Felpörgetve... - Rose White, Jose Tomson, Bill Denton Jr,

Akármilyen elmeroggyant is volt ez a Demon nevű figura, azért azt még ő is felfogta, hogy nem érdemes nekünk ugrania, hanem jobban teszi, ha szép békésen megosztja velünk az infóit.
Mikor Bill megszabadítja a késétől, akkor engedelmesen eltávolodik az ajtó közeléből és karba tett kézzel, még vidámságot is tettetve kezd bele a mondanivalójába.
Meg kell azonban állapítanom, hogy az egyáltalán nem visz minket közelebb a rejtély megoldásához, mert azt állítja, hogy nem tud semmiről, viszont jótanácsot persze azonnal tud adni, hiszen neki az semmiből nem áll és veszteni valója sincs.
- Valamit nagyon félreértesz Demon! – szólalok meg. – Nem vagy fogoly, csak az is furcsa lenne, hogy a történtek után csak úgy szó nélkül elsétálsz! Minden normális embert érdekelne, hogy hogyan került ide, ebbe a helyzetbe! Fordított helyzetben neked nem lenne gyanús, ha valaki ennek ellenére, minden magyarázat nélkül akarna távozni? – kérdezem tőle aránylag nyugodtan, de közben már azon töröm a fejem, hogy tényleg nem ártana felkeresni a kocsmát, hiszen valaki csak tud mondani valamit!
- Nincs igazam? - pillantottam a többiekre helyeslést várva. - Egyébként én benne vagyok a javaslatodba, ha legalább elmondod, te hogy kerültél ide.

Sikeresen kikapom a kést a fickó kezéből, és lám, mindjárt kedélyesebb a társalgás. A cigifüstöt a képembe fújja, ami szép nagy pofátlanság, meg vakmerőség az ő helyzetében. Pimasz a srác, az biztos. A kést leengedem, habár eljátszadozok a gondolattal, hogy talán többet elárulna, ha kissé...megnoszogatnám ezzel. Az viszont jól látszik, hogy játszadozik velünk. Itt hagyta a kést? Na mi van, ismerős az óra? És most, hogy jobban belegondolok, még meg se mondta, ő hogy került ide. Bűzlik ez a srác, csak azt nem tudom, van-e elég esze ahhoz, hogy segítségünkre lehessen. Damon ötlete amúgy nem hülyeség, legalább minimálisan hasznunkra van, de ez még nem semlegesíti a tényt, hogy úgy ugrálunk, ahogy ő akarja. Jose próbálja lenyugtatni, és kedvességgel beszédre bírni a fickót. Hát...egy próbát megér. Próbáljuk így, aztán ha működik, akkor ígérem, át fogom gondolni a véleményemet az effajta viselkedésről. Egyenlőre felteszem a kérdéseimet nyugodt hangnemben:
- Oké, igaz. - bólintok Jose kérdésére. - Figyelj Damon, azért nekem még lenne egy pár kérdésem. Először is: hogy kerültél ide? Másodszor, illetve még egyszer: mit tudsz az óráról, vagy a késről? És...ezekről tudsz valamit? - Az első kérdésemre szinte nem is várok választ, elvégre tipikusan az a fajta ember, aki belőhette magát, majd a haverjai itt hagyták egy szobában, és ő maga se tudja, hogyan került ide. Különben is, olyan megfontoltan, illetve körmönfontan adja meg a válaszait, hogy könnyen beszélhet úgy percekig is, hogy semmi hasznos infót nem húzunk ki belőle. A második kérdés az, amire nagyon szeretnék választ, ha megint hülyeséget mond erre, akkor elkezdem megfontolni, hogy átvágom a torkát. Csak úgy a hecc kedvéért. Na jó, egyelőre maradjunk nyugodtak, de hát...elég idegesítő ez a Damon gyerek. A harmadik kérdésemre felmutatom a kulcsot, amit találtam, valamint intek Josénak, ő is mutassa fel a zsetont.

Nem is tudom, de az idő múlására kezd a gyomrom is figyelmeztetni, mégis kíváncsi vagyok arra is, mit is válaszol Damon a feltett kérdésekre. Bár kicsit kezdem úgy érezni az ég világon semmit nem fog velünk megosztani. Vagy azért mert nem tud, vagy mert nem akar. Teljesen mindegy, így is, úgy is az a lányeg, hogy mintha azt akarná, mi magunk jönnénk rá a rejtélyekre, s ő maga inkább hárítani akar. Most akkor ő ilyen lenne? Akit sosem tudni mikor is kerül elő, és hol, mert estére ájulásig jutva nem tudja mit csinál? Mert akkor érthető a viselkedése.
No de mitől másabb ő, mint Bill, hiszen Billhez is csak most volt szerencsém, eddig sosem láttam, nem is ismerem. csak José az. akit már úgy ahogy van szerencsém ismerősömnek tekinteni, de róla is csak bizonyos dolgokat tudok, mint pl jó az ágyban, de hogy milyen a természete...tudja a szösz. Ahogy ők sem ismernek engem, s minden áron meg akarnak védeni. Pedig én sem vagyok egy anyámasszony katonája, ha ez nem is úgy tűnik. Állóképességem kiváló, s úgy tudok futni, mint a nyúl. Szoktam volt mondani: "Ne félj amíg engem látsz, ha baj van úgy is elszaladok!"
- Igen, nem lenne rossz megtudni mi is történt velünk tegnap este. Meg ennék is valamit, csakhogy semmi pénz nincs nálam.
Utóbbi mondatomat inkább magamnak jegyzem meg, amolyan fogam között kiszűrt szavakként.

Damon végighallgatja előbb José mondanivalóját, majd lazán a már tőle e rövid idő alatt megszokott flegma stílusban megrázza fejét.
- Nem, ami azt illeti nem lenne furcsa viszont nevezd, ahogy akarod, ti mégsem akartok elengedni, ám legyen. De attól, hogy itt nézzük egymást és raboljuk egymás idejét, nem leszünk közelebb a megoldáshoz – vonja meg a vállát, majd felfedező útra indul a lakásban és veszettül keres valamit, majd José mondandójának végén félbeszakítja a kutatást egy mondat erejéig – Nem tudom mennyire figyelsz, de esetleg feltűnhetett, hogy pont annyit tudok, mint ti…
Az ágy melletti szekrényben talál valamiféle kétesen kinéző whiskeys üveget és annak csekélyke tartalmát rázogatja, miközben Bill beszél hozzá, meghúzza azt, csak eztán kezd válaszolni a vallatásra egy sóhaj kíséretében, miközben lehuppan az ágyra.
- Na jó – slukkol egyet a cigiből – Nem tudom és újfent csak nem tudom, hogy kerültem ide. Nem tudom mennyire tűnt fel számotokra, de nem az a tiszta életű fickó vagyok, akinek gondoltok – vigyorodik el pimaszul – vagyis, ebből adódóan nem ez az első alkalom, hogy holt részegen arra ébredtem, hogy azt sem tudom hol vagyok. De azért maradt némi reményem, ugye kislány? – néz Rosera – Rád viszont emlékszem… - szegezi Rosera, mutatóujját, miközben még az üveget markolja. – Ami pedig az órát illeti, passz. A kés viszont az enyém, nem ám csak véletlenül szerettem volna visszakapni…
- Látjátok Rose is menne már? Éhes szegény lány, hát hagynátok, hogy éhezzen szegény? Vagy ő is túsz? – kacsint a lányra.

Talán hatott a nyugodt szó, vagy rájött, hogy könnyebben szabadul, ha végre szóba áll velünk, így aztán a lakásban tett kisebb felfedező útja közben magyarázni kezd, aminek első mondatait hallva gúnyosan elhúzom a szám.
Egy pillantást vetek csak a fellelt üvegre és kissé undorodva nézem, ahogy inni kezd a ki tudja ki által és mikor itt hagyott piából, de hát az az ő baja, ha összeszed valami nyavaját tőle.
Miután leül és végre előadja, hogy ő legalább annyira nem emlékszik, hogy került ide, mint mi, akkor már látom, hogy ezzel nem fogunk előrébb jutni, ha igazat mond, ha nem. talán tényleg egyszerűbb, ha visszamegyünk a kocsmába és ott kezdünk kutakodni. Ott csak látott valaki valamit.
- Hát azt mindjárt gondoltam, hogy nem te vagy Teréz anya, de ezt már kezdésnek is mondhattad volna. – vontam meg a vállam, majd azért felkapom a fejem, mikor megemlíti, hogy Rose ismerős neki. – És hol láttad Rose-t? – csapok le rá, hátha okosabbak leszünk általa. – Te is a kocsmában voltál? Mire emlékszel utoljára? – jut még eszembe egy lényeges kérdés.
- Nem, nem túsz, ahogy te sem vagy az. – morranok rá komoran. – Azt hiszem talán tényleg ideje ellátogatni a kocsmába, ha nincs jobb ötletetek. – nézek kérdőn Rose-ra és Bill-re.

Látom, kérdésekkel itt nem sokra megyünk. Damon továbbra is folytatja az idióta beszédstílusát, és azt, hogy nem válaszol semmire. Na sebaj, belőle már nem húzunk ki többet. A kés az övé, legalább ennyit hajlandó beismerni. Hát...ez is valami. Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy ő is ugyan olyan kétségbeesett helyzetben van, mint mi, habár látva a viselkedését, és az életmódját, akár még az is lehet. Megrázom a fejem, és a kését még mindig magamnál tartva bólintok José ötletére.
- Egyetértek, menjünk vissza a kocsmába. Tőle már úgyse fogunk kapni semmi hasznosat. Induljunk. - mondom, ha Damon válaszolt Jose kérdésére, segítőkészen, vagy magához hűen információt nem tartalmazó válasszal. Elindulok kifelé az ajtón, a talált tárgyakat visszasüllyesztve a zsebembe, a késnek pedig keresek egy viszonylag biztonságos helyet, elvégre mégse lehet késsel a kézben szaladgálni az utcán. Talán az övembe teszem.

Hát így nem haladunk előre, az már szent. Pedig be is állok, Demon mellé keresgélni, amint ő nekilát a szoba átvizsgálásának. Na persze nekem eszembe sem jutna maradékból inni, még ha az alkohol lényegében fertőtlenít is.
- A remény hal meg utoljára Demon.
Mondom egy kacsintás, és egy félmosoly társaságában a fura fazonnak, majd szemöldökeim a homlokom közepére szaladnak meglepettségemben. Ha vele már szót váltottam volna, minden bizonnyal emlékeznék rá, de nem, így valószínűleg csak ő láthatott engem valahol.
- Hol látott? Vagy csak álmaiban szerepeltem? Hízelgő lenne.
Felnevetek, nem csak a mondaton, amit kiejtek ajkaimon, de magán az egész szituáción. Majd ha választ kapok, én is az ajtó felé veszem az irányt.
- Mehetünk! -biccentek José felé.
- Damon, velünk tart? Vagy nem érdekli mit kerestünk itt mindannyian?
Kérdő tekintettel fordulok a férfi felé.

- Mondtam, csak nem figyeltetek – válaszol José kérdésére Damon félvállal a többi kérdést pedig figyelmen kívül hagyja, ahogy magát a fiút is, nem úgy, mint a Bill kezében tartott majd elsüllyesztett tárgyakat és persze a kést is.
Felvidul, amikor meglátja, hogy végre érdeklődést mutat irányába Rose.
- Az álmaimat örök időre kibérelted kedves – karol bele a lányba és hangját halkra veszi, hogy csak Rose hallja szavait – Talán jobban örülnél, ha amit láttam és amire utolsóként emlékszem nem derülne ki… - néz végig rajtad cseppet sem visszafogottan és sokat sejtetőn – Talán meg kéne változtatnod az útirányt ebben az esetben. Van ott egy zseton is, ha nem tévedek. Tehát az éjszaka folyamán egy casinót is meglátogattunk… Persze, ha meg akarod tudni miért volt annyira hiányos az öltözeted… - sóhajt egy nagyobbat – és, hogy ők is megtudják… - néz a két férfi után, akik mindeközben elindultak – Szóval csak rajtad áll… Ami pedig azt illeti igen, veletek tartok, hiszen a torzomborz - bök Bill felé - zsebre vágta a késemet.


Sorrendváltozás! Rose kezd és utána tetszőleges

Hmm...ezek szerint ő sem másabb, mint oly sok férfi. Nála is el lehet érni sok mindent, ha egy kicsit kedvesen, s főként felé irányított érdeklődéssel van egy nő. Az ő nyelve is megeredt, s mielőtt elindulnék vele kifelé, gyorsan biccentek José felé, nehogy közbeavatkozzon. Remélem észreveszi, hogy jobban járunk, ha nyugodtan beszélünk, mint szavakkal hadakozunk.
Amint Damon átkarol, én kezére teszem saját kezemet, s érdeklődve nézek rá. Suttogva beszélek vele, mert valóban nem szeretném, ha mindenről tudnának a mögöttünk sétálók.
- Hmmm...ezek szerint jól esett amit láttál? -simítok végig kezén ujjammal- Igen, arra rájöttünk, hogy voltunk egy kaszinóban. De mondd csak, mit csináltam én ott, amire te emlékszel, és nekem miért nem is rémlik az este? Hmm?
Majd aztán eldöntöm, hogy kell-e minden részletet tudniuk, vagy sem. Egész közel csúszok hozzá, fülébe suttogok, bár nem feltétlenül van ez ínyemre, mindent a cél érdekében. Még egy puszit is kap, ha kellő információhoz jutok így.
- Akkor irány a kocsma, aztán a kaszinó ha mindenkinek megfelel. Melyik is Damon? ...és mivel?
Utóbbi inkább költői kérdés, mert nem igazán látok egy járművet sem, ami a miénk lehetne...

Igazából már nagyon is mehetnékem volt, hogy végre kimozduljunk a holtpontról, amire jutottunk, hiszen mióta csak magamhoz tértem, semmivel nem lettem okosabb a miértekkel és hogyanokkal. Damon sem tudott, vagy akart segíteni és nem láttam értelmét tovább huzakodni vele, így csak vállat vontam a semmitmondó válaszaira és az ajtó felé fordultam.
- Menjünk!
Aztán megütötte a fülem a Rose-nak címzett mondanivalója és a zsebemben lapuló zsetont önkéntelenül is megtapogattam, és most már biztos voltam benne, hogy Damon nem mond el mindent amire emlékszik, még ha nem is túl sok, de biztos több, mint amire mi emlékszünk. Rose-ra nézek, aki viszont némán, csak a szemével jelzi, hogy innentől bízzam rá a srácot. Igaz, hogy nem vagyok elragadtatva a módszerétől, de ha savanyú arccal is, de szótlanul ballagok kifelé.

Drága barátunk továbbra is jól hozza a tőle várható szerepét, de igazat megvallva már belefáradtam, hogy tovább nyaggassam. Elindulok kifele, a kést magamnál tartva, azzal az elmémben, hogy de hülyén nézek ki ilyen fejjel. Rose és Damon előre indul, én mögöttük ballagok, út közben erősen gondolkozva, kényszerítve magam, hátha eszembe jut valami ezzel az egésszel kapcsolatban. Akkor irány a kocsma. Érdekes lesz vissza térni oda, de egyre inkább érdekel, mi történhetett itt, tehát...csináljuk, menjünk. Amint kiérünk az utcára, Rose kérdésére megvonom a vállam:
- Én gyalog mentem oda, nincs olyan messze. Vagy csak nekem tűnt rövidnek. - vonom meg még egyszer a vállamat, majd ha a többieknek nincs jobb ötlete, elindulunk gyalog a kocsma felé.

Helyszínváltozás [Drunkard Bandit Inn]

Jóformán csendben haladtok végig a gyéren megvilágított utcán. Cél immár eldöntött, a Drunkard Bandit. Damon továbbra is élvezi Rose társaságát és belekarolva lépked mellette.
- Hogy jól esett-e? Anyám… De nem a kaszinóban, hanem még a krimóban, a’sszem te voltál az utsó emlékem – bólogat miközben beszél és látszik, hogy nagyon elkalandoznak piszkos gondolatai, majd újfent, csak, hogy Rose hallja, folytatja kiélvezve a közelséget és, hogy a fülébe suttoghat a lánynak
- Simán elmehetnél sztriptíz táncosnak és még pénzt is kereshetnél vele. Tényleg mivel is foglalkozol?

Mindeközben megérkeztek a kocsmához. Mielőtt belépnétek, José tisztában van a helyi szokásokkal lévén ez az ő terülte ugyebár, így ismeri a szabályokat, miszerint fegyver nem kerülhet be a kocsmába, és ez a késekre is vonatkozik. Rajta múlik tehát, hogy előre figyelmezteti Billt avagy meghagyja az ajtónál álló bandatagnak, aki ma este nem más, mint Juan. Tudod róla, hogy kemény tag, aki ha észrevesz benneteket mellén keresztbefonja kezeit és tekintetéből süt a nemtetszés, ahogy végigmér benneteket, de végül is nem áll az utatokba, ha tovább haladtok. Viszont ha beléptek minden szem rátok szegeződik és egy pillanatra, mintha az idő is megállna. A feszültséget tapintani lehet, melynek Dáma vet véget.
Tűsarkúban vonul hozzátok a szőke vékonyka alkatú nő, miközben az élet a krimóban újra beindul, mint ahogy a zene is.
- Hát te meg mi a lószart keresel itt Drill? – teszi fel számodra a kérdést baljóslatúan, amiből sejtheted, hogy valami nagyon nincs itt rendjén – Épp az imént járt itt az a vörös rüfke és cseppet feldúlt volt. Gondolom mondanom sem kell, hogy téged keresett – néz közben Billre és centiről centire végigméri, mint ahogy Roset is és Damont – Kik a barátaid?

(nincs sorrend meghatározva)

Az éjszakai utca most kihalt és csendes volt, de ez nem jelenti azt, hogy veszélytelen is lenne, hiszen én itt élek már csak tudom.
Damon ment elől, ami jó volt abból a szempontból, hogy szemmel tudtuk tartani, viszont ezt
Rose-val karöltve tette, ami már nagyon nem nyerte el a tetszésemet, de egyelőre türtőztettem magam, meg aztán Rose is tud magára vigyázni. Láttam, hogy élénken sutyorog valamit a lány fülébe, de azt, hogy mivel próbálja szédíteni nem.
Hamar a kocsmához értünk, és Juant meglátva, eszembe jutott, hogy oda nem vihetünk be fegyvert és Billnél, most ott van ennek a dilisnek a kése.
- Bill, azt hiszem jobb, ha Juan-nál hagyod a bökőt, mert itt nem nézik jó szemmel a fegyvereket odabenn, egy idegennél meg főleg nem. – szóltam oda halkan a mellettem lépkedő férfinek.
Mindenesetre így is úgy is bemegyünk, bár látom, hogy a kidobóember nem nagyon örül nekünk, de azért gond nélkül bemehetünk.
Odabenn azonban már eléggé feszült lesz a helyzet jöttünkre, hiszen egy pillanat alatt halotti csend támad és minden tekintet ránk szegeződik, ami nagyon rossz előérzettel tölt el, főleg mikor meglátom, hogy ki közeledi felém: Dáma!
De legalább a többiek már nem velünk foglalkoznak, gondolják és milyen jól gondolják, hogy elég nekünk az alvezér is.
- Bocs Dáma, de valami nagyon nagy gáz van! – hadarom gyorsan és mutatok a velem jött társaságra. – Nem akarok balhét, de kéne némi felvilágosítás, hogy mi történt velünk, mert semmire nem emlékszem azóta, hogy itt kikértem a sörömet és a többiek is ugyanebben a cipőben járnak. – vakarom meg a tarkómat zavartan és kissé betojva is, hiszen mindenki tudja, hogy Dáma nem a türelméről és a kegyességéről híres. – Kortney itt járt – nézek rá döbbenten aztán. – És engem keresett? – hüledeztem tovább, hiszen az a nő legalább annyira veszélyes volt, mit Dáma, ha nem jobban. – Fogalmam sincs mit akart tőlem, esküszöm. – néztem megszeppenve az előttem álló vékony nőre, mert közben eszembe jutott a zseton a zsebemben és ez nem volt túl szívderítő. – Rose a barátnőm, a többieket meg akkor ismertem meg mikor felébredtem egy ismeretlen motelszobában az után, hogy itt jártunk. – fűztem tovább a szavakat, hogy Dáma is értse miről van szó. – Tudsz nekünk segíteni?

Sétálunk a kocsma felé, mindeközben azon gondolkozok, vajon Damon miről sutyoroghat Rose-al. Gondolom továbbra is flörtöl vele, ez esetben semmi érdekes nincs ott, tehát még meg se próbálok hallgatódzni. Egy kis idő múlva el is érjük a kérdéses helyet, és jön is az első probléma, egy nagydarab, tagbaszakadt tag képében. Az ajtónálló olyan tekintettel méreget, mint aki mindjárt kiakasztja a belsőségeimet otthon a fogasra, csak úgy esztétikai célokból. Jose figyelmeztet is engem, amire egy pillanatig gondolkodok, majd átadom a kést a kidobónak. Őszintén megvallva még örülök is ennek, elvégre Damon késéről van szó, nem az enyémről.
Ezután belépünk a kocsmába. Az élet egy csapásra megszűnik, mindenki elhallgat, és felénk fordul. Hoppá, minek köszönhetjük ezt a figyelmet. Előbújik belőlem Billie, a másik idióta énem, aki rögtön elkezd hülyén vigyorogni, kihasználva a figyelmet. Egyelőre, amíg csendben marad, nem veszem át az irányítást.
Közben Jose kezébe veszi az irányítást, és ő meg a szöszi egy perc alatt annyi új nevet, fedőnevet, becenevet, meg-még-mittudomén-mit hordanak össze, hogy Billie még mosolyogni is elfelejt. Hehe, hülye barom. Én azért biztonság esetére kissé hátrébb állok, és hagyom, hadd beszélgessenek ezek egymással. Közben vetek egy pillantást Damonra is, kíváncsi vagyok a reakciójára a hellyel kapcsolatban. Utána körbenézek a helyiségben, hátha felrémlik valami a képek alapján.

Miközben hallgatom Damon szavait, kicsit csiklandoz a haja, ami olykor szemembe kerül, hiszen kesze-kuszán virít a fején. Na mondjuk én sem lehetek valami gyönyörűséges egy kopott, férfi pólóban, és egy bő farmerben, de ez az újdonsült ismerősünket cseppet sem zavarja abban, hogy fantáziáljon rólam. Nekem azonban látszik arcomon, hogy nagyon is meglep ez a szituáció, mármint az elmesélt, új infó. Én, mint táncos? Rúdon akár? Hát elég nehezen hiszem el magamról, hogy ilyenre rá lehet venni. Szemem fölött ráncolom szemöldökömet, középre húzva mindkettőt, s bal oldalt kicsit felfelé kanyarítva nézek a férfire kérdő tekintettel.
- Remélem szép emlék maradok, mert többet ha rajtam múlik nem látsz táncolni. Még ha jól keresnék is vele...
Bár ki tudja még mit hoz a sors, lehet, hogy később ide jutok, most azért még maradok a tanításnál.
. Tanítok, akár téged is, ha kell...
Válaszomban, amit ugye más nem hall, van egy kis sejtelmesség is, hogy tovább tudjam magam mellett tartani Damont, s többet tudjak meg tőle.
- Meddig voltunk ott, és mikor mentünk tovább, már ha emlékszel még rá.

Belépve ismerős a hely, mégis más. Megvárom, hogy leadják fegyvereiket a férfiak, majd egy lépésnyi távolságot tartva mindenkitől figyelem az eseményeket.
~Drill? Hmm...ez a nő emlékezetkieséses, mint mi,nem emlékszik José nevére.~
De mivel nagyon jó ismerősként beszélgetnek, nem szólok közbe, gondolván meg lehet ennek is az oka, ha már José nem teszi szóvá. Majd később rákérdezek, hogy most akkor hogy is hívják.
Amint be leszek José barátnőjeként mutatva, vagy valami hasonló, biccentek egyet Dámának, majd csendben maradva veszem szemügyre én is a kocsmát újra, kérdő pillantást vetve Damonra, végül a kíváncsiság csak kihozza belőlem a kérdést, ami egy picit sem valószínű, hogy előre fog vinni. Persze halkan, mert nem áll szándékomban kikiabálni semmit.
- Damon, hol is táncoltam? éss ki látott? Hmm?