Charis Doyle

Név: Charis Doyle
Faj: szirén
Alfaj: hárpia
Rang: -
Nem: nő
Születési év: 1990. 02. 25. (21)
Születési hely: USA, Florida, Stormhaven

Fizikai megjelenés: 183 cm magas, vékony nő, kimondottan hosszú, formás lábai a Barbie babák arányaihoz hasonlóvá teszik alakját. Váll alá érő, dús, fekete hajkoronát visel, frufruja gyakran a szemébe lóg, melynek égszínkék színét az erős, fekete festék még inkább kiemeli kontrasztjával. Édesanyja érzéki, telt ajkait örökölte. Körmeit mindig feketére festve hordja. Ruhatárában leginkább a fekete, szürke, éjkék és fehér szín dominál. A felsőtestét egészében beborító ruhaneműket részesíti előnyben, kellemetlenül érzi magát már akkor is, ha csak nyaka szabadon marad. Ezzel ellentétben imádja a miniszoknyákat, de kivétel nélkül mindig visel harisnyát. Elengedhetetlen kellék számára, talán az egyik legfontosabb. Mindezek mellett többször látni magassarkúban, mint sportcipőben. Mozdulatai a belőle áradó rideg flegmaságon és erőn túl is finomak, sőt, olykor kifejezetten elesettnek is tűnhetnek.

Különleges ismertetőjegy: Bal felkarját három darab egymás alatt elhelyezkedő fekete négyzetet ábrázoló tetoválás díszíti.

Mentális jellemzők:
Megtévesztően hűvös külseje mögött nagyon érzékeny lelkivilág bújik meg, ám az érzelmek fitogtatását ki nem állhatja, beszélni sem szeret sajátjairól. Változóan erős visszahúzódási hajlam jelentkezhet nála. Nehéz a barátságába férkőzni, de ha egyszer megnyílik, akkor igen befogadó. Az embereket próbára teszi, és öröme telik abban, ha a próba sikerül, de ha nem, akkor sem érzi magát csalódottnak, hiszen alapvetően pesszimista beállítottságú. Minden új emberrel, új helyzettel, új feladattal szemben bizalmatlan. Inkább kivár.
Érzések, hangulatok jönnek-mennek benne, hiába, ez hozzá tartozik a természetéhez. Lecsúszott hangulatban értékeli, ha észreveszik, hogy mi játszódik le benne, de azt nem szereti, ha nagyon ki is mutatják. Tanácsos inkább lassan, észrevétlenül visszahozni a rossz hangulatból. Kellemetlen periódusaiban viszont kifejezetten konok és elviselhetetlen tud lenni, akkor jobb távol maradni tőle. A feltett kérdésekre a válasza ilyenkor legtöbbször egy unott vállrándítás, esetleg bosszankodó morgás.
Az aktivitás, az erős becsvágy, hogy feltétlen el kell érnie valamit, a vezetni akarás jellemzi, viszont lassúság, céltudatosság, kitartás tapasztalható nála. Mindenben otthon van, ami praktikus. Józan esze nem engedi a túlzott lángolást, inkább reális és racionális. Szívósan ragaszkodik meggyőződéséhez. Szívesen küzd a legkisebb haszonért is.
Legnagyobb erényei a tárgyilagosság, a megvesztegethetetlenség, a becsületesség és az igazságérzet. Önuralma is példátlan, rendkívül fegyelmezett, érzelemkitöréseit kordában tartja. Feltűnően jó az emlékezőtehetsége. Okos, diplomatikus és kitűnő szervezőképességű. Ő az örök tervező. Nehezen hozható ki a sodrából, de ha megharagszik, hosszú időre van szüksége, hogy megnyugodjon és megbocsásson, ha egyáltalán képes rá. Soha, senkinek sincs második esélye. Csak egyetlen egy.
Döntéseiben alapos és megfontolt, akarata határozott, szívós és kitartó, kemény ellenálló erővel rendelkezik. Lassúsága, nehézkessége és megfontoltsága sokszor keménnyé, sőt néha rideggé teszi. Családtagjain kívül képes bárkin érzéketlenül átgázolni céljai elérésének érdekében.
Lételeme a munka, az előléptetés, a kitüntetés, a rang, a hatalom. A kemény munka, a hosszútávú tervezés, elképzelés embere. Években tervez, határidőket tűz ki magának. A megkezdett dolgot akkor sem hagyja abba, ha valamilyen körülmény akadályozza. A sikertelenség nem hátráltatja.
Csak azt tudja megbecsülni és értékelni, amit a maga fáradtságos munkájával ért el. Az ingyen kapott dolgok, a véletlenül szerzett előnyök nem szereznek örömet neki.
Meglehetősen tartózkodó és zárkózott, sokszor inkább kerüli a kínálkozó alkalmakat.
Felfogására erősen rányomja bélyegét a közvélemény, az általános elvárás. Így a hagyománynak, a szokásnak fontos szerepe van életében. Ezzel védekezik a gyors változások, a futó ötletek, a rögtönzések, az egyénieskedések ellen. Idegenkedik az újtól, az átalakulástól, a szükséges reformtól. A szirének normáihoz végtelenül erősen kötődik, ez a kapaszkodója a folyamatosan mozgásban lévő világ, és belső káoszának tomboló viharaiban is.
Döntéseiben alapos és megfontolt, ritkán dönt azonnal. Nem sokszor kell visszalépnie, csődöt jelentenie. Tudja, hogy elsősorban magára számíthat, és saját belső erőire kell támaszkodnia. Ezért még kudarcaiban, tévedéseiben, “selejtes” tetteiben is kénytelen keresni és megtalálni azt, ami azokból értékes, átmenthető és továbbvihető. Ítéletei, állásfoglalásai nem látványosak, nem elsöprők, hanem a realitás talaján állnak, józanok, hatékonyak és gyakran irigylésre méltóan kikezdhetetlenek.
Hajlamos a zsarnokságra, s a kegyetlenség csíráit is már gyermekként felfedezte magában, bár ezen tulajdonságait, késztetéseit mindig is igyekezett elnyomni.
Bármennyire is benne él a világban, természeténél fogva mindig fal választja el attól, az életet nem tudja a maga közvetlenségében élni, élvezni, nem tud kötetlenül belefolyni és együtt sodródni. Emiatt támadt melankóliáján igyekszik könnyíteni kitartó, száraz munkával, józan törekvéssel, ami végül is remélhetőleg hosszú távon megérleli számára az enyhülést és a feloldódást.
Vallás: ateista

Filozófia: zsarnok
Beavatottság: 1. kör (candidatus)
Iskolák: Boszorkányság
Grimoare:
„Az ellentétes oldal”
Az átokkal sújtott személy egyszerűen nemet változtat. Férfiból nő, nőből férfi... Külső megjelenésében teljesen átalakul ennek megfelelően, de a varázslat nem vehet el vagy teremthet anyagot, csak átrendezheti, vagyis súlyra, magasságra, mindenre megegyezik a létrejövő alak az eredetivel.
Varázslás ideje: normális esetben 1 óra hossza, ha a boszorkány birtokában van a célszemély egy testrészének (vagy magára mondja) negyed óra.
Hatóidő: 1 nap egy emberen, de ha birtokában van a célszemély egy testrészének, akkor egy évig tart! Megtörni csak a létrehozó tudja, vagy nálánál magasabb szintű beavatott a delikvens patrónusának idolánál elvégzett szertartással. Szirénekre, trollokra és élőholtakra maximum 1 nap + a boszorkány beavatottsági szintje * 12 óra időtartamig hathat, minden más tényezőtől függetlenül, ezt is csak akkor ha a testrészét birtokolja a boszorkány. Nyughatatlanok teljesen immunisak rá.

Családi állapot:
Anya: Tara Doyle (46, kapcsolatuk egész jónak mondható, noha az utóbbi időben észrevétlenül kissé eltávolodtak egymástól. Charis dolgozni szeretne ennek visszafordításán, bár úgy érzi mélyen, hogy már sosem lesz a viszonyuk olyan bensőséges, mint évekkel ezelőtt volt.)
Testvérek:
Shawnda (17, tanuló, kapcsolatuk idilli, - hiába fordulnak elő közöttük néhanapján civakodások-, már-már feltűnően tökéletes a viszonyuk... Charis nagyon szereti a húgát...)
Travis (12, tanuló, Charis semmit sem tud róla, mióta nem velük él...)

Foglalkozás: Anyagi háttere biztosított, a Benjamin Franklinen tanul, újságírónak készül.
Befolyás: Ismeretségi köre felszínesen rendkívül széles, de eddig nem fektetett hangsúlyt befolyásának bárnemű kiépítésére.
Talpnyalók: -

Szexualitás: homoszexuális
Függőség: nikotinfüggő, gyengébb napjain becsúszhat az alkohol mellé pár szál füves cigi is.
Képességek: Gyönyörű/Félelmetes külső, A csók hatalma, Telekinézis, Szerelmes pillantás, Okkultizmus (Boszorkányság)
Gyengepontok: Fizikális gyengeség, Harctéri idegsokk, Gyenge immunrendszer, Vérzékenység

Vonzalom: építészet, egyenruha, ollók, rend, harisnyák, tűz, sűrű köd, porcelánbabák, jégkorcsolya...
Taszítás: halál, már akkor is, ha csak beszédtéma, érzelmek látványos fitogtatása, legyenek negatívak, vagy pozitívak, szélsőségek, ha másokkal példálóznak neki, a legtöbb férfi, állatok, pénz érintése
Életcél: Elérni mindazt, amit csak egy szirén elérhet. Minél magasabbra jutni a ranglétrán, s mellette minél több kislányt akar maga mellett tudni. Inkább az elismerés kivívása, a tekintély elérése miatt, a bizonyítási vágyának kielégítése végett egyelőre, mint anyai érzelmektől vezérelve.

Harci erő: 1/1/1

Önéletrajz:

Hotelszobám ablaka becsapódott, s én rémálmomtól kiizzadva ültem fel hirtelen az ágyban. A rémület jeges verejtékétől rám tapadt lepedőt próbáltam lerángatni testemről, miközben zaklatottan körbetekintettem a szobán.
Megint az a fekete babakocsi...Újra és újra...
Kirázott a hideg. Rajtam kívül senki sem tartózkodott a szobában, kihűlt már mellettem az ágy, csak a hosszú fehér függönyök lebegtek vadul az éjszakai szellőben. Azon kívül mindössze tükörképem mozgott a szemközti szekrény hatalmas tükreiben. A kócos, fekete hajú, borostás férfi csak zihált velem szemben, s megvetően nézett végig rajtam világító kék szemeivel. Feketére festett körmeivel tincseibe túrt, s megtörten lehajtotta fejét... Magam előtt elkeseredetten a takaróba markoltam.
Hogyan süllyedhet egy szirén ennyire mélyre?

Valahogy én már egészen kicsi koromtól kezdve a lányok felé húztam. Utáltam a fiúkat. Undorítóak voltak és erőszakosak. Távol tartottam magam tőlük, jól elvoltunk mi ketten Shawndával. Nekem nem kellett senki más. A barátnőinkkel azért jól éreztük magunkat sokszor, de ők is feleslegesek voltak. Nekem legalábbis. Csak Shawnda akarta mindig, hogy ne csak ketten játszunk. Szerinte az unalmas volt. Azért a fiúkat ő is elkerülte. Azok olyanok voltak, mint Anya estimeséiben az ocsmány trollok. Imádtuk Shawndával ezeket a meséket. Mindig azt játszottuk a titkos bázisunkon, hogy szirének vagyunk és legyőzzük a csúnya trollokat...
Hiába sejtettem, hiába alakult a szemlélet szépen fokozatosan, szinte a semmiből, egyik pillanatról a másikra jöttem rá igazából, hogy miért is mondott nekünk ilyen régi mondákat Anya. Hogy a kis Travis sosem játszhat velünk sziréneset. Esténként azt kívántam, bárcsak ő is lány lenne. Bárcsak Anya átváltoztatná nekünk, mert így el kellett mennie tőlünk. Pedig őt szerettem. Annak ellenére, hogy fiú volt, tehát troll. Gyerek fejjel minden fiú troll volt. De Ő más volt. Ő a miénk volt!
Mindig is féltem, hogy eljönnek érte. Aztán Shawndáért. És értem. Nagyon féltem. És egy esőszagú délután, mikor hazajöttünk az iskolából, már el is vitték. El sem tudtam tőle köszönni... Anya is szomorú volt. Shawnda még kicsi volt. Ő nem emlékszik.
Tizennégy voltam már akkor. Volt pár boldog évünk, igen. De akkor már mindent értettem, mindent tudtam. Teljes lényemből gyűlöltem azokat a teremtményeket. Már korábban megfogadtam magamban, hogy nem hagyom, hogy elvigyék az öcsém. Akkor pedig már azt, hogy kiszabadítom őt. Visszahozom, hogy Anya is boldog legyen. Meglepem vele. Akkor már egy ideje tanítgatott a mágiára. Egészen hamar ki is találtam milyen varázslatot fogok magamnak kidolgozni. Mit fogok megtanulni és használni. Nem érdekelt semmi más, elvakultan, makacsul mentem a fejem után, tökéletesen titkolva belső gondolatvilágom. S így, serdülő fejjel is tartottam ezt az elképzelésem, hiába késtem már el vele. Hiszen tudtam, hogyha eljön az ideje, meg kell védenem Shawndát is. Ha őt elveszíteném... nem azt nem éltem volna túl. Be kellett bizonyítanom magamnak, hogy vissza tudom hozni Travist, hogy... hogy erős vagyok. Hogy ki tudok állni a trollok ellen. Hogy nem visznek el. Hogy nem viszik el Shawndát! Tehát vissza kellett kapnom Travist. Ennek viszont csak egyetlen módját tudtam elképzelni. Ugyanazt, amivel meg is akartam védeni... Nem lehetett többé troll. Sem fiú. Olyan kellett legyen, mint mi. Egy finom szirén. Egy finom nő...

Telefonom után nyúltam, megvilágította arcom kék fénye. Kikerestem a nevet, s vártam, de nem tudtam megnyomni a gombot. Nem tudtam felhívni anyát... Annyira sokat jelent számomra, s mégis, közben... közben súlyos titkaim a kezdetektől fogva alattomosan falták a közöttünk lévő szálakat... talán már csak kapcsolatunk kitinpáncélja maradt meg nekünk szépen díszelegve, de igazi tartalom nélkül. Én ettől nagyon féltem. Annyi, de annyi mindent kellett még jóvá tennem...
Rezignáltan emelkedtem fel az ágyról, s tekertem derekam köré a lepedőt, majd vettem magamhoz a korábban érintetlenül magára hagyott borospoharam. Mikor a tükör előtt elléptem, pillantásra sem méltattam a benne lévő férfit.
Tudom, undorító...de még, ha fáj is, szükségem van rá... nem tudom teljesen elengedni... csak egy ennyi, hadd maradjon meg nekem...
Kiléptem a táncoló selyemfüggönyök között a tágas erkélyre, a korlátnak támaszkodtam, felhajtottam az italt, s rágyújtottam. Az üres poharamba fújtam a füstöt, s egy darabig csak csodáltam a tetején létrejövő örvényeket...

Amit naiv gyerekként elképzeltem... nevetségesnek bizonyult. Még számomra is. Szörnyű volt rádöbbenni a tehetetlenségemre. Hogy sosem látom többé Travist. Hogy egyszer Shawnda is egy troll karmai közt végzi. És én nem tehetek semmit. Ezt a sorsot írták nekünk. Nagyon szerettem Travist, s nagyon szerettem Shawndát. Kicsit összetörtem akkor, mikor az okkultizmus terén nem mutatkozott meg bennem semmiféle tehetség. És csupán apró trükkök voltak emellett a tarsolyunkban nekünk, sziréneknek, melyek használata ugyancsak nehezemre esett. Nem működött olyan megbízhatóan. Talán nem is akartam őket használni. Nem tudtam azokkal a fiúkkal, férfiakkal gyakorolni... Egyszerűen nem ment. Anya sem tudott velem már mit kezdeni.
Végül lemondtam Travisről. És ezzel egyre jobban, egyre fanatikusabban ragaszkodtam egyetlen húgomhoz. Az ő ártatlan gyermeki lelke ott volt, hogy gyógyítsa az enyém. Mennyivel fiatalabb volt, s mégis, ő volt az, aki rávilágított a lét szépségeire. Sok sok babát akart. Nem érdekelte, hogy trollokkal kell azért megküzdenie. Kinevetett aggályaimért. Neki ez nem számított. Csak a baba. Bármilyen is legyen. Szívből csodáltam érte...

Lassan oldalra fordítottam a poharat, s kiöntöttem belőle a szürke páralét, néztem ahogy a magasból aláhömpölyög az éjszaka mélységébe. Majd elszívott csikkem is követte, egészen sokáig tudtam tekintetemmel kísérni útján a narancsszín csíkot, melyet az izzó vége hagyott. Elképzeltem, ahogy földet ér...
Még egy utolsó pillantást vetettem a város fényeire ideföntről, a nyugodt óceánra, a csillagtalan, sötét égboltra. Élveztem a közelgő eső szagát, majd visszavonultam a szobába. Még egy pillantást vetettem a telefonomra, de továbbra is cselekvésképtelennek bizonyultam. Beraktam inkább egy számot és elvonultam a fürdőszobába. Ideje volt már lemosni magamról az átkom. Megengedtem a díszes kádba a forró vizet, s élveztem kényeztető meleg gőzét, hallgattam andalító zúgását, mely ereje teljében sem volt képes teljesen elnyomni a szobát bejáró halk muzsikaszót... Immár eltűnt a durva férfi, finom női test merült el a habokban...

Tizenhét voltam, mikor végre sikerrel jártam. Mikor az átkom először megfogant...
Kora reggel volt, és én a gimi felé sétáltam. Milyen ártatlan gyerek voltam még akkor! Istenem! Tizenhét évesen már nem a porcelánbaba gyűjteménye izgatja az embert leginkább! Nem a húga a legjobb barátnője, nem teszi ki minden szabadidejét az aktuális hóbort, a tűzsonglőrködés, vagy az, hogy szurkol a testvérének a jégkori versenyen! De én... én a magam kis világában éltem, mely végre kicsit lecsillapodott. Azt hiszem kisgyerek korom óta az volt a legboldogabb időszakom. Anyával is nagyon nagyon jóban voltunk. Sajnálom, hogy olyan rövid ideig tartott.
De azon a napon újra a mélybe vetettek. Két koszos, sötét kesztyű ragadta meg a hátizsákom, s rángatott be egy kis utcába. Csak éppen hogy eltűntünk szem elől. Nem tudom, hogy kiabáltam e. Valószínűleg nem. Lebénultam teljesen. De ha sikítottam volna... akkor sem segített volna senki... Ismertem már ennyire a halandókat...
A részeg férfi a falhoz nyomott és végigsimogatott. Kavargott a gyomrom, egész testemben remegtem, azt a rettegést képtelen vagyok leírni, amit akkor éreztem. Eljöttek hát értem is...
Egy örökkévalóságnak tűnt. Semmi mást nem tettem, csak koncentráltam és koncentráltam. A körmeim felhasították tenyeremet, ajkam is elharaptam, s bár már túl későn, de az átkom megfogant. A mocskos halandóból mocskos nőnemű halandó lett... Sikerült...
Korábban megfogadtam, hogy némán viselem sorsunkat, sőt, büszke leszek arra, hogy szirén vagyok. Olyan akartam lenni, mint Shawnda. Aki bármire képes lenne a babájáért, a Szirénekért... Viszont ez.... ez az állat... még csak troll sem volt. Megtapasztaltatta velem azt az érzést, undor, gyűlölet, megvetés, harag, és ki tudja még milyen érzelmek egyvelegét, melyre szükségem volt ahhoz, hogy az átkom gyermeki fantazmagóriából veszélyes erővé váljon. Legszívesebben minden gusztustalan férfiból nőt faragnék... Jobbá, sokkal jobbá tenném vele a világot...

Mire teljesen elkészültem, összepakoltam, lent már várt rám a taxi. Sietve tipegtem magassarkúmban az autóhoz, időközben eleredt az eső. Kényelembe helyeztem magam hátul, és megvártam míg a sofőr elpakolja a csomagjaim.
- Szép estét kisasszony! Hova lesz? - kérdezte a fiatal férfi. Lúdbőröztem és remegtem. A lehűlt, nyirkos levegőtől...
- Fisher street... Nem... Vigyen el egy kisebb parkba Palacevillben... Akárhol jó lesz... - feleltem hidegen, s végre elindultunk.
Attól kezdve figyelmem lekötötték az üvegeken végigszaladó esőcseppek. Csak néztem és néztem, ahogy eleinte együtt, majd apró cafatokra szakadva sietnek a jármű hátulja felé. Mintha fejvesztve menekülnének. Egy nagyobb csepp végigrobogott a többi között, bekebelezve pár apróságot. A nedves üvegre koppintottam, hátha szétfoszlik...

Az esetről anya semmit sem tudott meg. Tökéletes mesét kreáltam rosszullétről, ájulásról, elesésről, miegyébről. Már magam sem emlékszem igazán. Hiszen, amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell. S nem is volt ez annyira hihetetlen. Hosszú-hosszú ideig betegeskedtem utána. De imádtam, hogy Shawnda annyira aggódott értem. Hogy ápolt, hogy állandóan mellettem volt.
De amint felépültem megfeledkezett rólam. Nem haragudtam rá miatta. Rá nem. Tizennégy éves gyönyörű fruska volt már. Körülrajongták a fiúk. És ő ezt velem ellentétben imádta. Egyre inkább érdeklődött irántuk. Én pedig egyre kevésbé tudtam elviselni a mellőzöttséget.
Egyszer hazakísérte egy bamba szőke. Meglestem őket... Csókolóztak! Villámcsapásként ért a felismerés. Rájöttem, hogy szerelmes vagyok belé. A saját húgomba! Ki tudja már mióta... Magamba zuhantam, bezárkóztam teljesen. Emésztett a posvány, melyet talán mások "léleknek" hívnak. Anyának is feltűntek a dolgok, mindig feltűntek, de őt tudtam valamelyest kezelni. Mindig tudtam mit akar hallani, mit kell tennem, mestere voltam a megtévesztésének. Persze ez nem volt elég, de nem tudott mit tenni. Randa dolog, tudom. De nem volt más választásom. Néha azért hazudunk, hogy megvédjük és támogassuk azokat, akiket szeretünk... De magas volt ennek az ára. Idilli kapcsolatunk haldoklott.
Egy kis idő múlva megint elkövettem valamit. Ahogy figyeltem az egyre inkább eltávolodó Shawndát, kétségbeesésemben őrült gondolatom támadt. Érzelmeim, elgondolásaim, egész lényem iránt valami hasonlót éreztem akkor, mint azzal a részeg férfival szemben. Főleg amiatt, amire készültem. Igazi ördögi kör... Én voltam a következő, akin kipróbáltam az átkom... És működött...
Undorodtam magamtól, de... Shawnda attól kezdve Darrell néven is ismert. Anélkül, hogy tudta volna kivel áll szemben, újra az én legjobb barátnőm lett. De hát miért is juthatott volna eszébe ilyesmi? Anya és ő is tudtak arról, hogy egyszer régen mi volt a vágyam a boszorkányság terén, de egyszerűen lehetetlen volt a kivitelezése, s én akkor le is tettem róla. Viszont a sikerem ezek után eszem ágában sem volt bárkinek is a tudtára hozni. Az végzetes lenne, azt hiszem.
Én egyre inkább belesüppedtem saját magam bűzös mocsarába, s csak az a tudat éltetett, hogy nővéreként, s most már őszinte barátjaként is megóvhatom szeretett húgom attól, hogy bármi olyasmi történjen vele, mint velem. Senki sem érhet hozzá. Én sem. Leginkább én nem... tudom...

Becsapódott a taxi ajtaja, s motorzúgásával együtt lassan elnyelte a sötétség. Egyedül maradtam, egyedül az unottan kopogó éjféli zivatarban. Fejembe húztam kapucnim, s magam után vonszolva bőröndjeim elindultam. Talpaim alatt recsegtek a vizes kavicsok. Végül leültem egy padra, megint rágyújtottam. Füstkarikáim erőszakosan megtépkedték az esőcseppek. Eldőltem a padon, szemembe fésültem hajam, s csak feküdtem, szembenézve némán a zuhogó esővel. Pillanatnyilag az sem érdekelt, hogy elmossa sötét sminkem. Mosson el mindent. Éreztem, ahogy lassan elnyeli testem a köd, magába olvaszt, a cigarettafüst beborít, s gomolygó karmaival, mint valami mesebeli erő, oltalmaz. Vagy inkább bebörtönöz egy életre. Lehunyt szemekkel figyeltem a testem különböző pontjain szabálytalanul szétloccsanó csöppöket... Felhúztam az egyik lábam a padon, tenyerem homlokomra tapasztottam s némán dohányoztam. És egyszer csak kezem szabálytalan ritmust vert a háttámlán. S énekeltem...

Rosszabb voltam, mint a világ összes megvetésre méltó férfija. Sokkal rosszabb.
Természetesen nem bizonyultam elegendőnek Shawndának még így sem. Komoly udvarlója akadt volna, ha engem nem vakít el az önzőségem. Túlságosan szerettem, és szeretem...
Nem hagytam, hogy Shawnda érzelmileg kötődni kezdjen a fiúhoz. Gyalázatos intrikákkal éltem, majd elloptam tőle a srácot. Rajta gyakorolgattam a Sziréni bájat. A csókot... S mikor már nekem adott igazat szegény kishúgom, mikor teljesen kiábrándult a lovagból, feláldoztam. Eljött a huszonegyedik születésnapom. Kapóra jött. Kivágtam a szerelmes szívét, a kezemben tartottam a Szőke herceg zsigereit... És csöppnyi megbánást sem éreztem magamban.
De akkorra már intézkedtem. A helyzetem tarthatatlanná vált. Európába utaztam fél évre, hogy tapasztalatot szerezzek, hogy tanuljak. Anya támogatott. Pedig sosem érdekelt különösebben az újságírás. Csak véletlenszerűen ráböktem erre. Azért távolodtam el a családomtól, hogy megvédjem őket magamtól. Hogy összeszedjem a romokba hullott önmagam. Hogy erősebben térjek vissza, képes legyek legyűrni irracionális, talán beteges érzéseimet. Hogy felnőjek, és igazi szirénné váljak. Felelősségteljesen végezhessem a kötelességeimet. Ehhez viszont minél távolabb kellett tudnom magamtól fanatizmuson tárgyát. Bizonyítanom kellett... Fel kellett készülnöm az elkerülhetetlenre, hogy képes legyek méltósággal viselni mindazt, mit a sors nekem szánt...

Nem volt már messze a többemeletes villa, komótosan sétáltam bőrig ázva az utcán. Nem volt miért tovább húzni az időt, ezért is jöttem haza a vártnál egy héttel korábban. Tudtam, hogy készen állok eltörölni a múltat. Nem csak külsőm alakult át, már belül sem voltam ugyanaz, mint fél éve voltam.
Megérintettem finoman, simogatva az aranyozott kopogtatót, s ütöttem párat lágyan a fehér ajtóra. Míg vártam ledobtam a küszöbre az egyik táskámat. S akkor feltárult az ajtó, és bentről melegséggel átitatott fény ömlött rám. Megráztam a fejem, hogy arcomba lógó frufrumtól megszabaduljak, kézzel is rásegítettem a sötét kapucni alatt átnedvesedett tincsekre. Végtelenül lassan, fáradt, szeretetteljes mosolyra húzódtak ajkaim.
- Szervusz anya. Megjöttem...

...Néha jobb nem tudni az igazat azokról az emberekről, akiket szeretsz...

Természetesen elfogadva. Újra.

Kiegészítésképpen még hozzáfűzném Titoknok megjegyzését:

Charis varázslata különleges. Normális esetben ilyen jellegű hatást csak futhark varázsló hozhatna létre, annál is erősen gondolkodnék az engedélyezésén, de a jelen karakternek admini engedéllyel biztosítom a lehetőséget ehhez Damayantival egyet értve. Ritka az ilyen esemény de természetesen van mód és lehetőség eltérni néha a szabályoktól, viszont épp ezért szeretném hangsúlyozni: Charis varázslata teljesen egyedi, amit ő maga talált ki és hozott létre semmilyen más boszorkánynak nem elérhető és nem tanulható, ő maga sem taníthatja meg másnak, teljes mértékben a lelke, egyénisége része ez!
Egyúttal mindazok figyelmébe ajánlanám, akik szeretnének a szabályoktól némileg eltérő dolgokat: a fent látható írást nevezzük mi staff tagok igazi előtörténetnek. Aki nem képes ezen a színvonalon írni, az ne is reménykedjen ilyesmiben, előre szólok!