Központi terem

Ez tulajdonképpen maga a pub, ahol a négy és nyolc személyes asztaloknál a vendégek leülhetnek beszélgetni és italozni, esetleg valamilyen egyszerű ételt (pizza, hamburger, stb) is vásárolhatnak. Ennek a teremnek a túlvége a táncparkett illetve a színpad. A kialakítás nagyobb részben boxrendszert jelent, ahol szabályozható hogy a kinti zene hangereje mennyire legyen érezhető.

Még a taxiban váltam meg elhasználódott harisnyámtól, amit habár igen meleg szívvel hajítottam volna ki menetirány közben a jármű ablakából, utóbbi megfontolásokat követőn, inkább a kézitáskámba gyűrtem.
Maga a vetkőző procedúra a szűkös szoknyában kevésbé volt szexis, mint azt az ember első hallomásból maga elé vetíthetné. A taxi sofőr is gyakran leste meg a visszapillantó tükrét, és Jose úriember mivoltában sem voltam teljesen biztos. A kocsi persze viszonylag gyorsan haladt, néhol fékezett, az ülések közötti szűkös hely pedig nem erre a nyaktekerő mozdulatokra volt kicentizve.
Miután kitekertem a lábaim a hátamból, visszacsatoltam a cipellőim a lábamra, hajam pedig hátra is dobtam a vállam mögül kimelegedve, gyomrom hangosat kordult. Igyekeztem elnyomni a hangját, de mit volt mit tenni? Megéheztem. Ahogy a kis "szimbiotám" is. Még nem igazán tudtam, hogyan szólítsam a kis bentlakót. Ebihalnak, kengurubébinek, erszénylakónak, pocakbitorlónak csúfoltam néha, de igazán csak a magam gyermetegsége okán.
A taxist közösben perkáltuk ki, később kiálltuk a magunk sorát a bejáratnál, és alig húsz percnyi toporgás után, már bent is ülhettünk egy boxban.
Azonnal rendeltem magamnak egy óriás hamburgert, rengeteg kecsappal, majonézzel, dupla sajttal, és hagymával.
Jose kimeredt szemeire elmosolyodtam.
- Szeretek enni - felelem csak, majd várakozásom enyhítendőn az asztallapra könyököltem és rá meredtem - Szóóval... Mit is kerestél egy sztiptíz bárban? Már.. a nyilvánvalón kívül, persze.

A taxiban aztán igazán nagyszerű élményben volt részem, amikor Izabo igyekezett megszabadulni a kissé leamortizálódott harisnyájától. Ilyenkor örül az ember fia, hogy ilyen szűkre szabták a hátsó üléseket, mert bizony jó párszor kalimpáltak azok a formás lábak az orrom előtt, ami nem volt rossz látvány. Úgy láttam a taxisnak is tetszett, bár jobban díjaztam volna, ha inkább az utat figyeli a sztriptíz helyett, de hát ki róhatná meg érte?
A gyomorkorgására csak elnyomtam egy vigyort, de hála az égnek még az éhhalál előtt megérkeztünk a pab-ba és bár szívesen kifizettem volna a taxit, a lány ragaszkodott hozzá, hogy közösen rendezzük a számlát.
Igen benne jártunk már az estében és ilyenkor már szép számú közönség várakozik, hogy bejusson ezekre a helyekre, így mi sem úsztuk meg sorban állás nélkül.
Mikor már a helyünkön ültünk, és Izabo leadta a rendelést, csak lestem ki a fejemből, hiszen el nem tudtam képzelni, vajon hová fér belé ez a sok kaja.
- Én csak egy szimpla hamburgert és egy kis adag sült krumplit kérek. – adtam le én is a rendelésemet mosolyogva a magyarázaton.
- Áááá, csak betértem egy italra, semmi különös, meg aztán az egyik lányt ismerem, aki ma lépett fel először és megkért, hogy nézzem meg. – tetem még hozzá egy kis lódítást, mert nem akartam, hogy valami perverznek nézzen, az igazat meg még sem mondhattam el neki. – És te, mert egy pasinál még érthető is lenne, de egy nőnél? – néztem rá vigyorogva. – Ráadásul kísérő nélkül?

Nem fürkésztem, hogy hazudik-e. Nekem végtére is mindegy volt, meglehet holnapra már meg is feledkezik erről a találkáról, és mint minden friss ismeretség lassanként tovaszáll, és ellepik a szürke hétköznapok gondjai.
Úgyhogy csak mosolyogva bólogattam neki.
- Szóval ismerősnő, mi? - kérdek vissza, afféle "jó kifogás" hangsúlyban - Nézd, nem szégyen az, ha az ember kíváncsi. Meg persze... Mindenkivel előfordul, hogy rá tör a szeretetroham.
A kajánk kiérkeztével nem sürgettem a magam részéről a választ. Azonnal evőeszközt ragadtam, és nekiláttam magamba gyűrni a tetemes étket. Minden falatot alaposan megrágtam, és már jócskán a felénél jártam a táplálékbevitelnek, mire fölocsúdtam a köztünk beállt csendre, és a csámcsogásom hangos ropogására.
- Ó! Hát én... - egy újabb falat a szájba - Én csak eltévedtem. Úgy nagyjából egy hete költöztem ide. Jézusom, valami nagyon finom a hagymájuk! - leheltem, amint egy szökni készülő hagymakarikát felcsippentettem a tálról, és az ajkaim mögé rejtettem. Aléltan hunytam le hozzá a szemeim, és elégedetten nyögdécseltem. Fel is szúrtam a villámra egy darabocskát, és José felé nyújtottam át az asztalon.
- Nem kóstolod meg? A szájszagod utána nem lesz értékelhető, de az íze...! Mennyei!

- Persze, hogy nem szégyen, és nem is szégyellném, ha csak a kíváncsiság hajtott volna be. – nevetem el magam a szavain. – De tényleg nem a férfi énem hajtott oda, bár nem tagadom, jó volt a szememet legeltetni, de nem vagyok rászorulva erre, ha érted mire akarok kilyukadni. – jövök zavarba kicsit rá is játszva, bár a szavai alapján nem úgy nézem, hogy nagyon prüd lenne.
Aztán csak elnéztem, ahogy rávetette magát az ételre, mint aki már egy hete nem evett, de ennek ellenére mulatságos volt, ahogy habzsolta a kaját és közben megpróbált velem is kommunikálni, miközben majd elalélt az élvezettől, hogy milyen finom, amit eszik éppen.
Azért a látványtól, ahogy a nyögdécselését hallgattam, egészen más képzelgéseim is támadtak, de igyekeztem időben lehűteni magam.
- Köszi, nem vagyok oda a hagymáért. – hárítottam a kínálást. – Csak edd meg nyugodtan. – toltam vissza a kezét a szája felé. – És, ha gondolod segítek eligazodni, ha hajlamos vagy a tévelygésre. – ajánlom fel a segítségemet. – És merről jöttél ide? Nagyon jól beszéled az oroszt, valahol arrafelé laktál, vagy csak tanultad valahol? – kérdeztem kíváncsian, miközben én is kezdtem eltüntetni a rendelésemet.

Serenának....

Igen, neki adtam egy esélyt. Hogy mire? Hogy elérjen, ha már egyszer hónapokig zaklatott mindenkit, akit csak lehetett, hogy közelembe kerüljön. Nem szeretem a zaklatókat, nem szeretem, ha valaki nem bír magával, s azt hiszi, hogy ha egyszer újságíró, már bármit megengedhet magának. Nem bizony. De soha nem közölte senkivel, hogy miért is akar ennyire beszélni velem, s ez felkeltette kíváncsiságomat. Halljuk hát, mit akar?
Milyen érdekes is a technológia, a modern kor vívmányai. Telefon, sms, e-mail...már senkinek sem fontos a jó öreg, kézzel írott levél? Hát nekem az, s gyöngybetűkkel vetettem papírra pár sort, s küldtem el a lány címére. Megadva az időpontot, egy esti órára, a helyet is természetesen. Nyilvános helyet választottam, de azt jelenleg üresen találhatja a lány, ha belépked, háta mögött a kulcs elfordul a zárban, a segítőkész személyzet jóvoltából. Hogy pénzzel mi mindent el lehet érni...
Elegáns, fekete ing, s fekete farmer az, amit ma viselek, bár tény, nem csak mára jellemző a laza, sportos elegancia ruházatomra, melyre oly kényes vagyok. Nincs más dolgom már, mint várni az egyik sötét boxban, hogy megérkezzen a kisasszonyka.

A hétvégi lapzártához kutattam volna, de valahogy mindig másik anyagot olvasgattam. Ez ma sem volt másképp, mikor kopogtattak. Senki nem szokott itt keresni, hisz nem szoktam itt tartózkodni, így meglepve vettem át az üzenetet. Papírra és kézzel írt rövid üzenet… ez egy mosolyt csalt az arcomra, ami csak szélesedett, ahogy megláttam az aláírást. Mióta is vártam erre? Már magam sem tudom, de nem napokról beszélünk.
Azt furcsálltam, hogy nem messze a lakásomtól választotta a helyszínt, de ez csak megkönnyítette a dolgom, persze mind az mellett, hogy a kisördög felütötte a fejét. Amit aztán el is nyomtam… Nem most fogom feladni, mikor már majdnem a célban vagyok.
Nem örültem a zárt térnek sem, de azt hiszem ez az a pont, amikor az emberek azt mondják, hogy; ne válogass lányom, örülj annak, amit kaptál. Így hát itt voltam. Magas sarkú szandál, egy testhez feszülő kékfarmer és egy fekete top. Nem a csábítás volt a célom, így nem foglalkoztam azzal, hogy kivasaljam a hajam. Szimplán, ahogy azt a természet szülte omlott a hátamra.
Belépve a helységbe nem álltam meg, hanem körbetekintve csodálkoztam, hogy a hely üres. Leszámítva a személyzetet.
- Már várják Kisasszony…. * Hallottam a semmiből feltűnő férfi hangját, aki kezeivel intett előttem a sötét boxok felé… Mosolyogva biccentettem.*
- Köszönöm… * Szólt lágy hangom, mely fiatalságról árulkodhatott. Lépteim cipőm ellenére is határozottak voltak, ahogy megindultam a mutatott irányba. Kezemmel lekaptam a nyakamból a gépet és a táskámba tettem. Az kell még, hogy azt higgye, az újság miatt keresem. *

Érzéketlen vagyok? Igen, tény, elvesztettem minden pozitív érzelmemet, mint a szeretet, szerelem, szenvedély, boldogság, s maradtak nekem a gyűlölet, az rónia, harag, na meg í kíváncsiság jelen esetben.
Vak viszont nem vagyok, s le tudok vonni következtetéseket arról, hogy éppen egy nő most csinos-e, vagy sem. Hiába vett fel farmert, az testéhez simul, s látszanak benne formás idomai. De nem kalandozok el, mert hatással nincs rám, jelen pillanatban, bár igen, szeretném használni rajta a bájitalomat. Hmm...
Ennyi cuccal ideérni...ez cseppet sem tetszik. Vajon mit akar? Cikket készíteni velem?
- Ha az újság miatt jött, ne nagyon helyezze magát kényelembe!
Nem, még nem köszönök neki, csak nézem, ahogy lepakolja cuccait. Mikor már úgy látom, hogy nem mocorog, s figyelme az enyém, akkor szólalok meg újra.
- Jó estét Serena kisasszony. Szóval? Miben segíthetek?

*Tekintetem minden boxba bepillantott, de aztán az egyikben meg is találtam. Mosolyogva léptem be és nem is igyekeztem végigmérni a férfit, csak a tekintetét kerestem a sajátommal. Közben letettem a táskám magam mellé. Nem volt ez nagy, csak pont akkora, hogy a kulcsaim és telefonom mellé beférjen a gépem. Szavai megleptek, de ajkaimra mosoly kúszott és megingattam a fejem.*
- Nem az újság küldött, és nem is áll szándékomban cikket írni Önről. A gépem mindig velem van, ha ez miatt gondolta. De ha nem hisz nekem, átnézheti a táskám és a zsebeim, hogy nincs nálam semmilyen felvevő eszköz. * S tényleg nem volt. Így ha meg akarta nézni, átnyújtottam neki a táskám, de nem találhatott semmit a férfi. De helyet foglaltam a férfivel szemben és innentől semmi más nem érdekelt.*
- Szép estét Uram. A keresésem oka roppant egyszerű. Mint azt már biztos tudja, hogy nem ma kezdtem el keresni. A neve második helyen szerepel a listán, amit akkor kaptam egy ismerősömtől, mikor tanárt kerestem magamnak. Mágia oktatót… *Szemeim mosolyogtak, hangomból alapvető tisztelet és udvariasság csengett. Azonban ott volt az az apróság is, hogy nem körítettem, hanem egyből rá tértem arra, hogy miért is kerestem. S ha jó emberismerő volt, akkor láthatta, hogy bizony a szavaim komolyan gondoltam.*

Nem is akar velem cikket készíteni? Ezt meg sem halom? Hiszen elég jó téma lennék, nem de bár? Persze, ez is az önelégült jellem következménye. Ciccegek is egyet, de nem fűzök hozzá semmit, csak figyelem, ahogy pakolászik egy rövid ideig. Ha át akarnám kutatni, már az ajtóban ott várta volna valaki, aki ezt megteszi helyettem, így a táskát ha át is adja, én azt a box asztalán oldalra csúsztatom, úgy, hogy bele sem nézek.
Hallgatom, amint előadja nekem mit is akar. Hmm...érdekesen hangzik, hogy őt tanítsam, de kell nekem nyűg a nyakamba? Annak feltételei lesznek, ez már biztos.
- Ki előzött meg? Ki volt az első név?
Igen, ezt tudnom kell, s még nagyon sok mindent a lányról ahhoz, hogy fejem ilyen dologra adjam. Hiszen akkor ő olyan dolgokba fog belátni óhatatlanul is, amibe nem biztos, hogy akarom. Erre megoldást kell találnom...de a feltételes mód ugye még itt lebeg.
- Mágia...mi okból akar mágiát tanulni?
Őszinte megnyilatkozása nagyon úgy tűnik, hogy jó pont, s az is, hogy nem kerülgeti a kását.

*A cincogásával nem foglalkoztam. Ha egyszer erre kerül a sor, azt előre fogja tudni. Hisz miért tartottam volna titokban azt, hogy mit akarok tőle, ha csak ilyen apróságról van szó? A kérdése kissé meglepett és ez ki is ült az arcomra pár pillanat erejéig. De végül csak elmosolyodtam.*
- Paolo Albini. De Őt a föld nyelte, vagy csak nagyon nem akarta, hogy megtaláljam. *Vontam meg a vállaimat. Nem akartam bele gondolni, hogy ez miért érdekelte a férfit. De azt azért meg kell hagyni, hogy az én listám az csak egy szelet a világból. Közel sem olyan biztos, hogy a jelenkor legnagyobbjait a megfelelő sorrendbe írták fel és, hogy ezen a listán mindenki szerepel. Így akár akadhatnak Paolotól nagyobbak is és akár a velem szemben ülő férfi lehet, hogy csak ezek hiányába került a második helyre. Ám a célomnak ennyi is bőven elég. De kellett nekem ezt latolgatni, hisz már rá is kérdezet. Egy pillanatra az ajkamba harapva hallgattam. Nem tudtam, hogy mennyit is mondhatnék… Persze az őszinteség nagyon fontos az életemben, az életünkben. De akármi változik a fajunk az mindig is csak egy legenda marad, amely nem mellesleg a kihalász szélén áll. Így ezt titokban kell tartani, hisz akárhogy is ismerik fel egymást mások, arról, aminek a létezéséről soha nem tudtak nem felismerhető, vagy maximum újdonság nekik. *
- Kötelességből. Ez a legjobb módja annak, hogy egy olyan teremtés, aki nem alkalmas harci díszt ölteni meg tudja védeni magát és a családját. *A fél igazság is igazság. Így ennél maradtam. Hisz azt azért csak nem mondhattam, hogy „ja az egyik képességem az a sok közül, hogy fogékony vagyok a mágiára.” Nem, ez ostobaság lett volna és törvénybe ütköző, hisz tökéletes kérdés alapot adott volna arra, hogy megkérdezze hova tartozom.*
- De gyorsan tanulok és az esetek nagy részében keveset akadékoskodok. *Billentettem kissé oldalra a fejem.*

Gúnyos mosollyal veszem tudomásul, hogy akit ő szeretett volna oktatójának, már hét határon túl van. Igen, volt szerencsém megismerni Paolot valamelyest, de inkább a híre volt nagy. Tény az is, hogy én nem kerültem volna consuli rangba, ha nem vagyok elég ravasz, ha nem használom ki minden téren, hogy a vámpírok zsarolhatóak, hiszen be kell valljam, ereje több az enyémnél.
- Paolo? Lehet, hogy őt kellene megkeresnie mégis!
Nem dac, nem is gúnyolódás most szavam, csupán egy megjegyzés.
Nem tudom mi az, amit a lány felől érzek. Azt mondja, hogy mágiát akar tanulni, s érzem is, hogy fogékony a mágiára, de mégis, valami megmagyarázhatatlant is vélek felfedezni.
- Család védelme? Mit sem mondanak ezek nekem...Kötelességtudat? igen, ez már inkább. De nem a család miatt.
Serena eltöprenghet, hogy miért is kérdeztem rá, ha nem érdekel túlzottan a családja. Igen kényegében a kíváncsiság miatt. csakhogy ezzel füllentésen is kaptam, hiszen tudom, egyedül él. Ige, azt hiszem már mondtam, de ha nem, akkor most derüljön rá fény, nyomoztattam a lány után az elmúlt időkben. De nem fogok most rákérdezni, hogy ugyan milyen családot is akarhat megvédeni, csak elraktározom fejem egy kis szegletébe ezt a tényt: Nem mindig mond igazat!
- Előbb önmagát kellene megvédenie!
Gúnyos megjegyzésem mögött ott motoszkál a vágy is, hogy vérét megkóstolhassam, hogy fogamat belemélyesszem nyakának selymes bőrébe.
- Nem akadékoskodik? Ugye tudja, hogy mellettem egy percig sincs biztonságban? Akkor sem akadékoskodik, ha a fizetségem a vére lenne? Nem várhatja el, hogy ingyen oktassam!
Fürkésző szemem mélyen belefúrom íriszeibe, s egy pillanatra megvillan hegyes fogam is, ahogy a gyertya fénye rávetődik.

- Szerintem meg megtalált az, akit kerestem. * Néztem a férfi világos szemeibe. Semmi kedvem nem volt tovább kajtatni. Már Remus is az utolsó pillanatban jelentkezett, különben már léptem is volna tovább egy-két héten belül. Oké, türelmes voltam, de a lehetetlent nem szerettem kergetni. Az csak időpocsékolás volt, pláne, ha ez a saját javam szolgálja és elveszi az igazán fontos dolgoktól az időt.*
- Magának nem, de nekem igen. Fiatal nő vagyok, én sem maradok mindig egyedül. A kötelesség meg mindenkinek mást jelent és máshogy nyilvánul meg. Nem lehetünk egyformák… * Vontam meg halványan a vállaim. Hazugság? Nem, ahogy korábban sem hazudtam a férfinek. No meg, egyáltalán bárkinek. Inkább nem válaszolok, vagy épp kitérek esetleg fél választ adok, vagy elhülyéskedem. De ezek nem minősülnek hazugságnak. De persze ez is csak egy relatív fogalom, amit mindenki másképp lát.*
- Ahogy mondja… * Vontam össze a szemöldököm, hisz ez valóban így volt. De nem értettem, hogy mire akar kilyukadni a másik, annak ellenére, hogy a gonosz manó, mit otthon leküzdöttem, most kárörvendő vigyorral búgta a fejembe, hogy „Én meg mondtam.” A kis mocsok még ördögien kacagni is kezdet. Amit csak erősítettek a férfi szavai. Ösztönösen hajtottam vissza a fejem egyenesbe, csak ez árulkodhatott, hogy kicsit sem tetszik a felvetett dolog. Ajkaim egy pillanat múlva mosolyra húzódtak, ahogy hullámos fürtjeim lebegtek az enyhe fejingatásomra. Ujjaimmal túrtam bele, hogy ne lógjon az arcomba és visszatérjenek a helyükre. *
- Már akkor tudtam, hogy nem vagyok biztonságban, mikor elkezdtem kutatni maga után. Aztán a lakásomra érkező üzenete azt is elárulta, hogy kutatott utánam. A lakás tulajdonosát nem volt nehéz kiderítenie, bárki hozzá férhet az adatokhoz és még a saját nevemen is van. Viszont ritkán használom és pont olyankor érkezett az üzenet, mikor ott tartózkodtam. Azon sem lepődnék meg, ha megfigyeltetett valakivel. Bár ha így van, akkor minden elismerésem az övé, hisz nem vettem észre. *Biccentettem valóban elismerően. Hisz Én nem észleltem, de ez nem zár ki semmit.*
- Az meg, hogy a hely a személyzetet leszámítva üres, csak még jobban erősítette ezt. De amint látja, ezek ellenére eljöttem és nem is rohantam fejvesztve mikor az ajtót becsukták mögöttem és a két ember beállt oda, jelezve, hogy nincs kiút. Vagy talán idegesnek esetleg feszültnek lát? * Kérdeztem összevont szemöldökkel. Nem voltam sem ideges, sem feszült a férfi társaságában. Még ha azt nem is mondhatnám, hogy repdesek az örömtől és teljesen el tudnám engedni magam. Egy kis tartás volt bennem, de ez szimplán annak a számlájára írható, hogy szerettem volna sikerrel zárni a találkozót.*
- Ami pedig a fizetségét illeti Uram… * Szaladt széles mosolyra az ajkaim és önkéntelenül is oldalra biccentettem a fejem. Sajnálatos, de ez a mozdulat már gyerekként belém rögződött, amit holmi fenyegetés miatt nem lehet levetkőzni. Így hát így mértem fel újra a férfit és állapodott meg a tekintetem a szemeiben.*
- Bármelyik nőt megkaphatná, a vérével együtt. Akik önként lennének a bábjai is akár… Mért pont az enyémet szeretné, mikor annyi minden mást is kérhetne? Hallottam meséket, mende mondákat a vámpírok harapásának hatásairól és élményeiről. Mint nőt csábít a gondolat és a gyermeteg kíváncsiság, hogy megtapasztaljam. Nevezze akár perverziónak, ha úgy jobban tetszik. De tekintve, hogy birtokba venni másként nem képesek. Így, mint érző embert… nos… már sem csábít annyira. Felajzva maradni, sosem volt egy kegyes érzés… *Ingattam meg a fejem lágyan, de még mindig egy halvány mosoly bújkált az ajkaimon.*
- Arról nem is beszélve, hogy valóban megkaphatna bárkit és nem is kéne cserébe semmit sem tennie. Ez így viszont az én meglátásom szerint nem elegendő fizetség a fáradozásaiért cserébe. Maga nem buta… ennyivel nem érné be. Tehát tartogat még valamit a számomra és ezzel csak rám akart ijeszteni. * Néztem a szemeibe. Így gondoltam. Ez még az én nézeteimhez mérten is elenyésző lenne. Már ha hajlandó volnék valóban hagyni. De kitudja… lehet, hogy győz a kíváncsiságom, vagy elfojtott vágyaim. Soha nem tudni… De félő, hogy ez a szabadságomba kerül és ez sosem hagyott nyugodni. Nem akartam elveszíteni… még egyszer nem.*

Istenem, de szeretem én férfiúi mivoltomat. Vagyis szerettem, mikor még éreztem efféle érzelmeket. De most is szívesebben vagyok férfi bőrben, mintsem ennyit beszéljek, mint ez a nő, itt előttem. Be fog állni ma a szája, vagy egész nap este hallgathatom? Vajon ha bevállalom tanítását, akkor is ennyit fog beszélni? Hát erről tenni kell...
Fél tenyeremre csúsztatom arcomat, lekönyököl az asztal lapjára, miközben végighallgatom, s eszembe sincs megszakítani. Majd rám kerül a sor, hogy replikázzak neki. Na tőlem ne várja, hogy ennyit fogok fecsegni...
. Először is, ami felötlik bennem...ki volt az, aki a listát kezébe adta?
Lényegében nem annyira fontos, hogy mit válaszol, csak szeretem tudni, hogy ki, és hol használja nevemet.
- Maga egy ember, ha elég erősen érzem is, hogy nem egyszerű teremtés. Egy embert kellene oktatójának kérni. De!
Felemelem ujjamat, figyelmeztető jelleggel.
- Ott van a de...nem tudja, hogy én mivel is foglalkozom a mágián belül. Nem tudja, hogy ha akarom, most rögtön magamévá teszem, mint nőt a férfi, ha kellene az erőszaktól sem rettenek vissza. Vagy kielégíteném minden kéjes vágyát, ha úgy akarom. Így ne gondolja azt, hogy nincs oka félni. Talán utóbbi jobban tetszene önnek. Különben is, ha ezt hallotta a vámpírokról, nem képesek élvezetre, azt azonban senki nem állította, hogy nem tudnak nyújtani másoknak, ha nekik nem is jelent semmit.
Vigyor, pofátlanul széles vigyor húzódik ajkaimra, miközben a fizetségről alkudozunk.
- Nem, természetesen nem elegendő a vére. Az csak egy alap...ha belevágunk, addig menne oktatása, míg bármilyen kérésemet teljesíti!

- Ki az, aki kiadná olyan információk tulajdonosát, ami a másik életét veszélyezteti? * Kérdeztem vissza válasz helyett. Ám egyértelmű lehetett, hogy ez a kérdés nyitva marad és nem fog rá a férfi választ kapni. A következő mondatára már nyílik is a szám, hogy kifejtsem a véleményemet és elutasítsam az ember oktatót, de ebben megakaszt az, a „DE” és a folytatás. Kár… pedig most egy bókot fojtott belém a másik. Tagadhatatlan tény, hogy az okfejtése csak egy újabb vigyort hívott az arcomra, ahogy a szemeimben is megcsillant valami. De csupán egy röpke pillanatra s már ott sem volt. Hogy ez mi lehetet? Nos… az majd kiderül… idővel… talán.*
- Ebben igaza van, ahogy azt sem, hogy milyen irányba alkalmazza vagy terjed. Hisz bár érzi, hogy sokkal, hogy is mondjam… születésem jogán fogékonyabb vagyok a mágiára, mint embertársaim. De sajnálatomra nem minden irányzatra. *Na de míg csak hallgattam a szavakat nem volt sok reakcióm, azonban mikor erre a részre felelnem kellett… Az agy egy mocskos áruló, ami képes olyan képeket kivetíteni szimpla szavak hallatán, ami zavarba hozza a tulajdonosát. Hát ez most sem volt másképp, és arcom máris pírba borult és az, hogy lángolt enyhe szinonima lenne arra, amit éreztem. Még mázli, hogy a torkom nem kellett megköszörülnöm. Biztos voltam benne, hogy már ez is mulattatja a férfit.*
- Ami pedig a többit illeti, igaz van. Valóban nem állították ennek az ellenkezőjét. DE! Azt nem tudhatja, hogy Én melyik verziónak örülnék jobban. Ahogy azt sem, hogy ellenkeznék-e, vagy egyáltalán akarom-e. Azonban egy biztos, az egyirányú élvezet sosem jelent teljes élvezetet. * Mosolyodtam el halványan, aztán már kaptam is a tekintetem a pult felé.*
- Ha kérek egy pohár italt, kiszolgálnak vagy a hely lezárásával azt is elrendelte, hogy nem dolgozhatnak? * Kérdeztem hirtelen teljesen eltérve a tárgytól. Bár az ital alatt nem kell messzire gondolni, maximálisan egy pohár gyümölcslére vagy egy csokis shakere. Azt úgy is jobban szeretem. *
- Ó micsoda tág megfogalmazás. De el kell keserednem… még a vérem megfontolandó, azonban maga is tudja, hogy nem teljesíteném _minden_ kérését. * Ingattam meg a fejem lemondóan.*
- Magának talán ez sem jelent semmit, de vannak elveim. Azonban egy próbát talán megér… legfeljebb ha túllő a célon és olyat kér, amit már végképp nem teljesíthetek, akkor abba maradnak az órák én meg… keresek mást.

- Azzal viszont, hogy nem mondja el ki az informátora, én érezhetném magam veszélyben.
Persze nekem eszemben sincs félni, de tény, nagyon nem szeretem az ilyen helyzeteket. Olyan tanítványt fogadjak magam mellé, aki bármikor keresztbe tehet nekem? Nem tudom, ezt nagyon meg kell fontolnom.
- Szóval teljesen az alapoktól szeretne tanulni? S nem számít, hogy milyen irányba, milyen iskolán indul el? Mit tud egyáltalán a mágiáról?
Igen, ezt azért nem árt tisztázni, ha nem vakon akarunk belerepülni a homokviharba.
Beszélgetésünk közben elég pír jelenik meg arcán, hogy pimasz vigyorom még inkább szélesedjen.
- Egyrészt nem kérdeztem, hogy engem érdekel, hogy melyik tetszene inkább magának. Másrészt gondolja, ha már erőt, évszázadokat áldoztam kutatásokra, nem okoz nekem is örömet? Nem kérem, nem lenne egyoldalú, elhiheti.
Na igen, mint tanítványnak, neki nem vehetem el önálló akaratát. A vámpírok zsarolhatósága is hiányzik belőle.
- Ne foglalkozzon ezzel, ha elvállalom tanítását, én tudni fogom annak az okát. Épp ezért mondtam az imént, hogy vére elég nekem. De kegyed kevesli, így hozzákapcsoljuk a kívánságlistát...mint például engedni a csábításnak. Szexuális téren. Sok játékszerem van, amit ki lehet próbálni magán. De mivel nem alávetettem, nem bábom, s nem is alattvalóm, hanem tanítvány lehet, ha kivívja tiszteletemet, semmire nem kényszerítem. Vadállat vagyok, de vannak elveim, amik megvédik magát, tőlem!

- Keresztbetehetnék? *Szaladt fel a szemöldököm a homlokom közepéig. Elképzelhetetlen volt számomra, hogy ilyet tegyek. Hmm… vajon meghagyjam a másikat ebben a hitben? Nem, az nem volna etikus.*
- Maximum egy szaftos cikkel, ami nem tüntetné fel jó fényben. Ami nem nevezhető ártásnak és soha nem is ártanék másoknak. *Igen, ez a feltételezése mélyen sértette az önérzetem. Pff… pedig ha bajban lenne, én volnék az első, aki valamilyen úton-módon figyelmeztetné. Már ha tudomásom volna róla…*
- Igen, az alapoktól és épp ezt mondtam az imént, hogy nem minden mágiára vagyok fogékony. Nem tanulhatok megtagadó mágiát, és ami azt illeti, zsarnok irányzatban sem szállhatok el. Az előbbi csak egy lecke, az utóbbi meg… nos, csak a már megtanult mágia használatán múlik. A megtagadó mágiát nem is tudnám magamévá tenni, a másikat meg nem használhatom annak ellenére, hogy képes vagyok megtanulni. Nem sokat, de az iskolákat ismerem. Legalábbis felületesen. * Vontam meg a vállaim. Persze, sejthető volt, hogy egy vámpír zsarnok, de az, hogy ugyan azt tanulom meg, még nem jelenti azt, hogy nekem is ebbe az irányzatba kell alkalmaznom.*
- Ó hát ezt sajnálom. Szokásom olyanokra válaszolni, amik el sem hangzanak, vagy épp nem érdekli a másikat. Ami pedig a gondolataimat illeti, az imént mondta, hogy nem érdekli, akkor most miért kérdez. A hit pedig, nos egy áruló… Én magában is hiszek, azonban ez nem jelent semmit. Szóval maradjunk annyiban, hogy tapasztalat szilárdítja meg a hitet. * Mosolyodtam el halványan, és ahogy megkaptam a shakem, hátra dőlve vettem a kezeim közé a szívószálam meg a számba. Imádtam az édességet és ez látszott is a csillogó szemeimen. Na de majdnem bele fulladtam ebbe az édességbe. Még hogy az én kívánságlistám. Hát ez csúcs… Köhögtem párat aztán gonoszkás tekintetem emeltem a másikra, és a mosolyom is erről árulkodhatott.*
- Szeretek játszadozni Nestore, a kihívásokat meg még jobban. De hiába engedek itt… * Mutattam a fejemre.*
- Ha máshol nem. Arra nincs befolyásom… Így ez magán múlik… * Oldalra biccentettem kissé a fejem és a szelíd gonoszkás mosolyom kissé megszélesedett.*
- … Már ha képes rá. De ha már játszik, akkor tegyük élvezetessé. Mi lenne, ha megegyeznénk abban, hogy rajtam nem használ ilyen jellegű mágiát, hogy elérje a célját? Nem nagy kunszt, mindössze annyi, hogy vágykeltést nem alkalmazna és csak a saját maga hmm… tehetségével, bájával próbálkozna. Akkor is nagyfiú lenne, vagy úgy már nem is volna olyan biztos magában? * Haraptam be az ajkaim. Oké, most pofátlan voltam és talán a sorsom hívtam ki magam ellen. De ha már játszadozik, akkor egy-két szabály nem árt. Ha pedig megszegi… nos, azt még nem tudja a másik, hogy ha a közelemben valaki mágiát használ, akkor azt érzem.*

Valóban olyan kérdésekre is választ kapok, vagy éppen felvetésekre is, amiket ki sem mondok.
- Mondtam én, hogy maga tehet nekem keresztbe? Az informátorára gondoltam speciel.
Ez az ártatlan ábrázat...hmm...azt hiszem ez az egyik jó pontja mára tőlem, mely elindította a jó út felé. Igen, halad apránként. Persze ezt neki nem fogom elmondani.
- Hogy zsarnok lesz-e, mint én, vagy más, ez a beállítottságától függ. De igen, egy-egy varázslatot több irányba is el lehet vinni. Magát az egész mágiát is. Lehet ugye jó, s rossz célokra használni. Kérdés, hogy kinek mi a jó, s a rossz. Ha az iskolákat ismeri, mi lenne az, ami leginkább érdekli?
Látszólag ez már egy hétköznapi beszélgetésnek is beillik, két mágus között, de nem, mert itt van az a mocskos fantázia, ami már szépen beindult bennem. Hogy mire lennék képes én ezzel a lánnyal...mennyi szenvedés, s egyben gyönyört tudnék neki okozni.
Nestore néven szólít. Talán nem tudja hogyan is hívnak valójában? Nem baj. Majd ha kell, megtudja. Különben is, miért kell a nőknek ennyire kíváncsinak lenniük. Cserfesek, fecsegnek, be sem áll a szájuk.
- Szóval a tapasztalat. Szeretné megtapasztalni a gyötrelmes kéjt, amit adhatok? Kihívás lenne talán?
Szegény lány, majd meg fullad italában. pedig én igazán nem szeretném, hogy itt haljon meg nekem. Ó nm. Inkább én öljem meg, mint egy shake.
- Szóval ez mindkettőnknek lehet kihívás.
Hangosan kezdek kacagni, s mikor be tud fejezni, vigyor akkor is ott marad önelégült képemen.
- Azt hittem tisztában van vele, hogy kinek kell a mágia kettőnk közül. De ezek szerint gyermeteg gondolat volt tőlem.
Érdekes ez az este. Talán már bosszankodnom kellene pimaszságán, de nem. Inkább szórakoztat, hogy mennyi minden nem tiszta a lány fejében velem kapcsolatban, de vannak olyanok is, amikkel tökéletesen tisztában van. Sok kérdést vet fel bennem.
- Hajlandó aláírni egy teljes körül titoktartási szerződést? Nem jogi következményei lennének megszegésének, hanem az élete a tét.
Hangom, s egész lényem most vált először az este folyamán szigorúvá, s fenyegetővé. De ez az alapfeltétele mindenek a továbbiakra tekintettel.

- És Én, hogy szavaim csak rám vonatkoznak? Az informátorom akár lehet a társam is a cégnél, vagy épp egy olyan beállítottságú ember, mint Én. * Vontam meg a vállaim. Elvégre magam hoztam fel, de ezt tehettem akár azért is, hogy csak példának szolgáljak. De ezzel még nem cáfoltam meg a másik ártatlanságát, de nem is erősítettem meg. A szavaira nem reagáltam, csak pár pillanatra csendben maradtam, míg lepörgettem a sok maszlagot, amit tudtam, hogy tudjak válaszolni.*
- Lássuk csak… Elementarizmus, Druidizmus, Wicca, Démonológia és talán a Nekromancia. Az Elementár mágia és Wicca volna az, mely engem leginkább érdekel. * Talán feltüntetet a másiknak, hogy az iskolák többsége a természettel függenek össze. Na de aztán kaptam két újabb kérdést. Már nyitottam is a szám, hogy kapásból rávágjak valamit. De aztán becsuktam…*
- Kihívás az volna, ha a célom érzelmi dolog lenne. Tekintve, hogy az ilyenek maguknak nem jelent semmit. Elérni azt, hogy jelentsen valamit szimpla birtoklási vágyon kívül… na az kihívás lenne. De kinőttem a naiv ábrándozásból. A kérdésére majdnem kapásból rávágtam, hogy nem. De ez nem volna igaz… ahogy az sem, ha azt mondanám, hogy szeretném. A nem tudom meg esetlenül hangzik, így inkább kérdezek. Megérné nekem mind ezt megtapasztalni? * Tettem fel őszintén a kérdést, s bár tudtam, hogy a vámpírok mesterei a hazudozásnak és a megtévesztésnek, mégis a szemeiben vártam a választ. A nevetésére csak felvont szemöldökkel néztem és vártam, hogy abbahagyja és kifejezze mi is volt ilyen vicces.*
- Tőlem meg az, hogy mertem feltételezni, hogy képes tisztán játszani, ha már játszik és még valaki önként is sétál bele a játékba, s mindezt tudatosan. De nem maga az egyetlen, aki „életképtelen” a mágiája nélkül… * Vontam meg a vállaimat. Ó igen… fel akartam dühíteni a másikat, hogy bele menjen a játékba. Hisz tudtam, hogy vannak vágykeltő varázslatok, amik ellen nem tudok védekezni. Viszont ha tisztán játszik… na akkor volt esélyem arra, hogy ne kössek ki az ágyában, még ha nem is sok.
A komoly mondatra kissé elkomorodtam és ajkaimat lebiggyesztve kezdtem el játszani a szívószálammal. *
- Gondolom az ígéretem és a szavam nem volna elég magának Nestore. Így nem sok lehetőséget hagyott, tekintve, hogy nekem maga kell. S egy papír miatt nem fogom hagyni, futni a lehetőséget és beérni kevesebbel. Mágiát bárki oktathat, azonban ez mellé nem nyújt mindenki kihívást és játékot. * Mosolyodtam el a burkolt bókom végére.*
- Szóval igen, hajlandó vagyok. * Fenyegetés… ugyan, mit sem ért. Nem ijedtem meg sem a komoly ábrázatától sem pedig a fenyegető hangnemtől. A szigora meg majd még jól jön a későbbiekben. *
- De maga mit tesz? Én nem beszélhetek és ezt megértem, maga viszont igen? Ha rossz helyen jár a szája, akkor kiszivároghat a dolog és könnyedén rám is foghatják. * Na igen, bár én nem ártottam másoknak ezt még sem mondhattam el másokról.*

- Gondolom észrevette, hogy első szám első személyben beszél az informátoráról.
Nem fűzök ehhez többet, ez nekem pont elég ahhoz, hogy azt gondoljam, vagy belegabalyodott mondandójába, s így összezavarható máskor is, vagy pedig félre akar vezetni. A lényegen nem változtat egyik esetben sem, legalábbis az én szemszögemből. Ami azt illeti szinte mindenhová követ pár ember, le sem tudom őket vakarni, mert ez a dolguk. A consul testőrsége. Fene a jó dolgukat. Lényeg az egészben, hogy ha magamat nem is tudnám megvédeni, még van itt erősítés. Hahaha...Most mért nevetek magamban, mikor utálom őket, s ha csak tehetem meglépek előlük? Jah, éppen ezért.
Figyelmesen hallgatom, ahogy beszámol arról, milyen iskolákat ismer, s mik azok, amikre ő fogékony lehet. Természetközeliek mind. Érdekes tanár diák kapcsolatunk lesz, mert bár tudom már használni az összes iskolát, minden ismert varázslatát, nem biztos, hogy azokat szívesen is teszem. Igaz, nagyon jó dolog a tűzzel, vízzel, levegővel játszani, mégis az én világom inkább a nekromancia. Igaz, a boszorkányság is nagy hasznomra volt már nem egyszer.
- Nem akarom, és nem is lehet, hogy bármi érzelmekre kitérjünk. Fölösleges macera van csak az érzelmességből. Ha tanulni, vagy bármi mást akar tőlem, az érzelgősségét hagyja otthon!
Azt hiszem, még mindig nem érti, hogy miért, vagy kine is kell itt vágykeltő bájital...de nem fogok most itt neki magyarázkodni, mert ahhoz most sok kedvem nincs.
- Tisztán játszani? Egy magamfajtától kér tiszta játékot? Tudja mit, nem kell válaszolnia sem. Hiszen fölösleges.
Végigmérem, miközben rágja azt, amit hall, s látom, hogy nincs benne félelem irántam. Érdekes, mert ösztönében kellene lennie. Nem ember, mert azt érzem, de nincs benne a ragadozótól való félelem. Vajon miféle szerzet, hogy nem fél?
- Engem köt egy alapszabály, ami megakadályoz abban, hogy bármit kifecsegjek nem kívánatos helyen, személynek. Ön pedig, mint mondta, aláír egy szerződés, s ha azt megszegi, azonnali következményét élvezheti. Mágia áldozatává válik.
Félti az életét, vagy sem, engem nem érdekel. Ha elszólja magát, s utána meghal, már mit számít mit fecsegett előtte.
- Kisasszony..pár nap, és értesítem döntésemről. Ha van kérdése, most tegye fel, mert nem találkozunk az első közös óránkig.

- Sokat lovagol a szavakon Uram… * Nem, ez kicsit sem tetszett, még akkor sem mikor dolgozok. De ott mondjuk pont ez a lényeg, itt viszont nem ennek kéne. Vagyis nem ilyen formában. Szavaira csak a szemem forgattam meg és lemondóan sóhajtottam miután megittam a maradék shakem is.*
- Így viszont nincs kihívás a számomra és ez nekem tökéletesen jó is így. Ami pedig a mágiát illeti, elhamarkodottan ítél és nem lát a szavak mögé. Szóval hagyjuk… azért remélem, hogy játékai élvezetesebbek lesznek, mint a jelenlegi kötekedése. * Tettem le az asztalra a poharam és a táskámban kezdtem el turkálni. Az újabb kérdésére már vigyorogva fordultam felé, miközben letettem az asztalra az italom árát és a borravalót. De ha nem kell felelnem, ám legyen. Azonban a mosolyom így is elég árulkodó volt, hogy még ha nem is elvárás, de valami ilyesmire gondoltam.*
- Ha maga mondja… * Vontam meg a vállaim, hogy akkor bizony elhiszem. Ami meg engem illett egyébként se nagyon kinek van fecsegni, nem épp vagyok egy társasági ember és ez az amiről a legkevésbé sem akarok beszélni senkivel.*
- Sejtettem, hogy nem fogunk randizgatni… * Engedtem meg felé egy bájos mosolyt, de végül csak megvontam a vállaim.*
- Azt hiszem az üzenetével minden más információt is megfogok kapni amit tudnom kell, ha elvállalja. Innentől kezdve… További kellemes estét Uram és köszöntem a találkozót. * S ha nem volt más, akkor elindultam kifelé. S ha kellett vártam az ajtóban, hogy a zárat kinyissák. Ha nem… nos, akkor egyből kimentem. *

//Játékszál vége//

(Köszöntem a játékot és várom a következőt, ha nekem kedvez a döntést )