Árnyékcsata - Árnyékcsata Caecus Nemo számára - KALAND LEZÁRVA

(Előzmények az előző oldalon)

Nos a válaszod okán nem annyira meglepő módon Bianca sértetten zihálni kezd, még ha a levegőre már nincs is igazán szüksége. Körbenéz, de egyértelműen a megjelentek már elfogadták a döntésedet, nem tudna ebből sehogy sem győztesen kikerülni, így felvetett fejjel távozik, bár ezek jó részét csak a közönség morajából szűröd le persze, na meg Carla nagyon halk kuncogásából. A megmaradt vámpírhölgy hangján érezni, hogy mosolyog:
- Uram, azt hiszem máskor is gyümölcsöző lehet még a mi együttműködésünk, sétáljunk egyet! - ajánlja fel, majd beléd karol, de szemeidre való tekintettel inkább ő vezet téged.
Halkan lépdeltek a mozaikpadlón, miközben a hölgy mosolyogva beszélni kezd:
- Hallotta már hírét gondolom, hogy a városunkban a magisztrátus egy ideje... nos... feloszlott? - teszi fel a költői kérdést, majd merengve folytatja: - Nem nevezték ki az új tisztviselőket még a consulok, ami nem vált ki nagy fokú elégedettséget a társadalmunkban. Nagyobb a biztonságérzetünk, ha megvannak azok, akik segítik a város vezetőit, elvégre... még az ő figyelmük sem terjedhet ki mindenre. Mit gondol? Ön nem érez esetleg elhivatottságot valamely poszt iránt? Elvégre a bölcsességét, mellyel nekem kedvezett, nos már bizonyította, nemde? - nevet halkan, bájosan.

Mindennemű árulkodó arcmimika nélkül, egy klasszicista szobor hűvös nyugalmával vártam meg, míg a szavaim kiváltotta jogos reakciók lezajlanak körülöttem, majd miután csak az általam választott hölgy lépett mellém, hagytam, hogy az események tovább sodorjanak magukkal. Természetesen elfogadtam az ajánlatát a sétára és rábíztam magam, hogy hova vezet majd el. Nyugodt hangon szólaltam meg, mentesen mindenféle behízelgő dorombolástól vagy túlfokozott érzelemtől.
- Hogy egészen őszinte legyek Önhöz, még újnak számítok a városon belül, így a magistratus feloszlásának okát csak hírből hallottam és a szájról szájra terjedő hír ugyebár nem éppen a legmegbízhatóbb hírforrás... - kezdtem bele azonnal, egyenlőre mellőzve a bemutatkozást. Talán sétánk és beszélgetésünk csak egy felszínes játék része és semmi szüksége nincs mélyebb ismeretségre. A kérdésre adott válaszom ellenben tovább folytattam.
- De bárhogy is van, valóban kellemetlen, hogy egy ilyen népes kárhozott közösséget csak a két consul próbálja vezényelni. Elsősorban mindig az ifjak miatt kell aggodalmaskodnunk, akik még gyermeki lelkesedéssel élvezik új létük és élőholt testük emberfeletti képességeit. Úgy gondolom, értük kell leginkább aggódnunk ilyen helyzetben, hogy a kilétünk nehogy lelepleződjön. Censor nélkül mindannyian pengeélen táncolunk. - fejtettem ki bővebben az aggodalmam és burkolt terveim, majd kisvártatva folytattam egy visszakérdezéssel. - Ön hogy vélekedik erről?

Clara hangján érzed a mosolyát, ahogy ha nyilván nem is a teljes igazságot, de válaszol a kérdésedre:
- Nos a magistratus tagjai egyik éjről a másikra mind odavesztek - feleli. - Nem ismerjük az indokokat, napokig nem mutatkoztak utána a consulok sem. Egyesek arról pletykálnak, na persze én ilyet egy pillanatra sem mondanék - hangsúlyozza, - csupán, hogy ne lepődjön meg ha ilyesmit hall, hogy Bathory nagyúr túl magasra vetette a fejét és a maga oldalára állította a magisztereket is, magának akarva megszerezni a consuli címet, de a Anafesto nagyúr mágiája és Kortney úrhölgy harci tudása utána rebellisek mind... nos... gondolom érti. És a consulok is súlyos sebeket szereztek, azokat heverték ki...
Játékosan simul hozzád ahogy folytatja:
- Nos, uram, azt hiszem ebben tökéletesen egyetértünk - sóhajtja színpadiasan, de ügyesen. - Ha valamire, akkor censorra nagy szüksége volna a társadalmunknak, csak... nos nyilván maga is tisztában van vele, a legtöbb consul olyasvalakit választ, aki már bizonyított és egyúttal nem közvetlen veszély a trónjára. De Ön még csak most érkezett... - mutat rá a tényekre, majd behízelgően teszi hozzá: - Persze, egy ügyes és kreatív kárhozott túl tud lépni az ilyen apróságokon és meghallgatja jó indulatú pártfogók tanácsát, s... adott esetben... nos esetleg viszonoz is egy kicsit a kapott szívességből, nemde? Vagy Ön másképp gondolja? - érdeklődik.
Nos ez alig több mint nyílt ajánlat. Nyilván Clara tud valamit, de szívességként adja, amit íratlan törvényeitek szerint viszonozni illik. Ha elfogadod, akkor bizony néha úgy kéne ezt-azt megtenned a hölgynek, hogy arról tartod a szádat. A döntés persze a te kezedben van...

Élénken figyeltem a Clara ajkait elhagyó szózuhatagot. A nők mindig is mesterei voltak annak, hogy egyetlen levegővétellel a lehető legtöbb szót mondják el. Egy élőholt esetében pedig már lélegzetvételre sem volt szükség. No nem mintha bántam volna, hogy ily hamar megeredt az Úrnő nyelve és néhány perccel a helyszínre érkezésem után máris értékes információk birtoklójaként könyvelhettem el magam.
- Ismervén Stormhaven különleges fekvését, el tudom képzelni, hogy nagyurak egész csapatai kezdtek egymás ellen háborút vívni. Ez talán aligha történt volna meg egy tized ekkora városban, az ország egy kedvezőtlen fekvésű szegletében. Jómagam visszahúzódó természetemből fakadóan nem küzdenék meg a város vezetés jogáért, de meg tudom érteni azokat, akik mindent egy lapra tettek föl akkor, amikor ez a bizonyos eset történt. - válaszoltam nyugodt, társalgási hangnemben és be kellett látnom, hogy a téma okán ma én sem vagyok sokkal szűkszavúbb, mint Carla.
Elégedettség töltött el, hogy máris szimpátiát váltottam ki benne a válaszommal, figyelmem még inkább megnyílt felé és igyekeztem az oly gyakran használt teátrális, maszk mögé bújtatott hangszín mögé tekinteni. Nem kellett sokat kutakodnom és máris egy kétélű ajánlatra bukkantam az Úrnő szavai közt. Ezen a ponton szükségem volt egy rövid hallgatásra, hogy villámgyorsan átgondoljam, mit is feleljek majd. Vámpírokkal nehezebb szívvel kötök egyezséget, lévén hogy nem tüntethetem el őket egy csettintéssel a föld színéről, ha netalántán meggondolnám magam. Másfelől viszont tudom, a sok-sok egymásnak tett szívesség, a labdák végtelenségig tartó passzolgatása az alappillérei a társadalmunknak. Stormhaven-ben pedig még inkább elszabadult bennem a mohóság: pénzt, szolgákat, továbbfejlődést és hatalmat szomjazok.
- Nem mindennapi lehetőség lenne a számomra Úrnőm, ha egy magam fajta újonc felsőbb körökbe tudna emelkedni és meghallgathatná a vén stormhaveniek szavait. - vittem némi kedves humort a szavaimba, de arcom továbbra is szoborszerű maradt. - Természetesen mindezt igyekeznék meghálálni, Carla Úrnő. - vált hangom még az eddigieknél is sokkal tisztelettel telibbé.
- Óh, be sem mutatkoztam még! - tettettem hirtelen meglepettséget. - Caecus Nemo a nevem, de megelégszem, ha ezek közül csak az egyiken szólít. - mutatkoztam be és ráhagytam, miként nevez majd a jövőben. Ez a nevem mentes a megszokott keresztnév-családnév együttestől, egyik sem tartozik egyik kategóriába sem, ám benne van a játék, hogy egy latinul tudó vámpír a választásával inkább a pórul járt vakot, avagy a mindenki számára ismeretlen senkit látja-e bennem erősebbnek.