Bálterem

*Remus szavaira elmosolyodtam. Igazából ez nem meglepő, alapból is sokat mosolygok még akkor is mikor okom sincs rá. Viszonylag kevés dolog képes kiölni szemeim vidám szikráit. De nem akartam bele menni ebbe az egész ki kivel mit csinál dologba. A helyzetet felmértem, de inkább Remusra figyeltem. Beszélni nem beszélt sokat, azonban nem is volt erre szükség az apró mozdulatait is lehet figyelni. Egészen addig míg a porondon nem kezdett el valami készülődni. Remus szavaira csak megingattam a fejem.*
- Csak nem lehet olyan vészes... * Feleltem halkan. De mindenesetre figyeltem, még akkor is mikor a két ember bejött de ami ezután következett... nagyot nyeltem. A szívem hevesen kezdte el verni az ütemét és nem bírtam sokáig. Ösztönösen mozdultam előre, hogy megakadályozzam a folytatást de még mielőtt kellett volna tennie valamit Remusnak rájöttem, hogy hol vagyok. Nem szólhatok bele. Felé fordulva, az ingjébe temettem az arcom. Ha nem látom akkor nincs is igaz? De a hangok... azokat nem szüntethetem meg. Így viszont halkan kezdtem el énekelni, szinte motyogva a mellkasába egy régi-régi dalt. Remus felfogta az emberi érzelmeket. Így részben az enyém is. Érezhette ahogy a szívem sajog, ahogy keserűség és szomorúság kél benne életre. Ki akartam menekülni, azonban maradni is. Könnyeim szemembe gyűltek amit nem láthatott. Nem tudom miért, de az Ő karja közé menekültem a hangoktól, a látványtól és az egész műsortól. Ha kellett csak újra kezdtem a dalt, egészen addig míg a porond mester hangját újra nem hallottam, vagy nem szólt Remus, hogy vége. Ha kényszeríteni próbált arra, hogy nézzem hát csökött ámbár inkább kétségbeesett makacssággal ragaszkodtam a mellkasához. A sikoly a gerincemen cikázott végig és akár ölelt akár nem érezhette, hogy szinte egész testem beleremeg és görcsösen szorítottam össze a szemeim. Viszont ahogy vége, megfordulok a karjai közt és hátam támasztom neki. Félő, hogy különben összeesnék a látvány nem szép, mondhatni, hogy bizarr. Nem is nézek a csörlők felé, hisz az intés másfelé vezeti a tekintetem. Egy kislány... Na nem, ezt már nem... Nem érdekelt, hogy ki mit csinál, hogy pörög a kerék. Lábam indul, ám nem haladok. Remus fog vissza.*
~ Engedj el Angyalom. Ezt még TE sem teheted meg! Csak egy kislány!!! ~
Kiabáltam rá, de csak mentálisan. Karom megrántom ha épp azt fogja, vagy csak megpróbálom a derekamról lefejteni a kezeit. Nem, nem bánthatják a gyereket. A harag, a düh viszont csendben jár... nem kell kiabálnom, így is elborítja a testem minden apró zugát. Tekintetem emlékeztetheti Remust a Jégkori pályára, azonban ahhoz képest... ez sokkal elemibb. Nincs gyermekem, de nő vagyok. Mondhatjuk, hogy az anyai ösztönök is közre játszanak. Továbbra is szabadulni próbáltam és mentálisan ostoroztam, hogy eresszen egészen addig míg meg nem hallottam Noel nevét. Emlékeztem, hogy ott hagyott mikor éhes volt. Hogy nem vette vérem, pedig megtehette volna. Szemeim szinte könyörögtek neki, melyekből könnyek peregtek végig az arcomon. *
- Noel... ne... * Hangom alig hallható suttogás, könyörgés... nem tudom, hogy hallja e. Csak látom, ahogy felfedi önmagát, ahogy az a torz lény lesz. Nem, az Ő alakjától sem ijedek meg vagy undorodom. Csak szemeim hunyom le és ha Remusnak arra volt esze, hogy vissztartson, akkor most legyen arra is, hogy megtartson mert bizony lábaim már nem bírják a kiképzést és körmeim Remus alkarjába vájnak. Szinte hallom, ahogy a lelkem darabokra hull és már arra kell koncentrálnom, hogy ne egy madár repkedjen a terembe. Csúnya mészárszék lenne a bálból - bár már így is az. - az biztos, de hát sok lúd egyébként is disznót győz. Viszont Noel szavai is eljutnak a tudatomig és nem érdekel, hogy mennyire hozok Remusra frászt vagy szégyent mégis néma zokogásba török ki nagy megkönnyebbülésemben. Pláne, hogy a kislányt utána kivezetik. Esélytelen, hogy arra mehessek én is, nem véletlen van abban az ajtóban két őr. Viszont Remusnak mennie kell s ahogy szabadulok a kijárat felé veszem az irányt. Nem megyek messzire, csak a folyósora visznek rohanó lépteim, ahogy hangosan csattan mögöttem az ajtó. Az első ablakban megállok és remegő kézel próbálom meg kinyitni, de az nem akar engedni. Nincs más hátra mint előre... az egyik vázával töröm be. Hangosan csörömpölve hull szanaszét körülöttem én pedig leseperve a párkányról ülök ki. Uszályom oldalt lóg, kit érdekel ha meg vág? Meggyógyul nem fogok vérveszteségbe meghalni egy vágástól de még kettőtől sem. A ruhám meg elenyésző veszteség. Kint, - mostmár - vihar dúl, a holdat fellegek takarják el és ahogy egy keserű zokogás hagyja el ajkaim, az ég dörgése is életre kél megrázva az összes ablakot a házban. Ha akad gyengébb, akkor bizony az be is törik...
 
//Mennydörgés//
//Ha Sery lenyugszik visszaviszem, ami azt jelenti, hogyha nem jön ki senki akkor az eseményektől függően akár a következő reagban. Nem tudom Remus hogyan reagál vagy a mentális képességének mennyi a hatótáva.//

Rövid összefoglaló a végére: 

Noel visszautasította a kislányt, s ugyan ezzel megmentette életét, felzúdulást okozott a vendég vámpírok körében. Illetlennek tartják azt, hogy így megsértsék a vendéglátó önzetlenségét, vendéglátását, de Remus csak bazsalyogva figyeli a srácot.
Rose és José között némi feszültség megbújik, de a borzongás összeköti őket, s felülír mindent, eltakarja ami bennük megbújik.
Caecus? Eléggé csöndben van. Vajon bosszantja a hab, mely ellepi lassan térdig? Minden bizonnyal igen. Az biztos, hogy sokan így vannak vele, bosszankodnak a vörös hab miat, ami sok nő ruháját tette tönkre. Remus kacag, fennhangon, ahogy látja a rémült arcokat. Meglepetés volt neki is részben az esemény, hiszen nem tudta  mikor fog robbanni.
 Elég sokan kezdenek már elszivárogni, hazaballagni, hiszen a hajnal is közeleg, de van még aki kifejezetten élvezi a habot, s hasast vág bele.
A mennydörgést, amit Serena kelt, mindenki hallja a bálteremben is, de viharnak minősítik, s nem foglalkoznak vele. Kivéve Remust, akinek már másodszor volt hozzá szerencséje, így mikor lassan mindenki elcsendesül, a fiúknak kiadja, hogy pár napjuk van rendbe szedni a termet, majd kisétál, s megáll a lány mögött.

Hogy ki mit szeretne ebből folytatni, és hogyan, az rajtatok áll:) Köszönöm a részvételt, élveztem a játékot. Elnézést, hogy elcsúsztam vele olykor. Remélem össz eredményben azért nektek is jó volt:) Off megjegyzéseket is írhattok ide, ha szeretnétek:)