Joanna Bellini

Név: Joanna Bellini alias Elizium
Faj: halandó
Alfaj: Apophis papja
Tulajdonos: Apepi
Nem: nő
Születési év: 1978.11.13. (32)
Születési hely: USA, Kalifornia, San Francisco
Fizikai megjelenés: Amerikai létére elég feltűnő, mert keleties arcvonásai általában kiemelik a tömegből. Talán nem a szép vagy a helyes a legjobb kifejezés rá, inkább karakteres. Az ázsiai emberekre jellemző szögegyenes, holló fekete haja egészen a fenekéig ér. Szereti kibontva hordani, amikor nem a munkában van, mert akkor laza kontyba fogja össze. Szemei jellegzetes ferde vágásúak, szembogara szintén fekete, aki hosszan a szemébe néz, nehezen tudja kivonni magát annak hatása alól. Átlagos testmagassággal rendelkezik, tehát olyan 165-170 cm magas, modell alkat. Semmi felesleges zsír, de jól kidolgozott izomzattal rendelkezik, melyért keményen megdolgozik az edzőteremben, de ez semmit nem ront nőies alkatán.
Különleges ismertetőjegy: nincs
Mentális jellemzők: Nagyon határozott és céltudatos személyiség. Addig nem nyugszik, míg el nem éri a célját bármi áron. Hideg és számító, aki átgázol mindenkin, ha az érdekei úgy kívánják. Szemtől szembe nagyon barátságos és mindenkivel rövid úton megtalálja a hangot, de ez soha nem akadályozza meg, hogy a következő pillanatban hátba ne döfje az illetőt, ha az az útjában áll. Nagyon jó színész, amit köszönhet annak is, hogy főiskolai évei alatt aktív tagja volt az iskola színjátszó körének. Tudja mikor kell valakinek hízelegnie, mikor kell határozottnak lennie és mikor kegyetlennek, ahhoz, hogy az áhított célt elérje. Nem számít senki saját magán kívül. Viszont, ha elkötelezi magát egy cél érdekében azt tűzön-vízen át követi, nem bánva, hogy kin kell keresztül gázolnia az ügy érdekében. Szívesen használja színészi és verbális adottságát, hogy akár az életben, akár a munkahelyén előbbre jusson, ehhez még a testét is hajlandó bevetni, ha szükséges. Nem mondható, hogy gátlásos személyiség lenne, és ez vezette el a gyilkosságokig is. A lelkiismeretét már nagyon régen és nagyon mélyen eltemette. Nem szereti a társadalmi kötöttségeket, többek között ezért is került a Kartellel kapcsolatba.
Vallás: Aphopis szektása
Filozófia: zsarnok
Beavatottság: candidatus
Iskolák: wicca
Grimoare: "Cupido Nyílvesszeje"
A mágus képes vonzalmat ébreszteni saját maga iránt a varázslat alanyában egy húsz perces koncentrálással. Nem, kor, faj mellékes, az alapvető ösztönöket is áthidalja a varázslat. Ha az alany önmagában félszeg vagy visszahúzódó, akkor a mágusnak kell úgymond "rájátszani" a szociális helyzetre, hogy az udvarolni kezdjen. A célpont nem veszti el a józan eszét teljesen, így például egy kiképzett zsoldos, aki meg akarja ölni a mágust valószínűleg nem állítható meg a segítségével, bár nehezen szánja majd rá magát. A varázslat hatóideje a legközelebbi éjközép, de utána még 24 órán át hat. Ha ez alatt az alany (aki már a normális érzelmeinek megfelelően viselkedik) önszántából megcsókolja a mágust, akkor elveszett. A hatóidő a varázsló akarata szerintire tolódik ki. Ekkor már őrjítő szerelemről beszélünk, a célpont nem árthat a mágusnak és minden kérését teljesíti. Saját patrónus idolánál leoldható egy legalább olyan hatalmú wicca által, mint aki a varázslatot létrehozta.
Betegség: Bubópestis: (azonnali hatás) orrvérzés, bizonytalan járás, láz, fejfájás és végtagi fájdalmak, erős betegségérzés, tompaság, nyugtalanság, leállíthatatlan halandzsálás, fényérzékenység, tudatzavar. A nyirokcsomók megduzzadnak, fájdalmas csomók alakulnak ki, melyek akár tíz centiméter átmérőjűek is lehetnek. A nyirokcsomó bevérzései miatt kékes-feketés színűek, és előbb-utóbb kicsattannak. A kétnapos első lázhullám után a második már legtöbb esetben halálos. Ha valaki kibírta a hullámokat, és a gennyes csomók kifakadtak, akár túl is élheti. Antibiotikumos kezeléssel aránylag jól gyógyítható.
Családi állapot: Apa: Michael Bellini haditudósító, meghalt egy Afganisztáni csetapaté során. Anyja: Maiko Bellini tanárnő San Franciskoban. Testvér nincs. Nagyszülők Kínában élnek, Johanna még csak egyszer találkozott velük, de nem nagyon emlékszik rájuk, mert még csak 5 éves volt akkor.
Foglalkozás: a rendőrség alezredese, beosztása a partvédelmi szervek és határőrség belső elhárításának parancsnokhelyettese hivatalosan, emellett a Kartell nyugalomba vonult bérgyilkosa (nagyon ritkán még vállal munkát Victornak és persze Apepinek), a Kartell alvezére, a városi drogkereskedelem egyik prominens alakja, akinek arcát és kilétét legközelebbi munkatársai sem ismerik, csak mint Elizium tudnak róla, utasításaikat e-mailban vagy egyéb üzenetben kapják. Ezért elég tekintélyes jövedelme van, havonta az 50-70.000 dollárt is megkeresheti, de nem él luxuskörülmények között, azt majd a későbbiekre tartogatja. Megtakarítása úgy 700-800.000 dollár. Van egy lakása Indiantearban, egy robogója és a büszkesége: egy fekete Ferrari FF.
Befolyás: Politikai nem sok, de szeretne majd ezen változtatni, de ahhoz még lépkedni kell egy kicsit a ranglétrán. Harke rendőrfőnökkel munkája révén és egyéb ügyekben is jó kapcsolatot ápol. Az alvilágban, mivel Vallentének dolgozik és a kezén mennek át a szállítmányok nagy rész, ezért nem kicsit adnak a szavára.
Szexualitás: heteroszexuális, enyhe szadizmus
Függőség: nincs
Képességek: betegséghordozó (bubópestis), Apophis okkult hite
Gyenge pontok: megkötöttség
Vonzalom: Apophis, a kocsija, hatalom, sikeresség, gazdagság.
Taszítás: bármilyen függőség (alkohol, drog, stb), gyenge emberek, jellemek, határozatlanság, szegénység, ellentmondás, kötöttségek
Életcél: bekerülni a politikai életbe, ott minél előrébb jutni, főleg diplomácia területén szeretne érvényesülni. Akkora vagyonra és befolyásra szert tenni, amennyire csak lehet.
Harci erő: 7/5/5

Önéletrajz:
A Barracuda nevű Brazil felségjel alatt hajózó kolumbiai konténerhajó felől motoroztam visszafelé az irodámba, ahol meggyőződtem, hogy a havi drogszállítmány kellőképpen el van rejtve a kíváncsi tekintetek elől, valamint megbeszéltem a rakodótiszttel és a kapitánnyal, hogy melyik kamionra pakolják a különleges kávét. Belépve a nyüzsgő helyiségbe egyenesen az üvegfallal lerekesztett, légkondicionált magánszférámba vonultam, ahol végre leülhettem és megtöröltem gyöngyöző homlokomat.
Egy kis időre elmerengtem, hogy talán elégedett is lehetnék a mostani életemmel, beosztásommal, de persze akkor az nem én lennék.
Gyerekként is mindig mást akartam, mint a többiek, mint amit a szüleim elterveztek nekem. A suliban nem én voltam az egyetlen ázsiai lány, de ennek ellenére mindig úgy éreztem, kilógok a sorból. Ezért, úgy gondoltam, akkor már ne csak ez az oka legyen a különbözőségnek. Elég sokat lógtam az órákról, közben kíváncsiságból és csak azért is kipróbáltam a füves cigit, az italt, de mire az érettségi felé közeledtem rájöttem, hogy nem ez az út vezet a vágyott meggazdagodáshoz. Szüleim minden áron a közösségbe beilleszkedő jó kislányt, majd szerény háziasszonyt akartak volna látni bennem, de hát ezt csak ők szerették volna. Anyám szerette volna, ha követem példáját és valamilyen tanári pályát választok, apám nem nagyon szólt ebbe bele, állandóan a háborús övezeteket járta, így alig tartózkodott otthon, míg aztán egyszer csak végképp nem tért haza. Aknatalálat érte a kocsiját, így még hazahozni sem tudták, annyi sem maradt belőle. Nagyszüleim Kínában éltek, őket sem ismertem igazán, hiszen leszámítva az 5 éves korom körül lezajlott látogatást, max fényképen láttam őket. Miután megszállt a nagy felismerés, hogy ha magam nem teszek valamit a saját boldogulásomért, akkor otthon fogok begyepesedni, összekaptam magam, és onnantól kezdve belevetettem magam a tanulásba. Elképzelésem még akkor nem volt sok, de azt tudtam, hogy minél messzebb akarok kerülni a szülői háztól. Sokat hallottam akkoriban, olyan politikusokról, és a hatalomhoz közel álló emberekről, akik valamilyen fegyveres testületet használtak ugródeszkának, ezért én is errefelé gondoltam venni az irányt. Kimondottan a katonasághoz nem fűlött a fogam, ezért mikor kitűnő eredménnyel érettségiztem, gondoltam egy merészet és felvételiztem a vám- és határőröket képző St. John’s Military School-ba, ahová gond nélkül fel is vettek. Nem volt egy sétagalopp az ott töltött pár év, voltak kemény percek, de a kitartásomnak és az eszemnek köszönhetően remekül helyt álltam. Itt, a kiképzés alatt jött a felismerés, hogy egyáltalán nem zaklat fel, sőt kifejezetten hidegen hagy más ember halála. Az iskola elvégzése után én magam kértem az áthelyezésemet Stromhavenbe, ebbe a távoli, de virágzó városba, ahol hosszú és kitartó munkával, dolgoztam be magam nem csak a munkahelyemre, hanem a Vallente vezette Kartellba. Először csak a drogokat terjesztettem, majd egy alkalommal, egy elszámolási vita kapcsán felajánlottam Viktornak, hogy bízza rám, elrendezem az ellenfelét. Nem nagyon akart kötélnek állni, de kitartó voltam, így kaptam egy lehetőséget. Mondanom sem kell minden simán és gördülékenyen zajlott. A fickót pár nap múlva halászták ki a folyóból, nyakán fojtásból származó nyomokkal. Innentől kezdve feljebb léptem a ranglétrán és közvetlenül Viktornak dolgoztam, Elisium fedőnéven, kedvenc fegyverem a fojtózsinór lett. Keményen megdolgoztam azért, ahol most tartok, nem csak az alvilágban, hanem a munkahelyemen is. Most már, mint bérgyilkos ugyan visszavonultam, de ha Viktornak szüksége van rám, azért még szívesen vállalok egy-egy feladatot.
~ Kutya egy meleg van! Szokatlanul ebben az évszakban! ~ jegyeztem meg magamnak miután visszatértem gondolataimból irodám rideg valóságába, aztán a telefonért nyúltam és üzenetet hagytam Mr. Vallenténak, hogy rendben megérkezett a várt csomagja.
Aztán feltettem a lábam az asztalra és hátradőlve az esti meghíváson kezdtem gondolkozni.
Pár héttel ezelőtt, mikor reggel megérkeztem, három beosztottamat találtam hangos beszélgetésbe merülve az asztaloknál. Még nem vettek észre és már éppen le akartam teremteni őket, hogy miért nem a munkájukat végzik, hiszen volt belőle bőven, mikor jobban belehallgattam egyikük heves magyarázatába és érdekelni kezdett a téma.
Arról beszélt, hogy az embereket már fel kéne rázni, mert nagyon elkényelmesedtek, és ez akadályozza a fejlődést, meg, hogy a túlságos jólétben túlszaporodnak a rajtunk élősködők.
Győzködte a többieket a nézeteiről, de látszott, hogy ezeket nem maga találta ki, hanem ő is hallotta valahol. Gyorsan előrébb léptem, így mikor észrevettek hamar elhallgattak és a dolguk után néztek. Intettem Nicknek, a fő hangadónak, hogy jöjjön az irodámba. Mikor becsukta maga mögött az ajtót, rögtön a tárgyra is tértem:
- Mi ez az egész halandzsa, amit itt előadott a többieknek? – néztem rá kemény tekintettel. Honnan szedte ezeket a zagyvaságokat? – ezzel is jelezve felé, hogy hallottam miket beszélt.
- Ms. Bellon, én …- kezdte kicsit összezavarodva, de aztán összekapta magát, mert ismert már annyira, hogy nem szeretem a mellébeszélést. – ezt egy nagyon okos embertől hallottam és annyi igazság volt a szavaiban, hogy engem igen csak meggyőzött. – kezdett magára találni a fiú és megint teljes lelkesedéssel magyarázni, teljesen elfelejtve, hogy hol van.
~ Tényleg nagyon meggyőző lehetett az a valaki, ha ilyen hatással volt erre a srácra. ~ nézem a gesztikulálva beszélő Nickre. ~ És mivel a téma engem is érdekel, így már nagyon kíváncsi vagyok ki is lehet az. ~
- Jól van, jól van! – állítom le a szóáradatot. – Mondja csak Nick és hol lehet ezt a maga emberét megtalálni? Egészen kíváncsivá tett.
Ezek után percek alatt megtudom, hogy egy belvárosi pinceklubban szoktak találkozni és beszélgetni, minden szerdán.
~ Hát azt hiszem, a következő alkalommal, ami holnapután lesz, én is meglátogatom azt a helyet. ~ döntöm el magamban, aztán intek a fiúnak, hogy mehet a dolgára.
Éppen bele temetkeznék a papírmunkába, mikor üzenet érkezett a táskám mélyén heverő mobilomra, arra a mobolra, melynek számát csak egy ember ismeri, és általában nagyon rövid szövegek szoktak megjelenni rajta, habár inkább mondhatnám neveknek őket. Meglepődve kotortam elő, hiszen mióta visszavonultam, már nem sűrűn fordul elő, hogy ez a telefon megcsörren.
Előhívva az üzenetet, tényleg csak egy név világít a képernyőn, amit a következő pillanatban már ki is törlök. Nem is kell több, hiszen a további teendőimet már magamtól is tudom. Kissé elmosolyodom, hiszen már olyan régen volt alkalmam ilyet végezni, hogy már egészen berozsdásodok.
~ Azt hiszem a hittérítővel való találkozást a jövő hétre kell halasztanom. ~
A délutánom jó része ráment az ügyintézésekre, aztán kiadtam az embereimnek a másnapi feladatokat és szépen haza autókáztam. Először a feladat könnyebbik része volt a soron. A telefonkönyvből kinéztem az emberem számát és címét, ami meglepő módon nem volt titkos. Aztán átöltöztem. Sötétkék famert, fekete polót és egy rövid, szintén fekete bőrdzsekit vettem fel, majd buszra és metróra szállva egy, a város átellenben lévő internet kávézójába mentem, ahol bepötyögtem egy jól ismert e-mail címet, ahova beírtam a kapott nevet, majd elutaltam a titkos bankszámlámról egy jelentős összeget is az e-mail címhez tartozó zsenikémnek. A pénzt egy hecker kapta, akinek az alvilági neve Hádész, és ő az aki be tud jutni a létező összes adatbázisba, ami csak egy emberről való adatgyűjtéshez szükséges, ráadásul eszméletlenül gyors a fickó. Így hát 20 percnyi várakozás után szépen meg is jelentek az emberemről tudható adatok a képernyőn, amit azonnal lementettem a telefonomra és már töröltem is mindent a gépről, majd léptem is le. Menet közben olvastam el az infókat, amiből azt is megtudtam, hogy célpontom, akit most a Kartell holtan akar látni valamiért, szeret nagy lábon élni, ezért nem ritkán szerepel a pletykalapok címlapján is. Kedvenc szórakozó helye is megtalálható volt, így már kezdett körvonalazódni a tervem. Azért még elbuszoztam az ominózus éjszaki bár felé, és mivel már jócskán sötétedett feltűnés mentesen sétáltam be egy nagyobb társaság takarásában. Elég népszerű hely lehetett, mert már most sokan voltak, így nem kellett félnem, hogy a személyzet megjegyzi az arcomat. Minden esetre egy félhomályosabb helyre húzódva iszogattam a sörömet, míg mosolyogva konstatáltam, hogy bizony itt sem megy másként, mint egyéb helyeket és az emeleten privát szobák vannak fenntartva a fizetős vendégeknek. Ennyi nekem elég is volt, fizettem és már indultam is haza. Elégedett voltam az eredménnyel és akár már másnap le is bonyolíthatom az akciót. Nem lesz egy nehéz feladat, az már látszik, de a munka, az munka.
Másnap a napi meló után egy jót pihentem, hisz hosszú lesz az éjszaka, majd egy frissítő zuhanyozás után nekiláttam valami őrjítően szexi ruhába bújni, hogy megkönnyítsem a prédám helyzetét. Egy piros testhez simuló miniruhát választottam, kellően kivágott dekoltázzsal, hozzá fekete harisnyát és tűsarkú cipőt. A hajamat kibontottam, élénkpiros rúzst használtam és vastag sminket, ami kellően elfedte, távolabbról teljesen átlagossá tette az arcvonásaimat. A fekete kézitáskámba pedig bedobáltam a szükséges dolgokat és már indulhattam is a dögös kis kocsimmal. Imádom ezt a járgányt! Persze nem a bárig mentem vele, letettem jó pár háztömbre tőle és taxival érkeztem a szórakozóhelyre.
A pasi az infókból tudott, szokott időben megjelent én meg bevetettem magam: először csak szemeztem vele, aztán már csak meg kellett várnom, hogy meghívjon egy italra, ami hamarosan meg is történt. Innen már sima ügy volt, hiszen közönséges luxus prostituáltnak nézett, ezért nem esett nehezemre, hogy lovat adva alá, rövid 30 perc után már az emeleti szobák egyikében smároljunk, majd vadul vetkőztetetni kezdett. Hagytam egy kicsit élvezkedni, de mikor már kellően felcsigázottan vetette rám magát, játékosan kisiklottam öleléséből, egy rutinos mozdulattal vettem elő az ágyra dobott táskámból a fojtózsinórt a háta mögött, majd érzelemmentes tekintettel tekertem a nyakára.
Elképzeltem, ahogy a kéjvágy csillogását egy időre az értetlenség, majd pillanatok alatt a halálfélelem lobogása vette át a szemében. Hiába kapálózott, már túl sokszor csináltam ahhoz, hogy meglepetést tudott volna okozni, így csak keményen szorítottam. Hidegen mosolyogva hallgattam egyre kapkodóbbá váló, majd akadozó végül megszűnő lélegzetét. Még vártam egy percet, aztán oldottam a fogást és megfordítottam a testet, hogy az üvegesedő tekintetébe nézhessek. Ez az a pillanat, az erőszakkal elvett, ellobbanó élet lángja, amit nagyon kevesen láthatnak. És ez olyan borzongatóan egyedülálló!
Aztán a pillanat elmúlt, én meg szép lassan felöltöztem, megigazítottam a frizurám és a sminkem, aztán szép lassan kisétáltam a bárból. A feladat kipippantva!
Nem kellett jelentenem a munka elvégzését, hiszen a másnapi újságok tele voltak a hírrel. Az, akinek kellett, már biztosan tudta, hogy sikerrel jártam.
Egy héttel később elmentem a Nicktől megtudott címre, a gyűlés színhelyére és az egyik hátsó sorba ülve végig hallgattam az előadót, aki hatalmas lelkesedéssel, jóformán szuggerálva a hallgatóságát magyarázott. Tetszett a mondanivalója, egyet tudtam vele érteni, bár egy- két dologban azért vitába szálltam volna vele, de első alkalommal még nem akartam belemélyedni, még át akartam gondolni, de elhatároztam, hogy többet akarok megtudni ezekről a dolgokról. Hiszen mindig is ellene voltam a konvencióknak, még ha látszatra pont egy olyan foglalkozást is űzök, mely ennek ellentmond.
Pár alkalommal még csendben meghúzódtam, aztán egy nap, mikor már mindenki távozott megkértem az előadót, hogy kicsit beszélgessünk el mélyebben ezekről a kérdésekről. Nagyon érdekes beszélgetés volt, megpendítette bennem azokat az kétségeket, amiket mindig is tudtam, hogy lappanganak. Hiszen valahol én is ezen elvek szerint jutottam végül is oda, ahol most vagyok: egy kis adomány ide, egy kicsi oda, egy kis pletyka elejtése, mely bizonyos fülekbe súgva aranyat ér! Kicsit a tanítás egyiptomi hátteréről is szó került, így mikor haza értem rávetettem magam az internetre és alaposan utána néztem a témában fellehető információknak. Csalódott voltam, mert nem sok mindent találtam. Ezek után jött a könyvtár. Szóval alapos voltam, mint mindig, de még mindig kevésnek éreztem a tudást, amit sikerült megszereznem. Valamiért szokatlanul vonzódtam ehhez a szemlélethez és ráharaptam, mint kutya a csontra.
A legközelebbi alkalommal már az első sorokban ültem és nagyon aktívan vettem részt a tanító – mert közben kiderült, hogy ez a titulusa – előadásán. Többször tettem fel kérdéseket, és párszor kételyeimnek is hangot adtam pl. mikor arról beszélt, hogy azzal csak elvesszük a saját magába vetett hitét egy embernek, és örökké ránk lesz szorulva, ha mindig megsegítjük, amikor rászorul.
- Ez attól is függ, milyen segítséget nyújtunk neki – adtam hangot véleményemnek, mikor engedélyezte a hozzászólásokat,. – és mit várunk érte cserébe! Ha mindig csak annyira és csak a végső esetben nyújtjuk ki felé a kezünket, ráadásul nem is kell tudnia, hogy az egy embertől jön, akkor azért megpróbál kapálózni magától is, hiszen azért nem akar vízbe fulladni! – vázoltam képletesen az elképzelésemet. – De, azért a számlát a végén mégis be lehet nyújtani neki!
Persze, ezen kisebb vita robbant ki, de élveztem a kialakult vélemény különbségeket. Többször maradtam ezek után is beszélgetni a tanítóval, hol csapatban, hol egyedül, és egyre nagyobb hévvel és hittel fordultam az elvek felé.
Aztán egy nap az előadás végén a tanító szólt, hogy maradjak egy kicsit. Legnagyobb meglepetésemre vendége volt, aki Dr. Ahmad Kentratként mutatkozott be. A tanítóm nagyon nagy tiszteletet mutatott iránta és bemutatott neki, mint az egyik leglelkesebb és legtehetségesebb tanítványát, ami nagyon jól esett, de úgy éreztem ki is érdemeltem. Elmondta, hogy a professzor lesz ezután a mentorom, mert ő nagyon magasan áll Apophis kegyében és többet tanulhatok tőle. Mint megtudtam Dr. Kentrat egyetemi professzor a Benjamin Franklin Egyetemen, ezért a következő hónapokban sokszor találkoztam vele az irodájában az esti órákban. Karizmatikus egyénisége, hatalmas tudása és magyarázatainak és tanításának előadásmódja és objektivítása, mind hozzájárult, hogy elkötelezett hívévé váljak tanításának és hitének. Ezért magam is a szószólójává váltam az eszmének és környezetemben a barátok között és a munkahelyemen is igyekeztem híveket toborozni zászlónk alá.
Aztán, ahogy telt az idő és Dr. Kentrat látta bennem az elszántságot és az elkötelezettséget, és hogy ez nem csak egy kósza fellángolás, olyan dolgokba avatott be, melyeket még álmomban sem tudtam volna elképzelni. Felvilágosított, hogy ő egy múmia, eredeti nevén Apepi, Apophis Sárkány Papja és majdnem 4 évezrede született. Ekkor már olyan erősen kötődtem hozzá és a fogadott hitemhez, hogy akármennyire is hihetetlennek tűnt, amit mond, egyetlen szavát sem kérdőjeleztem meg, főleg miután megmutatta múmia alakját. Mesélt aztán a nagy és kis patrónusokról és az azok által létrehozott létformákról, a mágiáról, melynek ley energiái át- és átjárják e világot. Persze nem egyszerre tudtam meg e csodálatos dolgokat, hanem tanításról tanításra, fokozatosan avatott be, és én jó diák voltam, szinte ittam minden szavát és próbáltam megjegyezni, hogy majd, ha szükséges hasznát vehessem.
Aztán egy szép nap Apepi váratlanul magához hívatott és megbízott egy feladattal, és legnagyobb örömömre kilátásba helyezte, hogyha sikerrel járok megtörténhet a papnővé avatásom. Én úgy éreztem eljött az én időm, és most bebizonyíthatom, hogy nem hiába fektetett belém ennyi energiát, termékeny talajra hullott a tanítása.
Két, a városban egyeduralkodónak mondható építőipari cég pályázott meg egy bevásárlóközpont építésére kiírt teendert. A feladat a két cég és a kereskedelmi cég közötti konfliktus kirobbantása volt. Hogy mi volt ezzel Apepi célja? Nem az én kompetencián volt megítélni, biztos voltam benne, hogy jó oka volt rá.
Természetesen, most is a testem volt a legmegfelelőbb eszköz, melyet bevetni szándékoztam.
Kapcsolataimat felhasználva megismerkedtem a teendert elbíráló Bizottság elnökével, Michael Gordonnal, aki nem tudott ellenállni még egy szirént is megszégyenítő csábításomnak. Egy hét sem telt el és már az ágyamban hancúroztunk. Persze nem kell mondanom, hogy a dolognak egy-két kompromitáló fotó lett a következménye, melynek megsemmisítését a négy gyerekes, mindeddig példás családapa képét magáénak valló Michael zokogva könyörögte. Hát tudok én egy ilyen embernek ellenállni? Megkapta, de valamit-valamiért alapon persze. El kellett hitetnie mindkét céggel – valaki Michael környezetéből természetesen megsúgta nekik -, hogy a másik cég megvesztegette őt, így ők nyerhetik a pályázatot. Ennek az lett a következménye, hogy mindkét cég – a másikat megelőzendő – ténylegesen is meg akarta vesztegetni Michaelt, aki értesítette előtte a Rendőrséget és így a két cég lebukott, amiből óriási botrány robbant ki. Mindkét cég alapjai erősen meginogtak.
A következő látogatásomkor elégedetten, az elvégzett sikeres munka tudatában álltam Apepi elé.

Üdvözletem Apophis papjának! Természetesen elfogadva.