Apepi

Név: Apepi (jelenleg használt civil neve: dr Ahmed Kentrat)
Faj: múmia
Rang: Sárkány Pap
Nem: férfi
Születési év: Kr. e. 1607 (dr Ahmed Kentratként: 1970. augusztus 14)
Születési hely: Egyiptomi Birodalom, Avarisz (dr Ahmed Kentratként: Egyiptom, Kairo)
Fizikai megjelenés: teste teljesen mumifikálódott, a bőr a csontokra száradt, nagy darabokon hiányzik. Szemgödrei üresen ásítanak, hasi részen komoly műtéti beavatkozások nyoma, amelyek feltehetően halála után keletkeztek. Ha életerőszívást gyakorol (általában) akkor egy viszonylag alacsony, negyvenes évei legelején járó férfi. Testmagassága becsülten olyan 150-155 centi, de meglehetősen izmos, láthatólag sokat sportol. Arca karakteres, különösen meglepően nagy, keleties metszésű szemei. Vékony vértelen ajkai azok, amik némi visszatetszést keltenek ebben az ábrázatban, amúgy semmit nem lehet benne kifogásolni. Merész ívelésű orra büszkeségről árulkodik, magas homloka intelligenciát sejtet. Fejét tarkopaszra borotválta. Bőre enyhén bronzos színű, arabos, olajbarnába hajló. Kezén és lábán az ujjak meglepően hosszúak, finoman íveltek. Hangja lágy csengésű, dallamosan ejti a szavakat.
Különleges ismertetőjegy: a bal felkarján Skorpió múmiatetoválás. Jobb kulcscsontjától a köldökéig húzódó vágásnyom, valószínűleg kardcsapástól származik.
Mentális jellemzők: Apepi vérbeli cselszövő. Érzéke van a bonyolult tervekhez és szívesen játszik kétkulacsos játékot. Nagyon óvatos és megfontolt ember, nem rohan neki fejjel a falnak, soha nem becsüli le az ellenfeleit. Hatalmas tudásvágy munkál benne, a tudás minden formáját szentnek tartja. Fanatikusan vallásos. Remek emberismerő. Vezető alkat, élvezi a hatalmat mások felett és sohasem habozik élni is vele. Tisztában van a saját erősségeivel és gyengéivel, pontosan tudja mik a saját értékei, de nem vált önhitté, csupán magabiztos. Gondolkodás nélkül árul el másokat, vagy taszít a legmélyebb poklokra, ugyanakkor ha valakire szüksége van, akkor (amíg az egymásra utaltság fennáll) nála hűségesebb és értékesebb szövetségest keresni sem lehet. Egyedül Nefruban bízik meg teljes mértékben, hozzá fordul valódi, mély, lelki szerelemmel. Mindenki más számára szívesen idézi a régi bölcsességet: "Az a szavam kötelez mit utoljára mondtam, s csak addig, míg mást nem mondok"
Dr Ahmed Kentrat személyiségét alakítva egy intelligens, nagyon művelt, széles látókörű férfi szerepében tetszeleg. Nagyszerű társalgó, szinte már elbájoló. Nagyszerű előadó, szórakoztató történeteket tud a történelemből és a mitológiából, de a szokványos társasági humorban is remekül megállja a helyét. Nem véletlenül gyakori vendége a különböző rendezvényeknek, ahol gyakran kerül a társaság középpontjába. Öltözködése és viselkedése nagyon finoman, de azt sugallja: konzervatív, tradicionalista. Előadókészsége, humora és barátságos viselkedése miatt diákjai nagyon szeretik. Hamar alakít ki közvetlen kapcsolatot másokkal, szívesen tréfálkozik saját alacsony termetén, az öniróniája általában pozitívum az emberek szemében. Természetes kedvességet ötvöz egy régi gentleman minden figyelmességével, ami bizony legtöbbször pozitív fogadtatásra lel.
Vallás: Apophis szektása
Filozófia: zsarnok
Beavatottság: 7. kör (Grande Magister)
Iskolák: necromancia, démonológia, univerzalizmus, wicca
Grimoare:
"A Nyughatatlan Nyugalma" - 5 perces koncentrációt követően egy az adott területen tartózkodó nyughatatlanra képes hatni, aki innentől kezdve 24 órán át nem hagyhatja el a célterületet (játéktechnikailag az adott helyszínen kell maradnia, azt semmilyen módon nem hagyhatja el).
"A Nyughatatlan Száműzetése" - 5 perces koncentrációt követően egy célpont nyughatatlan nem léphet be arra a területre egy napon át, ahol a varázslatot megidézték (mintha egy falba ütközne ha ide akar menni).
"A Halál Érzékei" - A nekromanta egy rövid, negyed órás rituálét végrehajtva képes lesz látni a holtakat és beszélni velük hat órán keresztül. Ez igaz nappal is és akkor is ha a kísértet nem materializálódik a fizikai világban. A mágus és a kísértetek nem kerülhetnek fizikális interakcióba, csak látja, hallja őket és képes velük kommunikálni. A beszélgetés nem hangosan történik, a mágus ténylegesen nem szól a holtakhoz, inkább egyfajta telepatív tárgyalás ez.
"Apophis Birodalmának Kapuja Feltárul" - Az univerzalista egy fél órás szertartás keretében felszakítja a tér fátylát és kaput nyit egy olyan pontra, ahol már személyesen járt s nincs tőle messzebb mint beavatottsági köre*500 méter. A kapu egy órán át aktív, bárki átkelhet rajta, utána összeomlik.
"A Megfáradt Vándor Öröme" - A mágus egyetlen egyszerű gondolattal azonnal egy a látómezejében takarásban nem lévő pontra teleportál minden általa viselt tárggyal együtt. Értelmes személyeket nem vihet magával.
"Az Emlékek Tárháza" - A wicca megpróbálhat olvasni a célszemély emlékeiben. Ehhez 2 perces koncentrálás és folyamatos szemkontaktus szükséges. Csak az éppen aktív emlékek olvashatóak, így nem árt jól irányítani a beszélgetést hogy a célszemély azokra emlékezzen, ami a mágust érdekli. Ha az alany megpróbál ellenállni, akkor az emlékek elmosódottá válnak, az abban szereplő személyek nem vehetők ki jól, a beszélgetések csak lényegi dolgokra koncentrálódnak, nem szó szerintiek, főleg érzések maradnak meg erősebben. A célpont testrészét birtokolva (mely a varázs végére megsemmisül) a szemkontaktus elhagyható.
"Látogatás A Rémálmok Kastélyában" - programozott álom, amely a célpontot egy embertelen rémálomba viszi el. A rémálmot nagyjából a varázshasználó építi fel, de a varázs maga népesíti be a célszemély félelmei alapján. A varázs megidézésének ideje 10 perc és szemkontaktust igényel, de nem feltétlenül végig, csak a varázs kezdetén és lezárásakor. Az alany egész nap a varázslat hatása alatt lesz, stresszes, kimerült, ingerlékeny, megijed minden árnyéktól.
"Az Élet Elvermelése" - egy célpontból a varázslattal minden életerő kiszívható, száraz, mumifikálódott holttestként zuhan a földre. Az összes életerejét magába szívja és elraktározza a mágiahasználó, amely innentől kezdve saját regenerációjára fordítható. Automatikusan gyógyulnak a sebei bármi is okozta őket. Egy ember életereje nagyjából 5 súlyos sebzést tud ellensúlyozni. A múmiák használhatják ezt az életerőt emberi alakjuk felöltésére is (egy gyermek kiszipolyozásával akár hónapokig nem kell a rabszolgaszállásra menniük). A varázslat megidézésének ideje 2 óra, miközben a varázshasználó egyik tenyere vagy talpa a célszemély homlokán a másik pedig a mellkasán van mindvégig.
"A Születések Kerekének Megingatása" - egy élő vagy nyughatatlan lelkére hat a varázslat, miközben egy vemhes emlősre teszi a kezét a megidéző 3 órán át. A célszemély lelkét bebörtönzi a terhes anya magzatába. Amikor megszületik a lény a célszemély, ha még élt, azonnal meghal. A lényben születik újjá, bír minden korábbi emlékével. Ha nem emberi testet kapott általában beletébolyodik a változásba, ennek ellenére a múmiák és a vámpírok is szívesen börtönzik bukott szolgáik lelkét kutyákba amelyek aztán majd korcsként tengődnek a lábaiknál. Ugyanakkor sok nyughatatlannal szemben üzleti alap lehet egy új élet... A megidézés ideje 5 óra, ez alatt a tenyérnek folyamatosan a vemhes emlős hasán kell pihenni és a leendő beköltöző lélek engedélye vagy magatehetetlensége kell hozzá.
"Az Álmok Asszonyának Elhívása" - a démonológus képes megidézni egy hurit. Az arab mesék csodálatos kéjdémonai, a leggyönyörűbb, leghibátlanabb szépségek kik valaha a Földet taposták. Csak a szirének vetekedhetnek velük, ők is csak ritkán. Ha valakit el akarnak csábítani, annak lényegében befellegzett, esélye sincs ellenállni a csáberejüknek. A hurik képesek férfi alakját magukra ölteni is, de nőkkel szemben kisebb a hatalmuk, őket általában korlátozottabban vezetik a hormonaik. Azért legtöbbször sikeres az ő elcsábításuk is. A huri mindig ajándékokat követel magának, mégpedig rengeteget. De amit ad az minden pénzt megér. A huri 1 órás szertartással idézhető meg, a megidézője ez után mondja meg a célszemély nevét (ha ő maga képes ellenállni a huri szépségének és nem magát nevezi meg). Egyetlen napig marad a démonnő a világban, aztán visszatér saját világába. Különösen kegyetlen varázshasználók újra és újra leidézik, ezzel családokat szakítva szét, embereket kergetve a végromlásba. A huri csáberejének semmi hatása élőholtakon.
"Az Idő Kereke Lelassul" - A mágus szabályosan kiszakad a halandók idejéből egy 5 perces koncentráció után. Tízszer gyorsabban fog mozogni mint előtte, ami lehetővé teszi neki, hogy akár lőfegyverekből kilőtt golyókat is elkerüljön. A varázslat hatóideje 1 perc mindössze, de ez ilyenkor sok mindenre elegendő.
"Szolgalélekkel Felruházás" - a mágus folyamatos szemkontaktust tart az áldozatával 1 percen át. Ez után egy hangosan kiadott egyszavas utasítását (legfeljebb ige+igekötő) legjobb képességei szerint teljesíteni fogja, ha az nem tartalmaz számára életveszélyes elemeket (ez esetben a varázs hatástalanul elenyészik). A parancsot lehetőség van mondatba ágyazni, a leendő szolga érteni fogja.
"A Hatalom Kiterjesztése" - más varázslathoz kapcsolható varázslat. Az eredeti varázslat idézési ideje másfélszeresére nő, de minden a létrehozásakor elköltött plusz egységnyi ley megduplázza a hatóidőt! (Ha az eredeti varázslat mondjuk 10 perc alatt jön létre és 1 napig tart, akkor 15 perc alatt 3 leyért idézve 3 napig fog tartani).
Családi állapot: felesége, Nefru, az egyetlen hozzátartózója
Foglalkozás: főpap, dr Ahmed Kentratként egyetemi professzor a Benjamin Franklin Egyetemen hadtörténet és irodalom szakon, elismert szakíró, műfordító. Vonatkozó tudományos körökben nagy elismertségnek örvendő, kiváló elmének tartott tudós, a BF abszolút büszkesége, hogy sikerült őt leszerződtetniük. Mindezek egy felső osztálybeli életet garantálnak neki, lévén egyelőre nem nyúlt évszázadok során felhalmozott vagyonához ami a legkülönbözőbb neveken vagy szolgák nevén, bankokban, stb tárolva lassan 2-3.000.000.000 $ környékére datálódik.
Befolyás: a művészeti és a tudományos életben egyaránt széles körben elismert tudós, így ezen rétegben pusztán a neve elég mint ajánlólevél. Komoly kapcsolatot tart fenn talpnyalóin keresztül a jakuza embercsempész hálózatával, így szükség esetén egyéb jellegű szolgáltatásokat is el tud náluk érni. A közoktatási vonalon megismerkedett pár politikussal is, azóta is a különböző rendezvények gyakori vendége, sok politikussal alakított ki kellemes viszonyt.
Talpnyalók:
Ahmed és Ali - Apophis harcosai, a rejtszentély rabszolgaszállásának fegyveres őrei
Étienne Fronghe - francia származású kultúrtörténész, Apohis papja, a rejtszentély állandó szerpapja
Ibrahim abu Kassad herceg - egyiptomi főrang és diplomata, Egyiptom washingtoni nagykövete, Apophis papja
Mustafa ibn Hali - moszlim imám és terrorista vezér, fanatikus öngyilkosmerénylők mozdulnak minden intésére, Apophis papja, tartózkodási hely: Alexandria, Egyiptom
Nakato Eiji - a jakuza egyik magas beosztású tisztviselője, alvezére, az embercsempészet irányítója Stormhavenben, Apophis harcosa
dr. April Sinclair - nagy tapasztalatú virológus, kutató orvos, kutatólaboratóriumi vezető. Apophis papnője.
Leila Anasila - kéjhölgy, a legerősebb egyiptomi sivatagi emír első ágyasa, Apophis papnője
Betegség: kolera (azonnal tombolni kezd a célszemély testében. Rendkívül súlyos hasmenés és hányás kíséri, általános testi gyengeség, romlik a koncentrációs készség, stb. Mivel sem étel sem ital nem marad meg az áldozat szervezetében, így az rendkívül gyorsan kiszárad, vért hány. Napokon belül meghal ha nem fordul orvoshoz, utóbbi esetben egy hetes kórházi ápolás, rehidratálás, szőlőcukor és savas italok igen gyorsan felszámolják ezt a nem túl ellenálló betegséget. Emberről-emberre nem terjed, a betegek széklete, hányadéka fertőz, esetlegesen a szennyvíz és az ezekkel kapcsolatba kerülő nyers élelmiszerek, de egy teljesen egészséges ember csak nagyon minimális eséllyel fertőződik meg kolerás betegtől)
Múmiaátok: aki megérinti a szarkofágját az automatikusan az átok hatása alá kerül, amely az Apophis Tekintetének Súlya. Mostantól az Örökkön Megújuló szeme kíséri az életben, minden amit tesz eredeti szándéka viszályára fordul, semmi sem sikerül. Ha valakivel kedves akar lenni, sikerül mélyen megbántania, ha valakinek a romlására tör, azt sikerekhez juttatja, ha valamit készít szinte biztos hogy használhatatlan selejt lesz, stb. Szándékos kegyetlenkedés, durva megbántása valakinek, stb egy napra feloldja az átkot.
Tetoválás: Skorpió (Aki birtokolja, naponta egyszer kölcsönveheti a skorpió harcmodorát, minden testnedve mérgezővé válik a nyálától a verejtékén át egészen a véréig. Még a lélegzete is mérgező gázokból áll).
Szakértelmek:
Mester Humán tudományok (történelem)
Mester Humán tudományok (művészettörténet)
Mester Diplomácia
Haladó Etikett
Mester Nyelvismeret (angol, német, latin, szanszkrit, francia, orosz, görög, török, svéd, kantoni kínai, magyar)
Haladó Pénzügyi ismeretek
Kezdő Jogi ismeretek
Haladó Orvostudomány (sebész)
Kezdő Számítástechnika
Kezdő Sofőr
Szexualitás: már régen nem érez nemi vágyat, de életében heteroszexuális volt, aberrációk: mazochizmus (enyhe), fetisizmus: láb, cipő (erős), fojtogatás (enyhe), -> szigorúan szexuális vonalon
Függőség: ténylegesen nincs, dr Kentrat szerepében nikotinfüggőséget játszik meg (erős)
Képességek: Élőholt test, Kitartás, Örökölt betegség, A múmiák átka, Apophis okkult hite, Életerő elszívás, Apophis szeme
Gyenge pontok: Kiszáradt test, Tűzpánik
Vonzalom: káosz és felfordulás, ha valaki tisztában van a saját értékeivel, Apophis, hatalom és befolyás, tanítás, mások befolyásolása, Nefru, intelligencia
Taszítás: önhittség, önbizalomhiány, rend, reménytelenség, gyengeség, koboldok, önzetlenség, hitetlenség, nem rejtett indulatok
Életcél: sikeresen végrehajtani Apophis Királyságának Sarkköve ceremóniáját, boldoggá tenni Nefrut
Harci erő: 8/8/2
Önéletrajz:
Sóhajtva ültem fel az ágyban. Az emberi életem vége felé jellemző deréktáji reumatikus panaszok jutottak eszembe, majd ezredév távlatából. Milyen régen is volt... Körbepillantottam a szobában, ahol máris szolgák és szolgálók rohantak elém ijedten lesütött tekintettel. Magamban megcsóváltam a fejemet. Ez nem helyes. Nem jó így. Apophis káoszában mindennek célja és helye van. Ezek ugyan folyamatosan keringenek és változnak, de a célkitűzés miben léte, mely az anarchiára s a megújulásra irányul mindig ugyanaz marad. Márpedig a szolgák célja biztosítani a hátteret Apophis klerikusainak a káosz fenntartása során tett erőfeszítéseihez. Mi mindig tiszteltük azokat akik áldozatot hoznak a megújulás útjának kikövezéséért, még ha esetlegesen meg is öltük őket. Nem félniük kéne, hanem örömmel szolgálniuk. Mindegy. Idővel megértik majd. Intettem kettőnek, akiket a legszebbnek találtam. Nagy, szép szemük és formás lábuk volt. Egyiptomiként nagyon is értékelem a szépséget a mai napig. Az egyik elém térdelt, hogy rituálisan megmossa a lábamat a napi megtisztulási rítus keretében, a másik a háttérben várakozott a törölközővel. Mosolyogtam. A reggeli szertartás mindig visszarepített gondolatban a hazámba és a korszakba, melybe eredetileg tartozom.
Korszakot mondtam? Így is gondolom. És így is igaz. Óegyiptom nem is mérhető a mai világ mércéjével. Teljesen más volt. És nem feltétlenül rosszabb, vagy fejletlenebb. Bár azóta sokat haladt az emberiség fejlődése Apophis áldott káoszának hála, sok mindent feledett is az ember, mit ott a Nílus deltájában még tudott. Én magam azt hiszem, a világ, de a városban mindenképpen a második legöregebb lény vagyok, csak Nefru idősebb nálam, talán ha három évszázaddal. Ami a mi időnket tekintve csekélységnek mondható. Tekintve, hogy magam is 3618 éve láttam meg a napvilágot, hükszosz nemesi családban.
Hükszosz... Ma már sokan azt sem tudják mit is jelent e név. Egy név melytől valaha a világ legnagyobb birodalma, Egyiptom, szinte pánikszerűen rettegett. Hükszosz. A félelmetes kánaánita nép, mely harci szekerein lerohanta a birodalmat, amely, mást nem tehetvén, meghódolt. Persze mindenki másként viszonyult a harcos néphez, mellyel meg kellett osztaniuk hazájukat. Voltak akik gyűlöltek minket, voltak akik alkalmazkodni próbáltak a helyzethez és kollaboráltak velünk. Mint minden hódoltsági területen. Itt azonban volt két csoport, akik sokkal pontosabban volt tisztában történelmi szerepünkkel. Apophis hívei erősítésként fogadtak minket. A Nefru vezette apophisiták ekkora már egyre agresszívebb támadásoknak voltak kitéve Ízisz hívei felől, jól számoltak mikor felfedezték, hogy a hükszoszok istene tulajdonképpen egy más név mögött rejtezve, de Apophis. Lendületes térítő munkába kezdetek a hódítók között és azonnal átfogó támadást dolgoztak ki ellenségeik ellen. Ellenségek... No igen. Az átokverte szirének. Ízisz szolgáló lányai. Akkor persze még nem nyögték az átok súlyát. Abban már nekem is részem volt... Ízisz hívei is pontosan prognosztizálták a hükszosz sereg azon célját, mellyel sem hadvezéreik sem királyuk nem volt tisztában: eldönteni az egyiptomi csatát a patrónusok között Apophis javára. A főpapnő, Nimaathapi, azonban közel sem rettent meg a jelentős, harcos segítségtől. Azonnal ellentámadásba lendül a maga módján. Lányai megkörnyékezik a hükszosz sereg generálisait és főembereit, elcsábítják, a maguk útjára kezdik terelgetni őket, miközben a főpapnő Felső-Egyiptomba menekül és a fáraó tanácsadójaként készíti fel a népet a csapásokra. Igazság szerint ekkora a csata már eldőlőfélben volt, mégpedig Ízisz javára. A hükszosz harci szekerek elódázhatták Egyiptom keserű végzetéhez vezető rend kialakulását, de a katonák nem lehettek ellenfelei az asszonyi szépségnek. Nefru felismerte már Egyiptom elvesztését, s noha fájt a szíve hazája bukásáért, felkészült, hogy átmentse a nagy tervet, a káoszból folytonosan újjászülető birodalom eszméjét és alapját a jövőbe. Ehhez viszont fel kellett tartóztatni Ízisz lányait, s erre a hükszoszok remek alapot szolgáltattak.
Na persze minderről nekem fogalmam sem volt akkoriban. Bár kora gyermekkoromtól éreztem, hogy egy gyönyörű szempár kíséri minden lépésem, kritikus ámde mégis érdeklődő tekintettel. Éreztem, hogy megfigyel, elemzi minden lépésem, minden gesztusom, minden szavam. De sosem láttam meg őt. Legalábbis a 15. életévemig. Akkor találkoztam vele először. Széth templomából tartottam hazafelé, miután leróttam a tisztelet ajándékát a sakálfejes előtt. Akkor állt meg előttem a hordszéke. Elkerekedett szemekkel bámultam a gyönyörű, igéző, fiatal nőt, ahogy finoman rálép az előtte négykézlábra vágódó rabszolga hátára, majd onnan a földre. Rám mosolygott egy tűnő pillanatra, de több figyelemre nem méltatott. Semmi időbe nem került megtudni rabszolgáitól, hogy Apophis nagyisten főpapnőjét volt szerencsém megpillantani. Aznap alkonyatkor, az istentisztelet idején, már természetesen ott voltam az Örökkön Megújuló templomában, s hallgattam Nefru főpapnő prédikációját. Okosan válogatta meg a szavait, ma már persze tudom, hogy azok a mondatok kifejezetten nekem szóltak. Finom, óvatos és okos átvezetés volt Széth hitétől Apophis tanai felé. Nyílt elmével és valódi érdeklődéssel hallgattam, szívembe fogadtam szavait, s az általa elvetett magjai az igaz hitnek az én lelkemben termékeny talajba hullottak. Hatalmas ajándékot adtam aznap a templomnak, ez s nemesi vérem feljogosított, hogy a ceremónia után személyesen róhassam le tiszteletem a főpapnő előtt. Nevemet mondhattam meg neki alázattal leborulva a másik négy legnagyobb ajándékot adó hívővel együtt. Ezeket felvezették a templomi tekercsre, Nefru megáldott minket a kígyó nevében, majd ajkaink elé emelte egyenként bokáját s fogadta alázatunk megnyilvánulását. Én minden lelki erőm összeszedve emeltem fel tekintetem és a hagyományt megszakítva a lábcsók után a főpapnő szemébe néztem és határozottan mondtam:
- Apepi vagyok, egy a nagy családok sarjaiból, már elbírom a kardot s a dárdát és az íjat, saját szekerem van és saját nevem. Ma lelkembe fogadtam a szavaid, Apophis kegyeltje, s kérlek, adj nekem lehetőséget, hogy további tanításokat kérjek tőled.
Nefru arca kifejezéstelen maradt, de nem volt elutasító. Egy kézmozdulattal visszaparancsolta az őröket, kik elhallgattatásomra indultak el, majd lágyan csengő hangján felelt:
- Apepi vagy, ki ma fogadta Apophis áldását, s mondod megfogadtad tanait. De más a száj és más a szív szava. Menj most Apepi. Menj, övezd fel magad kardoddal és íjaddal, fogd kezedbe dárdád, szállj szekeredbe. Menj és ejts zsákmányt, ölj ellenséget. Vér fesse meg pengédet és feszüljön rabláncok tucatja kocsidon. Jöjj utána hozzám s helyezd Apophis elé zsákmányod az oltárán. Utána megengedem, hogy leborulj előttem, s meghallgasd tanításomat. Menj ifjú Apepi, az Örökkön Megújuló áldása kísér majd.
Ruganyos léptekkel távoztam s már aznap elkezdtem győzködni atyámat, a következő hadjáratban ott akarok lenni a szekeremmel. Apám mindig is harcosnak, katonának szánt, de engem a papság is vonzott. Megmondtam, hogy elhagyom Széth hitét Apophisért, de egyúttal döntöttem is: katonának állok és magasra ível majd a pályám a hadseregben. Atyám szinte eszét vesztette örömében, nagy áldozatot küldött Apophis templomába, hogy így köszönje meg, hogy a káosz ura megvilágosította fia elméjét, s egyúttal kijárta, hogy részt vehessek a hadjáratban.
Bizonyítani akartam és győzni. Győzni, hogy felfigyeljenek rám, hogy hamar jussak magasra. Hogy kiérdemeljem a nő szerelmét, ki iránt lelkem és szívem lángja lobogott. Tucatnyi nővel volt már dolgom, de egyik sem érdekelt igazán. Nem tudták mi kell nekem, mire vágyom. S nem jelentettek kihívást, míg megszereztem őket. Semmi mások nem voltak, csak gyógyszerek míg elűzték a gondolataim a nemi vágyról és éhségről, hogy a fontosabb dolgokra koncentráljak. De Nefru más volt. Megközelíthetetlen, kihívó és gyönyörű. Vágytam erre a gyönyörű nőre, aki nem csak fizikailag nőtt fölém, de megtalálta a módját, hogy felnézzek rá minden szempontból. Elvittem a kért ajándékot, minden zsákmányomat a szentélybe s először hallgattam meg a mélyebb igazságokat a szerpapokkal együtt Nefru ajkairól.
Sikereim pedig magasra ívelték pályámat. Tizenkilenc voltam, mikor a Lovak Ura lettem. Vagyis a hadsereg minden harci szekeresének parancsnoka. Ekkor már úgy éreztem, hogy van esélyesem megszerezni a nőt akit akartam. Fiatal, jó családból származó és elismert katonai parancsnok voltam, mi kellhet még? Nem kellett más. Valóban nem. Nefru udvarlásom megkezdése után palotájába invitált. Akkor lettem az övé. Igen. Így helyes kimondani. Az övé lettem, nem pedig ő az enyém. Mindenki másnál pontosabban érezte, hogy nekem akinek mindig meg kell felelnem az elvárásoknak mint hadparancsnok, mint nemes, mint hükszosz nagyúr... nekem szükségem van arra, hogy valamikor gyenge is lehessek. Valamikor ne kelljen a hatalom letéteményesének lennem. Valamikor ne kelljen helytállnom. Nefru birtokolt az ágyban. Használt, irányított. Az övé voltam. Fizikailag kimerültem és meg kellett küzdenem a fájdalommal, de mentálisan... pihentem. Végre nem voltak döntések, nem volt felelősség. Ő irányított. Csak alkalmazkodnom kellett.
És nem csupán asszonyom lett, de tanítóm és mentorom is. Apophis tanain kívül megismertetett valódi természetével és okkult hatalmával is. Megmutatta erejét oly módon, ami inkább serkentett a hatalom utáni áhítatban mint hogy visszariasszon az út melyet feltárt előttem. Őszinte volt velem, azt hiszem. Elmondta, hogy nemtelen család sarja, megvetett pária volt gyermekként akit indulatai vittek hogy egy idős pap szavai szerint megtérjen és ereje, hite és esze, hogy a legmagasabbra törjön. Hogy életét már a gyenge és esendő Szenuszert fáraó feleségeként fejezze be. Szenuszert, bár nagy uralkodóként vonult be Egyiptom történetébe, de valójában gyengécske férfi volt, akinek nagy ívű reformjai tulajdonképpen erős és okos felesége motiválta, akinek kezében vérszegény báb volt csupán a betegeskedésre hajlamos, álmodozó, kedves de gyenge férfi. Nefru megvetette Szenuszertet, de nem tiporta el. Tudta Apophis törvényét: felhasználta amíg szüksége volt rá és utána sem adta az oltárra. Szenuszert nem lett volna megfelelő táplálék az Örökkön Megújuló erejének. A histórikus kutatásaim azt mutatták, hogy Nefruban talán élt valamiféle hála, mert végül bukott bábja tanácsadójának egy közeli szolgáját nevezte ki, mielőtt önként vállalt halálba s új életbe ment, elsőként lett Apophis halhatatlan szolgája. Szenuszert így nyugodt életet kapott cserébe Nefru felemeléséért. Ő legalábbis ezt mesélte nekem, de a Királyok Tekercsei szerint Nefru Szenuszert testvére volt. Mindenesetre valószínűbbnek tartom hogy ez az utólagos hamisítás és Nefru igazat szólt. Főképpen mert sohasem kellett csalódnom szavaiban a mai napig. Kettőnk viszonya egészen speciális.
Mire a fáraó, Hian, meghalt, addigra bölcsebb ember voltam, mint valaha hittem volna, hogy leszek, hála Nefrunak. Sok mindenre megtanított. Részben az okkultizmus mélyebb ágaiba is bevezetett, de főképp megtanított hittel és ésszel élni. Birtokolta azt az adottságot amit emberben én a legtöbbre tartok, de csak nagyon ritkán látok. Olyan ember volt, aki tisztában van a saját képességeivel, erősségeivel de gyengéivel is. Soha nem láttam, hogy valaha is bárkit alábecsült volna, legyen bár ellenfél vagy szövetséges. Mindenkit analizált magában, megállapította mik az erősségei és mik a gyenge pontjai. Mindig is elismerte mások erősségeit s éppen ezért, valódi gyűlölet nélkül, pragmatikusan gondolkodva, kímélet nélkül adta halálra az ellenfeleit amint erre lehetősége volt, nem adott esélyt az újra megerősödésre. Okos volt. Elemzett és pusztított. Mindenkit elhelyezett a megfelelő helyre. Egyszerűen belső érzéke volt ahhoz, hogy, magát is beleértve, mindenkinek a valós erejét lássa. Szolgáit sohasem dicsérte és sohasem fedte meg. Egészen ritka alkalom volt, hogy valakinek elmondta mit gondol a cselekedeteiről. Sok szolgáját láttam aki átvette ezt a stílust tőle. Legjellemzőbb példája a talpnyalói közül ebben Heinrich Himmler volt. Az is jellemző Nefrura, hogy élete végéig sem tudta meg az a keményvonalas náci, hogy milyen mélységesen megveti őt az úrnője fantáziátlan fanatizmusáért. Na de ez a történet még odébb van...
Egy szóval Hian halálakor Nefru unszolására részben, de saját égő ambícióim kielégítésére is puccsot szerveztem fiatal és határozatlan gyermeke Janasszi hatalomra kerülése ellen. A hükszoszok támogattak ebben és persze Apophis szolgái is. De nagyon sok egyiptomi is úgy gondolta, a valós hatalom nélküli, gyenge jellemű Janasszi nem lenne megfelelő uralkodó. Mint a Lovak Ura természetszerűleg vettem át a posztját a trónon, hisz a harci szekerek voltak az a gerinc amire a seregünk felépült, vezérük pedig mindig is a legbefolyásosabb tábornok.
Immáron fáraóként tekintettem a jövőbe. Azonnal villámhadjáratot indítottam Felső Egyiptom felé, gyors szekereken törtünk be a mélyebb területekre a Nílus partvidékén és fosztotta ki seregem a termőföldeket és a templomokat. Felső Egyiptom megdöbbent uralkodója, Szekenenré békét kért és sarcot fizetett. Ezt akkor elfogadtam, a hadjárat célja igazán csak személyi kultuszom alapjainak kialakítása volt. Megkezdtem az ország felkészítését egy hatalmas háborúra, amelyben elsöpörhetem a szomszédot. Éppen ezért én nem kezdtem nagy ívű építkezésekbe, kellettek az emberek, hogy katonának képezzem ki őket. Eredetileg Szenuszert síremlékét akartam elbitorolni, de Nefru kérésére ettől elálltam. Ő azt akarta, hogy férje neve fennmaradjon, mint örök emlékezete annak, mivé süllyedhet a nemes vér ha gyenge jellem irányítja. Ehelyett Szenuszert második feleségétől született gyermekének, II. Amenemhat fáraónak a szfinxeit és sírját vettem birtokba. Elő-Ázsia jópár államát győztem le gyors hadjáratban és kényszerítettem adófizetésre. Felfegyvereztem a seregem és kiképeztem. Készen álltam legyőzni Szekenenrét és birodalmát. Végleg. Nefru is részt vett minden haditanácson, de már az első alkalommal, mikor megfedte gyalogságom parancsnokát, Ptolepsziszt, fantáziátlan haditervéért, noha igazat adtam feleségemnek, teljes tekintélyemmel fedeztem a tábornokot és nyilvánosan rendre utasítottam Nefrut. Aznap megtanulta, hogy én nem Szenuszert vagyok s az ágyon kívül sehol nem uralkodik felettem. Este elmondta, gyerekkora óta nem beszélt vele így senki, már annyira hozzászokott a gerinctelen talpnyaláshoz, a rajongó imádathoz, vagy a parttalan gyűlölethez, hogy ez egészen újszerű volt számára. De igazat adott nekem abban, hogy nem érdemes beleszólnia a katonák dolgába, mert neki semmilyen taktikai-hadászati képzettsége nincs. Utána is mindig éreztem, hogy ez után kezdett igazán másként tekinteni rám. Mikor megsebesültem a csatában, saját múmiagyolcsával állította el a vérzést, ő és szolgái mágiája lassította le testem öregedését. Meglepett volt és azt hiszem büszke, hogy magához hasonlóan erős emberre talált, ki nem hódol meg előtte.
Azonban a döntő hadjárat megindítása előtt hosszan beszélgettünk. Bevezetett a terveibe, melyek egyértelműsítették: a hadjáratnak össze kell omlania. Ha győzünk, Egyiptom akkor sem megtartható már. Ízisz hívei itt nyertek. De ha nem űzik ki a hükszoszokat, akkor ezt a népet is magukkal rántják a romlásba. Márpedig Nefrunak tervei voltak ezzel a közösséggel. Elfogadtam az érveket és eszerint építettem fel a hadjáratot...
Bólintottam a két szolgálónak, hogy elégedett vagyok a munkájukkal, noha alig egy pillantást vetettem a lábaimra. Lassan felálltam és a rituális hét lépéssel sétáltam a fürdő medence felé. Hét lépés... Az élet lépteit jelképezi, melyek végigvezetnek az úton, mi a halálba s a megváltásba visz, az istenek honába. De az én történetem még csak az első lépéseknél tart.
A megdöbbent Szekenenré gyorsan vonult vissza erős védvonalak mögé, miután megkapta a hadüzenetemet. Nem sokat foglalkoztam okok keresésével, azt írtam neki, hogy a thébai vízilovak ordítása zavar, nem tudok tőle aludni. Megtette úgy, mint akármi más, de Nefru ajkaira mosolyt csalt, már csak ezért is megérte. Ennek ellenére a hadjárat eleinte inkább a tábornokaim mint az én vagy Nefru tervei szerint alakult. Tudtam, hogy Felső-Egyiptom sokkalta inkább kereskedő mint katonai állam, és hogy Szekenenré katonai hozzáértése legalábbis kérdéses. De arra, hogy a tábornokai is kutyaütők... Nos erre azért nem számítottam... Egyedül a királyi herceg, a másodszülött Kamosze generális íjászai szerepeltek jól, megakadályozták, hogy teljesen átkaroljuk a fősereget, a balszárny parancsnokaként végig kitartva vonult vissza, ráadásul gyors rácsapásokkal szétrombolta az utánpótlásvonalaim jó részét is, így lelassult végre az offenzíva, mely már úgy tűnt várakozásunk ellenére összeroppantja Szekenenré királyságát. Váratlanul erős szövetségesre leltünk, akire nem számítottunk. Nimaathapi eddigre már nem élt. Tudom, láttam, hogy Nefru őszintén meggyászolta hatalmas ellenfele halálát, kit mindig is sokra tartott és tisztelt. Az új szirén királynő Nofertiri lett. Ugyan valóságos legenda mára a szirének között, de nekem mindig is az volt a véleményem: árnyéka sem lehet Nimaathapinak. Túl hirtelen volt, meggondolatlan, kapkodó. Emiatt nem látta talán át a szándékunkat. Mindenesetre mikor közreműködésünknek hála egy udvaronca méreggel kioltja Szekenenré életét, akkor Nofertiri minden befolyását latba vetve ráveszi az elsőszülöttet, hogy mondjon le trónigényéről a sikeres tábornok öccse, Kamosze javára. Nofertiri aggódott és kapkodott, ez pedig már a mi malmunkra hajtotta a vizet. Az új fáraó rendezi a sorait, területeket ad fel inkább, mint hogy a seregét kockáztassa, drasztikusan megrövidíti az elnyúlt frontvonalat, így nagyobb koncentrációt és tartalékot hoz létre, mellyel már ellenlökéseket is indít ellenünk, sokszor mélyen betörve az ostromló seregem mögé. A támadás ereje kifulladt, hamarosan a Felső-egyiptomi sereg ellentámadásba ment át. A túlfeszített seregem frontvonala összeomlott, így gyors visszavonulásba kezdtem. Kamoszet először kis időre Neferuszi tartotta fel, majd miután azt bevette ostrom alá vette a fővárosomat, Avariszt. Most már épp elég messzire ment az uralkodó, nekünk még dolgunk volt, így végre megcsillogtathattam katonai képességeim a város védelmében. Kamosze végül feladja az ostromot és visszavonul. Nagyjából ez a lezárása az én földi életemnek is. Nem volt már több dolgom, Nefru pedig már régen elhatározta, nem hagyja, hogy ebben a korszakban ragadjak. Szüksége volt rám mint támogatóra a harcaiban. Később elmondta, már mikor a haditanácson rendre utasítottam, akkor tudta, olyan ember vagyok, akire igazán vágyott. Akiben van erő. Aki méltó rá... Egy rejtett csempészbarlang mélyén volt a szarkofágom. A csempészeket Nefru még életéből ismerte és most felkereste a bandát. Lassú és kegyetlen haláluk volt. Élveztük. Aztán Nefru megcsókolt és finoman a földre lökött. Mosolygott. Tudtam, hogy eljött az idő. Már nem a halandók hamis mágiája lassítja Ozirisz felém nyúló kezét, hanem Apophis ereje fogja. A főpapnő kacagott. Azt mondta ismeri a lelkem, hisz sokszor tanújelét adta. S hogy úgy múlok el ebből a világból az új életre, ahogy legbelül igazán szeretnék... Máig emlékszem ahogy lábai mellkasomra és arcomra tiportak, ahogy órákon át vonaglottam amíg az utolsó csepp életerőt is kiszívta belőlem. A legvégére nem emlékszem, részben azt hiszem addigra a halandó testem már meg is vakult. Nefru hajtotta végre rajtam a mumifikálás szertartását, s innentől kezdve a szabott 177 éven át holtan hevert kiszáradt testem a szarkofágban...
Következő emlékem a szarkofág kinyitása volt. Hallottam, ahogy Nefru sziszegve utasítja a szolgákat:
- Ha ügyetlenségedben megkarcolod az örökkévaló testét, akkor te leszel az első tápláléka! Mozgás! Nem érünk rá egész nap, hamarosan itt lesznek!
Ahogy kigöngyöltek a gyolcsokból felvilágosítottak a helyzetről. A jelenlegi fáraó, III. Amenhotep, Ízisz választottja, a birodalom alapjainak faragója. Gigantikus építkezések és pezsgő kulturális és kereskedelmi élet jellemzi a birodalmat, a fáraót szinte istenítik. Erős ember, aki nem hódolt be a sziréneknek, de önszántából őket támogatja. Bevezeti Aton kultuszának első elemeit, melyek véglegesen kiszorítanák majd Apophis hitét. Ízisz hatalma a zenitjén jár, menekülnünk kell, Tije királyné, akit maga mellé emelt Amenhotep már megneszelte hogy új múmia van születőben, így erős katonai csapat tart ide néhány szirén okkultistával megerősítve. Nefru határozottan az egyik szolgára mutatott és gyorsan elmagyarázta hogy ragadhatom magamhoz életereje és a neki szabott idő egy részét, majd megerősödve és emberi külsőben immár elmenekültünk az érkező különítmény elől. Ekkorra eldöntöttük, hogy elhagyjuk a vesztett hadállást, Egyiptomot. Előtte azonban kicsit módosítottunk a leendő erőviszonyokon a későbbi csatákra.
44 múmia gyűlt össze Apophis rejtszentélyében Alexandriában és egy hetes rituálé valamint úgy 1000 halandó vére és élete árán örök átkot bocsájtottunk a szirénekre. Mostantól sokkalta más lesz a viszonyuk Íziszhez... vagy ha nem, akkor sokkalta kevesebb a bájuk... - mosolyogtam torzan.
Megtettem a 7. lépést és beleereszkedtem a vízbe. Hét lépés. Születés, gyermekkor, harcos kor, házasság, gyermekáldás, öreg kor és halál. Megtettem mind a hetet, de a történetemnek még csak az elején járnak a gondolataim. Túl sokat éltem. Túl sokat láttam. Már egy egész nap sem elegendő, hogy vissza tudjak emlékezni mindarra, ami voltam s vagyok. Mindarra amit megéltem s tapasztaltam. Túlságosan öreg... Emlékszem még a menekülésre Egyiptomból, ami nem volt nehéz, tekintve az átok következményeit, amit a szirénekre bocsájtottunk. A zavarodott Nofertiri, az új fáraó, Ehnaton, asszonya ugyancsak kapkodott. Főleg mikor menekülő útként a panteizmustól való elfordulást és a teremtő isten alakjának bevezetését kísérelte meg Aton alakjában. Csak egy szirén hihette, hogy majd egy központi reform eltöröl több száz éves hiteket és dogmákat. Túlságosan hozzászoktak, hogy mindenki azt csinálja amit kényük-kedvük megkíván. Na de ez már közvetlenül nem a mi bajunk volt.
A víz kellemesen meleg, átmelegíti a testemet. Habféleség úszkál vastag rétegként a tetején, érdeklődve szemlélem meg. A világ változik... Gyorsan és sokat. S így a jó. Még ha folyamatosan születő csodáit oly nehéz is megszokni. A fürdőmedence partjához úszok és kikönyökölök a szélére. Az egyik szolgám elém hozza a diákok szakdolgozatait. Mennyi könyv... Érdeklődve veszem a kezembe az elsőt és elolvasom a címét: Hannibál, a hadvezér.
A csodás Róma... Akkor kezdtük megalkotni Nefruval azt a tervet, ami majd átível korszakokon és birodalmakon. Akkor választottuk ki a megfelelő alanyokat a későbbiekben ehhez. De az a korszak elsősorban a felkészülésről, a tanulásról szólt. Amiről ez az ifjonc logikai következtetések alapján ír, az nekem valóság. Valóságos emlék. Én ott voltam Rómában, mely megtelt a pánikkal, mikor a sikeres karthágói hadvezér elefántjai már Itáliában dübörögtek. És ünnepeltem Cornelius Africanus Scipiot, mint mindenki más, mikor diadalmasan tért meg a zamai csatából. Nagy hadvezér volt, ez tény. De semmi több. Politikusnak és államférfinak is gyengécske...
Félrelöktem a könyvet. Nevetséges. Szakdolgozat egy ilyen ezerszer végigrágott témában. Na nem baj, lehet újra próbálkozni majd... Kezem a következő könyv után nyúlt, ábrándos tekintetem Nefru lakosztályának ajtaját kutatta. Aztán a dolgozat címére tévedt a szemem: A Fekete Halál hatása a középkori gazdasági és hitvilág fejlődésére.
A Fekete Halál. A pestis. Addigra kiválasztottuk a megfelelő népcsoportot a terveinkhez. Mégpedig az izraelitákat. A zsidók kemény és kirekesztő, monoteista vallása mindig is sok súrlódáshoz vezetett a környező népekkel. Pogromok, bizalmatlanság fertőzte mindenki gondolatait velük kapcsolatban. Nagy ívű terv volt, de egyértelműen megfelelőnek tűntek a végrehajtáshoz. Mikor ősi földjükről száműzött csoportjaik megérkeztek Európába, Nefru rögvest cselekedett, s a nyomortelepekről kiindulva tombolni kezdett a pestis. Néhány jó egyházi pozícióban lévő szolgánk segítségével a babonás emberek haragját sikerült is aktívan a zsidók ellen hergelni. Ők ölték meg Jézust, Isten büntetése a befogadásukért a fekete halál. A hatás még minket is meglepett. Pogromok máglyái gyulladtak világ szerte. Zsidókat lincseltek meg mindenhol. A harag a tetőfokára hágott. Megvolt az első felvonás...
Komoly arccal bólintottam, ahogy félretoltam a dolgozatot. Ötletes téma, nem a megszokott, szépen körüljárva. Ő kap egy dicséretet. Ezt a dolgozatot is félre tettem tehát és újabbat vettem magam elé: Középkori kultúra és törvénykezés.
A középkor csodás világ volt. A magukból oly könnyen kiforgatható bibliai törvények a pánikszerű babonákkal kiegészülve pedig remek táptalajt adtak a zsidók elleni gyűlölet felszításának. Alig néhányszor kellett belenyúlnunk csak a történelem kerekének forgásába, hogy a mi szánk íze szerint alakítsuk. Elég volt néhány, mára nagy formátumúvá kikiáltott uralkodó fülébe suttogni szavakat hogy megengedjék a zsidók letelepedését, de a népharag okán korlátozzák is őket. Hányszor és hányszor játszottuk Nefruval az egymással szemben álló politikai ellenfelek szerepét. Míg egyikünk a zsidók letelepedésének engedélyét járta ki, a másik a korlátozásukat. Ilyen az emberi elme. Mindig jobban hallgattak ránk, ha azt hitték egymás ellenségei vagyunk s a gyűlöletünk vezet minket, mint ha őszinte, hűséges tanácsadók szerepét játszottuk. Akinek nem ismerjük a bűneit, megbízhatatlannak tartjuk. Nemes emberi elme, óh... Így aztán ahol letelepedhettek, ott is megtiltották a földműveléssel, állattenyésztéssel vagy az iparral való foglalkozásukat. Csak a kereskedelmi szektor maradt, aminek akkor még semmi jelentősége nem volt. Mi már kiszámoltuk akkor is, hogy ez közel sem marad így örökre...
Meglehetősen száraz elemzés, nem sok fantáziával, de annál több tényszerű információval. Undorodva löktem félre. Ez ide kevés lesz kis barátom. Máris úabb elemzést húztam magam elé: A Harmadik Birodalom politikai szerkezete. Az első mondat után, mely Hitler nagyszerű politikai érzékét méltatta, undorodva dobtam el az írást.
Én teljesen máshogy emlékszem arra a dilettáns kis festőre... A XX századra a kereskedelem és a bankélet szerepe óriásira duzzadt, a kezdetektől csak ezzel foglalkozni tudó zsidók vagyona és befolyása óriásira dagadt. És ez természetes módon váltotta ki a társadalom irigységét és a velük való szembenállást. Az 1. világháborúban mást sem hallott a hátország, mint hogy győzelem, győzelem, győzelem. Hidegzuhany volt hát a lakosságnak a kapituláció híre. Ekkor született meg a "Tőrdöfés" elmélet, amely szerint nem a hadsereg vesztette el a háborút, hanem a tőkések, saját gazdasági erejüket kihasználva, mert ez volt az érdekük, hátba szúrták a nemzetet. Nem jutott volna eszébe senkinek, hogy a hadsereg kimerült, nincsenek tartalékok, a szövetségesek kiléptek a háborúból, a gazdaság kimerült, míg szemben tartalék hadosztályok és az USA gazdasági ereje áll. Mindig kényelmesebb a bűnbak keresése... És nem volt nehéz rámutatni, hogy a tőkés osztály nagyobb része történelmi szükségszerűségből is: zsidó. Adolf Hitler, az isten áldotta tehetségű szónok. Hogyne... Én áldottam meg leginkább! Ha tudnák mennyi idő volt megtanítani azt a dilettánst a tömegbájolásra... Bah! Míg Nefru állandó fullajtárját, azt a nyomorult kis Himmlert vette kezelésbe. Apophisra! Abba az emberbe az egyéniség legapróbb szikrája sem szorult... Nefru mit szenvedett mire tartást és erő látszatát töltötte abba a kis szerencsétlenbe... Még azt is elhitette vele, hogy Madarász Henrik császár reinkarnációja. Istenek! Bár érdeklődött az okkult tanok iránt, de teljesen reménytelen volt, hogy meg is tanuljon belőlük valamit... Az igazi piszkos munka a jobb kezére, a gátlástalan, zseniális és elvtelen kalandorra, Heydrichre várt. Őt becsültük egyedül. Olyannyira, hogy most gyolcsokban várja új élete hajnalát. A zsidók államrezonra emelt pogromja, a Holokauszt pedig beleégett a köztudatba, olyannyira, hogy a nagyhatalmak támogatásával megalakul Izrael állama... Már majdnem a célnál voltunk hát...
Egy finom, puha, selymes talp simítja végig a vállamat. Évezredes emberi reflexekkel hajolok fölé és csókolom meg lágyan. Ismerem ennek a lábacskának az érintését. Úgy majd négy évezrede már. Nefru lágyan siklik be mellém a medencébe, mosolyogva ölel és hajtja a vállamra a fejét. Hallom kellemes, lágy hangját:
- Nos, kedvesem? Min elmélkedsz?
Átöleltem a vállait és lágyan végigsimítottam a haján:
- A terveinken, a feladatainkon gondolkodtam - felelem.
- Mindig csak a munka... - kacsintott játékos hanglejtéssel. Majd elkomolyodott a tekintete: - Elvileg minden a terveink szerint alakul, nem?
Bólintottam:
- Mióta Izrael, főképpen a nagyhatalmakban a nácizmus áldozatai iránt kialakult szimpátiának hála, megalakult, nos a Hamasz szélsőségesei azóta folyamatosan támadják az országot, káoszt és anarchiát szítva mindenhol, melyre természetesen egyre agresszívebben reagál Izrael is. A megegyezésnek jelenleg semmilyen jele sincs - bólintottam.
- És ibn Hali?
- Mustafa ibn Hali jól szolgál engem és Apophist - merengtem. - Nincs okom aggódni. A Mekka Dervisei lagymatagon vesz részt a harcokban, azon kívül, hogy a tuniszi USA követséget felrobbantották 2007-ben. Néhány kisebb terrorcselekmény Izrael szerte. Egyelőre nem igazán figyelnek oda rájuk, azt hiszem, mindenki az al-Kaidának titulált óvodásokkal van elfoglalva. A háttérben van, de az emberei ugrásra készek. Elkezdte itt, Stormhavenben is megszervezni a maga kis sejtjét.
- Megfelelő embert küldött ide? - vonta fel a szemöldökét Nefru.
- Azt hiszem igen. Abbas Radzsan a neve, a fő előnye, hogy megjárta Guantanamot és kiengedték. Mondhatjuk, hogy már gyanún felül áll. Megkapta az amerikai állampolgárságot pár éve. Én pedig elintéztem, hogy ő legyen a helyi mecset imámja. Amúgy a kikötőben dolgozik, a halászhajókon műszerész. Tucatfoglalkozás, messziről se köthető illegális tevékenységhez, aligha kerül bárkinek is a látókörébe.
Nefru enyhén oldalra billentette a fejét. Ez nála a mély, komoly mérlegelés és gondolkodás jele volt. Végül kurtán biccentett:
- Igen. Azt hiszem megfelel. Tisztában van a Dervisek valódi céljaival?
- Természetesen. De nem urunk közvetlen szolgája még - pontosítottam.
- Majd az lesz. Abbas Radzsan... Fontos bábú lesz ő a táblánkon a következőekben és most semmi kedvem napokat várni míg új vezetőt küldenek a helyére, ha elbukik. Nem! Megadom neki a hatalmat és magamhoz kötöm a hűségét - döntötte el Nefru. - Mindig jobban bíztam az olyan emberekben akik feltétlen hűséggel imádnak engem.
Könnyű szívvel, együtt nevettem vele, majd folytattam:
- Rendben van, kösd meg hát Radzsant. April sikeresen szintetizálta a rendelkezésére bocsájtott kolera vírusokat biológiai fegyverré. Biztosított, hogy a bioanyagot hagyományos terroristabombák és egyéb céleszközök, de a vízbázis megfertőzésével is elterjeszthetőek adott esetben a városban. Egy szavamba kerül és átadja a Mekka Derviseinek...
Nefru könnyedén elnyújtózott az ölemben és mosolyogva átölelte a nyakamat:
- Akkor a... hogy is mondjátok, ti katonák? A "nehéztüzérség" szinte készen áll? - nevetett.
- Valahogy úgy - kacagtam. - Már persze, ha nincs okod kételkedni abban, hogy Krantzmann is teszi a dolgát....
- Nincs okom - mosolygott kéjesen. - Ők a kedvenc kutyáim. Persze csak Heinrich után - mosolygott gonoszul a medence partján lapító tacskóra, majd visszafordult felém: - A Krantzmannok hét évszázada szolgálnak engem. A család gyermekei mellettem nevelkednek, semmi mást nem tanulnak mint az imádatomat. Gyermekeik egész sorát emésztettem el az évek során, a többi mind nyögte lábaim súlyát, mind szolgált a legalantasabb módon. Számukra én istennő vagyok, kedvesem. Azt teszi amit mondok. Egy mosoly csupán, mi megmelengeti Walther szívét, s az atomerőmű radioaktiv hulladéka mind a Dervisekhez vándorol apránként... És akkor...
- Akkor nem lesz olyan lény ebben a városban, aki ne azt tenné amit mi akarunk - bólintottam és finoman megcsókoltam a feleségem. - A piszkos bomba, mely nukleáris sugárzással telítené a várost, legalábbis jó ok a műtárgyak átadására... Persze, azért nem innen akarom kezdeni a front megnyitását, talán finomabb és kevésbé... khmm... figyelemfelhívóbb eszközökkel is célt érünk...
- Majd meglátjuk - vonta meg kecses vállait Nefru. - Nem számít, kedvesem. Vagy így, vagy úgy, ez a város már előttünk hever a porban. Beérik két évezred minden terve...
- Így van - bólintottam lelkesen. - Mi alkottuk ezt a grandiózus tervet. Mennyi nehézség árán. Hányszor voltunk a zsidók rossz szelleme és hányszor védangyala, miközben semmit sem számítottak nekünk. Hány ostoba és korlátolt politikus s király fülébe suttogtunk évezredes bölcsességeket. A rend s a törvény birodalmait emeltük fel ha kellett a végső káoszért... Kialakítottuk azt a politikai helyzetet, melyben tőlünk elég messze van az anarchia ahhoz hogy a terveinkben ne kelljen vele számolni, de elég közel, hogy jótékonyan fedje el minden lépésünk... Emlékszel mennyit suttogtam Alberto fülébe ilyen s olyan álcában míg megalkotta a patrónusok idoljait? S te meddig hevertél Uludzs Ali ágyában, hogy úgy tereld ahogy kell? S most? Most kezünkben a terror ereje és a diplomácia minden tapasztalata. Most sikerülni fog...
- Most eljön Apophis birodalma - ragyogott fel Nefru szeme, majd ujjai finoman lefelé kényszerítettek a testén. Vigyorra húztam ajkaimat:
- Sosem értettem ezt kedvesem. Te sem érzel nemi vágyat már évezredek óta. Mégis, a mai napig igényled az együttléteket - pislantottam felé kérdőn. Tekintete kéjesen mosolygott:
- A lelkem igényli - felelte halkan. - Nem a testi kéjt, hanem az érzést, hogy egy erős ember válik az alantasommá, a játékszeremmé. Hogy újra és újra átéljem a kéjt, mit akkor érzek, ha egy erős tartású embert alázok magam alá. A szenvedélyt mit csak a hatalom birtoklása nyújt. Imádom, hogy van valami, amiben ki vagy nekem szolgáltatva - suttogta immár teljesen fölém magasodva a vízben. Nevettem, mire ujjait az ajkaimra tette: - Ne vedd félvállról, kicsim. Mind őrzünk magunkban foszlányokat emberi lelkünkből Apepi, ez tart meg minket a józan értelem útján. Az a kislány, akinek valaha mások előtt kellett csúszni-mászni, könyörögni egy falat kenyérért... Az a kislány igényli a mai napig ezt a hódolatot. Ezt a szenvedélyt. Mikor érzem a talpam alatt lassulni egy gyermek szívverését, s tudom, csak én döntök a sorsáról, az enyém, a tulajdonom... Mikor erős ellenfelek buknak el előttem, kiket tiszteletem s nagyra tartottam évekig de sikerült őket megtörnöm és megaláznom... Mikor téged, ki legerősebb vagy azok közül, kikekkel találkoztam, téged látlak magamnak kiszolgáltatva... Akkor! Akkor örvend bennem az az oly sokszor megalázott kislány. S benned is van még valami a fáraóból.... nemde? Mit akarsz még, Apophis mellett kedvesem? - nézett le rám kíváncsian.
- Téged akarlak Nefru - feleltem őszintén. - A lelkem szeret téged.
- Akkor jól egészítjük ki egymást - kacagott fel, majd kimászott a medence szélére és a háló felé nézve hívogatóan intett mutatóujjával. Megcsóváltam a fejem:
- Hamarosan, kedvesem. De valami megoldást kell találnom arra hogy legyek egyszerre két helyen - húztam el a számat. Kérdő tekintetére felsóhajtottam színpadiasan: - Washingtonba kéne menjek, hogy ellássam utasításokkal a herceget. Ugyanakkor kéne Egyiptomba repüljek beszélni ibn Halival és Leilával...
- A herceggel beszélek én - mosolyodott el Nefru. - Híres vendégszeretete és elbűvölő modora a kedvemre lesz. A rib@ncot és a fanatikust meghagyom neked - nevetett játékosan lágy hanglejtéssel. Vele nevettem és elindultam utána a hálóba. Amint oldalba rúgta a tacskót, hogy a medencébe szédült, rávigyorogtam:
- Meddig, hány életben akarod még kínozni Himmlert?
- Nem tudod elképzelni mi unalmat álltam ki emellett az ostoba, fantáziátlan alak mellett - nézett a plafonra színpadiasan. - Azt hiszem, még jó néhány alkalommal idézem vissza. Sajnos hozzá méltó testet még én sem tudok neki adni... Ganajtúróra nem működik a nekromancia - nézte sötét tekintettel a vonyító, prüszkölő tacskót.
- Szerinted még ép az elméje? - vetettem fel.
- Kizárható. Életében sem volt az - vigyorgott. - De az érzés... az minden csepp leyt megér...
Szívből kacagva követtem a szobájába.