Bálterem

Elégedettség...igen, az van most bennem. Elégedett vagyok a bábjaimmal, a munkás csapattal. Úgy tűnik minden klappol. Hogy vannak bizonyos rejtett dolgok? Nem baj...kell az is. De hogy mikor fog az robbanni? Majd kiderül. Vagy beborul...
Elegancia...egy tökéletes selyem inget veszek magamra, színe bordó, hozzá egy fekete nadrágot. Parfüm is dukál ilyen ünnepélyre, meg miegymás. De bár elegancia megvan, s a méregdrága ruhámat nem is lehetne nem elegánsnak nevezni, nem eszek fel zakót, szmokingot. Sőt, a nyakamnál még ki is van gombolva pár gomb.
A bálterembe belépve már van pár vendég, jönnek mennek az emberek, vámpírok, gyülekeznek egyre többen. Köszöntöm őket egyenként, jó házigazdához méltón, s mindenkit helyére is kísérek.
- Caecus. Örülök, hogy láthatom. A bájos kísérőjével együtt. Érezzék jól magukat!
A lányra nézek, s pillantásomban benne van az a kéjes vágy, amit akkor láthatott...Caecussal kezet fogok, s Rose kezére csókot lehelek, mikor is érzem, hogy apró kezei megremegnek. Hmmm...
Van még pár köröm, kell még bókolgatnom, köszönnöm, mielőtt a fiúkhoz érkezek, hiszen a rangsort tiszteletben kell tartanom.
- Szevasztok. Jó munkát végeztetek. Elengedhetitek magatokat. Minden másról már gondoskodnak. Innentől kezdve vendégek vagytok. Hacsak nem húzzátok ki a gyufát, mert akkor könnyen lehet belőletek vacsora még mindig.
Végül felérek arra a pódiumra, ahol a zenész áll, s megnyitom a rendezvényt. Mert ez már bálnak nem nagyon nevezhető.
- Hölgyeim és Uraim! Köszöntök minden megjelentet, minden vendéget. Gondolom már legtöbben tudják ki vagyok, de az illendőség kedvéért bemutatkoznék. Remus Rossario vagyok, a város új consulja. Az éjszaka folyamán több eseményre is sort kerítünk, többek között bemutatásra kerülnek az újoncok, mind vámpír, mind vérbáb téren. Amint látják van a teremben pár meglepetés is, számíthatnak pár kellemes jelenségre. Remélem mindenkinek kedvére való lesz. Elsőként vegye át a szerepet tőlem Brigitte Scott, aki a ma esti műsor első részét szolgáltatja. Kellemes szórakozást mindenkinek!
A szintetizátor mögött egy vámpír nő állt eddig háttal, s most megfordulva a társaság felé fénnyel árasztják el a nőt, ezzel egy időben indulnak be a fényjátékok oldalt, a diszkógömb középen...Brigitte pedig játszani kezd...

Szoborként áll valahol távolabb hátul, még véletlenül sem a kelyhek környékén, bár ha esne valamelyik, elkapja, de ha az egész ledől... nem síva. Tim kb. olyan lelkesedéssel jön, mint ő maga tette, elnyomja a vigyorát. Egy véleményen vannak.
-Üdv! Ennyire zavar a nadrág, Tim?
Nem lehet nem észere venni, ahogy a srác feszeng, túlságosan látványos, és ezen jól szórakozik. Tim képes úgy szenvedni, hogy az mindenkinek feltűnjön, nem leplezi, igaz, ha ennyire szoros a nadrágja, akkor az nem csoda.Aztán José is befut, hasonló vidámsággal, mint Tim és ő.
-Ne is mondd, nem az én világom ez a stílus, soha nem járok szmokingban vagy öltönyben. Értem én, hogy meg kell adni a módját, na de attól nem leszek más, mert felveszek magamra az elvárás szerinti cuccot. Sőt.
A szerelése maga a katasztrófa, mivel nem szokta, kényelmetlen, de túl fogja élni, ha most muszáj. Aztán az ajtó felé pillant, ahol egy meglehetősen furcsa vámpír érkezik, ilyet még soha nem látott. Nem bámulja pofátlanul, csupán végigsiklik rajta a tekintete, ennyi. Albínó és szemmel láthatóan vak, vagy annyira gyenge a látása, hogy a kísérője támogatja, aki viszont vérbáb. Tulajdonképpen tiszteletre méltó, ha így, ilyen fogyatékossággal képes volt elélni, mert azt azonnal levágja, hogy az albínó nem fiatal.
Remus is érkezik, aki mindenkit üdvözöl, és most már az albínó nevét is tudja, Caecus. Megjegyzi.
Amint a consul hozzájuk ér, felvonja a szemöldökét. Most akkor ha jól értelmezi, eddig ő nem vendég volt, hanem a srácok cinkostársa, és még lehet főfogás. Szuper, erre vágyott, amikor Stormhavenbe érkezett, hogy felajánlhassa magát az "oltáron".
-Jó estét! Köszönjük.
A kötelező protokoll... nem kedveli ezt sem, de szótlanul állja végig, hiszen nem tervezi, hogy még az éjjel elpatkoljon, vagy elhagyja a várost, mert kiutasítják. Hosszú távú tervei vannak itt, tehát nem kellene hangot adnia annak, hogy nem érzi idevalónak magát. Kapcsolatokat pedig szerezhet, az kell is.

Úgy állok, mint akinek a golyóira léptek, és ezen még Noel vicces kérdése sem tud segíteni, de azért vigyorgok, mert hát na. Nem tudom letagadni, hogy megőrülök ebben a gúnyában, de Remusnak ez tetszett, és közölte, ezt kell felvennem, akár tetszik, akár nem.
-Ennyire banyek. Ha tudom, akkor izé... szal ott a nadrág alatt nem oké a dolog.
Ebből mindent lehet érteni, na de hol kerítek én most egy másik alsógatyát? Mégsem mehetek körbe, hogy ki járkál plusz alsóval, de nem is venném fel másét. Na jó, Remusét talán, mert szükség törvényt bont, de ez meg hogy nézne már ki? Bele fogok halni az estébe, valahogyan el kell rendeznem magam, mert ez őrület.
-Jaj, José, hagyjuk. Mint egy cirkuszi ló, úgy érzem magam most. Magamra erőltetek egy vigyort, ami már a belépő vendégeknek szól, vagyis Caecusnak no meg a kísérőjének. Az albínó vámpír engem nem kedvel, tudom, tiszta szerencse, hogy semmi közöm nincs hozzá. A kísérőjét meg nem ismerem, de majd kiderül, ki ő.
Aztán jön a gyámom, és azért hülye nem vagyok, mivel előbb kellett jönnöm, nem én kísérem, tuti szerzett valami csajt maga mellé, ehhez nem kell lángésznek lennem. Jó kedve van, annak örülök, így ha valami balul sül el, talán élve megússzuk.
-Szia! Húúú, ezt örömmel hallom. Én kevés leszek ennyi vámpírnak, annyi vérem nincs, amennyiért megérné.
Elengedhetem magam, szuper, néhány italt már kinéztem, azokat meg kell kóstolnom, ha máskor nem is, a végén, mert előbb kíváncsi vagyok a meglepetésünkre is.
Aztán jön a hegyi beszéd... blablabla... túlélem. A zene meg nem tetszik, na de nem is nekem csinálták a bulit.

Szegény Tim! Én sem érzem jól magam a ruhában, amit felvettem, de legalább olyat választottam, ami kényelmes, még ha direkt polgárpukkasztót vettem magamra, vagy legalábbis Remus pukkasztót, de ő…..látszott, hogy nagyon nem jól érzi magát odalenn és ezt szerintem mindenki látta.
- Miért nem cseréled le? – vigyorgok rá, de aztán meglátom a szállingozó vendégek között az egyetlent, akiért érdemes volt ma itt lennem és felderül a képem, bár azzal a lendülettel el is komorodom, ahogy meglátom a karját szorongató vámpírt.
Caecus! A homlokom elfelhősödik és ha a tekintettel ölni lehetne, akkor már biztosan holtan rogyna össze.
De most úgy sem tehet semmit, hiszen vendég és még ráadásul én élvezem Remus védelmét is, így tehet nekem egy szívességet. Már éppen elindulnék, hogy ezt kihasználva a képébe vigyorogjak, és főleg, hogy üdvözöljem Rose-t, aki olyan gyönyörű, hogy mindenki más elbújhat mögötte, mikor megjelenik Remus előttünk, aki eddig a vendégekkel bájcseveget, és közli, hogy kivételesen nem azért vagyunk itt, hogy körül ugráljuk a vérszívókat, hanem mi is élvezhetjük a bál nyújtotta szolgáltatásokat.
~ Remélem a hab működni fog, mert az lesz ám az igazi meglepetés a három muskétás részéről! ~ vigyorgok rá, mint aki örül az ajándéknak, bár az is benne van.
- Nem is hoztunk gyufát, hiszen az nem lett volna jó ötlet! – mormolom azért, hogy ne maradjak szó nélkül, aztán kötelezően a pódium felé fordulok, hogy meghallgassam a többiekkel együtt a köszöntőt és a megnyitót, de közben azért Rose tekintetét keresem.
Ahogy felcsendülnek a szintetizátor hangja, máris elindulok, hogy találkozzam kedvesemmel és közben leemelek két pezsgős poharat a tálcáról, hogy koccinthassunk egyet.
- Szerbusz szerelmem! –csókolom meg forrón és a kezébe adom az italt. – Nem tudod elhagyni valahol ezt a koloncot? – intek Caecus felé elég hangosan mondva, hogy a férfi is meghallja. – Remus szabad estét adott nekem, így már csak tőle kéne megszabadulni.

A bálterem berendezését nem láthatom, ám bájos kísérőm mindent részletesen leír, így pedig már el tudom képzelni, hogyan néz ki a helyiség pontosan, és így már semmit nem borítok fel, ha esetleg magam indulnék el valamiért. Kissé felszaladt ugyan a szemöldököm, mert nem mindennapos lehet a látvány, ami az érkezők szeme elé tárul, sőt, igazán extrém.
-Köszönöm Rose, azt szeretném, ha jól éreznéd magad, vagyis nyugodtan keresd fel Josét, nem kell mellettem rostokolnod.
Nyájas is tudok lenni, hogy ezzel célom van, az nem tartozik a lányra, bőven elég, ha kedvel, mert rendes vagyok vele, ez is újabb fricska a barátjának. Remust érzékelve mosolyra húzódik a szám, a kezemet nyújtom felé.
-Üdvözlöm, Remus, köszönjük.
A helyünkre sétálunk, hogy meghallgassuk a kötelező megnyitót, ami legnagyobb örömömre nem nyúlik túl hosszúra. José érzelmei mindent elárulnak, meg tudna ölni, tudom én azt, és érzem, ahogy közeledik, még meg sem szólal, egyenesen felé fordulok, hiszen tudom, ott van.
-Mint mondtam, Rose, nyugodtan töltsd az időt a barátoddal, én megleszek magam is.
Negédes mosolyom és a stílusom lenyűgöző, nem viszonozom José gyűlöletét, pedig rühellem a kölyköt. Minél inkább vagyok kedves Rose-val, ő annál inkább ragaszkodik majd hozzám, és ez nekem bőven elég. Még a fiúnak is jut a mosolyomból, miközben az utolsó szavakat intézem hozzájuk.
-Érezzétek jól magatokat!

A báli forgatag már elkezdődött, s egyre többen érkeznek, bennem pedig egyre inkább gyűlik a feszültség. Caecus szavai egyszerre melengetnek, s teszik kínszenvedéssé az életemet. Nem akarok hozzá ragaszkodni, mégis azt teszem. Szerencsémre amint körbevezettem, s leírtam neki a helyet, engedélyt ad, hogy jól érezzem magam. De most megint nem tudom, hogy ezzel mi a célja. Remus keze van ebben, hogy engedékenyebb lett velem, és Joséval? Vagy van valami célja?
Nem tudom, de Amint Remus üdvözli, s nekem hátamon is végigfut miatta a hideg, elenged, én pedig örömmel bújok José karjai közé. Kell, hogy érezzem, hogy megnyugtasson.
- Szia. Nagyon örülök neked.
Caecust ott is hagyom, amíg nem akar viszont látni, s nem parancsol magához. Tim és Noel felé nézek, majd kérdőn Joséra, miközben már szól a zene.
- Kik ők?

Amint lerobogok a színpadról, egyenesen Caecus felé veszem utamat. Beszédem lenne vele, hiszen adósa vagyok, s most kell azt lerónom.
Lehuppanok mellé, s kényelmesen elengedve magam a székben egy pohár negédes nedűt veszek kezembe, hümmögve kóstolok bele a pirosló folyadékba. Nincs szükség tt most a mimikrire, élvezhetem valómat úgy, ahogy szeretem. Szabadon. Nem érdekel, hogy melyik vérbáb lát meg így, a vámpírok meg pláne, hiszen itt szabadon levetheti bárki álarcát. Őrök vigyázzák a bejáratokat, s a környéket, hogy véletlenül se zavarják meg a mai eseményt.
- Látom bájos kísérője már itt hagyta. Remélem nem bánja, hogy csatlakoztam.
Tekintetemmel követem a fiatal nőt, s szinte süt rólam, hogy szép emlékeim vannak vele kapcsolatban.
- Hogy érzi magát? Készen áll az előléptetésére?
Persze hogy készen áll...lehet erre nemet mondani egy vámpírnak? Érezni is hangomban az iróniát.

Szerinted van olyan, aki felesleges, cserére alkalmas alsónadrággal rohangál, José?
Elnyom egy mosolyt, mert Tim szenvedése mellett nem lehet észrevétlenül elmenni, viszont az ötlet már önmagában is abszurd. Amint vége a kötelező beszédnek, José el is tűnik, mégpedig egyenesen az albínó vámpír irányába, azaz a lányhoz, akivel érkezett. Érdekesnek találja a fickót, de szemmel láthatólag valai nagy kutya, ha még Remus is külön vonul vele. Így jobb híján a másik sráccal együtt marad ott, de hogy mégis mit fog csinálni az est hátralévő részében, a jó ég tudja, nem neki találták ki az ilyen bálokat, ráadásul senkit nem ismer.
Egy biztos, maximum figyel, és megjegyzi, ki kicsoda, mert sosem lehet tudni, mire lesz az még jó. Bár Timet elnézve egészen otthonosan mozog, tehát az is lehet, hogy ismeri a többséget, vagy jó néhány idősebb vámpírt.
-Van egy rossz hírem, Tim. Azt hiszem az én társaságomat kell élvezned egy ideig.
Érzékeli, hogy többen figyelik, és próbálják kitalálni, kivel lehet, mert nem akarják elhinni, hogy egy fiatal kölyök egyedül járkál, pedig ha tudnák, így van... meglepődnének. A kételyeket nem oszlatja el, senkihez nem lép oda, hogy társalogjon, megvan a maga társaságában is tökéletesen.

Döbbenten nézek Joséra, ezt mégis most hogyan gondolta?
-Áruld el nekem, honnan a fészkes fenéből akasztok le másik alsónadrágot? He? Kürtöljem körbe, hogy akinél akad egy rám való, az legyen szíves jelentkezzen a kelyheknél, 9 óránál? Vagy mégis hogy?
Közben a fiatal srác is megkérdezi ugyanazt, amin magam is töprengek, aztán hirtelen elvigyorodok, elnézést kérek, és elsprintelek, kifelé. Jó 10 perc múlva térek vissza, láthatóan megkönnyebbült ábrázattal.
-Megoldottam. José hova lett? Jaaaa, már értem. Engem nem zavar, de kérsz valamit inni? Öööö, oké, nem kérdeztem semmit.
Azt nem árulom el, hogy szó szerint honnan kerítettem másik gatyát, az a lényeg, hogy sokkal kényelmesebben érzem magam. Persze Remus is itt hagy minket, amit megértek, és még a hegyi beszéd után sem tér vissza, ezért egyből a piás stand felé indulok, miközben rájövök, hogy Noel marhára nem él ilyesmivel.
Egy pohár italt már ott lehúzok, egy pohárral pedig visszasétálok a srác mellé. Elég ránéznem, ő sem érzi túl jól magát, amit meg is értek, hiszen idegen itt, mégis ki a fenével társalogjon? Engem sem ismer tulajdonképpen, csak Josét, na meg Remust, ennyi.
-Párosan szép az élet. Ez van. Ki érdekel? Kérdezz nyugodtan. Az az albínó vámpír Caecus Nemo, elég rangos a fajuk között. A csajszi meg hát izé... José barátnője lesz, ahogy nézem, de az tuti, hogy Caecusé, ha érted. Az a magas fekete hajú fickó ott a stand előtt, na őt kerüld el. Gyűlöli a fiatalokat, és elég agresszív, marha nagyra van magával, csak nem tom, mé. Azt sem tom, kivel jött, nem láttam.
Magyarázni kezdek Noelnek, ne érezze magát olyan elveszettnek, és nem tudom, mi volt az a pia, de finom volt, így hamar kivégzem a másodikat is. Lehet, ennek nem lesz jó vége.

Bár fortyog bennem az elfojtott düh, még ha csak ránézek Caecus-ra is, éppen ezért alaposan meglep, amikor nyájasan és engedékenyen áll a távozásunkhoz.
Összeráncolt szemöldökkel meredek rá egy pár pillanatig, és bár semmi jele egyelőre, azért szinte biztos vagyok benne, hogy ezzel valamilyen hátsó szándéka van. Ez az ember maga az intrika és a kegyetlenség! Én aztán ismerem jól.
- Hidd el Fabien jól fogjuk, de az nem a te érdemed lesz. – szólok vissza még a vállam felett, ahogy elvezetem mellőle Rose-t.
Nagyon örülök azonban annak, hogy szerelmem így egész este velem lehet és nem azt a vak kórót kell pesztrálnia, én meg csak csorgathatnám a nyálam.
- Mi ütött bele? – tettem még szóvá Rose-nak is. – Érzem, hogy valamit forgat a fejében, különben inkább a torkom harapta volna át, mint hogy elengedjen velem. – morfondíroztam, de aztán rájöttem, hogy jobb ha inkább jól érzem magam a lánnyal.
- Hát még én, hogy örülök neked édesem. – öleltem meg és nem nagyon érdekelt pár idősebb vámpír rám villanó tekintete, tehetnek egy szívességet.
Aztán a fiúk felé indultam, mert ha már rákérdezett Rose, akkor bemutatom neki a fiúkat, hiszen ha a büntetésben együtt voltunk, megérdemlik, hogy legeltessék a szemüket és elvezzék kedvesem társaságát egy kis ideig.
- Rose, hadd mutassam be neked Tim-et és Noel-t, akik segítettek berendezni a termet és benne voltak pár igazán jó ötletben, amit sajnos most nem látsz, mert Remus meglékelte a tervünket, pedig a tőgyek nagyon kiverték volna a sznob társaságnál a biztosítékot. – vigyorogtam elégedetten. – De még azért van trükk a tarsolyunkban, nem igaz? – néztem sokat mondóan a dobogók felé.

Érzem José meglepettségét, nem ezt várta, hanem azt, hogy tombolni fogok a jelenlététől. Ez mellé ment, mondhatom, mert lehet, balhét akar, felidegesíteni, de nem fog tudni, ma nem. Megkaptam már amit akartam, sokkal nagyobb az elégedettségem, mint azt sejtené. Szerencséje, hogy Remus védelmét élvezi, persze köthetünk még üzletet, ha úgy adódik, és az nem biztos, hogy jól fog jönni ennek a fattyúnak.
-Elég szomorú lenne, José, ha az én érdememnek kellene lennie. Rose csalódott lenne.
Mosolyogva emelem fejem abba az irányba, amerre távoznak, ám nem sokáig maradok egymagam, hiszen Remus csatlakozik hozzám.
-Engedtem, menjen csak Joséval, élvezze a társaságát. Nem, köszönöm, megtisztelő, hogy idefáradt. Mondja csak, sikerült már megnevelnie a kölyköt? Igencsak tiszteletlen sok esetben.
Mintha annyira tudnék ugrálni a botom nélkül, úgy hangzott ez a mondat a számból. Az érzékeimre hagyatkozhatnék, viszont feleslegesen nem indulok el sehová. Az "álarcom" leveszem, itt nincsen rá szükség, magunk között nem bajlódok ilyesmivel. Az érdekel, hogy Remus hogyan boldogul Joséval, azon kívül, hogy kénytelen azt tenni, amit mond neki.
-Kitűnően. Engedje meg, hogy gratuláljak, ahogy Rose leírta, igen érdekes a dekoráció, ilyesmire nem nagyon volt példa eddig. Ahogy érzem, ez jót tett, mindenkinek elnyerte a tetszését. Micsoda kérdés... nem, Remus, megijedtem tőle, higgye el. Természetesen igen.
Ilyen bálban tényleg nem mostanában volt része utoljára, már ami a dekorációt illeti. Hallomásokból tudta, hogy Remus szabadabb elveket követ Paolonál, na de hogy annak ekkora sikere lesz, azt nem. Örvendetes dolog. Az előléptetéssel kapcsolatos válaszomat egy bólintással erősítem meg, bár egy olcsó poént azért megengedek magamnak a cinikus hangvételre.

Nem nagyon akarok beleszólni abba a rövid szócsatába, amit az oldalamon "lévő" két férfi megejt. Nem is tudom miért, de valahogy úgy érzem, hogy kettejük között kezdek őrlődni. Bűntudatom van, mikor Caecus-val vagyok, s ugyanazt érzem, mikor Joséval járom utam. De igen, jelenleg José áll nyerésre, mert a szerelem még erősebb érzés bennem, mint a ragaszkodás. Vajon ez a mesterkedés következménye? Nem tudom, de eddig is volt bennem valami vonzalom a vámpírom iránt, s élvezetet nyújt nekem vérének ivása, szóval nem tudom most mi van.
- Fogalmam sincs, de nagyon nyájas volt most veled. Túlságosan is. De ne foglalkozzunk vele, mert akkor elrontja az estét. Nem mintha túlságos öröm lenne itt páváskodni.
Boldogan mosolygok rá, mikor megjegyzi ő is mennyire örül nekem. Hát lehet ellenállni egy ilyen kijelentésnek? Ha tudom, hogy valakinek fontos vagyok, és azért, mert szeret, s nem számításból?
Meglep, hogy egy vámpír sráccal dolgoztak együtt ők ketten, és még úgy tűnik ki is jönnek egymással. De hát nah...valami csak van Noelben...Kezet nyújtok mindkettejük felé, s kedvesen mosolyogva igyekszek alkalmazkodni. Ami lényegében nem is annyira nehéz, hiszen ha José barátokat, vagy valami hasonlót talál, én annak csak örülhetek.
- Örvendek, Rose vagyok.
Ismerkedés után Josét átölelve figyelem az eseményeket, a társaságot, s megjegyzem magamnak, hogy Timmel még lehet baj lesz, hiszen máris kezdene csillogni a szeme.
- Meglepetés? Kezdtek kíváncsivá tenni...
Vigyor ül ki arcomra, s a kíváncsiság fénylik szememben. Nem tudom, hogy az enyémben, vagy Tim szemében van nagyobb csillogás, talán versenyezhetnénk is.

Köszöntő letudva, udvariassági kör szintén...jó házigazda lennék? Nem tudom, az majd elválik a visszajelzésekből...
Ő igen, nem megyek vissza a fiúkhoz, miért is tenném, hiszen azt ígértem nekik, hogy jól érezhetik magukat. Persze a bicska könnyen kinyílik a zsebemben, de most még nyugi van. Így én inkább lépkedek oda Caecushoz, s vágódok le mellé.
Ó kérem...Joséval semmi baj nem lesz. csak le kell verni kicsit a dacosságából. De erre is megvan a magam módszere, ne aggódjon. Különben nem baj az, ha van szabad akarata. Nem sokat ér nekem, ha eltompulnak érzékei. Nem szeretem, ha egy báb robot. A kettőt nem kellene összetéveszteni, de sajnos sok esetben ezt művelik a vámpírok, és értéküket vesztik szememben szolgáik. De hát ez az én nézetem. Attól, hogy én nem vagyok képes érezni, tudom mit jelent.
Hogy minek is kkellenek nekem a bábok érzékei, érzései, azt már nem ecsetelem, s nem is áll szándékomban, s ezt a finom iróniából érezni is lehet, ahogy azt is kiérezni, hogy nem minden vámpírral értek egyet, nem mindig van kedvemre viselkedésük. De ez is csak az én dolgom. Raktározom az infókat, és kész.
- Ó, köszönöm. Főként a fiúk érdeme a díszítés. Azt hitték kiszúrnak velem, ha diszkógömbbel díszítenek. De elcseszték, mert én is szeretem a modernt keverni az ódivatúval. Fura kontraszt hoz az egészbe. Sajnálom, hogy nem fogja látni a műsorokat, de úgy vélem a sikolyok is kielégítik majd önt. Mielőtt még kihirdetnénk az ön kinevezését is.
Tapsolok párat, mellyel jelzem, kezdődhet az első játék....

...amint taps hangzik fel Remus keze által, egy porondmester lép ki az egyik dobogón. Kezében mikrofon, hogy hangja erőteljesebb legyen, öltözéke egy színes frakk, türkizkék, lila, piros, szivárványszín, szinte bohóc jellegű.
- Figyelem, figyelem!! Itt gyűljön, aki versenybe akar szállni! A tét, nem más, mint Remus Rossario egy vérbábja egy napra, és a consullal eltöltött egy nap, bárhol, bármikor, egy szabadon választott kívánsággal. A feladat?
Dobpergés következik, ami a már elhallgatott zene hiányát pótolja, hátborzongató hangmagasságban. S míg pörögnek a dobverők, bekötött szemű vérbábokat, és lecsúszott vámpírokat vezetnek be a lengőteke alá. Összekötözik őket egymáshoz, így ha egy dől, húzza maga után a következőt is.
- A feladat az, hogy minél több kék foltot, sebet ejtsen úgy a bábukon a lehető legrövidebb időn belül.. Mert a játék addig tart, egy játékos számára, míg a kilenc bábú ki nem dől. Nyugalom, nem fognak összeomlani maguktól, hiszen tudják, számukra az maga a halál.
A bohóc hangja vérfagyasztóan hörög fel, mikor az utolsó szót kimondja.
- Árulók ők mind! Senki ne sajnálja egyiket sem!
Amint a fények a kilenc emberre-vámpírra vetődik, szemükről a kendő lekerül, hogy mindenki élvezhesse a rettegést tekintetükben.
- Aki azt gondolná, hogy vámpírnak ez meg sem kottyan, hát téved, hiszen meg lettek fosztva minden erejüktől már az árulók némi bűbájjal.
Nah igen, így haláluk elkerülhetetlen? De önbecsülésüket még visszanyerhetik esetleg. Vagy még nagyobb megaláztatás?
S már sorakoznak is a vámpírok, hogy egymás után lökhessék el a vasgolyót. Az első sikoly is felhangzik, mikor egy vérbáb nő felé repül a golyó, s nem tud kitérni előle, mert meg lett neki tiltva....

Lehet, van aki érti Timet, de az nem ő, legalábbis egyelőre, mert ahhoz képest, hogy nem tud másik alsónadrágot szerezni, egy kis idő múlva vigyorogva jelenik meg, és jelenti be, megoldotta a kérdést. Felvonja a szemöldökét és egy bólintással nyugtázza a sikerélményt. Az italt illetően pedig kapcsol, így arra nem is reagál semmit, majd megoldja később, ha szükséges, de tudja, hogy itt vért is felszolgálnak, aztán a srác meg is előzi. Pont az albínóról akarta kérdezni, de már meg is kapja a választ, ahogy a másik tagról is, aki nem túl bizalomgerjesztő látvány.
-Értem. Köszönöm.
A lány kilétét illetően ugyancsak tiszta a kép, nem szorul további magyarázatra, de ahogy Timre pillant, lehet, el kellene vennie tőle az italt, mert ha itt berúg, annak nem biztos, hogy a consul örülni fog.
Közben José is megérkezik az említett lánnyal, és mielőtt megszólalna, a fiú megejti a bemutatást.
-Örvendek, Rose.
Biccent felé, viszonozza a kézfogást, aztán elvigyorodik. Meglepetés az van, és eddig nem buktak le, tehát az ha beindul, akkor lesz itt visítás rendesen. A tapsra fordul csak meg, és hallgatja végig a programot. Csodás, vasgolyóval üssön agyon 9 szerencsétlent, mert árulóknak vannak titulálva, csak azért, hogy kaphasson egy vérbábot na meg a consult egy napra. Micsoda főnyeremény.
Nem mozdul, ebben nem vesz részt, másban sem nagyon, de vannak elegen, akik alig várják, hogy telibe verhessék az élő bábukat. A sikolyt rezzenéstelen arccal viseli, és hiába nézi végig, egy lépést sem tesz a sorakozók felé.
Érezze jól magát... minden bizonnyal menni fog, de az állatias megoldásoknak nem híve, és csak remélni tudja, hogy soha nem is lesz az. Lassan mindenki sorba áll, kivéve az albínót és saját magát, ami nem lenne probléma, ha nem figyelnék őt egyre többen.
-Ha azt hiszik, hogy azért oda fogok menni, mert nem tetszik nekik, hogy nem veszek részt a játékukban, hát sajnálom, csalódást fogok okozni. Nem vagyok birka, hogy kövessem a többit.
Jegyzi meg olyan hangerővel, hogy a fiúk hallják, és az is lehet -sőt biztos-, hogy néhány hátrébb álló vámpír is hallja.

Kivégzem a második pohár tartalmát is, sikerül letennem a tálcára, mert már ez is külön feladatnak tűnik, nekem, főleg, hogy nem szoktam inni, maximum energiaitalokat. Tulajdonképpen sosem ittam alkoholt, de ez a koktél ízlik. Folyamatosan magyarázok Noelnek, akin látom, hogy érti amit mondok, de tőmondatokban reagál, így megpróbálom befogni a számat, nehogy már elüldözzem. És akkor jön José, bemutatja a lányt, amire csak vigyorogni tudok, és na, hát csillog a szemem, ez biztos.
-Szia Rose, tökre örülök, meg minden ilyesmi. Jajajaja, van meglepetés is. Jó móka lesz.
A tapsra felkapom a fejemet, játék, azokat szeretem, de amikor meghallom, mi a főnyeremény... megpróbálom marha kicsire összehúzni magam. Remussal egy nap, az jó, na de az, hogy esetleg én menjek máshoz... azt nem.
-Banyek... még jó, hogy nem én állok ott, engem beépítene a falba az az izé.
Ez a játék így már nem olyan tetszetős, a sikolyoktól egyenesen összerezzenek.Önkéntelenül húzódok Noelék felé, mintha bármitől is meg tudnának védeni, ha arról van szó. Viszont hallva a srác szavait, tátva marad a szám.
-Furcsa egy vámpír vagy te, hallod? Ezek élvezik az ilyesmit, te meg... te meg semmi.
Remusra nézek, próbálom kitalálni, kit áldozott be egy napra, de ha engem, abba belehalok. Én vele akarok lenni, nem mással. Erre nekem innom kell, én nem bírom ezt a feszültséget, így elkoslatok újabb piáért, de már egy fél tálcányival térek vissza.
-Kértek?
Körbekínálok mindenkit, Noelnek vért is szereztem, de hogy én lehúzok egy újabb pohárral, az biztos.

Ismerve Rose mentalitását, egyáltalán nem lepett meg, hogy a meglepetés szóra kíváncsian villantak meg a szemei, melyek csillogás hasonlatos volt a Tim-ében fellehetővel, csak épp az oka volt más.
~ Lehet, hogy nem ártana leállítani a srácot? Áááá! Ő is okozhat még további meglepetést, úgy is mazochista a srác, ha szeret Remus-sal élni. ~ vontam meg gondolatban a vállamat, majd az emlegetett vámpír felé néztem, mikor felhangzott felőle a taps.
Aztán, ahogy mindenki más a papagájnak öltözött felkomferálóra irányult a figyelmem, mivel én is kíváncsi voltam, vajon mit agyalt ki ez az intrikus vérszívó.
Komolyan rosszul éreztem magam, mikor megláttam szerencsétleneket, ahogy beterelték a pályára, mint valami birkacsordát. Na jó, talán a vámpírokat kevésbé, de még ők sem érdemeltek ilyen kínzást.
- Ez undorító! – öleltem magamhoz közben szorosabban Rose testét, mert lelki szemeim előtt felderengett, hogy akár közülünk is állhatna most ott valaki. – Csak egy nyomorult vérszívónak pattanhat ki az agyából ilyen kegyetlen ötlet. – húzódtam távolabb az eseménytől, mert a legtöbb meghívott vámpír majd fellökött minket, hogy elsőként „élvezhesse” a feladatot. – Bocs Noel! – néztem elnézést kérően a fiatal vámpírra. – Látom, hogy ez neked is ellenedre van, de úgy látszik még nem vagy elég ideje élőhalott, hogy úgy rohanj kiélvezni szerencsétlenek kínjait, mint ezek. – intettem a gyorsan gyarapodó sor felé, egyetértve kocka társam szavaival.
Egyáltalán nem csodálkoztam, hogy Tim-nél betelt a pohár és ezt egy tálcányi jóféle itallal igyekezett kompenzálni. Most úgy éreztem, hogy rám is rám fér, hogy ne legyek teljesen józan, főleg, ha még a folytatás is hasonló lesz.
- Bújj ide kedvesem. – húztam a mellkasomra Rose fejét, hogy lehetőleg minél kevesebbet haljon és láson, habár a felcsattanó sikításokat én is nehezen viseltem. – Nagyon remélem a vérrel festett hab alaposan lesokkolja ezt a vérszomjas társaságot. – morogtam a fülébe és gyorsan lehajtottam két pohárral, követve Tim példáját. – Kérsz te is szerelmem?

Elégedett mosollyal nyugtázom Remus szavait, pontosan erre gondoltam, nem egyébre. Azzal az átkozott kölyökkel semmi gond nem lenne, ha nem lenne hatalmas egoja, és makacssága.
-Látom, egy hullámhosszon vagyunk, magam is erre céloztam az imént. Az érzékek fontosak, különben nem tudnák végrehajtani a feladatokat, nem figyelnének semmire, és az nem jó. A szabad akarat ha megmarad, akkor egészen más a kapcsolat a részükről felénk, kár, hogy ezt társunk nem érti meg, uralkodni akar csupán.
Újabb mosoly terül el az arcomon, nem véletlen az, hogy Rose-t engedem, hadd menjen Joséval, és nem akarom gátolni, vagy magamhoz kötni úgy, ahogy mások teszik. Kedves vagyok vele, hagyom dönteni, és tudom, hogy ennek meg lesz az eredménye a kellő pillanatban.
-Azt kell mondjam, meglepett, hogy sikerült kompenzálni a két stílust, főleg nekik, de leírás alapján nekem is elnyerte a tetszésemet. Árnyékokat látok, ezt tudja, bár tény, a hallásom sokkal kifinomultabb, azt hiszem valóban elegendő lesz élménynek.
Remus tapsol, és máris hallom, amit a porondmester mond. Elégedetten bólintok, az árulók megérdemlik a sorsukat, hiszen a belső rothadást még csírájában kell elfojtani. Tetszik Remus stílusa, egészen más, mint Paolo volt, és mégis kézben tart mindent... ez kell ide.

Nem értem én ezt a vámpírt, sem a logikáját. Mit kart akkor azzal, hogy eltiltott Josétól, ha most meg ő maga enged szabadon vele elmennem. Mi értelme volt akkor annak, hogy Remus magáévá tett? Miért kellett ez, miért alkudoztak értem? Mert hát Remus ezt állítja? Köpönyegforgató minden vérszívó dög. És mégis, a fene megeszi...érzem a vonzását, pedig nem akarom.
De most nem kell fejemet törni ilyeneken, hiszen kedvesem oldalén ismerhetek meg két fiatalt, s bár Noel viselkedése cseppet sem hasonlít társaiéhoz, bennem ő is kelt ellenérzést.
Biccentek feléjük, de beszélgetésre nem sok idő marad, mert már hallom is a tapsot, s a bolond szavait. Nem akarom én ezt látni, nem vagyok rá kíváncsi hogyan szenved több hozzám hasonló. S pláne nem akarom, hogy egy idegen vámpír kénye kedve szerint játszadozzon azzal, akit én szeretek.. Ugye nem akarja Remus Josét odadobni senkinek?
Sikolyokat hallom akkor is, mikor José magához ölel, s én fejemet vállába fúrom. A sírás környékez, na meg a hányinger is, így mikor Tim visszaér a tálcával, és José is kínál, én is leemelek arról egy pohár italt, s nem teketóriázok azzal, hogy felhajtsam, vagy sem. Hamar a pohár fenekére nézek.
- Köszönöm...
Nem tudom meddig fogom én ezt bírni....el akarok innen menni, de Caecust mindenképpen meg kell várnom, hiszen haza kell kísérnem. Ezt kikaptam feladatba még indulás előtt. Így nem távozhatok a bálról nélküle.(Caecus utólagos engedelmével. Remélem nem baj:D)

*Ma volt a bál, de miért is ne a mai napot válassza egy fajtársam arra, hogy megpróbáljon repülni. Amivel nincs is baj, de hogy még a szárnyát is eltörje, ahhoz már tehetség kell. Nekem meg türelem, míg odaért a rezervátum gyógyítója és persze nem hagytam magára a kis szőkeséget. Ritka köztünk a gyerek, de persze nem lehetetlen. Ez a kislány alig volt tíz esztendős, de még mindig nem tudott rendesen repülni. Erre mondják azt, hogy sokat akar a szarka, de nem bírja… nos, jelen esetben az ereje és a szárnya.
De akárhogy is de megérkeztem a bálba. Jellegzetes hullámos hajam csak konytba volt fogva, melyett egyetlen fekete rózsa tetejú hajtű tartok, néhol egy-egy kincs szándékosan hullott ki belőle, bronzszín testemen egy hófehér alkalmi ruha feszült kiemelve a sötét barna tekintetem, mely mindig vidáman csillogott. Nyakam vonalában pedig egy kövekkel kirakott nyakék feszült, melynek kövei vörösek szórták a fényt tovább, ahogy a lógós fülbevalóm is. Nem hivalkodó, ámbár mégis alkalomhoz illő és elegáns. Bár kitudja, hogy mit vesznek fel ezek itt. Magas sarkú cipőm kissé sietős kopogása jelezte az érkeztem a házban lakóknak, ámbár ahogy a bálterem felé vezettek lassítottam. Bőven elég, hogy Remus tudja, hogy késtem… a többiek akár hihetik azt is, hogy mostanra lett megbeszélve. De hogy miként mosom ki magam a Consul előtt… na az még titok, előttem is ha ez nyugtat valakit. Ahogy kitárták előttem az ajtót felhangzott a nő sikolya, mely felé azonnal oda kaptam a fejem, ahogy beljebb léptem egy lépést. A látvány… nos, finom megfogalmazás arra, hogy rohadtul utáltam az, hogy nem tetszett. Testem megmerevedet és szinte oda fagytam az ajtóba, amit már be is csuktak mögöttem. Tekintetem nem bírtam elszakítani porondtól… mintha csak egy cirkuszban lennék. Azt hiszem, ezt nevezik csúnya belépőnek hisz rajtam kivűl ki az, akit ennyire letaglózna. Senkit. Csak is egy olyat tud, aki érez, lát és még empatikus is. S megemrnék esküdni, hogy a sajnálatom ott volt az arcomon. Pedig… vámpírok. De… ez kegyetlen. Azonban tekintetem meg is kereste Remust, hogy mégis merre van. *
~ Egész este ez lesz? ~
Igyekeztem bele szólni a buksijába csak úgy, mint a jégkori pályán. Nos, ha sikerült, akkor hallhatta a szavaim, ha nem, akkor csak a tekintetemen látta a kérdést, arcomon a nem tetszést és azt, hogy lefagytam. Se ki nem tudtam lépni, azonban beljebb sem akartak vinni a lábaim.

Mekkora elégedettség számomra, hogy már az első ötletem ekkora sikert arat vámpír körökben. S ha maga a játék nem is hozna lelkembe örömöt, a szenvedésük nem melengetné eléggé lelkemet, elég csak végignéznem a bábokon.
Ó, az a rettegés a szemekben, az émelygések, borzongások,s a tolongás, ahogy hányni mennek kifelé sorban. Mi lesz itt később?
- Uralkodni pedig nem lehet könnyen..
Nem fűzök többet Caecus szavaihoz, hiszen már teljesen máson jár az eszem, s érzékeim is, s a teremmel kapcsolatosan sem sokat fűzök hozzá.
- Megszenvedtek a sikerért, elhiheti. De tény, ügyesek voltak.
Egy hangot hallok, egy ismerős érzés fog el...s tekintetem máris a bejáratra vetődik. Szóval beengedték...helyes.
- Megbocsát nekem Caecus...dolgom van. Hamarosan visszatérek.
Felállok, elindulok Serena felé, s kezet csókolok neki.
- Mily kellemes látvány, ebben a társaságban, kegyed gyönyörű.
Gondolhatná az ember fia, hogy érzek is a nő iránt valamit, d még saját sajnálatomra is, sok színészkedésnek kell lennie szavaim mögött, bár az tény, a szépséget én is látom.
- Nem csak ez lesz, más is, de ne várj ennél jobbat. Ez nem egy puccparádé, itt most szórakoznak a vámpírok...beljebb jössz, vagy sarkon fordulsz.
Szememben ott a kíváncsiság, vajon mennyire bírja elviselni ezt az énemet, azt, aki kegyetlen, aki élvezi mások rettegését.
Érzem magunkon a vámpírok tekintetét, hiszen nem én vagyok egyedül, aki tudom, hogy Serenának nem lenne itt semmi keresnivalója...

- Nagyszerű..nagyszerűű...kitttűnőőő!!
Hallani, ahogy a porondmester olykor túlharsogja a vámpírok örömittas éljenzését, vagy a szerencsétlen áldozatok keserves könyörgését, sikolyaikat. Véráztatta már alattuk a padló, s van, akit csak társai tartanak láncokkal. Igen, előbb a vérbábok csúsznak lefelé, majd a vámpírok is feladják a küzdelmet, s mindenki egy nagy halom húsként végzi a tovább lengő golyó alatt...élnek, mind, egytől-egyig, de maradandó sérüléseiket le sem lehetne tagadni.
- Nos, úgy vélem ez felülmúlta a várakozásunkat is. Ennyi jó találatra nem számítottam, meg kell mondjam. Hogy is fogom én ezt most megszámlálni...
Feját vakargatva nézi az áldozatokat, s tekintetében ott csillog a vágy, hogy egymás után minden sebbe belenyomja az ujját, ahogy számolgatja sorban...
- Eredményhirdetés a bemutatók után. addig élvezzék a további műsorokat! A részvételt mindenkinek köszönöm. Egy élvezet volt látni a találatokat.
Felmutat egy lapot, amire rovások vannak húzva a vámpírok nevei mellett...
Zene harsan fel újra az annak meghagyott színpadról, de már nem a nő áll ott, hanem valaki mások.

*Az ágyon hanyatt fekve gondolkozok a mai bálon, amire elmegyek, mert ott van a Consul.*
~Bál? Ez most komoly? Nem tudják mit jelent a „bál” szó jelentése. A bálon táncolni, mulatozni, enni és inni szokás és egy igazi bálon a zene nem ilyen, várjunk, csak ezt nem lehet zenének nevezni ez zaj. Remélem, hogy a mai bálon nem zaj lesz, hanem egy dallamos zene, hiszen ez egy vámpír bál lesz, ahol vannak olyan „öreg” vámpírok, mint én. Csak egy a baj a Consul, Remus fiatalabb vámpír és szerintem ő a zajt szereti. Na, majd meglátjuk.~ *Megrázom a fejem így mesze szállnak, a gondolataim ránézek az órámra, már el is késtem, se baj. Csak nem harapják le a fejem ezért. Felpattanok az ágyról, a ruhás szekrényemhez suhanok, ott kiveszek egy fekete farmert, egy kék bársony inget és egy fekete zakót. Felkapom ezeket magamra, majd a fürdőszobába megyek, felzselézem a hajam, majd lesuhanok az előszobába, veszek egy nagy levegőt, majd kinyitom az ajtót és kilépek rajta. Szépen lassan sétálok az utcán, majd amikor senki nem lát vámpírgyorsaságomnak köszönhetően egy öt perc múlva már ott is leszek ééés bingó nem zene, hanem zaj. Sóhajtok egyet, majd a porondmesterre nézek.
~Ez nekik a szórakoztató?~

Micsoda szórakozás... megvetően nézi az összes fajtársát, aki ebben a játékban lelkesen vesz részt. Tényleg ilyen állattá válik majd maga is pár száz év múlva? Kizárt, előbb sétál a napra önként és dalolva, mint ezt tegye. A hörgések, a sikolyok... egyedül a vér kelti fel az érdeklődését, arra odapillant, mert az erősen hívogató, ám előbb megy ki vadászni, mint tegyen bármit is.
Látja a két fiún, hogy tartanak attól, ők a főnyeremény részei, és amikor Tim elrohan, majd egy tálcával tér vissza, ami tele van piával, nem is csodálja. Bár... lehet, neki nem kellene többet innia.
-Kösz, Tim, nem kérek. Szerintem te is állj meg, mert ugyan ha kell, egy darabig eltámogatlak, de nem hiszem, hogy Remus örülne annak, ha cipelnie kéne.
Már ha jó a sejtése, mert nem ismeri kettejük kapcsolatát, a köztudotton kívül. José szavaira bólint, ha valakinek ez jelenti a szórakozást... annak az elméjével van a probléma.
-Nem tesz semmit, José. Valóban nincs ínyemre a dolog.
Még akkor sem, ha a vér szaga ingerli, és egyre jobban. Az újabb érkezőre pillant, Serena... nem lepődik meg, miután a consulnál járt, világossá vált számára, hogy a lány kihez fordult segítségért,vagyis nincs abban semmi döbbenetes, hogy ide beállít. A többi vámpír nem ezen a véleményen van, de ez őt a legkevésbé sem érdekli.
Még egy késő... aki már fajtárs, de csak egy pillantásra méltatja, amíg végigméri, aztán már nem foglalkozik vele, Tim nagy valószínűséggel mondani fogja, ha "fontos" személy. Egyre idegenebbül érzi magát, láthatóan nem ez az ő közege, és ha tehetné, már rég nem lenne itt, na de kötelező. Gáz. Az ajtót figyeli, nem kíván felszolgált vért fogyasztani, de ha nem takarítják el a földön lévőt, akkor kénytelen lesz megpattanni kis időre.

-Ha beállok, akkor nyerhetek, ugye? Vagy ez csak vámpíroknak való játék? De én nem is tudok beállni, mert egyrészt elhúz a golyó, másrészt meg... ááá, én nem lövöm ki őket.
Minden bajom van, és lassan fogalmam sincs, hanyadik pohár után nyúlok, de a z idegeim kezdik felmondani a szolgálatot. Ráadásul érzem, hogy valami furcsa, mert néha 1.5-et látok mindenből.
-Mi? Hogy? Naon látszik rajtam, hogy ittam? Nem szoktam különben. Egy cseppet sem.
Rázom meg a fejem, ami nem bizonyul jó ötletnek, mert aztán Noelnek dőlve állok meg, és csak remélem, neki sikerül nem tovább folytatni a mozdulatsort.
-Bafki, bafki, bafki, én ezt nem tom nézni, komolyan nem, ez kínzás. Ez mé jó? Ezt most mé kell? Fejezzék már be.
A fülemre csapom a kezem, kár, hogy az egyikben pohár van, és így nyakon is öntöm magam az itallal, de most ez sem érdekel, gyorsan pótolom egy másikkal, ami már bennem köt ki. José kijelentésére bőszen bólogatok, így ismét Noelben kapaszkodok meg, el ne vágódjak már, mert az olyan égő Fellélegzek, amikor vége az egésznek, és nem indulok sehová. Nem tudok.
-Én nem akarok menni, ugye nem én vagyok a főnyeremény, ugye nem? Mongyátok, hogy nem.
Már előre félek az eredményhirdetéstől, inkább leiszom magam a sárga földig, akkor hátha megúszom az egész tortúrát. Hogy én mással legyek? Azt nem, én ugyan nem. És végre ismerőst látok, olyat, aki nem vámpír, ez pedig meglep.
-Némáááá, jött az a lány. Ő nem izé, de ismim, azazaz láttam má.
Még ennek is tudok örülni, persze ez most azt jelenti, hogy Noelre, Joséra és Rose-ra maradtam szó szerint. Ha én innen egy lépést is teszek, akkor tuti a földön kötök ki. Aztán megint nyílik az ajtó. és lassan kettőt látok, de azért sikerül kihámoznom, ki érkezik.
-Szar ez a zene. Nya apuskáim, az a fickesz Marcus Gir... Giv... mindegy, szal ő a tiribunusos, és sokat van a papim között. Nem... így, mint én itt, nya.
Hogy jött ide, hogy milyen a zene, nem tudom, de azért elmondom, mert ki akart jönni. Közben bökök Noel mellé, hogy a többiek is értsék, mire gondolok, mert elmondani már kevésbé tudom. Nem iszom többet, ezt most eldöntöttem, de lehet, már tök mindegy, viszont az üdítős standig én el nem érek, az tutifix.