Egyetemi kávézó

Az egyetemi hallgatókat, tanárokat hangulatos kávézó várja szabadtéri asztalokkal is. Található itt csocsóasztal, darts egyéb lehetőségek.

Leereszkedik a pórnéphez? Így is lehet mondani, az emberek sötétsége néha rémisztőnek hat, most mégsem az irodájában görnyed, szabad levegőn végzi a papírmunkát. A vizsgaidőpontokat kiírta, a jelentkezési határidő lejárt, a beosztásokat nézi át, miközben kávét kortyolgat.
A végzősök névsora nem lesz túl hosszú, a kemény 7 főből 3 az, akit államvizsgázni enged, szakirányonként egyet. A többinek nincsen esélye arra, hogy elhelyezkedjen vagy hírnevet szerezzen magának. Megpróbálta őket eltanácsolni már félévkor is, de nem hallgattak rá. Az ő keze alól kettesekkel senki nem kerülhet ki, ehhez nem adja a nevét, sajnálja.
A rektort figyelmeztette, hogy nem lesz jó vége annak, ha boldog-boldogtalant átengednek, felvesznek, mert a végén az Egyetem hírneve bánja, és az övék is. A tekintélyét pedig senki nem fogja aláásni azért, mert bizonyítottan nem felel meg az általa felállított követelményeknek.
Most már így működik a dolog, szerencsére, a felvételin is vagy megfelel valaki, és többet tud, mint a frissen érettségizettek többsége, vagy ne is jelentkezzen, mert kudarcra van ítélve.
Nem 100 éve mozog a halandók között, de még mindig meg tudja lepni, hogy az emberek mennyire képesek saját magukat túlértékelni, vagy éppen lebecsülni. Az egyik végzőse Carlson például roppant tehetséges, és nem hiszi el magáról, pedig sokra viheti még régészként. A másik Suzanne, aki olyan önbizalommal bír, hogy az is csoda, a falak nem dőlnek le körülötte, de a tudása... soha nem lesz egyiptológus.
Felsóhajt, lapoz a papírhalmazban, hogy különböző jelöléseket tegyen a nevek mellé, ugyan ez is felesleges, kívülről tudja, ki kicsoda, mire képes, mit lehet kihozni belőle, vagy éppen jobb, ha már most búcsút intenek egymásnak.
A friss felvételizők közül az a 29 ember... talán ha 4 végez a végére, sokat mond, de majd elválik. Kemény rosta volt, biztatóbb az eredmény, mint eddig bármikor, ám ez semmit nem jelent. Ha rajta múlna, akkor csupán 17 emberre bólintana rá, na de a maradék 12 is elérte a ponthatárt, nem mondhatja azt, hogy nem.
Szakmát kellene váltania, és nem tanítania, évek óta ezen gondolkodik, viszont ha építeni akarja a kapcsolatrendszerét, akkor ez elengedhetetlen. Számító dög, az érdekeit nézi, így van, és ebben az emberek gyönyörű játékszerek, bábok, akiket észrevétlenül használhat ki, és örülnek is neki.
Gúnyos mosollyal kortyol ismét a kávéjába, hátradől, inkább élvezi a napsütést.

Elgondolkozva meredtem az előttem lévő könyvre, de nem igazán láttam, hogy mi van oda írva, mert egészen máshol jártak a gondolataim. Már jó ideje, hogy nem hívattak, hogy beszámoljak Apophis papjaként végzett tevékenységeimről és ez kezdett gyanús lenni. Nem csak a sors tréfájából ültem a főnöki székben és értem el azt, ahol most tartok, ahhoz, hogy ne tudjam, itt valami nincs rendben.
Az egyetem könyvtárába elsősorban igaz azért jöttem, hogy tovább mélyítsem a történelmi ismereteimet Egyiptom és az azt követő időszakokról, de volt egy második szándék is, hogy találkozzam az egyik fekélypappal, aki információim szerint itt dolgozik, méghozzá magas tanári pozícióban.
Szerettem volna valami biztos forrásból tudni, hogy mi az oka annak, hogy nem kapok se egy megbízást, se utasítást, de még egy kósza hírt sem. Talán csak nincs valami baj? Azt azért nem ártana időben megtudni, hogy felkészülhessek, hogy ha kell felhasználjam a kapcsolataimat az eltűnéshez. De mivel azt már tudom, hogy Dr. Rashid Alheim néven a pap itt van, így talán mégis csak valami más van a háttérben.
A korosodó könyvtárosnak visszaadom a könyvet, majd határozott léptekkel indulok a kávézóba, hogy találkozzam a férfivel.
Az egyetem honlapján már rákerestem a képére, így tudom, hogy néz ki és meg is találom az egyik szabadban lévő asztalnál. Megállok mellette, majd kis tanulmányozás után megköszörülöm a torkom, hogy észrevegyen.
- Üdvözlöm professzor úr, megengedi, hogy leüljek? Lenne pár kérdésem az egyiptomi istenekről, kiemelten azonban Apophis érdekelne.

Félretolja a papírhalmazt, aztán egy részét összeszedi és bevágja az aktatartójába, elég volt végigbogarászni az összeset, és most már itt az ideje, hogy a hátralévő idejét nyugodt kávézással és egy esetleges beszélgetéssel töltse. Arról értesült, hogy egy hölgy fogja felkeresni, Joanna, de időpontot nem tud, így majd elválik, mikor teszi látogatását nála. Utánaérdeklődött, így tudja, kicsoda valójában, azt is, hogyan néz ki, így azért nem nagyon fogja eltéveszteni, ha minden igaz.
Még átfutja a napirendjét, vagyis az összes létező találkozót, amit már lebeszélt, valamint azt a pár konzíliumot, amit még szándékozik megtartani a vizsgák előtt... nem lesz egyszerű és pihentető időszaka, ahogy nézi.
~Hawass, mit akar már megint?~
Tudja, miért keresi a talpnyaló, hírnév hajhász fickó, de sosem fogja neki elárulni, hol találja Nefertiri testét. Fedje csak örök homály, keressen mást. Mosolyra húzódik a szája, mikor is valaki megköszörüli mellette a torkát.
-Üdvözlöm, kedves Joanna, jöjjön csak, tartson velem.Gondolom, bemutatkoznom nem kell, hiszen ha felkeres, akkor azt nem véletlenül teszi. Kér egy kávét? Esetleg cappuccinót, vagy valami mást?
Feláll, hogy üdvözölje a vendéget és hellyel kínálja, aztán visszaül a saját székébe.
-Pont Apophis érdekli? Igazából megértem. Nos, részletesen, vagy nagy vonalakban?
Tekintetét Joannára emeli, tényleg nem mindegy, mire kíváncsi. Vannak hivatalos verziók, és olyanok, amelyekbe nem mindenkinek van betekintése.

Nem tudtam igazából mire számítsak, hiszen sok tapasztalatom még nem igen volt a múmiák ezen kasztjával. A beavatásom óta nem telt el még sok idő, és az Apepi által beígért tájékoztatás, amiben azért pár magasabb rangú társával megismertet, valamiért elmaradt. Mivel nem úgy ismertem meg a főpapot, mint aki nem tartja a szavát, ezért is vagyok itt valójában. De azért az meglep, hogy Meriré látszólag tudja ki vagyok, így talán megkönnyíti a dolgom.
- Nem, természetesen nem szükséges Rashid professzor. – bólintok és helyet foglalok a kínált széken. – Egy kávét köszönöm elfogadok.
Az, hogy miért Apophis-sal indítok, az azért természetes, hiszen nem tudtam, hogyan hozhatnám a tudomására diszkréten, hogy ki vagyok, de ez már jelentőségét vesztette.
- Az én „pozíciómban”, azt hiszem nem árt, ha „teljes” részletességgel ismerem ezt az istenséget, gondolom egyetért velem? – néztem rá figyelmesen, hogy biztosan érti-e a célzást.
Egy nyilvános helyen voltunk, nekem ismeretlen terepen, így nem tudhattam mennyire beszélhetek nyíltan, így megvárom, hogy ő tegye meg az első lépést, ha úgy gondolja.
- Sajnos valamiért a tanításom ebben a témában kényszerű szünetet szenved, és még nem tudom az okát. – kortyoltam bele a közben kihozott fekete nedűbe.

Rögtön int a felszolgálónak és leadja a rendelést, aztán barátságos mosollyal fordul vissza Joannához. Természetes dolog, hogy a vendége, fel sem merül benne, hogy esetleg a hölgy akár megpróbálja kiegyenlíteni a számláját. Szó sem lehet róla.
-Köszönöm, szólítson nyugodtan csak Rashidnak, ne professzorozzon, hallom én azt eleget. Igazat adok önnek, ez valóban így van.
Lehalkítja a hangját, a többi senkire nem tartozik, és bár senki nem ül a közelükben, sosem lehet tudni. Ennek ellenére nem ajánlja fel, hogy térjenek be az irodájába, itt csak kényelmesebb egy beszélgetés is.
-Nos, ezt ne vegye személyes célzásnak, nem ön ellen szól, csupán a kialakult helyzet kívánja meg azt, hogy minden más előtérbe kerüljön. Gondolom tudomása van arról, hogy a város élete nem a megszokott mederben zajlik, emberek tűntek el, puskaporos a hangulat, és ezt nem hagyhatjuk kihasználatlanul.
Azt hiszem, ezt nem szükséges elmagyaráznom, ha jól sejtem.
Mosolyogva beszél, egyáltalán nem lekezelő, mint az sok tanító kollégáján észlelhető. Nem vág fel, nem követeli meg, hogy rá márpedig valaki is felnézzen vagy tisztelje. A tettek embere, ha pedig az nem elég ahhoz, hogy kivívja az elismerést, akkor semmi sem. Gyönyörű szerep, kitűnően alakítja, volt ideje megtanulni és tökéletesíteni.
-Azt viszont nem ártana tudnom, meddig jutott, hiszen untatni semmiképpen sem szeretném olyan információkkal, amelyek már esetleg a könyökén jönnek ki. Bár ha úgy gondolja, kezdhetem a legelején is, hogy teljes, átfogó képet kaphasson.
Érdeklődve emeli tekintetét Joannára, láthatóan kíváncsi arra, hogy a hölgy mit tud, és mit nem, mi az, amit tisztába kell tenni, vagy kiegészíteni, esetleg csak folytatni.

Egy könnyed mosollyal köszönöm meg a felajánlását, hogy szólítsam a keresztnevén, én ugyan ennek nem adok hangot, hiszen már előzőleg megtett, de hát ez és a tisztelet, mellyel uraimra tekintek, jár neki.
Mivel ő is halkabbra veszi a hangját, bár nem akar távozni, tudom, hogy nem tart attól, hogy kihallgatnak esetleg bennünket, igaz, erre az esetre van nálam egy zavaró készülék, biztos, ami biztos. Ez már a hosszú évek alatt, amit a szakmámban töltöttem belém ivódott.
- Igen tudomásom van és éppen ezért kerestem fel Önt, mivel tanácsot szerettem volna kérni, hogy mi a teendőm most. Vagy üljek a fenekemen és várjam ki a dolgok végét? Az nem az én világom. – ráztam meg a fejem. – Ha ismer tudja, hogy nem ijedek meg a veszélyes helyzetektől, így ez nem alternatíva nekem.
- Persze, amit lehet, amit az alkalom szül, azt eddig is kihasználtam, de gondolom vannak nagyobb volumenű tervek. – jegyzem meg a szemem le nem véve az arcáról.
Tetszik a férfi, a nyugalma, a határozottsága, az udvariassága. Érezhető, hogy nem hiába áll a ranglétrán ott, ahol, így én is egyre biztosabb vagyok, hogy jó emberhez fordultam, ha már Apepit nem tudom elérni.
- Bár biztos meg van az oka, hogy a……hmmm…..felettesem nem jelentkezik, de a tanulmányaimat pont ezért nem tudom gyarapítani. – bólintok a szavaira, melyek a tudásomat firtatják. – Tisztában vagyok a többi…..a többiekkel is. – javítom ki magam, de így is tudja mire értem, kikre értem. – A saját lehetőségeinkkel és korlátainkkal, de Aphophis története és hitvallása mindig is részletesebben érdekelt. Ha ebben is segítene azt megköszönném, mivel a tanításom az irányban abba maradt, talán nem elég mély. De bármilyen információ szívesen veszek, amivel aztán én is hasznosabbá válhatok.

Figyelmesen hallgatja Joannát, a kételyeit, az aggályait és a bizonytalanságát. Érthető a részéről, hogy nem tudja hova tenni, miért szakadt félbe valami csak úgy, egyetlen magyarázat nélkül. Továbbra is mosolyog, miért is ne tenné? Kedveli, ha valaki tudni szeretne valamit, megérteni, és ennek utána is jár.
-Tudom, kedvesem, de higgye el nekem, néha a várakozás kifizetődőbb, sőt, nagy erény. Mondhatnám, nézzen rám, nem 20 éve várok, ha kellett rejtőztem, ha kellett megjelentem. Érti már? Az emberi türelmetlenséget el kell felejtenie, hiába értem, hogy szeretne minél inkább tanulni, haladni, fejlődni.
Az, hogy dr. Kentrat jelenleg elment, az azt jelenti, hogy komoly lépések előtt állunk, és nem volt ideje arra, hogy erről értesítse.
Tudja kedves Joanna, ha egyszer a vezetőink üzennek, akkor azonnal mennünk kell, nem várhatunk, és nem foglalkozhatunk azzal, hogy kiknek kellene még tudnia arról, hogy egyelőre ne várjanak.
Amit ön tehet most, az nem más, mint a várakozás, valamint az információgyűjtés. Minden apró elejtett morzsa, ami azt mutatja, hogy például a városban baj van, az minket segít. Ez ugyancsak fontos része a gépezetnek, amit évezredeken át megőriztünk, és tovább vittünk.
Rendkívül türelmesen magyaráz, tényleg úgy, hogy bárki megértse a szavait, ne kelljen könyveket bújnia, ha tanulni szeretne.
-Nos, amit felajánlhatok, az az, hogy a felettese távollétében tanítom, ha igényli. Mire visszatér, olybá tűnik majd, hogy egy napot sem szalasztott el. Természetesen csak akkor, ha szeretné.
Egy bólintással nyugtázza, hogy a hölgy azért ismeri az isteneiket, így azt akkor nem veszi sorba, csupán Apophist.
-Rendben. Nos Apophisról sok monda, legenda kering, a teljes igazságot csak nagyon kevesen ismerik. Ő az alvilág istene, a démon, a kígyóisten, vagy káosz istene, de gondolom ezt tudja. Hibásan neki tulajdonították a sötétséget, a rosszat, a káoszt, a rombolást, és egekig magasztalták Rá-t, aki maga volt a fény, a Napisten. A hiedelmek szerint Apophis mindenkit elpusztított, aki az alvilág vizére érkezett, Rá bárkáján, egyedül Seth volt képes ellenállni neki, így ő lett a bárka kísérője.
Gondolom azt tudja, hogy az alvilág esetünkben nem volt más, mint az elhunytak utolsó próbatétele, mielőtt feleltek a tetteikért Máát előtt. Erre nem volt sok idejük, csupán 12 órájuk, míg a nap fel nem virradt. Ez 12 kaput jelent, ahol az elhunytnak át kell haladnia ahhoz, hogy eljusson a megmérettetésig. Apophis kíméletlen volt, aki nem felelt meg a kritériumoknak, esélytelenül vágott neki az útnak, a Kígyóisten haragja utolérte, mielőtt egy szót is szólhatott volna.
Ezért Apophis volt a főgonosz, aki ellen mindenki küzdött, akinek a neve hallatán mindenkit a rettegés töltött el. De miért? Mi a jó és mi a rossz? Miért rossz a sötétség és miért jó a fény? Nézőpont kérdése, nem igaz? Egy ragadozónak mondja azt, hogy vadásszon nappal, nem fogja megtenni. Az éjszaka és a sötét a barátja, amikor lopva közelítheti meg a zsákmányát azért, hogy életben maradjon.
Apophis nem tett mást, mint szelektált. Az arra érdemesek átmentek a rostán, a többi elhullott. Káoszt, viszályt szított így a családtagok között, egymást hibáztatták, ha az elhunyt személy lelke nem jutott át a mérlegelésen. Ez az ő hibája volt? Nem. Ez a tudatlan emberek háborúja volt, amit saját maguknak generáltak. Mégis Apophis volt az, akit rettegtek, gyűlöltek és féltek egyszerre.
Nagyon kevesen értették meg, mi a lényege, miért kell ennek így lennie? Az emberi gőg végül odáig vezetett, hogy egy istent imádnak, de kérdem én, joguk volt hozzá, hogy önhatalmúlag taszítsanak le mindenki mást? Nem. Eddig érti, kedvesem? Ha kérdése van, csak tegye fel bátran.
Kivár egy kicsit, azért nem kevés információt zúdított Joannára indításként, és még a felénél sem tart. Nem árt, ha tudja, hogy a hölgy érti is amit elmondott, hiszen ez fontos része az életének.

Bár Apepi sem bánt vele rosszul, igaz mindig is tudtam, hol a helyem, azért meglep, hogy egy ilyen főrangú múmia, mint Rashid, ennyire szívélyes velem. Persze egy nyilvános helyen nem is azt várom, hogy hasra kelljen vágnom magam előtte, de nem tapasztalom azt a távolságtartást sem, ami Apophis legtöbb papjára jellemző volt. Minden esetre örülök, hogy így alakult, ezért nagyon is figyelmesen hallgatom a szavait, tanácsait, instrukcióit.
- Igen, értem. – bólintottam. – Nem akarok türelmetlenkedni, csak jelezni szerettem volna, hogy kész vagyok hasznossá tenni magam, ha szüksége van rám. – tettem hozzá. – Gondolom most, hogy ….Kentrat professzor eltávozott, esetleg Önnek lehetek a szolgálatára ebben az esetben. – nézek rá kérdőn, remélve, hogy igent mond. A semmittevés nem az én asztalom.
- Persze, ha az az utasítás, hogy várjak türelemmel és éljem a megszokott életemet, akkor ezt fogom tenni. – hajtom le a fejem az engedelmességem jeléül.
Csillogó szemeimet ráfüggesztem, amikor felajánlja, hogy tovább fog tanítani, hiszen pontosan ezt szerettem volna elérni.
- Köszönöm pro…..Rashid, ez igazán megtisztelő lenne. – biccentek lelkesen, aztán nagyon is figyelmesen hallgatom, amikor belefog Apophis, legfőbb patrónusunk ismertetésébe, hiszen igazán nagyszerű olyantól hallani ezeket, aki majdnem a kezdetektől ott volt.
Még mindig megborzongok ettől a hihetetlen csodától.
- Igen, értem. – bólintottam a kérdésére, hiszen olyan nagyszerűen magyarázott, hogy ez nem volt nehéz. – És, hogyan emelte magához, tette követőivé Apophis a múmiákat? Vagy ez már a kezdetektől így volt? – tettem fel habozva a kérdésemet, mert nem akartam butaságot mondani. – Egyébként nagyon részletes a történeti bemutatása Rashid, egészen magam elé tudtam képzelni az eseményeket és ez nagy segítség nekem. – néztem a szemébe továbbra is lelkesen. – Gondolom a diákjai rajonganak magáért.

-Nézze kisasszony, a legnagyobb segítsége az lehet most, ha megpróbál minél többet megtudni a kialakult feszültségről a többi faj között. Tulajdonképpen ha erre kicsit rásegítünk, egymásnak fognak esni, és mi ebből profitálhatunk. Eljön még az igazság pillanata, régóta várat már magára.
Remélhetőleg az elkövetkezendő harcok segítséget nyújtanak majd ahhoz, hogy erősebb, harcosabb, kitartóbb legyen a kis világuk.
-Igazán nincs mit, én sem kedvelem a tétlenséget, higgye el, de nem kell látványos munkát végezni, sok esetben a háttérmunka sokkal többet ér.
Elmosolyodik, régóta ezt teszik maguk is, sosem lépnek előre a rivaldafénybe, szépen elvonultan ténykednek, és ez így van jól.
-Rendben. Nos, mivel az emberek elfelejtettek mindent, hátat fordítottak a hitüknek csak azért, mert saját maguk javait helyezték előtérbe, minden bomlásnak indult.
A kérdésére a válaszom, nem kellett maga mellé emelnie minket, voltak és voltunk páran, akik nem tudtuk elnézni, hogy mivé lesz az addig felépített világ, hogyan rombolja le maga körül az ember, teszi tönkre, és válik hitetlenné. Nehéz volt megállni, hogy ne pusztítsunk, de Urunk hite mindig átsegített minket a holtpontokon, és nem tettük meg.
A gyarlóság, az énközpontúság, a hatalomhajhászás, a mindenkin átgázolás az anyagi javak halmozásáért, és a tudás elfeledése... ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy vezetőink úgy döntöttek, ennek véget kell vetni, és azt tenni, amit Apophis istenünk csinált.
Sokan nem értették meg, hogy az általa kreált viszály nem azért van, hogy egymás torkának essenek, hanem azért, hogy megtanuljanak összefogni, együtt dolgozni, és amit elrontottak, helyrehozni. Amennyiben nyájasan állunk hozzájuk, akkor vajon bűnhődik e az ember, és felfogja-e mit tett? Nem. Az igazság az, most sem fogja fel, egy kis segítségért cserébe a lelkét is eladja.
A mi dolgunk az, amit Apophis is tett, a szelektálás, elérni azt, hogy saját maguknak generáljanak háborút, azt nem nekünk kell megvívni, de ezzel elérhetjük azt, hogy javítsanak a rothadáson, és erősödjenek, tanuljanak a hibáikból.
Ám ez az elkényelmesedett, elbutult társadalom erre nem képes, csak akkor, ha közbenyúlunk, természetesen nem látványosan. Mindig a háttérben kell maradni, a hiúságuk meggyőzi őket arról, hogy ők értek el mindent, mert ennyire jók, ennyire zsenik.
Gondolja végig, kedves Joanna, hogy az ókorban létezett-e éhezés? Létezett olyan, hogy valakinek nem volt hol lehajtania a fejét? Vagy akár ennyi beteg ember? Nem, egyáltalán nem. Tudja, mi volt ennek az oka? Az emberek tudták, hogy küzdeniük kell, de a munkájukat megbecsülték. Soha nem adták fel, hogy jobbá tegyék családjuk életkörülményeit, volt előttük cél, és nem készen kaptak mindent. Ma mit tapasztalunk?
Vajon az az erős, aki átgázol mindenkin, hatalmas autóval jár, tele pénzzel? Nem, kedves Joanna, az az ember gyenge, pusztulásra ítéltetett, csak idő kérdése. Az az erős, aki küzd, és lehet, hogy nem adatik meg minden anyagi ebben az életében, de megérti, hogy nem ez a lényeg, nem ezen van a hangsúly. Ők erősödnek, tanulnak és jobbak lesznek, azon dolgoznak, hogy a környezetük is az legyen. A gyenge természetesen elhullik, aki egyszer megtapasztalta a jelenlegi luxust és kihúzzák a lába alól a talajt, az elveszett, mert siránkozik, önsajnálatba menekül, de nem küzd.
Aki harcol, megérdemel egy kis segítséget, de nem nagyot, és természetesen nem ingyen, de benne van ráció, lehetőség, amit ki kell aknáznunk. A többiek pedig egymást fogják megenni, mert képtelenek az összefogásra, tanulni a hibáikból.
Vagyis visszatérve Apophisra... tényleg ő a rossz? Ő a gonosz, a sötét, a rettegett? Dehogy, viszont ezt csak kevesen értik, és ezért van az kedvesem, hogy erősen megválogatjuk azokat a személyeket, akik bekerülhetnek a köreinkbe.
Ismét megáll, kicsit hosszan beszélt, de próbált mindent elmagyarázni Joannának, hogy megértse, miként is működik az egész.
-Örülök neki, ha így érzi. A szóbeszédek szerint kedvelik az előadásaimat, de én magam még sosem kérdeztem meg tőlük. Vannak, akik ki nem állhatnak, mert idő előtt mondom azt, nem léphetnek tovább, viszont később megértik, miért nem engedtem, hogy végezhessenek, és akkor már hálásak. A kezdeti csalódottságot, dühöt nem könnyű legyőzni, ezt elismerem.
Kedveli, ha valaki célratörő, tényleg tenni akar, érdeklődik, érteni akarja Apophis ténykedéseit, és nem hagyatkozik csak a leírtakra. Nem sok halandóról mondható el.

Bár a klubban is érveltek hasonlókkal, na meg mikor már komolyra fordult a dolog, Apepi-től is kaptam magyarázatot és tanítást a hitünk alapjaiból, azért jó volt hallani, hogy valaki ennyire mélyrehatóan ismeri és átlátja a lényegét Apophis tanainak.
Tágra nyílt szemekkel hallgattam végig Rashid eszmefuttatását, ami teljesen logikus és ésszerű magyarázattal szolgált, hogy miért is kell irányítanunk a tévútra jutott embereket és más lényeket, hogy visszataláljanak a helyes ösvényre és erősebbé tegyék a világot.
- Annyira nyilvánvaló, hogy ez a mi utunk, hogy nehéz felfogni, mások miért nem látják ezt. – sóhajtottam, mikor a férfi befejezte. – Nem csodálom, hogy egyetemi professzor lett magából, hiszen keveseknek adatik meg a képesség, hogy másokkal is ilyen kivételes tehetséggel láttassák az álláspontjukat.
Nem esett nehezemre elhinni, amit a diákjairól mondott, mert láttam milyen meggyőző tud lenni és, ha valaki értelmes, akkor hamar belátja, hogy igaza van.
- Igen, de ha le tudja győzni önmagát az ember, az is erősebbé teszi. – jegyeztem meg határozottan.
- Én minden el fogok követni, hogy hírekkel szolgáljak a többi faj viselkedéséről és megmozdulásairól, hogy ha esetleg terveznének valamit, időben a fülünkbe jusson. Szerénység nélkül mondhatom, hogy jó vagyok a hírszerzésben és a nyomok eltüntetésében.
Elégedetten dőlök hátra, hiszen a mai napom nagyon pozitív volt és ismételt erővel vághatok a teendőim közé. Miközben a lehetőségeimet ecsetelem neki, a lábaim egymásra vetem és hagyom, hogy a feszes szoknyám a combom közepéig szaladjon. Nem, nem az a célom, hogy őt csábítsam el, hanem, hogy értse mire céloztam az előbb, legalábbis egy részére.
Ha ismer, akkor azt is tudja, hogy mágiával is megerősíthetem a kötést és akkor kevés lény van a világon, aki ellent tudna állni nekem.

Mosolyogva hallgatja, ahogy Joanna megfogalmazza, hogy minden nyilvánvaló, és sokan mégsem látják azt, amit mi. Ők az elveszettek, többnyire.
-Nyilvánvaló, önnek, nekem és a mieinknek, de a mai kor embere már elbutult, és bár látom, hogy valami elkezdődött, vannak, akik elfordulnak ettől a világtól, ám kevesen vannak.
A mai kor embere nem tudja ésszel felérni, hogy nem ez az élet, amiben él, nem a technika, nem a pénz, hanem valami egészen más. Az, amit magából képes kihozni. Mutasson olyan embert, aki képes a fizikai testét úgy irányítani, ahogyan akarja. A szerveit, az izmait, vagy kommunikálni telepatikus úton, és felfogni azt, hogy minden a fejében dől el.
A betegség mind-mind mentális eredetű, a fizikai megjelenés már azt jelenti, hogy maga az ember pszichikailag roncs. Mégis mit tesz? Bízik a mérgekben, a technikai orvoslásban, ahelyett, hogy szembenézne önmagával, a félelmeivel a hibáival, és megpróbálna azokon változtatni.
Ezért nem egyértelmű nekik, merre kellene tartani, mert félnek, és inkább álarcokat viselnek, hazudnak maguknak.
Valóban szeret tanítani, ha látja értelmét, viszont ha nem, akkor rövidre zárja, még akkor is, ha gyűlölik is érte.
-Nézze kedvesem, nem fogom azt mondani egy gyereknek, tanulj csak, mert jó vagy, ha látom, nem így van. Miért hazudjak nekik, áltassam őket olyan munkával, ami sosem lesz az övék? Amiket én tanítok, oda kivételes képességekkel lehet csak bekerülni, másként nem. Szó szerint majdhogynem kihalásos alapon megy az, hogy munkát találjanak, ha nincs bennük az a plusz, ami kell. Van aki megérti, és van aki csak később jön rá, az idejét vesztegette volna, ha erőlteti a dolgot.
Teljesen feleslegesnek tartja, hogy az idejét fecsérelje bárkinek is, akár a saját magáét is, inkább kimondja akár diplomatikusan is, mint hogy szenvedés legyen a vége. A megállapításra bólint, ám van egy kis bökkenő.
-Ebben igaza van, Joanna, ám a legnagyobb baj az, hogy az emberek olyan szerepekbe bújnak, vagy vannak bujtatva kisgyermekkoruk óta, hogy tulajdonképpen fogalmuk sincs arról, kik ők valójában. Önismeret nélkül pedig nagyon nehéz valakinek a saját démonaival megküzdeni. Sokszor az igazság fájó, így inkább takarják, áltatják magukat még akkor is, ha komoly probléma van, és hiába állítják, hogy ők készen állnak a megmérettetésre, soha nem győzhetnek, az is önáltatás, hogy ők győztek. Amíg hazug világban él valaki, a saját maga által kreált hazugságban, nem lesz képes a fejlődésre.
A kivételes adottságú halandók már Apophis követői, persze a feltörekvő generáció sem elhanyagolható, ott is akadnak olyanok, akikre érdemes figyelni.
-Tudok róla, hogy milyen képességekkel bír, és remélem, hogy ezeket be is veti a cél érdekében.
Barátságos mosollyal bólint a hölgynek, a kivitelezés teljesen mindegy, a lényeg a siker.

Továbbra is érdeklődve hallgatom a fejtegetéseit a mai kor embereiről, életéről, hibáiról és félelmeiről, de azért igyekszem néha-néha közbevetni a saját álláspontomat is.
- Persze, igaza van, a legtöbben ilyenek és strucc módjára a homokba dugják a fejüket, hogy ne kelljen szembenézniük a valósággal, de úgy érzem pont itt van a legnagyobb szerepünk, hogy felnyissuk az arra érdemesek szemét, vagyis mivel ennyire a vesztébe rohan ez a világ, egyre több lehetőségünk van arra, hogy híveket toborozzunk Apophis urunknak.Mi utat tudunk mutatni az elbizonytalanódóknak és ezzel istenünk hatalmát erősíteni.
Teljesen egyetértek vele, hogy egyenesen megmondja, ha valakit nem tart arra érdemesnek, hogy tovább fecsérelje az életét, egy elérhetetlen cél érdekében, mikor azt úgy sem érheti el.
Az önámítás soha nem volt az asztalom, igaz én másoknál ezt nagyon jól kitudom használni, de az én módszereim ezt követelik meg és akit ezzel meg tudok fogni, az meg is érdemli, hiszen az soha nem lesz alkalmas, hogy jól szolgálja urunkat.
Igazán büszke vagyok, hogy olyanoktól tanulhatok, mint Apepi főpap, vagy Rashid, akik méltónak találtak arra, hogy foglalkozzanak velem és pallérozzák elmémet, hogy ezzel is jobban szolgáljam célkitűzéseinket.
- Soha nem haboztam, ha ezzel elérhettem, hogy teljesítsem az utasításokat. Remélhetem, hogy míg a főpap távol van, addig Ön veszi át az irányításomat? – kérdeztem, de igyekeztem, hogy ne érezhessen ki belőle semmilyen érzelmet. Az se jó, ha túlontúl alázatosnak tűnök, hiszen az ellenkezne a természetemmel, amivel eddig is kivívtam Apepi figyelmét.

Mosolyogva bólint Joanna válaszára, jól látja a lényeget, pontosan erről van szó. A férgese hulljon, az arra érdemes pedig tanuljon.
-Igen, kedvesem. Azok, akik már tudják, valami nagyon kisiklott, változást akarnak, csak a hogyannal nincsenek tisztában. Erre kell nekünk rásegítenünk, hogy megtalálják az utat. Egyre többen érzik, valami nem stimmel, amerre haladnak az nagyon nem jó nekik, csak nincs eszköz a kezükben, amivel tenni tudnának ellene. Persze ez nem azt jelenti, hogy bárki részesülhet abban a kegyben, hogy csatlakozhat urunk hitéhez. Szelektálnunk kell, a gyengék nem jutnak be.
Az arra alkalmasak így életben maradnak, és erősödnek, hogy a káoszból ismét építsenek valamit, a hibáikat pedig korrigálják. Nagy lesz az áldozat? Mit számítana, hiszen csak emberek, akik visszaéltek azzal, ami egykor a kezükben volt. Apophis viszont ismét erős lesz, ahogyan régen is. Ez a cél, ez az elsődleges szempont, semmi más nem számít.
-Ezt örömmel hallom kisasszony. Ha szeretné, akkor megteszem.
Még véletlenül sem úgy állítja be, mintha rajta múlna az egész, megadja azt a lehetőséget, hogy a beszélgetőpartnere döntsön. Nem kedves? Természetesen tudja, mi lesz a válasz, de elkerüli azt az eshetőséget, hogy úgymond nagyképűnek nevezhessék.

Teljesen egyetértek Rashid szavaival, hogy nem kell minden jött mentnek megadni az esélyt a felemelkedésre, hogy alázattal szolgálhassák Apophis urunkat, csak azoknak, akik tenni is tudnak annak érdekében, hogy a változások minél előbb bekövetkezhessenek.
Kell a megújulás, a megtisztulás és a szelekció, hogy csak az arra érdemesek kezdhessék felépíteni az új világot.
Látszólag közömbösen, viszont belül nagyon is izgatottan vártam a válaszát, hogy a szárnyai alá vesz-e engem, hiszen ez sokat jelenthet nekem a jövőre nézve. Tudom, hogy kivételes adottságai és ismeretei mind, mind a hasznomra lehetnek, hogy a követők soraiban minél előrébb kerülhessek és ne csak egy legyek a sok közül.
Így aztán persze, hogy azonnal lecsaptam a lehetőségre, mikor felajánlotta.
- Természetesen, nagyon örülnék neki Rashid. Nem akarok tétlenül ülni addig sem, míg eljön az én időm, ha tanít engem, addig is hasznosan töltöm az időmet. Persze nem akarom nagyon leterhelni, csak amikor tényleg időt tud szakítani rám. – bólintok kimérten, miközben majd kiugrik a szívem örömömben. De én jó színész vagyok és sejtem, hogy ő sem megvetendő. Volt bőven ideje megtanulni, hogyan rejtse, leplezze magát a halandók előtt.
- És, hogy gondolta? Bejárjak ide, vagy máshol, a lakásomon esetleg? – teszem fel az egyik fontos kérdést.

Tulajdonképpen minden kérdésre választ adott, mégis elképzelhetőnek tartja, hogy Joanna igényeit nem elégítette ki, ám ha így lenne, akkor a hölgy majd jelzi.
Rengeteg dologról tudna még beszélni, ám nem untat senkit feleslegesen, és akadnak olyan apróságok is, amiket soha senki nem fog megtudni. Még mindig szórakoztatónak találja, hogy évezredek elteltével sem képesek megfejteni egyes rejtélyeket. Szerencsétlenek bemennek egy egyiptomi templomba, és örülnek annak, hogy hieroglifákat látnak. A legjobbakat hozzásegítették ahhoz, rájöjjenek, 3 féle írás van ott, de ebből csak egyet engedtek megfejteni. A másik kettő a tudás, amit akkor sem kapnak meg, ha térden csúsznak előttük.
Pedig mennyire vágynak rá... őrület. Mosoly kúszik az arcára, mintha annak örülne, hogy Joanna igent mondott arra, ami egyértelmű volt, pedig dehogy. Ettől függetlenül az a mosoly őszinte, amikor bólint.
-Rendben, kedves Joanna, akkor elvállalom természetesen, nem is kérdés. Leterhelni nem tud, meg tudom oldani, hogy beleférjen az időmbe egy-egy beszélgetés.
Mondhatná, sajnálja, hogy ez a hölgy halandó, hiszen kitartó, fejlődni akar, ami dicséretes dolog, nem véletlenül került be Apophis követői közé.
-Ezt megbeszéljük, kedvesem. Védett hely az irodám, oda sem be, és onnan ki sem jut semmi, illetéktelenek számára. Ám ne érezze magát kényelmetlenül, lesznek olyan találkozásaink, ahol nyíltan beszélgethetünk jórészt, és nem szükséges az elvonulás.
Több helyet is említhetett volna, ám a legbiztosabb az, ha itt kezdenek, aztán majd elválik. Apepivel konzultál majd természetesen, hogy ne érje váratlanul, hogy Joanna hozzá fordult, de ezt nem fedi fel a hölgy előtt. Barátságosan mutat az itallapra és az étlapra, hátha a vendége még fogyasztana.
-Kér még valamit esetleg?

Egészen izgatott lettem a lehetőségtől és a megtiszteltetéstől, hogy ilyen udvarias főpap fog engem okítani és megadni e lehetőséget, hogy elmélyítsem a hitemet és a tudásomat.
Úgy éreztem magam, mint a katonai akadémián a vizsgák előtt, csak ez sokkal jobban érdekelt, ezért is volt az izgalom.
Jól esett, hogy időt és energiát szán rám, ami azt is mutatta, hogy ő is lát bennem fantáziát, nem sorol az unalmas többség közé.
- Köszönöm Rashid, ez nagyon megtisztelő.
Tudomásul vettem, hogy a beszélgetések itt fognak egyelőre bonyolódni, hiszen biztosan megoldotta már régen, hogy ne legyen lehetősége senkinek a hallgatózásra, a nem kívánatos vendégek távoltartására.
- Köszönöm. – ráztam meg a fejem a kínálására. – Nem kérek semmit, lassan mennem kell, várnak a kötelezettségeim.
Mivel itt most tulajdonképpen ő Apepi helyettese, ha jól veszem ki, na meg maga is mondta, hogy tisztában van vele ki vagyok, így azt is tudja valószínűleg mivel foglalkozom, így nem fűzök hozzá hosszas magyarázatot.
- Ha esetleg még van valami, amit el kell intéznem addig is, várom az utasításait. - nézek a szemébe várakozóan.

Könnyedén egyezett bele az úgynevezett tanításba, lehet, de mindennek oka van, és ha ehhez az kell, hogy néha szívélyes legyen, akkor el tudja hitetni akárkivel, örömmel teszi. Joanna helyzete egy cseppet különbözik azon halandókétól, akiket úgymond maga mellé fogad, hiszen a többiek busásan megfizetik az árát, míg a hölgy nem olyan látványosan fogja ezt tenni, viszont annál hasznosabban.
Bőven elég, ha megszerzi a kért információkat, vagyis kipuhatolja, a városban élő fajok mire készülnek. Ez sem kis feladat, pláne nem úgy, hogy érezhető a feszültség, amihez már csak egy kis szikra kell, és robban.
-Igazán nincs mit, Joanna. Nem szeretném, ha hátrányt szenvedne amiatt, mert a felettese éppen távol van.
A hölgy birtokában van azon képességeknek, amikkel fejlesztheti és kamatoztathatja is a tudását, semmiképp sem elhanyagolandó.
-Ez esetben akkor köszönöm, hogy eljött, magam is visszatérek még a papírmunkámhoz. Semmi mást nem kérek, csupán azt, hogy járjon nyitott szemmel és füllel, szerezzen meg minél több információt a fajok terveiről és a jelenlegi helyzetről. Esetleg ha bizonyíték kerülne a kezébe, az lenne a legjobb.
Feláll a székből, és ha Joanna engedi, őt is felsegíti. Nem fűz különösebb magyarázatot a szavaihoz, a hölgy tudni fogja, miféle bizonyítékokról beszélt. Kikíséri a vendégét egészen az egyetem bejáratáig, de az úton már semmi konkrétum nem hangzik el, csupán általánosságok. Pár szót még váltanak -rébuszokban is lehet beszélni-, végül elköszön Joannától, és visszatér az irodájába.

//Köszönöm a játékot. :-) Múmiám bármikor rendelkezésre áll, bármelyik karakternek.//

Igen, örülök, hogy van, aki tovább képez majd, mg ha sajnálom is, hogy ez nem a beavatásomat végző Apepi, és azzal is tisztában vagyok, hogy ez nem lesz ingyen, de nem érdekel.
Biztos meg fogom tudni találni a módját, hogy megfizessem a tartozásomat és lerójam a hálámat, amit most egy mosollyal adok a férfi tudomására.
Mivel mindent megtudtam, amit akartam, így már nem volt miért tovább rabolnom az idejét.
- Én köszönöm, hogy fogadott Rashid és bízhat bennem, hogy mindent elkövetek ügyünk érdekében. Ha valami fontosat megtudok, azonnal jelentkezem, a telefonszáma meg van. – bólintok a szavaira, majd hagyom, hogy felsegítsen, mikor a kezét nyújtja hozzá.
Udvarias beszélgetéssel kísér ki a bejáratig, ahol végül elköszönünk egymástól és én elégedetten indulok az autómhoz, hogy visszamenjek a munkahelyemre, ahol nyugodt körülmények között állíthatom össze a haditervemet.

//Én is köszönöm, jó volt már kijátszani a karaktert //