Robert Lee Place

Ez Palaceville és egyben egész Stormhaven főtere, amelyet a legendás hírű Konföderációs tábornokról, az USA nemzeti hőséről neveztek el. Itt tartják a város híres Kalózkarneválját, az összes nagyobb ünnepen itt tart nyilvános beszédet a polgármester, stb. Hétköznapokon amolyan sétálóutcaszerűen funkcionáló terület, van néhány utcai stand ahol apróbb ajándéktárgyakat és különböző készételeket lehet vásárolni illetve gyönyörködni a szobrokban.

Mivel ma valamilyen ünnepséget tartanak a téren, elég nagy a nyüzsgés. Engem az, hogy éppen minek a tiszteletére tartják nagyon is hidegen hagy, viszont szeretem ezeket a fesztiválokat, mert ennél nagyobb lehetőség, hogy gyakoroljam a szakmámat nem is lehet. Sok a kíváncsiskodó, tele van a tér árusokkal és mutatványosokkal, így gyerekek hada is ellepte a környéket, lökdösve a bámészkodókat és nekem kiváló alkalmat teremtve nekem.
Elvegyülök a tömegben és hol itt, hol ott engedem szabadjára virgonc ujjaimat, és már szép kis összeget zsebelhettem be, főleg, mikor egy gólyalábon zsonglőrködő mutatványos köré gyűlt emberek közé keveredem. Már éppen egy tekintélyesen dagadó pénztárcár teszek magamévá, mikor úgy érzem valaki figyel.
A brifkót gyorsan elsüllyesztem, majd mint aki csak nézelődik, szemem körbefuttatom az arcokon, de egyelőre nem látom ki lehetett a kíváncsiskodó, de azért most igyekszem az egyik kevésbé zsúfolt sarok felé, hogy az első szemetesnél megszabaduljak a terhelő bizonyítéktól.

A Robert Lee Place most is zajos volt, mint minden egyes alkalommal, amikor errefelé jártam. Persze most még valami ünnepség is rátett egy lapáttal az amúgy sem kis tömegre. Nem szeretem a tömeget és az éles zajokat, bántják a fülemet és úgy érzem, hogy nincs elég terem, de ezt persze minden egyes alkalommal kénytelen vagyok leküzdeni, hiszen a munkám miatt is sokszor kell éppen a zajos tömegben mozognom.
Bár most nem voltam szolgálatban a szó szoros értelmében, de mivel a zsebesek mekkája egy ilyen utcai zsibvásár, így majd mindenki megkapta, hogy ki lehet battyogni és figyelni a zsebesekre.
Hosszú percekig a tömeg szélén álltam, és erőt gyűjtöttem. Egyszerű fekete farmer volt rajtam, fehér felső és persze bőrdzseki, hogy legyen, ami eltakarja a pisztolytáskámat és a derekamra erősített jelvényemet. Hosszú hajamat kibontva hagytam, és persze a lehető legsötétebb lencsével felszerelt napszemüvegemet vettem fel. A tömegben nehezen uralkodom az arcomon, így igyekeztem elrejteni a vonásaimat.
Mikor végre behatoltam az örvénylő tömegbe igen hamar észre is vettem egy tevékenykedő zsebtolvajt, aki láthatóan élvezte a bőséges termést. Egyenlőre semmit sem tettem, csak a sötét lencsék takarásából figyeltem a férfit. Egyenlőre kivárásra játszom, aztán majd elválik a folytatás.

Mivel nem láttam senkit aki gyanús lett volna, de az ösztöneim bajt jeleztek, ezért nem vesztegethettem az időmet tovább, meg kellett szabadulnom a tárcától, hogyha gáz is lesz, azt már ne tudják a nyakamba varrni.
A nevem ismert már Harke rendőrfőnök jóvoltából, de priuszom még nincs, így, ha nem érnek tetten, nem nagyon tudnak mit kezdeni velem. Vagyok már annyira dörzsölt, hogy tudjam mik a jogaim és mennyire tehetetlenek a zsaruk a zsebesekkel szemben. Tisztában voltam azzal is, hogy egy ekkora rendezvényre biztos ráugrasztják a helyi erőket, csak az volt a baj, hogy arcról még nem ismertem őket, így kiszúrni is nehezebb a nyomozókat.
befordultam az egyik utcába, ahol csak lézengtek az emberek, azok is vagy a térre, vagy a térről igyekeztek, így a fal felé fordulva gyorsan átnéztem a zsákmányt, majd kivéve a készpénzt, az egész cumót behajítottam a mellettem álló szemetesbe, és a pénzt meg zsebre gyűrtem. Most már akár mehetek is visza, hogy folytassam áldásos tevékenységemet, miközben még jól is szórakozom. Van itt pár egészen csinos lány, akik megérnek egy pohár italt, hátha még jobb estém lesz.

A srác nem volt kezdő láthatóan, mivel éberen figyelt mindenre, és még azt is megérezte, hogy valakinek felkeltette a figyelmét. Bár a lopás bűn, de ez olyasmi, amit csak a tulajdon intézménye szült és táplál azóta is kitartóan. Nem volt helyes dolog másoktól lopni, de a gyilkosság vagy a másik ember szabadságának korlátozása.
Ügyesen kimanőverezett a tömegből egy kis félreeső utca felé, amit mosolyogva figyeltem. Kicsit örültem, hogy kikerülhetek a zsibongó áradatból, így még szép, hogy követtem őt, és egyetlen percre sem vesztettem szem elől.
Megálltam az utca elején, és a falnak támaszkodva figyeltem a tolvajt, ahogy megszabadult a terhelő bizonyítékoktól, melyek igen csak rossz fényt vetettek volna rá, ha egy rendőr fülön csípi. Nos, én ugyan mindent láttam, de nem szokásom kishalak torkára lépni, főleg, hogy valahol őket még meg is tudom érteni. Az információ a munkám alapja, és a tolvajok füle mindig nyitva van, és ez nagyon hasznos tulajdonság lehet. Köhintettem egyet, hogy most már történjen valami előrelépés

Mivel már tiszta voltam, mint a ma született bárány nem volt okom, hogy ne menjek vissza még pár körre a vásár területére, de előtte még vetettem egy pillantást a hömpölygő tömegre, hogy felmérjem, most merre vezessen az utam.
Ekkor hallottam meg a köhintést, ami általában olyan figyelemfelhívás szokott lenni, de mivel nem voltam biztos benne, hogy nekem szól, ezért szépen, lassan körül néztem, majd megakadt a szemem egy nagyon csinos lányon, aki lezserül a szemközti falnak dőlve engem nézett, és minden valószínűség szerint a köhécselés is nekem szólt, mivel most épp senki nem volt rajtunk kívül ezen az utcarészen, kivéve pár sietősen közlekedő párocskát, akik már el is tűntek a tér felé.
Mivel nem tudtam mióta ácsorog ott a lány, így azt sem tudtam mit láthatott és ami esetleg nem vet rám túl jó fényt. A másik fele, hogy szembeötlő volt rajta a bőrdzseki, hiszen eléggé meleg estének ígérkezett, így az a sanda gyanúm támadt, hogy okkal viseli az a kabátot, és ha okkal viseli, akkor ez csak egyet jelenthetett: zsaru.
Kár! Egy ilyen csinos lány jobb foglalkozást is választhatott volna, de most talán nem ez a legnagyobb problémám-
Magamra mutattam, majd kérdőn néztem rá.
- Bocs! Nekem akarsz mondani valamit? Talán ismerkedni akarsz? – adom az ártatlant.

Érdeklődve figyeltem az elém táruló jelenetet, és kíváncsian vártam, hogy vajon mihez kezd majd a jelenlétemmel. Elég eszesnek tűnt ahhoz, hogy gyorsan felmérje a terepet, és rájöjjön, hogy rendőrnő vagyok nem pedig eltévelyedett turista. Igazam is lett, mivel nem sokkal azután, hogy köhintéssel felhívtam magamra a figyelmét.
-Okos fiú vagy, és tudom jól, hogy világos előtted a helyzet. – Bájos mosolyt küldtem felé, ami igen érdekesen hatott az adott helyzetben, de én sem vagyok egy átlagos lány.
-Te zsebes vagy, én meg rendőr nyomozó. – Ellöktem magam a faltól, és tettem egy lépést felé. Egy percre sem vettem le a tekintetem az arcáról, hiszen minden rezdülése értékes információ lehet számomra.
-Nos, több lehetőséged is van, de persze mindegyiknek van valami buktatója. Elfuthatsz, de mint látod fiatal és edzet vagyok, így sprintelhetünk egy darabig…vagy hagylak lógva, és te cserébe nem felejtesz el, ha valami érdekes üti meg a füled az utcákon. Nos? – Feltoltam a napszemüvegemet a fejemre, és mélyen a szemébe néztem.

Hát nem volt az a titkolódzós fajta, az már biztos! Egyből a lényegre tért, habár ez legalább azt mutatta, hogy engem sem néz hülyének, hogy nem szúrom ki, ha rám száll egy zsaru.
-Hát ez egy velős megállapítás, de azért csínyján bánnék a gyanúsítgatással, mert ugye, ahhoz bizonyíték is kell. – vigyorgok pimaszul a sötét szemüvegbe. – Az, hogy te meg nyomozó vagy nagyon sajnálom, mert igazán nem panaszkodhatsz a külsődre, máshol biztosan jobban keresnél. – ingatom meg a fejem, majd azért pár lépést hátrálok, mert nem szeretem túl közel engedni magamhoz a potenciális ellenséget.
- Jaj, ezt nem mondod komolyan. – nézek most már azokba a vesémbe próbálni látó, csokoládé szemekbe. Az arcáról, melyet már nem takar a szemüveg, most már tisztán leolvashatóak ősei vonásai. – Ezt már hallottam mástól is, és valahogy nincs hozzá kedvem. Futni meg mégúgy sem, hiszen miért is tenném. Attól, hogy úgy gondoltad, láttál valamit, az még nem bizonyít semmit, mint már említettem. Én itt csak ártatlan bámészkodó vagyok. – vonom meg a vállam és biztos vagyok benne, hogyha becsületes zsaru, amit simán kinézek belőle, akkor nem tud velem mit kezdeni. Persze, ha most Harke állna itt, az más tészta lenne, velem biztos nem szájalnék így, hiszen minimum akkora fülest keverne le, hogy a fal adná a másikat, aztán bevitetne valami mondvacsinál dologgal. De ez a fiatal, törékeny csak, ez egyenesen játszik és ezzel a magamfélével nem fog sokra menni.

/Serena-nak/

Barátságosan mosolyogva hallgatom Serena biztatását, amivel lelket akar belém önteni, hogy Rose-nak csak a tudatára és nem a szívére hat Fabian parancsa, és bár ezt én is tudom, azért jó hallani, hogy ő is így gondolja.
- Szeret! Ebben biztos vagyok, még a parancsait is megpróbálja kijátszani, csak hogy együtt lehessünk. – bólogatok meggyőződéssel.
Aztán, ahogy megpróbál lebeszélni arról, hogy a bosszúmat kiéljem ezeken a szörnyszülötteken, csak meglepődve nézek rá.
- Nem hiszem, hogy érdekelne, hogy meghalok, ha sikerülne elpusztítani őket. – mondom aztán halkan. – Ha megszabadíthatnám tőlük az embereket, ha más nem járna úgy mint én. – komorodom el. – Nem Serena, eszem ágában sem volt, hogy ilyen……ilyen valamivé, ilyen rabszolgává váljak. Remus itt kapott el a parton és erőszakkal itatott meg a picéjében lévő kínzókamrában a vérével. – csapok bele a homokba keserűen. – És ezek után azt mondod nekem, hogy ne aljasodjak le hozzájuk? Nem, olyan mélyre én nem tudok lesüllyedni, még akkor sem, ha megölöm őket. – fejezem be elhalkulva, hiszen nem akarom a lányt sem megbántani, sem terhelni vele. Ez az én keresztem.
Mivel ő is témát változtat és hamar felpattan mellőlem, én is igyekszem felállni, és bár megfogom a kezét, de magamtól állok fel a homokból.
- Rendben, menjünk. Talán tényleg segít, ha megmutatsz pár érdekes embert. – mosolyodom el halványan, majd ha kiértünk a homokból, visszaveszem a cipőmet és elindulunk a belváros felé.

A téren most is elég sokan nyüzsögnek, pedig jócskán benne járunk már az éjszakában, de hát vannak itt szép számmal éjjel-nappal nyitva tartó üzletek és éttermek, mag szórakozóhelyek, így ezen nincs mit csodálkozni. Biztos, hogy sikerrel járunk, ha felfedező útra indulunk.

*~Szeret~ Visszhangzott fejemben José szava és az az erős meggyőződés, amivel mondta. Szívből reméltem, hogy soha nem kell ennek a dolognak megtapasztalnia a keserű oldalát. Olyan fiatalnak és ártatlannak látszott. Persze a látszat nem minden… engem sem nagyon mondanának 18nál többnek, szóval akár még csalhat is a szemem. Azonban a fülem nem, ahogy a szörnyülködésem sem tudtam már leplezni, ahogy tovább beszélt José. Mikor a homokba csapott összerezzentem, hisz ilyen kitörésre nem számítottam és kissé váratlanul ért, még ha nem is felém irányult.*
- Én nem tudtam… sajnálom José.. * Ezer meg egy kérdés kavargott a fejemben, de leginkább az, hogy miért kellett ennek a vámpírnak ez a fiatal fiú. Hisz nem tűnt egy, hű de befolyásos személynek, azt meg nehezen hittem, hogy szimpla játékból képes valaki erre. De nem akartam még jobban feldühíteni és elkeseríteni az emlékei felidézésével. Így inkább csendben maradtam és a kérdésére sem válaszoltam. Meg kell hagyni, nehezemre esett, de a már jól megszokott ajakrágcsálás nagyban segített, hogy ne mondjam ki azt, amit nem kéne. Ahogy elindultunk betonra érve kiráztam a papucsomból a homokot és csendesen követtem a másikat. Nem szerettem a nyüzsis helyeket így nem is nagyon tudtam, hogy merre kéne mennem. Így rá bíztam magam a célt tekintve és reménykedtem, hogy nem valami szórakozó helyre visz. Zárt helységbe meg még annyira sem.*

*Mikor lelassított a sétálóutcán sejtettem, hogy megjöttünk és igen csak sokan voltak erre és az este ellenére szép számmal voltak standok is nyitva. Na de volt valami, aminek sosem tudtam ellenállni és már bizony innen éreztem az illatát. Amit nem lehetett összetéveszteni semmivel. Megtorpanva tekintettem körbe mosolyogva, hogy mégis honnan jön. S kissé bizonytalanul, ugyan de megindultam a fellelhető irányba.*
- Vattacukor… *Csillogó szemekkel tekintettem a másikra és úgy véltem, hogy ez mindent meg is magyaráz. Mármint nekem tökéletes magyarázat volt és még érthető is. Beálltam a sorba és gyermeteg érdeklődéssel néztem, hogy mikor kerülök már sorra.*
- Kérsz Te is? * S ha sorra kerültem, akkor egy meggyeset mindenféleképpen kértem. Az volt a kedvencem s közben a farzsebemben kutakodtam a pénzem után. Na nem, meg sem fordult a fejemben, hogy a másik esetleg fizetéssel próbálkozik. Amúgy is felesleges lett volna.*

Mikor láttam, hogy összerezzen a dühkitörésemre, elszégyelltem magam, és igyekeztem visszafogni az érzelmeimet, hiszen nem ráirányult.
- Hát én is sajnálom, de hát sajnos már nem tudok változtatni rajta, de így már jobban megértheted, hogy mit érzek irántuk, hogy miért gyűlölöm őket ennyire és tennék meg bármit, hogy elpusztítsam az élősködő fajtájukat.

A térre érve kezdett nosztalgikus érzésem támadni, hiszen mindig itt csináltam a legjobb fogásokat, de hát most nem ezért voltunk itt, és valahogy nem is esett volna jó, hogyha megtudja mit is csinálok valójában.
Körbe nézek, hogy hol is lenne a legjobb letelepedni, vagy csak járkálnunk kéne és ő majd rábök erre-arra, hogy kicsoda? Kérdőn pillantok a mellettem sétáló lányra, de annak a figyelmét láthatóan leköti valami érdekes, szinte látom, ahogy felemelt orral követ valamit, mint a vadászkutya, amelyik szagot fog, és nem is kell sokáig törnöm a fejem, hogy mi a vonzalom oka, mert elérkezünk egy vattacukor árushoz, ahol meg is állunk, hogy Serena vásárolhasson.
- Nem köszönöm. – intek nevetve nemet a fejemmel, hiszen olyan aranyos a csillogó szemeivel ez a lány, hogy még a rossz kedvemet is elűzi. – De te csak nyugodtan kényeztesd magad. – nyúlok a zsebembe, megelőzve a mozdulatát és fizetem ki az árust, hiszen ma elég jó termésem volt, volt miből gavalléroskodni. – Hagyd csak, megérdemled, mert jókedvre hangoltál.

- Nem tudod mit hagysz ki… * Feleltem a válaszára, ám mire előkotortam a pénzem már megelőzött össze vont szemöldökkel álltam az egyik kezemben a pénzzel a másikba meg épp bele nyomták az édességet. Kiálltam a sorból, de egy könnyed mozdulattal vissza is csempésztem a másik far zsebébe az árát.*
- Ha mindenki meghívna egy vattacukorra, aki a találkozás után mosolyogva távozik, akkor vagy víziló méretet öltenék már vagy pedig baromi gazdag lennék. De egyikre sincs szükségem, ahogy köszönöm a meghívást is, de nem szükséges. * Mosolyogtam, persze, hogy mosolyogtam, de érezhette a másik, hogy ha ebből vitát nyit, akkor sem tud meggyőzni az ellenkezőjéről. Maximum fogócskázunk egy kicsit, míg ide-oda jár az ára, és ha nem tudom neki visszaadni, akkor biztos találok majd valakit itt, akinek nagyobb szüksége van rá. Na de aztán már inkább a nyalánkságommal foglalkoztam és egy darabot leszakítva nyújtottam a férfi felé.*
- Kóstold meg… * Kértem a szememmel is, és ha nem akarta elsőre, akkor bizony győzködtem egy kicsit.*
- Nem halsz bele és ennyitől még elhízni sem fogsz… * Ugrattam kicsit a másikat, azonban valamit, vagyis inkább valaki(ke)t megéreztem. Fejem oldalra biccentve néztem körbe.*
- Érzel valamit Jose? Mármint rajtam kívűl...* Kérdeztem, hisz azt nem tudtam, hogy Ő ilyen távolságból képes-e érezni már.*

Nem számítottam rá, hogy nem hagyja kifizetni az édesség árát, és pillanatok alatt máris a zsebembe csúsztatta a pénzt, és már hevesen tiltakoztam volna, mikor a határozott szavai ebben megakadályoztak. Jó emberismerő vagyok és értek a testbeszédből, így kiválóan láttam, hogy semmi értelme nem lenne vitatkozni vele.
- Nem csak ezért járt volna a meghívás, de rendben, tudomásul veszem a döntésedet. – emeltem fel mosolyogva a kezem visszakozva.
Mikor aztán egy kis darabot felém nyújt a habosított cukorból agitálva, hogy kóstóljam meg, ennek igazán nem lehet ellenállni, így aztán kicsit zavartan, de finoman, mint egy jól idomított kiskutya, elveszem a kezében tartott falatot, ami azonnal, szinte eltűnik a számban, csak az édes érzést hagyva maga után.
- Hát, ha sokat ennék belőle, biztos összeragadna a szám, de finom. – vigyorogtam rá, de ha többet is kínált volna, már nemet intek. – Nem vagyok túl édesszájú. – magyaráztam.
Aztán láttam rajta, hogy a figyelme elterelődik és az arca is kicsit komolyabbá vált, így a kérdésére ösztönösen fülelni és figyelni kezdtem.
- Hmm…..valami érdekes, ugyan olyan bizsergést érzek, mint mikor te jöttél oda, de ez mégis más……olyan, mintha kissé keserű ízt hagyna maga után. – keresgéltem a szavakat, hogy hogyan is írhatnám le az érzést. – Nálad inkább virágillatú volt. – mondom kissé elvörösödve. – Viszont nem tudom még, honnan érzem. Ki az és milyen fajhoz tartozik? – kérdezem kíváncsian.

- Köszönöm. * Feleltem arra, hogy nem erőszakoskodik és nem is veszi a lelkére, mint a legtöbb hím, ha visszautasítják a kedveskedő gesztust. Némelyik képes egyenesen sértésnek venni, ha nem hagyják, hogy fizessenek és én meg magyarázkodhattam nap-estig is, hogy megenyhüljenek. Idióta pasi felfogás. Mikor elfogadta a falatot csak mosolyogva vártam a reakcióját miközben magam is magamévá tettem egy darabot. Imádtam az érzést, ahogy semmivé lesz. Mellesleg még laktat is.*
- Hát az biztos… * Nevettem el magam, miközben eltakartam a számat. A meggyesnek egy hátránya volt, hogy a piros képes volt eszméletlenül befogni az ember nyelvét és a fogait. *
- Kérsz még? * Nyújtottam már felé az egészet, hogy ha szeretne, akkor vegyen, de mikor visszautasította akkor csak vállat vontam.*
- Pedig ezek képesek szebbé tenni egy-egy komor estét. * Aztán már a küldetésünkre figyeltem, de azért nem feledkeztem meg a cukorról. Mikor elmondta, hogy mit érez kissé összeszaladt a szemöldököm.*
- Keserű? Én csak a moha és a nyirkos földet érzem. * Na de aztán leesett, és felsóhajtva ingattam meg a fejem. De mikor megosztotta, hogy nálam mit érzett elmosolyodtam.*
- Az érzés minden egyénben más. Azonban az amit érzel, meghatározható. Ha most nálam virágot éreztél, akkor, ha véletlen találkozol hozzám hasonlóval, akkor mindig azt fogod érezni. Legfeljebb más-más virág illatát. De ránk mától ez lesz a jellemző és innen tudsz felismerni minket. Mint mondtam én a moha és frissesség „illatát” érzem. Ez arra utal, hogy hova tartozik. Én mindig ezt érzem, és az intenzitás mutatja meg, hogy a hierarchiában mennyire van lent vagy fent az adott személy. Te keserűséget érzel, mert Remus vére miatt ösztönösen taszítanak a Bőreváltók. S mindig is ezt fogod érezni, még akkor is, ha nincs rossz szándékuk. Ha a falkavezérrel fogsz találkozni, akkor bizony ez a keserűség annyira fog hatni rád, mintha cukor nélküli kávét ittál volna. Látod ott azt a csapat kamaszt? * Biccentettem a fejemmel úgy 200-300 méterre tőlünk az egyik ágyás felé, ahol ott nevetgéltek és zajongtak.*
- A magasabbik, és aki a cipőjét köti Bőreváltó. Egyszerű falka tagok, valószínűleg csak kettő a sok közül és nem tölt be semmilyen pozíciót. Ám az egyikben én érzem az erőt is, nem lepődnék meg, ha nagyobb korában kihívná a vezért.* Vontam meg a vállam és nem kerülte el a figyelmem, hogy befeszítette a bicepszét, hogy villogjon egy kört a haverjainak.*
- Persze ha a feje lágya is benő. * Forgattam meg a szemeim.*

Érdeklődve hallgattam a magyarázatát, és azt, hogy ő mit érez és már kezdtem is rosszul érezni magam, hogy nálam ez biztos rosszul működik, mikor végül is megnyugtattak a szavai.
- Ezek szerint ők bőreváltók, a vámpírok ellenségei. – néztem a fiatalokra, de azon kívül, amit elmondtam, nem éreztem semmi ellenséges érzést vagy taszítást, csak a bizsergést kísérő „illatot”. – Gondolom, akkor minden fajnál másféle ízeket, vagy illatokat fogok érezni, és attól függően, hogy mennyire dominánsak a fajon belül, még az intenzitása is eltér majd? – kérdezem kíváncsian, hogy jól értettem-e. – Abban ezek szerint tényleg biztos lehetek, hogy te nem tartozol a bőreváltók közé. – mosolyogtam a lányra, hiszen egészen más és sokkal kellemesebb érzéseket éltem meg vele kapcsolatban, mint a viháncoló srácokkal.
- Én ennyire nem érzem a különbséget közöttük. – bökök feléjük az állammal. – És még azt sem tudnám megmondani, hogy hányan azok közülük, de feltételezem, hogy ez majd kialakul, ahogy „tapasztaltabb” leszek. – reagálok Serena azon szavaira, hogy még azt is érzi, ki milyen úton jár majd később.
- Azért én kihagynám a falkavezér ismeretségét. – rázom meg a fejem ijedtséget színlelve, de végül is igaz, amit mondok. – Hiszen nem biztos, hogy nem akarna azzal is borsot törni a vérszívók orra alá, hogy megritkítja a vérbábjaik számát, és gondolom előtte nem kérdezné meg, hogy miként lettem az. – teszem hozzá.
- Mivel ez a vattacukor tömény édesség, nem kérsz egy üdítőt utána? – néztem rá kérdőn. – Ha már ezt nem fogadtad el tőlem, legalább arra, hagy hívjalak meg.

*José érdeklődése mosolyt csalt ajkaimra és igyekeztem a tőlem telhető legjobban válaszolni. A kérdésére kissé megfontoltabban válaszoltam.*
- Öhm… felhívtam a figyelmed mielőtt indultunk, hogy lehet, hogy a gyakorlat eltér az elmélettől. Én érzem az intenzitást, de Te nem biztos, hogy fogod. Még nem sok dolgom volt hozzád hasonlóval José és Ők sem voltak épp beszédesek. Azonban a különbséget a fajoknál az biztos, hogy Te is fogod. *Bólintottam, hogy ebben valóban biztos vagyok. A kérdésére elnevettem magam.*
- Nem, valóban nem. De ne tévesszen meg Remus vére… a bőrelváltók nem rosszak, csak magukat védik. Bár tény, néha kissé radikálisak, de ez csak annak köszönhető, hogy a falka gyenge pontja a kölykök. *Igyekeztem megnyugtatni, bár nem hiszem, hogy jobb belátásra bírtam volna, így nem erőltettem csak a véleményem mondtam el. *
- José… ez csak egy következtetés volt. Lehet, hogy pár nap múlva az ostobaság győz és meghal valahol. Csak a viselkedéséből és az erejét érezve vontam le egy következtetést, ezt nem kell készpénznek venni. Ketten… csak a magas és a dagi, aki a cipőjét kötötte. De ez majd ki fog alakulni, ebben biztos vagyok. Az is lehet, hogy ha közelebb mennénk, már Te is meg tudnád mondani. Ha meg nem, akkor ahogy erősödik benned Remus vére, úgy idővel tuti. De nem kockáztatnék… Más vagyok és nem félek, de vannak korlátaim. Mágiát meg csak most kezdek majd tanulni, ha minden igaz… * Igyekeztem lebeszélni arról, hogy kapjon az alkalmon és közelebb menjünk. Valahogy nem volt kedvem bajba kerülni. Az ijedségét látva kézfejemmel simítottam végig az arcán… Mivel az ujjaim ragadtak és nem akartam összekenni.*
- Erről nem tudok sokat mondani. Nem találkoztam a vezérrel és nem tudom, hogy milyen. De azt azért kétlem, hogy egy magad fajtán próbálna bosszút állni. Ha van egy kis esze, már pedig kell lennie, hisz a falka nem esik szét… akkor Ő is tudja, hogy önként ember nem hagyja, hogy ennyire korlátozzák. * Vontam meg a vállaimat, de ez is csak egy feltételezés volt hisz még csak nem is hallottam róla. Nem szoktam belefolyni mások életébe, csak ha nagyon muszáj volt. A szavaira és a meghívásra elmosolyodtam.*
- Legalább édes lesz a csókom… * Kacsintottam a másikra nevetve, de csak megráztam a fejem. Egyrészt megérdemelt egy normális választ, másrészt amúgy sem volt kivel csókolóznom és csak hülyülésnek szántam.*
- Nem kérek köszönöm… És ha mégis megszomjaznék, akkor is csokis shaket innék, az nem szénsavas. De akkor is kifizetném magamnak. Önálló és független nő vagyok, egy jól fizető állással és apámnak köszönhetően még csak albérlettel sem kell bajlódnom. De nektek pasiknak ez miért mániátok? Azokat sem értem, akik függetlenek, de náluk letudom azzal, hogy ez valami udvarlási rítushoz tartozó izé és a visszautasításommal azt is jelzem, hogy nem kívánok részt venni a szeánszban. De neked, példának okáért van barátnőd és szereted… szóval tényleg nem értem. *Néztem rá ezúttal Én leplezetlen kíváncsisággal.*

- Talán igazad van abban, hogy azért érzem azt, amit érzek, mert egy vámpír vére miatt érzem egyáltalán. – fogalmazom meg kissé zavarosan, hiszen az egész számomra még mindig kicsit hihetetlen és nehéz elfogadni, hogy élnek közöttünk olyan lények, akiket én csak mesékből, vagy misztikus filmekből ismertem eddig. Még jó, hogy ott van nekem Rose, meg, hogy most összefutottam véletlenül Serena-val, mert különben biztos belebolondulnék, hogy senkivel nem beszélhetek róla idegeneknek, vagy ha igen egyrészt hülyének néznének, másrészt maga Remus nyírna ki.
- Talán beszélnem kéne pár bőreváltóval, hogy magam is tapasztaljam milyenek, persze nem ezekre a kölykökre gondolok. – pillantok ismét a srácokra a lány szavai után.
Az érintése jól esett, de azért rá is csodálkoztam, majd megütötte a fülem a „mágia” szó és gyerekes érdeklődéssel pillantottam Serena-ra.
- Tényleg tudsz majd mágiát tanulni? Azt hogy lehet? van olyan iskola, ahol tanítják? Vagy, hogy működik ez? – soroltam a kérdéseimet, mert ez valahogy kicsit elterelte a figyelmemet a saját problémámról.
Az, hogy a meghívásomat megint elhárította, nem okozott problémát, de tudtam, hogy igaza van és ez sokszor konfliktus forrása lehet, mert vannak férfiak, akik ezt nehezebben viselik.
- Én csak udvarias akartam lenni, ennyi az egész, és talán másoknál is így van ez és nem kell messzemenő következtetéseket ebből levonni. – vontam meg a vállam vigyorogva. – És attól, hogy van barátnőm, még egy ismerőst igazán meghívhatok egy italra. – nézek rá kicsit értetlenül, hogy miért is olyan hihetetlen ez.
- De, ha te nem is kérsz inni én igen, úgy, hogy menjünk oda ahhoz az árushoz. – mutatok a hűtőpult előtt álló figurára.

- Nos, Én ebben biztos vagyok. Az én jelenlétemet Remus vére nem befolyásolhatta… mert nincs tudomása rólunk, így se ellenszenvet se mást nem érezhet. Így a döntést a saját szervezeted vonta le… * Vontam meg a vállaimat jelezve, hogy velem kapcsolatban nem befolyásolta Remus vére. De ez jól is van így. Még ha ismerne, sem lehetne egy rossz szava sem egyik fajnak se. Maximum a félelem, ami persze gyűlöletbe fordulhat. *
- Én szeretnék találkozni a jelenlegi falkavezérrel, hogy megtudjam milyen… de még nem találtam ki a megfelelő indokot, amivel megbeszélhetnék vele egy találkozót. Ha gondolod, és ha nem egy emberevő szörnyeteg, akkor a második találkozóra eljöhetsz velem. Már ha bele megy persze… *Ajánlottam fel, nem kicsit éreztetve, hogy ez nem rajtam múlik. Hisz tudatlanul nem vinném oda, ahogy a másikat sem tenném ki a meglepetésnek, úgy Josét sem a veszélynek.*
- Iskoláról nincs tudomásom, de ha találsz, egy mestert az megtaníthat. De nem minden ember képes megtanulni, van, aki egyáltalán nem fogékony rá és évek alatt sem képes elsajátítani. Én fogékony vagyok rá, mint már említettem a parton ezért éreztél meg. Találtam egy mestert, akivel a minap találkoztam, és ha hajlandó megtanítani, akkor Tőle fogok tanulni. De még nem válaszolt… Azonban Remus vérével már Te is képes vagy, még ha eddig nem is voltál. Mért nem kéred meg, hogy tanítson? Vámpír létére biztosan használ mágiát. *Vontam meg a vállaimat, hogy tereljem magamról a témát. Nem szerettem volna erről beszélni, bár még tehettem volna. De nem akartam. A válaszát figyelmesen hallgattam és csak felszaladt a szemöldököm.*
- Még így sem értem, de talán nem is baj. De felőlem mehetünk… * Vontam meg a vállaimat és elindultam vele a standhoz. *
- Van még valami kérdésed vagy kereshetjük a következő alanyt? * Halkítottam le a hangom, ahogy beálltunk az emberek közé. Azért nem akartam, hogy diliházba utaljanak vagy bolondnak nézzenek.*

Serena ajánlatára csak meglepődve nézek rá, de aztán lelkes bólogatásba fogok, hiszen igazán nagylelkű ajánlat, amivel talán úgy ismerhetem meg a bőreváltók vezérét, hogy nagy valószínűséggel még élve is úszhatom meg.
A mágiával kapcsolatos magyarázata még nagyobb izgalommal tölt el. Lehet, hogy Remus is fel tudott volna világosítani ezekről a dolgokról, de valahogy nem volt kedvem sem kérni, sem érdeklődni nála, de hát mivel erről még csak elképzelésem sem volt, így persze amúgy sem kérdeztem volna. Most viszont hirtelen egész új dolgok megismerése nyílt meg előttem és bár mennyire is undorodtam attól, amivé váltam, az előnyeit hülye lettem volna nem kihasználni.
- Ez eszembe sem jutott! – válaszoltam őszintén a lánynak. – Tudod nem nagyon akartam szívességeket kérni tőle az után, hogy vérbábjává tett, de talán nem ártana jobban beleásnom magam ezekbe a dolgokba, ha igazán meg akarom ismerni őket. – bólintottam izgatottan.
- És te kinél tanulsz majd, ha nem titok? – kíváncsiskodtam. –És milyen mágiák annak? Ha te nem vagy olyan gonosz, mint a vámpírok, akkor más fajtát tanulsz? – értetlenkedtem egy kicsit. – De persze ha nem akarsz ne válaszolj, Remus felajánlotta a könyvtárát és biztos találok majd erre is valamit, csak olyan hihetetlen ez az egész. – fogtam vissza maga, mert nem akartam a terhére lenni, vagy nyaggatni a tudatlanságommal.
- Közben persze figyelek, ha találsz valaki mást. – ráztam meg a fejem. – És bocs, hogy ennyit kérdezek, de nekem ez az egész még annyira új. Gondold meg, hogy emberként semmit sem tudtam arról, hogy mennyi más faj járkál köztünk. Ez olyan számomra, mint egy megelevenedett mese. – néztem rá bűnbánóan.

*A szívesség hallatán elmosolyodtam és a másikra nézve ingattam meg a fejem.*
- Ez nem szívesség Tőle. Ha egy bábja ismeri a mágiát, sokkal hatékonyabban használhatja és haladhat vele feljebb és érhet el olyan dolgokat, amit Ő maga nem volna képes. *Világosítottam fel, hogy persze megvannak az előnyei azonban a hátrányai is annak, ha mágiát tanul. Azt meg nem akartam, hogy bele ugorjon úgy, hogy mit sem tud az egészről. *
- Nestorenál szeretnék, de nem vállalta még az oktatásom. Vagyis nem üzent, hogy hajlandó lenne elvállalni. * Vontam meg a vállaim és egy újabb falat után válaszolni kezdtem a kérdéseire.*
- Több iskolafajta van… és bár a nevüket meg tudom mondani, de csak hallásból ismerem Őket. DE a könyvtárban biztos találsz bővebben róluk. Szóval; Elementarizmus, Futharkizmus, Univerzalizmus, Druidizmus, Nekromancia, Wicca, Démonológia, Megtagadás. Ha kihagytam valamit akkor előre is bocsi. * Nem tudtam, hogy jól emlékszem-e az összesre, amiről hallottam vagy, hogy egyáltalán mindről tudomásom volt-e. *
- Nem. Ugyan azt tanulnom mindössze, másképp használom. Ugyan azt a varázslatot lehet jó és rossz célzattal használni. Mindössze ez választja el, hogy ki milyen mágus. No meg persze az egyéni elvek hisz mindenki szemében más a jó és rossz és a mágiánál olyan vékony a határvonal, hogy néha lehetetlenség megmondani, hogy mi hova tartozik. Hisz te használhatod védekezésnek is, de azzal ugyan akkor árthatsz is. Ez attól még jó, de rossz is. *Na, ebbe a jó és rossz dologba már Én is belekavarodtam.*
- A tudásszomjadért soha ne kérj bocsánatot José. Ez a természet rendje és téged legalább érdekel a valóság és nem csak arra támaszkodsz, amit a mestered vére diktál. * Azonban az utolsó mondatát már nem hallottam valami elvonta a figyelem és szeretettel teli mosolyt csalt az arcomra, ahogy egy teljesen másik irányba kaptam a fejem.*
~ '- Sery… Rég jártál erre…
- Nem akartam a városban lenni… örülök, hogy látlak… de te is meglátogathatsz. Viszont ha már itt vagy kérnék egy szívességet.
'- Mond...
- Oda megyek ezzel a fiúval hozzád… csak kíváncsi vagyok, hogy érez-e Téged… Nem fog bántani… kezeskedem érte. *Hajtottam le a fejem a fizikai valómban is, hogy lássa, komolyan beszélek.*
'- Alakot öltsek Sery?
- Ne… még ne… ~ * Ráztam meg a fejem és Joséra néztem.*
- Gyere velem… Nem fogsz látni és hallani semmit, de bízz bennem és csak az érzéseidre figyelj. * Kértem és kezem az övébe csúsztatva indultam meg egy sötét rész felé, ahol ki volt égve a lámpa. Egy fa tövéhez vezettem és mikor odaértünk én magam fejet hajtva fürödtem a szellőben, abban, ami belülről simogatott. *
- Érzel valamit José?

//Egy nyughatatlan a következő és a dőlt rész az gondolati kommunikáció Serena és a lélek között.//

- Nestore? – húzom fel kérdőn a szemöldököm. – Bár nem tudom ez mit jelent, de gondolom valami tanárfélét az előző magyarázatod alapján. És ki az, valami nagy mágus? – kérdezek tovább, ha még nem unta meg, vagy nem kérdezek olyat, amire nem akar válaszolni, de akkor úgy is megmondja, mert nagyon egyenes lánynak tűnik a rövid ismeretségünk alapján.
A mágia különböző típusainak ismertetését érdeklődve hallgatom és egyre jobbn elámulok, hogy mennyi fajtája van, még megjegyezni sem tudom egyszerre, nem hogy megkérdezni, melyik mire való, de hát igaza van, mit faggatózok itt, mikor még az alapokkal sem vagyok tisztában, előbb jobb lesz Remus könyvtárában körül nézni és utána kérdezni, mikor már lesz miről.
- Értem, hiszen ez világos, hogy valaki ugyan azt a varázslatot használhatja jóra vagy rosszra, attól függ, hogy mi a célja vele, és ő milyen ember…..öööö…..vagy másféle lény. – jöttem zavarba. – Bocs, nem akartalak megbántani. – nézek a lányra elvörösödve, hogy lelényeztem.
Aztán láttam, hogy kissé elkalandozik a tekintete és azt hittem, hogy már unja a sok kérdést, de figyelmesebben megnézve, mintha inkább magában társalgott volna, hiszen olyan mozdulatokat tett, mintha valakihez beszélt volna.
- Hová megyünk? Nincs semmi baj? – néztem rá kicsit aggódva, de aztán engedelmesen mentem vele, egészen egy sötétbe burkolózó fa tövébe, ahová már nem értek el a tér lámpáinak fényei.
Kérdésére feszülten figyelni kezdtem magamba és magam köré, mert sejtettem, hogy valami oka volt, hogy ide jöttünk és éreznem kellene valamit, de azon kívül, hogy itt a tér szélén úgy látszik hűvösebb van, nem éreztem semmi különöset.
- Nem. – jelentettem ki elszomorodva egy kis idő után. – Nem érzek semmit, de vissza kéne mennünk beljebb, mert itt elég hűvös van, még megfázol. – mutattam a ruhájára, bár az átszellemültnek tűnő arcára nézve, szerintem abszolute nem is érezte.
- Van itt valami, vagy……..valaki? – kérdeztem gyanakodva azért.

*A kérdését először nem értettem, de aztán ahogy megmagyarázta elnevettem magam. Nem, nem kinevettem csak vidám voltam.*
- Ezt most túlbonyolítod. Ettől egyszerűbb a megoldás. Nestore a férfi neve, aki tanítani fog, de hiába vagyok újságíró a vezetéknevét elfelejtettem, legalábbis most nem ugrik be. Nem tudom, hogy milyen szinten van… de nekem tökéletes, annak ellenére, hogy egy vámpír. De nem szeretnék erről beszélni José… Nem ismerem a fickót, de ha még egy sült bolond is a mágiához, amit kétlek ugyan, de nekem akkor is megérné. Szeretek a tűzzel játszani és a férfi egyenesen kihívás a számomra a maga bájgúnár viselkedésével és a kötekedő modorával. *Ingattam meg a fejem. Talán valóban találhattam volna jobbat, kedvesebbet… de mit tegyek, ha egyszer már az első találkozón elnyerte az érdeklődésem. Bár tény… ez nem épp a mágiára alapult. De csak szép sorjában, hisz az első helyen még mindig a tanulásom állt. A szórakozás csak utána… De a kellemest is össze lehet kötni a hasznossal. ~ Hé-hé.. ne rohanj. Még az sem biztos, hogy elvállalja.~ Na kösz… ez a gonosz megjegyzés igazán kellett a kis ördögömtől. *
- Héé… nem áll jól a vörös szín. Nincs miért bocsánatot kérned… én is folyamatosan azt mondtam neked, hogy „hozzád hasonlóval” vagy épp „magad fajtával”. Te is vehetted volna sértésnek, bár nem annak szántam. Hanem szimplán visszataszító számomra az, hogy valakit bábnak nevezzek. Ne fújd fel José… ilyen apróságokkal nem lehet megbántani. Legalábbis úgy nem, hogy nem volt a hangodban semmi él vagy lekezelő modor. Sokszor nem az számít, hogy mit mondasz, hanem az, hogy hogyan. *Ráztam meg a fejem mosolyogva miközben a szemébe néztem, hogy lássa valóban így gondolom. Bár ez akkor is így lenne, ha épp nem adom a tudtára ilyen nyilvánosan. Mikor nem ellenkezett, hogy velem tartson el is engedtem a kezét, ez csak azért volt, hogy ne is akarjon ellenkezni. A nyughatatlanok nem épp türelmes lények.*
- Nem, nincs baj… * Nyugtattam meg, de most nem néztem rá… csak a célomat néztem. Odaérve hajtottam fejet és bár a másik csak annyit vehetett észre, hogy libabőrös lettem én éreztem a halvány érintést mellyel azt jelezte, hogy felemelhetem a fejem. De figyeltem a fiúra, ahogy a szavaira is.*
- Nincs hideg… ugyan az a hőfok van, mint beljebb volt. De igen… van itt egy lélek, az emberek nyelvén szellem, ám a mi világunkban Nyughatatlanoknak nevezik. Képesek alakot ölteni, vagy csak szellemként megmutatni magukat. Olyanok, mint a filmekben áttetsző lényekként, azonban sokkal erősebbek. Semlegesek, és Ők ha nem adsz rá okot nem bántanak. Add a kezed… * S ha hajlandó volt megtenni, akkor a kezembe fogtam a kézfejét és magam előtt kissé előre nyújtottam, de megálltam.*
~ - Szabad?~ A bólintást követően azonban még egy picit előrébb nyújtottam a kezét és úgy helyeztem, hogy a lélek vállán legyen. Persze ha leengedte a kezét, akkor az csak lehullott a levegőben, de ha ennyitől fázott, akkor most a tenyerén még jobban érezhette a hideget. Ha pedig José nem kezdett el ijedezni vagy épp visszahőkölni, akkor szépen lassan materializálódott a lélek, látható, áttetsző szellemként.*

Gyanakvásomat felváltotta a kíváncsiság, mikor Serena megnyugtatott, hogy nincs semmi baj. Viszont akkor megint csak mutatni akar nekem valamit, és amikor elkezdte magyarázni, hogy egy szellem van mellettünk, a szemem egészen tágra nyílt és izgatottan kezdtem forgolódni, míg a lány meg nem fogta a kezem és …….és egy bizonyos pontra tette.
Éreztem, ahogy a tenyerem valami sokkal hidegebbhez ér, ezért amikor elengedett, akkor továbbra is megtartottam felemelve a karom. Nem akartam hadonászni vagy tapogatózni, hiszen Serena viselkedéséből egyértelmű volt, hogy van ott valami és pár pillanat múlva, már magam is láthattam, ahogy a szemem előtt válik láthatóvá egy alak, melynek körvonalai kicsit elmosódtak ugyan, de azért kivehető volt, ahogy a vállán nyugszik a kezem.
Nem mondom, hogy nem volt hátborzongató, de már annyi mindennel találkoztam, ami mesébe illő volt mostanában, hogy talán sokkolt a látvány és ezért nem kaptam el a kezem rögtön, csak egy rövid idő múlva vettem el fázósan és zavartan.
- Bocsánat. – nyögtem ki, még mindig a látvány hatása alatt állva. – Nem szeretnék tolakodó lenni, de ezek a dolgok annyira újak nekem és…..és sosem gondoltam, hogy a szellemek tényleg léteznek. – néztem hol a lányra, hol az áttetsző alakra.

*Kíváncsian fürkésztem José minden rezdülését, hisz bár egy Nyughatatlannak aligha árthatott volna de szavam adtam, hogy nem fog semmi ostobaságot csinálni. S ebbe bele tartozott az is, hogy nem bántja meg a lényt visszavonhatatlanul. Mikor a kezét élve és beszélni kezdett az alak ugyan olyan lassan tűnt el a semmiben, mint ahogy megjelent. José szavaiban nem volt semmi vicces, azonban a fejemben nevetett a másik…*
- Azt mondja, hogy az a csoda, hogy még itt vagy és nem szaladtál el. Ó és mivel te nem hallod, így közölném, hogy kinevetett. * Ingattam meg a fejem lemondóan. ~ - Köszönöm. De most tovább viszem a fiút. De hé… tudod hol lakom és még csak ajtót sem kell nyitnom. Ha arra jársz… ~ De már nem is volt sehol.*
- Elment… Ha gondolod, beülhetünk valahova, ha még mindig fázol. Egyébként sem vacsoráztam még… De szerintem már legyen elég ez a kettő meg a mágia. Így is sokat kell még kutatnod, és ha legközelebb találkozunk, akkor megint kereső körútra indulunk. Persze ha van kérdésed… * Adtam meg a lehetőséget, hisz a lélek óta egyetlen kérdés sem hangzott el. Ez pedig még nekem is feltűnt. Ezért is hoztam fel, hogy legyen elég ennyi mára.*

Nem sokáig élvezhettem egy szellem társaságát, mert szinte, ahogy elvettem a „válláról” a kezem, már bele is veszett a légbe és hiába meregettem a szemem, nem látszott belőle egy halvány pamacs sem.
- Hát, ha nem vagy itt, és egy kicsit nem készítesz fel ezekre a dolgokra, akkor biztos elmenekülök, de így azért más volt, bár meg kell vallanom, elég ijesztő látvány még így is.
Az, hogy kinevet, hát istenkém, nem hiszem, hogy túl sok mindent tehetnék ellene, bár fogalmam sincs mivel adtam rá okot, azon kívül, hogy a szívem majd kiugrik a helyéből izgalmamban.
- És te látod akkor is, mikor én nem? – kérdezem azért kíváncsian, mikor úgy láttam már befejezték a beszélgetést. – Minden varázstudó látja őket, vagy ezt is tanulni kell, vagy a fajú képességed miatt van? – kérdezek én, csak nyugodjak meg egy kicsit.
- Rendben van, azt hiszem van min agyalnom egy ideig, meg van minek utána nézni is. – bólintottam a szavaira. – És remek ötlet a vacsi, én is megéheztem. Az ott jó lesz? – mutattam egy kis kifőzdére, aminek egy elkerített részen, a szabad ég alatt is voltak kint asztalai.