Horgásztó

Mesterséges, édesvizű halastó, amelyet igen szépen rendben is tartanak, szélein helyenként apró nádas van kialakítva, felszínén több helyen figyelhetünk meg tavi rózsákat. A tó partján gyakran látni pecásokat, ha szeretnénk magunk is megpróbálkozhatunk ezzel a sporttal ingyen és bérmentve (a helyi adó részét képezi a horgászati jog, így külön engedélyt nem kell igényelni). Minden nyáron itt játékos horgászversenyt tartanak.

Olyan szép idő volt és nekem meg annyira elegem volt mindenből, hogy egyáltalán még melózni sem volt kedvem, így aztán céltalanul bolyongtam a városban és végül ide lyukadtam ki a tópartra, ahol néhány horgásztól eltekintve csend és nyugalom volt.
A játszótér ide aránylag messzebb volt, így a gyerek zsivaj sem hallatszott túlságosan, mert most igazán arra volt a legkevésbé szükségem.
Így aztán leheveredtem a fűbe és átadtam magam a melengető nap sugarainak, meg a háborgó és nyugtalan gondolataimnak.
Kellett már egy kis idő, hogy végig gondoljam mibe is keveredtem bele és, hogy vajon hogyan mászom ki belőle. Egyelőre három veszélyes ember is a nyakamban liheg és akkor még a rendőrfőnökről nem is beszéltem! Jó lenne valahogy kijátszani őket egymás ellen. Talán akkor megszabadulhatok tőlük anélkül, hogy elveszteném valamimet, vagy akár az életemet.
Borus gondolatokkal volt tele a fejem, de a levegő és a víz illata lassan elszenderített.

Egy lány jelenik meg a tóparton, miközben a nem annyira messze lévő játszótér felől a szél erős gyerek visítás hangját sodorja feléd. Nem szokványos kinézetű a lány. Kék haj erős smink, feltünő ruházat.

Látszólag keres valamit a fűben. Talán elhagyta a fülbevalóját vagy valami értékes holmiját. Aggodalom ugyan nem látszik az arcán, de kitartóan keres, kutat. Ránéz Josera, majd továbbmegy a fa tövében kutakodni ám ott sem jár sikerrel. Megáll Jose fölött, eltakarva az addig Josera tűző nap sugarait. Akar mondani valamit, de hangja annyira halk, hogy nem hallani. Csak annyit látni belőle, hogy tátog, de mozdulatai arra igyekeznek rávenni, hogy odébb mozdulj. Esetleg ráfeküdtél arra, amit keres? Mindenesetre nagyon megszeretne meggyőződni róla, hogy így van-e.

Mikor már egészen átadtam magam a jóleső melegségnek, mely a napsugarak által járta át a testemet, egyszer csak valami eltakarta előlem azt.
~Hmm! Talán felső kúszott a nap elé? Csak én lehetek ma ilyen szerencsétlen, hogy az előbb még verőfényes napsütés után még az eső is a nyakamba essen! ~ morgolódok magamban, aztán mivel nem akar a felső eltávozni, csak kinyitom a szemem, hogy megnézzem fedezékbe e kell vonulnom a zápor elől.
Azonban rá kellett jönnöm, hogy nem felhőről van szó, hanem valami kétlábú emberféle takarja el előlem a napot, ami igazán nem szép tőle, tekintve, hogy közel s távol rajtam kívül senki nincs a tóparton, így nyugodtan álldogálhatna máshol is. Sokat nem látok belőle, mivel a háta mögött tűz a nap és csak a sziluettje látszik.
- Megtennéd, hogy arrébb teszed magad? – hessegetem el, az egyik kezemmel, míg a másikkal ernyőt formálva a szemem elé próbálom kivenni, ki lehet ez az élő napernyő.
Mivel nem mozdul, kissé mérgesen felülök, hogy kicsit érthetőbben küldjem el, jó messzire, mikor meglátom végre ki is az. Mit ne mondjak leesik az állam, hisz még ebben az őrült városban sem mindennapi a csaj megjelenése.
- Ejha! – füttyentek egyet. – Szia szépségem, mi a helyzet? – nézek rá kíváncsian most már és mivel látom, hogy mozog a szája, így feltételezem, hogy mond is valamit, csak éppen én nem hallok semmit.
- Mi a bánat….- rázom meg a fejem és még a fülemet is megpiszkálom. – Valami eldugította a hallásomat? – de a helyzet az, hogy továbbra sem tudom mit akar tőlem, vagyis a mimikájából és a hadonászásából valami olyasmi jön le, hogy azt akarja menjek arrébb.
- Mi a baj kislány? Talán elfoglaltam a helyed? – nézek körül magam is, de nem látok jelölést a füvön, de azért nem vagyok én olyan keményszívű, hogy egy ilyen szép lány kérésének ellenálljak, így egy kicsit arrébb húzódok. – Csak tedd le magad, nem zavarsz.

Amikor Jose odébb húzódik igen érdekes dolog történik. Talán nem vetted volna észre, hogy pár darab réginek és ismerősnek tűnő papírdarabra heveredtél le. A lány kapva-kap az alkalmon és mielőtt megbizonyosodhatnál róla, hogy milyen papírok is azok, amiken egész addig feküdtél a lány értük nyúl és megragadja azokat. Nem úgy tűnik, mint aki le szeretne ülni. Csendben figyel téged egy darabig, majd oldalra billenti a fejét.
- Ezeket szeretnéd ugye? - lengeti meg a még mindig idegesítően ismerős papírokat. De vajon mi állhat bennük? Miért olyan átkozottan ismerősek? Azt tudod, hogy nagyon meg akarod őket szerezni...

Igazán jószívű vagyok, hogy a jól megválasztott és kellően előmelegített helyemet felajánlom ennek az érdekes tüneménynek, de hát senki nem mondhatja, hogy nincs áldott jó szívem.
Azonban úgy látszik a csajnak esze ágában sem volt elfogadni a kínálásomat, hanem inkább azokra a papírokra pályázott, amik, mint kiderültek valahogy eddig elkerülték a figyelmemet és rajtuk heverésztem.
~ Mi a szösz! ~ néztem a lány által sietve felmarkolt papírokra. ~ Észre sem vettem, de így elnézve, olyan ismerősnek tűnnek! ~
Mivel a lány is észrevette a kíváncsiságomat, az orrom előtt legyezgetve a papírokkal, mint ahogy a kutyát szokták valami kolbászdarabbal, ingerelni kezdett és én pedig nagyon is vevő voltam rá, hiszen a nyakamat mertem volna rá tenni, hogy valamiért nagyon fontosak nekem azok, még ha pontosan nem is tudtam volna megmagyarázni miért. Valami erős belső késztetés volt, talán a hatodik érzék, ki tudja!
Mivel a papírok nem voltak tőlem túlzottan messze, ezért gyorsan utánuk kaptam, remélve, hogy a lány talán nem olyan gyors mint én.
- Igen, szeretném, de ki a fene vagy te, és mit akarsz tőlem? – szaladt ki közben a számon, mert egyre inkább úgy éreztem, hogy ez a találkozás nem a véletlen műve.

Az érzékeid kissé megtréfálnak, amint a papírokért nyúlsz, hiszen úgy látszik a lány gyorsabb volt nálad és sikerült a háta mögé rejtenie őket, miközben rosszalló pillantásokat lövellt feléd. Ám részben talán szórakoztatta is a dolog.
- Úgy tűnik számomra, hogy inkább te akarsz tőlem valamit. Ami pedig a kilétemet illeti, nem talált - nevetett fel lágyan és szórakozottan. Újra előhúzta a papírokat a háta mögül és ha eddig nem jöttél volna rá, akkor most ráismerhetsz azokra a papírokra, amelyeket Caecustól loptál és végül Kortney zsebelte be őket. A lány végül a közeli fának dőlt és tanulmányozni kezdte a papírokat, mintha tudomást sem akarna venni rólad a továbbiakban.

Általában nem panaszkodhatom a reflexeimre, de az a lány elmehetne bűvésznek is, mert olyan villámgyorsan rejti el a háta mögött a dokumentumokat, hogy szemmel alig bírom követni.
A rosszul sikerült megszerzési kísérletet persze nem díjazta túlságosan, nem mondhatnám, hogy örült neki, de nem is futott el, hanem úgy tűnt továbbra, a szavaival ellentétben akar tőlem valamit.
- Ezt, hogy csináltad! – néztem a kezeire, de addigra már újból előhúzta a papírokat és most már nagyon is beugrott, hogy mitől olyan ismerősek, hiszen ezek voltak a vakegértől elcsent értékpapírok! De, hogyan kerülhetett ehhez a kiscsajhoz, hiszen azokat Cortney fiókjában láttam utoljára? Ez valami rossz tréfa?
Mikor a lány a közeli fának támaszkodva a papírokat kezdte tanulmányozni, gyorsan felálltam és elé sétáltam. Nekem valahogy egyáltalán nem volt már jókedvem.
- A kilétedre még nem tippeltem, de most már nagyon kíváncsivá tettél. – állok meg úgy előtte, hogy ne tudjon elmenni, ha akar akkor sem. Most már nagyon szerettem volna tudni mi folyik itt. – És az is baromira érdekelne, hogy hogyan kerültek ezek hozzád? – mutattam a kezében lévő papírokra.
Azért míg a lánnyal cseverésztem, nem mulasztottam el körülnézni, mert nem szerettem volna Cortney embereibe belefutni, mert abból a démonból mindent kinéztem, azt is, hogy most jót szórakozzon rajtam, vagy számon kérje a Jeremyféle kudarcomat.

A lány jókat mosolyog rajtad, ahogy te egyre erőteljesebben próbálod megszerezni a papírokat. Legalább is a közeledésedből erre következtet.
- Mit hogy csináltam? - néz értetlenül rád, de láthatóan tudja mire utaltál - Ja hogy azt? Hát csak egyszerűen lassú vagy tolvaj létedre. Legalább is hozzám képest - kacsint egyet mellé, hogy tovább szítsa a hangulatot.
- Tudod a legtöbb ember nem szereti, ha sarokba szorítják. Általában ilyenkor lép életbe az a bizonyos védekező mechanizmus és esetleg visszatámadnak. Netán olyan meglepetésekben részesítenek, mint az előbb is megtörtént... - beszél úgy, mint aki csupán a várható időjárásról ad előrejelzést, szavai mélyén mégis érezhető a fenyegetés. De mit is ártathatna neked egy törékeny lány? Te már csak tudod.
- Az pedig, hogy ki vagyok lényegtelen. Csak az számít ami nálam van. Ezek kellenek? - lengeti meg újra a papírokat az orrod előtt - Hát szerezd meg! - vonja fel a szemöldökét és, ha újra ki szeretnéd kapni őket a kezéből ő megint gyorsabban cselekszik és a papírokat feldobja a magasba, azok pedig pillangóként repkednek a hirtelen feltámadt szélben...

Aztán csak nagy szemeket meresztek rá, mikor egyszerűen a képembe vágja, hogy tudja, hogy tolvaj vagyok. Most már nem csak kíváncsi és gyanakvó, hanem egyre mérgesebb is vagyok, hiszen úgy néz ki, játszik velem, mint macska az egérrel. Ki a fene ez a csaj!!!
Továbbra sem kap választ természetesen, csak újabb cukkolást.
- És mit tudsz tenni bébi, ha valaki isten igazából sarokba szorít? – lépek még közelebb és közben összeszűkült szemmel előhúzom a kést a zsebemből. – És ehhez mit szólsz? De tudod én általában békés természetű vagyok, míg ilyen kis ribik ki nem hozzák belőlem a sötétebb énemet, de most is kapsz egy lehetőséget. Odaadod a papírokat és megmondod ki vagy, aztán már húzhatsz is oda ahonnan jöttél. – javaslom neki hideg pillantással a burkolt fenyegetésére, ami egy ilyen kislány szájából, azért elég érdekesen hangzott, még ha az előbb gyorsabb is volt nálam.
Be kell vallanom alaposan meglepett mikor feldobta a papírokat és azok szanaszét repültek, ahogy elkapta őket a szél. Én meg csak álltam ott dermedten, mert hirtelen fogalmam sem volt melyik után kapjak, de aztán zsebre vágtam a kést, hiszen eszembe sem volt bántani, és máris megpróbáltam összekapkodni az értékpapírokat mielőtt azok a tóban kötnek ki.
- Ezért még számolunk! – sziszegtem a csajnak, mert fel tett szándékom volt, hogyha sikerül legalább valamennyit megmenteni a dokumentumokból, akkor legalább egy pofonnal megkínálom, amiért szórakozott velem.

Nem úgy tűnik, mint aki rettentően megijedt a fenyegetéstől és a késre is csak futó pillantás vet, majd ujjait begörbíti és az arcod előtt elsuhintja, mint áldozatára lecsapó kiscica. Az arcodhoz ugyan nem ér hozzá mégis, mintha megsebzett volna. Négy apró vágásból ered el immár a véred, amit lehet csak akkor veszel észre, amint a papírok után rohangálsz jobbra-balra.
A lány eközben továbbra is kiválóan szórakozik rajtad, minek hangos kacajjal ad hangot. A nevetés szörnyen irritálóan hasonlít valakinek a nevetésére, méghozzá kellemetlen ismerősöd Kortney hangját idézi fel benned.
Ha összeszedegetted a papírokat értelemszerűen meg akarsz bizonyosodni róla, hogy tényleg nem a szemed csapott be... azonban a feketeleves csak eztán következik, ugyanis a papírok, amiket összeszedegettél teljesen üresek és semmi írás, bélyegző vagy más egyéb nincs rajta, esetleg pár csepp vér, ami rájuk hullott az arcodról. a lány eközben nem moccan a fa mellől csak továbbra is nevet. Rajtad...

Még mielőtt elrohannék a papírok után a lány tesz egy olyan mozdulatot, mint a macskák mikor meg akarnak karmolni valakit, de nem ér hozzám. Még át is szalad rajtam a gondolta, hogy már csak az hiányzott, hogy fújjon is hozzá, de már szaladok is, hogy megszerezzem a dokumentumokat, ami jó néhány perc szaladgálás és idegeskedés után sikerült is, talán ha egy-kettő hiányozhat belőle.
A dühömet csak tovább hergeli a fa felől felhangzó kacagás, ami egyértelműen nekem szól. Az a bestia rajtam nevet!!! De már nem sokáig!
A még jobban idegesít, hogy mintha ráadásul Kortney hangját hallanám ki a szavaiból, ami természetesen lehetetlen, de mégis így érzem.
Mikor az utolsó cetli is a kezemben van, akkor merevedek le igazán, hiszen, amit ott tartok, azok csupán üres lapok, amire most vörös pöttyök potyognak. Égő arcomhoz kapok és a kezemre nézve alaposan meglepődöm, és meg is ijedek, hiszen a kezem is véres lesz.
- Mit tettél velem te boszorkány! – rohantam a lány felé, hogy hozzávágjam a hamis papírokat és lekeverjek neki egyet, hogy tudja, velem nem szórakozhat. – Azonnal add ide az eredetieket. – próbáltam megfogni, hogy istenesen megrázzam, mint foxi a lábtörlőt. – Velem re ne szórakozz te kis kxrva!

A lány arcáról lehervad a mosoly, ahogy hozzáérsz és valamiféle masszává alakulva a kezedben elolvad és eltűnik, elfolyik, mint a cseppek, melyek az arcodra hullanak. Vérpiros cseppek. csepp csepp csepp...

Arra ébredsz, hogy hatalmasat dörög az ég és zúdul rád az eső, mintha egyenesen dézsából öntenék. A fa óvó lombjai sem képesek megóvni az esőtől. Csupa víz mindened, szó szerint bőrig áztál. A játszótérről áthallatszó gyerekzsivaj immár elhalt, mindenki menedék alá húzódott vagy hazament, csak te egyedül maradtál a környéken ahogy szétnézel. Egyetlen alakot láthatsz kirajzolódni a távolban, ahogy ott áll és mintha nem zavarná a rá szakadó ég. Ahogy észreveszed, elindul lassú léptekkel hagyja el a parkot...

Minden igyekezetem ellenére azonban képtelen vagyok megragadni a lányt, mert egyszerűen a teste szétolvad a kezeim között, mint egy nyúlós méz, és azt érzem, mintha valami az arcomra cseppenne egymás után többször és mikor megpróbálom letörölni, akkor a kezem ismét csak véresek lesznek.

Ijedten ülök fel, mikor az égzengés megrezegteti a levegőt és nézek körül értetlenül. Az eső szakad, mintha dézsából öntenék és én még mindig ott ülök a fa alatt, ami alá délután leheveredtem, de annak dús lombja sem képes felfogni a rám ömlő csapadékot, így máris tetőtől talpig merő egy víz vagyok.
~ A jó életbe! Biztos elaludtam és álmodtam ezt a sok hülyeséget! Még álmomban is azzal a nyomorult kötvények járnak az eszembe! ~ füstölgök magamban.
Gyorsan felállok, habár most már teljesen felesleges sietnem és meg kell hogy állapítsam, hogy rajtam kívül már mindenki fedél alá húzódhatott, hiszen a környék teljesen csendes, de…….de mintha ott…..ott bejárat környékén állna valaki! Valaki, akit látszólag nem zavar a szakadó eső, de ahogy felé fordulok lassan megindul, hogy elhagyja a parkot.
Az eső ellen a kezem a szeme elé ernyőzöm, mert belém nyíllal a gondolta, hogy ismerős az az alak. Mivel lassan halad én a nyakamba szedem a lábam, hogy utolérjem és közelebbről is szemügyre vegyem. A rossz érzésem továbbra sem hagy el, a szívem hevesen dobog a mellkasomban, míg kifelé sietek. Mikor már közelebb érek az esőtől még mindig nem látom tisztán.
- Hé, várjon! - kiáltok utána, hogy hátha megfordul.

Ahogy a lány után szólsz - merthogy a vonásaiból simán látszik, hogy a gyengébbik nem tagja közé tartozik - mintha megtorpanna kissé és visszanéz. Érdekes módon teljesen ugyanaz a kék hajzat és vonások jellemzik őt is, mint az álmodban szereplő, részedről nem túlzottan megkedvelt lánykát, boszorkát vagy nevezd, aminek csak szeretnéd. Rád pillant egy másodperc erejéig, majd sietősre szedi a lépteit és elhagyja a park területét, majd a következő sarkon befordul és szem elől veszíted. Ha megpróbálod követni, akkor több lehetőség is áll előtted a sarkon túl. Az utca kihaltnak látszik, de több boltból is fény szűrődik ki. Vajon melyikbe mehetett be? Egy kávézó van hozzád legközelebb, netán egy virágbolt a túloldalon, esetleg a messzebbi kapualjba húzhatta meg magát? Te döntesz, keresed vagy betudod az egészet egy furcsa esetnek és továbbállsz, nem vesztegetve az időt holmi lehetséges tévképzetnek. Talán csak megrémítesz egy ártatlan lányt...

Akár mennyire is sietek nem tudok sokkal közelebb jutni a megpillantott alakhoz, aki viszont, ahogy a kiáltásom eléri megfordul és én villám csapottan torpanok meg, hiszen azonnal ráismerek! Ez az a lány, akit álmomban láttam, és aki olyan csúnyán elbánt velem! Talán mégsem álom volt? Ilyen hasonlóság nem lehet véletlen!
Azonban csak egy futó pillantás erejéig áll meg, már fordul is vissza és mintha még kicsit gyorsabbra is venné a tempóját, máris bekanyarodik az első utcába, és így eltűnik a szemem elől.
Most már a kíváncsiságtól is hajtva rohanok utána, de ahogy én is befordulok a sarkon nem látom sehol. Az utca üresen tátong és az esti lámpafényben, csak az üzletekből kiszűrődő fény verődik vissza a kövekről.
~ Talán valamelyik boltba ment be! ~ kapom a pillantásom egyik helyről a másikra, de gőzöm nincs hol kezdjem, és még az a lehetőség is felmerül bennem, hogy feleslegesen túrázom magam, hiszen mit fogok mondani neki, ha mégis megtalálom. „Hé kislány nem te szórakoztál velem álmomban?” Marhaság! Ráadásul még a végén rendőrt hív, hogy valami őrült zaklatja!
Viszont továbbra sem hagyott nyugodni a gondolat, hogy ez nem lehet véletlen! Úgy döntöttem kockáztatok és először megnézem az a sötét kapualjat, hátha csak megállt ott pihenni, vagy esetleg, ha nekem van igazam előlem bújt el. Aztán ha ott nincs még mindig bemehetek a kávézóba és a virágboltot is megnézhetem.

A kapualjba, ha beérsz épp három nagyobb izomzattal megáldott fickó próbálja kiverni a lelket egy fiatalabb srácból, aki meglátva téged, felszakadt szemöldöke alól esdeklően pillant rád, miközben a többi tudomást sem vesz rólad, egész addig míg bele nem avatkozol a dolgukba. Amíg esetlegesen azon töprengsz, hogy segíts-e a fiún vagy inkább tovább állj és azt ép bőrrel tedd, addig a nyitott kapualjból azt láthatod, hogy a túloldalon az a lány szedi gyorsan lépteit, akit keresel. Közben az ütések egyre lassabbak melletted, mint ahogy a fiú nyöszörgése is. Suttog valamifélét, de így nem hallatod, túl messze vagy tőle...

~ Hopp! Ez nem volt túl jó ötlet! ~ lépek visszább egy kicsit, mikor a lámpák által már nem nagyon megvilágított kapualjban meglátom a kis csapatot, amint éppen valamilyen leszámolás, vagy számonkérés zajlott és három verőlegény gyepált egy fiatal suhancot. A csajt nem láttam sehol és én meg nem nagyon szerettem volna belekeveredni a dologba. A banda erkölcsi kódexe szerint, ha nem tartozik a családhoz, akkor jobb észre sem venni semmit. Így hát én is igyekeztem ezt az elvet a magamévá tenni, főleg mikor megláttam a lányt az utca túloldalán elsietni.
Már léptem is elfele, mikor megütötte a fülemet a srác felől valami elhaló suttogás, habár már az ütések sem voltak olyan szaporák, ahogy a nyögések sem.
Minden igyekezetem ellenére mégis megtorpantam és még egy oldalsó pillantást vetettem a fiú felé, miközben a kezem a zsebembe csúszott, hogy rámarkoljak a késemre.
~ A fene! Még én is kerülhetek bajba és akkor jól jönne valami segítség! Csak kicsit megpróbálok segíteni, se aztán spuri a csaj után mielőtt végképp eltűnik! ~ győzködöm magam, miközben a lábaim már a kis csoport felé mozdultak.
- Hé, srácok! Nem lesz még elég? A végén még agyonveritek és az senkinek nem lesz jó! – igyekeztem nagyon diplomatikus lenni.
Reménykedtem, hogy már amúgy is végeztek és egy kis ráhatásra hamar elhúzzák a csíkot, és már mehetek is a lány után.

A három fickó felnéz rád és az egyikük nevetve méreget, majd elengedi a srác grabancát, aki végre levegőt kapkodva próbál odébb kúszni.
- Nézzétek csak, a kisegér megszólalt a lyukból. Nem tanították meg neked, hogy ne szólj bele a nagyok dolgába? - egyenesedik fel és tesz egy fenyegető lépést feléd – De még megkaphatod azt az esélyt, hogy fogod magad, becsukod a szemed, nem láttál semmit és felhúzod a nyúlcipőt. Talán elbújhatsz anyuci szoknyája mellé, amíg teheted – mutat az ajtó felé – Nekünk pedig hagyod, hogy befejezzük a dolgunkat. Ha nem… Nos akkor úgy járhatsz, mint a kis barátnőnk… - ha jobban szemügyre veszed az agyoncsépelt alakot, valóban felfigyelhetsz rá, hogy egy női alak próbál elslisszolni, amíg te magadra vonod a férfiak figyelmét. Kezét a hasára szorítva próbál a másik irányba eloldalogni, miközben rád sandít, majd eltűnik az egyik ajtó mögött. Ekkor figyelnek fel a zajra és káromkodások közepette sietnek utána.
- Meglépett a Tartaros ribanca...

Természetesen azt már előre sejtettem, hogy nem fogom megúszni szó nélkül, de abban reménykedtem, hogy ha egy idegen rájuk szól talán nem olyan bátrak és elhúznak valahová jó messzire és én is mehetek a dolgomra. De nem így történt!
~ A fene, hogy nem tudom befogni a számat és elmenni a dolgok mellett, amik nem rám tartoznak! ~ szidom saját magamat, de már nincs mese, már észrevettek és nem is hagyják szó nélkül. Talán még van egy lehetőség, hogy békésen oldjuk meg. Már persze nem arra gondoltam, amire ők, de az sem rossz, főleg, hogy a srác, de várjunk csak……csaj? Azta jó búbánatos hétszentségit! Szóval a csaj úgy látom jó úton halad, hogy míg velem szemeznek a fik addig eltűnjön a balfenéken és már ez is valami.
- Sok mindent tanítottak nekem, amit úgy látszik nektek nem srácok, és az egyik az volt, hogy nőkre nem emelünk kezet. – vontam meg halálos nyugalmat árasztva magamból a vállam, miközben majd szétvetett az ideg. – De nem tudom, melyik csapatban játszotok? Nem látok semmilyen jelzést rajtatok. – nézek sokatmondóan végig rajtuk. – Talán a főnökötök nem is tudja mivel ütitek agyon az időtöket?
Arra, hogy engem is kezelésbe vennének, nem reagálok, mert mikor megtudom, hogy Tartarosos a csaj, kicsit elhűlök, de legalább van lehetőségem, hogy megpattanjak a helyszínről, amíg ezek üldözőbe veszik. Így is megvolt az évi jócselekedetem, mert segítettem a csajnak meglépni, innentől már az ő ügyességén múlik, hogy tűnik el a verőlegények elől. én meg siethetek a követett lány után, ha még egyáltalán utolérem.
Kijjebb léptem az utcára a kapualjból, hogy végignézzek rajta, hátha megpillantom.

*Megkaptam Nestore üzenetét, amit azóta is többször elolvastam.
"Holnap éjfélkor legyen a horgásztónál! Pecát is hozzon!"
De akárhogy olvastam ezt a röpke sort még mindig nevetnem kellett. Akár honnan is nézem egy nőt horgászni hívni, nem épp egy logikus dolog. De akárhogy is hiszi a másik nem fogok felsülni. S bár a lelkem nem vitt arra, hogy apuét használjam, de elkértem az egyik öreg botját, hogy ennek a pontnak is eleget tegyek. Papucs, világoskék szoknya, fehér bikini felső és egy vékony, fehér garbó. Nem vittem túlzásba az öltözködést. A vállamon pedig ott pihent egy hátitáska egy pulcsival, a tárcámmal, a telefonommal, pár szendviccsel, kávéval, egy kis sütivel – ami kár pótolhat minden felmerülő problémában-, és persze a gépemmel. Na igen… a kezem most foglalt a bot által így nem tudtam képeket csinálni. De hosszú az éjszaka a halak meg lassan jönnek. Unalmasan lassan. Ha nem lenne sötét még egy könyvet is bedobtam voltam, biztos, ami tuti alapon, ha Nestore nem volna elég. S apu éjszakáiból tanulva egy kisebb pléd is benne volt, a horgászat legnagyobb öröme számomra; mikor elalszom.*
- Csak nem a romantika nagy mestere veszett el magában? *Ezt akár vehette egy köszönésnek is, egy amolyan „Szép éjjelt”-t akartam tudatni. Ha nem lett volna elég beszédes a mosolyom és a visszatartott nevetésem, ami a szemeimben csillogott. *
- Bár… a romantikához nem tartozik a pecabot, de ha a helyválasztással az a célja, hogy befogja a számat és ne locsogjak annyit. Akkor remélem felkészült arra is, hogy sok mindent nem fog fogni ma éjjel. * Még mindig vigyorogtam és azt hiszem, ezt nem is lehetne letörölni az arcomról.

- Keresse csak, keresse...hátha megtalálja!
Persze, hogy a romantikus énemről beszélek. Ó igen, iróniám nem dobtam még a tóba, itt bujkál bennem minden percben, s használom is, előszeretettel..
Végigmérem a lányt, s meg kell állapítanom, szúnyogokat akar etetni vérével. Azzal értékes, drága vérrel...jajj. Kár lenne érte. Majd batyujára téved tekintetem fél szemmel odasandítva, s szélesen vigyorogva rajta.
- Maga egy hétre jött?
Igen, az én pecám már be van dobva, de nagyon úgy fest, hogy csak a gilisztámat áztatom. A tó felé fordulva szólok még oda neki.
- Meddig akar ott állni? Így sosem fogja ki a legnagyobb fenevadat.
Igen, az is célom, hogy megtanítsam, olykor csendben kell lennie, különösen ha mágiát akar tanulni, s minden bizonnyal akar.
- Csodálkozik a helyválasztáson? Sorolja még, milyen ötletei vannak?

- Felesleges kutatásokba nem ölöm az időmet… * Vontam meg könnyedén a vállaimat az iróniájára. Valahogy nem tudott vele bosszantani. A kérdésére csak levettem a táskám.*
- Nem. A nagyja részt elfoglalja egy pléd… különben meg, ha unatkozom, akkor eszek. S ez… * Intettem körbe a tóra.*
- … számomra elég unalmas ahhoz, hogy egy heti élelmet hozzak. * A kérdésére csak lemondóan sóhajtottam és a szemeim forgatva vettem elő a plédet és egy kis dobozkát, amiben kukacok meg pirospaprikás kenyérgalacsinok voltak.*
- Mért vadásszak a tóba, mikor az amit kiakarok fogni már a parton van? S az aligha hiszem, hogy a kukaclóbálásra bukna. Vagy talán tévedek és mégis a kukacokra bukik? * Vigyorodtam el pofátlanul miközben a ráerősített galacsint a horoggal együtt bedobtam a tóba. A botot meg egyszerűen letettem a földre és a plédet szétterítve ültem le.*
- Remélem most már boldog… * S bizony el is feküdtem a pléden az eget kémlelve. *
- A céljától függ… ahhoz, hogy befogjam helytől függetlenül elég felkeltenie az érdeklődésem vagy elérnie, hogy befogjam. Így vagy úgy, de csendben legyek. *
- De ez is jobb lenne, mondjuk a tó közepén egy csónakban. Vagy bármi olyan helyen, ami nem tölt el unalommal. Mondjuk tánc, a tenger part, vagy csak ha a lényegre koncentrálunk és nem a maga hobbijával. Már akkor sem szerettem ide járni mikor apa élt. Na Ő megszállott volt. De különben ha az a terve, hogy amit kifog megsütteti velem, közlöm, hogy nem szeretem a halat így nem is tudok vele mit kezdeni. A belezéshez meg maga úgy is jobban ért… * Kezdtem el beszélni és felőlem aztán a botom ott kuksolhat egész éjszaka.*

Mibe vágtad a fejed Remus? Meg fog ez a nő téged bolondítani előbb-utóbb. Már ha engedném neki, de ugyebár a türelmem végtelen.
- Én jól laktam, mielőtt ide jöttem. biztos ami biztos alapon. Ki tudja, még a végén a vérére szomjaznék, s elhessegetném a szúnyogokat.
Vigyorogva végignézem ahogy lecuccol, bedobja botját ő is, s végül hanyatt vágja magát.
- Nem bukok kukacokra.
lényegében nem bukok én senkire, s most is csak kötekedek, de érzelem, pláne pozitív csak a jó kedélyem van bennem.
Kicsit nevetségesek vagyunk így ketten, amint a parton évődünk, mint két jó barát, holott nem is ismerjük egymást, s kialakulni sem fog köztünk más, mint kétoldalú érdekkapcsolat.
- És, hogy érzi? Kifogta?
Fura mosoly fut végig arcomon, miközben hallgat, ahogy a romantikáról beszél. Szerencsémre nem látja arcomat, hisz ő az égre, én a vízre nézek, de szavai olyan emlékképeket juttatnak eszembe, amik valaha nagyon sokat jelentettek nekem. Elmerengve nézem a hullámokat. Koncentrálni kezdek, s hosszú percek után apró vízgömböcskéket lebegtetek a lány arca fölé, melyek csillogva köröznek arca előtt, mielőtt arcába ömlene, mintha egy pohár vízzel leöntenék.
- Hallgassa a csöndet! Csak két percig!

- Mily kár lenne érte… * Na most az Én hangomból áradt az irónia és szavaimból pedig egyenesen csöpögött. Biztos, ami tuti alapon, hogy a másik észrevegye. A megjegyzésére azonban, hogy nem bukik a kukacokra nem reagáltam. Minek? Egyébként is nyilvánvaló volt, hogy nem meleg. Elvégre a vámpírok bőre hideg. Innentől meg már ki van zárva… Na jó, ezen kívül sem gondoltam komolyan a feltételezésem.*
- Nem érzem sehogy. Még lóg a levegőben. De ha nem akarná a vad, hogy kifogják, nem mutatja meg magát, a vadász előtt. Persze heccelésből is megteheti… de aki túl bátor az horogra akad, a kérdés az, hogy meddig üldözteti magát. De egy idő után minden állat megfárad és hibát vét. Én pedig ott leszek, és az enyém lesz Nestore. * Nos, hogy ezt gyerekes butaságnak, álmodozásnak, ígéretnek vagy épp fenyegetésnek vette, már nem az én döntésem. Da ha figyelt a hangomra és a szavaim mögé látott, akkor inkább volt reménnyel teli, mint az említettek közül bármelyik. *
- Magán múlik, hogy ad-e lehetőséget. Hisz ha… * Kezdtem volna ezt is megmagyarázni mikor megláttam a vízgömböket és kezem ösztönösen nyúlt a táncoló fények felé. De még mielőtt elérhettem volna az arcomba kötött ki az egész. Én pedig hirtelen ültem fel a papucsom után nyúlva az egyik kezemmel, míg a másikkal megtöröltem az arcom.*
- Pukkadj meg… * S már hozzá is vágtam a papucsom nevetve és észre sem véve, hogy lazán letegeztem a másikat. Ha egy pillanatra idenézett, akkor láthatta a szemeimben a jókedvet és némi csodálatot is. A fehér felsőmnek nem tett jót a víz, de ez nem érdekelt. Még mindig nevetve feküdtem vissza és igyekeztem visszafojtani a nevetésem, ahogy elhalt a szemeim is úgy csukódtak le. Akkor hallgassuk a csendet, addig sem kell a halakkal foglalkoznom. Csend… pff… sosincs teljesen csend. Most is hallani a tó hullámzását, bogarak zümmögését, a szúnyogot mely a fülemnél köröz. Na ez zavaró volt és hunyt szemmel követtem a hangot. Elkaptam a kezemmel és kinyújtva a kezem újra kieresztettem a markomból. A fűszálak sercegését mikor egy hőhullám söpör végig rajtuk… s bizony a természet zaja ránk olyan mély hatással van, hogy ha ez így megy tovább itt fogok elaludni.*