Igazgató irodája

Tetszett a fiú őszintesége, még akkor is, ha mindez csupán látszat. Ha utóbbi, akkor nagyon ügyes színész, ha előbbi, akkor pedig hosszú távon csak a saját kárára lehet a túlzott őszinteség a mi világunkban. Bár ez már a saját döntése, mindenesetre nem csupán ez imponált számomra az elhangzottak alapján. A nekromanta szóra némileg elismerően bólintottam. Bár jómagam közel sem az okkultizmus felé húztam, esetleg nem árt közelebbi ismeretségbe kerülni egy hasonló ismeretekben jártas fajtámbélivel. De erről majd később, előbb nem árt tisztázni néhány dolgot, utána jöhet a szórakozás...
- Mondja kedves Noel, miért szeretne ennyire távol kerülni szülőhazájától? Netán olyat tett, amiért keresik, netán egyéb dolgok vezérelték? - elég fiatal ahhoz, hogy egy ostobaság miatt kelljen elhagynia örökre szülőhazáját vagy épp léte megváltozása hozta ide? Ki tudja? - Mégis miféle jellegű karrierre gondolt? Meséljen nekem erről, ha nem veszi tolakodásnak. - kérdeztem felvillanyozódva, hiszen a magunkfajtának általában évszázadok kellenek, hogy előretörjön, no de ne szaladjunk annyira előre, hiszen magam sem volnék egy századokat megélt fruska.

Mérlegel, ismét. ennyit bőven elégnek tart magáról, általános dolog, nem jelenthet gondot, ha diszkrét területre tévednek, akkor majd megoldja. Hogy eljött a hazájából, hát istenem, sokan próbálnak szerencsét idegenben, nem kirívó eset, de ezt muszáj volt elmondania, lévén a Kortney consul, ami azt jelenti, hogy vannak kapcsolatai, hatalma, vagyis karriert futott be, mindazt, amire ő is vágyik, valahol pedig el kell indulnia.
-Nem keresnek, csupán eluntam és szűkös az az ország, ha így érthető.
Nem tud egy helyben maradni amióta váltott, hajtja a vére, ráadásul sok a nekromanta arrafelé, így is hátrányban van némileg, ha azt veszi, már ha nem derül ki a városról, hogy itt is hemzsegnek. Amennyiben mégis, maximum majd tovább áll, vagy megküzd a hírnévért, magát ismerve utóbbi a valószínű. Egyelőre úgy érzi, itt sokkal bővebb a kínálat, mint otthon, ráadásul miért ne lásson világot? Még soha nem járt máshol Franciaországon kívül.
-Még nem tudom, többféle lehetőségen gondolkodtam, majd elválik, melyik jön össze.
Politika, tudomány, bármire nyitott a saját területével együtt, utóbbit sosem adná fel, az előbbi kettő pedig még számára is nyitott kérdés. Egyelőre vár és keresi az ismeretségeket, aztán majd eldönti, merre lép tovább.

Félig az asztalomra ülve, néztem farkasszemet Noellel. A meglepően őszinte indítás után, úgy éreztem visszabújt a csigaházba és immár szűkszavú és semmitmondó válaszaival próbálta elaltatni a gyanakvásom talán. Bár furdalt a kíváncsiság, a fiú pontos céljait illetően, másképp szándékoztam kideríteni azokat. Sokkalta szórakoztatóbb eszközöket vetek be, mint holmi vámpírképesség. Mindkettőnk számára érdekesebbé téve így az előttünk álló időt. No nem az érdekelt, mit szeretne, hanem a hogyan.
- Hogyne érteném... - mosolyodtam el lágyan és bólintottam a fiú felé sokat sejtetőn. Mindketten tudjuk, hogy miféle célok vezérlik őt is, mint oly sokakat a fajtánkból. A hatalom.
- Tudja kedves Noel, nagy városba érkezett, tele olyanokkal, mint én és maga. Mindannyian ugyanarra vágynak és mégsem mindenki kaphatja meg azt amire vágyik. Főként, ha figyelembe vesszük még fiatalságát és hamvasságát a mi világunkba - löktem el magam az asztaltól és léptem közelebb a fiúhoz - Vajon mi az amit megtenne a cél érdekében? Meddig lenne képes elmenni, hogy megszerezze, amit akar? - tettem fel a kérdést, de végül egy legyintéssel jeleztem felé, hogy ne válaszoljon.
- De hagyjuk is ezt a témát. Gondolom aligha kíváncsi arra, amit már minden bizonnyal tud. Szóval vágjunk bele a közepébe. A városunkba szeretne élni. Ez tiszta. Azonban pár dologgal nem árt, ha tisztában van, ha továbbra is itt szeretne élni... - hangsúlyoztam ki az utolsó szót - Vadászhat, azonban főként egy ilyen fiatal vámpír számára szeretném kihangsúlyozni, hogy csak óvatosan és mindkettőnk számára egyszerűbbé teszi a létet, ha nem okoz galibát a vérszomjával. Tehát mindenekelőtt azt tanácsolnám, hogy tanuljon meg rajta uralkodni, ha eddig nem tette. Továbbá vannak néhányan, akik tabunak számítanak e városban. Elsősorban a rendőrök, tűzoltók stb stb, hasonlóan fontos munkakörben dolgozó személyek, akiknek esetleges eltűnése rossz hatással lehet ránk és legfőképp önre nézve... De gondolom ez máshol sincs másképp. Továbbá még néhány név, amit nem árt, ha észbe vés és jól megjegyez magának, kik consuli védelmünket élvezik. Bizonyos Tara Doyle, egy városi galéria tulajdonosa, Patrick O'Grogarty képviselő és kedves családja, Valentine Mitchell, egy parti lebuj tulaja, továbbá Ahmed Kentrat professzor és egy Darkeholeban ismeretes banda feje, ki saját személyes védelmemet élvezi, bizonyos Aduász. Bízom benne, hogy elfogadhatóak a feltételek és kész eleget tenni nekik. Ez esetben semmi akadálya, hogy hosszasan élvezze városunk vendégszeretetét.

Ismét egy sakkjátszma... nem mond konkrétumot, és tudja, hogy ez a consult idegesítheti, hiába mosolyog kedélyesen. Persze mondhatjuk azt is, hogy ez egy sima póker, és mégis ki az, aki kiteregeti a lapjait csak úgy? Az amatőr, akinek egy csepp esze sincs, és elárulja a tekintete vagy az arca. A mosolyra mosollyal felel, és bólint.
-Akkor tudja, hogy mire gondoltam, viszont ha azt hiszi, hogy úgymond a királynőre pályázok, akkor téved. A nagy város kecsegtető, kihívásokkal teli, és lehet, sok a magunkfajta, de kevés a nekromanta.
Kortney következő levezetése pontosan azt engedi sejtetni, amire az előbb válaszolt. Ki marad talpon, és ki bukik el… az idő majd megmondja, az az idő, ami valamilyen szinten még az előnyére is lehet. Fiatal, nem is veszik komolyan, ez egyfelől jó dolog, hiszen mégis ki számítana egy kölyökre, aki alig élt még? Senki.
Nem is válaszolna a költői kérdésre, akkor sem, ha nem lenne az, mert túl provokatív, továbbá hiába nem hazudik, azért minden lapját nem teregetné ki. Még az sem biztos, hogy hosszú időre rendezkedik be itt, lehet, pár év múlva odébb is áll, egyelőre csak keresi a neki megfelelő helyszínt, várost, amire azt tudja mondani, otthonos.
-Lehet, még néha gondom az önuralommal, de megölni az áldozatot nem szokásom. Párizsban sincs másként, jól látja. Tiszta és világos, nem teljesíthetetlen.
Egy módszert már talált, amivel fékezni tudja magát, és ha ez elég erre, akkor nem is keres másikat. A neveket megjegyzi, elfelejteni nem fogja, elég nagy a környék ahhoz, hogy prédát találjon. Persze érdekesnek találja, hogy kik képesek lepaktálni a fajtájukkal csak azért, hogy előrébb jussanak. Emberi gyarlóság, korrupció, rothadás. Mindig is gyűlölte, de elfogadja, hogy nem élhet az egyik a másik nélkül.

Pár pillanatig még szótlan maradtam és figyeltem a fiú megjegyzését, illetve rezdüléseit. Hadd higgye, hogy esetleg valamelyik képességem vetem be épp, hogy akár rejtett szándékait kifürkésszem, netán csak megfélemlíteni szeretném. Hadd higgyen amit csak szeretne. Arcomon határozott és kifürkészhetetlen mosoly játszott.
- Hát akkor ennyi volna - jegyeztem meg végül - Ha esetleg nincs más, akkor szabad a pálya, illetve a város kapui nyitva állnak ön előtt ezennel - mosolyogtam szívélyesen - Tudja hol talál meg, ha esetleg szüksége volna rám - fejeztem be egy célzott mosollyal, miközben elbocsájtottam, ha nem állt elő újabb kérdéssel, majd visszatértem asztalom papírhalmaihoz, de gondolatim minduntalan a nekromanta körül forogtak. Egy új lehetőség picinyke játékvárosomban, aki akár hasznos is lehet számomra, ha úgy hozza a sors, de épp ellenkezője is elsülhet, ha nem jól játszom a kártyákkal...

//Szál lezárva//