorodva, miközben felegyenesedtem a földről...

Érzem a telihold közeledtét. Ez az első holdtöltém itt Stormhavenben, és mit ne mondjak, váratlanul ért. A sok munka, meg gond között teljesen elfeledkeztem erről, és egészen ma délutánig le se esett, mi készülődik. Amikor viszont meghallottam az egyik munkatársamtól, rögtön bepánikoltam. Fogalmam sincs, hogy hol lehet a rozsomák vadászterület, és mivel egy bőreváltót se ismerek még, nem is kérdezhetem meg senkitől. Előbb eljöttem munkából, körbe kérdeztem az ismerősöktől, kis útmutatót kértem a városhoz, hátha akaratlanul is mesélnek egy olyan helyről, ami ideális lehet a falka vadászterületéhez. Így jutottam ide, az Everglades mocsárba. Még ember alakban vagyok, ki tudja meddig. A prédára vágyva rohanok, habár az az érzésem, kissé eltévesztetem az irányt.
Pókokat, meg farkasokat érzek, viszont társaimat, vagy a vadászterületünket sehol se látni. Legalábbis nekem nagyon úgy tűnik. Most valami turista útra értem, és nem vagyok biztos benne, hogy valaha is elérem a területet. Jut eszembe, még a falkavezérrel se találkoztam.
A nap még nem ment le, viszont vészesen fogy az időm. Nem tehetem be a lábam más falka vadászterületére. A kezdeti félelmem most már átcsap dühbe, és kétségbeesett keresésbe, a szimpla futásból átváltok sprintbe. Talán ennek köszönhetően, talán annak, hogy figyelmetlen vagyok, vagy csupán annak, hogy az alak eddig a földön volt, és csak most tápászkodott fel, bármi is legyen az oka, hirtelen teljes erőből nekiütközik valakinek. Elvágódok a földön, csúszok egy-két métert, majd lehorzsolt háttal, és bevert fejjel próbálom összeszedni a gondolataimat. Kinek mentem neki?

Ha nem lenne elég nyomorúságos sorsom ebben a pillanatban, még tetéződni is látszik, amikor egy nagyobb valami testemnek csapódik, miközben én gyanútlanul épp felkászálódni készülődtem a földről. Igen csak szándékoztam, hiszen újra a földön terültem el immár fenékre esve. A nagy káoszban nem tudtam eldönteni pár pillanatig, hogy mi terített le újfent a lábaimról. Vagy, hogy ki, mert valamelyest megkönnyebbüléssel nyugtáztam, hogy nem egy erdei vad, hanem csak egy városi… De látszatra szintén annak nézett ki, netán egyik fán csüngő rokonát kereste? Ki tudja. Nos alapjában véve sem voltam ma épp kedvező hangulatomban, így mire végül másodjára, minden gond nélkül sikerült újra lábra állnom, végigmértem a termetes férfi egyedet. Amolyan tetőtől talpig és vissza. No nem azért mert tetszetős volt, amit láttam. Csak szerettem volna megjegyezni magamnak.
- Tényleg nincs jobb dolga, mint eltévedt nőket ijesztgetni a világ végén és azon túl is? Bár a megjelenése is elég lenne önmagában, nem kell ám felborogatni az ember lányát – kezdtem kifakadásom "finoman".

//bocsánat a késlekedésért//

Feltápászkodok a földről, a fejemet fogva, habár szerencsére nem érzem a vér ismerős érzését a kezemen. Összeszedem a gondolataimat, majd körülnézek, kissé félve, és kissé reménykedve, kinek is mehettem neki. Ahogy végigmérem az előttem álló nőt, akaratlanul is felszalad a szemöldököm, habár a mondandója sikeresen visszaránt a valóság dühítő légkörébe. Hát persze, az a rohadt telihold, és erre mi jön még? Valami nagyvárosi szépségkirálynő, aki úgy gondolta, jó ötlet teliholdkor sétálni egyet. Én hülye meg...áá, rossz belegondolni. Amint befejezi a mondandóját, megrázom a fejem, és egy pár pillanatig lesokkolva a mogorva hozzáállástól, elvigyorodok:
- Ó, elnézést, nem vettem észre magát a sötétben. Szokása teliholdkor kijönni ide, keresztbe feküdni a turistaösvényen, és bámulni a csillagos eget? - kérdem gunyorosan, majd körbenézek. Sürgősen meg kell találnom az áhított helyet, valamint a falkámat. Ki tudja, ha ez a nő helybéli, talán akaratlanul is tudna segíteni. Így körbenézve jobb esélyeim amúgy sincsenek.
- Maga idevalósi?

Két kezemmel leporoltam a hátsómra tapadt föld és levéldarabokat, miközben hallgattam az ismeretlen igen nagyon elmés és gunyoros szólását.
- Nem, igazából a farkasembert várom, hogy áldozatul eshessek neki és vérem ajánljam fel számára - feleltem szintén gunyorosan, miközben erőltetetten elmosolyodtam - ahogy látom meg is érkezett... - suttogtam ezt már jóval halkabban inkább saját szórakoztatásomra és a másik ember bosszantására. Következő kérdésére, kissé felvonom a szemöldököm és úgy nézek rá, tényleg jól hallottam-e.
- Hát hogyne. Arra lakom a mocsárban - mutattam egy irányba találomra - épp tüzelőt gyűjtök az éjszakai állatok ellen, ja és látja a táskámat? - emelem meg némileg a szokásos nagyobb darab női táskát - ebbe pedig bogyókat meg gyógynövényeket szedek - forgattam szemeim türelmetlenül - El - té - ved - tem - mondtam újra, immár tagolva a szavakat, hátha megérti - Az autóm valahol az egyik elágazásnál hagytam. És maga mit keres erre mindamellett, hogy szereti a frászt hozni másokra?