Máglya

Hatalmas máglyarakás, amelyet meggyújtanak, ha a bőreváltók összehívására kerül sor. A gyűlés végeztével, általában átalakult alakban, kisebb mulatsággal fejezik ki itt az összetartozásukat. Ennek vége általában akrobatikus tűzugrótáncban realizálódó játékos verseny.

Megéreztem a máglya hívását és persze Folami is rögtön hívott, de ő csak később tudott jönni. Így nem sokáig készülődtem, hanem kocsiba vágtam magam és meg sem álltam a mocsár széléig, onnantól persze már gyalog értem el ide.
Igazán kíváncsi voltam, hogy mi lesz az összejövetel célja, de az is lehet, hogy csak valami bulira készül mindenki. Nem tudtam még, hiszen nem olyan régen voltam tagja a fajnak, de minden esetre izgatottan vártam, hogy mi fog történni.

Vannak megmagyarázhatatlan dolgok a bőreváltók körül. Például az, hogyan ismerjük fel egymást. Ez legtöbbször csak egy érzés, ami mögött vagy van valami tudományos magyarázat, vagy nincs. De hogyan is lehetne bármi tudományos a bőreváltók közül?
Egyszerűen csak tudtam, hogy ma oda kell mennem, ilyen egyszerű. Az út egy részét gyalog tettem meg, kezemben a szaxofonommal. Amikor odaértem, csak Arabella volt jelen. Biccentettem neki, majd leültem a földre és játszani kezdtem egy szomorú blues-t. Ez illett a hangulatomhoz. Kíváncsi voltam, mi lesz ebből. Szerettem volna találkozni más rozsomákokkal is, de vajon eljön-e bárki is? Hát, nemsoká kiderül.
Amikor a dal véget ért,m újabba kezdtem. Közben mosolygó szemmel néztem Arabellát. A szépség akkor is szépség marad, ha éppen nem akarom használni semmire.

Mostanában annyi, de annyi változás történt bőreváltó körökben, hogy úgy éreztem kell az, hogy egy összejövetelen ezt a közösség elé tárjuk. Gondolok itt arra, hogy több kinevezés is történt, némely elég meglepő. Megérkezve pofámból ledobott ruhákba, visszaalakulás után gyorsan belebújok még a csapattól kicsit távolabb. Hiába no, én már csak ilyen szemérmes maradok. Körbenézek kik is vannak már jelen. Arabella kapott két gyors puszit, Leo egy sejtelmes mosolyt, s biccentést, s melyik ismerősnek mi is járt köszöntésképpen. Claust keresem tekintetemmel, de őt még nem látom, s az sem biztos, hogy megjelenik ma, egyéb elfoglaltságai miatt. Pedig szerettem volna vele kicsit beszélgetni, és mint a bőreváltók feje ő nyitotta volna meg a találkát. Na de mindegy, remélem befut.
- Üdvözlök mindenkit! Mai összejövetelünk célja, hogy az új tagok, és az újonnan kinevezett vezetők bemutatkozzanak. Akik még nem ismerik egymás megismerkedjenek, akinek problémái vannak azok azt előtárják. Kezdeném én a bemutatkozást. Folami Monfort vagyok, nem túl régen kinevezett ordas. Mint az látszik Afrikából jöttem. Ügyvéd vagyok, amit nyugodtan ki lehet használni bárkinek. Bármiben segíteni tudok, keressetek meg, úgy mint ordast és mint embert. Ha van kérdés válaszolok, ha nincs átadom a szót a következőnek.
Elmosolyodva lépek távolabb a máglyától, hogy más kerülhessen középre. Ezen kívül nem hiszem, hogy különösebb oka lenne a találkának, hacsak az nem, hogy jó házigazdaként -ha már egyszer én hívtam ide mindenkit- megvendégeljem a kedves jelenlévőket. Na igen, ebben az esetben a vendéglátás:
- Pár vad ki van terítve, nyers állapotában, szőröstől-bőröstől a máglya közelében. Szabadon lehet nyersen, vagy a máglyán megsütve fogyasztani, kinek mi a szimpatikusabb.

Városra néző irodámban ücsörögtem és napi egy szivaromat szívtam, megérdemelten egy kiváló üzlet megköttetése után. Kezemben újság és a megérdemelt lazítás . Egy név, amin megakadt a tekintetem és, mint amikor a betűk életre kelnek új szót, illetve inkább egy nevet hoztak létre előttem. Fola Monfort – Tronfom Alof. Meggyőződve arról, hogy nem csupán a szemem káprázik és a lány után érzett vágy kusza játéka ez, újraolvastam a cikket, mire megtaláltam benne a megfejtést. Egy találkozó…
Az újságot eldobva néztem az órámra, majd lemondtam minden aznapi teendőmet, találkozómat és a rejtvényben megadott helyszínre siettem.
Autómat a turistaút mentén hagytam. Nem változtam át, bár gyorsabb lett volna, futva tettem meg a hátra lévő távolságot. Már a távolból láttam derengeni a tűz fényét, melynél több falkatag is tiszteletét tette már. Tehát többen is megfejtették a kis rejtvényt. Épp ettől tartottam…
Fola beszéde után léptem csak közelebb az összegyűlt társasághoz, bár több tekintetben is észrevettem a felismerést. Egyelőre nem ült ki arcomra az aggodalom. Biccentéssel üdvözöltem pár közeli falkatagot, többek közt Bellát is. Tekintetem Folára szegeztem, amolyan „beszélnünk kell” üzenetet sugallva számára és vártam…

Aztán sorban kezdtek befutni a többiek. Volt akit ismertem és sokan voltak akiket nem, így gondoltam, hogy ez az összejövetel arra is jó lesz, hogy Claus bemutassa az új falkatagokat is, mert nem árt, ha legalább felismerjük egymást.
Igaz, hogy Claust még nem láttam, de Folami már befutott és miután kedvesen üdvözöltük egymást felvállalta a házigazda szerepét, ami nekem is meglepetés volt, habár azt tudtam, hogy nem olyan rég kinevezte Claus ordasnak, és aminek nagyon örültem, mert igazán megérdemelte ez a lány.
Miután Fola felajánlotta az elejtett zsákmányokat a jelenlévőknek, befutott a falkavezér is és úgy láttam, mintha nem lenne felhőtlen jókedve. Mivel nem voltam éhes, így maradtam egyelőre emberi alakomban és mivel láttam, hogy Claus a barátnőm felé indul, úgy gondoltam megbeszélni valójuk van, így én leültem a tábortűz mellé egy farönkre és csendben nézelődtem.

Tovább játszottam, ahogy néztem az egyre gyűlő tömeget. Már ha ezt tömegnek lehet nevezni... Amikor befutott Fola, a szám mosolyra húzódott. Hát igen... Van olyan farkas, akit még én is tudok kedvelni.
Viszont arra, amit mondott, ráncba szaladt a homlokom. Kivettem a szaxofon fúvókáját a számból, és félretettem a hangszert. Nem álltam fel, de kihúztam magam ültemben.
-Kedves gesztus - morrantam - De ha vadra lesz szükségem, elejtek egyet magamnak.
A rozsomákok nem fogadnak el könyöradományokat. A farkasoktól meg főleg nem, még ha az a farkas Folami is... És ha már a farkasoknál tartunk...
Most már felálltam. Megérkezett a falkavezér, és bármennyire is rosszul voltam a gondolattól, ő bizony felettem állt. Kénytelen voltam megadni neki bizonyos tiszteletet... Nem sokat. Csak annyit, amennyit feltétlenül szükséges volt. Ennek szellemében a férfi szemébe néztem, hogy lássa, nem félek tőle, és biccentettem neki. Ennél többet aligha várhat tőlem. Ha tudtam volna, hogy itt lesz, talán el sem jövök. Azt hittem, ez Fola gyűlése lesz.

kisebb zökkenőktől eltekintve, mint például Leo gőgössége, vagy rá jellemző büszkesége, ahogy más rozsomákok hasonló viselkedése, nem volt gond az összejövetelen, legalábbis eddig.
Nem fogom magamra venni elutasítását, mert tudom milyen jellem. Biccentek egyet felé, jelezve tiszteletben tartom döntését, érzését, de nem áll szándékomban vitába szállni vele. Claus azonban már más tészta. Előtte is fejet hajtok, ha nem is szó szerint. Látva rosszalló, beszélgetésre invitáló tekintetét neki is biccenteket egyet, bár teljesen más jelentése van. Érdekes is az ember mimikája, mert egy bólintás, ha az arcunk mást mutat, teljesen mást jelenthet. Mikor a társaság már beszélgetésbe elegyedik, köztük Bellát is látom társalogni valakivel, félrehúzódok, hogy a falkavezér elmondhassa mit is nem tart jónak a mai estén, mi az, ami szemet szúr neki.
- Hallgatlak!
Mondom szemébe nézve, mikor már közelebb ér hozzám. Nem kérdezek semmit, nem hízelgek, s nem is alázkodok meg, csak éppen annyira, amennyire a felettem álló előtt feltétlenül muszáj. De szemem sarkában megcsillan az a kis fény, ami nem a vezetőt, hanem a férfit látja Clausban.

Nem törődtem a Podeszta rá jellemző viselkedésével, talán, ha a farkas vezetne most, akkor belemennék egy könnyed harcba, de most más volt előbbre való. Folát figyeltem, ahogy közeledtem felé. Nem volt ínyemre való a feladat, amit meg kellett tennem, de nem volt más választásom. A falkám biztonsága fontosabb és ez mindenekelőtt van. Neki is be kell látnia. Pedig sokkal egyszerűbb lenne most engedni a csábításnak, a csillogó szempárnak…
Hideg szavai térítettek magamhoz.
- Jó estét Fola! Gratulálok az összejöveteledhez, látom eljöttek páran – néztem végig a jelenlévő falkatagokon – Ezek szerint sokan megfejtették a kis rejtvényed… - utaltam rá finoman, ha a társaink megfejtették talán másoknak sem volt túlzottan nehéz.
- Felvetődhet a kérdés vajon hány vendégünk lesz még ma éjszaka folyamán? Vajon hány tinédzser látogat ma el ide brahiból? Fogas barátainkról nem is beszélve… Belegondoltál, ha itt átváltozunk mi történhet, mielőtt megjelentetted az újságban a cikket? – néztem rá komoly tekintettel, még, ha nehezemre is esett kimondanom a felelősségre vonó szavakat.
- Nem szándékozom tönkretenni az estédet, de remélem tudod, hogy neked kell eltakarítanod a port végül… - utaltam rá, hogy bármi történjen ma éjszaka, azt neki kell elsimítania. Végül megfordultam és magára hagytam. Rossz szájízzel a számban vonultam az idolhoz… Távol a tekintetektől és közel ahhoz, ha baj van itt legyek...

Claus szemeibe nézek, bólogatva köszönöm meg az elismerést, ami a játékot illeti, majd szemrebbenés nélkül tartom vele az eddigi kontaktust, s válaszolok neki.
- Vajon hány tinédzser tudja, hogy a mocsár közepén van a máglyarakás, amiről szó volt? Vajon hányan tudják ugyanezt a vérszívó dögök közül? Nem adtam meg útleírást, aki tudja hol a gyülekezőhely, az odatalál, aki nem, az soha nem jut be ilyen mélyre a mocsárba. Mellesleg két farkast megkértem, hogy figyeljenek nem jön-e idegen kifelé, s ők időben riasztanak. Ha ember téved le az ösvényről, így járt.
A mosolyom mögött ott van a felelősségtudó, felnőtt nő jelleme is, akire talán nehéz ráismerni, hiszen nagyon sokat változott. Igen, sokkal határozottabb jellemem van már, mint anno, mikor először beszéltem ezzel a férfivel.
- Ha valakit követnek, az már nem az én felelősségem, de ettől függetlenül tisztában vagyok vele, hogy nekem kell tartanom a hátamat, és nekem kell elsimítanom a dolgokat, ha gond akadna. Aki idetévedhet, az pár nyughatatlan.
Igyekszem megnyugtatni a falkavezért, de nem hiszem, hogy ez most sikerülni fog. És ha tényleg akadna némi probléma, még lesz vele egy vitám. Legalábbis minden jel erre utal, de most már csak azt nézhetem, ahogy elvonul mellőlem, s magamra hagy. Szívesen mennék utána, de nem tehetem. Több okból sem. Egyrészt nem hagyhatom itt a társaságot, másrészt mert ha most elkezdek neki magyarázkodni, hízelegni, oda a büszkeségem. Majd később, mikor kicsit lehiggad, beszélek vele. Most inkább megindulok Bella és Leo felé, csak tudnám melyikhez lépjek oda...

~ "Szellő szisszen, szél süvölt, bátor egér így üvölt! Eshet eső, és fújhat a szél, bátor egér sose fél!" - dúdolom magamban, miközben suhanok keresztül az éjszakán, belesüppedve a szellemvilágba ~ Vajon a véregér is lehet mérgezett?
Öregecske, enyhén reszelős és igazán házsártos hang felel gondolataimra, nem mintha kérdeztem volna őt vagy bárki mást.
'~ Minek megint ez a sok rím? És mi a frász az a véregér? Te tudod egyáltalán, miről beszélsz?
Persze hogy tudom, persze hogy beszélek. A rím meg csak úgy jön. De ezt az öregnek nem lehet elmagyarázni. Ő csak hallgatja a gondolataim éppúgy, mint szavaim, és panaszkodik. Csak tudnám, minek hallgatja, ha ennyire zavarja!
~ A véregér, az olyan, mint a vérfarkas. Csak éppen nem farkas, hanem egér. Alakváltó csodaegér, na! Érted?
Nem tudom, hogy a tudomány, vagy a maga nevében, de igazán felháborodik erre beszélgetőtársam.
'~ Milyen sületlenségeket hordasz itt össze? A bőreváltók nem tudják egér alakját felvenni.
~ Attól, hogy te még nem láttál olyat, létezhet! - felelem dacosan, és innentől lezártnak tekintem a témát.

Könnyed kellemmel könyöklök térdeimre támaszul, lábaimat libbentve a mélység fölé. Kellemes ülőhely ez a magasan kinyúló faág, ráadásul a kis tisztás felfelé is kellően jól hoz minden hangot.
Egészen biztos vagyok benne, hogy ha még élnék, már kiszagoltak volna. Így viszont ha materializálódnék, se lenne olyan egyszerű dolguk.
~ Majd később meglátogatom Edgar-t. Biztos ad valamit erre a fejfájásra, ami gyötör téged, Tata!
' ~ Ha véletlenül sikerülne megoldanod, hogy ne halljam hallatlanul hangosan hencegő rímeidet, hát azt bizony megköszönném! Ó, jajj... Ne! Rám ragadt rémes rímhányó rigolyád!
Azzal ijedtében vissza is vonult, mielőtt verselő szavaival kezdené kínozni saját magát. Én pedig üldögélést mímelve, szellemlábaimat a mélység felett lóbálva figyeltem tovább az eseményeket. Különös tekintettel az idolra, és az ahhoz erősen ragaszkodó falkavezérre.
~ Egész szép kis dísztárgy. A nappaliban találnék helyet neki. De ha mindig ilyen nagy a tömeg körülötte, akkor miattuk lennék nyughatatlan, nem másért - jegyzem meg magamnak, majd kiszellemkacagom magam. Ebből persze az élők világában semmit nem érzékelni. Még.

Úgy láttam rövid beszélgetésre sikerült az, ami Fola és Claus között lezajlott és nem is volt valami felhőtlen, de ha majd rám tartozik belőle valami, akkor úgy is beavatnak, ha nem, akkor meg semmi közöm hozzá. Lehet, hogy csak valami falkán belüli acsarkodás az egész, amihez egy arachnoid méregsámánnak semmi köze.
Inkább Leo játékát hallgattam, aki szintén félrevonult és ahogy arcvonásait elnéztem Claus megjelenésekor, nem kellett nagy képzelőerő, hogy tudjam nem rajong a falkavezérért.
Közben a tűzbe nézve el is merengtem, hogy vajon megtorpanó ténykedésünk az átjárók felkutatásával kapcsolatban, mennyire fogja befolyásolni a jövőt, hiszen kicsit zsákutcába jutottunk, mindenki a saját kis életével volt elfoglalva. Reméltem, hogy ez nem sokára megváltozik, hiszen Fola is tisztában van a dolog jelentőségével és egyre nagyobb hatalomra tesz szert a falkában.
Felrévedve a merengésből láttam elvonulni Claust és felénk indulni Fola-t, így mosolyt varázsoltam az arcomra.