Bálterem

Fülig érő szájjal hallgatom a Tim által felvázolt rendezgetést és díszítési tervet, amivel teljesen egyet tudok érteni. Az a lényeg, hogy meglepő és mellbevágó legyen ezeknek az őskövületeknek. Most már remélem is, hogy itt lehetek, mert meg akarom nézni a képüket, ahogy meglátják, még az sem érdekel, ha ezek után Remus a bőrömet is lenyúzza.
- Bár gőzőm sincs továbbra sem, hogy minek a hidegtál, de az ötlet kiváló, a kelyhekhez meg….hmm – villannak meg a szemeim, ahogy újabb tervvel állok elő. – Mit szólnál, ha szereznénk pár gumikesztyűt és a poharak fölé akasztanánk őket, mint a tőgyeket és mindegyikhez egy-egy vékony csővel juttatnánk el a bort vagy a vért. – húzom el a szám az utóbbira. – Tök egyedi lenne nem? – nevetek fel, ahogy elképzelem ahogy fejik a gumikesztyűket. – Az UV lámpákat…..közben eszembe jutott, hogy így hívják…..Szóval azokat meg rakjuk a négy oldalfalra. A diszkógömböt természetesen középre, de a különböző emelvényeket, különböző színnel is világítsuk meg. – mutatok körbe a termen. – Jaj, és ne felejtsük el a habot! – csapok a homlokomra. – Valamikor, mikor már jó a hangulat, be kéne vetni egy kis hab partit is. Mehet, szerinted?
Közben azért összeszedem a deszkalapokat és elkezdem összeszögelni, remélve, hogy azért Tim segít, még ha nem is az erőssége, hiszen nagyjából, már összeállt a terv.

Szépen összepakolom a léceket, még alátámasztást is sikerül összeraknom, hogy ha lehet, a dobogó ne az első percekben dőljön össze, csak később, ha lehet. Minden sarokba egy... akkor legyen, megcsináljuk, ez ne legyen probléma, de hát na, nincsen végzettségünk az eszkábáláshoz, tehát úgy kell elfogadniuk, ahogy sikerül, ennyi.
-Nem tudom, de eleve gyanús. A 200 fő tuti, hogy emberekkel együtt értendő, főleg, hogy arról volt szó, minimum 200 főre kell teríteni. A fene tudja, hány báb van köztük, és ha nekünk itt kell lennünk, attól tartok, a fél város az. Akkor pedig... a vacsora ők lesznek, nincs kétségem. Ez jó ötlet. Egyik fele lesz az FBK, oda megy a bor, a másik meg a VBK, oda meg a vér. Tehéntőgy. Befestem szép rózsaszínre.
Minden hülyeségre kapható vagyok, de miért is ne? Elégedett vigyorral nézném végig, ahogy egy-egy vendég odalép, és megfeji a kesztyűt.
-Szuper. Akkor lámpák oda, és cirkáljanak csak, örüljenek a fényeknek. Hab? Úgy gondolod, hogy behömpölyögne a terem közepére? Á, ez jó. A 4 dobogó felől kellene. És mi lenne, ha véres hab lenne?
Máris vigyorgok tovább, és az sem érdekel, hogy a kedves felügyelő egyre mogorvábban figyel minket. A lapokat összeillesztettem, és tartom, hogy José szögelni tudja őket.
Szerintem a többivel gyorsabban fogunk haladni.

Kezdem élvezni ezt a rendezgetést, főleg miután felhívtam közben és megnyugtattam Rose-t, hogy minden rendben, ne várjon, mert valószínűleg soká érek még haza.
Nagyon egy húron pendültünk Tim-mel és, igazán jól kijöttünk, bár ne, mint vérbábok találkoztunk volna, akkor még jobban élveztem volna.
- Gondolod, hogy megkockáztatná ennyi ember eltűnését? Azt már talán az ő összeköttetéseivel sem tudná elsimítani. – nézek megrökönyödve a másik fiúra.
A megtöltött gumikesztyűk befestésére csak még jobb vigyorogtam, mert klassz ötlet volt, ahogy a habbal kapcsolatos felvetése is.
- Áááá! Véres hab? Az tuti nyerő lenne! Ezt mindenképp meg kell valósítanunk. A színpadok alá betesszük a palackokat és hozzákötünk egy másikat, amiben piros ételfesték lesz. Azt még lemosni is elég nehéz. – töprengek összeráncolt szemöldökkel, miközben a technikai megoldást próbálom kiagyalni.
A szögbelövő remek találmány, ezzel nagyon gyorsan haladunk és úgy néz ki, még elég tartós is lesz.
- Párat a felügyelőbe is ereszthetnénk. – suttogom kajánul Tim fülébe.

Ha már itt jár akkor körbenéz, legalább megtalálja a báltermet is, amikor majd szükség lesz rá, és nem fog keringeni, mint valami bolygó hollandi. Hülyén venné ki magát, ha elkésne, pláne, hogy ismét új fiú a városban, és annak is örülhet, hogy meghívást kapott.
Kinyitja az ajtót, és ami a szeme elé tárul... azt szokták úgy nevezni, káosz.Egy mogorva alak áll a bejárat környékén, neki biccent, aztán pillant a két fiúra. Az egyiküket ismeri... azaz már futottak egymásba még egy évvel ezelőtt. Drill... ahogy bemutatkozott, de hogy akkor még nem volt vérbáb, az egyértelmű, azt tudta volna. A fiú pedig akkor még nem tudta, ő micsoda, de most már nem kérdés, hogy simán levágja.
Belép, azaz keresztülvág a rodeó pályán, hogy a két srác mellé érjen.
-Üdv! Elkél a segítség, ahogy látom, ha úgy gondoljátok, akad plusz két kéz. Mi már nagyjából ismerjük egymást, de a valódi nevem Noel, Noel Wyard, vagy kölyök, újabban Kicsi Vámpír.
Fordul José felé barátságos mosollyal. Nielként és kölyökként már ismeri, na de akkor még nem fedhette fel a kilétét, hiszen ember volt, és nem tudhatta, hogy kikkel áll kapcsolatban. Ahogy José sem a valódi nevén mutatkozott be, hasonló okokból, plusz másért, most már viszont nem kell titkolóznia.
Timnek is kezet nyújt, vele még nem találkozott. Néhány foszlányt hallott a tervekből, jó mókának ígérkezik, még ha esetleg nem is ez volt az elképzelése a megrendelőnek, vagyis a consulnak.

Folytatom a lécek illesztését, hogy José befejezhesse a szögelést, aztán nekilátok a posztók szétnyitásának, hogy terveink szerint azok középen találkozhassanak. Amíg a fiú telefonál, egybe belegabalyodik, aztán majdnem átesik a másikon is.
-Áááá, ez az izé... hosszú. Nem, dehogy, viszont nem eltűnés lenne az, bálra hivatalosak. Mindenki haza fog térni, Remus ennyire nem felelőtlen.
Nem is értem, hogy a gyámom eddig miért nem mutatta be Josét? Ugyanolyan őrült mint én, és ő is szereti bosszantani Remust. Jó páros leszünk. Miután a vörös-fekete anyagokat felrögzítettük, máris a gumikesztyűt keresem, hogy meg lehessen csinálni tőgynek.
-Az az, csak ki ne lőjenek a palackok. Lesznek döbbent arcok, alig várom. A felügyelőnek is mehet, bocsi, de megbotlottunk.
Vigyorogva térek vissza a terv megvalósításához, amikor jön valaki. Remus fajtájából. Átfut az agyamon, hogy igen fiatalnak néz ki, a szerencsétlen. Mennyit élhetett ez kölyökként? Döbbenten nézek Joséra, de annak örülök, hogy felajánlja a segítségét, és akkor újabb döbbenet. Ismeri Josét?
-Szevasz! Én meg Tim Harris. Jól jön a segítség, igen. Mennyit hallottál? Vagy elsoroljuk, miket tervezünk?
Több kéz, gyorsabban haladnak, és ezek szerint mégsem ketten fogják díszíteni a kócerájt. Fellélegzik.

Miközben kiszabadítom Time-t a drapériák fogságából, örömmel hallom, hogy úgy néz ki nem lesz vérfürdő, vagyis nem a város lakosaiból, persze másmilyen értelemben lesz, ha bejön a kis tervünk a habpalackokkal.
Már éppen vigyorogva meg is próbálnám, hogy a mi kis felügyelőnk mennyire szögálló, mikor váratlanul vendég érkezik és nekem a plafonig szalad a szemöldököm döbbenetemben.
- Te……te….- nyögöm ki nem túl értelmesen, bár látszólag őt kevésbé lepte meg az ittlétem. – Hát, hogyne, ismerjük egymást, csak éppen nem ezekből a körökből. – intettem körbe végre magamhoz térve. – Szevasz Noel, én továbbra is Drill vagyok, de most már Jose is, ha így könnyebb. – rázom meg a kezét és lassan visszatér a vigyor a képemre., bár ez nem annak a ténynek szól, hogy belőle is szörnyeteget csinált valaki. – Mióta?......Már akkor is……? – céloztam a kérdésemmel arra, hogy a megismerkedésünkkor is vámpír volt-e.
Minden esetre a segítsége tényleg nem jönne rosszul, főleg, ha ért is valamennyire hozzá.
- Hát minden segítség jól jön, mivel mi nagyon bénák vagyunk a díszítésben. Ötleteink vannak dögivel, csak hát azokat meg is kéne valósítani. – intek körbe a rumliban.
Aztán kíváncsian várom, hogy mennyire van benne a Remus számára tervezett „meglepetésben”.
- Azt azért vedd figyelembe, hogy nem biztos, hogy mindennek örülni fog. Nekünk meg mindegy, úgyis büntiből vagyunk itt, akkor meg miért ne szórakozhatnánk egy kicsit. – vontam meg a vállam, de nem szerettem volna, ha miattunk ő is bajba keveredik, habár vérszívó ő is, talán nem is kéne annyira sajnálnom.
Minden esetre megpróbálom előkeríteni a vékony csöveket, amiket a „tőgyekig” kell majd elvezetni a tartályokból.

A dobogókra pillant, felszalad a szemöldöke, mert azok nem igazán tűnnek tartósnak, sőt, úgy néznek ki, mint egy időzített bomba, amik szépen lassan összeomlanak, ha súly kerül rájuk.
-Örvendek, Tim. Nagyjából mindent, és ha azt hiszitek, én vagyok a poén elrontója, akkor tévedtek.
Vigyorogva jelzi, bármi jöhet, és ő sem kedveli az ilyen sznob felhajtásokat, inkább az ugratások híve. Joséra pillant, a döbbenete ismét egy barátságos mosolyt csal az arcára.
-Igen, én. Akkor már egy kicsit több mint egy éve éltem ezt az életet, most már kettő. Te mikor léptél be a bábok táborába? Akkor még nem volt az, ezt tudom.
Bólint, amikor először idejött, már akkor is vámpír volt, de muszáj volt tartania a látszatot, pedig nem volt egyszerű. Az viszont meglepi, hogy José már nem ember, igaz, fogalma sincs, hogy mi történt az elmúlt egy évben.
-Nem én fogom megváltani a világot, higgyétek el, maradjunk a terveteknél, az legalább vicces.
Nem kedveli a felesleges rongyrázást, bár tudja, az övéi közül nem sokan fogják értékelni azt a kivitelezést, amit a fiúk csinálnak.
-A consulra gondolsz? Lazának tűnik, szerintem nem fog kiakadni... nagyon. Ez így legalább kreatív, nem a megszokott.
Bár nem ismeri Remust annyira, hogy tudja, miként reagál majd, végül is neki édes mindegy. Segít Josénak a csövek keresésében és rögzítésében, hogy aztán hozzá illessze a gumikesztyűket is.

José leszedi rólam a posztókat, morogva állok fel, a fene az összesbe, hogy ennyire hosszú. Nem lehet ezekkel normálisan dolgozni. Azt viszont vigyorogva veszem tudomásul, hogy Noelkicsivámpírkölyök benne van a heccben, és nem akarja a puccos vámpírok táborát erősíteni.
-Szuper. Na, akkor még rögzíteni kell a lámpákat, plusz tartályokat betenni a dobogók alá, hogy abból jöjjön a hab, mellétenni az ételszínezékes trutyit és ilyesmi.
Még mindig nem térek magamhoz a meglepetéstől, hogy a megjelenő srác és a társam ismerik egymást, és amikor meghallom, hogy alig két éve vámpír, teljesen elhűlök.
-Mi? Csak két éve vagy ez? Banyek. Nem irigyellek.
Kemény amit mond, el sem tudom képzelni, hogyan lehet feldolgozni ezt az egészet, de ahogy ránézek, nem úgy fest, mint aki bánkódna.
-Csúcs. Aha, laza, bizonyos tekintetben igen.
Ezzel egyetértek, Remus nem maradi, halad a korral, na de szeretek túllőni a célon, ha lehet. Eltűnök, hogy beszerezzem az ételszínezékeket, és azokat is bepakoljam a tartályok mellé, a csöveket pedig egyesítem. Remélem, nem szivárog sehol.

Meglepődve hallgatom Noel-t, mikor elmeséli, hogy ő sem valami régi, begyepesedett őskövület, habár ez biztos meglátszott volna a viselkedését, igaz nem nagyon ismerek más, fiatal kinézetű, de vénséges vámpírokat, így összehasonlítási alapom sincs.
- Pár hónapja csak és hidd el nem önszántamból. – sötétedik el a képem a kérdésére, mert azt hiszem ezt soha nem fogom feldolgozni, amíg élek.
Mivel úgy néz ki, tényleg benne van a buliban, így újult erővel fogunk neki a barkácsolásnak, de most már legalább nem rokkanunk bele. A felügyelőnek sem tetszik nagyon és néha a kezébe veszi a telefonját, de végül úgy látszik nem meri Remus-t zavarni, hiszen egy másik vámpírnak csak nem mondhatja azt, hogy ne segítsen, ha akar.
- Fogalmam sincs, hogy milyenek a többi vámpírok, így azt sem tudom, hogy Remus mennyire „laza”. – vonom meg a vállam grimaszolva. – De már azért is büntetést kaptunk, hogy vettünk pár diszkókelléket, így azért vannak kétségeim, hogy ehhez mit fog szólni. – intek körbe, de azért a vigyor már ott ül az arcomon, miközben összeszerelünk pá dolgot és bekötjük a villogó UV lámpákat és a gömböt is.
Tim kérdésére azért én is felkapom a fejem, mert valahogy a saját bajom elfeledteti velem, hogy mit érezhet egy frissen „alkotott” vérszívó? Ő vajon hogyan éli meg az átváltozást, főleg szinte gyerekfejjel?
- Tényleg, te …..téged hogyan……? – néztem rá kérdőn. – Persze ha kínos vagy valami, akkor nem kell elmondanod. – teszem hozzá, mert nem tudom hogyan reagál rá. Én mindig feldühödök még, ha eszembe juttatják.

Bólint Tim felsorolására, ennek a többségét hallotta, így nem lesz probléma. A fickóra pillant az ajtónál, kérdőn, mert nem igazán érti, hogy miért kapkodja a telefonját, majd dönt úgy, hogy mégsem használja.
-Ismeritek? Ő a bébicsősz?
Int a szerencsétlenkedő felé, aztán a fiúkra néz. Ha nem jöhetett volna be, biztosan megállítja, viszont nem tette, tehát az azt jelenti, szabad a bejárás. José történetére felkapja a fejét, ez így keménynek hangzik, bár ő sem önszántából lett az, ami.
-Azt mindjárt sejtettem, hogy nem kérdeztek meg róla.
Nem mondja, hogy sajnálja, minek tegye? A fiút nem úgy ismerte meg, mint aki arra vár, hogy vigasztalgassák.
-Ne sajnálj, Tim, nincs értelme, és igen, mindössze két éve gyarapítom a fajt.
Elmosolyodik, semmit nem bánt meg igazából, és már túl van rajta.
-Egyáltalán nem kínos, egyszerűen hibáztam. Akkor mentem éjszakai sétára, amikor nem kellett volna, és belefutottam egy vámpírba. Hogy bánom-e? Nem, még akkor sem, ha emiatt megváltozott a létem, és sok dolog van, amit kerülnöm kell.
Paul persze hiányzik neki, de most már meglátogathatja, nem áll fenn annak a veszélye, hogy nekiront, vagy bárkinek a csoportból. A lámpák közben a helyükre kerülnek, a gömb is, a csövek is tökéletesek... egyelőre, de dobogóban nem olyan biztos.
-Mi jön most? Az asztalok, vagy a kelyhek?
Néz a két fiúra, hiszen azért akad még tennivaló bőven.

-Jajaja, ő felügyel minket, hogy rendesen dolgozzunk. Már láttam, de nem ismerem.
Nagyon nem is érdekel a fickó, elég ha látom, hogy ideges, mert nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt ő elképzelte.
-José, most miért? Azért élmény volt látni, hogy megdöbbent a gömbön, nem?
Jól szórakoztam, igaz, másként reagált mint hittem, amin még mindig csodálkozom, mert nem egy éve ismerem. Hogy a fenébe csinálja, hogy simán meglep, ha akar? Nem tudom. Az is meglep, hogy az új srác nem bánkódik amiatt, mert vámpír lett, igaz, nem sok fiatallal beszélgethettem eddig.
-Ez kemény. Vámpír lettél és nem is bánod, durva. Na mindegy, ez szokatlan, asszem. Na, a tőgy készen van, lefestve, szépen, mindkettő. Ja, mi jön most? Oké, akkor én felállítom a diszkó részleget, de drukkoljatok, hogy ne a földön kössön ki minden.
Már is el is szelelek, már amennyire a romhalmaz engedi, hogy átverekedjem magam rajta. Szépen haladunk, remélhetőleg a buli végégi minden a helyén marad, és nem esik senkinek a nyakába. Bár a macerás részeket nem szeretem, márpedig a terítés és ezek annak nevezhetőek.

- Szerintem, nem tudja, hogy árulkodjon-e vagy sem. – vigyorogtam teli szájjal a bizonytalankodó őrünk felé és felemelt hüvelykujjal mutogattam neki, hogy drukkolok.
Azért furcsának találom, hogy Noel ennyire lazán veszi, sőt mintha még élvezné is, hogy átváltoztatták, igaz, talán még túl rövid ideje éli ezt az életet, hogy alkalma lett volna megbánni. Az igaz, hogy vérbábnak lenni sem egy nagyszerű dolog, de azt hiszem vámpír meg főleg nem szeretnék lenne, rázkódtam meg még a gondolatra is egy pillanatra. Most mégis csak ember vagyok még, csak olyan, mintha függő lennék.
- Hát, jó neked, hogy nem terheli a lelked semmiféle keserűség ezzel kapcsolatban. – vonom meg a vállam. – De nekem már ennyi is elég a fajtából. Már bocs, nem akarlak megbántani. – nézek elnézést kérően felé.
Tényleg egész jól haladunk és közben az idő is telik. A legtöbb meglepi már készen van, most jönnek majd a rendezgetések, na és a kehely piramis, ami a legszörnyűbb az egészben.
- Remélem elég pótpoharat is vettünk, mert tuti párszor sikerül majd összedöntenünk. – néztem a kelyhekre fanyalogva, miután az asztalokat nagyjából elrendeztük. – Noel, neked van benne valami gyakorlatod? Én látni már láttam ilyet filmen, de élőben még soha.
Kezdem kipakolni a dobozokból a törékeny holmit, és azért kicsit megkönnyebbülök, hogy látszatra azért vastagabb falúakra gyártották őket, így talán nem törünk össze annyit, aztán elkezdem lerakni az első kört a „tehéntőgyek” alá.

-Mire árulkodna? Arra, hogy bejöttem? Nem volt kiírva, nem tiltotta meg senki, de ezzel az erővel beállhatna nyugodtan segíteni.
Egyszerűen odasétál a fickóhoz, udvariasan beszél vele, és a kezébe nyom egy anyagdarabot, hogy megnézze, meddig ér el. Az ürge köpni-nyelni nem tud, na de nem volt sértő, megkérte rá, és neki segíthet, ha jól érti a dolgokat.
-Köszönöm, így jó is lesz.
Biccent a férfi felé, és leteszi a földre, már csak rögzíteni kell, hogy ne korcsolyapálya legyen belőle.
-Mit szólnátok hozzá, ha az asztalokhoz egy-egy szőnyeg vezetne el a termek közepétől? Úgy ahogy a fenti anyagok a dobogóktól középre? Akkor nem mondhatjátok azt, hogy a terem közepe nem üres, és mégis olyan érzésük van, nem kell, hogy a talpuk érintse ezt a földet. Hm?
Így tényleg megadják a módját, a többi mellékes.
-Igazából nem gondolkodtam azon, hogy mi lett volna, ha. Ebbe csöppentem bele, ehhez kell alkalmazkodnom. Nem bántasz meg ezzel, én is tudom, hogy többféle természet van a sorainkban.
A "szőnyegekkel" hamar készen van, és ha kelyheket kell pakolni, akkor beáll Josénak segíteni. Lehet, szükség lesz azokra a pótpoharakra is, mert ilyesmit soha nem csinált még.
-Gyakorlatom az nincs, de csak nem döntjük le az egészet. Ha jól helyezkedik a talp, akkor nincs probléma. Elvileg.

Épp végzek a diszkó sarokkal, és azt nézem, Noel hova tart, és teljesen elképedek, amikor azt látom, a felügyelő kezébe adja az egyik anyagot, majd kihúzza és a másik végével elindul az asztalok felé. Nem tudom visszatartani a röhögést, ilyen pofátlan még én sem vagyok, pedig szoktam feszegetni a határokat. Ráadásul olyan udvariasan teszi mindezt, hogy az ellenőrünk nem tud mit lépni rá.
-Te José, azt nem mondtad, hogy ez a srác ennyire őrült.
Vigyorogva súgom oda a társamnak, ki sem néztem volna belőle. Ahogy megjelent, először azt hittem, valami úri fiú, és erre tessék, kiderül, hogy lazán túltesz rajtam.
-Ez állati jó, mint a vörös szőnyeg.
Kehelypakolásban nem vagyok profi, én soha nem próbáltam, még kártyavárat sem építettem, így először csak nézem, hogyan is kell kinéznie. Filmen már én is láttam, na de az egészen más, mint az, hogy most csináljam meg.
-Azért nem semmi, hogy ilyen lazán veszed, de tényleg.
Döbbenten hallgatom a vámpír szavait, akit láthatóan nem nagyon viselt meg az, hogy már nem ember. Nekem ez még mindig durva.
-Több poharunk van, igen, de azért ne mindet törjük el, mert annyi nincsen.
Már a gondolattól is megremeg a kezem, hogy tudom, ha ledől, akkor bajban leszünk. Összeszedem magam, az eleje még nem lehet annyira bonyolult. Jól helyezkedik a talp... könnyű azt mondani.

Nem semmi ez a Noel! Vigyorogva nézem, ahogy tök lazán leszólítja az ajtónállónkat és cerberusunkat, majd bevonja a munkába. Az elképedt fickó arcára kiült az értetlenkedés, amin kiválóan szórakoztam, ahogy elnéztem Tim-mel együtt.
- Hát ennyire még én sem ismertem, de azt hiszem nem fogunk unatkozni, ha ő a városban marad. Vele azért jobban meggyűlhet a vérszívók baja, mint velünk egyszerű vérbábokkal. – bólintottam és nagyon jó érzés kezdett szétáradni bennem, mert Noel segítségével, sikeresen bosszanthatjuk saját fajtáját. Csak Remus nehogy a levesünkbe köpjön!
A szőnyeges ötlete pedig tényleg nem volt rossz, ezt biztos díjazni fogják és valami ellensúlyozza majd a tőgyek sokkoló látványát. Ezen megint csak vigyorognom kellett.
Azt, hogy milyen természetű egyedek vannak a vámpírok között már nem kommentálom, mert nem akarom megbántani a srácot, aki végül is a fajtájától függetlenül jó fej.
~ Azért nem fogom megkedvelni a vérszívókat, mert van közöttük egy kivétel, de ő is mások véréből esetleg halálából él, ezt azért nem lenne jó elfelejteni. ~
Mivel a rendezkedést nagyjából letudtuk, csak a piramis és a kupi eltakarítása van hátra, így nem nagyon akarom elkapkodni a pohárvár építés kényes műveletét.
- Nekem elég biztos kezem van, majd én rakom őket egymásra, csak adogassátok a kelyheket. – vállalom be végül és ha minden jól megy akkor pár óra alatt fel is építjük.
Ha sikerül, megtörlöm izzadó homlokom és vigyorogva nézem a művet, meg a földön heverő cserepeket.
- Nem is volt olyan nehéz!

Lassan minden a helyére kerül, nem megy a szomszédba újabb pofátlan kérésért, és a felügyelőt bevonja a hidegtálak, sütik elrendezésébe, és még a szalvétahajtogatásba is. Ketten hamar végeznek, illedelmesen megköszöni a segítséget, és most már tényleg csak a kelyhek és a kupleráj maradt, elég biztató.
-Tim ha adogatod a kelyheket Josénak, addig én ezzel a kedves úriemberrel eltakarítom a nem kívánatos kellékeket. Mit szóltok?
Ismét a felügyelőhöz fordul, hogy megtudakolja tőle, hova lehet pakolni a szemetet, és ha már megmutatja, akkor az ő kezébe is pakol egy kisebb mennyiséget. Mire visszaérnek, és tényleg rend látszata van a teremben, addigra José már a létra tetején van.
-Tudod, Tim, ha kesergek rajta, attól még nem fog megváltozni.
Adogatja a kelyheket, így még esélyes, hogy nem borul le idő előtt. Pár óra múlva tényleg az utolsó is felkerül, és még José is leszáll anélkül, hogy beleesne.
-Akkor minden készen áll, ugye?
A felügyelőre néz, felőle most már telefonálhat, nincs akadálya a bálnak. Ki mit fog reagálni a dekorációra, azt úgy is megtudja, de az a tehéntőgyes dolog középen nagyon durva. Mind a kettő. Jól szórakozik rajta, kíváncsi lesz az ábrázatokra a vörös habnál is, mert az hirtelen jön majd, és erre senki nem számít.

Csak tátott szájjal nézem, ahogy ez a fiatal srác újból és újból ráveszi az ellenőrünket, hogy segítsen neki, a végén már röhögök rajta.
-Ez óriási José, ha itt marad, jó bulik lesznek, ez tuti. És azt figyelem, hogy annyira udvarias, hogy még haragudni sem lehet rá, hogy ne szórakozzon.
Tovább röhögök, közben a kelyheket adogatom felfelé, néha egy-egy kicsúszik a kezemből, de azért elenyésző a veszteség. José ügyes, gyorsan haladunk, hát ha ezt nekem kellett volna megcsinálnom, még reggel is ezeket pakolom, és tuti az alsó szinten járnék.
-Ez igaz, de jó látni, hogy van humorod.
Meglepő, mert ki gondolná? A legtöbb vámpírnak nincs, belőlük kiveszett, vagy nem tudom. Remusnak is van, de egészen sajátos. Az utolsó kelyheknél jobban izgulok mint José, mert ha most ledől, nincs több pohár készleten, és akkor maximum a kartondobozokból lehet origamizni az egészet. Viszont ez szerencsére nem következik be, így vigyorogva nézem meg a remekművünket.
-Akkor készen vagyunk, igen. Minden megvan. Köszi a segítséget.
Fellélegzek, nem kell tovább itt gürizni, ránk aztán senki ne mondja, hogy nem oldottuk meg a feladatot maradéktalanul.

Eleinte még lassan haladunk a piramissal, hiszen Noel ránk bízza a munkát, míg ő az ellenőrzésünkkel megbízott felügyelővel rendezkedik és eltünteti a romokat. Az eszem megáll! Biztos van valami titkos trükkje, hogy ezt eléri a mogorva fickónál, vagy olyan pozícióban van a vámpírok között a srác, hogy nem mer ellentmondani neki? Csak nekünk nem köti az orrunkra? Nem lepődök én meg már lassan semmin, akár ez is lehet a háttérben, hiszen azt sem sejtettem, hogy vérszívó.
Persze Tim bebizonyítja, hogy igaza volt azzal kapcsolatban, hogy ez nem az ő világa, mert jó pár pohár a földön landol, mert kicsúszik a kezéből, vagy rosszul adja fel, de mire Noel ismét hozzánk csatlakozik, csak eljutottunk a felső sorokig. Viszont innentől még nehezebb a dolog és alaposan leizzadok, mire az utolsó kehely is a piramis tetejére kerül. Kissé remegő lábakkal mászom le a létráról és törlöm meg a kézfejemmel izzadó homlokom.
- Pfű! Ez kemény volt! Remélem senki nem megy a közelébe, míg el nem kezdődik a bál, mert nem szívesen kezdeném elölről.
- Kösz a segítséget Noel, és azért egyszer elárulhatnád, mi a titka, hogy ilyen fapofákat is leveszel a lábukról. – intek a már bőszen telefonáló ajtónállóra. – Részemről egyébként végeztem, és nagyon kíváncsi leszek a fogadtatásra. – vigyorgok, mint a vadalma.

Elcsendesedtek már az ifjak, nincs akkora lárma, s szép lassan be is fejezik a díszítést. A légy zsongását is hallani lehetne, mikor José már az utolsó poharat teszi a helyére. Még a felügyelő bácsi is csendben marad, meg sem pisszen. Majd halkan, s elégedetten beszélgetnek, mikor egy kisebb csapat vonul be, szerszámokkal felfegyverkezve. Egy alak irányítja őket, valószínűleg ő lehet a munkavezető. Konkrétan ügyet sem vetnek a kis társaságra. Remus is belépked mögöttük, de megáll az ajtóban, nekidől az ajtófélnek, s vigyorog ki a fejéből.
A négy pódiumhoz szétosztja a társaságot, s ott munkához látnak, két ember középen is ügyködni kezd, leszerelik a tőgyeket fejüket csóválva, s egy csiga kerül fel a poharak felé. csak a csodának köszönhető, hogy nem törnek össze egy poharat sem. Vagy annak, hogy vámpírok? A négy sarokban is alakulnak a dolgok, az első egyszerű színpad, hangfalakkal, erősítőkkel, mikrofonnal, egy szintetizátorral.
A második dobogón egy kisebb ácsolás kezdődik, s egy fordított L alakú fa áll már ott, megvan már 3 méter magas, s azon lóg egy vasgolyó. Nem túl nagy, alig egy-két kilós lehet. De vajon kik, vagy mik lesznek a lengőteke bábok?
A harmadik sarokban is alakulnak a dolgok, egy ring lesz ott, fekete, s fehér sarokkal, gumikötéllel körbevéve a küzdőteret.
A negyedik sarokban? Na igen, ott egy ágy van, s mellette megannyi eszközt kezd kipakolni egy domina.
A fiúk szerencséjére senkinek nem jut eszébe benézni a dobogók alá, így még nem buknak le a vérhabbimitátorral...

10-12 ügyes kezű segéd, egy komplett csapat vonul be előttem, s munkához is látnak egyből. Hogy én mit csinálok addig? körbenézek, s szemlélődöm, széles vigyorral képemen.
Most mit mondjak, nem is végeztek rossz munkát a fiúk. Érdekesek lesznek itt az események. De hát azért is csinálom, hogy érdekes legyen, s nem pedig egy berögződött, hagyományos báli forgatag. Érdekesen keverték meg a modern stílust, a koravén vámpírok kedvére is gondoló hagyományokkal.
Az ajtóban állva magamhoz intem a felügyelőt, akivel pusmogok pár sort, majd ellököm magam, s beljebb lépek, a három fiatalhoz.
- Mehettek átöltözni, két óra múlva érkeznek a vendégek! Kötelező viselet az ing, szövetnadrág, zakó.
Azzal sarkon is fordulok, faképnél hagyva a tátott szájú, vagy éppen bosszankodó pasikat.
- Aki frusztrált, menjen, vezesse le, mert egész éjjel talpon lesztek! A terem amúgy nem lett rossz.
Remus balra el...mondhatnám, de éppen jobbra kell mennem ahhoz, hogy én magam is átöltözzek...
Jah igen, a csapat is elhagyja a helyszínt, amint készen állnak, csak az ellenőr marad, aki már itt semmit nem hagy csinálni, senkinek!

//A következő posztokat már lehet úgy írni, hogy ki is, és be is írjátok magatokat:) magyarul elmentek közben átöltözni //

-Nincs mit, José, máskor is, szívesen. Á, egyszerű a trükkje. Ha udvariasan, mosolyogva kéred meg, akkor azzal a helyzettel nem tud mit kezdeni, és lehet, döbbent képet vág, de gondolkodás nélkül megteszi. Ennyi az egész.
Tényleg ezzel operál, a többséget meglepi, hogy egy kölyök így is tud viselkedni, és a meglepetéstől eszükbe sem jut nemet mondani. Ezt használta ki a morcos bébicsősznél is.
Sok idő nincs a pihenésre, hirtelen egy hatalmas csapat jelenik meg a consullal együtt, és a fél melójukat tönkreteszik. Felvonja a szemöldökét, akkor mi értelme volt ennek az egésznek?
-Azt áruljátok el nekem, hogy oké, büntetésből kellett ezt tennetek... de minek, ha minden átalakítanak? És kik lesznek a bábuk?
Hogy nem tárgyat fognak odaállítani, az nem kérdés. A tőgy leszerelését bánja, jól nézett ki, de szerencsére a vérhabos party még nem forog veszélyben, azt senki nem fedezte fel. Azonban ahogy Remus odalép hozzájuk, és felsorolja, mi a kötelező viselet, ismét felvonja a szemöldökét.
-Elnézést, de nekem nincsen zakóm, sosem viselek olyat.
Inge van, a nadrágja nem szövet, a többi stimmel. Persze ha megoldják a kérdést... maximum akkor is a vállára teríti a köpönyegét. Az egyszerűen a védjegye, anélkül nem saját maga.
-Igazából azt sem értem, hogy nekem miért kötelező ez a viselet? Egész éjjel talpon... ez nem újdonság. Tényleg laza.
Egy halvány félmosoly bujkál a szája szélén, ez a fickó egészen más, mint Kortney volt, tetszik neki. Azt ugyan még nem fejtette meg, hogy akkor most azért kötelező megjelennie, mert új, vagy azért, mert besegített a fiúknak, és akkor ezennel a büntetettek táborát erősíti? Ha vendég, akkor nem kell neki ilyen öltözék, lehet a sajátjában, az is elegáns.
-No de, én tényleg levezetem a feszültséget. Visszaérek időben.
Biccent a fiúknak, és el is tűnik, megéhezett rendesen, vagyis még most kell mindent elintéznie, hogy ne okozzon felfordulást már az elején.

Két órával később, még a bál kezdete előtt:

Visszaér, ahogyan ígérte, bár lehet, az öltözéke hagy némi kívánnivalót maga után, mert a zakót lehagyta, és még csokornyakkendője sincs. De legalább megerőltette magát, és szerzett egy szmokingot, még ha arra rá is szerelte a bal vállánál a köpönyegét. Lázadó? Így is lehet mondani, az öregek biztosan így fogják titulálni, de nem az, csupán különc, ahogyan volt mindig is.
Ettől még elegáns, a fehér inge adott, a nadrágja szintén, bár az nem olyan szövet, mint amit elképzeltek, de valami olyasmi. Francist először el akarta hozni, na de ha itt baja esik, akkor azért öl, vagy ő lesz halott, így inkább védett helyre tette, ahol senki nem fér hozzá.
Félrevonul, minek álljon az útba? Amúgy sem kedveli a tömeget, márpedig 200 fő az sok. Valahogyan túl kell élnie.

Elfáradtam, hát nem vagyok én ehhez hozzá szokva, még mit nem? Hogy órákon keresztül cipekedjek, pakoljak, rámoljak, rendezzek? Mégis mi vagyok én? A gépeim egészen mások, azokkal bármennyit elbíbelődök.
-José, ezt ne is mondd. Ha most borul le, vagy akkor, amikor ide belépnek, hát én nem tudom, mit csinálok. Szerintem megdobálok mindenkit az üvegdarabokkal. Mondtam Remusnak, fém kelyhek legyenek, de neeeeem, mert kedves gyámom szerint azok nem elegánsak. Már hogy a manóba ne lennének azok? Kelyhek, ti maradjatok ott.
Még kifújni sem tudom magam, amikor beesik egy kisebb tömeg, utánuk Remus, és amit nagy szerencsétlenkedések árán megcsináltam, azt szétszerelik.
-Most mi a baj a tőgyekkel? és a dj pult? Ne máááár.
Bosszús vagyok, órákat töltöttem el vele, és leszedik. Építenek lengőteke pályát, de én be nem állok bábunak, az tuti.
-Noel, azt nem tudom, de én nem megyek oda. Most nézd meg, szétszedik a remekművemet.
Pedig nagy poén lett volna, de Remus valamit tervel, és ebből semmi jót nem sejtek, lesz meglepetés. Szerencsére a tartályainkat nem szúrják ki, azok legalább megmaradnak, és még véletlenül sem bámulom őket, nehogy gyanút fogjanak. Amikor gyámom odalép, és közli a kötelező öltözéket, fújtatok egyet.
-Én? Én zakóban? Remus, már megint bazári majomkén fogok kinézni. Miért csinálod ezt?
Pedig tudom, hogy ez nem ajánlás volt, nem kérés, tehát így fogok öltözni. Meghalok abban a felszerelésben, és inkább lógnék most a vasgolyó helyén, mint ebben a göncben rohangáljak. Vezessem le a feszültséget... nekem nem kell kétszer mondani.
-Oké, akkor még benézek egy-két helyre...
Intek a fiúknak és már rohanok is. Benézek én, be hát, fel kell törnöm valamit, az mindig megnyugtat.

Mivel Remus szinte rám töri az ajtót, így kapcsolok, öltözni kellene, de hát ha egyszer belemerültem a feladatba... ehh. Villámgyorsan végzek a zuhanyzással, a hajamat akkor sem fogom befésülni, jó az úgy. Felveszem a kikészített gúnyát, és már attól is rosszul vagyok, hogy az a nadrág piszkálja a tökömet. Nem elég szoros, és nem is elég bő, tehát küzdök vele rendesen, és kb. fél percenként rángatom, hogy békén hagyjon végre. Kellett nekem boxert vennem, tessék.
Fancsali pofával térek vissza a bálterembe, még mindig feszengek, és amikor kiszúrom Noelt, igen csak erőltetett vigyorral megyek oda hozzá.
-Hi! Látom, te is jól érzed magad. Ez a gönc, ez kész.

A jól végzett munka után jól esik egy kicsit kiengedve cseverészni, amit a terembe tóduló munkások és a döbbenetünkön vigyorgó Remus betoppanása zavar meg.
Az nem kifejezés, hogy milyen dühösen nézek ki a fejemből, amikor a nagy nehezen összehozott különleges italkimérésre tervezett tőgyeket pikk-pakk leszerelik, miközben a levegő is megáll bennem néha, ahogy a pohárpiramistól néha csak milliméterekre ügyködnek. Aztán a véres, verejtékes munkával összetákolt pódiumokat is kezdik átalakítani és már-már lemondanék a másik bombasztikus meglepetésről, a habpatronokról is, mikor egy megkönnyebbült sóhajjal veszem tudomásul, hogy azokat legalább nem fedezték fel. Egy lapos pillantást vetek a felügyelő felé, hiszen ezek szerint árulkodásban nem állt a helyzet magaslatán, vagy Noel terelte el sikeresen a figyelmét.
Csak kapkodom a fejem a tekepálya kialakítására, de amitől a legjobban lehidalok az az ágy és a nyíltan pakolgató domina látványa, amire azért nagyot nyelek.
- Ti is látjátok, amit én látok? – meresztem a szeme, elengedve a fülem mellett a többiek aggódását a tekebábuk kilétét illetően.
Mondjuk a lekerített küzdőtér is érdekes feltételezéseket vethet fel. Látszik, hogy Remus nagyon ki akar tenni magáért és a mi egész éjszakás dolgoztatásunk csak egy elterelő büntetési tétel volt, hiszen már előre tudta mit akar.
- Sejthettétek, hogy Remus csak rajtunk akart szórakozni azzal is, hogy amiért megdolgoztunk, azt tönkreteszi. Gondolom ez is a büntetés része. – vonom meg a vállam, mert nem ér annyit a dolog, hogy dühöngeni kezdjek, az csak még jobban adná alá a lovat.
A bál legvadabb pontján kirobbanó véres hab, még így is kellő felfordulást és Remus-nak fejfájást okozhat, nekünk meg elégedettséget, hogy sikerült a dolog.
Mivel már jó pár órája amúgy is talpon vagyok, az utasításra csak kikerekednek a szemeim.
- Na, ne már! Két óra! Állva el fogok aludni abban biztos lehetsz! – vetem oda, de az öltözékre csak megvonom a vállam.
A fiúk már leragozták mi a véleményük róla, én meg örülök, hogy legalább nyakkendőt nem erőltet ránk. Na, az lenne a szívás még. Na meg aztán a színeket sem szabta meg, így szabad a vásár.
~ Frusztrált? Anyád frusztrált! Fárad és dühös, nem frusztrált! ~ morgok magamban, miközben Tim és Noel is sietve elhúz.
Nekem nincs ezek szerint se időm, se lehetőségem elmenni Rose-hoz, így bár nem szívesen, igénybe veszem Remus házát legalább egy zuhany és pár perc pihenő erejéig, na meg a ruhatárat is át kell még néznem. Telefonálok szerelmemnek és elmondom mi a helyzet, ő meg aranyosan megpróbál megnyugtatni, hiszen már ő is készülődik,

Két óra múlva már valamelyest felfrissülve térek vissza, hogy eleget tegyek Remus parancsának. Igaz, hogy egy fényes, fekete szövet nadrág van rajta, de hozzá egy sötétlila inget húztam, benne hajszálvékony fehér csíkokkal és találtam hozzá a szekrényben egy fekete frakkot is. A cilinderen erősen gondolkoztam, de mivel sétapálcát sem találtam, így végül arról lemondtam. Így is eléggé érdekes lett az összeállítás, ami mondanom sem kell, szándékos volt. Végül is azt vettem fel, amit mondott, nem?
Mikor beléptem, már kezdtek szállingózni az emberek, de a két srácot is ott találtam már.
- Üdv skacok! – léptem oda hozzájuk. – Látom mindenkinek elég nyűg volt az öltözködés. – vigyorgok a szerelésükre célozva.

A bál kihagyhatatlan rendezvény, és nem csak a rangomnál fogva, ezen felül is pofátlanság kihagyni az új consul által rendezett bált. Nehezemre nem esik, nem tekintem felesleges tehernek, ez hozzátartozik a társadalmunk életéhez, igen fontos esemény. Egy év alatt sokan érkeznek a városba, nem árt, ha tudjuk, kik mozognak a köreinkben az újak közül, akiknek kötelező a megjelenés, hiszen tudnunk kell, kik azok, akikre kiemelten kell figyelnünk, ne okozzanak felfordulást. A kapcsolatok ápolása sem elhanyagolható szempont, szem előtt kel tartani az ilyesmit.
Az öltözékemre kínosan ügyelek, nem eshet csorba a hírnevemen, és bár Colin segít az apró részletek eligazításában, érzem rajta, még ha ki nem is mondja, neheztel rám, mert nem ő a kísérőm, ahogy eddig, hanem az első női vérbábom, Rose. A fehér botomra így már nincs szükségem, a zsebemben azért ott lesz a biztonság kedvéért.
-Rose, indulunk, nem illik megvárakoztatni a házigazdát!
Hangom élesen csattan, Talán nem így akartam, talán mégis. A bosszú édes volt, még mindig jól eső érzés járja át a testemet, amikor Joséra gondolok. Az átkozott, megérdemelte, és tudom, ő is ott lesz, ha engedékeny kedvemben vagyok, akkor beszélgethetnek is, de előre nem tervezek. Megvárom, míg Rose mellém ér, a karomat tartom felé, hogy belekaroljon, úgy indulok a kocsi felé, hogy Colin elszállítson a megadott címre.

A báltermet kívülről tudom, hol van, odatalálok bot nélkül is, egyedül, ám most kísérőmmel az oldalamon lépek be. José... hát persze, érzem a szagát, nem lehet nem kiszúrni. Hűvös mosollyal az arcomon üdvözlök mindenkit, és "felfigyelek" egy új vámpírra is. Nem találkoztam még vele, és nem csak hogy új, fiatal is, nagyon fiatal. Meglep, hogy nem érzékelek mellette idősebb vámpírt, az atyját, hiszen egyedül ilyen korban veszélyes az éjszaka. Timet ismerem, a szeleburdi kölyök, az is csak gépét ismeri, igaz, azt hathatósan, ez az egyetlen oka annak, hogy megértem, Remusnak miért kellett. Nem lépek középre, nem illik, egyelőre a bejárat közelében várakozok Rose-val az oldalamon, hogy Remus megérkezzen, és megnyissa a bált.

Bárhogy szeretném, nem tudok együtt menni erre a nyamvadt bálra Joséval. Mindkettőnknek más kötelezettséget róttak ki. Neki a teremdíszítés, majd a Remus által kijelölt megjelenési forma, nekem Caecus kísérete a feladatom. Mint egy kirakati bábú, kezdem magam úgy érezni. Társasági nőként, szép, méregdrága ruhákban jól kellene éreznem magam, nekem mégis annak a hamburgernek az íze van a számban, amit Joséval együtt ettünk, az én egyszerű ruhámban, és az ő bérelt öltönyében. De legalább már szerethetem...amikor időm engedi, vele vagyok, és ez boldoggá tesz, elfeledtet sok mindent.
- Készen vagyok, mehetünk.
Sokat várni rám ugyan nem kell, hiszen miután lefürdök gyorsan belebújok ruhámba, egy tűvel laza kontyot tűzök magamnak, minimális festéket viszek arcomra, s már indulásra készen is állok. Akinek tetszik tetszik, akinek nem, nem. Caecus meg nem látja. Természetes maradok, nekem ez a lényeg. Csak a ruha, az feszélyez...
Belekarolok hát a vámpíromba, s vele együtt megyek el a rendezvényre, ahol belépve tekintetemmel máris keresem őt, egy báb és egy vámpír kölyök társaságában. Kedves mosollyal biccentek felé, mikor meglátom. csak aztán nézek körbe, s döbbenek le, nem kicsit. szeretnék innen elsétálni, de nem tudok, mert nem enged ez a dög oldalamon. Aki nem mellesleg még valahol egy részemet meg is babonázza. Na nem akarattal, csak valami fura érzés miatt, ami bennem van...vonzódom hozzá, és ez fáj.
- Érdekes a helyszín....
Pár mondatban Caecusnak is jellemzést írok a bálteremről, hogy tudjon mihez következtetni. Meddig kell itt szenvednünk?