Douglas MacArthur Street 3. - Jeremy Pratt százados

Nagyobb családi ház, alig pár éves épület, kifogástalan állapotban. Három lakószoba, konyha, étkező, fürdőszoba, mellékhelyiség, nappali, dolgozószoba, padlás és pince tartozik hozzá, valamint kisebb udvar és fedett, két beállóval rendelkező garázs. Ilyen épületben helyezik el az állami alkalmazottak közül azokat akik nem a tápláléklánc legalján állnak.

Lakó: Jeremy Pratt százados

Nem volt olyan nehéz kinyomozni, hogy hol lakik ez a Jeremy Pratt. Mondjuk az igen csak meglepett, hogy a hadsereg századosa, mert a legutolsó találkozásunkkor egészen mást képzeltem róla, és így már még veszélyesebbnek éreztem ezt az egészet, amit Kortney a nyakamba sózott. Már csak az hiányzott volna, hogy a hadsereget is magamra uszítsam valamivel. Elég nekem Harke rendőrfőnök is bőven. Sötétedett és én a szemben lévő ház előtt , egy sövény mögött húztam meg maga, hogy lássam, ha Pratt kijön a házból. Egyelőre semmi különöset nem tapasztaltam felőle, habár még csak egy fél napja tudtam meg egyáltalán hol lakik, azóta figyelem, de nem mozdult még ki, pedig bent van, hiszen látom, hogy égnek a lámpák. Hát akkor lehet, hogy hosszú éjszakám lesz. Közben legalább agyalhatok, hogy hogyan is tudnám az a vörös némbert különböző módokon kinyírni, lesz rá időm.

Egy ideje már ott lehetett, mikor észrevettem. Besötétedett, és elárulta a mobiltelefon gyenge fénye. Persze nem kellett volna felfigyelnem erre sem, miért ne nézhetné meg a mobiltelefonját az időt a szomszéd, aki a saját sövénye mögött kuksol? De vannak bizonyos szakmák, ahol előfeltétel a gyanakvás. Az enyém is ilyen, részben.
Fogtam tehát magam, és a villanyokat égve hagyta kióvakodtam a ház egy hátsó ablakán. Nagyot kellett kerülnöm, hogy végig takarásban maradjak, és a kéetlen rajongóm, már ha az egyáltalán, ne vegyen észre, így csak jó húsz perccel később értem a szomszéd háza mögé.
Hátulról sikerült meglepnem a leskelődőt. Ő nem látott engem, de én a ház sarkának takarásából láttam őt. Ritkán esik meg velem, de most meglepődtem. Nem hittem volna, hogy ennek a kölyöknek van annyi vér a pucájában, hogy a múltkori után utánam merjen jönni.
- Szép esténk van - szólaltam meg fennhangon, és kiléptem a takarásból.

Olyan lassan telt az idő, hogy majd megölt az unalom. Hiába, nem vagyok én kém, vagy ilyesmi, nem nekem való az egy helyben ülés, így aztán ötpercenként néztem meg a telefonon az órát, hogy mennyi ideje kuksolok már itt. Kezdtem nagyon elgémberedni, na meg közben még egy zápor is elkapott, így már nem csak feszült, hanem vizes és felettébb éhes is voltam már.
~ Ez az ember sehová nem megy? Egész nap a lakásban hentereg, vagy mi a bánat! ~ szitkozódtam magamban, ahogy ismételten a telefonra pillantottam. A villanyok továbbra is égtek, és semmi jel nem mutatott rá, hogy Pratt ma még egyáltalán elhagyná a lakását.
~ A fene! Egész éjjel itt dekkolhatok! De lehet, inkább vissza kéne jönnöm holnap, hátha több szerencsém lesz! ~
Épp itt tartottam a gondolataimban, mikor megszólalt a hátam mögött egy hang és én majd belevágódtam a sövénybe, ahogy az ijedtségtől ugrottam egyet.
~ ilyen nincs! Ez meg, hogy a szentségbe került ide! ~
- Iiiiigen! Nagyon szép! - köszörültem meg a torkom, mert alig akart hang kijönni rajta, de igyekeztem menteni a menthetőt. - Épp erre sétáltam és te? Csak nem erre laksz? - intek a környékre nagy kézmozdulattal.

Gonoszul elvigyorodtam.
- Na igen, pont erre jártál... És gondolom remek ötletnek tartottad, hogy egy idegen ház kertjében kuksolj...
Elindultam felé. Nem láttam nála fegyvert, de hát nálam is volt, és azt meg ő nem látta. Talán egy méterre álltam meg tőle.
- Ha most elmondod, ki küldött, esetleg nem köplek be Aduásznak, hogy másnak is dolgozol, merthogy őt nem érdeklem, az biztos... Arról nem is beszélve, hogy neki vannak jobb emberei is a megfigyelésre.
Elképzelésem persze volt, de nem szerettem volna, ha bebizonyosodik. Akkor kénytelen lennék a kölyköt is, meg azt a másik személyt is elvinni a saját kis raktáramba, és nem biztos, hogy a nő olcsón adná a bőrét.

Nagyon béna mentegetőzés volt, ezt még én is éreztem és nem is gondoltam, hogy nagyon bevenné, de hát nem mondhattam el az igazat, így menteni kell a menthetőt.
Nem örültem neki, hogy elkezdett közelebb jönni, mert a múltkori eset után biztos voltam benne, hogyha kijött ide megnézni, mert kiszúrt valahogy, akkor nem puszta kézzel jött, hanem hozta a kis fegyverét is.
Igaz, ha ez mind úgy van, ahogy elképzelem, akkor már figyelhetett ő is egy ideje, így nagyon nem tudom átverni, hogy most érkeztem.
~ Ó! A jó életbe, miért is kellett nekem ilyen hülyeségre vállalkozni! ~
- Aduászt nem érdekelné, hogy mástól is húzok hasznot, .....már, ha így is lenne, de nem küldött senki, ez merő véletlen, hogy itt összefutottunk. - hadarom gyorsan - Miért is kéne téged figyelni? Mi vagy te, valami nagykutya? - igyekszem hárítani és ellentámadni. - Egyébként pontosan, nem én lennék a megfelelő személy, ha valakit figyelni kéne. - értek vele egyet. - Tényleg örülök, hogy találkoztunk, de most már mennem kell. - lépek az út felé, miközben az övemhez nyúlok, hogy a biztonság kedvéért megragadjam a pisztolyomat, mert nem hiszem, hogy elhitte amit mondok.

Ahogy távolodott, én úgy léptem közelebb.
- Szerintem meg érdekelné... De tegyük fel, hogy hiszek neked, Csak egy pillanatra. Mit gondolsz, nem volna furcsa véletlen, hogy pont itt állsz már legalább egy órája, szemben azzal a hellyel, ahol lakom?
Megint elvigyorodtam, ahogy tettem felé még egy lépést.
- Elég nagykutya vagyok ahhoz, hogy ha te eltűnsz a föld színéről, és a nyomok hozzám vezetnek, hirtelen lezárják a nyomozást, bizonyítékok hiányában. Biztos, hogy nem akarsz velem őszinte lenni?

~ Na még csak az hiányozna, hogy őszinte legyek veled! ~ futott át a hideg a hátamon. Az egy másik nagyon-nagyon nem egészséges döntés lenne a részemről, így hát ez szóba sem jöhet, akkor már inkább magamra vállalom és talán megúszom annyival, hogy kihívja a zsarukat. Mondjuk, ha jóba van velük, akkor gáz van, mert Kortney névjegykártyája a tárcámban lapul. De , hát azt talán könnyen kimagyarázom, vagyis remélem. De, hát az is lehet, hogy mégsem hívja a zsarukat, főleg, ha pisztolyt szegezek rá, de ezt csak a legvégső esetben, hiszen nem vagyok egy nagy fegyverforgató, még a végén lelövök valakit.
- Na jó! Igazad van, tényleg figyeltelek, de csak a saját szakállamra. - mondom neki, miközben folyamatosan közeledik. - Csak tudni akartam a múltkori eset után, hogy ki vagy, ennyi az egész. Hidd el nem terveztem semmi különöset. Na jó, lehet, hogy megfordult a fejemben, hogy benézek hozzád, de ezt már elvetettem. nem vagyok jó betörésben. - ismerek el egy el sem követett bűnt, hogy mentsem a valóságot. Mivel még mindig közeledett, előhúztam a pisztoly, hogy ő is lássa, de még nem fogtam rá. - Azt hiszem bölcs dolog lenne, ha elengednél.

Nem különösebben lepett meg, hogy végül elővette a fegyverét. Valami sántított a meséjében, de nem igazán tudtam, hogy micsoda. Egyszerűen csak nem tűnt olyan fajtának, aki utánam jönne. De ebben még akár tévedhettem is, tulajdonképpen.
Én is elővettem a pisztolyom.
- Ez patthelyzet, kölyök. De figyelj rám, csak mert Aduász haverja vagy... Ha sz*rba kerültél, és elárulod, milyenbe, esetleg kihúzhatlak belőle. Valahogy nem hiszem, hogy önszántadból bóklásznál itt... Vannak barátaim, és némelyik elég kemény. Ha most elteszed a stukkert, elteszem én is, és talán ki tudunk találni valami okosat.
Persze nem érdekelt a kölyök sorsa, de abban reménykedtem, így talán könnyebben megnyílik. Meg akartam tudni, ki küldte, már ha valóban küldte valaki. Talán érdemes lenne megpróbálkozni a Halál Érzékeivel... Ha a srácot kísérti valami szellem, az esetleg többet is elmondhat. De... Megölhetem egyszerűen őt is, bár akkor a kísértete aligha lesz közlékeny velem...

Tudtam, hogy van nála fegyver, szinte biztosra vettem! És most, hogy bebizonyosodott igazam van, majdnem összecsináltam magam, hiszen nem terveztem, hogy lelövök bárkit is, de ő biztos egy percig sem habozik megtenni, ahogy már megismertem.
Mikor beszélni kezdett és megemlítette, hogy esetleg tudna segíteni, komolyan elbizonytalanodtam, hiszen talán érdemes lenne……
~ Állj! Állj! Jeremy! Te tisztára meghibbantál! Ezt az embert nem is ismered, majdnem lelőtt a múltkor csak egy kis infó miatt! Kortney-t viszont nagyon is jól ismered és tudod, hogy megnyúvaszt az embereivel, ha elárulod! ~
Persze ez aránylag gyorsan tudatosult bennem, így talán nem tűnt fel a velem szemben álló férfinak a habozásom, ami bizonyíthatta volna számára, hogy még sem a saját szakállamra dolgozom.
- Ööö! Én elteszem, ha te is elteszed, mert ne akarlak bántani, főleg, hogy ismered Aduászt, de rossz nyomon jársz, azt hiszem, én egyedül dolgozom, vagyis most nem is dolgozom….áááá, szóval felejtsük el ezt az egészet, jó?
Mivel úgy látom, azért nagy vonalakban, de bevette a dumám és csak egy gyenge próbálkozás volt részéről az előbbi, ezért óvatosan, őt figyelve visszarakom a fegyvert a derekamhoz, miközben, mintha zajt hallanék az utca elejéről, de arra pillantva, nem látok semmit, csak az üres és kihalt utcát, ami most nem annyira nyerő részemről.

Én nem tettem el a fegyvert, amikor a kölyök. Nem is kaptam hátra a fejem, inkább lassan fordultam oldalra.
- Hoztál magaddal valakit? Van társad?
De az arcán láttam, hogy nem ez a helyzet. Intettem neki, hogy vegye elő a stukkerét, és menjen előre. Ha már muszáj vele társulnom, legalább ne ő védje az én hátamat...
Lassan óvakodtunk a sövény mentén, a ház felőli oldalon. Ha valóban állt valaki az utcában, aki ezt a zajt csaphatta, azt meg fogjuk hallani.
- Bárki is vagy, kölyök, valakinek voltál elég fontos, hogy rád állítson valakit... - mondtam súgva, majd kiléptem a sövények takarásából oda, ahonnan a zaj jött.

Persze, hogy csak én tettem el a fegyveremet, de mielőtt még szóvá tehettem volna, már másra terelte a szót.
- Nem! Miért hoztam volna, mondtam, hogy egyedül dol…szóval egyedül jöttem. – néztem rá értetlenül, hogy minek kérdezi.
Mikor jelezte, hogy vegyem csak elő a pisztolyt, nem tudtam mire vélni, talán valami pisztoly párbajt akar, vagy mi? De aztán kiderült, hogy ez az ember paranoiás, hiszen azonnal arra következtetett, hogy engem követtek.
- Biztos, hogy nem követett senki. – ráztam a fejem, hiszen ennyi idő alatt már csak észrevettem volna, ha utánam jött valaki, már mióta itt dekkoltam. – Merő idő pocsékolás! – dohogtam, de azért engedelmesen megindultam előtte, habár annyira nem díjaztam, hogy mögöttem slattyog fegyverrel a kezében. Ha valami rosszban sántikál, időm sem lesz reagálni rá.
Arra sem igazán vágytam, hogy ha mégis van ott valaki, akkor engem lásson meg elsőnek, így klasszul két tűz közé kerültem volna. Szerencsémre, amikor odaértünk, ahol a zajt hallottuk, nem volt ott senki.
- Nah! – sóhajtottam megkönnyebbülve. – Látod, nem állítottak rám senkit!- vigyorodtam el.

Körülnéztem. A seregben megtanítottak nekünk ezt-azt a nyomkövetésről meg a dzsungelharcról. Ennek itt a városban nem sok hasznát veszi az ember, de ahhoz, hogy lássam, egy helyen a szomszéd elhanyagolt pázsitján lelapult a fű, nem kell Winnetou-nak lenni. Tehát valaki állt itt. Hogy ki, meddig és miért, azt nem tudtam, de mivel szemlátomást már nem volt itt, nem is érdekelt. Legalábbis pillanatnyilag.
Eltettem a fegyvert, és megint a kölyökre néztem.
- Adok neked még egy esélyt. Egy utolsót. Mond el, ha küldött valaki. Ha most nem teszed meg, legközelebb, ha meglátlak, márpedig meglátlak, ha utánam koslatsz, szó nélkül golyót repítek a fejedbe. Rühellem a spicliket. Jól gondold meg.
Már most nagy volt a kísértés, hogy így cselekedjek, de nem tettem. Pedig enélkül a fér3g nélkül biztos jobb hely lenne a világ...

Mikor már Pratt is meggyőződött, hogy nincs ott senki, megint rám terelődött a figyelme. Én már elraktam a pisztolyt, hiszen nem szerettem volna, ha valaki rendőrt hív, ha meglátja a kezemben.
A férfi újból elismételte az utolsó lehetőségeimet, ráadásul még meg is fenyegetett, hogy ha nem beszélek és újból meglát, akkor lelő. Ez kicsit megijesztett, hiszen, hogy a fenébe fogom teljesíteni Kortney megbízását, ha nem tudok Pratt közelében maradni. Most is észrevett és nem reménykedhetek benne, hogy máskor nem szúr ki. Nem vagyok jó nyomkövetésben.
- Hát, akkor mondjuk úgy, hogy nem csak a magam szakállára nyomozgatok utánad. - sóhajtok fel ismét. - Valaki megkért rá, akinek az adósa vagyok, de ennyi, semmi több.

Elgondolkodva vakargattam meg az állam. Ez érdekes. Érdekesebb, mint azok a hazugságok, amiket eddig ki tudtam húzni belőle. Azt latolgattam, hogy vajon most már kinyírhatom-e, vagy van rá esélyem, hogy megtudjak mást is? Talán van. Esetleg.
- Nézd, kölyök... Tényleg, mi is a neved? Szóval figyelj, nem vagyok én jó ember, sem irgalmas szamaritánus, de nekem úgy tűnik, van valaki, akivel egyikünk sincs jóban. Nekem az az érdekem, hogy ez a valaki hidegre kerüljön, és szerintem neked is. Szóval mi lenne, ha beülnénk valahová egy korsó sörre, és megbeszélnénk, ki is az a valaki?
Volt pár tippem arra nézve, hogy ki is lehetett az. A kölyök felbukkanása miatt a Kortney-s akció eléggé félrecsúszott, az még akár gyanút is kelthetett. Aztán ott volt az a kék hajú liba... Amennyire tudom, Aduász úgy fél tőle, mint a tűztől. Simán ráparancsolhatott, hogy állítson rám valakit... Bár hogy miért pont ezt a féleszűt... És nem utolsó sorban Aduász önszántából is küldhette a kölyköt, ha megtudta, hogy kérdezősködtem utána.
Végre mozgásba lendültek az események...

Talán, ha jó benyomást keltek benne, hogy most aztán tényleg elmondom az igazat, akkor összehaverkodhatom vele annyira, hogy elmond magáról egy-két dolgot, de legalábbis a közelében maradhatok gyanú nélkül. Csak ki kellene találnom, hogy kit állítok be annak a személynek, aki kíváncsi erre a nagyfiúra. Ami azt illeti, magát Cortney-t is feldobhatom, legalább kinyírják egymást, ha gondjuk van egymással és akkor végre megszabadulok mindkettőtől. Igen, ez lesz a megoldás.
- Drill vagyok. – rántom meg a vállam és használom a darkholei nevem. – És talán benne vagyok egy pofa sörben, de inkább valami olyan helyen kéne iszogatni, ahol nem nagyon hallanak minket, és főleg nem látnak veled együtt. – nézek ismét körül, érzékeltetve, hogy nem érzem biztonságban magam. – Talán a lakásod jobb lenne.
Főleg, mert akkor jobban körül is tudok nézni, így két legyet ütnék egy csapásra.
- Akkor talán beszélgethetünk konkrétabb dolgokról is. – néztem rá, hogy mit szól az ötlethez.

Nem igazán tetszett a dolog, de végül is miért ne? A számítógép nagyon durván le van kódolva, titkos aktákat nem hagytam szép, és a mágikus dolgokat a raktáramban tartottam, szóval ha belép, csak egy kicsit rendetlen, de alapvetően nem rossz kis házikót fog látni. És legfeljebb ha később betörnek, majd tudni fogom, kit kell keresnem. Drill... Ez aligha az igazi neve, de én már azzal is elégedett vagyok, ha az az álneve, amit gyakran használ. Az alapján már el lehet indulni valamerre.
- Na akkor gyere - intettem a ház felé - A vendégem vagy.
Odabent leültettem a kanapéra, és a hűtőből elővettem két üveg sört. Örültem volna, ha van nálam valami igazságszérum-szerűség, vagy ha más nem, valami drog, ami megoldja a nyelvét, de azzal kellett boldogulnom, ami kéznél volt Majd legközelebbre felkészülök.
Odanyújtottam neki az egyik sört, majd leültem vele szemben egy fotelba, és kinyitottam a saját üvegemet.
- Na mesélj, hallgatlak.

Láttam rajta, hogy habozik, de végül kisebb gondolkozás után belement a dologba, és én tényleg megkönnyebbültem, mert, ha valami nyilvános helyen látott volna, meg Kortney valamelyik embere Prattal, akkor biztos nem úszom meg egy kis beszélgetéssel legközelebb az irodájában. De, hát én még élni szeretnék, és ha ez a férfi tud nekem segíteni, akkor máris egy fokot léptem a biztonság felé.
Mikor beléptünk a házba, gyors pillantással felmértem a helyet. Szép tágas lakás volt, ami még picével is rendelkezett, így aztán egy embernek volt benne hely bőven. Legalábbis egy emberre utaltak a nyomok, hiszen eléggé legénylakásnak tűnt. A holmija ott volt, ahol levetette, a cipők egymás hegyén-hátán. Egy asszony nem igazán hagyná ilyen állapotban a lakást. Szóval nagy valószínűség szerint, se kutyája, se macskája.
A nappaliba vezetett, aztán, mikor leültem a kanapéra, elment és hozott két sört. Én is felbontottam a sajátomat és belekortyoltam, hogy megöntözzem kiszáradt torkomat.
- Biztos emlékszel a csajra, akiről kérdezősködtél, a Casino tulajára? Hát nem olyan rég összefutottam vele és utánad érdeklődött. Mivel valami oknál fogva bízik bennem, így kaptam tőle egy megbízást, hogy nézzek utánad. Mivel éppen ráérek és tudod milyen dögös, így úgy gondoltam, teszek neki egy kis szívességet és nyomozgatok kicsit. De, hát ez nem sikerült olyan jól, mint terveztem. – nézek a sörös dobozra lehangoltan.
Persze, még ha nagyjából az igazat is mondtam, nem mindenben, hiszen azért nem kell mindent az orrára kötni.

Elgondolkodva kortyoltam bele a sörömbe. Ez a lehetséges forgatókönyvek közül a legrosszabb volt. Kortney. Nem akartam, hogy a nyomomba eredjen, amíg meg nem bizonyosodok róla, ki és mi ő, és mennyire veszélyes. Vagy, hogy érdemes-e egyáltalán foglalkoznom vele. Na persze a műholdas felvétel tanúsága szerint igenis megéri foglalkozni vele.
- Szóval ő - mondtam - Hát, nem tudom, te mennyit tudsz róla, Drill, de elég emberesen beletenyereltél. Nem kétlem, hogy jó menet volt, de... Bocs, haver, nem érte meg. Nem gondolkodtál még azon, én miért nem kapálóztam nagyon, hogy inkább én vihessem ágyba aznap este? R0hadtul veszélyes nő. Tudok róla egyet s mást... De arra is kíváncsi lennék, ő mit tud rólam. Talán kitalálunk valamit...
Több információra volt szükségem. Kik a barátai? Kik őrzik? Mi ő valójában? Miért harcolt azzal a szörnnyel a temetőben? Sokkal több információ kellett.

Jó hosszúra nyúlt a csend, ahogy Pratt a gondolataiba mélyedt, és én meg nem akartam megtörni, hiszen, az mindig csak újabb kérdéseket szül, amire nem biztos, hogy tudok, vagy akarok válaszolni.
Mikor végül megtöri a csendet és elmondja, hogy milyen nagy szarban vagyok, nem nagyon mond semmi újat, hiszen nem elég, hogy a nyakamon liheg Fabian a papírjaiért, amik Kortney-nál vannak, aki meg csak akkor adja vissza, ha nyomozok Pratt után és eredmény mutatok fel, és most itt van ez a feltehetően a hadsereghez tartozó Pratt, aki meg Kortney-ról akar tudni mindent. Az nem kifejezés, hogy beletenyereltem, nyakig benne vagyok!
- És mire gondoltál? Mit tudnánk kitalálni, hogy megszabaduljak tőle, mikor van nála valami, ami kell nekem. Ellopni már próbáltam, nem jött össze. – vonom meg a vállam lemondóan. – És egyébként is, miért segítenél te nekem? Merő szívjóságból, vagy te is valami szívességet kérsz cserébe? – nézek rá gúnyosan.

Töprengő arcot vágtam. Ha a kölyök azt hiszi, lassú észjárású vagyok, az még akár a hasznomra is válhat. Így csak egy vagy két perc után álltam elő a válaszommal.
- Nem is tudom. Azt mondják, a halottak annyira nem ragaszkodnak a holmijukhoz, de nem látok rá okot, hogy végezzek a nővel.
Arról nem is beszélve, hogy az alapján a felvétel alapján ez nem is volna olyan könnyű, de ezt már nem osztottam meg a fiúval.
- Vagy esetleg Kortney dédelget hasonló terveket irányomban? Bár, gondolom, ha így is lenne, azt nem pont veled osztaná meg...
Megint jött egy rövidebb szünet, ami alatt eltüntettem a söröm egy részét, és utána ismét megszólaltam, lassan, megfontoltan.
-Egy szívesség a Halak egyik tagjától nem is jönne rosszul, ebben van valami. És én biztos nem küldenélek olyasvalaki után, aki csukott szemmel is ki tudna nyírni... De nem tudom. Ha volna egy nagydarab, stukkeres fószer, aki segít neked, neked nem volna ötleted, hogyan mássz ki ebből?

Kíváncsian és enyhén gyanakodva vártam a válaszát, hiszen teljesen jogos volt a kérdésem, minek is segítene.
Mikor végül megszólalt akkor meg alaposan meghökkentett.
~ Mindjárt azon kezd gondolkozni, hogy végezzen Kortney-val? Kicsit durva. ~
Igaz, hogy féltem attól a vörös démontól, de azért nem kívántam a halálát, így jobban belegondolva.. Még mindig ezen meditáltam, mikor meghallottam a kérdését.
- Nem! Nem hiszem. – ráztam meg a fejem kételkedve. – Hiszen, ha ilyen szándékai lettek volna, akkor nem engem küld utánad, hanem az erre alkalmazott embereit. Mert van neki ne félj. Épp ott voltam, mikor….- nyeltem egyet felelevenítve, amit félig meddig hallottam a telefonban, - mikor épp telefonáltak neki, hogy a biztonsági főnök meghalt, csak azért verette agyon, mert hagyta, hogy bejussak hozzá. Jó igaz, nem akarta, hogy meghaljon, de akkor is…
Mikor, mint bandatagnak a szívességét hozta fel indoknak, hát ez nekem nagyon sántított egy ilyen fószertől, aki saját elmondása szerint is egy ujjal végezne velem, ráadásul katona és a zsaruknál is vannak haverjai. Szóval ez nem volt kóser. Az ajánlata viszont érdekes volt.
- Az, hogy rászorulsz egy bandatag szívességére, nem kóser duma, de egyébként sem hiszem, hogy Kortney megijedne egy nagydarab, fegyveres férfitól. Az a csaj nem olyan ijedős fajta. Ráadásul, ha te meg is úszod, engem tuti kinyírat már csak a presztizse miatt is. Szóval nem tudom mire akarsz kilyukadni. Erőszakkal akarod elvenni tőle a cumómat? Megölnek mindkettőnket, akármilyen szuperkatona is vagy. – rázom a fejem lemondóan. – inkább valami csapdát kéne állítani, aztán megzsarolni. – merengek el az ötleten.

Kénytelen kelletlen el kellett ismernem, hogy ebben igaza van. Kortney nem ijed meg egy stukkertől meg pár dagadozó izomtól. Viszont a Csontgólem alighanem nála is kiverné a biztosítékot... De nem volt célom igazából segíteni a kölykön, az pedig végképp eszembe sem jutott, hogy felfedjem előtte a képességeimet.
Megint előadtam a lassú, nehezen gondolkodó fickót.
- Hát izé... Mondasz valamit. Valami cselt javasolsz? Mert arra is vevő vagyok, de... Nem az erősségem az ilyesmit kitalálni... És - csattantam fel dühösen - Minek firtatod a szándékaimat? Nem elég, hogy segítek a nyakadon tartani azt a kib@szott fejedet? Minek kellenek indig mindenkinek okok...?
Dühösen felpattantam, és elkezdtem fel-alá járkálni. Úgy tettem, mint akit nagyon feldühítettek a kölyök szavai. Igaz, ami igaz, nem voltam épp nyugodt... Miért ilyen nehéz ezekkel? Ha valaki a markában tart, és másvalaki azt mondja, elintézi, hogy elengedjék a tök3id, akkor minek kell kérdéseket feltenni? B@sszus... Idi*ták...

Eddig is úgy gondoltam, hogy ez a fazon nem normális, de a mostani viselkedése, már meg is erősít ebbéli hitemben. És nem elég, hogy mindenért hirtelen felkapja a vizet, még olyan fafejű is, mint egy igazi, harcitápon tartott katona. Ész helyett is izommal látta el a Teremtő.
Nem nagyon hiszem, hogy szívesen mennék neki Kortney-nak ezzel a hozzáállással, mert az a csaj okos, nagyon okos, és így csak mindketten hullazsákban végeznénk, vagy abban sem, mert nem lenne mit beletenni. Mondjuk ezért a gorilláért nem kár, de értem….!
- Bocs, de neked nem lenne gyanús, ha valaki, csak úgy merő jóindulatból, akarna veled tartani egy veszélyes vállalkozásba, és még gyilkolna is érted? – teszem fel neki a százforintos kérdést. – Hiszen nem tartozol nekem semmivel és puszipajtások sem vagyunk. Szóval, már ne is haragudj, de felmerülnek benne bizonyos kérdések. – osztom meg vele az aggályaimat. – Talán jobb, ha elmegyek és inkább a főnökkel beszélem meg ezt a dolgot. – mondom inkább csak magamnak, hiszen lehet, hogy tényleg jobban járnék vele. – Ő elég fifikás az ilyen dolgokban és biztos ki tud találni valamit. – iszom ki a maradék sört és állok fel. – Mi meg felejtsük el ezt a találkozást. Kortney-nak meg kitalálok valamit, hogy addig is húzzam az időt. – nyugtatom meg a férfit, persze azért nem gondolom én azt olyan komolyan, hogy végképp leszállok róla. Ügyesebbnek kell lennem, de majd csak kiokoskodok valamit.

Vállat vontam. Nem különösebben zavart volna, ha Aduász is belekeveredik az ügybe, legalább haladunk valamerre. Kérdés csak az volt, melyik oldalon szállna be? Mert ha Kortney-t támogatná, erősítésre lenne szükségem. Bár... Aduász vajon mennyire lojális az embereihez? Szembe szállna Kortney-val, csak, mert ez a kis senki feldühítette? Remek kérdés...
- Nekem igazából mindegy. Ha gondolod, hogy Aduász megdicsér, amiért visszautasítottad egy nagykutya segítségét, felőlem menj csak. Valahol megértelek ám, tudod? Nincs okod elhinni, hogy önzetlenül segíteni akarok. Mint ahogy nem is akarok. De nekem is vannak főnökeim. Na nem a hadsereg... Őtőlük csak a kis pénz jön. De vannak emberek, akiknek Kortney piszkálja a csőrét. És ezek az emberek, neked nem kell tudnod, kik, megkértek, hogy nézzek utána a nőnek. Te meg kapóra jössz. Na, ennyi, amit elmondhatok anélkül, hogy a fejemet vennék, de gondolom ezen nem lepődtél meg. Nem vagy hü/ye. Nyilván tudod, hogy mindenki dolgozik valakinek. Na, hát ha nekem kezdesz el dolgozni, még akár túl is élheted ezt. Amúgy meg egy feláldozható sakkbábu maradsz Kortney és Aduász és a főnökeim játszmájában. Tiéd a döntés.
Egész jó kis beszéd volt. És ha a kölyöknek egy csepp esze is van, nem az fogja érdekelni, hogy kiknek dolgozom, hanem az, hogy mit tehetnek érte. És ha így dönt, még az sincs kizárva, hogy tényleg túléli ezt az ügyet.