Connor's Bank

A város egyik legnagyobb bankszolgáltatója, itt lehet folyószámlát nyitni, hitelt igényelni, kölcsönöket felvenni és különböző banki tranzakciókat rendezni. A hatalmas épületben rengeteg pultnál várják az ügyfeleket az adminisztrátor hölgyek és urak, ennek ellenére a várakozási idő tetemes. A Connor's hírneve igen jó, akinek itt van a pénze az biztonságban tudhatja nagyjából.

Új területre tettem át a székhelyemet és újabb stratégiát dolgoztam ki, hogy nagyobb pénzeket tudjak szakítani.
Úgy döntöttem, hogy időnként ellátogatok ide, hogy felmérjem, ki mennyi pénzt vesz fel kápéban, aztán, kicsit odébb, míg a parkoló felé, vagy valamelyik tömegközlekedési jármű felé halad, akkor megkönnyítem a pénztárcáját.
Persze, nem csinálhattam rendszeresen, hiszen akkor hamar elcsíptek volna, de időnként
feltűntem itt, és pont a mai napra esett.
Most igazán feldobott hangulatban voltam, hiszen minden jól alakult az életemben, jól ment az üzlet, szépen kaszáltam és Rose-val is jól alakultak a dolgok.
Kezdtem jól érezni magam a bőrömben, még a Fabiannal való összetűzéseim is kezdtek feledésbe merülni.

Az életem kezd bonyolódni. Feladtam azt, hogy egyszerűen élhessek, magányosan, s most ennek kezdem inni a levét. Igen, sokszorosan is kettős életet élek már, hiszen szolgálom Caeust, s szeretem is őt, a magam módján, mellette szerelmes vagyok Joséba. De kimutatni, hogy valami nem stimmel, még véletlenül sem akarom, így ha Joséval vagyok, bár nem is nehéz, önfeledt boldogságot mutatok, s akkor azt is érzek. Most, hogy kicsit magam vagyok gondolataimmal, s a napi teendőim sorát intézem, utam egy automatához vezet. Nem, eszembe sem jut itt keresni tekintetemmel kedvesemet, még ha gondolataimban ott is motoszkál arca. Pénzt kell felvennem, amihez farmerem zsebéből előkeresem pénztárcám, s szemközt állok a gépezettel, remélve nem nyeli be a kártyám. Ilyenkor egy pillanatra átfut agyamon, hogy felvesznek kamerára, s zavartam teszem fülem mögé tincseimet. Azért mégis csak nézzen ki az ember lánya, ha már filmezik.

Az egyik ablaknál éppen egy testes, jól elhízott, középkorú férfi került sorra és nem is kellett nagyon fülelnem, hogy halljam, amikor közölte a pénztárossal, hogy 2000 dollárt akar felvenni. Mikor megkapta, a brifkójába tette, azt meg a hátsó zsebébe, ami nagy könnyelműség volt részéről.
Tehát meg volt a mai kuncsaftom, akit most már csak követnem kell, hogy kellő időben és helyen megrövidítsem a felvett pénzzel.
Még bedobott pár levelet a postaládába, aztán kifelé vette az irányt, én meg utána. Ilyenkor áldottam a még mindig kellemes időjárást, hiszen nem kellet bonyolítanom az életemet a kabátokkal, vagy belső zsebekkel.
Kimentünk a fotocellás ajtón és már fel is vetem a lépést vele, mikor a kinti automatánál ismerős, felettébb kedves arcot pillantottam meg. Pár másodpercre átszaladt rajtam a vacillálás, hiszen egy jó zsíros áldozatot szalasztok el, de aztán felderült az arcom, hiszen nekem ennyit bőven megért, hogy láthatom a szeretett lányt.
- Szia kedvesem! – fogtam be hátulról a szemét kuncogva. – Mit keresel te errefelé?

A hang, amit olyan jól ismerek már, szinte simogatja lelkemet, mikor meghallom, miközben a felvett összeget pénztárcámba teszem. Az addigi gondolataim szertefoszlanak, ahogy aggodalmaskodásom is, s széles mosolyra húzódik ajkam egyből. Szembefordulva vele üdvözlésképpen puszit adok szájára, s bár sejtem miért is tekereg a bank környékén, egyszerűen nem akarok róla tudomást venni, még ha egyébként elítélem is amit tesz. Erősebb az iránta érzet szerelem, szeretet ahhoz, hogy ezen sokáig fennakadjak.
- Szia Kedves. Szerinted mit is keresek itt? Hmm?
Bohókásan csillogó tekintetem kicsit szemtelen is, hiszen elég pimaszul kérdezek vissza. Mert hát kérdem én, az egyértelműt minek kell megkérdezni? Órámra pillantok, s nyilvánvaló számomra, hogy a késői ebédidőmből még bőven van, így belekarolok Joséba, ebédre invitálom.
- Gyere, meghalok éhen, és nemsoká vissza kell még mennem egy edzésre. Keressünk valami büfét.

Mikor megérzem kellemes illatát és felém fordulva csókot kapok tőle, már ki is rebbent a fejemből, hogy mit is kerestem itt, hiszen már amúgy is alig vártam a találkozást, mert ha egy pár napig nem találkozunk már tiszta bajban vagyok, úgy hiányzik.
Mosolyra mosollyal válaszoltam és megcirógattam selymes bőrét, mely e szokatlanul meleg őszi napon melegen simult az ujjaim alá.
- Jó, jó! – nevetem el magam a rám pillantó huncut szemekbe nézve. – Tudom, hülye kérdés volt, de nézd el nekem, úgy megörültem, hogy találkoztunk.
Mikor belém karolt és húzni kezdett, nem ellenkeztem, sőt szívesen csatlakoztam, mert e nem várt találka máris feldobta a napomat.
- Óóóó! Akkor siessünk, nehogy éhen halj nekem! – kaptam el a derekát és most én is megszaporáztam a lépteimet. – Ott van egy a sarkon, egy olyan gyorsbüfé, KFC vagy mi, nézzük meg azt. Én is megéheztem.
A csilivili feliratot és zászlókat el sem lehet téveszteni, így hamarosan már az egyik asztalhoz ültetem le, hogy ott várja meg míg leadom a rendelést és várhatjuk, hogy ha összerakták azt, akkor szólítsák a sorszámunkat.
- Még vissza kell menned ezek szerint? – kérdezem elkámpicsorodva. – Pedig beülhettünk volna egy moziba is kaja után.

Kellemes érzetet ad lelkemnek is derekam köré fonódó karja, mintha csak védelmezve lennék, vagy csupán annyi, hogy érzem, nem vagyok egyedül a nagy világban. A gyorsbüfébe érve pár percre magara hagy, ami időt nyújt számomra a gondolkodásra. Vajon meddig tudom eltitkolni előle, hogy Caeus vérbábja lettem? Ő tudja egyáltalán, hogy mi is az általa Fabiannak ismert személy? De sokáig nem töprenghetek, mert nekem szegez egy kérdést.
- Igen, sajnos muszáj visszamennem, mert a srácok várnak. Nem csinálhatok belőlük bolondot, ráadásul ezért kapok fizetést. Pedig a mozi nagyon jól hangzik. Esetleg este elmehetnénk, ha még akkor is lesz kedved.
Biztatóan mosolyodom el, és valahol reménykedve is, mert már pár napja nem láttam a fiút, s igazán jól jönne egy együtt töltött este, éjszaka.
De hallod-e, ha van kedved gyere velem a suliba. Foci edzés nem hiszem, hogy túl távol lenne tőled.
Kérdő pillantást vetek rá, remélve, hogy elfogadja az invitálást. Közben a kajánk is elkészül, ínycsiklandó illatokat terjesztve...

kedvtelve legeltetem a szemem karcsú alakján és csillogó szemein és már előre élvezem, ahogy a teste hozzám simul a mozi sötétjében, amely most kútba esni látszott és ez nem töltött el jókedvvel.
- Persze az este is jó. - mondtam kedveszegetten. - De az még olyan nagyon messze van és én már annyira vágyom rád.
Mielőtt még nagyon belelovalhattam volna magam a melodrámába, szólították a sorszámunkat és én elrobogtam a két tálcáért, amin a még forró szendvicsek és az üdítőink voltak.
Mikor letettem és Rose felajánlotta, hogy akár elkísérhetném és még akár sportolhatok is egyet ismét mosolyra állt a szám. Így legalább nem egyedül kéne elütnöm az időt a moziig és közben is legeltethetem a szemem az én kedvesemen.
- Oké, én benne vagyok! - lelkesedtem fel. - És most mesélj, hogy bírtad elviselni, hogy már majdnem két napja nem találkoztunk, mit csináltál? - évődöm vele. - Én majd bele pusztultam - bólogattam meggyőzően, miközben beleharaptam a szendvicsbe.

Kellemes érzés az, ha valakit letör hiányunk érzete. Na nem azért, mert az szeretnénk, hogy neki rossz kedve legyen, sokkal inkább a miatt, hogy ebből is érződik mennyire fontosak vagyunk számára, hiányolják közelségünket. Az enyémet jelen pillanatban éppen José, aki kap is egy vigasztaló puszit...
- Persze, hogy jó az este...mozi után akár egy sétát is tehetünk valahol.
Kacsintok egyet, jelezvén pajzán felhívással, hogy a természet lágy ölén is ki lehet próbálni dolgokat. Szendvicseink illata beindítja emésztőrendszeremet, s szinte összefut a nyál a számban, nem is soká tudok várakozni már, így mikor az elénk kerül hamar bele is kóstolok. (User szájában is összefutott a nyál:D) Gombás, igazán szeretem a gombát, így most ez még inkább kedvemre való finomság, a maga egyszerűségével.
Délutánra látom érdekesnek ígérkezik az edzés, a srácok örülni fognak neki, ha most egy kicsit lazábbra engedem a gyeplőt.
- Hogy mit csináltam?
Még szerencse, hogy éppen eszek, így ezzel lepleződik ekkorát is nyelek, megpróbálva leküldeni a gombócot torkomról. Nem szeretném, ha tudná hol is voltam, főleg azt nem, hogy kivel találkoztam. Még nem kell ezzel szembesíteni. Csak elrontaná az estét, ami elénk jöhet. De ugye hazudni sem akartam neki, így egy köztes megoldásként azt választottam, hogy csak a számára fontos dolgokat közlöm.
- Ismerkedtem, a város eldugott részeivel, új emberekkel, a stégekkel, s a tengerrel. Úsztam is benne egy jót...kertészkedtem, tanítottam. Hmm..egész jól elfoglaltam magam.
Már csak azért sem mondom, hogy hiányzott, de nagyon is, mert szeretném az idegeit kicsit feszíteni. Persze szememben ott a huncutság, a vágyakozás, ami árulkodik arról, hogy alig várom a kettesben eltöltött idő közeledtét.
-

A puszi kimondhatatlanul jól esik és még akarnék többet is, de hát itt most sokan vannak, viszont az esti séta ötlete és, ahogy, amilyen pajkosan csillogó szemekkel mondja azt, nagyon is vonzó javaslat.
Miközben az szendvicseket majszolgatjuk és én nem bírom levenni a szemem azokról a gyönyörű szemekről, a csábos ajkakról, ahogy most szólásra nyílnak, hogy válaszoljanak a kérdésemre, ami már nem is olyan fontos, hiszen elég nekem, ha a hangját hallhatom.
- Óóóó! Hát hívhattál volna engem is, szívesen mentem volna veled felfedezőútra! Főleg a tengerpart remekül hangzik, na meg az úszás is, úgy sem láttalak még fürdőruhában! Biztos nagyon csábos voltál benne. Ez nem ér! – húztam el a számat játékos sértődöttséggel, de persze tényleg jól esett volna vele tölteni ezeket az órákat, még akkor is, ha akkor nem keresek egy vasat sem és ezt esetleg a banda nem veszi jó néven. Kit érdekel!
- Ezek szerint, egyáltalán nem hiányoztam? - veszem duzzogósra a figurát. – Hát jól van, értem én…… - nézem mereven a szendvicsemet. – És most biztos, hogy velem akarod tölteni a délutánt és ……és az estét? – nézek rá a szemem sarkából kajánul.
Végül nem bírom tovább és megfogom a kezét.
- Rose nagyon szeretlek, és borzasztóan hiányzol, amikor nem vagyunk együtt. Csak nem szeretném, ha velemi bajod esne és én nem tudok rád vigyázni, vagy ilyesmi.

- Néha egyedül is kell kószálnom, nem gondolod? És ha fürdőruhában nem is, fehérneműben már nem egyszer láttál.
Elvigyorodva nézek José szemeibe. Lényegében nem sok különbség van egy bikini, és egy bugyi-melltartó kombináció között, pláne a mai fehérneműket tekintve. Vannak olyanok, hogy szinte csak az anyaga az, amiről meg tudom mondani, mi is van a kezemben.
- Különben is, ki mondta, hogy volt rajtam valami is?
Megjátszott duzzogás is mosolyt csal arcomra. Eszembe jutnak azok a dacos, tizenéves fiúk, akikhez hamarosan mennem kell.
- Hány éves is maga kérem, hogy így viselkedik? Igen, minden vágyam, hogy veled töltsem a délutánomat, nem is beszélve az estéről.
Én magam sem komolyan kérdezek rá korára, hasonlóan reagálva, mint ő, csak játszok a szavakkal, mondatokkal, s a hozzájuk fűzött mimikával, testbeszéddel.
Amint érzem bőrömön az ő kezét, s hallom a már sokkal komolyabb szavakat, mély, lassú sóhaj tör fel belőlem, mely talán csak egy erősebb légvételnek tűnhet.
- Nagyon örülök neki, hogy így érez irántam valaki, de tudok magamra vigyázni, ezért nem kell aggódnod. Nem vagyok már kis gyerek.
Mosolygok, de tekintetemben van egy apró szikra, ami árulkodik a gondterheltségről is. Ez azonban olyan apró jel, hogy nagyon nehéz kitalálni mi motoszkálhat bennem.

Nagy szemeket meresztek rá, mikor megemlíti, hogy talán nem volt rajta semmi, amikor fürdött a tengerben és ettől nekem természetesen azonnal beindult a fantáziám, és amit minden bizonnyal le is lehetett olvasni mohóvá váló szemeimről.
- Rose, Rpse, ne ingereld az alvó oroszlánt, mert a végén nem bírom kivárni azt az estét.. – emelkedek fel a székemről és áthajolva az asztalon, most már nem törődve azzal, hogy látja valaki vagy nem, lopok egy csókot az ajkairól.
Tudom, hogy néha gyerekesen viselkedem, de nem tehetek róla, ha vele vagyok, elvesztem a fejem és hülyeségek jutnak az eszembe és különben is szeretném minden percemet vele tölteni.
- Tudom, tudom, hogy hülye vagyok. – villantok rá egy kisfiús mosolyt. – És azt is tudom, hogy nagy lány vagy már, így nem is akarlak korlátozni semmiben, csak szeretek veled lenni és most is alig várom, hogy ne legyenek útba azok a kölykök, de ígérem visszafogom magam és nem fogok rajtad lógni és csorgatni a nyálam, amíg velük foglalkozol. – nevetem el magam.
Aztán, ha befejeztük az étkezést, kifizetem a számlát és átölelve szerelmem derekát, együtt andalgunk a munkahelye felé. Nagyon élvezem, ahogy hozzám simul és érzem, hogy hozzám tartozik.

- De én fel akarom költeni!
Válaszomat halkan, lágyan, játékra csábítóan mondom, majd lágyan csókolom meg, ahogy az asztal fölött áthajol hozzám. Nem, engem sem érdekel, hogy ki mit mond, hiszen gondolataim nekem s nagy részben az este körül járnak.
- Sajnos nem tudom lemondani a kölyköket.
Felnevetek halkan, hiszen még az is szórakoztat most, ahogy a fiú a gyerekekről beszél. Persze azért, mert tudom, hogy mi is van mögötte, hogy nem a srácok érdeklik, hanem én. Ha ez most önzően is hat, én ennek nagyon tudok ám örülni.
Lenyelve az utolsó falatokat is, José fizet, s már indulunk is az iskola felé. Belekarolok, mert jól esik tudatni a világgal, hogy nekem van valakim. Széles mosollyal haladva mellette apró, de határozott lépteimmel igyekszek követni az ő lépéseit.

//Folytatás helyszíne a jövő titka még:D//