Teknősök költőhelye

- Akkor felteszem újra, másképp. Szóval, mivel jöttél idáig? És ha azt mondod, hogy a part szélétől a lábadon én komolyan megfektetlek. * Vigyorodtam el játékosan továbbra is. Tudtam, hogy gyorsabb, erősebb és a többi, de akkor is na, érdekelt és próbáltam lezárni a kitérőket. A következő szavaira azonban kissé oldalra biccentett fejjel mértem végig a fiút.*
- Számodra melyik a helyes út? * Tettem fel végül a kérdésem. Miért nyeltem volna vissza, ha már egyszer megfogalmazódott bennem? Ha Remus előtt nem fogtam be a csőröm, akkor más előtt meg végképp nem, hisz ha valaki, akkor Ő bizony előbb vagy utóbb, de ráakad a nyitjára a dolognak, hogy hallgassak. S ez a fiú még csak a közelébe sem érhet. Azonban a következő szavaira elnevettem magam.*
- Műkedvelő… hmm… igazán választékos megfogalmazás. S egy ilyet valószínűleg sokan sértésnek vettek volna. De jogos. Szeretem a régi dolgokat. * Már ha az egy vámpír, vagy egy nyughatatlan. Múzeumba azért nem szívesen mennék, csak unnám magam. Kicsi vámpír szavai azonban kissé elgondolkodtatnak és rosszallással töltenek el.*
- Mért csúsztál volna le? Egyrészt az nektek is hasznos, hogy ha ismeritek az ellenfelet. Másrészt meg… mi a fenéért kéne utálnod neked is őket, ha egyszerűen nincs rá okod? * Kérdeztem érdeklődve. Sosem értettem. Ez valami kódex ami a Teremtés során épül beléjük? Tudják egyáltalán, hogy miért is ellenségek vagy csak őrzik a „hagyományt”?
- Utánozni a nyomukat? * Sejtettem, hogy nem egészen egyre gondoltunk, de ez nem is baj. Bár tény, hogy az arcomról sütött, hogy nem egészen értem, hogy mire is gondol. Ám, ez közel sem jelentette azt, hogy nem érdekel. Bár lássuk be, kevés olyan dolog van, ami nem érdekel. Van ilyen egyáltalán? *
- Feltétlen oszd meg, hogy mire jutottál. – vigyorodtam el – Érdekelne, hogy nálatok ha szokás, akkor hogyan szokás az ilyesmi. * Naná, ha megunom a rapszodikus találkákat még a végén én szervezek valamit az Angyalomnak és azt azért nem árt tudni, hogy miket is szeretnek… oké, paradoxon, mert nem szeretnek semmit a hatalmon kívül s azt, én nem nyújthatok. De talán egy kis fényt az éjszakáiban igen és talán… na ácsi Sery… bootolj újra. S tekintetem kíváncsian fürkészte a másik arcát, ahogy megkóstolta a sütim.*
- Valóban az… de… erről sokat nem tudok mondani. Bár tény, hogy azért kíváncsi lennék arra, hogy miféle dolog az, ami miatt képes volnék akár csak minimális formalitásra is és közben bájosan vigyorogva cseverészni miközben a Pokolba kívánom a másik felet. *Tény, ami tény ilyennel nem találkoztam még. Egyrészt rosszmájú sem vagyok, másrészt túlságosan is őszinte ahhoz, hogy nyeljem azokat a bizonyos békákat. Másoknak pofátlanság, szemtelenség, de valójában csak az igazság. Ami mindig fájdalmas és kevesen elég erősek elismerni. Közben persze visszavettem a villám és bár szóvá nem tettem, de meglepett, hogy megtörölte. De nekem aztán mindegy, s magam is hozzá láttam a falatozáshoz. Olykor, olykor megszakítva, míg beszéltem. Persze nem tele szájjal.*
- Mindig van egy első… * Kacsintottam rá és igazából, ha nem kaptam volna engedélyt is ez maradt volna. Valószínűleg még akkor is, ha tudnám az igazi nevét. Rossz szokás? Talán. De legalább nincs az a probléma, hogy összekeverem a neveket. Mondjuk… érdekes lenne Angyalomnak benyögni, hogy Kicsi vámpír. Hmm… ez már heccből is megérni. Mi bajom lehet? Csúnyán néz? Lehetetlen próbálkozás volna… *
- Mint mondtam az imént mindig van egy első alkalom. Vetkőzz. * Szólítottam fel játékos vigyorral s közben a félig üres dobozom vissza zártam. Persze csak is a fürdőzés miatt, hisz ha nem próbálta itt a lehetőség. Nincs senki rajtam kívül, jó idő van és még víz is. Mi kell még?*
- Párizs szép hely lehet én sosem hagytam el a város láthatatlan falait. Újságíró vagyok. A suli kilőve, legalábbis a hagyományos értelmében nálad. Szóval mi hoz fényt a sötét éjszakáidba? * Érdekes megfogalmazás lehet, de mindenkinek van valami, ami menedéket nyújt borús időkben, fényt hoz a sötét éjszakákban és az, ami élteti, ami jobbá teszi a napjait avagy éjszakáit. Én hittem benne, hogy a vámpíroknak is van ilyen. Csak épp máshogy fogják fel, a maguk sötét sivárjában.*
- Akár az is lehetne… ahogy sok ezer más is. Hisz miért hagyna bárki rohangálni felelőtlenül egy vámpír kölyköt? Vagy nem érdekli a sorsa vagy pedig kellően kioktatta, avagy a kölyök féli teremtőjét. Egyik sem épp nyerő páros. Nade, egész éjjel itt ülünk vagy megejtjük azt a bizonyos elsőt? * Biccentettem a víz felé, hogy jöjjön és ne kéresse magát. Én bizony nem könyörgök senkinek, még az életemért sem. Bár nem is féltem igazán, ahogy a halált sem félem egy ideje… *

-Lábbussszal, szó szerint.
Vigyora pimasz, de ha egyszer tényleg így van... Nem keveset sétált, viszont nem vett igénybe járművet, és lehet, erre most büszkének kellene lennie? Azonban a kérdés a mivel volt, erre válaszolt.
-Mindig az, amelyik a kialakult helyzetnek megfelelő, ám hazudnék, ha azt mondanám, jobban szeretek várakozni, mint vadászni.
Pedig türelmes kölyök, a célért mindenre hajlandó, de még nem tart ott, hogy csak és kizárólag egy kiszemelt prédát kövessen, ha az éhségét csillapítania kell, azaz nem ínyenc. Lehet, majd évtizedek, netán évszázadok múlva ezt fogja tenni, azonban az még nagyon messze van. Most még az ösztön az első, a mielőbbi táplálékszerzés.
-Azt hiszem, ez a legjobb megfogalmazás akkor, ha valaki azért egyet s mást tud a fajról, felismeri őket, de ő maga nem az. Vannak régi bútordarabok, felbecsülhetetlen értékkel bírnak.
Ez az egyik olyan meglátása, ami miatt vitát vált ki, hiszen melyik idősebb vámpír szereti, ha így jellemzik? Egyik sem, még Raul sem, pedig ő aztán tényleg az. Viccesen kiállítási darabnak szokta nevezni -sosem bántólag, tényleg poénosan-, igaz, a következő pillanatban már a közelében sincs, és nem várja meg, míg lecsapja... ő is viccből, hogy érezze a különbséget.
-Félreértettél. Amikor kicsi voltam, annyira érdekeltek, hogy közéjük akartam tartozni bármi áron. Ugyan fajt váltottam, de nem éppen az álmaim teljesültek... ezért mondtam azt, hogy arról már lecsúsztam. Nem utálom őket, persze nem látok bele a működésükbe, de azért nem vagyok amatőr belőlük.
Párizsban nem volt ebből probléma, a csoportban is akadt bőreváltó, tökéletesen jól megfértek egymás mellett. Megtanulta, mikor és mire kell figyelni, de azért egészen más volt egy zárt körben, mint így a nagyvilágban. Ha emberként nem gyűlölte őket, akkor most sem fogja, hiszen nincs rá oka. Tudja, hogy ősi ellenségeskedésit kellene játszania, ám képtelen, ráadásul nem került olyan összetűzésbe egyikkel sem, hogy azt mondja, innentől kezdve vége az elfogadásnak.
-A lenyomatukat. Tudod, angyal szárnyakkal, a színe most mellékes, feje tetején szarvacskák. Halálosan jól fest.
Vigyorogva mutatja meg a homokban, mire gondolt pontosan, sejti, hogy Serena nem éppen erre, na de az angyal az angyal minden kultúrában. Szép kis szarvakat is rajzol neki, aztán feláll, és rámutat.
-Íme.
Pont úgy fest most, mint egy lökött kölyök, végeredményben az is, ha úgy vesszük, így még a hülyéskedése is elnézhető. Nem kell mindig komolynak lennie, még megárt, és belefásul.
-Mindenképp, bár az igazat megvallva megnézném őket egymás mellett üldögélve éjjel a holdfény sütötte parton. Merőben vicces látványt nyújthat.
Ilyesmiről még nem hallott, ám az is elképzelhető, létező dologról van szó, csak ő eddig kimaradt ezekből. Ugyan ha azt nézi, hogy mi érdekli a legtöbb vámpírt, akkor kétségei támadnak. Piknikező vámpírok... ez újabb mosolyt csal az arcára.
-Olyasmi, mint a felső körökben az embereknél, ott is ez megy. Ugyanaz szó szerint. Ezt nem tudom megmondani, lévén nagyon ritkán kerülök olyan helyzetbe, amikor mosolyogva, egyetlen pillantással meg tudnám fojtani a másikat, de nem tehetem, mert ő valami főmufti. Inkább meg sem jelenek, de ez a megjátszósdi a halálom.
Hatalmas szerencséje az, hogy nagyjából ahhoz szokott hozzá, ami már alapból az udvariasságot hordozza magában, így nem érzi sem tehernek, sem másnak, egyszerűen így természetes. Serena láthatta, a mozdulataiban semmiféle mesterkéltség nem volt, mintha magától értetődő lett volna, hogy így viselkedik.
-Ez igaz. Ha ismeretlen vidékre téved az ember, akkor új dolgokkal szembesül. Jogos. Kicsi vámpír... ez jó.
Elneveti magát, aranyosnak találja ezt a jelzőt, és nem is tiltakozhat, hiszen tényleg kicsi, túlságosan is fiatal minden tekintetben. A fürdésre felvonja a szemöldökét, aztán a víz felé pillant. A vízbe nem hal bele, úszni tud, Serena csak nem akarja kinyiffantani. Bólint, miért is ne?
-Annak idején nekem sem fordult meg a fejemben, aztán változott a helyzet. Párizs szép, de néha zsúfoltnak hat, így valahol evidens volt, hogy máshol is körülnézek. Á, értem. Kultúra, bulvár vagy egyéb a szakterületed? Tudod mit kedveltem mindig? A glosszákat... azok zseniálisak, és könnyűnek tűnnek, de az egyik legnehezebb területe az újságírásnak.
Kedvence a cinizmus és az irónia, persze, hogy ezeket az írásokat olvassa legelőször, már ha esetleg újság akad a kezébe. Az utóbbi időben meglepően sokat forgatta a napi- hetilapokat, mindenfélét. Abból ha apró elejtett morzsákat is, de talált, amikből sokszor össze tudta rakni a mozaikdarabkákat.
-Iskola... na igen. Gondold el, mennél Egyetemre, de nem tudsz, mert a létformád ezt nem teszi lehetővé. Pedig érdekelne egy-két dolog, mint antropológia és hasonlók. Sajnálatos módon marad az autodidakta módszer.
Sosem járt iskolába, de itt kinézett magának néhány szakot. A kérdés az, hogy a fenébe oldaná meg, hogy bejárjon az előadásokra? Sehogy, azonnal lebukna. Magántanulókról nem hallott egyelőre, de fel fogja keresni a Múzeum igazgatóját, hátha van valami használható ötlete.
-Ezen eddig nem gondolkodtam, de nálam a vérem az oka. Mehetünk.
Raul tényleg kioktatta rendesen, ami nem azt jelenti, hogy mindent tud, viszont nem is öleti meg magát azonnal. Teremtője nagy valószínűséggel már tényleg itt lenne, ha nem bízna benne annyira, hogy valamennyire képes uralkodni az ösztönein. Mivel az éjszakai fürdőzés eddig kimaradt az életéből, most bepótolja. Feláll, ledobja a köpönyegét, az ingét a csizmáját és a nadrágját, s lőn meglepetés. Nem szenved a tinik mániájában, azaz még alsónadrág is van rajta. A víz felé veszi az irányt, a cuccait nem félti, nincs bennük semmi rá utaló nyom.
-Gyorsan, vagy kényelmesen? Melyik a jobb?

*A válaszra lemondóan sóhajtottam. Oké-oké, nem szabad túl kíváncsinak lennem, de hát istenem én kíváncsi vagyok. Ez olyan, amit nem lehet levetkőzni, még akkor sem, ha az ember nagyon akarja. Viszont a válaszára elmosolyodtam. Ez igaz az összesre, azt hiszem. Ha valamelyik mást mond, az hazudik vagy csak olyan őskövület, hogy már beleunt a vadászatba.*
- Az értékek sosem fajfüggőek Kicsi vámpír, hanem személyfüggőek. Mindenkinek vannak, még akkor is ha nem képesek felismerni önmagukban. Vagy csak túlságosan is elvonatkoztatva. Ti sem vagytok különbek az embereknél… csak tovább éltek. * S persze a faj sajátosságaival, de attól még ez van. Az, hogy félreértettem, nem meglepő. Na, nem azért mert hülye vagyok, hanem mert szimplán csak az egyenes szavakat és nem a burkolt mondatokat részesítettem előnyben. Sokkal egyszerűbb velük az élet, bár tény, hogy a másik változattal meg tökéletesen lehet húzni az emberek agyát. *
- Ha oda akartál tartozni, akkor miként lettél vámpír? * Vontam össze a szemöldököm. Ez annyira éles váltás, hogy bizonyára nyomos oka is van, hogy erre sor került. S nem csak az ha nincs ló jó a szamár is effektus, mert mindenképpen mások által vélt mesebeli lény akar lenni. Aztán már a tekintetem követte is, hogy mit csinál és be kell valljam nem esett le, hogy mit is akar, csak akkor mikor már felállt. Na de akkor bizony már elnevettem magam. S kissé előrébb dőlve rajtoltam az angyalkának szemet, orrot és szájakat vámpír fogakkal.*
- Na így már tökéletes… * Vigyorogtam fel rá. Vicces fiú és ez pont jó volt. Nem ragadt meg a keserűségben vagy még csak nem ízlelte meg eléggé ahhoz, hogy megtörténjen. De annyi baj legyen, addig jó, míg vámpír létére is tud „örülni” ilyen apró dolgoknak. A képre kissé felhúztam a nózim, hisz vámpírokról beszélünk, szóval biztos néhány halandó lenne jelen egy doboz süti helyett. Ez a kép azonban már nem tetszett.*
- Vagy fájdalmas… nézőpont kérdése. * Adtam is hangot neki, hisz ez csak attól függ, hogy melyik oldalról nézzük a vacsi személyei biztos nem díjaznák és tartanák viccesnek a dolgot. Ami azt illeti, én mint kívül álló szemlélő sem tenném. Még ha vacsinak nem is vagyok való… hamar belecsapna szerencsétlen vámpírba a villám, ha mégis megtörténne egy ilyenre való próbálkozás. *
- Emberek közt sem mozgom ilyen körökben. A kollégáim már megszokták, a viselkedésem. * Vontam meg a vállaim. Olykor persze ki kell mennem egy-egy sznob emberhez, de ennyi. Nem fogok bájologni. Felteszem a kérdésem aztán meg haza megyek, vagy vissza a meló helyemre. *
- Azért örülök, hogy ennyire bejött a névválasztásom. * Ingattam meg a fejem vidáman. Nem sűrűn szoktak neki örülni, sőőt… inkább a Pokolba kívánnak miatta. A főnököm is Malacka névre hallgat.*
- Hát azok biztos, hogy nem az én tollamból és ujjaimból származnak. Sosem voltam rosszmájú, ha írtam annak mindig is utána jártam, hogy ne ferdítsem a valóságot és mindig ott ahol épp kell valaki. Kivéve persze ha a barátnőmnek segítek a magazinnál. Az valami eszméletlen mókás és sokkal jobban kikapcsol, mint a saját melóm. * Osztottam meg vele, hogy az ilyen tini baromságok sokkal jobban lekötni, no meg néha a trollkodás is befigyel, ha épp olyan a dolog. *
- Itt van lehetőség esti tagozatra is, meg távhallgatóként is részt venni. Bár mondjuk a vizsgák azoknál is nappal van. * Húztam el a számat, hisz a távhallgatóknak nappalra teszik a vizsgákat.*
- De vámpír vagy… meglehet oldani, hogy este vizsgáz. Ha nem megy, ismerek valakit aki tud segíteni a viszonzást meg majd lerovom nála. * Kacsintottam oldalra. Bár nem tudom, hogy az Angyalom mennyire díjazná, ha egy másik vámpír javára kérnék Tőle segítséget. De lássuk be, nem egy szörnyeteg fesse magát bármennyire is sötétre. Plusz Noel még túlságosan fiatal is ahhoz, hogy veszélyt jelentsen rá. Arról már nem is beszélve, hogy Tőlem jelenleg több mindent kérhetne. S már évek óta köztudott, hogy egyszer a jó szívem és a segítőkészségem fog a sírba vinni, jelenesetben egy vámpír karjai közé, ha Remus ilyen messzire menne. De nem hiszem, hisz bár élvezetet nyújtana neki, de ahogy Én megismertem… nos, jobban szereti a kihívásokat és önmaga elérni a dolgokat.
Ahogy a fiú felállt magam is követtem a példáját bár nekem már nem kellett vetkőznöm, hisz tettre kész voltam és míg Ő végzett meg is indultam az Öböl felé, hogy a lágy hullámok a bokám nyaldossák és a langyos, nedves érintés egyre feljebb csússzon a lábamon minden lépésemnél. A kérdésre csak egy keserű mosolyra húztam a szám.*
- Ami nekem gyors az neked még akkor is csiga lassú. Szóval tartsd a tempót és kész, vagy legalább gyere vissza ha elhúzol. * Válaszoltam, aztán már a habok közé is vetettem magam a víz alatt megtérve egy rövidtávot, míg bírtam levegő nélkül aztán felbukkanva kaptam levegőért, hogy újra alá merülhessek és megismételjem a felbukkanást. De ezúttal már nem merültem le, csak egyhelyben lebegtettem magam, miközben kezemmel hátra simítottam a lelapuló hajam, s tekintetem a kicsi vámpírt kereste.*

A sóhajt hallva szélesedik a vigyora, és most jönne az a rész, hogy megjegyez valami frappánsat, hogy például repülővel érkezett, de nem teszi, csak vigyorogva hallgat, na de nem lehet rá haragudni, valahol gyerek még, nagyon is. A vadászatokon gondolkodik, kedveli ezt a műfajt, ez az, amit véleménye szerint sosem lehet megunni.
-Ó, én most kizárólag a fajról beszéltem. Itt az idősebbeknek van szava, értéke, a többinek nincs, mert fiatal. Hidd el, a 80% így gondolja, mint valami privilégium, olyan az egész.
Pedig igazad van, mindenki értékes a maga módján, ki ezért, ki azért, de ezt magyarázd meg egy veteránnak.
Ironikus megjegyzésnek szánta a régi bútordarabot, de nem úgy sikerült, van ilyen. A saját szótárában megvannak a megfelelő jelzők, amivel az idősebbeket illeti, de ezt sem tiszteletlenségből teszi, de sokkal egyszerűbb beazonosítania őket, mint az idióta titulusok alapján. Raul egészen más, sosem nézte le azért, mert kölyök, sőt saját bevallása szerint frissen tartja, hogy a lökött kölyke után kell örökösen rohangálnia, ráadásul az idegeit is edzi folyamatosan.
-Óvatlan voltam, magamnak köszönhetem. Akkor indultam el kiszellőztetni a fejemet, amikor nem kellett volna, és ennek eredménye lett egy végzetes találkozás. Betévedtem egy vadászterületre, és én lettem a préda, azaz kicsit más. Mielőtt azt gondolnád, hogy megbántam, nem, egyáltalán nem. A világ legjobb teremtője az enyém, mintha az apám lenne.
*Ragaszkodik Raulhoz, most már tudja, miért nem végzett vele, miért tette vámpírrá. Nekromanta, ezért. Azon is elgondolkodott, hogy a találkozás sem volt véletlen, lehet, az öreg egyszerűen várt rá. Mindegy, jól érzi magát így is, az előnyökkel törődik, nem a hátrányokkal. Bíztatólag hat az is, hogy atyja már igencsak túl van az 1000-en, amit bűvös határnak neveznek, sőt... lassan már szorozza is azt. Vagyis a jövő tényleg előtte áll.*
-Ugye? Ebben profi vagyok, sokat gyakoroltam. Egyszer még kiállítást is szervezek a különböző angyal típusokból, hátha lesz rá kereslet.
Hatalmas tervek, mintha tényleg ebből akarna megélni, úgy jelenti be mindezt. Végül is ez is megér egy próbát, lehet, bejön.
-Azt nem tudom megmondani, azt is elképzelhetőnek tartom, a hagyományos pikniket tolerálják, de ezt ki fogom deríteni, mint ígértem.
Amilyen konzervatív vámpírokat ismert meg eddig, nem lepődne meg, ha tényleg igaza lenne, és kupa vérrel üldögélnének baráti körben, és beszélgetnének a holdfénynél. Szíve szerint megörökítene egy ilyen jelenséget, ha létezik.
-Addig örülj. Reményeim szerint nekem sem sokban lesz részem.
Vagy mégis. Mivel szeretne karriert építeni, valamilyen szinten kénytelen lesz engedni, de az nem azt jelenti, hogy kifordul önmagából bárkinek a kedvéért. Vagy elfogadják úgy ahogy van, vagy sehogy.
-Tényleg tetszik. Mint mondtam, a korom miatt általában kölyöknek hívnak, ez pedig még... aranyos is.
Annak találja és viccesnek, de sokkal egyedibb, mint ez a kölyök megnevezés. Igaz, az öregebbeknek így nem kell bajlódniuk a nevével, hamar lerendezik. Ezen fog változtatni, ha minden jól alakul, mert eltökélt célja, hogy nevet szerez magának, mégpedig a tetteivel, és bebizonyítja Paulnak és Raulnak is, hogy megérte a fáradozás.
-Ezt a szokásodat tartsd meg örökre, nem sokan fáradoznak, inkább írnak légből kapott híresztelések útján, vagy csak azért, mert a szenzáció a lényeg. Tudod mitől fordul fel a gyomrom? Amikor halott emberekről cikkeznek úgymond, általuk pikáns fotókkal fűszerezve az írásokat. Az ilyeneknek kívánom, hogy éljék át mindazt, amin az elhunyt családtagjai átmennek.
Gyűlöli a kiszivárogtatott fotókat, a valótlan köpködéseket, fröcsögéseket. Bárkiről legyen is szó, nem érdemli meg ezt, de ez a társadalom ezzel nem törődik. A vezető hírek a fontosak. Megölték, megverték, felgyújtották, elpusztult. Gusztustalan.
-Á, ilyen tinik által kérdezett dolgokra válaszoltok? Az tényleg mókás, néhányat olvastam a napokban, és elgondolkodtam azon, hogy a korosztályom fele tényleg ennyire hülye, vagy direkt játssza meg magát? Mondd, hogy a fele csak vicc.
Megnyugodna a kicsiny lelke, mert nem akarja elhinni, hogy ekkora baj van a fejekben. Egyszerűen kizárt, szeretné hinni, hogy ezek a kérdések poénból kerülnek beküldésre, holott tudja, hogy nem, csak reménykedik.
-Tényleg? Eddig csak nappali tagozatokat láttam, így nem is ástam bele magam igazán, hiszen az számomra esélytelen. Viszont ha van esti... mi kell hozzá? Ó, akkor buktam. Komolyan? Segítenél nekem ismeretlenül is? Nem, a viszonzás az én saram, ez nem is kérdés.
Tanulna szívesen, igaz, világéletében magántanuló volt, tehát papírja egy szál se, de szereti. Persze ha ide is papírok kellenek, akkor bajban van, azt tudja bizonyítani, hogy magántanárhoz járt és a felvételiket is lazán megírja, de hamis papírjai azok nincsenek, és ezt nem is szeretné megjátszani. Felkapja a fejét arra, hogy Serena felajánlja a segítségét, hiszen nem is ismeri, mégis önzetlen. Persze nem hagyná viszonzatlanul, erről szó sincsen. Ugyan elkocoghatna a Múzeumba, hogy felhasználja a kapcsolatot, de ezt szerette volna ugyancsak kihagyni, a maga erejéből akar boldogulni.
-Rendben, nem vagyok udvariatlan.
Vigyorogva várja meg Serenát a víz szélénél, mert ahhoz képest, hogy az előbb jelentette ki, nem udvariatlan, való igaz, az ő sebessége kicsit gyorsabb, mint a nőé. Amint a vízben van, ő is beveti magát, és el kell ismernie, ennek is megvan a fílingje. Élvezi az éjszakai fürdőzést, és lehet, eliramodik, de mindig visszatér Serena közelébe, nehogy halálra rémüljön azért, mert eltűnt, vagy éppen tervez valamit. Nincsenek hátsó szándékai.

- Néha valakinek emlékeztetnie kéne őket, hogy ők is voltak fiatalok. * Húztam el a számat, hisz mindenki volt az, még ha más is a mérce. Én is voltam kislány mikor még csak repülni sem tudtam rendesen és többször lökött vissza a szél mintsem adta volna a lendületet. De mégis ott repült apám alattam, hogy ne essen bajom. A képlet ugyan az, csak az elemek változnak.*
- Ó hát hidd el, hogy szívesen megtenném. De adj egy őskövületet, aki a szívem dobbanásán kívül mást is meghallana. * Persze Remus meghallgatott, de vele nem volt baj ilyen térem. A többi meg homályba vész. De a srác beszámolója jobban érdekel. Röhej, de mindig is jobban érdekeltek mások.*
- Ennek örülök. Mármint, hogy nem egy barmot fogtál ki. * Nem faggattam, ennyit mondott el, hát legyen. A többi valószínűleg nem rám tartozik, még az is csoda, hogy ennyit elmondott. Az én pici buksimban meg, meg sem fordul, hogy esetleg nem mond igazat… miért tenné? Nincs oka. Ám következő szavai, csak ismét nevetést csalnak az ajkaimra s már tudom, hogy megérte kimozdulni és esténként nem azt várni, hogy megérkezik Angyalom… vagyis csak az üzenete, de a lényegen nem változtat.*
- Te dinka vagy… * Állapítottam meg és semmi ellenérzés nem volt a hangomban. Persze miért is lett volna? Egyáltalán nem bántam, az ilyen világmegváltó terveit, mint angyal kiállításból megélni.*
- Ezt magyarázd el a főnökömnek is. Neki kicsit sincs ínyére a dolog, hogy egy-egy melót másnak kell adnia. * Na igen, nem is olyan rég ez majdnem az állásomba került. De most is körülbelül annyira hat meg, mint akkor. Semennyire. S különben sem szabadítanék egy vámpírt senkire, szóval csak hülyéskedés volt.*
- A kérdéseket nem mi találjuk ki, de az indokait nem tudjuk, hogy miért kapjuk csak azokat amiket leírnak. De válaszolni nekünk kell. Persze a nagyon bugyuta kérdéseknél néha trollkodunk, de csak finoman. Ha ennyire mókásnak tartod akkor majd egyszer segíthetsz, mikor kedved lesz hozzá. Általában ezekkel otthon foglalkozom. *Persze nem a rezervátumban, ami az igazi otthonom. De persze ez mellékes tényező, hisz a városban is van egy házam és ott is sok időt töltök.*
- Ööö… ugyan azok, amik nappalira. De jóval fiatalabbnak nézel ki, mint egy egyetemista, szóval vagy a külsőddel kell kezdened valamit, vagy hamis papírokat szerezned. Ha nem tudod megoldani, ezt saját magam is el tudom intézni. A gyorsaság meg csak pénz kérdése. *Bizony ilyen téren nem kéne Remushoz fordulnom, hisz a saját kapcsolataim is megvannak. Azelőtt sem volt semmi bajom még mielőtt találkoztam volna vele. Azonban az idő nem rajtam múlik, hanem rajtuk. De ki az akit nem lehet megvenni? Jó, engem nem lehet és a fajtársaim se igazán. De ennyi…*
- Te majd inkább foglalkozz a tanulással meg, hogy megmaradjon a vidámságod. *Hárítottam a dolgot. Én imádtam az Angyalom és megbíztam benne, ha magamról volt szó. De másik társaságában még nem láttam. Így gőzöm sem volt, hogy olyankor milyen. De nem is akartam megtudni, ha épp csak velem olyan amilyen. Vagy én tartom sokra? Csak én látom másképp? Ahw… tünés vissza a kriptádba.*
- És miért ne segítenék, ha egyszer megtehetem? Most érkeztél, nem árt egy kis kezdő lendület, hogy később ne kelljen. Ha megadod a számod, akkor amint találkoztam vele értesítelek, hogy mit mondott. No meg ha papírokkal sem vergődsz zöld ágra, akkor azt is megbeszéljük. * Vontam meg a vállaim. Vicces, esetenként még olykor visszataszítónak is vélik a segítőkészségem. De ez sosem érdekelt. Én, én vagyok, senki nem fog kicserélni azért mert nem ez a megszokott.
A vízben azonban már, nem is akartam ilyenekre gondolni. Csak a lágy hullámok meglovagolására. Kicsi vámpírt sem kellett sokáig keresnem, hisz előbb, vagy utóbb de mindig megláttam.*
- Na? Miyen? Van még valami amit még nem próbáltál? * Kérdeztem vigyorogva, felőlem aztán végig szambázhatjuk a bakancslistát, amíg nem kezd világosodni. Már csak az a kérdés, hogy miként is jutnánk innen ki. Maximum a túloldalig úszva, de azt én nem bírnám energiával. Szóval a repülés maradt, de akkor inkább itt éjszakázom.*

-Á, sokan nem hajlandóak tudomásul venni, mert ők már valakik. Mégis hogy gondolod, hogy majd leereszkednek a pórnéphez? Tudod, ezt is gyűlölöm... amikor valaki elfelejti, ő maga honnan indult.
Kortney is kimért volt, bár tény fogadta legalább, de ha jól emlékszik, volt egy fickó is, akit sosem látott. Kíváncsi az új consulra, ha igazak a híresztelések, akkor ő nem az a felsőbbrendűségét hangoztató és mutogató valaki. Majd kiderül, az is lehet, Raul értesítette, de nem találgat inkább.
-Egyet tudok.
Hallgatja Serenát, el is mosolyodik, tetszik neki, hogy ennyire közvetlen és nem ítél elsőre. Azonban az a mai napig rejtély előtte, hogy atyja hogyan tudta megőrizni az emberi vonásait, nem állatiasodott el teljesen, mert Párizs híres erről. Nyugalomnak nyoma sincs, egymást is képesek hazavágni csak azért, hogy övék legyen a hatalom. Mivel napi szinten változott a hierarchia, követni sem tudta, éppen ki az úr, na nem mintha nagyon érdekelte volna. Egy dolgot tudott biztosan, mégpedig azt, hogy Raul kivonta magát az ilyesmiből, pedig lazán irányíthatott volna a korával.
-Én is, ám mint tudjuk, nincsenek véletlenek.
Szeretettel beszél róla, ez meglepheti Serenát, pedig neki teljesen természetes. Naiv lenne? Nem, ám a kapcsolata a teremtőjével tényleg olyan, mintha nem azért tartozna hozzá, mert vámpírrá tette. Bonyolult lenne elmagyaráznia, és nem is teszi meg, hiszen ez csak kettejükre tartozik.
-Miért? Nem csodás ötlet? Gondold el, eleve nincs két egyforma alkotás, és mivel a víz elmossa a művet, minden éjjel újabb és újabb angyalokkal ismerkedhetnek meg az erre járók. Vagyis kizárt, hogy plagizálás történjen.
Ezen már ő is nevet, vannak ötletei, abszurdak, de akadnak. Kísérletező típus, szereti feszegetni a határokat, kitolni az állítólagos korlátokat, megrökönyödést kiváltani a többiekben. Soha nem érdekelték a szabályok, azok azért vannak, hogy bebizonyosodjon róluk, teljesen feleslegesek, és csak arra szolgálnak, hogy a társadalom birkává váljon.
-Jó a megfogalmazás... főnök. Olyan típus, aki sosem lesz vezető. Szívesen elmagyarázom neki, de nem szeretnélek kellemetlen helyzetbe hozni.
Ugyan nem derülne ki, hogy Serena miatt van ott, na de jobb elkerülni a konfrontációt, hiszen nem ismeri a szokásokat, és ha belevág, még az is lehet, a consul úgy hajítja ki, hogy a lába sem éri a földet. Jobb, ha előbb tájékozódik minden téren, és csak utána kezd magánakciókba.
-Komolyan mondod? Szívesen besegítenék egyszer, de előre szólok, hogy a butaságra iróniával, cinizmussal válaszolok... elő tudom adni úgy, hogy úgy tűnjön, tényleg komolyan gondolom.
Vigyorog, nem megy a szomszédba a hülyeségért, de ami bosszantja, az az emberi butaság... vagy vámpíri, bőreváltó, teljesen mindegy milyen faj képviselője az illető.
-Tehetek róla, hogy kölyök képem van? Mondjuk azt, jól tartom magam. 19 vagyok, ez belefér azt hiszem.
Tényleg annyi, nem hazudik, valóban mocskosul fiatal minden tekintetben. A többi papírral lesz problémája, ha kérnek valamit, és nem elég a felvételi vagy valamilyen különbözeti vizsga mellé. Ha jól tudja, itt tanít Dr. Rashid Alheim is, a híres antroplógus, régész. Ismeri, azaz kétszer találkozott vele, de ahogy akkor felmérte, Paullal és Raullal is igen jó viszonyban vannak. Atyja is megoldhatná a helyzetet, tudja jól, na de az milyen lenne már? Pont szeretné elkerülni, hogy ezek miatt vegyék fel, mert az olyan, mintha képtelen lenne saját maga boldogulni, és az kudarc lenne a maga számára is.
-Ezt nem engedhetem, Serena. Az a minimum, hogy én viszonozom a segítséget. Nem szeretek ezzel élni, kérni, de most tényleg nem tudok mit tenni, hiszen a nappali vizsgákat nem tudom megoldani. A többivel nem lesz semmi probléma, ha besavanyodnék, akkor szerzek ecetet, és azt fogom kortyolgatni. Vagy inkább citrom legyen?
Nem tervezi, hogy elveszíti a jókedvét, a humorát, ez valahol lételeme, legalábbis így hiszi. Remélhetőleg 100 év múlva sem lesz másképp, és akkor is ugratni fogja az idősebbeket, mert egyszerűen muszáj.
-Kezdő lendület? Nagyon fáj? Mekkorát tudsz rúgni? Rendben, köszönöm.
A kifejezésről a hátsón billentés jut eszébe, nevetve konstatálja, hogy a nő egészen másra gondol. Felfirkantja a számát egy cetlire, és átadja Serenának. Tiszta szerencse, hogy megtanulta kezelni ezt a szerkezetet, mert annak idején mindennel foglalkozott, de az ilyen dolgokkal nem. Teremtője viszont fordított energiát arra is, hogy elmagyarázza, miért kellenek a technikai vívmányok, így most már nem hülye ezekhez sem. Azóta telefonja is van, igaz mindig más számmal, de annyi baj legyen.
-Tetszik. Ó, sok dolog, de jobb, ha nem sorolom fel, még kiverné a biztosítékot. Majd elküldöm neked kérdés formájában, hogy megválaszolhasd az újságban. Ha rajtam múlik, akkor nem kettőre kell majd felelni.
Pimasz vigyorral veti magát a hullámokba, képes rá, hogy szórakoztassa Serenát és a barátnőjét idiótábbnál idiótább kérdésekkel. Eleget látott, így meg tudja fogalmazni annyira beteg módon, hogy komolynak hasson az aggodalma. Tulajdonképpen mindent kihagyott, amit elméletben élvezetnek hívnak, és ezeket már nem is fogja megtapasztalni. A dohányzást azt nem, azt igen korán kezdte, na de a többi? Igazából azóta él, amióta vámpír lett, és rájött arra, hogy jó dolog, ha meglép Raultól, világot lát. Egy éve folyamatosan ezt teszi, hol itt bukkan fel, hol ott, maximum hazacipelik.

*A srác szavaira csak egy mély és lemondó sóhaj hagyta el az ajkaim. Igaza volt és ezt tudtam, még úgy is, hogy nekem szerencsére nem kellett ebben élnem, nem kellett ilyenekkel foglalkoznom, csak egy valakivel. De Ő meg közel sem volt ilyen, még ha olykor az idegeimen is táncolt a nézeteivel. *
- Majd valaki helyre rakja őket… * S igen, hülye, gyerekes, naiv ábránd, de bíztam benne, hogy Remus megoldja majd az ilyen dolgokat.*
- Egyet Én is. De azt hiszem, hogy nem is ezzel a kettővel van probléma. * Mosolyodtam el. Természetesen olyan valakire gondoltam, aki ebben a fellengzős betegségben szenved és mégis képes volna meghallgatni. Feltételeztem, hogy a srác a teremtőjére gondol, én meg az Angyalomra és nekik nincs ilyen betegségük. Legalábbis… Angyalomra néha rá jön az öt perc, an olyankor szoktam jó hosszan beszélni és kioktatni egy kicsit. *
- Én hiszek a véletlenekben… azt hiszem… * Egy csomó olyan emberrel futottam össze, akikkel azóta sem. Mi ez ha nem véletlen? Persze vannak szándékos véletlenek, de azok csak annak vannak álcázva, amik meg már akkor nem véletlenek. Na jó, ebbe már én magam is belekavarodtam, szóval hagyom is véletleneket.*
- Ennyire erővel festhetnél is, vagy szobrászkodhatnál… napi egy kép, sosem ugyan olyan és ráadásul meg is marad. * Húúú… nagyon visszatértem a realitásba, mi történt? *
- Csak hülyéskedtem Kicsi vámpír. * Mosolyogtam a srácra, hogy nem kell beszélni a főnökömmel. Nem érné meg és felesleges is lenne. S különben is jobb szeretem magam intézni a dolgaim. *
- Csak egy magazin Kicsi vámpír… hidd el, hogy ha olyanom van mi sem vesszük komolyan. Persze azért néha ha a kérdés jogos, akkor normálisan válaszolunk, de na… *Nem tudtam, hogy befejezni. De azt tudtam, hogy a következő magazin előtt amit lepasszol hozzám Samantha azt bizony vele fogom átrágni. Mármint a kicsi vámpírral.*
- Tényleg nagyon fiatal vagy. De nem hiszem, hogy ezzel probléma lesz. De hagyjuk ezt az izé… maradjunk annyiban, hogy Én lerendezem a dolgot az Angyalommal, aztán majd ha egyszer nekem lesz szükségem valamire felkereslek. De mondj bármit, akkor is rákérdezek. *Azt már nem raktam mellé, hogy az még jó messze van és valószínűleg el sem jön soha. Magam intézem a dolgaim, és ha mégsem tudnám megoldani, Remus segítene. De még Tőle sem kértem eleddig semmit az oktatásomon kívül. Nem véletlen.. de ha választanom kéne, hogy ha bajba kerülök, hogy Remushoz vagy a Kicsi vámpírhoz forduljak… nos, persze, hogy az Angyalomra esne a választásom. Benne megbízom, míg bár a kicsi vámpír nincs ellenemre, de lássuk be, ilyen könnyen nem bízok meg senkiben.*
- Nem szoktam rugdosódni így nem nagyot. De a puding próbája az evés. * Vigyorogtam. Naná, hogy megtettem, ámbár ha kérné, sem rúgnám hátsón. Nincs okom rá. Ha meg volna, hamarabb sújtanám villámmal. Nem vagyok harcos típus. Közben persze elmentettem a számát, naná, hogy kicsi vámpír névvel, hogy minden rendben legyen és tudjam is értesíteni a másikat.*
- Az Én biztosítékomat nehéz megbotránkoztatni. Szóval ki vele… * Nevettem fel, hogy mi is a bakancs listája, azonban a telefonom megcsörrent a parton. S gyors tempóra váltva mentem vissza a partra. De naná, hogy letették mire kiértem. Így persze visszahívtam a leányzót és egy széles mosollyal köszöntöttem.*
- Szia Sam, mizujs?
- Mond, hogy ráérsz… kérlek Sery… és mi a frásznak van e-mailed, ha nem olvasod? Már két perce elküldtem…
- Az öbölben vagyok… de mond, mi a baj? – ráncoltam össze a homlokom. –
- Két nap és lapzárta, a lányom meg bevitték a korházba. Átküldtem az anyagot, megtennéd, hogy befejezed?
- Persze… máris indulok haza. Reggelre a fiókodon lesz… Jól van a Tündérke?
- Nem tudom. De most visszamegyek és Sery… köszönöm, ha megtudok valamit hívlak.
- Várom. * Tettem le a telefont kissé elkomorodva a kis vörös tündérkét imádtam. Életvidám csöppség, de még gyerek, ez a normális.*
- Nos Kicsi vámpír… nekem mennem kell. De ha valóban segíteni szeretnél, akkor gyere velem haza. Reggelre le kell adnom a magazin anyagát. * Szóltam a fiúnak miközben a sárga szoknyám magamra kaptam a táskámból, a cipőm és persze egy szűk fehér trikót. Ha a másik is öltözni kezdett akkor megvártam, és kissé elkomorodva indultam meg.*

//A köv. posztod végén, dobj egy helyszínváltást légyszi. Én már a lakásomba fogom írni a következőt. Itt a link; Serena háza//

-Legyen így. Hm...
Szép álom, persze a remény hal meg utoljára, és nagy valószínűséggel nem ő lesz az, aki meg tudja változtatni az évszázadok-ezredek alatt beivódott hülye szokásokat. Hirtelen felkapja a fejét, támadt egy ötlete. Amúgy is szeret újítani, hát miért is ne? Maximum kinevetik, de egyszer majd komolyan fogják venni, ez a célja. Amikor már nem csak a kölyköt látják benne, aki hatalmas tervekkel érkezett, és beleszól a nagyok dolgába, hanem használható ötlete is van, amivel csökkentheti a szakadékot a generációk között.
-Nem hiszem, akiről én beszélek, azzal biztosan nincs.
Ki lehet a másik, nem kérdezi, Serena ha akarja, majd az orrára köti.
-Valóban? Én nem. Minden egyes találkozásnak megvan az oka, és ha csak pár napig is tart, az valamit közöl felénk. Az már egy egészen más kérdés, hogy hajlamosak vagyunk elsiklani felette, nem nézünk a mélyére.
Ez a rohanó világ hátránya, mindent természetesnek vesznek, de fogalmuk sincs arról, miért is kellett azzal az emberrel találkozniuk. Nem törődnek az üzenettel.
-Rajzolni tudok. Viszont ennek pont az lehetne a fílingje, hogy vagy akkor látod, vagy soha. Persze ha van egy koncepció, akkor előre meg lehet hirdetni, mit is alkot éppen a... az ember.
A többi kimaradt az életéből, és nem is igazán érzi azt, hogy erre lenne ingerenciája. A rajz egészen más kérdés, hiszen amikor tervez, akkor szükséges a kézügyessége, na de azokat élvezi is, ám nem lesz mini Picasso. Nem véletlenül akadt el a mondattal is, hirtelen a művészt akarta mondani, ám az nem lett volna helyénvaló.
-Értem ám, nem keresném fel egyébként sem, amíg nem kéred, még névtelenül sem. Magazin? Azokat nem túlzottan kedvelem, bár igazán csak pár napja fúrtam bele magam a hasonlókba. Igen ritka volt, amire azt tudta mondani, hogy igényes, valóban ismereteket is tartalmaz, nem csak bulvár. Nagyon komolyan és jogosan fogom feltenni a kérdéseimet, ígérem.
Ismét vigyorog, mind a felkeresésre, mind a kérdéseivel kapcsolatban. Ügyesen, aggodalommal fogalmaz, és akkor máris úgy fest, hogy nagyon nagy problémája akadt, amit csak és kizárólag egy újság hasábjain lehet megválaszolni.
-Ezt dobta a sors, tehát ezt kell elfogadnom. Rendben, a számomat már tudod. Első az, hogy beadom a jelentkezésemet a megfelelő szakokra, aztán kiderül, mit mondanak. Drukkolj, hogy csak a felvételi legyen a döntő.
Bólint, nem vitázik Serenával, felesleges, úgy is hajthatatlan marad, de ő sem felejt. Vagyis nem fogja viszonzatlanul hagyni a segítségét. Felvételi miatt nem aggódik, nem nagyképű, szó sincs róla, de tudja, hogy a két szakra való tudása megvan, hiszen ebben élt eddig, ásott és csontokkal foglalkozott jórészt, tehát az nem lehet probléma. Le fog bukni Rashid előtt? Nem kérdés, de fene bánja, a lényeg, hogy felvételi útján akarja bizonyítani, hogy alkalmas a tanulásra.
-Ezt értsem úgy, hogy ha most felajánlom a hátsómat, akkor kipróbálod? Megteszem, még könnyítek is, de nem ér máshová rúgni.
Viccesen előredől, hogy tuti ne lehessen eltéveszteni a célt, senki ne mondja rá azt, hogy nem lovagias. Még segítséget is nyújt.
-Biztos vagy benne? Oké. Szóval nem tudom, milyen a szerelem, milyen a csók, milyen egy nővel, milyen egy férfivel, mert soha nem volt benne részem. Mire odajutottam volna... végül is elkéstem.
Nem szívbajos kölyök, lazán felsorolja, mik maradtak ki az életéből, amikre igazán kíváncsi lett volna. Azt nem teszi hozzá, hogy pár éve döbbent rá arra, nem éppen a lányokhoz vonzódott. A part felé pillant, ahol a telefon csörren. Nem siet a nő után, nem akar tapintatlan lenni, csak akkor indul el, amikor Serena már letette. A komor arckifejezéséből sejti, rossz híreket kapott.
-Szívesen segítek, de nem vagyok profi, azt azért hozzáteszem.
Mosolyog, ötlete már most is akad, na nem kinevetni akarja az érdeklődőket. Mivel amúgy is hosszú még az éjszaka, és így legalább lefoglalja magát, követi Serenát.

[Serena lakása]

Majdnem elneveti magát, amikor abban az utcában kötnek ki, ahol maga is lakik, és ez most előny, hiszen így hamar hazaér, mielőtt felkelne a nap.Ahogy belép, azonnal felméri a terepet, ahogy a nappalit is, és egy dolog szembeötlő. Túl nagy a rend, túl makulátlan az egész... furcsa. Mintha tulajdonosa nem is itt lakna, vagy beteges rendrakásban szenvedne. Mindegy is, nem tartozik rá, így nem foglalkozik vele különösebben. A lényeg, hogy elkészüljön a cikk reggelre.
-Őszinte leszek... nem ismerlek, de a vidámságodból kiindulva sokkal színesebb berendezést képzeltem volna el, de otthonos.
A zongorára bólint, ezek szerint Serena tud, hiszen nem állna itt, ha nem így lenne. Lakberendezési tanácsot nem ad, jobb is, mert ha valaki átesne hozzá, meglepődne. Nincs kupleráj, na de a bútorok... éppen csak annyi, amennyi kell. Az már más tészta, hogy tulajdonképpen tavaly, amikor meglátta a házat, meglepetésében a cuccát is kiejtette a kezéből. Neki az hodály.

[Szál lezárva; Folytatás - Serena háza]