Consuli lakosztály

Otthonosan de talán túlzott mérvű luxussal is berendezett helység, ami Paolo magánbirodalma. Élénk színek és drága bútorok uralják a helyet, árasztja magából a gazdaság és a hatalom auráját minden, s noha ízléses az elrendezés, a legtöbbek számára (ide értve az igazán felső osztály tagjait is) bántóan tömény lehet a túldíszítettség.

Nem hisze el hogy lehet ennyire giccses valami. Paolo annyi vacakkal díszítette ezt a lakosztályt, hogy az már fáj, s így én le is szedettem belőle, s berendezés is bár mutatja azt, hogy gazdag vagyok, sokkal inkább visszafogottabb.
Hogy most miért vagyok itt?
Josét kértem meg, hogy hozza el nekem azt a lányt, mert szeretném megismerni, s erről tájékoztattam Caecust is, tud tervemről, hiszen olyan ígéretet kapott cserébe, amit nem utasíthat vissza.
De José nem is sejti, hogy mit tervezek kedvesével.
Elegáns fekete inget viselve ülök íróasztalom mögött, fehér nadrágom is makulátlanra van vasalva. Egy füzet van előttem, melybe jegyzetelek. Igen, vezetek egy olyan füzetet, amiben leírom mindenkiről a...na nem a véleményemet, s nem is a határidőket, elkötelezettségeket, semmit, ami bármikor felhasználható lenne ellenem. A füzetbe egy történet apró szálai kerülnek.
Josét, s a lányt este 10-re rendeltem ide, s remélhetőleg nem fognak késni, de nekem addig még van időm elmélkedni azon, milyen jó is lesz vérét venni, s megmártózni benne, s élvezni közben José megvető pillantását.

Mikor Remus magához rendelt, persze nem kapkodtam el a dolgot, bár tudtam, hogy muszáj a szavának engedelmeskednem, de azért nem fogok ugrálni, mint a pincsi kutyája.
Aztán, ahogy megtudtam tőle, hogy miért hivatott, akkor kettős érzések kerítettek hatalmukba. Persze nem kötötte az orromra, hogy miért kell ide hoznom Rose-t, amitől egyrészt rossz érzéseim támadtak, viszont arra is gondoltam, hogy ha Fabian-t ennyire meg tudta győzni, akkor az is lehet, hogy meghallgatta a kérésemet és elszakítja tőle szerelmemet, hogy élhessük az életünket végre boldogan.
Akár mennyire is gyűlöltem a vámpírokat és köztük Remus-t is, ha erre gondoltam, még valami hálaféle is megmozdult bennem.
- Drágám, nem tudom, hogy miért kellett ide jönnünk, de reméljük a legjobbakat, talán annyira szükséges van rám Remus-nak, hogy megadja nekem azt, amire a legjobban vágyom, rád. – nyugtattam meg Rose-t, mikor már a lakosztály ajtaja előtt álltunk. – Láttad Caecus sem tudta megtagadni tőle, hogy elhozzalak, pedig milyen szemeket meresztette rám. – vigyorogtam ahogy visszagondoltam a látványra, majd egy rövid kopogás után beléptünk az ajtón.
- Megjöttünk! – szólaltam meg várakozóan.

Fogalmam sincs mit akar tőlem Remus, hiszen ő José gazdája, s nem az enyém, s tudtommal nem irányíthat ő, csakis Caecus, hiszen az ő vére van rám hatással, neki tartozom engedelmességgel. Csak megismerni akarna? Ennyire egy vámpír sem barátságos, bár abból kiindulva, ahogy Caecus velem szokott beszélni, ha kettesben voltunk, el kell ismernem, sosem akart bántani, nem volt velem durva, legnagyobb büntetésem a tilalom, amivel Josétól akar távol tartani.
- Reméljük igazad van.
Igen, csak remélni tudom, mert biztosnak nem vagyok én már semmiben. José kezét szorongatva lépek be a hatalmas rezidenciára, ami szinte hátborzongatóan gyönyörű.
- Caecus is gazdag, de ami itt van...fúú.
Amint José szól, hogy megjöttünk, én várom honnan is fog érkezni Remus. A látványtól még félelmet is elfelejtettem, de nem vagyok hajlandó elengedni szerelmem kezét, még ha hatalmas erőfeszítésembe is kerül legyőzni is vágyat, hogy el ne taszítsam magamtól..

//Rose kicsit el van tájolódva, de majd javít:D //

A két érkezőre emelem tekintetem, amint azok rám köszönnek. Vagyis inkább bejelentik jöttüket.
- Nektek is szép estét, éjjelt.
Bájos vigyorral állok fel, s indulok el feléjük. Tekintetemet le sem veszem Rose-ról. Igen, érzelmileg semmit sem jelent, mégis tudom mi a szép, s ez a lány egy természetes szépség. Nem csoda, hogy José beleszeretett.
- Most már legalább értem miért vagy annyira oda érte. Kértek valamit inni? Bort, valami erősebbet, vagy netán vért?
Húzom az időt, s legeltetem szemem, miközben arra gondolok, hogy amint használom a varázslatot, újra élvezhetem a csodát, ami az embereknek oly természetes. Vágyom a kéjes élvezetre, vágyom arra, hogy enyém legyen, akár erőszakkal is, s tudom mekkora gyűlöletet fog ez kelteni Joséban.

Érzem a kezemen Rose szorítását, és én is megszorítom biztatóan a kezét, majd mosolyogva nézem, ahogy felméri és elámul Remus lakosztályán, ami tény és való, hogy bár nem hivalkodóan, de tükrözi a vámpír gazdagságát.
Mikor megérkezünk befejezi az írást és köszönt minket, a kedvessége engem nem téveszt meg, hiszen láttam már, hogy másokat is ezzel ejt rabul, és aki nem ismeri könnyen a csapdájába sétál mézes-mázos beszédének, de most reménykedem……
Bár a kétely lángjai mardossák a lelkemet, mégis megpróbálok most az egyszer úgy nézni rá, mint aki a javamat akarja és ezért kérte, hogy mutassam be neki szerelmemet.
Gan, hogy nem teszik a pillantása, amivel végigméri Rose-t, de választásom elismerése azért egy halvány mosolyt csalt az arcomra.
- Én nem kérek semmit. – nyeltem egy nagyon az utolsó szóra, de most nem akartam gyenge lenni. –Te Rose? – néztem a lányra, akivel még mindig szorítottuk egymás kezét.
Aztán a figyelmemet most már a vámpírra szegezve, ki akartam elégíteni a kíváncsiságomat és szerelmemet is meg akartam mielőbb nyugtatni, így belekérdeztem.
- Miért kérted, hogy hozzam őt ide?

Fejemet rázva nemleges választ adok a vámpír kérdésére. Nem, egy korty se menne le a torkomon, különösen, hogy érzem mustráló tekintetét. Nem akarom én ezt, nem akarom, hogy itt legyünk, el akarok menni, de nem tehetem, mert Caecus parancsba adta, hogy itt legyek, hogy eljöjjek. De egyik sem közölte, hogy mi is az ok, amiért ide kell jönnünk, s most sem igazán derül ki.
Josénak meg sem mertem mondani, hogy ha nem akarok is el kell ide jönnöm, mert biztos, hogy akkor sokkal idegesebb lenne, mint most.
Nyelek egyet, miközben hallgatom a beszélgetésüket, s csak csodálom inkább a berendezést, hogy ne kelljen a férfi szemébe néznem. Várom én magam is José által feltett kérdésre a választ, ugyanakkor tartok is tőle. De mit is tehet velem? Kínoz? Nincs annál nagyobb kín, hogy eltiltottak Josétól. Véremet veszi? Azt még élveztem is, mikor Caecus tette, s fájdalmat nem okoz, nem kellene rettegnem tőle.
Találgatok csak, mert szeretnék rájönni az okra, de hamarosan ki is fog derülni.
Én kicsit José mögé húzódom, úgy félig-meddig, rejtekezem, mintha ő meg tudna védeni a szörnyetegtől, mikor sokkal sokkal erősebb nálunk. Mégis biztonság érzetet nyújt nekem kedvesem fedezékében lenni.

Érzem a lányon, hogy fél....ó kérem, ha tudná mennyit jelent ez nekem, de talán még fokozni is kellene, hogy képességemet kihasználva rettegést keltsek benne. De nem, majd később. José is fél, de közel sem annyira, mint a kedvese. Majd fogsz még félni, vagy gyűlölni drága bábom. De még mennyire fogsz gyűlölni. Kérdés kedvesedet is meggyűlölöd-e, vagy közelebb húz hozzá.
- Hogy minek is hívtalak ide? Meg akarom ismerni ezt a lányt.
Talán fel is lélegezhetnének, ha nem folytatnám szavaimat némi szünet után.
- Inni akarom a vérét, s érezni akarom minden porcikáját. Magamévá fogom tenni, s te végignézed José! Nem teszel ellenem semmit! Dühönghetsz, forronghatsz, de nem tudsz majd érte semmit tenni.
Már Joséra meredek, de most nincs rajtam vigyor, csak elégedettség, vágy. Odalépek hozzájuk, s a lány hajába túrok a fiú mellett állva, s beszívom nyakának édes illatát, melyen érezni a vér lüktetését, szinte hallom, ahogy dobban apró szíve mellkasában.
- Szédítő a véred pezsgése kislány.
Fülébe suttogok még a lánynak pár szót.
- Ha nem ellenkezel, jobban jársz, s meglátod, meg fogja érni.
Gyors mozdulattal lépek el tőlük, s tekintetem rájuk szegeződik.

Rose-n érzem a feszültséget és a bizonytalanságot, ahogy belőlem igyekszik erőt meríteni és ettől én is izgatott leszek, hiszen egyáltalán nem tetszik, ahogy Remus nézegeti a kedvesemet, olyan birtoklóan és mohón, ami már több, mint gyanús és megint előtérbe kerül a gondolataimban, hogy Caecus talán valami gonoszságot forral és Remus partner ebben. Hisz miért ne lenne, ő is ocsmány vérszívó.
A kérdésemre azért kapok választ, ami nem egészen kielégítő, de hát nem vonhatom kérdőre, de aztán mielőtt ezt még végig gondolnám folytatja a szavait és bennem szó szerint meghűl a vér. Döbbenten és hitetlenül meredek a vámpírra, hogy most csak valami gonosz tréfájának az áldozatai vagyunk, vagy tényleg komolyan gondolja, de csak a szemébe kell néznem és tudom, hogy tényleg ez a célja.
Egy darabig csak földbe gyökerezett lábakkal állok, de ahogy Rose közelébe megy és a hajába markol, elszakad bennem valami, valami ősi és ösztönös dolog ömlik el rajtam és nem érdekel, hogy egy mozdulatával kettétörhet, vagy letépheti a fejem, úgy ugrom neki, mint akit puskából lőttek ki, miközben rákiáltok ordítva.
- NEM! NEM ENGEDEM! Nem nyúlhatsz hozzá, te aljas vérszívó!
Már nem is hallom a szavait, csak a saját vérem dübörgését, és valami vörös köd ereszkedik a szemem elé, ahogy ököllel esek neki. Igyekszem minden lehetséges módon ütni-rúgni, harapni, és lehetőleg minél messzebb ellökni Rose-tól.
- Menekülj Rose! Fuss innen! – hörgöm közben a kedvesemnek.

Alig jut el a tudatomig, hogy mit is mond a vámpír Josénak. Hallom én, de nem akarom felfogni. Hogy mit akar tőlem? Inni a véremből? Azzal nincs bajom, tegye csak. De mondott még valamit, amit az agyam nem akar befogadni. Nagyon erős bennem a tagadás, az én ezt nem akarom, de mégsem tudom egy lépést sem tenni, földbe gyökeredzik a lábam.
A férfira nézek, akit szeretek, mert azt szeretném, mondja csak álmodom, rázzon meg kicsit, s ébresszen fel. de dühös arcát látva ez nem így lesz, s már érzem a hozzám közel kerülő vámpírból áradó vágyakozást, ahogy fülembe suttog, ahogy szaglássza nyakamat...beleborzongok.
Hagyjam magam? Engedjem, hogy megerőszakoljon? Mi jó származhat nekem abból, ha engedem? Megvetést fog érezni irántam José, s én is magam iránt. Különösen ha ez az ő szemei előtt történik. Nem akarom. Elviselem, de ne előtte.
- Csak ne előtte, kérem...
Könyörgök halkan, mikor még ott áll mellettem Remus, de persze oly közel állunk egymáshoz, hogy José is hallhatja kétségbeesésemet.
Belőle kitörő düh mind a vérszívóra vetül, s bár tudom, hogy hasztalan, magam is neki esem.
Hogy elrohannom kellene, ahogy José mondta? NEM. Nem fogom itt hagyni, hogy darabokra szedje gazdája, csak mert én gyáva vagyok.

Micsoda gyönyör, micsoda élvezet ez nekem. Szemükben látni a döbbenetet, majd ami azt követi...csodálatos. Mondják azt, hogy nincs bennünk is vágy a jóra. Dehogyisnem, csak nem az a jó nekünk, mint az embereknek. De nekünk is kell. Minden érzékem jól lakik azzal a dühvel, amit José szemeiben látok. Ezek közel olyan élmények, mint a rettegést látni. Ami ott is van Rose tekintetében, csak a az, hogy még nem érti mit is akarok, elfedi.
- De előtte, hogy tudja, nem vagy elérhetetlen mások számára!
Igen, őt akarom, és meg is kapok a következő órán belül.
- Nem kértem az engedélyed! Hiába dühöngsz itt nekem, nem érsz el vele semmit, nem mented meg őt, te is tudod. Vagy hagyja magát, s még élvezni is fogja, talán még te is, vagy nem, de abban nem lesz köszönet...
Hangos nevetésben török ki, mikor ketten is nekem esnek.
- Sok lúd, disznót győz, úgy vélitek? Kevesen vagytok ti ketten is.
Szólok újra, miközben Roset egy kanapéra lököm, s Joséra koncentrálva első bordái alá nyomom be kezem, s emelem meg így, nekinyomva a falnak. Hegyes körmöm felnyársalja a fiút, de nem sérti meg túl mélyen, arra vigyázok. Éppen annyira csak, hogy erős fájdalmat érezve észbe kapjon.
- Nem tiltottam meg, hogy rám támadj, de gondold meg, megéri-e! Most kimegyek innen a másik szobába, nem jöhetsz be utánam, nem mehetsz el innen. Ha a lány elmegy, rajtad töltöm ki a dühöm, s felajzva egy vámpír képes elveszteni az eszét!
Elengedve a földre csúszik a fiatal férfi, s én hátat fordítva nekik elvonulok a másik szobába.

Nem! Eszemben sincs tudomásul venni, vagy akár meg is hallani a Rose hangjában bujkáló könyörgést, vagy esetleg megadást, mert elképzelni sem tudom, hogy ez megtörténjen.
Így aztán még halálfélelmem sem volt, hiszen felfogni sem lettem volna képes ilyen állapotban, hogy mit tehetne velem Remus, ha akarna, csak az lebegett a szemem előtt, hogy megmentsem ettől a szörnyű és megalázó sorstól a szerelmemet.
Miután elhangzottak azok a rémítő és gúnyos szavak a vérszívó szájából, aki aljasul kihasznált, már nem hallottam, nem éreztem, csak mentem előre, hogy ha kell a tíz körmömmel kaparjam ki a szívét.
Viszont Rose, ahelyett, hogy kihasználta volna az alkalmat, hogy meneküljön, nekem akart segíteni.
- Rose ne! Menekülj, míg lehet. – nyögtem még oda, de aztán, Remus következő mozdulatára, mely éles, hasító fájdalmat okozva a bordáim alatt, szinte minden levegőt kipréselve a tüdőmből a falhoz vágott, már képtelen voltam bár mit is kinyögni.
A vámpír felém csattanó parancsára, csak gyűlölettől lobogó szemekkel meredtem rá és összeszorított foggal küzdöttem, hogy ne adjam jelét a fájdalomnak, mely a testemet gyötörte.
Mikor elengedett, tehetetlenül rogytam a földre és szorítottam a kezem az oldalamra, ahonnan lassan csordogált a földre a vérem.
- Rose, kérlek, menekülj innen! Könyörgöm, fuss el messzire és vissza se nézz! – suttogtam, miközben megpróbáltam felülni a fal mellett.

Az a szörnyeteg az ágyra, vagy kanaéra, vagy nem is tudom hová lök. Egy pillanatra azt sem tudom hol vagyok, fejem fáj, beütöttem, azt hiszem kiesett pár pillanat, mert mire eszmélek azt látom, hogy Josét a vámpír falhoz nyomta, s beszél hozzá. Hallom amit mond, de ahogy elindul kicsit kótyagos a fejem, így mire kettőt lépek, ő már el is engedi kedvesem, s eltűnik a másik szobában.
Én odarohanok a földre rogyó fiúhoz, s szint hasogat belép a fájdalom, hogy nem ölelhetem meg. Szemébe nézve kétségbeesetten keresem a megoldást, de nincs. Nincs más, mint azt tenni, amit akar ez a dög. Ujjam szájára teszem, így csitítom. Elmenni? Eszemben sincs. Vagy mindketten itt halunk meg, vagy végigcsináljuk együtt az egészet, mindent, amilyen megpróbáltatás elé állít bennünket a sors.
- Semmi baj nem lesz José. Ő engem nem akar bántani. Ne engem félts, én féltelek téged, mert a te lelkedre pályázik, mint egy ördög. Azért akar engem, hogy neked fájjon. Azért akarja, hogy lásd. Azt akarja, hogy gyűlöld ezért. De ha ezt teszed, azzal csak táplálod hevességét.
Szédülésem elmúlik, arra koncentrálok, hogy el kell állítani a vérzést, amit Remus okozott neki. Ott térdelek előtte, s egy közeli dohányzó asztal fehér terítőjét lehúzva csinálok belőle rögtönzött kötést. Kezét elvéve a sebről olyan finom mozdulatokkal húzom fel felsőjét, simítok végig oldalán, bekötve a vérző sebet, hogy azzal közben nyugtassam is őt. Persze az én bensőmben is feszültség van. Eszemben sincs lefeküdni Remussal önszántamból, főleg nem az előtt, akit tiszta szívből szeretek. Szemem láthatja is, hogy amiket mondok, mind ő érte van, kettőnkért, hogy életben tudjam, hogy biztonságban tudjam.

Szinte sírni tudtam volna, mikor Rose, ahelyett, hogy megfogadta volna, amit mondtam neki, inkább hozzám sietett és megpróbált halk és kedves szavaival megnyugtatni, de egyrészt nem tudott becsapni, hiszen láttam a szemében a rémületet, másrészt bármit is tett, vagy mondott volna, úgy sem tudtam volna lenyugodni.
- Rose, ne mond ezt, hiszen te is tudod, hogy ez nem igaz! – ráztam meg a fejem kétségbeesetten és dühösen is, de ez nem ráirányult. – Dehogy nem akar bántani! Meg akar erőszakolni, ráadásul úgy, hogy nekem végig kelljen néznem! És, még ha tudnám, hogy ez a szándéka, hogy gyűlöljem, hogy a szívem szakadjon meg, akkor sem tudnék tenni ellene semmit, mert ezt érzem! Szerelmem, ha megteszi veled, amit akar, akkor úgy is megszakad a szívem, nekem már úgy is mindegy, menj, szaladj, menekülj, hogy legalább azzal a boldog tudattal haljak meg, hogy nem kapja meg amit akar. – hadartam hevesen megragadva a kezét, miközben Rose kötözgetett, bár a sérülést szinte nem is éreztem, úgy dolgozott bennem az adrenalin.
- Kérlek Rose, ne maradj itt, könyörgöm neked, ne foglalkozz velem. – és bár soha nem hittem volna, hogy egyszer, férfi létemre sírva fakadok, most mégis egy könnycsepp gurul végig az arcomon, ahogy az előttem guggoló lányra nézek.
Tudom, hogy ő értem aggódik, de én meg érte, hiszen ha az az állat megerőszakolja, akkor Rose, hogy fogja ezt elviselni, talán összeomlik, lelkileg belerokkan és én nem tudok segíteni rajta, pedig az én dolgom lenne megvédeni őt.

Hallgatom kedvesem szavait. Hallgatom, amit mond, s tudom, minden szava igaz. Ez a férfi meg akar engem erőszakolni, hiszen tudja jól, én nem akarom, még ha nem is ellenkeznék, akkor sem egyezek bele, nem önszántamból, maximum zsarolás hatására.
És honnan veszi, hogy nekem meg fogja érni? Hiszen lehet, hogy akit szeretek egy életre meggyűlöl, mert valaki mással voltam. Lehet, hogy soha többé nem akar már velem együtt lenni, de akkor sem fogom itt hagyni, hogy Remus kénye kedve szerint dühöngjön rajta.
- Nem, nem akarom, hogy kínozzon. Nem fogok elrohanni, mert értelme sincs, hiszen ahogy ideküldött Caecus, azt is megparancsolhatja, hogy legyek az övé. De ha nem teszi meg ezt ő, Remus akkor is megtalálhat bárhol.
Arcáról letörlöm a könnycseppet, végigsimítva finom borostáját. Istenem, hogy gyűlölöm Caecust, amiért nem hagyja, hogy csókoljam, szeressem őt.
- Szerelmem, tudnom kell, hogy ha megteszi, eldobsz e magadtól. Ha hagyom, hogy megtegye, meggyűlölsz-e? Mert ha igen, most rögtön döfj tőrt a szívembe kérlek.
Könyörgő szemekkel nézek rá, de tekintetemben az van, hogy mennyire szeretném, ha most ő ölelne, csókolna, szeretkezne velem.
- Kérlek, ölelj meg! Könyörgöm, ne gyűlölj, soha ne gyűlölj, mert nekem az rosszabb lenne annál, amit Remus tervez.

Tudom, hogy Rose mennyire aggódik miattam, és egyre jobban érzem, hogy bármit mondok neki, akár mennyire könyörgök, nem fog elmenni, mert attól fél, hogy Remus dühében megöl engem. Megszakad a szívem, hogy a szerelmünk tartja vissza és ez okozza a legnagyobb kínunkat is. Fogalmam sincs, hogy mivel tudnám meggyőzni, de félek semmivel. Erőszakkal meg nem lökhetem ki! Ráadásul, ha végre az eszemet is használom, akkor el kell ismernem, hogy igaza van, ő is kénytelen egy vámpír kívánságát teljesíteni, és ha ezt az ügyet Remus lezsírozta Caecussal, akkor úgy sem menekülhet el, csak meghosszabbítja a kínlódását.
- El vagyunk mi átkozva Rose! – suttogom halkan, miközben arcom a tenyerébe simítom, és feltérdelve, szorosan magamhoz ölelem, nem engedve, hogy most elhúzódjon, hiszen tudom, hogy csak Caecus miatt tenné ezt.
- Jaj Rose! Sosem tudnálak gyűlölni, én miattad aggódom csak! Ha….. – nyelek nagyot, hogy a hányingeremet visszafojtsam, - ha megteszi, én őt fogom a pokol legmélyebb bugyrába küldeni! Előbb-utóbb megtalálom a módját, ha addig élek is. – simogatom szerelmem haját, hátát gyengéden. – Én örökké szeretni foglak és ezen nem tudsz változtatni, még ez a mocskos, perverz állat sem. – suttogom miközben majd az eszem vesztem a bánattól, a tehetetlenségtől.
Szemem kutatva néz körül a szobában, hátha találok valamit, amivel megölhetem és akkor, ha én vele is halok, legalább Rose megmenekül e kegyetlen sorstól. Az íróasztalon azonban csak egy papírvágó kés hever, de hát az is több, mint a semmi, talán ha szíven döföm, akkor lesz annyi időm, hogy aztán lenyiszáljam valamivel a fejét.
Persze ezt nem kötöm Rose orrára, mert akkor megint csak le akarna beszélni, mert attól félne Remus szétszaggat, ha nem sikerül, de nem érdekel, nem nézhetem tétlenül, hogy megbecstelenítse Rose-t.

Az érzelmek kavrgása bennem szédülésig fokozódik. Igen, újra kótyagos vagyok, de nem attól, hogy ellöktek, hanem éppen, hogy most van aki magához ölel. Boldogság, félelem, öröm, bánat, szenvedély, rettegés...megannyi ellentétes érzelemvilág, ami most nem hagyja, hogy nyugodtan élvezni tudjam ezt a pillanatot. Ráadásul az ölelésből szabadulni akarok, és nem is akarok. A szerelmem ellent mond annak, hogy elszakadjak tőle, de a parancs, az arra kényszerít, hogy eltoljam magamtól őt. Szerencsémre nem engedi, talán még szorosabban fonja körém karjait.
Elátkozva? Igen, igaza van, mégis egy résem ellent mond ennek is, mert élveztem minden percét annak az estének, mikor Caecus átváltoztatott, s bár tudom, akkor is megtette volna, ha én nem iszom meg önként vérét, most mégis lelkifurdalásom van. Talán ez meg sem történik, ha...
De nincs ezen már mit emészteni magam, hiszen van mit megoldani, van ami most itt lebeg a fejünk felett, mint egy bárd, mely fejbe akar kólintani mindkettőnket.
Tekintetemet újra Joséra emelem, hogy szemébe nézhessek.
- Kérlek, ha tényleg így van, ha mindig szeretni fogsz, a szemembe nézz, mindig a szemembe! Ne őt nézd, ne azt, amit csinál, hanem a szemembe keress engem! Bármit látsz, bármit tesz, ne törődj vele!
Eszembe jut újra, hogy mit mondott, hogy nem fogom megbánni...hangom elcsuklik, s bár eddig erősnek látott, szememből könny hullik le. Nem akarom, hogy lásson más férfival, aki talán pont, hogy nekem is örömet akar okozni, hogy őt kínozza, mikor vele nem lehetek együtt.

18+

Elvonulva a kíváncsi szemek elől, hogy a csendet kihasználjam, képességemhez, varázslathoz nyúlok, hogy véghez vigyem tervemet. Negyed óra kell, hogy elérjem végső célomat, hogy érezzem a vágyat, hogy mindennél jobban kívánjam azt a lányt, aki kint van, hogy a vér most újra életre keltse férfiasságomat, hogy minden porcikám kéjes élvezetet kívánjon. Örülnék neki, ha ő is csókolna, ő is szeretne, de ezt nem fogom most elérni, hiszen a lány akarata ellenére teszem, amit teszek. De az, hogy José nézni fogja, csak szítja bennem a vágyat, fokozza a bennem rejlő vadságot, ami ez a varázslat okozni tud.
Mikor már elérem azt a fokot, hogy legszívesebben azonnal megmártóznék a lány nemesebb szervében, köntöst veszek meztelen testemre, melynek nekifeszül szerszámom, s kilépek a gerlepárhoz.
- Mily' megható pillanat. Kár, hogy meg kell szakítanom az idillt. José, itt maradsz!
A lányt kiszakítom karjai közül, s körbefordítva, megpördítve szakítom le pillanatok alatt róla a ruhákat, hogy ő is mezítelen legyen, s már rólam is lehullik a lepel.. Pillantásom Joséra vetem, miközben átölelem kedvesét, nyakába csókot nyomok. Élvezem, hogy szinte perzsel a fiú pillantása.
- Hidd el, élvezni fogja ezt a 20 percet.

Érzem, hogy Rose megpróbál kibújni az ölelésemből, de a szemén meg látom a vágyakozást, így most bűntudat nélkül szorítom magamhoz, hiszen tudom, hogy ha nem kötné Caecus parancsa, most ő is legalább ilyen szorosan ölelne.
Kicsit később lazítok a karjaimon és belenézek könyörgő és könnytől fátyolos szemébe. Szavai kalapácsként csapnak le a szívemre, de nem tudok neki ellent mondani, bár tudom, hogy talán nem fogok már látni semmit, ha tényleg eljut odáig.
- Megígérem Rose! Mindig a szemedbe fogok nézni szerelmem. – csókolom meg az ajkát, annyira hosszan, amennyire csak tudom, mert talán ez lesz az utolsó az életemben.
Mikor megjelenik a köntösbe bugyolált vérszívó és Rose figyelme elterelődik egy gyors mozdulattal ragadom meg a papírvágót és rejtem a tenyerembe, becsúsztatva félig az ingem ujja alá. Jó zsebes vagyok, így valószínűleg ez a mozdulat sem tűnt fel senkinek.
Viszont a parancs váratlanul ér, de azért van menekvésem, hiszen az „itt” szót érthetem a helyiségre és nem arra a helyre ahol állok, így ez nem akadályoz meg benne, hogy, ha hozzáér Rose-hoz és nem figyel rám, akkor megpróbáljam leszúrni.
Nem tudom mit művelt magával, milyen aljas trükköt alkalmazott, de látom a halott szemekben a vágyat és nem csak a szemekben, ahogy leveti köntösét.
Mikor szerelmemet is lemezteleníti szinte egy mozdulattal, akkor már nem állít meg semmi és most egy hang nélkül, gyűlölettől őrülten ugrok neki, hogy a mellkasába mélyesszem a kést.

//Logikai sorrendváltoztatás.//

Az időmet lopja José...
Ahogy a lány testét kezdem kiélvezni, selymes bőrének, lágy illatának tudata agyamig száll, meg lefelé is kihat érzékeimre, belefeledkezek pár pillanatra az érzésbe. Hang nélkül támad rám José, s csak szemem sarkából veszem észre, hogy rám veti magát, ami éppen elég arra, hogy elmozduljak addigi testhelyzetemből, s a papírvágókés ne szívembe, hanem kulcscsontom alá fúródjon. Szemem villanása tüzet tudna kelteni most azonnal.
Hát nem érdekli, hogy a lány ott áll előttem, s darabokra tudnám szedni? Nem veszi észre, hogy azzal, hogy támad, csak olajat önt a tűzre?
Rose hajába ragadva rántom le a földre, durván, erőszakosan, s José nyakának szegezem a pengét, melyet pillanatok alatt kirántok vállamból. Karját hátratörve húzom végig nyakának vonalán a pengét, felsercentve ezzel vérét, de vigyázva, mert megölni nem akarom. Épp csak a bőrfelszínt sértem meg.
- Elvághatnám most rögtön a torkod, de talán Rose-ét kellene, nem is a tied. Talán azt kellene végignézned, hogy őt megkínzom, akkor észhez térnél! Azt akarod, hogy szenvedjen? Nincs ellene kifogásom, én abban is örömöm lelem!
A fotelbe lököm a fiút, egy zsebkendőt lökök oda neki az asztalról, miközben újabb parancsot kap.
- Ott maradsz ülve, ha nem akarod szenvedni látni a lányt! Megértetted?!
Választ nem várva rántom föl újra Roset a földről, kék foltokat hagyva karján ezáltal.
- Nem akartalak bántani, de úgy látszik rákényszeríttek! Ez kell Josénak ezek szerint, hogy durva legyek, hogy megüsselek.
S már csattan is egy jókora ütés a lány fenekére, mely épp annyira izgató, mint amennyire fájdalmas. Lehiggadok kicsit, s újra lágyan simítok végig ugyanott, ahol az imént a csapás érte a lányt, majd kezem előre siklik, mellét csókolom végig, szemem sarkából figyelve a fiúra, s annak reakcióira.

Az a csók, amiben ott volt minden érzelme...az fog táplálni engem, abból fogok élni, arra fogok gondolni. Nem akarok elszakadni ebből az ölelésből, mégis muszáj, hiszen elszakít szerelmemtől egy vámpír, aki ellen ketten is tehetetlenek vagyunk.
Fájdalma, ahogy leszakítja rólam a ruhát, hiszen több helyen belém mar az anyag, de az még fájdalmasabb, hogy csókolni kezd. Nem tart soká, mert José rátámad, s Remus engem a földre lök, hajamat tépve, amitől könny szökik szemembe.
Tehetetlenül nézem a földről, hogy pillanatok alatt már a torkának is szegezi a kést, s látom José vérét nyakán végigfolyni.
- NEEE!
Ordítok fel, de mire lépnék, már karomon érzem újra szorítását, s hallom, hogy mi mond.
- Nem, te akarod, hogy szenvedjek, nem ő!
Mondom a vámpír szemébe nézve, s ajkamra harapva tűröm el, hogy hátsómra üt. Keménynek kell lennem, nem hagyhatom, hogy ő nyerjen, hogy José magát vádolja szenvedésem miatt.
- Üss! Üss még!
Talán jobb is lenne, mint az, hogy újra csókolni, cirógatni kezd, mellemet kényezteti, ami lelkemben gyűlöletet, de testemben vágyat ébreszt, egy önkéntelen vágyat, hiszen nem érintett férfi már régen, mióta Caecus eltiltott Josétól. Rá gondolok, az első szenvedélyes éjszakánkra, az együtt töltött szép percekre, s őt nézem, szemét, s mosolyom is neki szól.

A bosszú tüze úgy lüktet bennem, hogy majd szét robbantja a fejem, de érzem, hogy szinte ember feletti gyorsaságot is kölcsönöz most nekem, ami előnyömre válhat, hogy a pokol legmélyebb bugyrába küldjem ezt az élőhalott lelket.
Tudtam, hogy elkeseredett a próbálkozásom és esélyem is kevés, de meg kellett próbálnom, nem nézhettem tétlenül, amit tenni akart a szerelmemmel.
Felvillanó szemmel vettem tudomásul amikor beléhatolt a penge, de sajnos korán örültem, mert nem találtam el a szívét, az adottságai révén szinte a pillanat tört része alatt elmozdult és csak megsebezni tudtam, ami halottnak a csók volt.
Felhördültem, ahogy Rose-t oly durván ellökte és szinte nem is éreztem a fájdalmat, ahogy a kezem hátracsavarta, majd megvágta a nyakam, annyira elvakított a féltés és a düh. Szinte már kívántam a halált, hogy ne legyen részem az ezt követő eseményekben.
- Ne tedd! Rémus, könyörgöm, ha hagyod elmenni örökre a leghűségesebb szolgád leszek, csak ne bántsd! – törtem meg hirtelen, ahogy szerelmemet a földön heverni láttam meztelenül.
- Kínozz meg inkább engem, gyötörj halálra, csak őt hagyd békén. – adtam meg magam a vasmaroknak, de már repülök is a fotelbe, és zuhanok bele majd fellökve azt.
Hallom Rose szavait is, és Remus parancsa ezek után szinte odaszegez a fotelba, így tehetetlenül nézek fel és most megteszem, amire kedvesem az előbb kért és csak a szemét keresem, hogy lelkünk azon keresztül kapcsolódjon össze és elmeneküljünk a valóság elől.
Bár a szívem őrült módjára verdes, mégis úgy ülök ott, mint egy elátkozott zombi, szinte minden érzelem leolvad az arcomról és halottsápadtá válok. Körmeim belevájnak a karfába és
olyan erővel szorítok rá, hogy jó pár le is törik, de csak Rose pillantásába mélyedek. Viszont a fülemet nem tudom befogni és lassan megindulnak ismét a könnyeim, de ezt nem is érzem, nem vagyok a tudatában annak, ahogy végigfolynak az arcomon. Igyekszem belefeledkezni kedvesem beszédes tekintetébe és nekem szóló mosolyába, és igyekszem nem beleőrülni Remus kéjes játékába. Mikor már nem bírom tovább egy hatalmas nyögéssel temetem a kezembe az arcom és próbálom visszanyelni a hányingeremet.

18+
Megtört...talán ezt is akartam? Nem, szenvedését akarom, hogy átérezze mennyire fájó pontot találtam rajta, hogy ezt bármikor megtehetem vele újra, hogy nem csak ő, de minden, ami az övé, az enyém, így kedvese is, s azt teszek vele, amit csak akarok.
- Te kellesz nekem, ő csak játékszer, akit akkor húzok meg, amikor akarok, s ha úgy akarom, te végignézed.
Nem, nem akarom többet megtenni, legalábbis jelenleg így érzem, de ezt vele nem fogom tudatni. Gyűlöletét élvezem Josénak, s ehhez kell, hogy egy hitben éljen.
Látom, hogy egymásra néznek, s tudom, hogy ezt miért is teszik, s tudom, hogy így akarnak érzelmeikben menekülni, de Josénak nem megy ez sokáig, s talán cserben is hagyja a lányt, mikor arcát kezébe temeti, miközben én végigfektetem Roset a kanapén, s csókjaimmal lefelé haladva elérem szeméremdombját. Combjainál ellenállásba ütközöm, de nem sokáig, mert belemarkolva feszítem szét két lábát. Érzem, hogy beindítják érintéseim, s mikor a Szent Grálba csókolok nyelvemen érzem a nedvességet, mely azt jelzi, kívánja ő is, amit én.
- Nézd, José! Milyen édes is ez a lány, milyen nedves, hogy kívánja a szexet. Nézd! Nézz ide! Vagy talán te akarod folytatni? S én nézzem? Akarod ölelni, simogatni bársonyos bőrét?
Olyan hirtelen hatolok a lányba, erővel, hévvel, hogy bár fájdalmat nem, meglepetést tudok okozni neki ezzel, s közben kéjesen csókolom végig melleit. Csak ajka az, amit nem is érintek egyszer sem. S nem véletlenül. Nem, ahhoz érzelmek kellenek, hogy csókoljam őt, ami bennem nincs. De Joséban annál inkább ott van.
Érzem a lány testének megfeszülését, ahogy ellenáll annak, hogy mozduljon, de mégis teste a jól ismert élvezettel tölt el engem. S miközben egyre gyorsabb tempót diktálok, hallani vélem ahogy zihál alattam, hallom, ahogy szívverése gyorsul, érzem bőre alatt lüktető vér hevesebb pulzálását, ahogy végigcsókolom nyakát.
Ő kérem, ez a lány élvezi.

18+
A dulakodást követően nem sokáig teketóriázik már Remus, s nekem nem sok választásom van, mintsem José tekintetében vigaszt keresni, míg ő rám tud nézni. De az, hogy kezébe temeti arcát, fájdalmas nekem, még ha meg is értem. Valahol mégis azt érzem, hogy gyűlöl, azért, ami most történik, s én is gyűlölöm magam azért, mert érzem hasam legmélyén azt, hogy szépen összehúzza a vágy, szinte fájdalmasan kívánja testem a kielégülést.
- José.
Suttogom nevét potyogó könnyekkel, s felé nyújtom kezem, mert szeretném, hogy megfogja, szeretném, hogy ő öleljen, s ő élvezze testem minden rezdülését, s ne ez a förmedvény élvezkedjen bennem. Nem akarom, nem bírok engedni neki, de combomba mélyeszti ujjait, mely fájdalmat okoz, s én fogamat szorítom össze, miközben kitárulkozok neki.
De a vámpír szavai csak tőrt döfnek mindkettőnk szívébe. Igen, érzem a vágyat, s nem tudom csillapítani azt sem, hogy az érzékeny érintések, a csókok, s a csiklómat simogató nyelve okozta ingereknek ellenálljak.
Erőszak, amit az erőszakolt élvez? Faramuci helyzet.
Testem összerezzen, mikor belém hatol, s minden izmom megfeszül, mert nem akarom. Nem akarom azt az élvezetet, amit ő nyújt, s ha emelkedik is pulzusom, az az ütemes mozgásnak köszönhető, nem az élvezetnek. Legalábbis szeretném magammal elhitetni.
~José, könyörgöm, a szemembe nézz, ne azt, amit csinál...~

Megtörtem! Igen, megtörtem, de kis idő múlva, ahogy hallgattam a vámpír szavait rájöttem, hogy én vagyok az oka az egésznek, vagyis nem kellett, hogy rájöjjek, maga vágta a fejemhez most és ez kirángatott az önsajnálat mélyéről, hiszen innentől csak magamat okolhattam azért, amit Rose-val tesz és ezt sosem fogom megbocsátani sem magamnak, sem Remus-nak. Soha!
Szégyelltem, és legszívesebben leköptem volna magam, hogy ennyire gyenge vagyok és ilyen támadási felületet adtam neki, aminek szerelmem issza meg a levét, akin ez az alattomos dög most kiéli vágyait, azt, ami nincs is neki, mert varázslattal kell felállítania még a férfiasságát is, hogy produkálni tudjon!
Így mikor meghallottam Rose halk könyörgő hangját, megrázkódtam és össze szedtem minden erőmet, hogy legalább neki ne okozzak még több fájdalmat, hiszen így is ember feletti, amilyen erős lélekkel viseli ezt az egész tortúrát. Sokkal erősebb, mint én! Nem hagyhatom cserben!
Nem foglalkozom már a vérszívó nekem szánt gyötrésével, ahogy Rose bájait dicséri, csak ismét szerelmem szemébe fúrom az enyémet és rámosolygok, majd bár a fotelt el nem hagyhatom, előre dőlve igyekszem megfogni, megszorítani a kezét, remélve, hogy ezzel elérem azt, amit eddig nem sikerült: feldühítem Remus-t, mert nem látja, hogy szenvedek.
Pedig, ha tudná, hogy mi dúl a lelkemben, ahogy a ritmikusan mozgó testeket látom! De NEM! Nem fogom elárulni neki magam. Most Rose a fontos, csak ő, senki más.
- Rose! Tudnod kell, hogy bármi is történjék, én szeretlek. Ezt soha ne felejtsd el……szeretlek…. – erőltetem ki a szavakat a számból, miközben egyre lázasabban csillognak a szemeim. – Ez egy régen elveszett porhüvely hiábavaló fáradozása, hogy megtörje a szerelmünket és a lelkünket, de ő semmi az érzelmeinkhez képest. – suttogom neki végig a szemébe nézve. – Ahogy Caecus, úgy ez a szipoly sem tudja ezt elvenni tőlünk.