Stégek

Kialakított, bérelhető horgászstégek, aki nem a partról akar pecázni innen is megteheti. Sokak által kedvelt, pihentető tevékenység. Minden stégen nagyon szépen, fotókkal van illusztrálva mely halak védettek (kell őket visszadobni).

Beletelt egy kevés időbe, mire Colin és én kiértünk az óceánpartra. Nem is kívántam sietni, maga az üzlet kevésbé jelentős, ha José nem ügyeskedik, akkor egyszerűen csak végrehajtunk egy korrektnek hevezhető cserét. Colin ma nem bizonyult épp a legjobb beszélgetőpartnernek, út közben elmotyogta, hogy a kórházban rögzítették az állkapcsát és egy ideig csak pépesített ételeket fog tudni enni. Megnyugtattam, hogy ezúttal csak a szemeire van szükségem, hogy leellenőrizzem az értékpapírjaim, amiket remélhetőleg hamarosan visszakapok Josétól. A vérbáb pedig bármennyire is csak egy szolga, az élete és sorsa az én kezemben van és kötelességem megvédeni azt, ami az enyém, így megpróbáltam minden komolyabb munka alól mentesíteni egy-két hétre. Úgy is mondhatnánk, hogy betegszabadságot adtam neki, de cserébe az éjszakákat az oldalamon kell eltölteni. Úgy hiszem, ő ennek kifejezetten örül.
Amint kiértünk a nyüzsgő várostól leginkább távol eső stégre, elárultam Colinnak a jó hírt, hogy egész évre kibéreltem ezt az egyszerű kis létesítményt, így hosszú évek után ismét hódolhat fiatalkora hobbijának: a horgászatnak. Ennyit igazán megérdemel tőlem a sok évnyi hű szolgálatért és a csatornás estért. S magam is kedvelem az ilyen békés, levegős helyeket, csak azt sajnálom, hogy a halból már nem fogyaszthatok.
Noha én bérelem a stéget, mégis Colinnak kellett leírnia, hogy pontosan hogyan is néz ki a hely. Egy egyszerű, szabadon hagyott pad és a másik oldalon egy eső ellen védő, tetővel védett padka is áll, a stég legvégén pedig egy létra vezet a vízbe. A szolga gondosan körbevezetett és hagyta, hogy én is megismerkedjek a környezettel a magam módján - a vakbotommal és a kezeimmel. Végül a hátulról is deszkákkal védett, fedett padon foglaltunk helyet, hogy a partról közeledő José ne vegyen minket észre. Érezhetően szélvédettebb volt ez a szeglete a stégnek, mint a többi. Ám a levegő teli volt a só oly erős illatával és én hirtelen kedvet kaptam ahhoz, hogy Josét mégsem a kimért, mindig elegáns maffiózó álruhájában köszöntsem. Levetettem lakkbőr cipőim és élvezettel toltam végig mezítelen talpaim a minden bizonnyal napszítta fadeszkákon, ezzel is nagyobb biztonságban érezve magam a labilis talajon. Fehér ingem felül kigomboltam és a könyökömig feltűrtem az ujjait. Az ismét összecsukott vakbotom az övemre illesztettem, majd a pad alá helyeztem az aktatáskát, a lábaim mögé.
- Azt hiszem épp itt az ideje, hogy csónakot is béreljünk majd. Egy csónak rengeteg mindenre jó. Néha alattomos dolgokra is. - szóltam Colinhoz és finom, de kegyetlen mosolyra húzódott a szám széle.

Mivel közeledett az este, amikor a megbeszélt találkozó esedékessé vált Fabiannal, itt volt az ideje, hogy eldöntsem, hogy mi tévő legyek. Eddigre már rájöhetett, hogy talán nem egészen mondtam neki a lánnyal kapcsolatban igazat, de nem lehet biztos benne, így van még esélyem, hogy a többi pénzt is kiszedjem belőle. hatezer dollár azért nem megvetendő pénz számomra, ezért megéri kockáztatni. Így hát először az orrgazdámhoz mentem, hogy visszavegyem tőle a megőrzésre nála hagyott pár darab értékpapírt, hiszen így is kevés esély volt rá, hogy el tudja passzolni, főleg ennyiért nem.
Aztán visszamentem a lakókocsiba, hogy előszedjem a többit is, amit az asztal aljára ragasztva rejtettem el. Benyúltam, hogy leszedjem......és....és nem volt sehol. Idegesen tapogatóztam, majd fel is borítottam az asztalt, de eltűnt. Csak egy valaki járt a lakókocsimban, méghozzá hívatlanul: Cortney! De mi a fenének kellenek neki azok a papírok, ha csak nem akar engem kicsinálni! Vagy csak játszik velem?
De sajnos nincs időm, hogy felhívjam és kérdőre vonjam, ami amúgy is elég rossz ötletnek tűnt, ismerve a lehetőségeit. Nem is tudnám megmondani melyiküket tartanám veszélyesebbnek hirtelen a lányt, vagy a vak embert.
Így csak egy esélyem van. gyorsan vágok az értékpapírral megegyező méretű újságdarabot és felülre téve az igazit, belegyömöszölöm egy borítékba, majd zsebre téve elindulok a találkozóra.
Biztos hülye vagyok, hogy a történtek ellenére elmegyek, de kíváncsi vagyok a reakciójára, és ha észreveszi, legfeljebb elszaladok. Most viszem magammal a pisztolyomat is és nem megyek annyira közel, hogy kárt tudjon tenni bennem, de egy kis kockázatot megér a dolog.
Amikor odaérek a távoli stéghez egyelőre nem látok senkit, csak akkor mikor már egészen közel vagyok. Akkor már látom, hogy a kis tetővel fedett padon ücsörög az elmaradhatatlan testőrével, akinek az álla, nagy elégedettségemre, be van kötve és elég savanyú képet vág mikor meglát. Jó pár méterre tőlük megállok.
- Itt vagyok Fabian. Látom sikerült levakarnod magadról a csatorna mocskát. - utalok most is hófehér öltözékére, habár most egészen lazának tűnik, mezítláb és felgyűrt ingujjal. - Elhoztam a papírjaidat, a pénz itt van?

Percek teltek el úgy, hogy nem szóltunk egymáshoz Colinnal, tudtam, hogy kivételesen nem szívesen járatja a száját, én pedig csöndben is kiválóan el tudok létezni.
Majd az erős szél és a hullámzó óceán ellenére is felfigyeltem a stég deszkáin felénk közeledő léptek zajára.
'- Ő az. - figyelmeztetett tömören a vérbáb, de én mit sem változtattam kényelmesen felvett pozitúrámon. Még akkor sem mozdítottam az ujjam begyét sem, mikor már ténylegesen José hangját hallottam.
- Szép estét, Mr. Tomson. - köszöntöttem a férfit lágy hangon az újonnan megtudakolt vezetéknevén. - Remélem volt alkalmad azóta hajat és arcot mosni, de ha valamilyen oknál fogva nem volt módod erre, itt a tengerben most bepótolhatod az elmaradást. - folytattam tovább hűvös nyugalommal, reflektálva a piszokkal kapcsolatos gondolataira. Majd kis szünet után feleltem a kérdésére is.
- Természetesen elhoztam a pénzt. Hatezer dollár, ahogy megbeszéltük. Előbb megmutatom neked a pénzt, majd leellenőrzöm, hogy minden értékpapírom elhoztad-e és csak azután kapod kézbe a bankókat. Megértetted? - kérdeztem ellentmondást nem tűrően. Ha nem tetszenek neki a feltételek, akár már el is sétálhat a stégemről. Oldalba böktem Colint, hogy minden egészségügyi nyűgje és félelmei ellenére próbálja José és énköztem felvenni a közvetítő szerepét. Ha pedig meggondolatlanul az aktatáskám után próbálna ugrani, próbálja visszatartani. Mindez olyannyira magától értetődő volt, hogy külön szóban nem is kellett most utasítanom, az idefelé vezető úton alaposan elmagyaráztam már neki a ma esti feladatait. Míg ő felkelt mellőlem, én az ölembe vettem az aktatáskát, de még nem nyitottam ki azt. Meg akartam bizonyosodni arról, hogy José nem támad Colinra és beleegyezik a feltételekbe.

Colin felkelt a padról és tett néhány lépést José felé, de nem ment hozzá túl közel. Továbbra is haragos, sértett pillantásokat vetett Joséra, arca egy része kék-zöld foltokkal volt tarkítva, a kötésen túl és a kialvatlanság nyomai is észrevehetőek voltak rajta.

Kicsit szíven ütött, mikor meghallottam a vezeték nevemet a szájából, de aztán rájöttem, hogy tényleg képes volt felhívni az össze Mary Conor nevű lányt, és így megtalálhatta az exbarátnőmet, és onnan tudhatja a nevemet, de hát ez igazán nem számít semmit már.
A gúnyos és talán figyelmeztető szavait persze egyenlőre elengedtem a fülem mellett, hiszen most nem hagyom, hogy ártsanak nekem, mert ha bármelyikük két méternél közelebb jön, lelövöm az tuti.
Minden esetre úgy állok, hogy Colin meglássa az övembe tűzött fegyvert, így elejét véve a rossz gondolatoknak. Egyébként meg kedvtelve nézegetem a testőr morcos arcán a kezem munkáját, nem is gondoltam volna, hogy sikerül ennyire helyben hagynom.
- Hogy s, mint Colin barátom? – vigyorgok rá, hogy tovább bosszantsam. – Talán ideje lenne valami nyugisabb foglalkozást keresni, nem?
De aztán elterelődik a figyelmem, mert Fabian, ha nem is túl nagy lelkesedéssel, de előhúzott a lába mögül egy aktatáskát, amiben reményeim szerint, nem valami fegyver, hanem a pénzem hevert.
- Oké! Nyisd ki a táskát, hogy lássam a pénzt, de semmi ostobaság, mert nem díjaznám, ha átvernétek. – teszem az egyik kezem a pisztoly markolatára, a másikkal meg előhúzom a vastag borítékot. – Ha megvan a pénz, én is megmutatom a papírokat. – teszem még hozzá, de közben már erősen ideges is leszek, hiszen, ha Colin végignézi a köteget, könnyen rájön a turpisságra, akkor meg azt hiszem nagy futás előtt állok, habár ahogy elnézem, nem fog velem versenyezni, fegyvert meg nem látok nála.
Ha Fabian megmutatja a táska tartalmát megkérem, hogy adja azt oda Colinnak, és akkor én is odadobom a zacskót a testőrnek. Mivel mindkét keze foglalt, reménykedem, hogy csak felületesen nézi meg. Ha leteszi a táskát, hogy tüzetesebben szemügyre vegye, akkor megpróbálom felkapni és elszaladni vele messzebbre.

José várható módon elkezdte ingerelni a szolgámat, de az nagyon helyes módon nem méltatta válaszra sem az ügyeskedő suhancot. Noha nem volt időm most ilyen gondolatokkal foglalkozni, mégis felmerült bennem egy elgondolás, hogy azt a bizonyos Mary Conort felkeresem és megkísérlem a lehető legtöbb emléket előhúzni belőle, ami Joséhoz köti. Nem kizárt, hogy mindezeket az információkat pénzért kell megvennem, vagy ha őt is annyira kiszámíthatatlanul motiválja egy vaskos összeg, mint Josét, akkor nála is kevésbé finomkodó módszereket kell alkalmaznom, ami talán sajnálatos következményekkel járna...
Gondolataim igyekeztem elterelni és az éppen aktuális problémára fókuszálni, kezemben az aktatáskával. A pénzen kívül mást is belehelyeztem még Colin segítségével, nevezetesen egy GPS-es nyomkövetőt. Ma már bárki számára elérhető ez a szerkezet, persze továbbra is meglehetősen etikátlan így figyeltetni valakit. Bármerre is viszi majd a fiú az aktatáskát, arról mi tudni fogunk. Egyedül akkor marad mellettem a táska, ha José nem azt adja vissza, amiben megegyeztünk. Végül ujjaim kitapogatták és felpattintották az aktatáska zárjait, annak tartalmát pedig igyekeztem José felé megmutatni. Hat darab, 100 dollárosokból álló köteg volt a selyemmel bélelt táska belsejében. Miután megmutattam, visszacsuktam a táskát és intettem Colinnak, hogy vegye el tőlem és menjen vissza Joséhoz.
- Most pedig szeretném leellenőriztetni az értékpapírjaim... - fontam össze magam előtt a karjaim, ahogy hátradőltem a padon, hangomban érezhető volt a fenyegetés lángja is.

Colin egyik kezében fogta az aktatáskát, de mikor a szabad kezébe veszi a felé dobott zacskót, a táskát lerakta a két lába közé és a bokájával igyekezett azt szorításban tartani. Majd elővette a zacskóból a borítékot, felbontotta azt és belelapozott. Rögtön észrevette, hogy José megpróbálta átverni Caecust. Meglepetten nézett José szemeibe, hamarosan pedig már haragosan.
'- Ez nem egészen az, amit vártunk tőled... - dünnyögte Colin összeszorított állkapoccsal, nehezen érthetően és hezitálni kezdett, hogy mi tévő legyen a táskával és a kapott papírokkal...

Colin nem vette a lapot, csak állt és mérgesen nézett rám, de már nem törődtem vele, hanem azt néztem, ahogy Fabian szép lassan kinyitja a táskát és megfordítva megmutatja a benne lapuló pénzkötegeket.
A szemem felcsillant a szép nagy summa láttán, de aztán eszembe idéztem, hogy nekem most nagyon észnél kell lennem, nem ájuldozhatok itt, így élesen figyeltem minden megmozdulásukat.
A diplomatatáska Colinhoz került, aki megállt pár lépésre tőlem, hogy én is átadhassam neki a papírokat. Igyekeztem nem megremegni, ahogy a borítékot a testőrhöz hajítottam, aki teljesen úgy járt el, ahogy számítottam rá. Mivel szüksége volt mind két kezére, hogy tüzetesen megnézze a zacskó tartalmát, így a táskát letette a földre a két bokája közé.
Most már tudtam, hogy pillanatok múlva le fogok lepleződni, így megvártam, hogy Colin-nak is leessen, hogy mi az ábra, de már ugrásra készen álltam. Mikor kiejtette a szavakat, hogy nem erre számított, akkor már repültem is, hogy megragadjam a táskát, és ha kell a testőrt fellökve, ragadjam el és fussak, ahogy a lába bírja, legalább is, ha nem állítottak valami csapdát, ezért a pisztolyomon volt a kezem végig.
Ha nem történik semmi, akkor jó pár méter után megállok és visszanézek.
- Köszönöm az ajándékot, igazán nagylelkű vagy hozzám Fabian. Lehet, hogy még beugrom majd hozzád, ha nem számítasz rám.
Ha valami csapdába sétálok, akkor igyekszem a pisztollyal fenyegetőzni.

Azonnal harag gerjedt bennem, de ezt a lehető legközömbösebb arccal igyekeztem leplezni. Nem hagyott nyugodni, hogy José hogy merte még egy ilyen impozáns pénzmennyiség megszerzését is kockára tenni, hiszen semmibe nem került volna neki, ha a számára oly használhatatlan papírjaimat visszaadja. Hatezer dollárt talán még sosem látott egyszerre a szerencsétlenje!
- Mondd José, mi akadályozott meg abban, hogy visszaadd nekem azt, amiben megegyeztünk? Csak nem rájöttél, mire használd őket? - kérdeztem enyhe gúnnyal. Most már kezd elegem lenni ebből a macskajancsiból, hamarosan ki kell rá mondanom az utolsó szót. Addig is, most nem maradt más hátra a számomra, minthogy felkeljek a helyemről és megközelítőleg felé forduljak és mint a járni tanuló gyerek, bizonytalan léptekkel haladjak egyre közelebb felé.
- Hiába akarsz meglógni, már tudom, hol laksz. Kiderítettem. És attól tartok, hamarosan hontalan leszel, mert hogy ezt a pénzt nem viszed innen el, az hétszentség. - fenyegetőztem, de hogy igazat mondtam-e vagy hazudtam, azt José nem tudhatta. Eközben újra a markomba vettem a vakbotom, ezúttal a tőrös formában és a kezem leeresztetem magam mellé. Nem gondoltam úgy, hogy komolyan kárt tehetnék most benne egy tőrrel, hiszen legvégső esetben beleugrana a vízbe, hogy ne márthassam meg a húsában. Mindenesetre jobban éreztem magam, ha markomban szoríthattam azt. Az egyetlen dolog, amivel José igazán kárt tehetne bennem, ha leöntene benzinnel és felgyújtana. De biztosra veszem, hogy ilyen ellentámadási kísérlet nem lapul most a gondolatai közt.
'- Fegyver van nála! - informált Colin, bár tudta jól, hogy a golyó rajtam nem fog. Ellenben el tudom játszani a haldokló sebesültet, hogy megvédjem a kilétemet. Egy lövést pedig még egy halandó is képes túlélni, ezt bizonyára José is tudja jól.
- Van egy ajánlatom a számodra. Kapsz tőlem 200 dollárt, amiért eljöttél és megpróbáltál átejteni. Ennyivel mindenképpen tudom díjazni az igyekezeted. És kapsz további egy hetet, hogy előkerítsd a többi papírom és akkor megkapod a maradékot. - folytattam egy újabb alkuval, ha már erre kényszerítettek a körülmények. Talán csak az örökké tartó lét tett ennyire türelmessé, máskülönben már rég azon ügyködnék, hogy hova tüntessem a holttestét.

Eközben Colin José fegyvere miatt nem mert különösebben közbeavatkozni, főleg, hogy újabb parancsot nem kapott. Hol a gazdájára, hol Joséra pillantott. Ő jól látta, hogy Caecus egyre közelebb lépdel Joséhoz, aki eközben a kézbe vett fegyver ellenére is automatikusan hátrált néhány lépést a szűkös területű stégen.

Mikor megfordultam és megálltam, akkor már tudtam, hogy különösebb csapdát nem állítottak, így már nem voltam annyira ideges. Kíváncsian néztem a bizonytalanul közeledő Fabianre, majd a szavait hallva kísértésbe estem, hogy elmondjam neki, már nincsenek meg a papírjai és azt is, hogy ki vitte el tőlem. Ha ennyire ragaszkodik hozzájuk, akkor talán leszáll rólam és új játékszer után néz, amit meg is érdemelne az a szuka.
- Jó okom volt rá, hogy így tegyek, de még nem tudom, hogy elmondjam-e. – beszélek egyelőre még rejtélyekben. - És ki fog megakadályozni benne, hogy elvigyem, hiszen itt van a kezemben és, mint hű testőröd mondja pisztoly van nálam, így hát ne gyere túl közel, ha nem akarsz bajt magadnak.
Közben a hold is felhők mögé bújt, így igen csak erőltetnem kellett a szeme, ha jól akartam látni, hiszen a stéget nem nagyon világították meg, de nem szerettem volna nem észrevenni valamit, amit ellenem fordíthatnának.
- 200 dollár? – kacagtam fel. – Ne nevettesd ki magad Fabian! Hiszen itt van nálam 6000, és cserébe 200-at ajánlasz? Az, hogy tudod, jelenleg hol lakom, az engem cseppet sem érdekel. Ennyi pénzzel már bárhol bérelhetek magamnak egy megfelelő lakást, és máris eltűntem a szemed elől. Azt, hogy a nevemet tudod, szintén nem jelent semmit, bármikor másikat kreálhatok. Gondolod, hogy amit most használok, az az igazi? Akkor nagyon naiv vagy Fabian. – nézek rá továbbra is nagyon vidáman, hiszen van mire az lennem.
Mikor már a figyelmeztetésem ellenére egészen közel ér, előhúzom a fegyvert és rászegezem, hogy Colin is jól lássa, hiszen nem hátrálhatok örökké.
A sötét már igazán zavar és lelőni sem akarok igazából senkit.
- Ha van jobb ajánlatos ki vele, ha nem akkor elbúcsúzom. – mondom idegesen, hogy nem látok jól.

A válaszai mind kiszámíthatóak voltak, sejtettem, hogy azt feleli majd: nyugodtan gyújtsam fel a házát, őt mindez nem érdekli már a gazdagság küszöbén és egyébként is, a nevét is úgy tudja váltogatni, mint egy alsóneműt. Ha tudná, hogy én is hasonlóképpen élem az életem... de vele ellentétben én ezt nem kezelném nyílt tényként. A megfontoltság egyértelműen nem az erénye. És hacsak nem hagyja el a várost, úgy sem fog tudni nyomtalanul felszívódni, a név csak egy dolog, én eddig is ráakadtam, noha egy tömegesnek mondható keresztnéven kívül nem tudtam róla egyebet.
- Csak nem azt akarod mondani, hogy ellopták a papírokat? Mi más okod lehetne arra, hogy elgondolkodj hangosan, hogy elmondjad-e nekem is az okot? - vontam kérődre, továbbra is egyet-egyet előre lépve. - Eladni pedig miért adtad volna el tegnap óta... nem hinném, hogy van aki rajtam kívül ennyit fizetett volna a papírokért, mivel a leginkább csakis számomra értékesek. Hacsak nem már hetek óta nincsenek is nálad, de az általam felkínált üzlet mégis felbátorított... - gondolkodtam továbbra is hangosan.
- És úgy hiszed a 6000 dollár, ami a kezedben van, ott is marad? A helyedben ennek akkor örülnék hangosan, amikor már nem lennék a közvetlen közeledben. - mondtam ki utolsó szavaim, mielőtt a combom mellett könnyedén lógatott kezemben a tőrt vakbottá alakítottam két gombnyomással, majd a kezem már lendült is. Mivel egészen bizonyos voltam, hogy már az orrom előtt áll, a bottal egy hatalmas erejű suhintás végeztem magam előtt, keresztirányban. Az erős, fém szerkezetű bot azonnal csattant is a férfi testén, bár nem tudtam, hogy pontosan hol érte az ostorcsapás erejű támadás, de az elképzelt testmagasságban gondolkodva valahol a csípője fölött érhette a hirtelen jött, nagy erejű ütés. José nem is volt rest tüzelni, de az ütés ereje miatt és annak okán, hogy a suhintás után tettem egy kiszámíthatatlan, elhajló mozdulatot, a lövése célt tévesztett, bár annak hangja pokoli csengést váltott ki a fülemben. Azonnal előre vetődtem a következő pillanatban és máris a kezeim közt éreztem a testét. Az ujjaim belevájtam a húsába, hogy bárhol is értem a testét, megkapaszkodva maradjak benne. A lendület és az erőm az ezt követő pillanatban a stég deszkáira lökött mindkettőnket, az aktatáska pedig hangos koppanással érkezett meg a falécekre, minden bizonnyal valahova mellénk. Amíg fegyver volt nála, nem tehettem meg, hogy a táskával foglalkozzak...

Eközben Colin azonnal odasietett a stég szélén dulakodó pároshoz és megpróbálta José kezéből kicsavarni a pisztolyt.

Mindig a meggondolatlanul jártatott szám kever bajba. Most is, bár nem mondtam semmi konkrétumot, nagyjából rá is tapintott Fabian a lényegre, de persze azért nem szóltam semmit, így a többféle variáción még elgondolkodhat.
Nem tévesztettem szem elől, ahogy egyre közelebb jött hozzám, de nem igazán tartottam most veszélyesnek, hiszen eddig is jórészt a testőrével végeztette a piszkos munkát, az meg elég távol volt tőlem, ráadásul nekem most pisztoly volt a kezemben, amit rászegeztem, még ha nem is látta, d Colintól tudott róla, így nem feltételeztem, hogy botor módon járna el vak létére.
- Igen, úgy gondolom a táska, benne a pénzzel nálam marad, és ne gyere kö…..- már nem tudtam végig mondani az utolsó szavakat, mert hirtelen a kezében eddig észrevétlenül összetolt bot kivágódott, mint a rendőrségi vipera, és egy vak embertől szokatlan lendülettel és erővel suhintott felém.
A sötétség miatt az utolsó pillanatban vettem csak észre a veszélyt, és próbáltam is kitérni előle, de csak azt értem el, hogy nem a nyakam, vagy a vállam találta telibe, hanem ahogy kifordultam az oldalamat és a vesémet érte, ami kevésbé volt veszélyes, viszont iszonyúan fájdalmas. Az ujjam azonnal megrándult a ravaszon és az árnyalakra tüzeltem, de már nem volt érkezésem még egyszer meghúzni a ravaszt, mert Fabian rám vetette magát, szó szerint begörbített ujjakkal és olyan vehemenciával, hogy hanyatt döntött, ő pedig rám zuhant. Hogy kellően védekezni tudjak és tompítani a földet érést, kénytelen voltam a táskát elengedni, mert a fegyvert nem akartam, hiszen az volt az egyetlen esélyem.
Az volt az egyetlen egy szerencséje, hogy a pisztolyt tartó kezem a közénk szorult, így nem mertem megkockáztatni egy lövést, mert féltem, hogy magamat találom el, de kis vártatva ez volt a legkisebb gondom, mert éreztem, ahogy egy újabb kéz avatkozik be a küzdelembe és megpróbálja kirángatni a kezem közül a fegyvert. Mikor hirtelen megcsavarta a pisztolyt, felordítva engedtem el, mert majdnem eltörte az ujjamat, de aztán, már úgy küzdöttem, mint egy sarokba szorított oroszlán, hogy lerugdaljam magamról a vak embert, aki úgy kapaszkodott belém, mint fuldokló az utolsó szalmaszálba.
Éreztem, ahogy többször is eltalálom, de a szorítása egyáltalán nem lazult. Miből van ez az ember? Fából, vagy vasból? Közben reménykedtem, hogy Colin nem fordítja ellenem a saját pisztolyomat, mert esetleg tart tőle, hogy a gazdáját találja el.

A verekedés hevében időnként én sem tudtam már, hogy legszívesebben megfojtanám Josét a kezeim közt, vagy a mély vízbe vetődnék vele, ahol bár minden bizonnyal elfogna a rettegés, csakis én jöhetnék ki győztesen. Mert bár nem tudok úszni és a mai napig kerülöm a mély vizeket, megfulladni már nem tudok, míg José nagyon is képes lenne így kilehelni a lelkét.
'- Elvettem a pisztolyát! - tájékoztatott ismét Colin, ami máris megnyugtatott. Elsősorban ő érte aggódtam, nehogy ez a suhanc agyonlője. Sajnos nem tudom, mennyire jók a látási viszonyok a számukra, még azt sem tudom, hogy a közelben van-e valamilyen fényforrás. De így, hogy hű szolgámnak sikerült megkaparintania a pisztolyt, újabb utasítást kellett neki adnom, miközben sikerült José fejét egészen a stég széléhez kitolnom és a fejét a víz fölé lógatnom. Éreztem, ahogy egész teste megremeg már, hogy tartani tudja a nyakát.
- Vedd el a táskát! - kiáltottam fel és bíztam benne, hogy Colin ismét kiválóan elvégzi a feladatát. Eközben egyre inkább megpróbáltam José felsőtestét a stég szélén a víz fölé lógatni, bár szüntelenül csépelte a testem, főleg a fejem. Szinte hívogatott ez a kiszolgáltatottsága a fiúnak. Le akartam vonni magamról a mimikrit, hogy hegyes szemfogaimmal a megfeszülő nyaki ütőereibe harapjak... de nem tehettem. Még szükségem lehet arra, hogy ismerek egy ilyen embert a stormhaveni alvilágból. Ha ilyen látványosan innék a véréből, el kéne pusztítanom, hogy ne keveredjek gyanúba a helyi vámpírközösség előtt. Ahhoz pedig még nincs elég hatalmam, hogy még egy szolgát magamhoz kössek, habár egy olyan Josét látnék legszívesebben, aki térden csúszva keresi a kegyeim és szánt szándékkal a megalázott csúszómászó szerepkörébe börtönözném be...
- Áruld el szépen fiam, hová lett a többi papír, különben fürdőzöl egyet! - szűrtem a szavakat fogaim közül a szüntelenül szabadulni próbáló José felé.

Colin a kiadott parancs után azonnal felkapta a stégről a bőröndöt, amit kis híján a vízbe rúgott a dulakodó páros, majd hátrébb lépett néhányat és hezitált, hogy mit kezdjen a fegyverrel. Szíve szerint messzire elhajította volna a vízbe, de mivel nem kapott erre utasítást, így rácélzott Joséra, bár lőni sem akart a fegyverrel.

A verekedés hevében egyre közelebb kerültünk a stég széléhez, de még mindig nem sikerült megszabadulnom a kullancsként rám akaszkodó Fabiantól, aki meglepő erőről tett tanubizonyságot.
Mikor már a fejem és a vállam kis része is a víz fölé került, már nem elég, hogy a férfit igyekeztem letolni magamról, keményeket ütve a testére, a fejére, a hátára, épp, ahol értem, de már arra is ügyelnem kellett, hogy le ne essek, és ez eléggé megosztotta az erőkifejtésemet.
Az, hogy a táskát Colin megkaparintotta, már csak a hab volt a tortán, én inkább azon aggódtam, hogy mit csinál a pisztollyal. Nem szerettem volna egy golyóval a fejemben kikötni a vízben. Igazán azon csodálkoztam, hogy míg én zihálva szedtem a levegőt, Fabian felől nem hallottam hangos szuszogást, pedig azért gondolom őt is megviselte a dulakodás, de lehet, hogy rosszul mértem fel az erőviszonyokat és a fogyatékosságát vettem alapul, holott lehet, hogy mindennap edzőterembe jár.
Most már késő bánat, most az életemért kell küzdenem, de sajnos egyre jobban lecsúszom a biztos talajról, mikor meghallom a kérdését.
- Nem tudom! - lihegem, miközben a lábammal próbálom lelökni magamról, és a fejét feszegetem hátrafelé. – ennyire nem lehetsz türelmetlen, majd megkapod.
Ekkor látom meg a nem messze álló Colint, aki rám szegezi a fegyvert. A szemem kikerekedett a rémülettől és egy pillanatra még a védekezésről is megfeledkeztem.

José annyi ütést mért már a fejemre, hogy ha halandó lennék, minden bizonnyal sebek tucatjai könnyeznének vért az arcomon és erősen szédülnék is a növekvő fájdalomtól. Holt testemből fakadó frissességem a legtöbbször áldás az ilyen helyzetekben, de egyben egy átokverés is. Hiszen amennyire lehet, emberinek kell tűnnöm, nem pedig mesebeli szuperhősnek, de ki tud ellenállni az erőfölény csábításának...?
- Miért ne legyek türelmetlen? - kérdeztem vissza gunyoros hangon. - Épp elégszer játszottad el a türelmem, mi okom lenne megbízni benned? - folytattam tovább a kérdőre vonást, miközben már javarészt csak az én testsúlyom tartotta Josét a stég tetején.
- De az én alkum még mindig áll... - szólaltam meg ismét és próbáltam valamivel több fáradtságot vinni a hangomba. - Vagy elfogadod most az aprópénzt és előkeríted a papírjaim, vagy nem mész haza erről a stégről! - fenyegettem meg. Mostanra én magam is eluntam ezt a gyerekes birkózást és szerettem volna már azzal szembesülni, hogy José nem csökönyös vadló módjára vergődik a maga igazságáért és egyszer az életben fejet tud hajtani más akarata előtt is. Amikor én léptem a bűn útjára, sokkal többször próbáltam megalázkodva menteni a bőröm, mert tudtam, a bűnöző olyan, mint a piaci légy: el lehet hessegetni, de mindig talál módot arra, hogy visszatérjen, s a légy sem kísérti meg a sorsot, hogy egy jó falat reményében agyoncsapassa magát.
- Egy hetet kapsz, hogy valami értékelhetőt felmutass nekem... - emlékeztettem közben az alkura és a kezeimmel próbáltam lenyomni a fejét, hogy az a víz fölött lógjon és egyre kevésbé legyen kedve nagyvonalú ötleteket kitalálni saját maga megmentésére.

Miközben próbálom tartani magam, hogy ne essek le a stégről a vízbe, ami jóformán most már csak Fabian testsúlyának köszönhető, belém nyíllal a felismerés, hogy mi a fenének strapálom magam, inkább talán jobb lenne, ha beleesnék, hiszen tudok úszni, így megszabadulhatnék a vakembertől. Aztán csak reménykednem kell, hogy Colin nem akar lelőni. Igaz most rám fogja a fegyvert, de még egy felszólítás sem sok, annyi sem hagyta el a száját, ami meglepő, ha azt nézzük, hogy, mint testőr a gazdáját védve ez lenne az első dolga.
Fabian újabb erőlködése, hogy alkudjak meg vele először heves ellenállást váltott ki, hiszen egy porcikán sem kívánta az újabb találkozást, de aztán elgondolkoztam, hogy mi lenne, ha látszatra belemennék a dologba, aztán hagynám a fenébe az egészet, úgy sem tudja most ellenőrizni, hogy igazat mondok-e.
Az más kérdés, hogy nagy valószínűséggel az életben nem szerzem vissza a papírjait, mert Cortney-val még annyira sem szeretnék ujjat húzni, mint Fabian-nal, akkor meg elesem a 6000 dollártól, ami most itt van egy karnyújtásnyira és mégis oly távol.
Viszont, ha most elveszem a 200 dollárt és nem kerítem elő a papírjait, mivel nem tudok nagyon hová költözni ezzel az aprópénzzel, akkor megint számíthatok a látogatására.
Mi legyen? Már a fejem lassan a vizet éri, de még mindig hezitálok. Mondjam meg neki, hogy ellopták a papírokat, de akkor megkérdi, hogy kicsoda. Cortney-t feladni meg kész öngyilkosság! Akkor tuti valamelyik házalapban végzem.
- Oké! Oké! – engedem el Fabian-t és tárom szét a kezem, megadásom jeleként. – Belemegyek a dologba, csak engedj el. Megkapod a papírjaidat.
Valamit csak ki fogok találni egy hét alatt, ha mást nem el kell követnem életem első gyilkosságát, mert nem fogom hagyni, hogy ez a kullancs megkeserítse az életemet.

Bíztam benne, hogy Colin végig itt van melletünk és a két legfontosabb dolgot - a pénz visszaszerzését és José pisztolyának elkobzását - sikeresen végrehajtotta és minden pillanatban ismét kész arra, hogy parancsot hajtson végre. Így mikor a halandó fiú végre felengedett, azonnal engedtem a szorításból és a ruhájánál fogva visszarángattam a testét a stégre. Fáradtságot mutatva maradtam ülve a földön és gyorsan szedtem a levegőt, miközben néhány pillanatra fáradtan temettem arcomat az egyik tenyerembe.
- Colin, adj neki oda 200 dollárt... - kértem a szolgát, majd elkezdtem gondolkodni azon, vajon mi járhat épp José fejében. Biztos vagyok benne, hogy nem hagyja, hogy ennyi pénz kútba ugorjon. Talán hamisítani próbálja majd a lapokat. Colinnak illene ismernie ezeket a papírokat, hiszen mindegyiket ő szignózta a nevemben, mivel az én aláírásom vagy bélyegzőm még manapság sem sok helyen fogadják el. De azért abban nem bízhatok, hogy a szolga a hamisításokat is fél pillanat alatt kiszúrja, hiszen független életében csak egy egyszerű beszerző volt. Ellenben a hamisított papírok felismerésére van még egy másik módszer is, amire én is képes vagyok, feltéve ha silány minőségű másolatokról van szó...

Colin eközben a pisztolyt továbbra is Joséra szegezve leült a stég szabadon álló kis padjára és az ölébe vett aktatáskát egy gyors mozdulattal kinyitotta, majd fél kézzel szedett ki az egyik pénzkötegből két darab 100 dollárost. Ezután visszacsukta azt és a stég Joséhoz képest legtávolabbi csücskébe tette le a táskát, hogy felszabaduljon a keze a két bankó számára, de José se tudja kikapni a kezéből az aktatáskát. Majd odalépett a gazdájához, közben szünet nélkül Josét figyelve és a fegyvert rá szegezve.

Kezemet várakozón tartottam magam mellett, mígnem Colin bele nem tette a kért pénzmennyiséget, amit egy nemtörődöm mozdulattal az ujjaim közé fogtam és José felé nyújtottam.
- Itt a pénz. Egy hét múlva ugyanekkor, ugyanitt várlak, a papírjaimmal. Most pedig tűnj innen! - szóltam határozott, némileg megfáradt hangon és eszem ágában sem volt megkérni a szolgát arra, hogy visszaadja Josénak a pisztolyt. Még képes lenne egy kapualjból hátba lőni valamelyikünket, hazafelé menet. Talán egy hét múlva, ha sikeres üzletet kötünk, megkaphatja. Talán...

Végre, ahogy kimondtam a részükről olya várva várt szót, azonnal meg is szabadultam Fabian testének szorításától, de azért örültem, hogy visszarángatott a napszítta deszkákra és nem kellett a vízben kigázolnom.
Mikor utasította az emberét, hogy adja oda nekem a megígért 200 dollárt, már addigra én is felálltam és igyekeztem valamennyire rendbe szedni magam, habár a nadrágom is elszakadt és az ingem is csupa kosz lett. Most meglepően fáradtnak tűnt az előzőekhez képest, de már nem érdekelt, csak, hogy minél messzebb kerüljek tőlük.
Colin most nagyon óvatosan járt el. Jó messzire ment tőlem és úgy vette ki a pénzt, hogy közben végig rám szegezte a pisztolyt, amit nagyon jól is tett, mert, ha nem így lett volna, biztos neki ugrom és minimum a vízbe lököm mindkettőjüket, olyan mérges voltam, hogy elszalasztottam a lehetőséget a pénz megszerzésére.
Végül is Fabian adta át a pénzt és persze, hogy nem állta meg, hogy ne fűzzön hozzá még egy fenyegetést.
- Hát majd meglátjuk kedves Fabian, meglátjuk. – kaptam ki a kezéből a zsetont és kifelé indultam a stégről. – De, ne éld bele magad teljesen barátom. De biztos vagyok benne, hogy még találkozunk. – sziszegtem távoztamban.

Úgy döntöttem, José utolsó szavai már nem érdemelnek meg egy újabb kioktatást a részemről. Egészen elképesztő mértékben sokat enged meg magának ez a nyomorult, hogy képes engem itt türelemre inteni. Hát hol él ez? S hol élek én? Hol vannak már azok az idők, amikor még a vasmarkú Szovjetunióban tevékenykedtem, s fültanúja lehettem nagy ellenállók megtörésének, elbukásának, majd eltűnésének. Azokban az időkben nem volt vita, sem az emberek, sem a vámpírok közt. Aki felülről diktált, annak volt igaza. Mert is volna bárki olyasfélét mondani egy rangosabb vérszívónak vagy egy KGB tagnak, hogy "Talán. Majd meglátjuk, hátha...". Rá kell jönnöm, hogy kedveltem azokat az időket. Josénak szerencséje van, hogy ide született és itt próbál meg a zavarosban halászni.
Megvártam, míg Colin letérdel mellém és jelzi, hogy José távozott a stégről. Nem ítéltem meg sikeresnek ezt az éjszakát, bármennyire is sikerült kisajtolnom a helyzetből egy számomra előnyös megoldást.
- Legjobb lesz, ha most hazamegyünk. De azt hiszem a következő alkalommal nem hagyhatunk ennyi teret a próbálkozásainak... - mondtam merev, kiábrándult hangon, miközben a szolga felsegített és a kezembe adta a vakbotom, amit a dulakodás hevében ejtettem el. Miután a cipőmet is visszavettem, belekaroltam Colinba, majd hazaindultunk. Máris kíváncsian vártam, ismét mivel lep majd meg minket Mr. Tomson...

//Történetszál vége//

Egy darabig még hátra-hátra nézegettem, hogy biztos legyek benne, nem jönnek utánam, vagy nem terveznek semmi aljas dolgot, de mikor láttam, hogy saját magukkal vannak elfoglalva megnyugodtam.
Tempósan igyekeztem, hogy minél előbb kijussak a partról és végre visszamehessek a lakókocsimba, ahol megfürödhetek és átöltözhetek, aztán átgondolhassam ezt az egész ügyet.
Van rá egy hetem, hogy kitaláljam, megpróbálkozom Cortney-tól visszaszerezni a papírokat, hiszen valószínűleg csak az én bosszantásomra lopta el, nem azért mert szüksége lenne rá, vagy hagyjam a fenébe az egészet és igyekezzem elkerülni Fabiannal az újabb találkozást, vagy esetleg.....igen talán felkereshetném egy hamisító barátomat, akinek, ha dobnék egy kis pénzmagot, akkor még mindig megkaparinthatnám a vak férfi pénzének jórészét. Szóval van min agyalnom, azt hiszem, de hogy nem most találkoztam vele utoljára, abban biztos voltam.

//Szál vége - köszönöm a játékot//

Letelt az egy hét és mostanra igencsak kíváncsi lettem már, hogy ismét miféle húzásra számíthatok majd José Tomsontól. Colin szerencsére gyorsan gyógyul, de a kötést még mindig viselnie kell. Ezúttal jobban fel van fegyverezve, egy hangtompítóval ellátott pisztolyt is magával hozott, legalábbis ezt állította. Nem igazán értek a fegyverekhez, de bízom benne, hogy ha szükségessé is válik a használata, ésszel teszi azt a szolga. Nem szeretném, ha megint megtörténne az, ami néhány éve, hogy egy heves dulakodás folyamán, engem védve véletlenül nem mást lőtt keresztbe, mint... engem. Így azonnal el kellett játszanom a haldoklót, majd a halottat is, ahelyett, hogy győzelemre vittem volna a küzdelmet. Utána pedig következett a jó öreg bujkálás, hiszen az adott környezet számára akkor meghaltam. Azóta nem kedvelem különösebben azt az ötletet, hogy Colin pisztolyt használjon a közelemben, de talán ezúttal valóban a megfelelő személyt sebzi majd meg, ha kell.
Amint elértük a stég végét, Colin bejelentette, hogy egyik nap kijött ide és kicsit feldobta a stéget, többek közt néhány napelemmel működő lámpával, amik a napközben magukba szívott napsugarakat bocsájtják ki az éjszaka folyamán. Számomra mindez olyan megfoghatatlanul hangzott, hogy szinte a hidegrázás borzongatta meg egész testemet. De a szolgának biztosan a javára válik, hogy most már a sötétben is láthat.
Jómagam még nem ismerem ki igazán ezt az új környezetet, így most is hű szolgámra volt szükség, hogy megtaláljam a padot, amire leülhettem. Az aktatáskát ismét szorosan magam mellé raktam le. Benne volt a pénz megmaradt része, azaz 5800 dollár és a GPS-es nyomkövető is el volt benne rejtve. Illetve elhoztam magammal néhány megmaradt értékpapírom is, amikkel meg tudom állapítani a Josétól kapott lapok eredetiségét. Vagyis hogy remélhetőleg sikerül megállapítanom majd azt...
Ley tartalékaim ugyan le vannak merülve és voltam olyan lusta, hogy nem mentem el feltölteni azt, de tudván, hogy egy halakban gazdag vízfelület fölött vagyunk, végszükség esetén kicsavarom majd a természetből a ley energiákat. De bízom benne, hogy most nem lesz szükség José megvakíttatására.
Végül intettem Colinnak, hogy üljön mellém a padra. Elmondta, hogy ismét a fedett padra ültünk, ám erre magamtól is rájöttem a hely szélvédettsége miatt. Letapintottam az időt a speciális karórámon.
- Késik két percet... - morogtam kelletlenül, majd ujjaim közt kezdtem morzsolgatni a vakbotom szárát, hangot adva türelmetlenségemnek.

Nagyon sokat gondolkoztam, hogy mit tegyek, mivel Fabien papírjait nem sikerült még megszereznem, de az átverős trükköt kizárt dolog, hogy még egyszer eltudnám játszani, főleg, hogy elsőre sem sikerült és majdnem rossz vége lett a dolognak.
Ezért aztán felkerestem az egyik legjobb hamísítót a környéken és elvittem neki egy mintát, de sajnos már csak ez az egy volt meg az eredetikből, így nagyon-nagyon a lelkére kötöttem, hogy vigyázzon rá. Mikor megszemlélte és hümmögött egy sort, ami számomra csak azt jelentette, hogy biztos sokba fog kerülni, majd kinyögte, hogy 2000 dollárt kér érte.
Hát az agyam eldobom! Én viszem vásárra a bőröm és akkor meg akar szabadítani a lóvé 1/3-tól! Persze rögtön felháborodtam, és mindenfélével fenyegetőztem, aztán alkudoztam, könyörögtem, de csak nem engedett az árból. Jó, hát azt is bele kellett kalkulálnom, hogy a legjobb minőségű papírra dolgozott, hiszen nem olyan rég jutott hozzá egy pár bála eredeti nyomdai papírhoz, így nagy volt a sikerre az esély, de, ha nem tudom elsózni, akkor a saját zsebemből kell állni a cehhet. Így is kért 1000 dollár előleget, amit, mintha a fogamat húznál le is perkáltam neki a megtakarított pénzemből.
Aztán mielőtt eljött volna Fabiannal való találkozás ideje meg is kaptam a kész értékpapírokat, ami számomra tökéletesnek tűnt, de hát én nem nagyon ismerem ezeket, így kénytelen voltam megbízni a hamísító szavában.
Mivel a pisztolyomat elvette Colin és nem akartam fegyvertelenül menni a találkozóra, az nagy bolondság lett volna, így kénytelen voltam kérni egyet Pocerfacétól, aki hál istennek nem nagyon kérdezősködött, csak adott egy 9 mm-es Glok-ot, amit hátul a nadrágomba tűztem és ráhúztam az ingemet. A késem most a zoknimba dugtam, hogy vész esetén könnyebben érjem el. Nem ártott ellenül jól felkészülni, mert eddig is csak a szerencse segített néha.
A tömött borítékkal a kezemben sétáltam a távoli stéghez, ahol már halvány villanyfény fogadott, ami a múltkor nem volt még. Mondjuk nem ártott, legalább én is jobban szemmel tarthattam őket. Mikor közelebb értem már láttam, hogy Fabian a padon ül és mellette áll Colin, ezért olyan tíz lépésre megálltam tőlük és széttártam a kezem, hogy lássák nincs nálam fegyver, csak a boríték.
- Itt vagyok! Úgy látom, te sem gondoltad meg magad. – morogtam oda neki. – Nagyon kellenek ezek a papírok úgy látszik. – emelem meg a borítékot.

Míg vártunk a fiatal halandóra, eltöprengtem azon, hogy a papírokat illetően mire érdemes a leginkább számítanom. Nem felejtettem el azt a sejtelmes mondatát, amiben hangosan elgondolkodott, hogy megmondja-e: miért nem volt képes elhozni legutoljára az értékpapírjaim. Ha csak nem azért mondta, mert olyan istenverte kelekótya volt és otthon felejtette, akkor csakis azt vehetem számításba, hogy valami történt azokkal a lapokkal. Vagy valamilyen okból kifolyólag használhatatlanná váltak, vagy ellopták őket. Vagy mindet, vagy csak néhányat. Esetleg egy részüket eladta már régebben, de szívesen keresne még rajtuk többször is. Legjobb, ha azt veszem alapul, hogy ezúttal megpróbált hamisítani, hiszen minden adott ehhez. A tulajdonos látáskárosult, az üzlet helyszíne pedig egy rosszul megvilágított stég. Ha igazán biztosra akartam volna menni, a lakásomra hívattam volna, ahol egy szakemberrel is megvizsgáltatnám a lapokat. De a papírok visszaszerzésén kívül hajtott a vágy is, hogy Josét még inkább kiszolgáltassam és megnehezítsem a napjait.
Amint meghallottam a hangját, abbahagytam a botommal való céltalan játékot és kissé a hangforrás felé fordítottam a fejem. Colin nem jelzett, hogy bármi probléma lenne, így felálltam, kezemben az aktatáskával. Hogy haladjunk, kinyitottam a táskát és néhány pillanatra megmutattam a tartalmát, majd visszacsuktam és magam elé nyújtottam, hogy Colin el tudja venni tőlem.
- Most pedig ismételten szeretném leellenőrizni azokat a papírokat... - szóltam várakozón, miután az aktatáska ideiglenesen a vérbábra lett bízva.

Eközben Colin megindult José felé, kezében az aktatáskával, hogy átvegye a borítékot. Rosszalló pillantásokat vetett a fiúra, egy cseppnyi bizalom sem volt benne iránta és ezt nem is nagyon rejtette véka alá.

Most nem pocsékoltuk felesleges udvariaskodós körökre az időt, Fabian egyenest a lényegre térve, ahogy megtudta Colintól, hogy én érkeztem meg, már nyitotta is a táskát, hogy lássam benne a pénzt.
Ismét a múltkori felállás következett, a testőr elvette a táskát és felém indult, de, ha szemmel ölni lehetett volna, akkor a tekintetétől biztos holtan esek össze, annyira szúrós és bizalmatlan volt. Persze a történtek után ezt egyáltalán nem vethetem a szemére, de azért a jóindulatom jeleként szépen rámosolyogtam.
- Nem kell betojni, nem harapok. – vártam még egy kicsit, hogy közelebb érjen, majd oda dobtam neki a papírzacskót, benne a hamis kötvényekkel.
- Tessék, nyugodtan leellenőrizhetitek, meg van az összes, kérem a pénzemet. – nyújtom a kezem a táskáért, igyekezve nagyon nyugodtnak tettetni magam, hiszen ez most létfontosságú, hogy lássák, biztos vagyok a dolgomban.
Közben azért felkészülök lélekben, hogyha mégis kiszúrnák, hogy hamisak a papírok, akkor még ki tudjam magyarázni valahogy magam. Lehet, hogy elmondom akkor, hogy ellopták, csak a nevet nem említem, meg, de még az is lehet, hogy jó lesz bemártani azt a nőstényördögöt, még, majd meglátom, hogy alakulnak a dolgok.

Colin már edzett és túlontúl türelmes szolgáló ahhoz, hogy ilyen kis semmiségekre komolyabban reagáljon, mint amit José mondott az imént. Nem tudhatom, hogy kiült-e az arcára valamiféle grimasz, vagy esetleg a kezét használta-e ledegradáló gesztusok kifejezéséhez, mindenesetre szavakat nem hallottam tőle. Rég megtanítottam neki, hogy felesleges energiát pazarolni a kontrázásra.
- Csak lassan a testtel fiam, előbb szépen leellenőrizzük a papírokat. Remélem megérted, hogy viszonylag csekély a bizalmam irántad. - feleltem nyugodt, de némileg lesajnáló hangon, majd benyúltam az öltönyöm belső zsebéhez, hogy kivegyem az egyik megmaradt értékpapírom. Félbehajtottam ugyan, de ez teljesen lényegtelen. Nehezítő körülmény, hogy többféle papírom veszett el, eltérő korúak és tartalmúak, sőt még a nyelv sem egyezik mindegyiken, de ez utóbbit a legkönnyebb leellenőrizni. Mindenesetre mankónak jól jöhet még ez a dokumentum...
- Colin, nézd át a lapokat, majd ha valami szemet szúr, add ide nekem. - utasítottam a szolgát, majd magam is felálltam a padról, megkísérelve közelebb férkőzni hozzájuk, mivel a hangokból ítélve José ismét nem tisztelt meg azzal, hogy az emberek közt a beszélgetéshez használt távolságot vegye fel. Botom könnyedén jelezte a stég szélét és Colin is kisegített a szavaival, így hamarosan már mellette álltam.

Colin ismét nem hagyta szabadon az aktatáskát, a hóna alatt próbálta azt tartani, míg kissé suta mozdulatokkal elővette a lapokat és egyenként átnézte. Gazdájától tudta, hogy nagyjából milyen értékpapírokra kell számítani, ám hamar feltűnt neki valami szemfülesség. Caeceus-nak ennél jóval változatosabb papírjai voltak, a fejléc, tartalom, bélyegző is más-más volt, hiába stimmelt az aláírás mindegyiken. A lopottak közt voltak kötvények, jelzáloglevelek, befektetési jegyek, részvények is. És egy alapvető hiányosság azonnal szemet szúrt Colinnak, miután végignyálazta a papírokat. Bizonytalanul nyelt egyet, majd oroszra váltva szólt a gazdájához.
'- Украинские документы отсутствуют. [*az ukrán dokumentumok hiányoznak] - felelte kissé keresve a szavakat.

- Ez... bizony... sajnálatos. - feleltem lassan, tagoltan és úriemberhez méltó finom sajnálkozással. A többi lap eredetisége már nem is érdekelt, hiszen ismét nem az egészet hozta el. Talán elhozta az összes angol nyelvű lapot, de azzal nem számolt, hogy egy számára idegen nyelven is lehetnek értékpapírjaim. Talán ijedtében azonnal a kukába is dobta őket a legelején, lévén hogy azokkal végképp nem tudott mit kezdeni. Ki tudja... Ha pedig a papírok nagy részének valóban lába kélt, akkor csakis a megmaradtak alapján tudott hamisítani, ami nem könnyű feladat, hiszen hogyan is lehetne akár egy silányabb lapot is úgy létrehozni, hogy nincs a kezében az eredeti?
- Megtudhatnám, hogy ezúttal mi lehet a probléma? - kérdeztem a fiút szinte érdeklődve, egyenlőre mélyen elfojtva magamban a csalódottságom és haragom.

Persze sejtettem én, hogy nem fog ez olyan egyszerűen menni, és megint csak megpróbálják leellenőrizni a papírokat, de hát most aránylag biztos voltam a sikerben, hiszen nagyon drága és nagyon jó hamisítványok voltak.
Láttam, hogy Fabian előhalász a zsebéből egy mintapéldányt és ez már azért kicsit idegesebbé tett, de még mindig nem volt vészes a dolog, majd utasította Colint, hogy hasonlítsa össze az általam átadott dokumentumokkal. Közben a vakbotjával tapogatózva Fabian is a közelünkbe sétált, ami feszültebbé tett, mert már tapasztaltam az erejét és nem akartam, hogy megint csapdába essek.
A testőr már okulva a múltkori esetből, ami halvány mosolyt is csal az arcomra, most úgy tartotta a táskát, hogy ne tudjam kikapni a kezéből, de így meg elég nehézkesen volt csak képes előhúzni a papírokat, hogy eleget tegyen a főnöke utasításának.
Láttam, hogy nagyon nézi, aztán többször átforgatja az átadott értékpapírokat, majd kisebb gondolkozás után megszólalt, de nem angolul, hogy én is halljam, hanem ismét azon az átokverte idegen nyelven, oroszul, így egy kukkszót sem értettem belőle, hogy legalább felkészülhessek.
Fabien erre hümmögni kezdett, majd a sajnálkozását fejezte ki, de hogy miért az még rejtély volt, de az már látszott, hogy feltűnt nekik valami hiányosság, így a kérdésére csak csodálkozó pillantást vetettem rá, habár ezt maximum a testőre látta.
- Milyen probléma? Nincs itt semmiféle probléma. – ráztam meg a fejem. – Megkaptad a papírokat, ott van mind, most kérem a pénzemet. Lehet, hogy pár darab elkallódott, de a többi itt van. – próbáltam finomítani, ha esetleg úgy látnák hiányzik egy-két példány, hiszen én sem nagyon nézegettem őket, számomra nem volt jelentőségük egészen addig, míg Fabian fel nem keresett, hogy visszavegye. Utána meg nem sokkal Cortney megszabadított tőle és ráadásul még vissza sem akarja adni egykönnyen, így már csak ez az egy út volt, hogy megszerezzem a lóvét.
- Szóval, most ti ne akarjatok átverni engem. – teszem még hozzá kis felháborodást víve a hangomba.