Első Krónika: A 12 idol legendája

**Titoknok** Kedd Feb. 07, 2012 7:20 pm

Miután Damayanti úrnő ismertette veled az Törvénykönyvének intelmeit szavai szerint visszatérsz a Titoknok asztalához. A férfi int, hogy foglalj helyet a vele szemben lévő poros, szúette széken. Hosszú, vékony, sárgás, pergamenszáraz bőr borította csontos ujjai egy szenvedő kaszás pók lábainak remegésére emlékeztető mozgással húzzák elétek az előre kikészített kódexek egyikét. Borítója festetlen, nyers bőr színű. Emberbőr... A gerince s a pántjai pedig emberi csontok. A kámzsa árnyékából talányos mosoly villan feléd:
- Ez egy a Csontkrónikák közül. Lapjain vezetem én s a tollnokok a világ folyásának történéseit. Nem, nem egyszerű történeti munka ez, azt ne hidd. Részben legenda, részben mítosz, de minden szava valóság. Ki felfogja igazságuk, az megláthatja a múltban gyökeret vert s a jelenben szárba szökkent gigantikus fenyő, az Idő lombkoronáját, a jövendőt. S ez barátocskám, ez az a tudás, melyért sokan két karjukat is odaadnák, mit mégsem kaphatnak meg. S nem azért, mert e hely maga felfedezhetetlen, vagy mert Damayanti úrnő hatalmával sem hadseregek, sem pokolbéli démonok dacolni nem képesek. Óh nem. Azért, mert aki van oly bolond, hogy az eljövőbe vesse tekintetét, az sosem lesz elég intelligens, hogy felfogja mindezen munkák tanításainak mélységeit. No de nem azért vagy itt, hogy egy megfáradt vénember gondolatait hallgasd. Szíved még lobbantja az ifjonti hév tüze. Majd csak később perzseli porrá és hamuvá azt, hogy lelkedből se hagyjon többet mint üszkös, megfeketedett csonkokat. Most Stormhavenbe készülsz, s ha nyílt az elméd, már tudhatod, a városban valami rendellenes. Van valami, ami abnormális, különben ilyen földrajzi fekvéssel sosem válhatott volna a kereskedelem központjává. Egyetlen közút vezet hozzá a part mentén, amely elkerüli az Everglades védett mocsarait. Hogy is lehetett belőle hát a déli part kereskedelmi fellegvára? Nos barátom, ennek okai nagyon, de nagyon messzire nyúlnak. A középkori Európába, s még tovább...
Elmerengve megtömi pipáját, nem törődve türelmetlen tekinteteddel, majd ahogy apró kis vörös izzás, majd pedig kékes füst kél, s burkol be titeket lágyan mint holtakra boruló, libbenő szemfedél, csak utána károg fel reszelős hangja újra, ahogy a krónika kortól megbarnult lapjaira megfeketedett, megalvadt embervérrel felrótt sorokat betűzi s foglalja össze számodra:
- 1521-et írunk, Olaszország déli részén két fiatal novícius a nagy tudású Clemente abbé szavait hallgatja a Szent Jeromos Kolostorban - mormolja fahangon a Titoknok. - Az abbé hithű katolikus, mégis messzebbre lát, mint oly sokan, nem csak abban a korszakban, de ma is. Tudja, hogy a monoteista vallások, mint az iszlám és a kereszténység tűzzel-vassal kiírtották a régi hiteket, a rómaiak, görögök, kelták, szlávok, normannok ősi istenei már talán csak a múlt ködébe vesznek. Az abbé sokat tud és sokat tanít a két ifjúnak. Azok közé tartozik az öreg, akik jól ismernek bizonyos pápai indexen lévő régi iratokat. Apokrifok és hagymázas látomások gyűjteményei, melyek a valódi világot írják le. Hogy egyik hit, s egyik egyház sem a valót hirdeti egészében, mégis mind üdvözít. Nem érted? Nem csodálom. De elmagyarázom ezt is.
Nagyot szív a pipájába a vörös csuhás, majd merengve folytatja:
- A legtöbb mai nagy vallás egyetlen istent tisztel. Vagy legalábbis egynek tulajdonít valós, komoly hatalmat. Jahve, Allah, Jehova, Jézus, vagy nevezd ahogy jól esik. Az Isten. A világot teremtő erő. A primitív, korai vallások azonban sok istent ismernek. S szinte mind ugyan azon dolgokhoz kötik az egyes örökkévalók befolyását. A szerelem, szépség és kellem ugyanaz marad, ha Ishtar, ha Vénusz, ha Aphrodité ha Freya néven emlegetjük is. A valóság az, hogy a világot az egyetlen, örökké való Isten teremtette bár, de létrehozott 12 entitást, kik felügyelik a teremtett világot s egyikük legmagasabb rendű teremtményét. Valaha, a világ s a történelem kezdetén hívta őket szolgálatra ez az örökkön való Úr. Nevezd őket angyaloknak, ha kedved van. Nekem mindegy. Én úgy emlegetem őket, ahogy a leggyakrabban szokás. Patrónusok. Eredetileg a világ felügyelése a feladatuk, s öten vannak. Tűz, Víz, Levegő, Föld és Elme. Vagy ahogy gyakrabban emlegetik őket: Prometheus, Poseidon, Perun, Démétér és Baál-Zebub. Nem, nem véletlen a név rokonság. Baál-Zebub neve torzult Belzebubra, a Pokol démonfejedelmére, de erről még szó lesz.
Eredetileg az Úr jóval későbbre tervezte talán az értelmes lény, az ember megjelenését. Azonban Baál-Zebub, az Elme türelmetlen volt. Nem hiszed? Nézz körbe. Az emberi elme türelmetlen hajszolja a tudást, amely napjainkra hihetetlen technológiai robbanáshoz vezetett. Olyan mértékben felgyorsult az emberiség technológiai fejlődése, mivel sem szellemük, lelkük, sem erkölcsük lépést tartani nem képes. Felépítik monumentális felhőkarcolóikat hetek alatt, órák alatt szelik át a nagy óceánokat levegőben, s mindeközben eltávolodnak a közösségtől, saját zárt kis világukba csak az elme alkotta technológia szűrőjén át engedik be embertársaikat. Valaha egy mezőváros minden lakosa ismerte egymást, ma jó ha egy panelház egy azon emeletén lakók tudják hogy hívják a szomszédjukat. Baál-Zebub türelmetlen. Gyorsan s nagyot alkot, de nem hibáktól menteset. Teremtménye lett az ember. Az első állat, mi gondolkodni képes. Felhasználta a világ megteremtésénél használt legősibb teremtő energiát, a ley-t, de teremtménye torz lett, önnön maga korcs lenyomata. A teremtő Isten elborzadt Baál-Zebub korcsai láttán, de nem taszította el őket teljesen. Ennek bizonyítéka ott van - bök egy csontos ujj a fali polcon porosodó Biblia felé. - Mindegy. Az ember felügyeletére létre hívta a kisebb patrónusokat. Akik felügyelik Baál-Zebub őrült teremtményeit, hogy ne hághassanak az egész teremtett világ nyakára. Ők heten az ember alapvető érzelmeit és cselekedeteit, az őt mozgató dolgokat felügyelik, míg a nagy patrónusok, az elemek, magát a világot. A hét kis patrónus: Aphrodité, a Szerelem, Ares, a Háború, Hades, a Halál, Artemis, a Természet, Apophis, a Káosz, Justitia, a Rend és Heimdall, a Hűség. Sok néven tisztelte, sok kultúra őket, de valódi lényegük akkor is ugyanaz, s ezek a nevek honosodtak meg az okkultisták között. Ők felügyelnek az emberre hát, míg a 4 nagy patrónus a Földre. Kérdezhetnéd mi van hát Baál-Zebubbal? Isten haragja sújtja őt a Biblia tanításai szerint. Elterjedt mellékneve a Sátán lett. Vagyis: Ellenség, Vádló. De mindez csupán természetéből fakad. Az Elme, s a tudomány fejlődésének alapja a kétkedés, a szembeszegülés a megcsontosodott dogmákkal. Más elterjedt elnevezése, a Lucifer, vagyis Fényhozó már teljesen más arcát világítja meg. Hogy bukott angyal, vagy a legnagyobb patrónus? Ki tudhatja... Ez még Az Idő Csontjainak Kolostorában sem ismert tudás.
A mondák úgy tartják a patrónusok egy része el akarta nyerni az Úr kegyét azzal, hogy elvei szerint megfelelő teremtménnyé alakítják az embert. Mások azonban, bár ugyanúgy alapanyagnak tekintették az embert, de lehetőséget láttak benne saját hadsereg létrehozására, hogy letaszítsák trónjáról a teremtő istent. Az első csoportba Aphrodité, Artemis, Justitia tartozik, őket nevezzük Hűbéreseknek. A trónra törőket pedig, kik Ares, Hades és Apopohis emlegetjük úgy, hogy Rebellisek. Heimdall az egyetlen ki nem feledte feladatát a felvigyázást, de végül ő is kénytelen volt maga maradva segítő lényeket alakítani az emberek egy részéből. Igen, bizony mind tovább alakították az embert, ilyen vagy olyan okból. De mindannyian, bármennyit is adtak hozzá az emberhez, el is vettek valamit belőle. A kötődését a világot behálózó és egyben tartó ley energiákhoz. A mágiához! Míg egy egyszerű halandó ember akármilyen mágikus utat képes megtanulni, addig a patrónusok teremtményei mind csak bizonyos, lényegükből fakadó aspektusokhoz férnek hozzá...
Igen, mindezekről mesélt Clemente abbé a két fiatal tanítványnak. Az egyikük, Alberto, lánglelkű fiatal volt, ki már ifjú korában is jelentős tehetséget mutatott a szobrászat iránt. Tehetséges tanítványa ugyanakkor a vénséges abbénak az okkultizmus tilalmas útjain is. Másikuk, Giovan, bár jó eszű és erős lelkű ifjú, inkább a fizikai készségek terén jeleskedik. Jóval erősebben kötődik az anyagi, mint a szellemi világhoz. Ez meg is határozza majd mindkettejük életútját. Giovan sosem tanulja ki a mágiát, de okkult tudása jelentős marad. Alberto könnyűszerrel, természetes tehetséggel nyúlt a ley energiákhoz. Ámde minden megváltozott ahová a két barát életútja vezethetett volna, mikor 1526-ban Hajreddin Barbarossa török kalózai megtámadják az olasz halászfalut. Alberto sikeresen menekül el a szerzetesek jó részével együtt, a lobbanékony Giovan azonban egy gereblyét lóbálva a martalócokra támad, akik leütik és rabszolgaként hurcolják el. Alberto elvesztette hát barátját, s idős tanítója is elhal a támadás alatt, de ő maga túléli és hamarosan kilép a rendből. Másra hívja immár a lelke. Szobrászművészként eleinte csak éhbéren tengődik más mesterek műhelyeiben, majd már saját hírnévre szert téve Cipruson kezd dolgozni élete fő művén, melybe nem csupán szobrásztehetségét, hanem okkult tudását és hitét is beleszövi. Gigantikus munkával, vésővel és mágiával kezdi el megfaragni a tizenkét patrónust ábrázoló szobrokat. A tizenkét szent idolt. De csak tizenegy készül el akkoriban. Prometheus, Poseidon, Perun, Démétér, Aphrodité, Heimdall, Ares, Aphopis, Hades, Artemis és Justitia szobrai. Az idolok különlegesek. Magukba fogadják és szétsugározzák az általuk ábrázolt patrónus erejét és szentségét. De Baál-Zebub még időben cselekszik. Saját gyengeségét, a türelmetlenséget használja fel egy kreatúrájában, egy emberben. Mert a patrónus jól tudja: az idolok egyúttal kulcsok és bilincsek is lesznek számukra. Fél, hogy nem megfelelő kezekbe kerül ez a hatalom? Vagy maga akar az idolok által hatalmat nyerni, s a tizenkettedik felette lenne már hatalom? Nem tudhatom. De megtalálja a megfelelő eszközt. Igen, jól gondolod. Az egykori barátot, Giovant, akit ekkor már nem így neveznek.
Az olasz fiút a törökök gályarabnak hurcolták el. Tizennégy esztendő át evezett egy gályán, makacsul ragaszkodva keresztény hitéhez s a reményhez, hogy egyszer kolostora kiváltja majd a nehéz rabláncról. De Baál-Zebub megkörnyékezi őt. Tizennégy hosszú, keserves esztendő, korbács suhogása a hátán, vér, verejték és könnyek sójától mart száraz ajkak. S az örök suttogás: térj meg Allah kebelére s leoldjuk láncaidat. Térj meg, nevezd igaz nevén az Istent, s szabadulsz. Előbb vagy utóbb mindenki eljut saját határaihoz. Másfél évtized kevés híján. De a fiú megtörik végezetül. Mohamedán hitre tér, szívében már csak gyűlölet lobog azok iránt, kik hite szerint cserben hagyták, hogy a gályapadon rothadjon el elevenen. Többé nem Giovan Dionigi Galeno ő, hanem Uludzs Ali, a Renegát. Pályáját az algíri török kalózok közt kezdi. Eszével, bátorságával és könyörtelenségével nagyon magasra jut, a Hajreddin Barbarossát az első iszlám kalóz posztján váltó Dragut egyik alvezére lesz. 1565-ben, Dragut halála után Algír beglerbégje ő, az utolsó a nagy iszlám kalózfejedelmek sorában. Később, a lepantoi csata után majd az Ottomán Török Birodalom kapudán pasájává emelkedik, vagyis az egész haditengerészet parancsnokává. De most még csak 1570-et írunk, még nincs Lepanto, mikor a mi történetünk ezen szála véget ér. Uludzs Ali ekkor még csupán beglerbég, a nagyvezér, Szokolli Mehmed bizalmasa, s így II. Szelim szultán pártfogoltja. A kiemelkedően művelt kalózvezér nem felejtette el Clemente abbé tanításait, sem pedig egykori s oly tehetséges barátját, Alberto Canit. A fülébe jut, hogy az ősi istenek 12 szobrát faragja a művész Cipruson, mely amúgy is régi dédelgetett álma az Ottomán Birodalomnak. A szerveződő Szent Ligával szembeni első csapásként javasolja hát a Velencei Köztársaság intrikával s méreggel szerzett kis vazallus szigetének elfoglalását, mely hadművelet árnyékában reménykedik, hogy maga is megsütögetheti a szerencséjének pecsenyéjét.
Szokolli Mehmed helyesli a tervet, de nem fogadja el a három ciprusi erődből elsőként Kyrenia elfoglalását, ő, nem tudván az idolokról s azok jelentőségéről, Nicosia mellett dönt elsőként. Ebbe Uludzs Ali, kényszerből bár, de belenyugszik.
A Renegát vezette hajóhad és Lala Mustafa pasa szárazföldi seregei ostromgyűrűbe fogják a várost, amely hat hét után elesik. A város mintegy húszezer lakosát mészárolja le a török sereg. Uludzs Ali türelmetlen, s nem tudja még milyen árat fizet majd ezért.
A nicosiai mészárlás hírére Kyrenia védserege harc nélkül feladja a várost. Uludzs Ali természetesen rögvest a szobrász műhelyébe siet. De nagyon is türelmetlen volt. Alberto még csak tizenegy mágikus idolt készített el. Baál-Zebubéhoz hozzá fogni sem volt ideje. A törökké lett olasz immár feled barátságot és emlékeket, vérbeli kalózként viselkedik. Közli Canival, hogy rabszolgaként fogja magával hurcolni s Sztambulban fejezi majd be az utolsó művét. A művész megriad, hogy hatalmas alkotásai a vérgőztől és bosszúvágytól erkölcsiségét vesztett beglerbég kezébe kerüljenek. Még aznap éjjel vízbe öli magát.
Uludzs Ali ennek ellenére elégedett lehet. Tizenegy idol, minden kis patrónus és a négy nagy patrónus idolja a kezében. Érzi a hatalmukat, a szentségüket ha csak hozzájuk ér. De fogalma sincs róla, miképp aknázza ki. Hisz ő nem az okkultizmus beavatottja, csupán egy fegyverforgató. Mindenesetre az utolsó ciprusi helyőrség, Famagusta ostromával már nem is foglalkozik. Ehelyett az Adriára hajózik, hogy szembe szálljon a ciprusi mészárlások hírére összekovácsolódott Szent Liga hajóival. Végigdúlja a partokat természetesen, majd egyesül az ottomán hajóhaddal és a görögországi lepantoi öbölben megütköznek a keresztény sereggel. Katasztrofális vereségük a Földközi-tengeri oszmán hatalom hanyatlásának kezdete. Uludzs Ali személyes tragédiája, hogy a parti szállására vitetett idolokért már nem képes visszatérni, hisz a partok is ezzel keresztény kézre kerülnek.
Egész pontosan a hadsereg vezetőinek kezébe. Természetesen a katonák jelentik, hogy megtalálták a rettegett kalózvezér szállását és a helyszínre siető parancsnok, Don Juan de Austria, V. Károly király törvénytelen fia abszolút művészeti szempontból gyönyörű műalkotásoknak véli őket, bár a kemény katolikus magában tiltakozik a pogány istenek faragott képmásai iránt. Mindenesetre mivel úgy is rengeteg a súrlódás és a nehézség a különböző parancsnokok között, úgy dönt ajándékba adja az egyiket a Velencei Köztársaság hajóhadát irányító idős Sebastiano Venieronak. A velenceiek úgy is büszkék a római császársághoz kötődő múltjukra. Ám az államférfiúi erényeket is csillogtató de Austria rájön, hogy ha egy valakinek ad ajándékot, az rossz vért szülhet. Így kap az idolokból Medina Sidonia herceg, a szárazföldi erők parancsnoka, Agostino Barbarigo, a bal hajószárny parancsnoka, Gian Andrea Doria, a jobb hajószárny parancsnoka, Marc-Antonio Colonna, a pápai hajók vezére, Santa Cruz márki, az utóvéd parancsnoka, illetve egyet-egyet mint hadizsákmányt elküld a spanyol királynak, a római pápának és a velencei dózsénak, a Szent Liga alapítóinak. Egyet ő maga tart meg. A tizenegyediket pedig kisorsolja a katonák közt egy kis vetélkedés keretében, ezzel is javítva a harci morált.
Ám mégis elkészült a tizenkettedik idol is. A művész lelkét túlságosan is e világhoz kötötte megszállottsága, hogy befejezze élete utolsó, fő művét. Kísértete számkivetettként járta a világot, míg el nem jutott egy gályához kötve magát időlegesen Floridába. Itt akkoriban már halódott az ősi indián kultúra, de egyes törzsek még őrzik függetlenségüket és ősi hitüket. Tudnod kell, az indiánok hite volt a legtisztább, a patrónusok tiszteletére alapuló szellemi közösség, amit valaha létrehoztak. Ha más szavakkal tisztelték is őket, e téren fejlettebbek mint a rómaiak vagy a görögök. Az Everglades mocsárvilágából eme kiemelkedő kis szilárd részen, ahol ma Stormhaven terül el, és az attól nem messze álló egyetlen komolyabb floridai hegy, a Doublehorn Mountain lábát népesítette be a mayaimi törzs. Talán a majákkal vagy az aztékokkal rokon nép lehet, maradványaikat később a seminol törzsek szívták fel, de akkoriban saját, igen fejlett kultúrájukban élnek, melynek élő emléke a Necropolis, na de erről majd a város történelménél ejtek szót. A mayaimik egyik sámánja transzba esve beszélni tud Cani szellemével és hamarosan egyezség születik. Az indiánok egy fiatal harcosa megengedi, hogy a szobrász kísértete belé költözzön, míg elkészíti élete utolsó munkáját. Baál-Zebub szobra is elkészül hát, az idol mellesleg jól tükrözi Alberto Cani fanyar, cinikus humorát. Egyúttal varázst is bocsájt a szobrokra a mayaimi sámánok tanácsa segítségével. Minden idol arra tör, hogy egyesüljenek, mindegyik hatalma arra irányul, hogy valahogy ide kerüljenek. Ide, Baál-Zebub szobra közelébe.
A fanatikus katolikus, II. Fülöp király nem tud mit kezdeni a kapott szoborral, hát az amerikai spanyol gyarmatokat kormányzó alkirálynak ajándékozza azt. Heimdall szobra a hűséges főranghoz kerül hát.
Agostino Barbarigo unokája szó szerint elkártyázza a saját idolját, egy Floridába induló holland kereskedővel szemben, kinek hajója zátonyra fut a térségben a helyiek sok mindent kimentenek a hajóroncsból, Poseidon szobrát is.
Gian Andrea Doria fia ajándékba adja a sajátját egy ifjú és igen szemrevaló hölgynek, akinek hevesen udvarol. Végül a lány nem őt, hanem egy új világi nagybirtokost választ, Aphrodité szobra is vele tart.
A szerencsétlen sorsú Medina Sidonia herceg a spanyol "Győzhetetlen Armada" parancsnokaként bevonul a történelembe, de egy iszonyú vihar egyik hajóját elsüllyeszti. A széltől megtépett gerendák közül helyi halászok mentik ki Perun szobrát, és pár fillérért elkótyavetyélik évtizedekkel később egy amerikai utazónak.
A földrengés sújtotta Jacksonville számára rendezett jótékonysági aukcióra a pápa elküldi Démétér szobrát Floridába az 1800-as évek derekán.
Marc-Antonio Colonna kriptájába helyezi fia a szobrot, mi atyja egyik kedvenc hadizsákmány és büszkesége volt. 1704-ben sírrablók fosztják ki a családi kriptát, Hades szobra orvgazdákhoz majd egy floridai gyűjtőhöz kerül.
Santa Cruz márki leszármazottai őrzik Apophis szobrát, míg a család utolsó sarját lefejezik, mikor kitör a a Franco tábornok nevével fémjelzett spanyol forradalom. A forrongó, káoszba zuhant országból a márki palotáját kifosztó csempészek juttatják ki az idolt Amerikába.
Sebastiano Veniero családja őrzi meg Artemis idolját, mígnem ükunokája, a híres vadász az USA területére nem megy bölényt lőni. A bölényeknél sokkal feledhetetlenebb éjszakákat tölt egy indián lánnyal, a törzs tagjaitól a nyomolvasás fortélyait tanulja a sápadt arcú barátjuk, a hölgytől sok egyebet. Hazatérve ajándékba küldi el neki a gáláns olasz az idolt.
Don Juan de Austria sikerekben bővelkedő életet hagy maga mögött, mikor távozik az élők sorából. Fia bő vérű férfiú volt kinek egyik angliai útján született fattya kapja meg ajándékba Prometheus szobrát. Az 1666-os nagy londoni tűzvész után szó szerint a kormos romok alatt találják meg az idolt, amit egy katona megvesz, mielőtt az új világi amerikai birtokokra hajózna.
A dózse palotájának sokáig volt egyik dísze Ares idolja, mígnem az 1944-ben ide bevonuló Clark tábornok vezette amerikai páncélos csapatok egyik ezredese mint amolyan "szuvenírt" el nem vitte magával.
Utoljára úgy tartja a monda, három zsoldos vetélkedett sokáig a kisorsolásra ítélt Justitia idoljáért, s soká még utána is, mert mindannyian csalással vádolták a másik kettőt. Végezetül azt mondják maga az Úr, (vagy az Törvénykezés Istennője?) döntött mikor ketten is meghaltak közülük járványos betegségben s egy spanyol zsoldosé lett, kit rövidesen amerikai szolgálatra osztottak be. Úgy mondják, ő valóban nem csalt a versenyben.
A tizenkettő hát egymásra talált itt, Stormhavenben, s a városra ráragyogott a tizenkét patrónus áldása. Lehetetlen fekvése ellenére is minél több idol nyughelye volt, annál több áldás érte a várost. Annál magasabbra szökött a szerencsecsillaga. Hihetetlen, s sokszor logikátlan döntések alakították egyre szebbé a sorsát, míg mára ki nem alakult a földkerekség egyik legvirágzóbb és leggyönyörűbb kereskedelmi városa. De a felszín alatt oly sok minden húzódik meg. Nem csupán korrupt politikusok, megvásárolható rendőrök, alvilági söpredékek és a többi megszokott emberi nyomor fenyegeti ezt a déli part ékszerdobozának is tekintett metropoliszt. Közel sem. A patrónusok elvadult kreatúrái is itt gyülekeznek. Jól tudják, ki a tizenkettő birtokosa, azé a világ. S mindent meg fognak tenni, hogy saját céljaikat elérjék, még mielőtt bekövetkezik az egyik legritkább asztrológiai konstelláció, ami csak létezik. Amint a Nagy Medve megharapja a földet, akkor, egyetlen órára elszabadul a ley vonalak hálója a mágia hatalma kiteljesedik és aki a tizenkét idolt birtokolja, új irányt szabhat a történelemnek. Mind akarják. Mind más okból. S hogy ki lesz a győztes? Az jövőnek ezen csontját, mire felkarcolták a történet végét, még nem ástuk ki...