Arabella Valdez

Név: Arabella Valdez
Faj: bőreváltó
Alfaj: arachnoid
Rang: méregsámán
Nem: nő
Születési év: 1986.07.09. (24)
Születési hely: USA, Florida, Maimi
Fizikai megjelenés: 180 cm magas, erős csontozatú, de arányos testalkatú. Mivel a főiskolán jiu-jitsu-zott, ezért izmos, de nem kirívóan. Kreol bőrű. Sötétbarna, félhosszúra vágott, hullámos, sűrű hajú. A szemöldök lágyan ívelt. Az orr határozott, de arányos. A szem szokatlan zöld pöttyökkel átszőtt mélybarna színben játszik. Nincsenek súly problémái. Hízásra nem hajlamos. Lábai hosszúak és erősek.
Különleges ismertetőjegy: deréktájon egy kis keresztespók tetoválás.
Mentális jellemzők: Szomjazza a tudást, sok minden érdekli, ezért néha kicsit szétszórt, de hamar úrrá lesz a káoszon, annak ellenére szorgalmas, hogy nagyon jó a felfogása, az inteligencia szintje átlagon felüli. Könnyen barátkozik, szeret a középpontban lenni, amit sokrétű ismeretei és vidám természete miatt hamar el is ér. A férfiakkal is jól kijön, de a 3 lépés távolságot azért megtartja és szereti ha az övé az utolsó szó, ezért a hosszútávú kapcsolata még várat magára a nagy Ő-vel. Kitartó és türelmes, mely tulajdonságait a küzdősport szellemisége csak erősíti.
Vallás: katolikus
Filozófia: zsarnok
Beavatottság: 1. kör (candidatus)
Iskolák: futhark
Grimoare:
"Mérgezett Utánpótlás" - Egy egykezes hidegfegyvert teremt a mágus kezébe. Ennek típusa és formája a megidéző akarata szerinti, minősége mestermunka. Lőfegyverek nem idézhetők meg. Minden általa idézett fegyver pengéje méreggel preparált: egy vérméreg, ami tompítja az érzékszerveket és a gondolkodást is (-3 módosító minden harcértékhez és 1-el több leybe kerülnek a varázslatok). A fegyver 10 másodperc alatt idézhető meg és 10 percig marad a kézben, utána szertefoszlik.
"Az Enyészet Harcosa" - A mágus érintése felruházza egy másik teremtményt azzal a képességgel, hogy fogai és karmai innentől kezdve 10 percen át mérgezőek, mérget termelnek. A méreg véráramba jutva izomgörcsöket, idegi fájdalmat okoz, nem válik szükségszerűen harcképtelenné az ellenfél, de rendkívüli módon romlanak a képességei (-5 minden harcértékhez, ha bármelyik emiatt 0-ra változik, akkor harcképtelenül elterül). A varázs megidézése nagyjából 1 percbe telik.
Családi állapot: szingli, Apja: Fernando Valdez, anyja: Juanita Sanchez Miami-ban élnek, úgy tudják lányuk eltűnt. Testvére nincs. Jelenleg egyedül él egy kis garzonban Indiantearben.
Foglalkozás: múzeumi tárlatvezető, időnként besegít Gledis Antikváriumában. Keresetéből szolidan kijön és pár dollárt még félre is tud rakni. Van egy 5 éves Ford Fiestája, amit sűrűn kell szerelőhöz vinnie.Más vagyontárgya nincs.
Befolyás: még csak ismerkedik a lehetőségekkel.
Szexualitás: biszexuális (domináns láb és taposás fetisizmus)
Függőség: kávé.
Képességek: Normálfegyver immunitás, Megnövelt erő, megnövelt gyorsaság, Regeneráció, Éles érzékszervek, Méreg, Okkultizmus (futhark)
Gyenge pontok: A telihold hívása
Vonzalom: az újabb és újabb ismeretek utáni vonzalom, dicséret utáni vágy, forró fürdő, autóvezetés, uralkodás
Taszítás: gyengeség, butaság, utálja a hajléktalanokat és a munkakerülőket, majdnem annyira mint a vámpírokat.
Életcél: a tudományos világban vezető szerepet betölteni.
Harci erő: 4/3/1 átalakult alakban: 13/8/1
Önéletrajz: Visszaemlékezve nem is volt olyan szörnyű dolog, ami velem történt. Persze megint a kíváncsiságom és a tudásvágyam miatt kerültem abba a helyzetbe, ami végül is megváltoztatta az egész életemet.
Szüleimmel, főleg kubai-spanyol származásuk okán Miami városában laktam egészen a 24-ik születésnapomig, amikor is a neves esemény megünneplésére barátnőim meglepetésként egy kis kiruccanást szerveztek Stormhavenbe, ismerve az ősi indián kultúrák iránti rajongásomat.
Nagy izgalommal intéztem az utazásomat és hívtam fel az egyetemen Dr. Wiring professzort, kedvenc történelem tanáromat, hogy elújságoljam neki a hírt, és hogy bejelentsem pár napi távolmaradásomat. Bezsebelve jóleső gratulációját, neki láthattam a pakolásnak.
Mikor másnap reggel barátnőim hangos autódudálással jelezték, hogy ideje az indulásnak, egy utolsó, gyors igazítással a tükör előtt, meggyőződtem, hogy most is elégedett lehetek a külsőmmel, mint mindig.
Kisebb szülői aggódós búcsúzkodás után végre autóba pattantunk és irány Stormhaven!
Késő délután érkeztünk meg a város Palacewille negyedébe, ahol a szállásunk is volt, és ahol rövid kipakolás és tájékozódás után belevetettük magunkat a városi forgatagba, majd az est leszálltával az éjszakai életbe. Kevés pub és kocsma maradt ki, már amennyire vissza tudok emlékezni, de azért még is én voltam, aki valamelyest erőt véve magán, határozott utasítással tudta ellátni a szállásunk iránt érdeklődő taxisofőrt.
Másnap már alig vártam, hogy barátnőim, Andi és Miranda is magukhoz térjenek kicsit és elinduljunk a városba, hogy végre közvetlenül is megcsodálhassam a mayaimik által hátrahagyott és a múzeumokban őrzött emlékeket, valamint az utolsó hadifőnök, Mighty Bear sírját.
Egész nap csodálatos idő volt, úgy, hogy semmi nem akadályozott minket, jobban mondva engem, - mert egy idő után társnőim kezdtek kicsit unatkozni- hogy bejárjam ezen ősi területet, ahol úgy éreztem mindent beleng az őslakosok szellemisége. Andi végül addig nyafogott, hogy beadtam a derekam és este hét óra körül visszaindultunk a szállásunkra. Nem szívesen hagytam el a helyet, pedig tudtam, hogy másnap bármikor visszajöhetek, mégis valami megmagyarázhatatlan érzés húzott vissza.
Andi és Miranda unszoltak, hogy menjünk még le a bárba, de nekem nem volt hozzá semmi kedvem, így én a szobámba vonultam olvasgatni, míg ők az iszogatás mellett döntöttek. Nem is tudom mikor keveredtek végül ágyba, én addigra már remekül aludtam. Álmaim is mindig Indiantear körül forogtak, így mikor reggel felébredtem és a lányok még nagyban húzták a lóbőrt, gondoltam egyet és egyedül indultam vissza, folytatni a barangolás. Nem hittem, hogy a lányok nagyon bánkódnának, hogy nem kell mellettem unatkozniuk, de azért hagytam nekik egy üzenetet.
Nagyon jól éreztem magam, szívtam magamba a tudást és az ismereteket, mint a szivacs, aztán mikor elfáradtam sétáltam egy kicsit a parkban. Késő délutánra betévedtem egy, a múzeum melletti kis utcában lévő Antikváriumba, ahol úgy belefeledkeztem egy-két különleges könyvbe, hogy észre sem vettem hogy besötétedett, csak akkor eszméltem fel mikor egy magas, szemüveges, úgy 60 körüli, barátságos hölgy megkocogtatta a vállamat és emlékeztetett, hogy fél óra múlva zárna.
- Kedvesem. – folytatta mosolyogva. – Látom, nagyon szereti az ősi kultúrákról szóló könyveket, ha ráérne még egy kicsit, zárás után mutatnék egy különleges darabot.
Hát persze, hogy ráértem! Izgatottan vártam, hogy végre eljöjjön a zárás ideje. Végre az is eljött és az antikvárius hölgy intett, hogy kövessem. Egy pici helyiségbe mentünk a bolt hátuljában, ahol egy kis szekrénykéből kivett egy nagyon réginek látszó papírtekercset és az asztalra téve az ott lévő székre mutatott.
- Foglaljon helyet kedveském és jó olvasást, remélem tetszeni fog, amit majd tapasztal. – mosolygott sejtelmesen.
Nagyon régi lehetett a pergamen, félőn fogtam meg és tekertem ki, nehogy a kezemben porladjon el és kíváncsian hajoltam fölé, mikor a hátam mögül furcsa hangokra lettem figyelmes. Megfordultam és valami leírhatatlan borzalom lett úrrá rajtam, a szám sikoltásra nyílt, de már nem volt rá érkezésem, csak a közeledő karomban végződő csápok égtek bele a retinámba kitörölhetetlenül.
Mikor magamhoz tértem első pillantásom arra a nőre esett, aki …..– ó szent isten! -a menekülési vágy végig cikázott a testemen, amit természetesen ő is észrevett.
- Ne félj Arabella! Nyugodj meg, nem lesz semmi baj! – hangja és tekintete olyan nyugalmat és szeretetet sugárzott, hogy akaratom ellenére ellazultam és valami érthetetlen módon a kíváncsiságom is kezdett a felszínre törni.
- Ki maga? Egyáltalán mi maga? Honnan tudja a nevemet? – törtek ki belőlem a kérdések.
- A nevem, Gledis Freeman, és ha már teljesen jól érzed magad és megígéred, hogy akármit is hallasz higgadt maradsz, mindent elmesélek. – mondta mosolyogva.
- Kicsit még émelygek, de egyébként jól vagyok, és olyan higgadt leszek, mint egy jégcsap, csak meséljen már! – sürgettem.
- Tehát a nevemet már tudod! Hogy mi vagyok? Arachnoid! Ne.., kérlek ne szakíts félbe! Majd a történet végén annyit kérdezhetsz, amennyit csak akarsz, de most hallgass végig! – azzal folytatta – Tehát arachnoid vagyok, azon belül pedig Araneidae, vagyis a keresztespókok alfajába tartozó bőreváltó. Kis idővel ezelőtt engedélyt kértem királynőmtől, hogy új tagot vigyek a falkánkba, mert úgy érzem életem fonala a végéhez közeledik és ezzel is szeretnék még utoljára fajtám hasznára lenni, mivel saját utódom nem lehetett. Az engedélyt megkaptam és vártam a kedvező lehetőségre. Nem hiszem, hogy észrevetted, de ma egész nap figyelő tekintetek követtek téged és mire „betévedtél” hozzám, elég tájékozott voltam tudásszomjadról és érdeklődési körödről. Úgy gondoltam jó tanítvány leszel, ezért téged választottalak. Egy enzimféleséget juttattam a bőröd alá, mely segít az átalakulásban. Sajnos ez nem megy olyan egyszerűen. Két napig magas lázad volt – ezért érzed magad olyan gyengének - és csúnya kiütéseid lettek, de ne….ne ijedj meg már túl vagy rajta. Most már te is egy vagy közülünk. Holnap bemutatlak a királynőnek és fajtánk többi vezető tisztségviselőnek, de addig is röviden elmondom fajunk történetét és törvényeinket, a többit majd fokozatosan megtanulod.
Azzal belekezdett és mesélt, és mesélt. Egészen ránk sötétedett mire befejezte.
- És most hallgatlak. Van kérdésed?
- Kérdésem annyi lenne, mint égen a csillag. – suttogtam meggyötörten és fáradtan -, de most csak egyetlen egy! Vissza lehet ezt csinálni? – néztem rá könyörgő szemekkel.
- Nem! – ingatta a fejét szomorkás tekintetét rám szegezve – Ez lehetetlen! De miért is vágynál vissza abba az életbe? Várj egy két napot és meglátod mennyivel boldogabb életet kínálunk neked, ahol kiélheted mérhetetlen tudásszomjadat is. De most pihenj. Holnap majd talán kicsit jobb színben látod a világot.
Azzal magamra hagyott, csapongó, lázas gondolataimmal és fel-feltörő rémálmaimmal.
A következő pár nap olyan volt, mintha kívülről szemléltem volna az eseményeket, mintha valami kábító köd ülte volna meg az agyamat: mentem ahová vittek, illedelmesen bemutatkoztam akinek csak kellet, arcok tucatja vonultak a szemem előtt, nevek és nevek, melyeket megjegyezni kívánatos volt. Aztán kezdtem lassan magamhoz térni. Időm jórészét Gledis-sel, és rengeteg könyvvel töltöttem a boltjának hátsó kis kuckójában, amiket el kellet olvasnom és lehetőleg meg is jegyeznem. Soha életemben nem voltam még ilyen leterhelt. Egyik nap aztán Gledis-hez egy magas, hihetetlenül hosszú végtagokkal megáldott, úgy 50 körüli férfi érkezett – szerintem a kaszáspókok rendjéhez tartozhatott - és hosszas eszmecserébe kezdtek. Miután a látogató távozott, mentorom zaklatottan jött be hozzám.
- Arabella! Egy kis időre magadra hagylak. Kérlek, ne menj sehová míg vissza nem jövök! Valami baj van, és nem tudom nem leselkedik-e rád is veszély! Ezért még egyszer kérlek, maradj veszteg, míg vissza nem jövök! – azzal magához vette kis táskáját és szó szerint kiviharzott az ajtón.
Mit ne mondjak, kicsit megijesztett, látszott rajta, hogy komolyan aggódik, de aztán kis idő múlva – mikor az olvasás már unalmassá vált – kihasználva, hogy egyedül vagyok, kíváncsian körbenéztem a boltban és a raktárban is. Persze csak a szokásos dolgokat találtam, ami egy könyvesboltban lehetett, semmi rejtélyes dolgot, semmi titkos ajtót, igazán nem is tudom, mit kerestem. Hangos ajtócsattanás hallatszott és kikukucskálva láttam, hogy megjött Gledis, több, látásból már ismert női arachnoiddal.
- Gyere csak ide Arabella kedvesem, ez téged is érint! – intett oda nekem komoran. – A helyzet a következő: nem tudjuk egyelőre milyen jellegű katasztrófa történt, de az most már biztos tény, hogy az összes bőreváltó és vámpírvezető halott – persze értük nem kár! - vagy eltűnt! Senki nem tud semmit! Nem tudjuk, hogy ez valami támadás a fajunk ellen, vagy valamilyen betegség, teljesen tanácstalanok vagyunk! Úgy tudjuk csak a farkas falka vezére, Claus élte túl, de ő sem úszta meg épp bőrrel, jelenleg is keresik, hogy, mint legfőbb életben lévő vezetőnktől utasításokat kapjunk, hogyan rendezzük sorainkat. Én, mint az egyik legidősebb arachnoid már megkerestem és üzentem minden elérhető fajtársunknak, hogy elkerüljük a pánikot. Egyelőre nem tehetünk egyebet várunk és figyelünk, aztán majd meglátjuk, mit kell cselekednünk.

Természetesen elfogadva.