Jose Tomson Kocsija

~Vérbábja vagyok, hát nem érted? Hogy tudassam veled?~
Csak bólogatok, mikor olyat kérdez, ami beletalál,m mint például arra, hogy Fabian megtiltotta, hogy kedvese legyek.
- Nem!Nem...mehetsz oda!...Megölne...
Zokogásom közben csak nehezen tudom elmondani amit akarok. Ölelése kicsit megnyugtat, így ha potyognak is könnyeim, meg tudok szólalni rendesen, már ha a rekedt, reszkető hangom rendesnek lehet nevezni. Közben fejemet rázom,, jelezve nem szabad.
- Ha megölöd, én is meghalok. A te meghalsz én ölöm meg magam. Ne tegyél semmit, kérlek!

Miközben hallgatom a zokogását és a heves tiltakozását, vadul járnak a gondolataim, hogy miként is tudnánk megszabadulni ebből a helyzetből.
- Az ne lehet, hogy nincs megoldás! Hogy tilthatja meg neked, hogy velem legyél? Hiszen érzem, hogy szeretsz. - ölelem magamhoz rázkódó testét. - Akkor mivel tart a hatalmában, csak nem.....?
Az jutott eszembe, amit egy filmben láttam, de mivel az egész olyan volt, mint egy rossz film, így ha bolondnak is néz Rose, most már megkérdezem. - A vére? A vérével itatott, az köt hozzá? Ugye, milyen hülyeséget kérdezek? - nevetek fel ideges izgatottsággal. . Most biztos hülyének nézel érte, de hát ez az egész egy rémálom.
- De egyébként biztos van mód, hogy kiszabadítsalak Rose! - néztem rá kétségbeesetten. - Puhatold ki és én megteszem, akármi is az. Nem hagylak a karmai között. - szögeztem le határozottan.

Akarom én, hogy kiszabadítson?
Magam sem tudom mit is akarok, hiszen önszántamból ittam véréből, senki nem erőltette rám, bár tény, erre nem számítottam. Nem kalkuláltam bele a dolgokba, hogy Josétól meg kell válnom.
- Nincs megoldás José. De tudnod kell, hogy sosem bántott, nem erőltetett rám semmit, nem emelt rám kezet soha.
Rázom fejem, megerősítve szavaimat is. Nagyon örülök neki belül, hogy említi a vérivást, mert erre csak rá kell bólintanom, s nem szegem meg a kimondatlan eskümet. Lassan elcsillapodik zokogásom, s magam is azon töröm a fejem, hogyan is lehetne kijátszani azt, amit Caecus mondott.
- Most annyi kibúvóm van, hogy találkozhatok veled, mert nem jelentette ki, hogy nem tehetem.
Körülírva a mondanivalót sikerül kinyögni egy-egy mondatot, bár ebből még Josénak bogarászni kell sokszor, hogy mi mit is jelent. Lényegében vannak kiskapuk, amiket én ki tudok használni, ha nem úgy mond valamit vámpír gazdám, nem elég egyértelműen, azt meg lehet kerülni.
- De nem tudhatja! Nem maradhatok soká most sem, mert..
Nem mondhatom, hogy mert regenerálódik vérünktől, így megint elakad szavam.

Mikor Rose kijelenti, hogy szerinte nincs megoldás és elmondja, hogy tényleg ivott a vámpír véréből és valószínűleg kényszer nélkül, nagyon megdöbbenek.
Persze felfogom a további szavai értelmét is, és lassan tudatosul bennem, hogy csak azt teheti meg Rose, amit Fabian konkrétan nem tilt meg neki, így eléggé érdekes virágnyelven társalog, de azért kihámozom a lényeget.
Amit hallok, az még jobban elkeserít, hiszen itt van előttem a szerelmem és, ha jobban belegondolok még sincs itt. Azzal, hogy velem van, mert Fabian hagyott számára egy kis kaput, nem vigasztal, hiszen csak a szívem fájdítja, ami már így is majd megszakad.
- De, ha megölöm? Igaz, hogy nappal alszik egy koporsóban? - kérdezem reménykedve. - Ha megölöm, akkor szabad leszel, ugye? nézek a könnytől vöröslő szemébe. - Akkor újból együtt lehetnénk......
Valahogy tudat alatt már sejtem a választ, de nem akarom tudomásul venni, hogy ez megtörténhet, hogy ez pont velünk történik meg.
- Rose, miért tetted? - suttogom aztán a fülébe halálosan szomorúan. - És főleg önként?
Érzem, hogy valami lassan megszakad közöttünk és vele együtt a lelkem is meghal szép lassan.

Szemébe nézve látom a keserűséget, mely borzasztóbb, mint maga a tény, nem lesz mellettem, nem lehetek vele. Az, hogy a szíve darabokra törik, bármi másnál jobban bánt engem.
Megölné, értem. De mit ér el vele, ha akkor engem is elveszít, mert ugye ha a vámpír vérét nem ihatom többé, magam is meghalok. De megint törhetem a fejem, hogyan is mondjam el neki. Koporsólakásra bólintok egyet.
- Nem ölheted meg. Nem szabad. Ha meghal, én vele halok. Bár lehet, hogy az mindenre megoldás lenne.
Bármennyire is vágytam/vágyok a vámpír ölelésére, most elátkozom a napot, mikor belekortyoltam vérébe.
- Nem tudom...
Suttogom vissza vállának támasztva fejem.
- Vonzott a kíváncsiság, vagy nem tudom...sajnálom. Nem tudtam, hogy elvesztelek miatta. Nem akarlak elveszteni...

Most már azzal is okosabb vagyok, hogy tudom, a filmek nagyjából jól mutatják be, hogy él egy vámpír, így talán ki tudok majd találni valamit.
Rose szavai azonban kijózanítanak egy pillanat alatt az ábrándozásomból, hiszen megtudom, hogyha az a szörnyeteg meghal, akkor a szerelmem is vele hal. Ezt nem engedhetem!
- Ne is gondolj erre szerelmem! - szorítottam magamhoz újból szenvedélyesen. - Sose tennék olyat, amivel veszélyeztetném az életedet, majd kitalálok valami mást. - vetem el az ötletemet azonnal, de nagyon nehezen tudom feldolgozni azt, hogy a kíváncsisága lesz a végzetünk.
De most már kár ezen keseregni, azt kell kitalálni, hogyan játszhatjuk ki Fabian-t és maradhatunk együtt a tiltása ellenére.
- Rose, talán a szerelmünk van olyan erős, hogy megtörje ezt az átkot, hiszen itt vagy most is, és már ez is bizonyítja, hogy kijátszható az az átkozott vámpír.
Szavai gyógyír fájó szívemre és most csókokkal borítom el az arcát, elcsókolva könnyeit és forrón tapadva az ajkaira.
- Nem veszítesz el, én örökre veled maradok. - suttogom közben.

- De gondolok, mert úgy érzem most, jobb lenne meghalni, mint így élni...
Igen, megfordult a fejemben, hogy minek is élni már, de a ragaszkodás mindkét félhez nem engedi. Igen, mindkettőhöz ragaszkodom, bár két különböző okból.
Én nem ölelem, csak ő engem, én nem csókolom, csak ő engem....én csak beleengedem magam karjaiba, közben a világ legnehezebb dolga, hogy ne viszonozzam a szerelmes csókokat.
- Itt vagyok, de ha rájön, ezt is megtiltja. Így mennem kell.
Kibontakozok az öleléséből, végigsimítok arcán, s az ajtó felé indulok.

Tudom, hogy miért nem viszonozhatja a szerető csókokat és gyengéd öleléseket, de mégis nagyon nehéz elfogadni, mikor arra vágyom, hogy érezzem a nyakamra kulcsolódó karjait, forró viszont csókját, bőrének selymes érintését.
Úgy érzem bele fogok őrülni, ha mindezt megvonja tőlem és már magam is a halál gondolatával kacérkodom. De nem! Nem fogom megadni annak a féregnek ezt az örömet!
Mikor Rose félve a lelepleződéstől búcsúzkodni kezd, képtelen vagyok elengedni.
- Kérlek, Rose! maradj velem! Legalább még egy kicsit, próbáld meg, hátha ellent tudsz állni a parancsának! Csak egy csókot adj, kérlek Rose, könyörgöm! - fogom meg a kezét és igyekszem a karjaimban tartani továbbra is.
Nem akarok arra gondolni, hogy hová is megy innen.

A búcsúzás keserves kínokat okoz bennem, de tudom, mennem kell, hogy Caecus felébredésére már otthon legyek, s még előtte kell is vennem pár dolgot, hogy ha észre is veszi távozásom, legyen mire hivatkoznom.
- Muszáj mennem José. Nem tudok mit tenni.
Szemébe nézve állok előtte, s szeretném megcsókolni, de bárhogy is szeretném, nem tudom. Nem megy. Csak hatalmas könnycseppek potyognak le arcomon.
- Szeretlek, ne feledd!
Sarkon fordulok, s kirohanok az ajtón, amit nem zárok be magam után, lábaim előre visznek, miközben én mennék vissza...a zokogást csak nagyon messze tudom már abbahagyni.


//Szomorú, de jó játék volt, köszi:)//

Érzem a lány feszültségét, és hiába szeretném, ha örökre a karjaimban tarthatnám, tudom, hogy nem fog maradni.
Mikor gyengéden, de határozottan kibontakozik a karjaimból és patakzó könnyekkel az arcán, mélységes fájdalommal a hangjában ezt közli is, már tudom, hogy nincs mit tenni, el fogom veszíteni, ha nem engedem el.
- Én is szeretlek Rose, ezt sose felejtsd el! Soha, bármit is mond, vagy tesz Fabian. - nyögöm ki, de már az én szeme is nedvesen csillog, hiszen a szívem ki akar szakadni a helyéből.
De aztán engedem, hogy kicsússzon a keze a kezemből és csak földbegyökerezett lábbal nézem, ahogy elszalad, de még sokáig dobol a fülembe a zokogása.
Egy fél órával később már ziláltan, de azzal a határozott szándékkal ülök a lakókocsi lépcsőjén, hogy ki fogok eszelni valamit, hogy Rose-t megmentsen Fabian karmaiból, bármi áron! Nem tudok bemenni és valószínűleg új kocsi után kell néznem, mert a dührohamom nyomás bent minden romokban hever.

//Köszönöm a játékot, nagyon élveztem, ha szomorú is volt //

Remus azt mondta, beszéljek Joséval, na de mégis miről? Oké, tudom, hogy amiket alkottam, arról azt hitték, ő tette, de kedves gyámom hamar levágta, hogy bizony nyakig benne vagyok a dologban, hát kaptam is érte. Végül is félholtra vert, mellette meg olyanokat mondott, hogy lestem, mert nem értettem mi az ábra. Na de ha beszélnem kell Joséval, akkor meg is teszem, azaz a lakókocsipark felé veszem az irányt.
Undorodnék? Á, ugyanolyan érzésem van, mint az árvaházban volt vagy az intézetben, nem idegen nekem az ilyen környezet, és igen hamar feltalálom magam, ha arról van szó, mint most is.
Pár perc után útbaigazítást kérek, és egyenesen José kocsija felé indulok, hogy bekopogjak az ajtón, és akkor beszélgessünk. Már ha be tudok kopogni, és nem előbb ver fejbe azzal, hogy kiterüljek. Egyáltalán itthon van? Honnan tudjam? Felhívni nem hívtam, csak jöttem, mert ismerem Remust, jobb az ilyesmit előbb letudni, hogy ne legyen dühös.
Tehát megállok és kopogok, aztán hátrébb mászom, hogy ne üssön már le semmivel, ha mégis itt csücsül bent. Nem kirabolni akarom, csak dumálni egy kicsit, vagy valami ilyesmi.

Mostanában nem sokat tartózkodom a lakókocsimban, csak ha Remus nem tart rám igényt, meg ha Rose kénytelen Caecus-sal lenni és most sajnos ez a helyzet.
Legszívesebben üvöltenék ilyenkor, vagy szétverném a berendezést, de a múltkori büntetés és Remus szavai rávilágítottak, hogy jobb, ha nem így intézem ezt a dolgot.
Mivel valamivel el kellett foglalnom magam, így tartottam egy kis ujjgyakorlást, csak, hogy lássam nem jöttem-e ki a gyakorlatból és elégedetten állapítottam meg, hogy nem, még mindig hatékony vagyok.
Ha nem járt volna végig Rose az eszemben, még azt is mondhattam volna, hogy kiváló napom volt, de így annyira nem örültem felhőtlenül.
Azért összeszedtem pár dollárt és éppen a hitelkártyákat szanálgattam, hogy melyiket dobjam el és melyiket próbáljam meg még ma használni, mielőtt letiltják, mikor kopogtattak.
Első tippem a zsaruk voltak, de pár izgatott szívdobbanás után rájöttem, hogy azok nem ilyen bátortalanul tették volna. A második tippem, hogy valaki látta, mikor bejöttem és most ki akar rabolni. Ezen a környéken más tippem nem nagyon volt, mivel a baráti látogatások elég ritkák.
Ezért aztán előhalásztam az Aduásztól annak idején kapott pisztolyt és miután kivágtam az ajtót a kint lévő „vendégem” arcába nyomtam.
- Nem jó ötlet, ha azért jöttél, amire én gondolok.
Aztán meglepődve ismertem fel a pár lépésre toporgó Tim-et, és még a pisztolyt is elfelejtettem leengedni, úgy kérdeztem
- Hát te? Hogy találtál ide? Haver! Majdnem lelőttelek!

Kopogás után jön a reménykedés, mivel Josét senki nem látta mostanában, legalábbis ezt mondják, de azért reménykedhetek, nem? Várok az ajtó előtt, na de ami történik, hát arra aztán igazán nem számítok. Egy pisztollyal nézek farkasszemet éppen, azért nem egészen ilyen fogadtatásra vágytam, ennyire nem lehet pipa rám amiatt, mert összekeverték velem. Vagy mégis?
Először köpni nyelni nem tudok, csak megrázom a fejemet, én ugyan nem azért jöttem, hogy meghaljak, már ha José erre célzott az előbb, de az már jobban zavar, hogy pontosan a burámnak tartja a fegyvert.
-Ennyire nem lehetek félelmetes José, ne csináld már.
Aztán megnyugszom, mert ő is rájön, nem én vagyok a legjobb alany arra, hogy akkor hullának álljak, bár a pisztolyt nem veszi el, de lőni sem akar. Áldom a kezét, mert ha szarabbak a reflexei, akkor lepuffant.
-Azt mondta valaki, beszéljek veled. Azért kerestelek meg. Ide? Egyszerűen, azt tudtam, hogy itt van kocsid, itt meg kérdeztem. Örülök neki, hogy nem tetted meg, akkor elmaradt volna az, amiért jöttem.
Most már elvigyorodok, Remus azt nem említette, hogy José lazán pisztolyt szegez bárkinek a fejéhez. Oké, ez veszélyes környék, értem én, na de ennyire? Én nem tudom, mit gondolt, de ha rosszat akarok, akkor nem kopogok... azt hiszem.

- Bocsi! – rántom lefelé a kezem, ahogy rájövök, hogy még mindig szegény srác fejének tartom a csövét. – Sosem lehet tudni, ki látogat meg, ezen a környéken. – rántom meg a vállam, mint egy magyarázatként.
Aztán választ is kapok, hogy mit keres itt, és most már nekem is eszembe jut, hogy mikor Caecus bevádolt, akkor azon csodálkoztam, hogy jó pár dolog nem az én rovásomra volt írható, de így, már kezd összeállni a kép. Bár, hogy miként kevertek össze Tim-mel azok az őskövületek, az csak a jó ég tudja.
- Rendben, gyere be! – intek a még mindig pár lépésre álldogáló srácnak, beljebb invitálva a kocsi belsejébe.
Miután becsuktam utána az ajtót, és csináltam egy kis helyet az egyik sarokpadon, az asztal mellett, kiveszek két sört a hűtőböl és egyet leteszek elé, a másikat felbontom magamnak.
- Tehát ezek szerint, te is megpróbáltál kis borsot törni a vérszívók orra alá? – nézek rá kérdőn. – És erre Remus rájött. – bólintok csak úgy magamnak. – Na és nagyon megbüntetett?
Már nagyjából bevarrasodtak a sebeim a hátamon, bár még minddig fájt kicsit, ha hátradőltem, azonban Tim-et elnézve, nem láttam, hogy hasonló gondokkal küzdött volna.

-Ja, akkor jó.
Reméltem, ez nem nekem szólt, mert az oké, hogy Remus berágott, de ha még ő is... na jó, talán ő nem annyira, de ezt nem tudhatom. Vigyorral nyugtázom, hogy végre elveszi a pofámból a pisztolyt, ami azért nem elenyésző dolog, így ha meg is remeg a keze, nem leszek hulla. Még be is invitál, aminek nem mondok ellent, azaz simán be is sétálok, hogy utána leüljek a... az akárhol. Mindegy, megoldom én a kérdést, de aztán az asztalnál kötök ki.
-Aha, valami ilyesmi. Remus rá, ez nem kérdés, és azt is tudom, hogyan. Egyrészt volt olyan, amit te eleve nem követhettél el, mert még nem is voltál báb, másrészt pedig azért, mert egyikbe-másikban volt olyan csavar, amiről tudta, csak én lehetek. Ciki. Végül is... igen.
Leveszem a pólómat, hogy José lássa a nyomokat a hátamon, melyek ugyan már gyógyulnak, de azért még fájnak. Tulajdonképpen félholtra vert, de szeret, és ezzel el is felejtettem azt, hogy megvert. Ha megszemlélte a sebeimet, akkor visszaöltözöm, mert hát na. Nem akarom örökösen mutogatni. De hogy nekünk miért kell beszélnünk? Jó kérdés. Oké, ő is benne volt, én is, na és? Most egyeztessünk, hogy mire kell odafigyelni?

- Csodálkoztam is, hogy miket hord össze-vissza Caecus, de akkor azt hittem, hogy csak azért, hogy még jobban eláztasson Remus előtt, de most már mindet értek. – raktam fel a lábam az ágyra, hogy még kényelmesebb legyen.
Mikor megmutatja, hogy mit művelt vele az a vérszívó, csak elhúzom a számat és, hogy ne érezze magát egyedül, én is felhúzom az ingem és megfordulva megmutatom a már nagyjából beheggedt csíkokat.
- Azt hiszem, egyikünket sem kímélte. – dőlök vissza újra, hogy folytassuk a mi kis csevegésünket.
- Azt mondta közben, bár nem szó szerint, hogy hülye vagyok, hogy így akarok bosszút állni, és hogy tanítana, hogy máskor jobban csináljam, a fejemet használva. – iszok bele a sörömbe, megtörve a pillanatnyi csendet. – Gondolom azt akarja, hogy ha már ki akarunk tolni valamelyik vámpírral, akkor legalább egyeztessünk, nem? – nézek rá kérdőn. – Vagy azt, hogy egymás büntetéséből tanuljunk? A fene se tudja mi jár annak a vérszívónak a fejében. – sóhajtok fel. – De sajnos nekem kötve vele és Caecussal szemben a kezem. - mondom neki és tudhatja, miről van szó.

-Nem mondott hülyeséget, minden szava igaz volt. Amit nem te alkottál, hát ott én voltam a ludas. Az egyik bepipult rám, mikor visszaszóltam, és gondolom szépen egyeztettek egymással, így lett belőle kalamajka.
Mikor látom, ő is kapott rendesen, már csak vigyorgok. Ennyire ugyan még sosem vert meg Remus, mint akkor, de túléltem, és kiderült, szeret. Onnantól kezdve meg nem is érdekelt, hogy mi van, bár még mindig nem értem a viselkedését, mi a fene történt?
-Nem nagyon. Aha, igaza van. Ha okosan csináljuk, akkor sosem bukunk le, de most lehet, kicsit pihentetni kell a dolgot, mert bármi van, rögtön téged vesznek elő.
Most túlságosan figyelnek, viszont van ötletem bosszantásra, csak a gépeikbe kell bejutnom... ami nem lesz nagy kunszt, ismerve a védelmüket.
-Te Caecusra hajtasz, én arra a mogorvára. Caecus senkit nem bír magán kívül, ezért is fura, hogy nem hazudott akkor, de tény, forrongás van Remus ellen... miattunk. Okosabban kell csinálni, nem túl látványosan, de annál hatásosabban.
Vigyorgok, megköszönöm a sört és beleiszok. A csínyeket kedvelem, azzal nincsen gond, de elbuktam én is, és ez ciki.

Úgy látszik Tim-et sem riasztotta vissza ez a kis fenyítés, még ha abban igaza van Remus-nak, hogy tanuljunk belőle, mert ez meg is kell tenni, ha nem akarok túl nagy áldozatot hozni abban, hogy örökre megleckéztessem azt a vak szörnyet, aki elvette tőlem majdnem életem értelmét és még mindig lebegteti felettem Demoklesz kardját ezzel.
- Úgy látszik ezeknek mindegy, hogy te vagy én tettünk neki keresztbe, fel sem fogják igazán, csak az a lényeg, hogy Remus bábjai vagyunk. – helyeseltem a meglátására. – És bár rühellem mindegyiket egytől-egyig, azért talán még szerencsésebb, hogy a „főnök” bábja vagyok, mintha valamelyik szadista baromé, aki zombit csinálna belőlem. –teszem hozzá cseppnyi keserűséggel a hangomban.
- Bocs! – nézek rá elnézést kérően, hiszen már sokszor ócsároltam előtte Remus-t. – Tudom, hogy te nagyon kedveled, de én csak megpróbálok túlélni mellette. Egyébként mit tettél, amiért felhúztad azokat, akik aztán a nyakamba varrták, legalább tudjam miért utálnak? – vigyorodtam el.

Szeretem feszegetni a határokat, eddig sem volt másképp, és ezután sem lesz. Naná, hogy teszteltem a vámpírok tűrőképességét is, csak az egyik kicsit morcosabb volt a kelleténél, amikor rájött, átvertem. Van ilyen.
-Nem, nem mindegy, de valami miatt azt hitték, te tetted azt is, amit én. Remus szerint azért, mert ott leragadtak, hogy a hajszínünk egyezik, meg kölykök vagyunk, és igen, az övé. A bibi az, hogy tényleg kiakadtak, és őt okolják, kezdenek ellene fordulni.
Igen, én is hallottam róla, pedig nekem nem ez volt a célom, hanem egészen más. Egy csomó infót sikerült begyűjtenem, azért az nem elhanyagolható.
-Semmi gond, majd egyszer rájössz, tényleg jobb vele, mint másokkal. Egyet húztam fel nagyon, és gondolom így derült fény a többi stiklire is. Üzleteltem az egyikkel, és átvertem. Emlékszel arra a morcos fazonra, akit a bálon mutattam? Na ő az. Biztosítékot akart, én meg szépen eltüntettem mindent a gépéről, ami őt igazolta volna, és ezen kissé felhúzta magát, mert nekem volt a kezemben valami, neki meg nem. De Remus tudja, hogy az én voltam, mert nem értesz a gépekhez, többet meg úgy vertem át, hogy kiforgattam a szavaikat, és emiatt rágtak be.
José most már tudja miket "csinált", amiket neki tulajdonítanak, holott köze nincs hozzájuk. Persze elvittem a balhét a saját részemért, mert ez volt a minimum, és az hogy azt mondta nekem, szeret, az sokkal többet ért, mint bármi más.

- Azért hitték, mert jóformán semmit nem számítunk nekik, csak mint egy tárgy vagy valami, így nagyon meg sem néznek. De igen, Remusra eléggé rá szálltak miattunk és gondolom ez is közre játszott, hogy így bepöccent. – intek a hátam mögé. – Amit megtanultam már róluk az, hogy egyrészt bármit megtennének a hatalomért, másrészt náluk nagyobb intrikusok nincsenek a világon. – fintorodtam el keserűen.
Mikor Tim elmondta, hogy miket csinált tényleg nehéz volt elhinni, hogy ezeket nekem tulajdonították és az is nyilvánvaló volt, hogy Remus egyből tudta, hogy ez nem lehettem én, csak azt nem értem miért nem mondta el ezt Caecus-nak is.
Mondjuk mindkettőnkön leverte aztán, így nem panaszkodhatom és nem róhatok fel semmit Tim-nek.
- Talán pont ezért mondta Remus, hogy beszéljünk, nehogy egymásra köpködjünk amiért a másik bűnét kellett volna elvinni. Bár ez egy vámpírtól elég meglepő gesztus lenne. – találgatok.

-Az egy dolog. Akik eddig is haragudtak arra, hogy Remus kicsit szabadabb elvű, mint a volt consul, azoknak kapóra jött minden stikli, amivel tovább lehetett sározni. Gondolom ezért volt édes mindegy, hogy ki mit követ el, csak az számított, hogy ezért is lehet okolni, és a fejéhez vágni, mennyire nem figyel oda. Tévedtek, odafigyel. Azért pöccent be ennyire, mert nem elég, hogy a laza stílusa miatt is támadták, de mi még alapot is adtunk mellé, ennyi.
No igen, ha valamit nem kalkuláltam bele én sem a játszmába, az pontosan az, hogy már a stílusa miatt is megkérdőjelezik gyámom rátermettségét. Hát én nem egészen ezt akartam, de így jött össze, arról fogalmam sem volt, hogy José is tevékenykedik a háttérben. Most már mindegy, túl vagyunk rajta.
-Ez inkább azt hiszem a te szemszögedből lehetett volna húzós, hiszen mindent a nyakadba varrtak. Az... van amit én sem értek, pedig nem egy éve vagyok mellette.
Többek között az az érzelmi kitörés a furcsa, amit tapasztaltam, mert ilyet eddig soha nem csinált, és ezt nem tudtam hova tenni.
-Veled furcsa volt különben?
Muszáj megkérdeznem, érdekel, hogy most én vagyok a hülye, vagy tényleg történt valami, amit nem ártana megfejteni?

Azt, hogy pár vámpír, főleg az idősebbek, lázadozik Remus szabadelvűsége miatt, nem újság, hiszen nagy valószínűséggel ez vezetett el idáig és a mi tettünk csak az utolsó csepp volt a pohárban, ami kiborította náluk a bilit. Ha ez nem lett volna, akkor valószínűleg lett volna előbb-utóbb más.
- Szerintem a büntetés szempontjából mindegy volt, hogy hány vámpírnak tettem keresztbe, így ennek nem hiszem, hogy volt jelentősége. – vonom meg a vállam és így is gondoltam, nem csak Tim lelkiismeretét akartam megnyugtatni.
Mikor Tim kibökte, hogy ő is értetlenül áll Remus viselkedésével szemben, az azért gyanús volt, bár én már többször megállapítottam, hogy szerencsémre talán, de ő nem a szokványos, klasszikus vámpír, így maradhatott meg az én viszonylagos önállóságom is. De ezek szerint ez azért nem annyira megszokott még tőle sem.
- Hát attól függ, mit nevezünk furcsának. – néztem rá kérdőn. – Ha az, hogy miután összevert, egy ápolónő kedvességével kezelte le a sebeket és kötött be, majd még haza is fuvarozott Rose-hoz, akkor azt hiszem, elég furcsa volt. – meséltem el a történtek utózöngéjét, ami engem legalábbis eléggé meglepett, de ki tudja, lehet, hogy ebben semmi különös nincs.
- Miért veled furcsa volt? Te ismered jobban.

-A büntetés szempontjából igen, de azoknak, akik erre vártak, azoknak nem. Most mondhatják azt, hogy Remus mindent megenged a bábjainak, és ez a gáz. Holott azért ez nem egészen így van. Olaj volt a tűzre, nekik kapóra jött, és örülnek maguknak.
Azt hiszem legalábbis, mert mi másért kezdtek volna el zúgolódni csoportosan? Mondjuk nekem sokkal jobban tetszik Remus felfogása, mint sokaké, akikkel találkoztam, és egy kanál vízben is meg tudtak volna fojtani már rég. Gyámom nem akar mindent kiölni belőlem, sőt, van amire ő biztatott annak idején.
A furcsaság... na igen, először nem lep meg a dolog, hiszen nincs benne semmi olyan, amire felkapnám a fejemet.
-Az nem, mindig ezt csinálja, ha sérültél, utána ellát, na de az, hogy hazavitt? Az már furcsa. Igen, az, mert összevert, utána meg felvitt az ágyamba és nagyon is gyengéd volt. Ez nem megszokott tőle, ennyire nem. Ráadásul... szeret, azt mondta, és ez meg aztán végképp nem vall rá, azaz eddig soha nem mondta ki, hiába tudta, hogy én kedvelem. Tehát nem tudom, de valami nem stimmel, de még nem tudom micsoda.
Ez okozza a fejtörést, és azóta sem tudom, hogy a vérben volt valami, ami ivott, vagy a levegőben, de az biztos, hogy valami megváltozott. Azt nem mondom, hogy nem örültem annak, hogy kiderült, érez irántam valamit, na de az hogy érez, az már önmagában is ijesztőnek kellene, hogy legyen, hiszen a fajtája nem is érezhet. Vagy de?

Bár még nem sűrűn büntetett meg Remus, azért nekem az is furcsa volt, hogy utána ellátott, de Tim szerint ez teljesen természetes, de az, hogy még el is fuvarozott utána haza, na az már szerinte sem volt szokványos megmozdulás a vámpír részéről.
Bár tudtam, hogy Tim nem csak Úgy szereti a vérszívót, hanem testileg is, hiszen már elmondta, de most mégis fura volt hallani, hogy egy ágyban voltak, de aztán ezen hamar túltettem magam, főleg mikor elmondta, hogy Remus szereti őt. SZERETI!
Nem gondoltam, hogy ezt csak úgy kedvességből mondta volna, mert mi értelme lett volna! De akkor meg hogyan? Tényleg megváltozott benne valami?
- Te is úgy gondolod, hogy a bál óta változott meg? Az a szer, amit az italokba töltött……..talán az lenne az oka? De hogyan? Ez szinte a lehetetlenséggel határos…..és, ha mégis…….akkor a vámpírok ölni fognak érte! – csaponganak a gondolataim, igyekezve mérlegelni a hallottakat és a saját tapasztalataimat. – Te vagy olyan viszonyban vele! Tim, mi lenne ha rákérdeznél? Ez nagyobb durranás lenne, mint a mi kis szórakozásunk. - vigyorogtam a fiúra.

Még mindig nem értem ezt az egészet, és nem tudok rájönni, hogy mitől változott meg a gyámom viselkedése, azaz miért kezdett el érezni? Ő, akinek aztán egyvalamije sosem volt, legalábbis az elmúlt majdnem 8 évben. Érzései.
Hogy érdekelte az, megsérültem és nem is kicsit, meg nem akar elveszíteni, félt... ez annyira idegen volt tőle, hogy nagyon, és nem is nagyon tudom elhinni, hogy ez valóság. Márpedig az, mert Josét meg hazavitte. Szeretnék rájönni, mi okozta a változást, tényleg szeretném tudni.
-Egészen pontosan igen, illetve azóta, amióta az albínóval beszélt, utána jött ki rajta valami. Más vámpírok is változtak? Ezt jó lenne tudni, na de melyik vallaná be, hogy érzései támadtak? Te, miért nem kérdezzük meg Noelt? Mi ittunk a szerből, de mi emberek vagyunk, ő viszont nem. Ha ő is érez, akkor lehet, abban az italban volt a cucc, de ha nem, akkor meg nem tudom. És mi van, ha nem az ital okozta? Mi van, ha mondjuk Mason is érez, aki nem ivott? Vagy az albínó? Akkor meg mivel magyarázzuk?
Gondolkodni próbálok, rájönni arra, mi történhetett, és a végére járni. Joséra pillantok, aztán elvigyorodok, mert nekem egészen más jut az eszembe az ötletéről.
-Mi lenne ha, seftelnénk a cuccal? Az tuti, hogy az összes vérszívó kefélni akart, akkor... ezzel nagyot kaszálhatunk. Abban viszont egyelőre nem vagyok biztos, hogy az váltott ki Remusból érzéseket.